Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-22 / 145. szám

Az első turnusban Úttörőnyár Sikondán Remeit időt élveztek azok, akik az utóbbi hetekben, vagy napokban utaztak el nyaral­ni. Az első turnus az úttörőtá­borokban sem tartozik a leg­kedveltebbek közé, de, mint megtudtuk, azok a bényei és kávai pajtások, akik a múlt hát péntek reggelén indultak el Sikondán lévő táborukba, most kivételesen jól érzik ma­gukat. Egy a gondjuk csupán: gyorsan repülnek a napok. JEGYZET Panasz és igére! Megélénkült a monori Strá- zsahegy. Nemcsak esténként hűsölnek a pincék előtt, s bent, a pincekamrákban a gazdák, a vendégek, a kirán­dulók: napközben is nagy a forgalom. Szőlőkötözés ideje lévén, itt is, ott is kendőket, fürdőruhákat, színes ingeket látni. A téglagyári dűlő első sorá­ban s a környéken levő pincék körül azonban nem ritka a pa­nasz: a meleg napokkal együtt, nehezen elviselhető bűz köszöntött a környékre. A Huppert-féle pincében ugyan­is évek óta vegyszereket tárol a Monori Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet. A vegysze­rek, amelyeket egyébként csak őriznek ott, de nem használ­nak, ontják magukból az orr­facsaró szagot. A pincéhez közel kút áll, amely jókora területet lát el vízzel: az emberek aggódnak, hátha a kutat is megfertőzik az évek óta bomló vegyi anya­gok? Farkas Sándort, a termelő- szövetkezet elnökét kerestük fel a panasszal, aki megnyug­tatóan válaszolt: — Intézkedünk! K. Zs. XIX. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1977. JUNIUS 22., SZERDA Szőlői telepítenek Erőgépek forgatják a talajt Sok kárt okozott a fagy és a jég Hatalmas, sárga erőgépek marják, tépik a földet mosta­nában a Monori Mezőgazdasá­gi Termelőszövetkezet hatá­rának Monori-erdő felőli te­rületein. Munkájuk nyomán hamarosan teljesen átalakul a táj képe, a dimbes-dombcs, erdős vidéket szinte kivasal­ják a Talajjavító Vállalat T— 100-as földgyalui. Az ember természetátalakító tevékeny­sége, persze, nem öncélú, a látszólag erőszakosan meg­művelt területen néhány év múlva majd szőlő terem. Százhúsz hektár Az első telepítés előkészíté­se 1974-ben kezdődött meg, 1976-ban fejeződött be. A mo­nori tsz-nek jelenleg 66 hek­táron terem szőlője, az idő­szerű munkákkal jól halad­nak, s lépést tudnak tartani a feladatokkal. A hosszú tá­vú terveknek megfelelően, je­lenleg, különböző fázisokban, 120 hektárnyi területen tele­pítenek, s a későbbiek során újabb 100 hektárral gyarapo­dik majd a szőlészet birto­ka. Az említett 120 hektárból 41 hektárnyit már az ősszel, illetve a tavasszal betelepítet­tek, a másik 41 hektár terü­leten jelenleg is folynak a talajmunkák. A földet előző­leg lápfölddel dúsították, majd megforgatták, ezután követke­zik a gramoxonozás, amely részben a talaj fertőtlenítését, Népszerű a pavilon Az utazók szolgálatában Minden vevőjét ismeri A buszmegállóban, Üllőn, a község közepén, mindig sokan várakoznak, kora hajnaltól késő estig. Az álmos utas ott veszi sokszor észre, hogy ott- hommaradt a cigarettája, aki viszont szándékosan hagyta otthon, cukorkát kíván. Hajnalban már nyitva a vá­róval egybeépített, hasznos feladatot' ellátó tenyérnyi bolt, KÉZILABDA Megérdemelt győzelem Gyömrő—Ácsa 16:14 (8:5). Gyömrő, vezette: Garat (jól). A váci—gödöllői összevont járási kézilabda-bajnokságban most játszották az elmaradt Gyömrő—Ácsa mérkőzést. A hazaiak a következő összeállí­tásban léptek pályára: Ko­vács — Novák, Bagóczky T., Garami, Szél, Kiss J., Szellő. Az összeállításból is kitűnik, a gyömrőiek tartalékosán áll­tak fel. Az első tíz percben a ha­zaiak ellenállhatatlanul ját­szottak, s percek alatt 5:0 arányú vezetésre tettek szert, ezután azonban könnyelműs- ködni kezdtek, s a könnyel- műsködés majdnem megbosz- szülta magát, mert a lelkes acsaiak 5:4-re szépítettek. A félidő végéig három góllal nö­velte előnyét a gyömrői csa­pat. Szünet után nagy küzdelem alakult ki. A vendégek min­dent megpróbáltak az egyenlí­tés érdekében. Sikerült is 13:12-re szépíteniük, de a ha­ki zaiak már nem engedték a győzelmet a kezükből. Nehéz mérkőzést vívott a gyömrői csapat, s bár közepes teljesítményt nyújtott csak, győzelme megérdemelt, s a második helyet szerezte meg, Domony mögött. Góldobó: Novák, Bagóczky T. (6—6), Szél (3), Garami. Jó: Szél, Kovács. G. Rákoscsabán az NB Hi ba jutásért A Sülysápi KSK megyebaj­nokságot nyert labdarúgócsa­pata ma, szerdán, délután öt órakor kezdi meg az osztályo- zót az NB III-ba jutásért: a Volán SC rákoscsabai pályá­ján, a Láng Vasassal játszik, június 29-én pedig ugyanott, ugyanabban az időpontban, az ÉPGÉP-pel mérkőzik. s amit keres, néhány kedves szó kíséretében megkapja a feledékeny utas: ne kezdődjék rosszul a napja. Néhány hónappal ezelőtt még cseresznyepálinka, rum, szilvórium is kínálta magát, s nemcsak a korán kelő buszra- várók kortyintgatták a félde­ciket, hanem olyanok is, akik a kocsmákban sem szívesen látott vendégek voltak. Az italárusítás időközben meg­szűnt. __ A forgalom azonban nem cs ökkent — informál Répás Józsefné, az egyszemélyes, ba­zár jellegű boltocska vezetője. — Huszonötezer forintos havi forgalmat ír elő a Monorvidé- ki ÁFÉSZ kereskedelmi főosz­tálya, a teljesítés viszont meg­haladja a 40 ezer forintot, pe­dig csak filléres dolgokat áru­lok. Napi-, hetilapból és folyó­iratból például 5—6 ezer fo­rintot forgalmazok. Vannak olyan folyóiratok, amelyeket csak nálam találnak meg a törzsvendégek. Üdítő italból napi 5—60 üveg fogy, különö­sen az iskolások kedvenc itala, a kóla. Cukorka, csokoládé százféle akad, forintos csoko­ládé viszont, amit a gyerekek annyira szeretnek, csak muta­tóba érkezik néhanapján. Csüngök, fityegők, olcsó bi­zsufélék, amelyeket a fiatalok olyan nagy szeretettel aggat­nak magukra, szintén találha­tók. És meg is veszik őket. A mindig kedves Répásné tíz éve szolgálja ki a siető, ro­hanó utasokat. Valamennyit már személy szerint ismeri, nem kell kérni, amikor a kis kiszolgáló ablak elé érnek, már nyújtja is a megszokott lapot, cigarettát, cukorkát. K. S. részben a táperő növelését szolgálja. Kisebb hozam A T—100-as erőgépek a tüs­köktől, gyökerektől megtisz­tított területen a talajt 80 cen­timéter mélyen forgatják meg. Ezt a munkát egy-egy mű­szakiban, amely 13—14 óra hosszú, 1,5—2 hektáron végzik el. A szakemberek, természete­sen, igyekeztek olyan szaporí­tóanyagoikat kiválasztani, ame­lyek ellenálló- és termőképes­ségükkel is az átlag fölé emel­kednek. A Monori Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet sző­lészetébe főleg Rizling szilvá- nit, Saszlát és Irsai Olivért te­lepítenek. E fajták közül az első kiváló boralapanyagot te*- ram, az utóbbi kettő pedig vegyes hasznú, tehát bor is előállítható fürtjei levéből, de csemegeszőlőként is értéke­síthető. A friss telepítéseik ál­talában öt év elmúltával for­dulnak termőre. Megtudtuk azt is, hogy a Monori Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet szőlészeté­ben az idén a tavalyinál ke­vesebb, mintegy 80 mázsás hozamra számítanak, mivel a téli fagyok a várhatói termés 30 százalékát, a legutóbbi jég­eső pedig további 15 százalé­kát pusztította el. A tavaszi fagyok csak kisebb károkat okoztak. Karózás A szőlészetben jelenleg a legújabb telepítés karózása fo­lyik, egy rendkívül ügyes, há­zilag elkészített célgép segít­ségével, következésképp még kevesebb kézierőre van szük­ség ebben a termelési ágazat­ban is. Vereszki János Üllői tanácstagok felajánlása Az üllői tanácstagok együtt tekintették meg, meddig ju­tottak az építők az iskola elkészítésével. Örömmel nyugtázták a gyors előrehaladást, ám nem csupán nézelődtek: valameny- nyien egy-egy napos társadalmi munkát is felajánlottak, hogy hozzájáruljanak a létesítmény mielőbbi átadásához. Kiss Sándor felvétele ELLENŐRZŐ HATARSZEMLE Nem hagynak földet parlagon A községi tanácsok rendsze­resen visszatérő feladatai kö­zé tartozik az időszerű mező- gazdasági munkák elvégzésé­nek ellenőrzése. A határ szép- lékén a szakigazgatási szerv vezetői bejárják a szövetkeze­ti és magántulajdonban levő földeket is. ; A Gomba községi közös ta­nács legutóbbi ellenőrzése so­rán kiderült, hogy mindhá­rom községben — Gombán, Bényén és Káván is — meg­lehetősen sok az elhanyagolt, parlagon maradt terület. Tu­lajdonosaikat felszólították, hogy műveljék vagy művel­tessék meg őket, mert ellen­kező esetben a tanács intéz­kedik állami tulajdonba véte­lükről. A legközelebbi ellenőrző határszemlére június 23-tól, holnaptól kerül sor. Amennyiben a bizottság olyan földterületet talál, ame­lyet gazdái a felszólítás elle­nére sem műveltek meg, in­tézkedik kisajátításáról, illet­ve bérbeadásáról. V. J. FEGYELMEZETLEN LOCSOLOK A vízellátás zavartalanságáért Naponta halljuk a hírt, hogy a fővárosban, a Balaton kö­rül, és egyéb településeken sorra dőlnek meg a vízfogyasz­tási rekordok, itt is, ott is kor­látozást, locsolást tilalmat kel­lett elrendelni. Nagyon sok víz fogy Mono­ton, a járási székhelyen is, és egyszer-kétszer már előfor­dult, hogy az emeletes lakóhá­zak legfelső szintjén levő csa­pokból alig, vagy egyáltalán nem csordult. ÖSSZEFOGÁS MENDEN Óvodaépítés, iskolabővítés SOK SZER TÉGLA - INGYEN A mendei községi tanács végrehajtó bizottsága a közel­múltban új együttműködési szerződést kötött valamennyi helyi gazdasági egységgel az 1977-től 1980-ig terjedő évek­re. E hónap első felében Pusz- taszentistván-telepen, a Fel- szabadulás téren megkezdték egy elkészülte után ötven gyermeknek otthont adó óvoda alapjainak lerakását. Az új gyermekintézményt a helyi és környékbeli kisiparosok a la­kosságtól és a helyi gazdasági egységektől kapott társadalmi segítség felhasználásával építik fel. A termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ máris jelentős pénzösz- szeget és sok kedvezményes fuvart ajánlott fel a munkák meggyorsítására, támogatja to­vábbá az előreláthatólag 1979- ben sorra kerülő iskolabőví­tést is. A mendei téglagyár dolgozói, a két beruházás mielőbbi befe­jezése érdekében, külön vál­lalták, hogy jelentős értékű társadalmi munkát végeznek a gyárban, melynek eredménye­ként sok ezer téglát ingyen az óvoda és az új tantermek épí­tésére ajánlhatnak fel. A vízgazdálkodási vállalat szakemberei a napokban, el­lenőrző kőrútjuk során meg­állapították, hogy a hiány oka nemcsak a kánikulai meleg, hanem jórészt egyesek fegyel­mezetlensége: az utcai köz­kút között több olyat is talál­tak, amelyből állandóan folyt a víz, mert a nyomókart rög­zítették, és úgy felejtették. Bosszantóbb és már-már bün­tetendő cselekménynek szá­mít, hogy egyik-másik kútra olyan csövet hegesztettek az élelmes környékbeliek, amely­re könnyen csatlakoztatható a locsolócsö, s bármikor tudják öntözni kertjüket, illetve mos­ni a kocsijukat. Az illetékesek megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a vízhiány általuk felfedett okai megszűnjenek. V. A nap kulturális programja MOZIK Monor: Aliz már nem lakik itt. Nyáregyháza: Egykoronás románc. Vecsés: Jeremy. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Mende, 17-től 21 óráig: könyvtári órák, 18-tól 21-ig: ifjúsági klubfoglalkozás. Mo- noron, Jóna János amatőr, Kéri Imre, valamint Decsi Ho­na Munkácsy-díjas festőmű­vészek kiállítása. Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy lakberendezési kiállításunkat és vásárunkat ma 10 órakor nyitjuk meg Vecsésen a József Attila Művelődési Házban. Nyitva: július 3-ig, hétköznaponként 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 16 óráig, vasárnap 10-től 14 óráig. MODERN LAKÓSZOBÁK, SZEKRÉNYSOROK, KÁRPITOS GARNITÚRÁK, HEVERÖK, FOTELOK, KONYHAGARNITÜRÁK, EGYEDI DARABOK A HELYSZÍNEN MEGVÁSÁROLHATOK. OTP-ügyintézés, berendezési szaktanácsadás. hívjuk és várjuk a kedves érdeklődőket! Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents