Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-21 / 144. szám
8 1977. JÚNIUS 21., KEDD ' Skv>2 vWÜ7. június 21. Kedd, liüfft • Alajos napja. A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor. A Hold kél 8.29 — nyugszik 22.17 órakor. Mini üvegek ezreit gyűjtötte össze Antal János boltvezető. Négyezer darabos gyűjteményében különböző formájú és nagyságú palack öcs káli találhatók. — Ghánái táncosok a Csepel Autóban. SzigetszentI miklóson vendégszerepelI 24-én, pénteken a Ghánái ! Népi Együttes. A Magyarországon turnézó 30 tagú együttes műsorán többek között kultikus és haditáncok, akan szertartási szvitt és serdülőkori avatótáncok szerepelnek. Az előadás délután 4 órakor kezdődik, színhelye: a Csepel Autógyár művelődési központja. — Polcrendszer — dobozban. A bútoripar várja azoknak a tervezőknek és gyártmányfejlesztőknek a jelentkezését, akik elősegítik a bútorválaszték szélesítését. Egyebek között kívánatosnak tartják egy olyan dobozban szállítandó polcrendszer megtervezését, amely azután otthon könnyen ösz- szeszerelhető. Variálható konyhabútorok tervezése is szükséges volna, s olyan előszobabútoroké, amelyekben mindem olyan tárgy számára jut hely, amit célszerű előszobában elhelyezni. — Színpad az erődben. Sportközpontot alakítanak ki a híres . igmándi erődben, amelyet a múlt század második felében építettek egy régi földvár helyén. A sport- létesítmények mellett elsőnek a szabadtéri színpad építését kezdik meg. CSÜTÖRTÖKÖN TEMETIK DÉGEN IMRÉT Dégen Imre, nyugalmazott államtitkár, címzetes egyetemi tanár temetése június 23- án, csütörtökön délután 15 óraikor lesz a Farkasréti temetőben. Változóan, időnként erősein felhős idő. Többfelé zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső. Sokfelé élénk, helyenként erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: változóan felhős, szeles idővel a meleg mérséklődik. Többfelé várható záporeső, eső, néhány helyen zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 19—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 23 fok volt. — Sóskúti statisztika. A budai járás kétezerhatszáz lakosú /községében, Sóskúton ezerhetvennyolc az újságelőfizetők száma: a napilapok közül a Népszabadság és a Pest megyei Hírlap a legkedveltebb, míg a hetilapok közül a Rádióújságot és a Képes Újságot olvassák a legtöbben. — Nyári szénkeverék- mozdonyoknak. Különleges tűzvédelmi intézkedéseket foganatosított a MÁV gőz- mozdonyos vonalain, a pálya menti tüzek megelőzésére. A mozdonyok szikrafogó berendezésiét minden út előtt ellenőrzik és olyan különleges szénkeveréket alkalmaznak, amely kevesebb szikrát termel. — Tanácstagi fogadóóra. Pappert Ádám megyei tanácstag 1977. június 22-én délután 6-tól 8 óráig a solymári nagyközségi tanácsházán, július hatodikén délután 5—7-ig az ürömi tanácsházán, július 20-án 5—7-ig a pilisborosjenői tanácsházán tart fogadóórát. HARCSAÓRIÁS Kőröstarcsa és Gyoma között vasárnap hajnalban Salaimon Mátyás, a Kőrösvidéki Sporthorgász Egyesület tagja és felesége ritkaságszámba menő szerencsével egy 42 kilós óriás harcsát kapott horogra. A 198 centiméteres vízi nagyragadozó háromnegyed órás küzdelem után adta meg magát BOLYAI-TÁRSULAT HARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1947. június 21-én alakult meg Szegeden a Bolyai János Matematikai Társulat, az 1894-ben alakult Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat utóda. Az 1802—1860 között élt Bolyai János a legnagyobb magyar matematikus mindmáig. A haláláról szóló anyakönyvi bejegyzés tanúsága szerint: „Híres, nagy elméjű matema- ticus volt, az elsők között is első. Kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el.” Ezzel a bejegyzéssel azóta nagyjoggal vitába szállhatunk: a kiváló matematikus élete lehetett tragikus — mint ahogy az is volt —, de semmiképpen nem volt hiábavaló. Édesapjának, Bolyai Farkasnak matematikai és tanári munkásságán kívül rendkívüli érdeme, hogy fiát különleges gonddal nevelte, iránvította a matematika felé. így aztán János négyéves korában már nevükön szólította azokat az egyszerű geometriai alakzatokat, amelyeket atyja krumpliból vágott ki neki; hatéves korában már folyékonyan írt és olvasott. örök értékű tudományos művének, a nemzetközileg elismert Appendixnek első külön lenyomatai 1831-ben jelentek meg; legutóbb pedig az Akadémiai Kiadó gondozásában látott napvilágot, egész tudományos életünk e rendkívül értékes dokumentuma. A róla elnevezett társulat — a magyar matematikusok tömegszervezeteként — dicséretesen sokat tesz a matematika népszerűsítéséért, eddiginél is szélesebb körű térhódításáért. — Kerékpáros vándortábor. A diósdi általános iskola úttörői tegnap délután tértek vissza a június 5-től, 20-ig tartó Radnóti-emléktú- ráról. A pajtások megtekintették Radnóti abdai sírját, a jáki román templomot, Sopron, Szombathely, őrség nevezetességeit. FORGALOMIRÁNYÍTÓ komputer Barcelona nagy, háromszög alakú központját jelenleg egy angol cég komputeres forgalomvezérlő rendszere irányítja. Mintegy 115 utcakereszteződés tartozik a számítógép felügyelete alá. A berendezés a forgalomban fellépő váratlan változásokat is azonnal észleli, és a forgalmat ennek megfelelően irányítja. A berendezés programja minden forgalmi helyzetben a legkedvezőbb megoldást biztosítja. A komputerbe kétfajta információ fut be; az egyik információs sorozatot — amely az állandóan változó forgalmi helyzetet írja le — a legfontosabb forgalmi pontokon elhelyezett 142 észlelőszerv szolgáltatja. Ezek fél másodpercenként jelzik jármű jelenlétét, illetve hiányát. A második /élcsoport alapvető forgalmi tényezőkre vonatkozik. ,Az irányítás három szinten történik: a legfelső hely a számítógépé, utána következik 10 alállomás, s ezek kapcsolódnak a 115 utcakereszteződés helyi irányító berendezéséhez. Ha a komputer nem jelez, az alállomások lépnek működésbe. Ha ezek sem továbbítanak jelet, a helyi irányítók függetlenül rendelkeznek. A rendszer gyorsította a város forgalmát, könnyítette a forgalom- áramlást, és csökkentette az utazási időket a járművek számának gyors növekedése ellenére. A Szocialista Munka Intézete Ötödször nyerte el a Szocialista Munka Intézete kitüntető címet a magyar néphadsereg általános gépesített — Lövész Harckocsizó Csoport- főnökség egyik alárendelt alakulata. Az 1976-os évben túlteljesítették munka verseny-vállalásukat és egész évben nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel nagymértékben hozzájárulnak a néphadsereg objektumaiban folyó építkezések meggyorsításához, az építkezések időbeni befejezéséhez. Ünnepélyes állománygyűlés keretében jelentették be, hogy a hazánkban járt vietnami katonai küldöttség zászlót adományozott az intézetnek azért az áldozatos segítségért, amellyel — a Magyar Népköztársaság más üzemeivel, intézményeivel egyetemben — jelentős részt vállaltak a vietnami nép terheiből. Béke és szolidaritás Befejeződtek a nagybörzsönyi napok A hegyek övezte Nagybörzsöny minden évben a nyár elején kétnapos rendezvénysorozatot tart, hogy felhívja magára a megye figyelmét és, hogy szereplési lehetőséget adjon saját öntevékeny művészeti csoportjainak. Az idei nagybörzsönyi napok második napján vasárnap délelőtt a helyi kifejezés szerint Pán- holz-nak nevezett kopaszdomb mögötti réten ügyességi és sportrendezvényeket tartottak a fiatalok. A lövészet és a kézigránátdobás versenyeit egy- egy Nagybörzsöny múltjára, hagyományaira vonatkozó kérdéssel fűszerezték. Délután a sportpályán tartottak labdarúgó mérkőzéseket, a Strandidó a Dunakanyarban Tragédiát okozott Balatonon a vihar Vasárnap délután hirtelen keletkezett, heves vihar tört a Balatonra. A balatonfelvidéki hegyvonulaton át, északnyugatról érkezett vihar időnként 100 kilométeresnél is nagyobb sebességű széllel söpört végig a tavon. A hirtelen jött heves szélrohamok sokakat a nyílt vízen értek, vitorláshajók, csónakok borultak fel. A viharnak, sajnos, áldozatai is voltak. Balatonszabadinál Kathi Antal 31 éves budapesti gépkocsivezető, aki a hatéves Antal nevű gyermekével fündött a tóban. A hirtelen jött vihar elől már nem tudott kimenekülni, s gyermekével együtt a vízbe fulladt. Tovább tartott a kánikula a hét végén, s bár a meteorológusok borongós időt jósoltak vasárnapra, az erős szél miatt nem alakult ki összefüggő felhőtakaró. A délutánra ugyan helyenként viharossá fokozódott a szél, de nem rongálta meg a postai légvezetékeket, s nem tett kárt a HÉV-vonalak felső vezetékében sem. A leányfalui strand vezetője, Pintér Zoltán elmondta, hogy a pénteki zivatar kissé ráijesztett a strandolókra, ezért kevesebben voltak szombaton, mint egy héttel korábban, vasárnap viszont 3 ezer 500-ra nőtt a strand látogatóinak száma. Valamelyest javult az ellátás az egy héttel korábbihoz képest, a büfén kívül, külön árusítóhelyet állítottak fel, üdítők és sörök eladására. A Budapesti Közúti Igiaziga- tósághoz arról futottak be jelzések, hogy az autópályán a szokásosnál több baleset történt. Az átlagosnál több dolguk akadt az elmúlt hét végén a mentőknek is, A szentendrei mentőszolgálat megbízott főápolója, Horváth József arról tájékoztatta lapunkat, hogy közúti és egyéb balesetek, továbbá rosszullétek miatt kellett kivonulniuk. Cz. V. Az Árpád—Fóliák duóval a közönség is együtt énekelte a dalokat. Grósz Sándor íelvétele győztes Ipolydamásd labdarúgó csapata lett. Az erre az alkalomra ácsolt szabadtéri színpadon tartották meg délután a béke és szolidaritási műsort. Megnyitót Győrfi Sándor egykori népi kollégista mondott, majd egymás után léptek színpadra a helyi és vendég együttesek. Nagy sikert aratott az Árpádi László, Pollák Mihály duó. Este tábortűz zárta a kétnapos rendezvénysorozatot, ahová a műsor szereplőit, a szervezőket és az immár hagyományos nagykőrösi napok éiletreihívóiit is meghívták. Fekete hét vége Hárman vesztették életüket az utakon Részeg gyalogos halála a sztrádán. Az M—7-es autópályán tíz kilométerre a fővárostól egy ismeretlen személyazonosságé, 30—35 év körüli, elhanyagolt külsejű, ittas férfit személygépkocsival elütött Soós Dezső budapesti Tv, 20.40: Egy ember, aki megunta a bőrét Moliére háromszáztíz évvel ezelőtt írta meg a Botcsinálta doktort, egyikét azoknak a vígjátékainak, amelyek a népi hagyományoktól, a vásári komédiától sosem szakadtak el, s amelyek azért aratnak máig is sikert, mert a gyarló emberi tulajdonságokat felnagyítva, kinevettetve tárják a közönség elé. Páskándi Géza ezt a vígjátékot vette elő, és magyarította, hogy remek játéklehetőséget kínáljon fel általa színésznek, közönségnek egyaránt. Moliére hőse Sganarelle, Pás- kándié Oldalági uram, a favágó, aki ugyanúgy akaratán kívül válik „doktorrá”, mint háromszáz éves hőse. Oldalági uram kényszerűségből lesz orvos, de minél inkább csinálja, annál inkább élvezi ezt a tekintélyes, ám minden percben véget érhető szerepet. A veszprémi Petőfi Színház társulata — élén Szoboszlay Sándorral, Oldalági alakítójával — nagy kedvvel komédiáz- za végig az előadást. es a műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.25: Zenekari muzsika. 9.00: Katedra. Továbbképzés pedagógusoknak. 9.30: Mesebeli sziklák között. Dr. Balogh János útiélményei. 9.45: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalokat énekel. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Pozsgay Imre kulturális miniszterrel beszélget Kepes András. 10.59: Faust. Részletek Gounod operájából. 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatásokban. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. Közben: Törvénykönyv. Indoklás nélkül. 13.57: Ezeregy délután. Macskazene. 14.50: Farkas Ferenc: Nvári kirándulások. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: SaintSaens: III. szimfónia. 15.44: Magyarán szólva... 16.00: Ütközben. 16.05: Harsan a kürtszó. A gyermekrádió műsora. 16.35: Kóruspódium. 17.00: Hírek. 17.07: Fiatalok stúdiója. Küszöbök. Tamás Menyhért versei: 17.32: Szőkefal- vi-Nagy Katalin népdalokat énekel. 18.00: A Szabó család. 18.30: Est! Magazin. 19.15: Lemezmúzeum. 19.55: Visszapillantás, 1947— 1977. A tervgazdálkodás 30 éve. 20.25: Három Vivaldi-versenymű. 21.00: Hírek. 21.05: Beszélgetés Dienes Valériával az evologikáról. 21.40: Filmzene. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Mao nevében — Mao nélkül. Ker.ekasztal-beszélgetés a mai Kínáról. 22.45: Nóták. 23.13: Perényi Miklós és Szűcs Lóránt felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Táncdalok. 0.30: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Az élő népdal. Rinyakovácsi. 8.43: Kálmán Imre operettjeiből. 9.30: Hírek. 9.33: Derűre is derű. Tótágas, avagy a költőnek is szabad. 10.03 —11.55: Zenés műsor üdülőknek. 10.15—10.20: Babaszerviz. 10.30: Hírek. 10.33: Német nyelvű hírek. 10.50: Délelőtti torna. 11.00: Angol nyelvű hírek. 11.30: Hírek. 11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.55: Látószög. Ifjúsági jegyzet. 12.00: Gergely Anna és Szalay László nótákat énekel. 12.30: Arcképek az orosz irodalomból. 12.50: Gershwin: Zongoraverseny. 13.25: Barkácsolóknak. 13.30: Hírek. 13.33: Sanzonok. 14.00: Kettőtől hatig ... Siófokon. 18.00: Francia sanzon nagy előadói. 18.30: Népdalcsokor. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 20.33: Mindenki könyvtára. 21.05: Toscanini operafelvételeiből. Közben: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 23.13: Dzsesszf elvételekből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.05: Zenekari muzsika. 14.47: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Illés Endre. 15.07: Meyerbeer operái Magyarországon. 16.00: Hírek. 16.03: Kamarazene. Közben: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. 17.30: Katedra. Továbbképzés pedagógusoknak. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Suisse Ro- mande zenekar hangversenye. 19.19: Bellini: Rómeó és Júlia. 19.30: Hírek. 19.33: Az Éneklő Ifjúság KISZ-korosztályának díszhangversenye a keszthelyi színházból. 21.13: Slágerről — slágerre. 20.00: Kapcs9ljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny Schumann műveiből. 23.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.43: Hírek. 16.50: Mexikói képek. Francia rövidiilm. 17.25: KözMa 17.25-kor a tv-ben: művelődés közelről. 18.05: Egészségűnkért! Az Egészségügyi Felvilágosítási Központ műsora. 18.10: Mindenki iskolája. 15. fizika. A transzformátor (isin.), 18.40: Reklám. 18.45: 16. Fizika. Az energia nem vész el... (ism.). 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Egy ember, aki megunta a bőrét. Komédia három felvonásban. A veszprémi Petőfi Színház előadása, felvételről. (16 éven felülieknek!) 22.55: Tv-hiradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Még egyszer! Ismétlés a május havi műsorokból. 21.01: Himes kövek. Mattioni Eszter művészete. 20.25: A debreceni Délibáb együttes. 20.50: Tv-hiradó, 2. 21.10: Bovári úr. Tévéjáték. Közművelődés közelről A riportműsorról a rendező, Nagypál Endre mondja lapunk olvasói számára: — A közművelődési lehetőségek közül ezúttal azt szeretnénk szemügyre venni, hogy milyen változatok állnak a bejáró dolgozók rendelkezésére. Ezért kerestük fel a veresegyházi művelődési házat és a budapesti ÉVIG művelődési központot. — Mit tapasztaltak? — Sokak hiedelmével ellentétben, a kevés idejű bejáró dolgozóik körében is megvan az igény a művelődésre, s jóllehet, ezt nem könnyű megszervezniük az ezzel foglalkozóknak, megoldható. A döntő, hogy tudomásul kell venni: a művelődés is a mindennapi élettel van kapcsolatban, s az érdeklődés is ezeknél a formáknál a legnagyobb. — Mondana néhányat? — Veresegyházon például a kisállattenyésztési klub iránt van fokozott érdeklődés, ahol sokirányú szakismeretet szerezhetnek a tagok, a másik ilyen kezdeményezés az utazóklub, aminek révén csoportos utazásokat szerveznek bel- és külföldre egyaránt. Sokan más módon talán soha sem szánnák rá magukat a környező országok megismerésére. Az EVIG-ben pedig az ismerd meg Budapestet mozgalomban vesznek részt szép számmal bejáró dolgozók. Sok látogatója van közülük is a tv-kluboknak, ahol kérdés-felelet formában beszélgethetnek el az egyes műsorokról az alkotókkal, szereplőkkel. Természetesen, nagy szerepe van az időpont megválasztásának is: a legintenzívebb részvétel ősztől tavaszig tart. üzletvezető A gyalogos a helyszínen meghalt. Tragikus útvesztés. Nagy János 41 éves kőműves nagykőrösi lakos személygépkocsival lesodródott az úttestről és az árokban egy fának ütközött. A szerencsétlen ember a kórházban belehalt sérüléseibe. Felesége és Szabó Sándor 63 éves nagykőrösi nyugdíjas súlyosan, a kocsi negyedik utasa, a 12 éves Danka István könnyebben megsérült. Kettős gázolás. Dunaha- rasztiban Bálint Bence 30 éves üzletvezető, budapesti lakos, személygépkocsival elütötte az úttesten áthaladó idősebb és ifjabb Lakatos Lajost, csengett lakos gyalogosokat. Az apa súlyosan, fia könnyebben megsérült. Végzetes esés. Vác határában, a 12-es úton, Farkas Zsig- mond 48 éves csehszlovák állampolgár motorkerékpárral eddig ismeretlen okok miatt, az úttesten felborult. A motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Autóborúlás, súlyos sérüléssel. Verőcemaros és Szoko- lya között Malic Éva 20 éves budapesti fodrász gyorshajtás következtében személy- gépkocsijával felborult. Az autós súlyosan megsérült. Kanyarban. Budajenőn Ku- rucz Imre 34 éves perbáli kisiparos személygépkocsival a balra ívelő kanyarban kisodródott, és a betonáteresznek ütközött. A sofőr súlyosan, míg két utasa könnyebben megsérült. A rendőrség — a vétkesség végleges megállapításáig — valamennyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. TRAGÉDIA A STRANDON Vasárnap nagy volt a forgalom a monori-erdei strandon. A fürdőzők vették észre, hogy valaki fekszik a medence fene. kén. Czellaó Imre monori, 8 éves kisfiú volt, aki édesanyjával és nővérével érkezett a strandra. Halálának oka még nem derült ki. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pesi megyei Bizottsága és a Pesi megyei Tanács lapja Megjelenik - bétfö kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. nrOT M CP VCI UIOI AD Föszerkesztő dr. Lőkös Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapest Vili., Somogyi Béla u < f tu I IVILu I Ll nlnLttr Kiadóhivatal: 1951 Budapest VIH., Blaha Lujza tér 3 - A szerkesztőség és a Kiadóhivatal központi telefonja 343—100 és 142—220 - Szerkesztőség) titkárság i40—447 ________________________________ _________________; FIÖKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, 270) Cegléd Kossuth tét I Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllő é9 Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér I Pf *7 Tel 8196 -------------------------------------------------------------------------------- Monor és Vidéke, 220) Monor Kossuth u ’8 Pf:51 Tel. 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykörös, Hősek tere 7 Tel 398 Váci Napló. 2601 Vác. Lenin u 45 Pf 32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest. - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél 8 DOSt8 Hírlapüzleteiben a Posta Központ) Hírlapíródénál. Budapest v József nádor tér 1 Tel.- 180—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetés) dl) havonta 20 forint Index: 25064 Hü ISSN 0133___0659 ) * 1 Min i és óriás palackok