Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-02 / 128. szám

I 1917. JUNIUS 2., CSÜTÖRTÖK' kMűop Műhelyből fóliasátorba Beérett a paradicsom Tahitótfafun Koppány György felvétele A tahitótfalui Kék Duna szakszövetkezet kertészetében az idén kísérletképpen egy 1200 négyzetméteres alapterü­letű kettősfalú fóliasátrat ál­lított fel. Ennek művelését a szakszövetkezet ipari főága­zatának dolgozói vállalták. A fóliasátorba az idén tíz­ezer fej salátát termeltek, és jelenleg nagyon szépen fejlő­dik a paradicsom, szedése néhány napon belül megkez­dődik, A paradicsomot csöpögtetős öntözéssel termesztik. A be­rendezést a PEMÜ gyártotta, s a kidolgozott technológia alapján föl is szerelte. így igen kevés munkaerő kell a fóliás zöldségtermesztéshez. Gk-minaret és Gk-basa A Gabonatermesztési Kutató intézet szegedi telepén búza­bemutató kezdődött. A szak­emberek nagy érdeklődéssel szemlélték azokat a meghono- sítási kísérleteket, amelyeket a Törökországból, Olaszországból származó fajtákkal folytatnak az intézetben. Ezeket a kiváló minőségű, de melegebb éghaj­lathoz szokott fajtákat hazaink­kal keresztezik, hogy fagytűré­süket, a hideggel szembeni el­lenállóképességüket növeljék. Ezek az úgynevezett kemény búzák kisebb hozamúak az el- terjedteknél, de páratlan elő­nyös tulajdonságokkal bírnak: magas beltartalmi értékűek. Lisztjükből tojás hozzáadása nélkül is elsőrendű levestész­ták, makarónifélék, rétes, ka­lács és egyéb sütemények ké­szíthetők. Érthető, hogy világ­piaci áruk ötven százalékkal magasabb. A kutató intézet Törökországból kapott néhány fajtával folytat biztató honosí­tási kísérletet. Ilyen ígéretes két fajta a GK—minaret és a CK^basa. A „GK” a gabona- termesztési Kutató Intézet jele, nevére utal. Valami tennivaló mindig akad Naponta Pilisvörösvár és Budapest között Pilisvörösvárott a kertes há­zakban kétszer gyúlnak fel a villanyok: hajnali négy-öt óra­kor és késő este. Közben? Nappal dolgoznak az emberek távol az otthonuktól, éjjel al­szanak, álommal vagy anél­kül. A munka ősidőkön át for­málódott kenyérré, hű maradt a hagyományokhoz a fiatalabb lelkekben is, miszerint a tisz­tességes ember reggeltől estig hasznos dolgokkal tölti az ide­jét. A szív diktálja Miereisz Endre azok közé tartozik, akiket — még a ré­gi értékrend szerint is — a fa­lu közvéleménye a rendes em­berek kategóriájába sorol. Olyan ember — mondják —, akit nem kell a dologhoz két­szer hívni, aki a semmiből ve- rekedte föl magát. Az a fajta régi jó mesterember, aki egy szakmával (festő-mázoló) tizet is ismer, húszat is tud, aki nem szalad mindenféle kis javítá­sért azonnal a szerelőhöz. Te­remnek nála a fák, nem ma­rad parlagon a kert, van lát­szata a munkának, mert ne­gyed ötkor gyullad meg reggel a villany, világosban nem kia­bál utána a szerszám és este örül, ha a családja körében le- fekhet. Bejáró munkás. Az elmúlt év utolsó hónap­jaiban nem volt olyan szom­bat, vasárnap, amikor ne dol­gozott volna budapesti munka­helyén, a 43. számú ÁÉV. 1. számú házgyárában. Miért? — Ez kétoldalú — mondja. ■ Először, nem mai fiú va­gyok. Itt voltam már akkor, amikor ezt az egyes gyárat kezdték el csinálni. És itt vol­tam most a rekonstrukciónál, amikor végeredményben má­sodszor is elkezdtük csinálni. Lehet, hogy hamisan hangzik, de mégis így gondolom: a vál­lalatnak tavaly sem volt fölös zsebe, ahonnan számolatlanul jött volna elő a hiányzó mun­kaerő. És azt sem kell feledni, hogy ezt a gyárat magunknak csináltuk. És ez egészen más, mintha az ember csak úgy be­lépne a készbe. Olyan ez, mint amikor az ember maga gon­dozza a kertjét. Tudja, mi hol van, és ha tisztességgel elvég­zi a dolgát, akkor azt is tud­ja, ha valami nagyon nagy do­log nem jön közbe, baj sem le­het. Most már érti? Amikor vetési idő van, akkor nem kérdezi a paraszt sem, hogy mikor kezdődik a reggel és mikor jön az este. Dolgoznak, mert kell. Parancs nélkül, mert a szív — a kenyér — úgy diktálja. És nem kér­dezik meg a traktorosok dél­után háromkor, hogy mikor megyünk haza. Nem kérdezik, mert túl akarnak lenni rajta, megnyugvást akarnak. Mi is így vagyunk ezzel a gyárral. Hogy végigrobotoltuk a napo­kat, az ezért volt, mert ne­künk most volt vetés. És ugye azt nem kell mondogatni, hogy ez miért fontos. Az az ember, aki ilyenkor órákat akar meg­spórolni, lustálkodik, avagy lé­zeng, az ... de inkább nem is mondom, mit gondolok róla. A munka gyümölcse — Ez a vetés, úgy mondta, kétoldalú. Melyik a másik ol­dala? — Most tudom megengedni magamnak, hogy olyan dolgo­kat is megvásároljak a csalá­domnak, magamnak, amiről eddig csak álmodoztam. Súlyo­sabb dolgokat rakhattam az asztalra a gyerekeknek is. — A negyvenhármas biztos forrás, amelyből bőven buzog az adakozás, ha az ember nem fukarkodik a munkájával. Tu­dom, sokan szidják, de aki itt helyreteszi magát, nem lusta a szájával együtt a kezét, a szer­számot is forgatni, annak nem haszontalan az itt eltöltött idő. Van mit a tejbe aprítania. — Gyerekeit említette... — Igen. Szilvia 11 éves, Edi­na első osztályos. Nem tudom, mi lesz belőlük. De ez rajtuk és nem rajtam múlik. Ami kell, azt én a föld alól is elő­teremtem. — Maradjunk még a család­nál. Úgymond, emberi érték­mérő mostanában a lakás, a kocsi, a telek... — Most sikerült nemrég hozzáépíteni a házhoz. Szoba, konyhából három szoba, össz­komfort lett A munkatársak is segítettek, de három évig se alvás, se megállás. Főleg az anyagbeszerzés volt a gond. A múlt évben már be is vakol­tuk. Tudja, nem elég megépí­teni, ha az ember félkészen hagyja, nemcsak a lelkiismeret bántja, hartem az ismerősök is a szájukra veszik. Az egész dolgokat szerettem világ éle­temben. Miért pont a házam maradt volna félbe? — Kocsi? — Távlati terv... Reggelente ráköszönnek — Beszéljünk a munkahe­lyéről. Tollat látok a zsebébe tűzve. Nem kétkezi munkára vall... i — Téved. Illetve csak rész­ben. Az előkészítő brigád ve­zetője vagyok. Innen a toll. Festők, mázolok, bádogosok, üvegesek tartoznak ide. Min­denhez, mindenhol hozzányú­lok, ha kell. Amondó vagyok, hogy a brigádvezetőnek az első perctől az utolsóig az emberei között a helye. Ott, ahol min­dig szükség van rá. A brigád­vezető legyen univerzális em­ber. Mindenhez érteni, minden területen, magabiztosan, már a tekintély miatt is. Ne fázzon, ha valamit meg kell fognia. Ha baj van valahol — mond­juk átadási időben, mint ta­valy — egyszerre három he­lyen is találhatók vagyunk. Betonozás, üvegezés, festés, ja­vítás, szóval mindenütt, ahol az utolsó stádiumban szorít a cipő, ahol szükség van embe­ri kezekre. — Most hol van ez a legna­gyobb szükség? — Itt a gyárban. Itt van a szanaszét állapot. De lassan­ként kitisztul. Láthatóvá vá­lik, minek hol a helye, mivel mit kell csinálni és kinek mi a dolga a termelésben. Mert in­dul a gépezet. Ahogy mond­tam, elvetettünk, a termés, a termelés jön ... Miereisz Endre tagja a vál­lalati pártbizottságnak. Szak- szervezeti aktivista. Kiváló dolgozó, és brigádja sem nél­külözi a szocialista munkaver­seny koszorúit. Ennyit a cí­mekről, elismerésekről. Regge­lente ráköszönnek. A szapo­rodó ügyes-bajos dolgok, ame­lyekkel megkeresik, mutatja, elintézett ügyek szép számmal vannak mögötte. A bizalom út­ját ezek a „Te, segíts!”, „Nézd már meg!”, „Próbáld elintéz­ni!” — mondatok idézik. ☆ Hazatérve Pilisvörösvárra, mindig szétnéz kis birtokán. Az életem nagy darabja — jut eszébe a gondolat. Az ember a sajátjában érzi jól magát iga­zán. És rögtön társul hozzá az elmaradhatatlan: kellene még a házba ez, az, a hazai tájak után külhonba is kellene utaz­ni, és nem bottal, tarisznyá­val. Elsősorban a környező or­szágokba, mert ha nagyon tá­vol merészkedik az ember a hajlékától, keveset lát az ag­godalomtól. De a szomszédo­kat megnézni és a tengert, mindenképp jó lenne. Meg van itt egy elég komoly munka, a kerítés. Valami tennivaló min­dig akad... Bartha Szabó József Katonák, diákok — együtt Honvédelmi napok Kiskunlacházán Százötven lelkes tanuló gyü­lekezett tegnap reggel nyolc órakor a kiskunlacházi 222. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet udvarán. S nemcsak ők; egy katonai alakulat — mely immár két esztendeje patronálja az iskolát — több tisztje és honvédje is eljött, méghozzá nem üres kézzel. Híradási és vegyvédelmi mű­szereket, légelhárító, páncél­törő és egyéb fegyvereket hoz­tak magukkal, hogy bemutas­sák kezelésüket a fiataloknak, s a vendégként meghívott rác­kevei, apajpusztai, dömsödi és helyi általános iskolásoknak. Kilenc órakor Kalapács Jó­zsef igazgató és Szénási László alezredes megnyitó szavai után elkezdődött az akadályverseny. A kúszó- és futópálya leküz­dése éppen úgy ügyességet kí­vánt az öttagú csapatoktól, mint a céllövészet légpuskával, vagy a kötélmászás és a grá­nátdobás. A többiek sem unatkoztak, míg társaik erejüket mérték össze: a fegyverekkel s keze­lőikkel ismerkedtek, vagy az egyik tanteremben nézték a honvédelemről szóló filmeket. A patronáló alakulat és az iskola között gyümölcsöző a kapcsolat. A katonák szemlél­tető eszközöket adtak, osztály-’ főnöki órákat tartottak, sőt az iskola diákparlamentjén is részt vettek, s nem eredmény­telenül: két éve tizennyolcán, tavaly pedig tizenöten jelent­keztek tiszthelyettesi iskolára az intézetben végzett tanulók közül. Az akadályversenyben már az első napon bizonyították felkészültségüket a csapatok. A győztesek: az I/C. osztály lányai és a III/D-s fiúk. A ve­télkedés ezzel nem fejeződött be, ma újabb 150 fiatal ver­seng a legjobb címért. Délután pedig — akárcsak tegnap — a labdajátékok kedvelői veszik majd át a terepet. V. G. P. Virágh János őrvezető az első osztásos fiúknak magyarázza i páncéltörő működését, Geleta Pál felvétele saaaaijaaa imiansE] a döntés jogát, a felelősséget - magunkért, a jövőért. Színes, magyarul beszélő szovjet film Szergo Ordzsonikidze felejthetetlen egyéniségéről. Bemutatjuk az alábbi filmszínházakban: június 2-3: Cegléd, Szabadság; 2—3: Nagymaros; 4—5: Monor; 4-5: Felsőgöd; 6—7: Nagykörös; 6—7: Verőcemaros; 8-9: Abony; 11— 12: Gödöllő; 12- 15: Szentendre; 16—17: Dunaharaszti; 18—19: Ráckeve; 20-21: Szigetszentmiklós; 30-1: Vecsés. P ici Péter felnyitotta a Másik Lapot és dühbe gurult. A düh pedig olyan mozgatóerő, amelyből szabadság- harcok és újságcikkek egyaránt szü­letnek. Minderről részletesen, a következőket: Az aláírás nélküli cikk a Másik Lapban, mint követendő,, nagyszerű .példát mutatta fel a Szeg- és Csavargyár alkotó együttmű­ködését a kisiparral. Megírta, hogy a közér­dek gyönyörére és szolgálatára a szeghiányos és importra szoruló piac immár kaphat sze­get, mert a nagyüzem támogatta a kisipart, hogy szeget gyárthasson. Segítségül adott ná­la felesleges gépeket, technológiát, szakem­bert. „Mindenki javára, a köz hasznára!” — lelkesült és lelkesített a cikkíró. Ám Péter nem, ő dühöngött. Hiszen,—mint már beszámoltunk róla — ő is írt a gyárról nemrég, éppen szegügyben. Feltárta a tényt, hogy miközben az üzemet megdicsérték, mert nagy nyereségre tett szert, és növelte tőkés­exportját, a valóságban feladta a szegiprofiűt és helyette kézibilincseket gyárt nyugati megrendelőknek — a népgazdaság pedig kénytelen igen drága valutáért importálni a szeget. — Hogyan vált a leleplezett üzem fljra szentté? — tette fel a kérdést magamagának Péter, és elindult azon dühében nyomozni. Első útja a gyárba vezetett. Helyesbítek: a gyárhoz. Mert már a kapunál megállították. Ö mondta a nevet és azt, hogy újságíró. A portás meg azt mondta: áhá. És nem a belé­pőiket tartalmazó blokktömbhöz nyúlt, ha­nem fiókjához, ahonnan kihúzott egy dosz- sziét, á dossziéból egy nagy fényképet és azt összevetette Péter személyével. Ogy találta, hogy a körözött személlyel áll szemben, és így szólt; — Eredjen innen, mert az Igazgató elv­társ utasításba adta, hogy magának kívül tá­gasabb, ha pedig beteszi lábát a gyárba, en­gem kirúg. Ebből Péter arra következtetett, hogy cik­két az igazgató rossznéven vette. De hát a fonalnak két vége van, a másik végét talán meg lehet ragadni, persze, óva­tosan. Bement egy vasboltba, megtudta, hon­nan veszik a szeget, kiszállt a nagykereske­delmi vállalathoz, megérdeklődte, honnan rendelik a szeget, és már tudta is, mi a neve a fonál másik végén ügyködő kisiparosnak. Az volt a neve, hogy Szegmentum Elek. Így hívták. Péter bevezetőben megemlítette, hogy őt a Másik Lap cikke igazította útba. Szegmen­tum Elek ugyancsak bevezetőben megemlí­tette, hogy azt egy bájos újságírónő, bizo­nyos Panda Ica írta. „Hah, a bestia! — kiál­tott fel Péterben a férfiúi felháborodás. — Nem eiég, hogy elhagyott, most szakmailag is lábbal tipor! De majd meglátjuk, ki tipor utoljára!” És még forróbb dühvei, még hide­gebb fejjel igyekezett feltárni a tényeket. A beszélgetés további során fény derült a következőkre: A gyár a profiliváltoztatás rniatt feleslegessé vált gépsor egyikét ócska­vas áron átadta Szegmentumnak. Néhány szakmunkásról is lemondhatott, mert a kézi­bilincseket automata dobálja ki magából. Hogy a kisiparnak kifizetődik-e szeget készí­teni? Hogyne, persze, nincs annyi rezsije, technikusa, meósa. adminisztratív csoportja, szociális alapja, sportcsapata, főkönyvelője, revizora. A piacot persze nem tudja egyedül ellátni, de az a jó, kérem, mert az import­GOMBO PAL j • • _ Osszeszegelt házasság PICI PÉTER KALANDJAI ^ szegnek magasabb az ára, és így ő is maga­sabb áron adhatja el, amit termel. — Mennyi szögre lenne önnek szüksége? — kérdezte a bazárosnak vélt Pétert. „Meny-' nyit is mondjak? — töprengett az. — Egy vagon talán sok lesz, tíz kiló talán kevés... Egy mázsa az jól hangzana ...” Mielőtt azon­ban a mázsát kibökte volna, az ajtó kicsa­pódott, és berontott egy hölgy talpig ruhába bújtatott hájban, és így szólt: — A bátyám megszerezte a kiutalást te­herkocsira, azt üzeni, hívd fel azonnal! — Egy pillanat — mondta Szegmentum e® tárcsázott, majd kérte X. Y. elvtársat. X. Y. elvtársat, akinek nevét Péter ismerte. A Szeg- és Csavargyár igazgatója volt. A telefonbeszélgetés végén a kisiparos le­tette a kagylót és odafordult a bazároshoz, hogy megkérdezze, mennyi szeget kér tehát. Meglepetve észlelte azonban, hogy a pasas álmodozó arckifejezéssel felemelkedik, elin­dul az ajtó felé, mint egy alvajáró és közben leveszi előbb a szakállát, majd a bajuszát. — Süsü — mondotta Elek. A rejtélyes cselekedet végrehajtója pedig útjának irányát a Másik Lap szerkesztősé­ge felé vette, aholis szobájában egyedül ta­lálva Panda Ica kartársnőjét, annak üdvöz­lését egy gyors, de erőteljes pofonnal viszo­nozta. — Te barbár őrült! — kiáltott fel az üd­vözölt hölgy. — Ezért etikai bizottság elé állítalak! — ordított vissza a pofon szerzője. A továbbiakban sorra derülitek ki a követ­kezők: 1. Ica nem bosszúból írta cikkét, nem azért, hogy ezzel is borsot törjön elhagyott barátja orra alá. 2. Ugyanis a szakítás óta megsértett szíve nem engedte meg, hogy az Egyik Lapot egy­általán olvassa. 3. Péter nem bosszúból nyomozott, hanem •felháborodásból. De joggal. Okkal. Ered­ménnyel. 4. Ica szánja-bánja, hogy bedőlt az infor­mációnak, de a közérdek stimmelni látszott 5. Péter nem szánja-bánja a pofont, de hajlandó egy ahová pacsi, oda puszi jóváté­telt adni. 6. A puszi mindkét fél számára meggyőző csókolódzássá terebélyesedett. 7. Ica hajlandó feleségül menni Péterhez, ha az tüstént lop neki a Ligetből egy csokor virágot. 8. Péter hajlandó eltekinteni attól, hogy Ica felelőtlen újságírói munkáját Etikai Bi­zottság elé tárja, mert egyszerre két eljá­ráshoz, nevezetesen egy fegyelmi vizsgálat­hoz és egy házastársi kapcsolat létrehozásá­hoz nincs energiája. 1 i. i

Next

/
Thumbnails
Contents