Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-10 / 135. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Műsor. A fogyó hold szomor­kás képe juthat a néző eszé­be, amíg a heti tv-műsort böngészgeti. Mert amiként Föl­dünk kísérő égiteste válik mind karcsúbbá odafönt, úgy vékonyodik mostanában a tele­vízió programja idelent... Ha csak ezt a hetet tekintjük, ez is javarészt filmeket kínált mozifilmeket —; valamint s kínál — részben már látott olyan színházi produkciókat, amelyek szintén, Ismerősek: tisztes szériák lefutása után kerültek a képernyőre. Hiába, tagadhatatlanul itt a nyár, s ez kedves dobozunk lát­nivalóiból is egyértelműen ki­olvasható. Egy szerelem... Kedden es­te Hubay Miklós—Vas István —Ránki György immár klasz- szikusan időtálló zenés drámá­jának előadását figyelhettük végig a Madách Színház mű­vészeinek tolmácsolásában. Tu­lajdonképpen szépnek és tar­talmasnak is mondhatnánk ezt a produkciót, ha nem tudnánk: sokkalta súlyosabban is előad­hatók, mind a prózai szövegré­szek, mind a dallamok. Úgy, ahogyan az ősbemutatón meg az ezt követő előadásokon a hajdan' volt Petőfi Színházban elhangzottak. Illetlenség, mél­tánytalanság — de aki látta azt a színrevitelt, képtelen ki­vonni magát máig eleven ha­tása alól. Talán azért, mert olyan mű­vészek játszottak benne, akik­nek még közvetlen élményük volt a háború; talán azért, mert egy induló musical-színház re- mekebbnél remekebb színészei vették magukra e tragikus fi­gurákat (élükön a Melittaként életének egyik nagy alakítását nyújtó Sennyei Verával); talán azért, mert azt az előadást még nem volt mihez mérni — min­denesetre, a Madách Szín­házból közvetített Egy szere. lem három éjszakája csak egy a darab lehetséges előadásai­nak sorában. Nem a legjobb és nem a legrosszabb. Aki az előadás szünetében is ott maradt a készüléke előtt, természetesen tudja, hogy a fentebb elmondottak igencsak szubjektív vélekedésnek. te- kinthetők, hiszen az ízlés — Szecskő Tamás szociológus be­szélt erről a darab két felvoná­sa között — mennyire ingatag valami. Emberi tapasztalataink, olvasmányaink, az általunk lá­tott művészeti produkciók egy­aránt befolyásolják, és ami egyikünknek a biztos igen, az — megeshet — éppen egy nagy nem a másiknak. A Hubay—Vas—Ránki-musi- calt tehát teljes joggal minő­síthetjük így is, úgy is. Hanem az utóbb említett Szecskő Ta­más-féle szociológiai elemzést igencsak mindenki kedvtelve hallgathatta, s győződhetett meg róla, hogy még a tetszés­nem tetszés oly megfoghatat- lannak tűnő érzelemvilága is meglehetős pontossággal mér. hető, értékelhető. Bizony jó lenne, ha gyakrabban hang- zanának el a tv-ben efféle el­igazító elemzések! Felvilágosítás. A csendesebb esték sorában üdítő órát tölt­hettünk el a Családi kör Ko­vács-famíliájának újabb je­lentkezését figyelve. Üdítő és tanulságos órát, hiszen kit nem érdekel az, amiről ott szó esett. Nevezetesen: mit s hogyan kö­zöljünk gyermekeinkkel; mi­képpen is világosítsuk fel őket? Nagyon egyszerű választ kap­tunk: minden nekik szánt mon­dandónkat felnőtt módjára fo­galmazzuk meg. Tehát nyíltan és egyenesen. Ne sugdossunk zárt ajtók mögött; ne dobáljuk a szót holmi családi rejtjele­zéssel, hanem őszintén fogal­mazzuk meg a mondandót. S mindezt azért — hallhat­tuk Varga Zoltán pszichológus­tól —, mert csak az őszinte felnőttek körében nő fel az őszinte gyermek. Az elhallga­tok, a íélreinformálók, példá­ján cseperedők könnyen ma­guk is elhallgatok és félrein- formálók lesznek. Egyszóval: ritka okos, ritka jó — ritka hasznos műsorból volt alkalmunk tanulni... Akácz László Televízió MADIGAN Amerikai film. Egy páratlanul izgalmas nyomozási hajsza kereté­ben — melynek főhőse Daniel Ma- rtigan rendőrfelügyelő — képet ka­punk az amerikai rendőrség mun­kájáról, a nagyvárosi alvilág jel­legzetes figuráiról és mindennek keresztmetszetében bizonyos fokig a mai Amerika légköréről Is. Adás: szombat, június lé., I. mű­sor: 20.05. rium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.15: A csodatevő. Jelenetek Erwin Strltt- matter regényéből. 13.15: Bartók kúrusanüveiből. 19.38: Örökzöld dallamok. 20.35: A Rádió lemez- albuina. 22.20: Bemutatjuk új fel­vételeinket. 22.10; Shakespeare és világa. 23.11: Zenekari muzsika. 0.10: Vidám vásár. Részletek Du- najevszkij filmzenéjéből. PETŐFI RADIO 7.C0: A református egyház fél­órája. 7.30: Orgonaművek. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: A Rádió Dal­színháza. 9.58: Népdalok. 10.33: Földön, vízen, levegőben. 11.32; A Magyar Rádió Karinthy Szín­pada (ism.). 12.33: A Magyar Rá­dió és Televízió gyermekkórusa énekel. 12.50: Az új Gutenberg. Rádiójáték Kliegl Józsefről. 11.00: Táskarádió. 15.00: En láttam, ne­ked hogy tetszett? 15.33: Mikro­fon előtt az Irodalmi szerkesz­tő. 15.43: Tánczenei hangverseny a 6-os stúdióból. 10.14: Rigó Jan­csi. Részletek Fényes Szabolcs— Békeffi István operettjéből. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rá­dió? 18.35: N’ótakeávelőknek. 19.33; A vasárnap sportja. Totó. 20.00: Kritikusok fóruma. 20.10: Rossi­ni operáiból. 20.45: „£n és a ha­liád ió ADY ENDRE: ÉLETEM NYITOTT KÖNYVE I. rész: Hepehupás vén Szi­lágyban. Közreműködik: Avar István és- Papp János. Szer­kesztő : Kulcsár Katalin. Ren­dező: Hámor János. Az Ady önéletrajzi írásai­ból, verseiből, levelezéséből összeállított nyolc rész.:s soro­zatot e szavakkal Indítja út­jára Kovalovszky Miklós: Ady a nagy szenvedélyes vallomás­tevők közé tartozik; emberi Igénye, erkölcsi parancsa és költői programja az igazmon­dás, a lélek meztelenségét föltáró őszinteség, vallani min­dent: volt életem dolga — mondja. Írásainak önéletraj­zi részleteiből nem pusztán eseménytörténetet kapunk, ha­nem belső életrajzot, sőt, kor­rajzot is. Adás: kedd, június 14., Kos- suth-rádió: 11.41. Televízió KÉZBEN EGY SZÍV Dokumentumfilm. A Debreceni Orvostudományi Egyetem kliniká­ján az idén kezdték meg a mellkas megnyitását igénylő szívműtéteket. Egy kisgyerek operációja ad kere­tet a filmben ahhoz, hogy láthassuk mll}'en módon alakul, formálódik az a team, amely az ilyen súlyos műtétekhez szükséges. Kik azok az emberek, akik vállalják a dobogó szív megállítását órákra? Milyen összhang, csapatmunka képes az életmentésre? Adás: csütörtök, június ló., X. műsor: 22.00. I Iái.” A Frederic Joliot-Curie Klub vitája. 21.10: Sáros! Kata­lin sanzonestje a 6-os stúdióban. 21.50: Szavak nélkül. 22.00: Ver­bunkos muzsika. 22.33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.09: Csak fiataloknak!' 9.09: A Deller együttes Purcell-műve- ket ad elő. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Művészlcmczek. 12.10: Otto Klemperer vezényli a Phllharmo- nia és az Oj Philharmonia zene­kart. 14.00: Kis magyar néprajz. | 14.05: Pillangókisasszony. Rcszlc- i tek Puccini operá jából. 15.08: Tü- j rlstaút. Szilád! .linos rádiójá- télia. 15.19: Éneklő világ. 1S.14: ] ! Francia muzsika. 16.34: A Ma- ! ' gyár Állami Hangversenyzenekar i hangversenye a Zeneakadémia I nagytermében. 17.40: Magyar Iro- • dalml Arcképcsarnok. 13.03: Kap- j csitijük a 6-os stúdiót. Jandó Je- j nő zongoraestje. Közben: Kb.: j 18.48: Fogyasztók fóruma. Kb.: j 19.03; A Zongoraest közvetítésé­nek folytatása. 19.41: Szimfónl­kus zene. 20.34: Világszlnhíz. 21.59: Schönberg: Két egyfolvo- násos opera. TELEVÍZIÓ 7.531 Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna. (Iám.) 8.00: Mindenki iskolája: 5. Kémia. Savak. sóit. bá­zisok. (l m.) 8.35: 4. Történelem. A VASARNAP Televízió GERMINAL Angol tévéfilm-sorozat Az V/l. részes A bányászok cí­mű epizódja. Emile Zola regényé­ből televízióra átdolgozta: David Turner. Zola húsz kötetből álló, több mint két évtized alatt született ha­talmas regényciklusának, a Eougon- Macquart sorozatnak 13. kötete a Germinal. Az l&85-ben kiadott re­gény az író leghíresebb és legna­gyobbnak tartott műve. A natura­lizmus képviselőjének — akit ál­talában az irányzat megteremtője- ként tartanak számon — egyedül ebben a regényfolyamában talál­kozhatunk a realizmus jegyeivel, főként a legjobb részletekben, a bányászok élet- és munkakörülmé­nyeinek, a munkáshősök jellemé­nek, elszántságának, szolidaritásá­nak, harcának és megpróbáltatásai­nak leírásában. Erről az oldalról közelíti meg a művet a BBC ötrészcs sorozata is. ,Adás: kedd, június 14., I. mű­íor: 31.25. Rádió KIJEVI KILÄTÖ Beszélgetések, riportok, tu­dósítások Kijev ipairi, tudo­mányos és kulturális életéből — a magyar-ukrán gazda­sági kapcsolatokról, az auto­matagépsor- és a földmunka­gép-gyárból, a földgázveze­ték és az atomerőmű tervező­intézetből — a részecsikegycxr- sítás, a kibernetika, a lézer- technika, a növénynemesí­tés, a városépítés központjá­ból — a zenei, irodalmi és kép­zőművészeti műhelyekből. Adás: hétfő, június 13, Koe- suth-rádió: 13.15. népi demokratikus Magyarország. (Ism.) 9.10: 6. Kémia. Mindennapok kémiája. (Ism.) 9.40: A fehér del­fin. Francia rajzfilmsorozat: XXVI/' 34. rész. 10.00: Hírek. 10.03: Gyere velünk, csináld velünk ... Játékos sportvetélkedő az NDK Televízió műsorából, felvételről. 10.55: Stan és Pan. A nevető évtized. Ame­rikai burleszk-összeáiirtás. 14.38 r Levél a hegyekről. Jugoszláv rö­vidfilm. 14.45: Kincsek titkos dosz- sziéja. Magyarul beszélő francia film. VII/3. rész: A Tubantia hajó- roncs. 15.35: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Hogyan lettünk emberek? 15.30: Magyar Derby Ga­loppverseny. Közvetítés a Dobi Ist­ván úti pályáról. 17.10: Iteklámmű- sor. 17.15: Sürget az idő. A Horizont Szerkesztőség műsora. 17.35: Műso­rainkat ajánljuk! 18.00: Deák big- band dzsesszhangverseny a Debre­ceni Csokonai Színházból. 18.25: Reklámműsor. 1S.35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: A h5s falu. Lope de Vega színművének filmváltozata. 32.05: Sporthírek. 22.15: Hírek. POZSONYI TV 17.10: Filmmúzeum. 19.00: Híradó. 19.35: Emlékezz a nevedre. Szov­jet film. 21.40: Népszerű melódiák. 2. MŰSOR: 19.50: Dnsilt: \ '-°i rózsa titka. Operett. FEST] ■ MEGYÉI 8 BBS ■TT»\J[J m | B HM a V " I" ka * 1 iO melléklet e Fiúk, lányok itt a nyár Fiatalok órája a tv-ben Még nagyon fiatal sorozat a televízióban a Fiatalok órája című műsor, de máris közked­veltté lett, mert a riportok ak­tuálisak. Legközelebb június 14-én kedden este jelentkezik 21.35-kor az első műsorban. 5 3 3 1977. június 13—19. J ■ HÉTFŐ |: KOSSUTH RADIO 8.25: Kijev ool étkezett... Gi- zeua Cipóba enekei. 8.óU: Kiasz- azjmus es mai ukrán költők ver­RADIOFIGYELO sei. 9.10 A hét zenemüve. 9.40: Budakeszi óvodásoa enekelne^. lu.05: Katedra. 10.35: Szilveszter 40 fokos hőségben. 10.50: Zene­kari muzsiKa. 11.25: Lézer az iparban. 11.40: Az eltűnt minia­tűr, avagy az érzőlelkü hentes­mester Kalandjai. Erich Kästner regenye foiyratásokoan. 12.35: Tánczenei kuKtél. 13.20: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 13.35: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy dél­után. 14.30: Szovjet-Ukrajna gaz­dasága. 15.10: Édes anya­nyelvűnk. 15.15: „Kijevi Kilátó.” 14.34: az Ukrán Állami Népi Kó­rus ukrán népdalokat cnekel. 17.54: Bemutatjuk új felvételün­ket. 19.15: Kijev — Kxjevből. 20.15: Nyikoiaj Szűk zongorázik. 21.00: Irodalmi est. Klasszikus és mai ukrán írók müveiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Händel: Adsz és Galathea — pásztorjáték. 0.10: Aldobolyi Nagy György tánc­dalaiból. PETŐFI RADIO 8.03: Johnny Johnson. Részletek Weill zenes játékából. 8.33: Ver­bunkosok, nóták. 9.33: Körkép Ki- jovből. 12.00: Kocsár Miklós tú- voamüveiböl. 12.20: A rigó tanítja fiát. Gellert Oszkár versei. 12.33: Dácsa a Dnyeper partján. 12.43: Teresa Berganza és Jussi Björ­ling énekel. 13.25: Kis magyar nép­rajz. 13.33: Kijevi gyerekek éne­keinek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: A biológia jövője. 18.33: Töltsön egy órát kedvenceivel. 19.43: Déki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik, Gyulai Erzsébet nótákat éne­kei. 20.10: „Megesküdt a király Hunyadi Lászlónak.” Komjáthy Miklós történésszel beszélget Mi- hancsik Zsófia. 20.33: Senki töb­bet? ! Harmadszor: (Síd). 21.50:, Slágermúzeum. 22.33: Derűre is derű. 23.00: Népdalok. 23.30: Szó­rakoztatózene Kijevből. 3. MŰSOR 14.05: Magyarországon először. 14.50: Ukrán próza. 15.T0: Opera­együttesek. 16.03: Barokk szonáták. 16.50: Láttuk, hallottuk (ism.). 17.05: Huszonöt perc beat. 17.30: Katedra. 18.05: Zsebrádiószínház. 18.32: A hét zeneműve. 19.02: Che­rubini operáiból. 19.31: A Mozar­teum szimfonikus zenekarának Mozart-hangversenye a salzburgi Mozart-héten. 20.39: A Suisse Ro- mande zenekar Bartók-hangvcr- senyc a Svájci Rádióban. 22.00: Kapcsoljuk a 22-cs stúdiót. Esti hangverseny. POZSONYI TV 18.10: A labdarúgás hírei. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Askatasuna. Tv-játék. 22.00: A feszültség eny­hülése. Szovjet dokumentumfilm. 22.30: Zenés tévéfilm. 2. MŰSOR: 18.15: Zongoramuzsi­ka. 19.30: Az autó. Magyar film. KEDD KOSSUTH RADIO 8.97: Mozart: F-<lúr divertimen­to. 9.00: Katedra. 9.30: zenevár (lem,). ».«: A lüsíllm nem kis íito*. 10.05: Berlioz: Beatrix és EGY M1KROLÄNC. Ma­gyarországon aránylag kevesen írnak rádiójátékot, ezért külö­nös figyelmet érdemel egy-egy új szerző. Jász István rádiójá­tékát hallgatva azonban nem a rádiójátékról, hanem minden műfajban egyre gyakrabban jelentkező lektűrről tűnődhe­tünk. A lektűr mindvégig izgal­mas, fordulatról fordulatra ol­vastatja, illetve hallgattatja magát, s általában csak a vé­gén derül ki bizonyosan, hogy o szerző gondosan óvakodott mindenféle állásfoglalástól, a darabbal az égvilágon semmit nem kívánt mondani. Sajnos az Egy mikrolánc a kitűnő színé, szék és rendező színvonalas munkája ellenére sem tudott lektűrnél több lenni, sőt... A jó lektüríró ugyanis tudja, hogy nem akar semmit a hall­gatótól, csak egy ideig szóra­koztatni. A rossz lektűr azon­ban fontos társadalmi problé­mákat feszeget, tanulságot is kínál, csakhogy a konfliktuso­kat kibontakozás helyett jele­netről jelenetre, valami baná­lis ötlettel, közhellyel elkeni. Az Egy mikrolánc hőse min­denáron rádióriporter szeretne lenni, ezért egy nem létező és általa is csak feltételezett sik­kasztást próbál leleplezni a sa­ját munkahelyén, úgy gondolja, hogy ezzel befuthat majd. mint riporter. Az alapszituáció va­lószínűségét a darab csak fo­kozta. Nem derült ki, hogy tu­lajdonképpen miért nem elé­gedett a munkájával Kömeij. hogy miért tartja magát az igazság bajnokának, ha köz­ben leik i iameretf'urd al ás nél­kül zsarol, s ha már min­denkivel összeugrik, miért fo­gadják vissza, miért simítják el az ügyét. A hangjáték a leg­nagyobb lehetőséggel, a mun­kahelyi légkör alapos elemzésé­vel, valóságos okainak magya­rázatával adósunk marad. S a bölcs tanulság is meglehetősen furcsa: Körnert éjszaka fel­keresi szerelmes titkárnője, a kollégái a vállalatnál kimentik a bajból, s milyen buta is ez a fiatalember, hogy nem akarja észrevenhi: ha valaki végképp lehetetlenné tette magát egy munkahelyen, másutt biztosan számíthat egy jobb állásra. Kár, hogy a szatirikus hangvé­telnek nyomát sem lehetett fel­fedezni a darabban, pedig a té­ma szatírának kitűnő lett vol­na. ANGYALOK CITERÄJÄN címmel Visegrádról hallhat­tunk irodalmi műsort Dsida Jenő költészetéről. Dsida Jenő hetven éve született, rövid éle­tét egy tudott halálos betegség árnyékolta be, s költészete is jobbára csak halála után, Ap- rily Lajos jóvoltából vált is­mertté. Az állandó életveszély tudata, a betegséggel, a pusztu­lással való humánus szembe­nézés hozta közel Dsida költői világát a negyvenes évek ele­jén az olvasókhoz. A mai kö­zönségnek azonban talán a leg­nagyobb élményt a mindenna­pi dolgok, apróságok és az élet nagy érzéseinek nagy pillana­tainak felejthetetlenül szép ösz- szekapcsolása jelenti. Virtuóz formaművészetről tanúskodó verseiben a groteszk képek fel­oldják a hagyományos és mo­dern vers merev ellentétét. BESZÉLGETÉS A MINISZ­TERREL. Pozsgay Imre kultu­rális miniszterrel beszélgetett Képes András pénteken kul­turális életünk nyitott kérdé­seiről. A miniszter bevezetőben mindjárt kijelentette, hogy ké­ri yes kérdéseket, olyanokat, amelyekről nem lehet beszél­ni. nem ismer. Képes András pedig élt az alkalommal és a szokásos interjúktól eltérően nem az eredményekről, hanem a problémákról kérdezett. Szin­te valamennyi megoldatlan vagy vitatott jelenség szóba (Folytatás a 2. oldalon) Ezúttal a nyár jegyében zajlik majd az adás. A szünidőben nemcsak pi­hennek, szórakoznak a fiata­lok, hanem a középiskolások szép számmal munkát is vállal­nak. A műsor a lehetőségekre hívja fel a figyelmet, s nem­csak a nyári állásokra, hanem az alkalmi zsebpénzgyarapítás forrásaira is. A kereseti lehe­tőség mellett hasznos és érde­kes szórakozást kínál az a ja­vaslat, hogy a fiatalok vegyenek részt a műemléki ásatásokban. Ilyen lehetőséget Pest megye is kínál Visegrádon. Ugyan­csak közelről érintheti a me­gye fiataljait az adás indította új mozgalom: segítsünk a műemlékek megóvásában! Is­kolások, tsz-fiatalok és ifjú­munkások sokat segíthetnek azzal is, ha védnökséget vál­lalnak a műemléki épületek fölött. Bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot Feledy Péter műsorvezetőnek az az inter­júja is. amelyben a most érett­ségizetteknek szeretne segíte­ni. Erre különösen azoknak le­het szükségük, akik nem a legjobb eredményt érték el a vizsgákon. Mit lehet tenni? Hová fordulhatnak elhelyez­kedésük ügyében a 18 évesek? — ezekre a kérdésekre is fe­leletet ad a műsor. Az egyórás adásiban ven­dégként fellép a bojtorján együttes és a kaposvári Fonó- munlíás irodalmi színpad. Rádió KLUB A SUGÁRÚTON Az Ifjúsági Rádió műsorá- nak 60 perce a Fiatal Művészek Klubja bemutatására szolgál. Az interjúk, riportok, versek, novellák mellett a zenei rész­letek is a klub életéhez-mű- ködéséhez kapcsolódnak. A versek és novellák szerzői: Bánhidi Lajos, Bereményi Gé­za, Dózsa Ildikó, Iluh István, Mózes Lajos, Szokolay Zol­tán és Szűcs Mariann. Adás: csütörtök, június 18., Petőfl-rádió: 17.00. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.45: Siót kérek! 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: Műsorajánlat. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6,20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő- járásjelentés. 6.15: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): KSrzetl Időjárásjelentés. 7.33J Műsorajánlat. 7.15: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Idöjárásjeieolés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális program jáből. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 12.00: Déli Krónika. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárásjclentés. 18.30: Est! Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjele ntéa. 22.15: Sporthírek. 24.00: Elfrck. Időjárás- jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszolgálat PETŐFI RADIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hfrek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek, (dőiárásjeientéa. 6.20: Torna. 8.3«: Hirelt. Időjárásjelentés 6.35: Reklám. 6.45: OJ könyvek. 6.5«: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.3«: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti td'ijárásjelentés 8.00: Hírek, Időjárásjclentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.39: Hírek. (1.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.3«:. Hírek. U.43: Időjárás- «9 vtzállás- felentés 14.30: Hírek. Körzeti Időjárásjelentés, 15.30: Hírek. 15.33: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 26.211: Hírek. 22.30: Hfrek. 24.00: Hírek. IdöJárájfelcMés. 0.10: Műsorzárás, l'táuai Idegen oyelvfl vfz- lelzőszolgálai. 3. MŰKOR 14.98: Hírek. H.93i Mösorismertelés. 16.00: Hírek. 18.02: Hitek. 19.32: Hitek, 23.00; Hírek. Időjárásjelentés.

Next

/
Thumbnails
Contents