Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
8 Vwm -4/}? W x/unap 1977. MÁJUS 1., VASÁRNAP Honfoglalók között Tudatos, célszerű: emberi A honfoglalásokban mindig van valami meseszerű. Valószínűleg azért, mert látványos eseményeket kerekít köréjük a képzelet, amolyan igazi mesebeli históriákat. Pedig hát többnyire nincs bennük semmi valószínűtlen. Hacsak az nem — maga a szegénység is képes arra, hogy előbb vagy utóbb múlttá, rossz emlékké oldódjon. Napjaink honfoglalás-történeteinek többsége új lakótelepek, új házak díszletei között játszódik. Bármerre nézünk is, mindenfelé új házak százai épülnek. Egyre többen jutnak új lakáshoz, de bármennyire furcsán hangozzék is, mind többen várnak arra, hogy új otthonba költözhessenek. (A kulcs átvétele és az azt követő hurcolkodás olyan emlék, amit kívülálló aligha képes megérteni. A kívülálló csak sejtheti, milyen érzés megérni a megrázóan örömteli pillanatot, amikor a család először lépi át a még festékszagot árasztó új lakás küszöbét. Azt a napot, amikor a szobákat úgy járják végig, hogy köziben már azt tervezgetik: melyik sarokba milyen bútor kerüL) Házak a búzamezőn 1974 nyarán a Hazafias Népfront községi bizottsága terjedelmes felmérést készített Törökbálinton. A vaskos dolgozat célja annak megállapítása volt, vajon hány sokgyermekes család és milyen körülmények között él a nagyközségben. A háromnál több gyermeket nevelőkkel kezdték, aztán folytatták fölfelé. Jöttek a négy-, a nyolc- a tízgyermekes családok. Számuk közel járt a százhoz. S néhá- nyan közülük a legembertelenebb körülmények között, siralmasabb albérletekben, szinte már pincének sem nevezhető lakásokban tengették életüket. 1975 elején a törökbálintiak ígéretet kaptak arra, hogy a nagycsaládosok gondjait a lehető legrövidebb időn belül megoldják. Egy évvel később a rendelkezésükre bocsátott 14 és fél millió forintból pedig már hozzákezdhettek egy ötéves, átfogó program kidolgozásához. A munka tavaly tavasszal indult, kivitelezője a Dél-budai Járási Építőipari Szövetkezet volt, amely vállalta azt, hogy évi tíz lakást elkészítve az ötödik ötéves terv végére felépítenek egy ötvenlakásos, kifejezetten a nagycsaládosok számára készülő lakótelepet. Tehát tavaly tavasszal a Sasad Termelőszövetkezet hajdani kilenchektáros búzatábláján. Tíz ház alapozásához fogtak hozzá. Minden jól haladt. A társadalmi munkaórák százaival segítették _ a helybeliek az építkezést úgy, hogy december 20-án sort keríthettek a tíz új lakóház műszaki átadására. A történet három hónappal később folytatódott. Március végén az új lakók beköltözhettek frissen elkészült otthonaikba. Csillár és függöny Feró Józsefék, mindössze hét napja végeztek a költözéssel. A múlt héten szombaton reggel farolt be régi lakhelyükre, a Dulácska tanya udvarára a Kertészeti Kutató Intézet traktora. Feró József szabadszombatos volt ezen a napon. Felessége amúgy is otthonülő, a két kicsivel a gyermekgondozási segély éveit tölti. Várták a reggelt. Várták a traktort és várták a hurcol- kodást. A tanyán hat csalód lakott négy lakásban, ök még a szerencsésebbek közé tartoztak, mert saját otthonuk volt. Otthon? Egy szoba, mellette a konyha és kívülről megköze- líthetően egy kamra. A százéves házat a férj, a feleség és a négy gyerek lakta. Havonta harminckét forintot fizettek érte az intézetnek. Feroné onnan járt reggelente az üzletbe. Fél óra gyaloglás oda, fél vissza, nem is szólva a gyerekekről, akik az istenhátamögötti épületből indultak reggelente iskolába. Az új lakás? Kétszintes, négyszobás, világos — szóval igazi mesevilág. Az asszony, aki alig pár napja él még csak itt, kissé bizonytalankodva vezet körbe. Minden új. Még nem esnek úgy kézre seim a kilincsek, sem a zárak. Látszik minden mozdulatán: úgy jár a szobákban, mint aki maga se nagyon hiszi, hogy mindez az övé. Egyelőre a földszinten élnek. — Olyan hirtelen jött minden — mondja. Függönyöket, csillárokat már vettünk, de a két emeleti szobát csak később tudjuk bebútorozni. OTP-hitellel. A földszinten két szoba, konyha, kamra meg a mosdó van. A fürdőszoba falából tétova csővégek meredeznek ki. A kádat és a mosdót a lakóknak kell majd megvásárolniuk. Érdemes belevágniuk a vásárlásba, mert a vételár felét beleszámítják lakbérükbe. A konyhából apró átjárón közelíthető meg a kisebbik gyerekszoba és az emeletre vezető lépcső. Fenn a két szoba, üresen áll. Kizárólagos berendezési tárgyaik: a nemrég vett függöny és a csillár. Tévéjük, hűtőgépük van, a konyhában gázpalack terpeszkedik a tűzhely mellett. Azt tervezik, hogy tavasszal vidámabb színűre festik át az átadáskor fehérre meszelt falakat és virágokat ültetnek a ma még törmelékhalmokkal megtűzdelt terepre, kint a ház előtt. / számlák öröme Azon a reggelen kétszer fordult a tanya és a hegyalja között az utánfutós traktor. Délre az összes bútor új helyén állt már. — Utána visszamentünk összeszedni az új házba nem Való holmit, az apró kocátokat. Tudja, mi minden jön össze a ház körül, arra számítva, hogy egyszer majd csak szükség lesz rá. Szóval átvittük az összes lomot a só- gornőmékhez az állatokkal együtt. Volt néhány csirkénk, kacsánk, ezeket nem hoztuk magunkkal. Most vasárnaponként a férjem felül a Rigára, átberreg a sógomőmékhez és elhoz egy-egy csirkét az ebédhez. A férj, Feró József, a Kertészeti Kutató Intézet betanított munkása, havi három és fél ezer forint körül keres. Az asszony gyes-e kétezer forint körül van, s valamivel több, mint 1300 családi pótlék jön a négy gyerek után. Hétezer forintból élnek. A legtöbb pénz élelemre megy el. Számításaik szerint a bevételnek több mint fele. Marad tehát háromezer forintjuk, ebből kell öltöztetni a családot, fizetni a lakás költségeit, és ebből az összegből tesznek félre a bútorra. Most háromszáztíz forintos lakbért fizetnek. Ehhez számítandó a gázra, villanyra, vízre kifizetendő számlák sora. Az új lakás persze bőségesen kárpótolja őket minden új, de kellemes gondért. Egyelőre csak a gyerekek azok, akik nehezen szokják meg az új otthont. Ók annak idején kedvükre nyar- galászhattak a tanyakerítés szabta határokon belül. Most az országút közelsége az, amely kényszerű szobafogságra kárhoztatja őket Avató húsvétkor Két házzal odébb kopottas vasutas-egyenruhába öltözött férfi nyit ajtót. Fejes Józsefék családja március utolsó napjaiban költözött az új épületbe, amelynek falai között kilencen élnek. A férfi kilenc évet húzott le a MÁV-nál. Vágánygondozó. Azelőtt a Biatorbágy—Törökbálint közötti 18-as számú őrház volt lakhelyük. Kilencen egy négyszer négyméteres szobában és egy majdnem fele ekkora konyhában éltek. Nyaranta valamivel vidámabb napok köszöntöttek a családra, mert Munka: az ember tudatos, célszerű tevékenysége, amellyel a természet tárgyait megváltoztatja és szükségletei kielégítésére alkalmassá teszi. Az emberi társadalom létezésének legfontosabb feltétele. Valaha így: a mester először az alkatrészeket készítette el. Kimérte, előrajzolta, kiszabta, majd kézzel, szerszámmal, géppel a kívánt alakúra, méretűre formálta. Ezután következett a munka legszebb, legizgalmasabb része: az összeállítás. A legyártott alkatrészeket egybeillesztette, ahol kellett, igazított rajtuk. Keze munkájával egységes egészet alkotott, ormótlan nyersanyagból működőképes, használható, viselhető tárgy lett. Cipő, ruha, szekér, kályha, szekrény, szék, asztal, ház. Mindebben az a leglényegesebb, hogy az ember láthatta fáradozásának, kínlódásának végeredményét. Rámondhatta: ezt a kocsit, gereblyét, öltönyt, sarut én csináltam. Ez az állapot történelmileg mérve nem tartott sokáig. S keveseknek jutott osztályrészül. olyankor az őrház szomszédságában levő istállót nyári konyhává alakították át. Fejeséknél tulajdonképpen két csalál él. Az idős házaspár a három fiatalabb gyerekkel a földszinten, a nagyobbik fiú: Antal, feleségével és két kisgyerekével pedig az emeleti szobákban. Ok albérletből jöttek. Törökbálinton havi hatszáz forintért béreltek egy szobát, konyha- és fürdőszoba-használattal. Fizették a villanyszámla rájuk eső részét, és a vízdíjat, ezzel az albérlet költségei néha 900, ezer forintra is fölmentek Túl vannak rajta, szeretnék elfelejteni az egészet. Fejes Antal, Budapesten hét éve taxis. Havi alapbére 1770 forint, s ha úgy jön ki, hogy keveset kell üresen, utast keresve furikáznia, körülbelül ötszáz forinttal nő a bére. Az igazi mellékes persze a borravaló. Jobb napokon — a taxisok áldják a zuhogó esőt — akár 150 forintot is kaphat így az utasoktól. Fejesék is segítséggel költöztek. A szomszédos 17-es őrházban szolgálatot teljesítő kolléga fia — a helybeli orvosi műszerkészítő szövetkezet sofőrje — kért és kapott egy IFA-t a cégtől. A kocsi háromszor fordult a rogyadozó őrház és az új lakás között. A házavatót húsvétkor tartották. Mindössze néhány rokon jött el, nem akartak nagy dáridót csapná. Bútoros álmok Új még Törökbálinton a Hegyalja úti lakótelep. Mindössze tíz házból áll. Az épületek előtt törmelékhalmok, homokbuckák emlékeztetnek arra, hogy néhány héttel ezelőtt még szorgos munka folyt a környéken. Az udvaron még port kerget a szél és gazt hizlal a gyengén melengető tavaszi nap, de az ablakok mögött az emberek már vilanybojleres, szép bútoros jövőről álmodoznak. A telepiek ma még nem nagyon keresik egymás társaságát. Kerülik a szomszédaikat. Mintha szégyellnék azt, honnan is jöttek. Mintha nem nagyon akarnának barátságot kötni az egykor hasonszőrű szomszédokkal, mert félnek, hogy azok történeteiből végül is saját múltjuk kerekedne ki, annak minden nyomorúságával. Ám a telep jövője mégsem ez. Az udvaron nagyobb gyermekcsapat játszik. A Hegyalja úti házak ifjú nemzedéke, ők könnyen felejtenek, gyorsan túlteszik magukat a múlt emlékein, hiszen a jelenben élnek. Már egymásra találtak. r r Újsághír Tovább folyik Törökbálinton a Hegyalja úti, úgynevezett „nagycsaládos-lakótelep” építése. Nemrég újabb tíz lakás alapozását kezdték meg. A munkák az eredetileg tervezettnek megfelelő ütemben haladnak és várhatóan november 7-re a tíz új lakás is elkészülhet Berkó Pál — Ebben a foglalatban gyémánt van. Ez a pici hegyes. Ezzel húzom le a csiszolókorongot. Bő vízzel, nehogy elrepedjen, a gyémánt drága. Emelővel beemelem a tengelyt, két csúcs közé fogom. Gyorsjárattal — villámmal — megközelítem a köszörülendő felületet. Régóta csinálom, csukott szemmel is tudom, mikor kell megállni. Nem mondom, hogy még sosem mentem neki a munkadarabnak. Simítok, századmilliméteres tűréssel. Ezt az órát időnként ráhelyezem a csapra, forgás közben is ellenőrizhetem a méretet. Hát, körülbelül ez a munkám. Mi ebben az érdekes? Nézzen végig ezen a hosszú soron: mindegyik gépen tudok dolgozni. Van vagy huszonöt. önbeállító vagyok. Mindent, ami ezzel a művelettel, ezekkel a gépekkel kapcsolatos, magam végzek. A gépjavítást, persze, nem. Valamikor bognár voltam. Szekereket készítettem a gazdáknak. Amíg a kocsi ösz- sze nem roskadt, bármikor fölismertem: ezt én csináltam. Néha-néha, ha elrobog mellettem egy Csepel teherautó, arra gondolok, lehet, hogy a motorjában olyan tengely forog, amin én is dolgoztam. De ez nem biztos. ★ — Jó kérdés! Lehet szeretni a munkát? Rendben van, ezt a munkát. Nézze, szoktam ilyeneken spekulálgatni. Mondják, hogy filózok, mert néha hangosan gondolkodom. Nem járok én ilyen filozófiai iskolákba. Magamnak töprengek. Gondoljon csak bele, van ebben az életben olyasmi, ami nem fárasztó? Talán az alvás. Talán. Azért mondom így, mert néha holtfá- radtan ébredek. Mintha megvertek volna. Irigylem a gyerekeket. Átalusszák az éjszakát, frissen, vidáman ébrednek, mint stiglicek. Innen vagyok a harmincon, elég girhes, délutánra mégis megfájdulnak a lábaim. Helyezem a súlyomat az egyikre, a másikra, fölrakom a spéntartóra, de csak sajog. Ég a talpam. Javasolták, írassak betétet. Nem vagyok én lúdtalpáé! Ne nézzen úgy, ez hozzátartozik a munka szereteté- hez. Nem jó ez a szeretet szó. Én nem szeretem a munkát, de nem tudok meglenni nélküle. Örülök, sőt, büszke vagyok rá, hogy jól esztergálok. Nem tartok szakmai prédikációt magának. Szóval: az ipari tanuló könyvből megtanulja, melyik munkához, anyaghoz milyen kést, milyen fokban kell megköszörülni. Még nem próbáltam ki, de biztos vagyok benne, ha percre az előírás szerint megéleznék a vídiát, az nem volna jó. De, ha én megköszörülöm, szemre, kézből, fokmérő nélkül, az jó. Mi ez? Érzék. Ne higy- gye, hogy lebecsülöm a tudást, az elméletet, a szakismeretet. De az érzék velük egyenrangú. Nohát, arra vagyok én büszke, hogy a legkényesebb munkákat idehozzák. Valami szigorú tűrésű illesztést, több bekezdésű menetet, komplikált alakot kell kiszobrászkodnd — nekem adják. Ne higgye, az a boldogság teteje, ha folyton rettegek, jaj, csak él ne szúrjam a darabot. Kigúvadt szemmel figyelek, izzadok, mint a ló. Ilyenkor mindig ideges vagyok. Mondják, hogy vicsorgók, meg fújok. Nahát, nem, kellenek a könnyebb melók is. Rávágom az előtolást, aztán fütyörészek. Vagy odasúgok valami hülyeséget a szomszédomnak a Fradiról. Kellenek az ilyen félkezes munkák. Az önérzetet, persze, a nagy munkák hizlalják. Nem amikor fújok és vicsorgók — utána. ★ — Mit lehet erre mondani? Munka. Maga is tudja, mi a jó. Férfi, nem?! De én azért mindig melózok. Itt is, otthon is. A benti munka csak olyan kényszerűség, ezért adják a dohányt. Az a baj, hogy már öreg vagyok. Ha szakmát tanulhattam volna! Én már any- nyi ilyen karikát kilukasztottam, hogy össze se lehet számolná. Ha belehajítanák a tengerbe, által lehetne menni a túlpartra, Jézus sem kellene hozzá. Hát, ezeket turkálom naphosszat. Ügyelek én, nem végzek susztermunkát, nem arról van szó. De azért elég unalmas. Ha lakatos, vagy esztergályos lennék! Néha betévedek a javítóműhelybe, elfigyelem őket, miket tudnak azok csinálni. Hogy az ottani meló milyen? Nem valami elsőrangú az sem. Ami a ház körül adódik. Sokszor fölöslegesen bajlódok. Az a helyzet, hogy nem tudok megülni. Mondja az asszony, miért kell azt a vacak vödröt idetenni, az előbb te állítottad oda. Nem adok neki igazat, de magamban belátom, fölöslegesen teszek-veszek. Azt mondom én magának, az ember nem a munkáért van oda, csak úgy van berendezve, hogy folyton mozdulnia kell. Belül minden dolgozik, s ez kisugárzik. Ahogy lanyhul a mozgás, úgy sorvad az élet. Elnézem a kertekben ücsörgő vénembereket. Csak ülnek és bámulnak. Egész áldott nap! Ezért félek a nyugdíjtól. Undorodom ezektől a karikáktól. De, ha már nem lesznek? Én is ülni fogok és bámulni? Akkor már inkább a karikák. ★ — Sokan nem is tartják ezt munkának. Hivatalosan művezető, valójában olyan jövőmenő ember vagyok. Indítom a szériát, ellenőrzőm a beérkező, kimenő anyagot. Figyelem, ki mit és hogyan csinál, mikor kell átállni. Szaladgálok a tmk-ba, a hegesztőkhöz, a raktárakba. Ha nem jön be a szükséges készülék, vagy szerszám, kitalálom, hogyan lehetne boldogulni nélkülük. Vitatkozom meóssal, beállítóval, gépmunikássail, a felsőbbséggel. Megállás nincs. Leülök reggelizni, máris nyílik az ajtó: Pista bácsi, elfogyott a darab, leállt a gép, nem folyik a fúróvíz... Így hát nem reggelizek, délben az ebédlőben kosztolok, néha még itt is megkeresnek. S mindezek ellenére azt mondom magának, szeretem csinálni. Igaz, mostanában már érzem a lábamat, ebéd után keresem az alkalmat, hogy leülhessek. A fúró- vagy szerszámasztalra, csalt úgy féloldalasán, mintha véletlenül történne, vagy mintha úgy jobban látnám a munkadarabot. Magam sem tudom, hogy amit csinálok, munka-e. Hogy tényleg szükség van rám, arra nemrég jöttem rá. Valakinek az ötletére kettéválasztották a műhelyt Nem ténylegesen, művezetés szempontjából. Akit társamul idehoztak, nálam iskolázottabb. Fél év múlva újra egyesítették a műhelyt. A kolléga a fele résszel sem boldogult. Nem hiszem azt, ha elmegyek, megáll itt a munka. Senki sem pótolhatatlan. De mégis jólesett hogy bebizonyosodott, kellek. ★ — Ha nevet nem ír, beszélgethetünk. Tudja, valami hiányzik belőlem. A kezdeményezés. Azt hiszem, van bennem érzék a szakmához, ebben a műhelyben nem is vagyok rossz. Csak az a baj, hogy itt olyan munkák vannak, amikhez nem kell nagy szaktudás. Engem ez már nem elégít ki, többre vágyom. De olyan régóta itt vagyok, ennélfogva a fizetésem is elég nagy, ezért maradok. A múltkor voltam egy másik gyárban, találkoztam néhány volt inastársammal. Együtt szabadultunk, nem is voltak jobbak akkor, de most már igen. Olyan munkákat csinálnak, amilyeneket én pillanatnyilag nem tudnék. Belejönnék, ebben biztos vagyok. De, hogy fest az, tizenötévi gyakorlattal bele kell jönnöm? ★ Ül a gép mellett. Köpenyére vastag rongyot terített, abba törli fúróvizes kezét. Rövid hengereket dug a gépbe. Hátul méretre csiszolva kipotyognak. A beállító időn- kint egy-egy darabot ellenőriz. állít a gépen. Könnyű ülőmunka. — Jttól kérdezi. Egész nap itt ücsörgők, zsibbad kezem, lábam. Délután meg otthon. Megfőzöm a vacsorát, ellátom a családot. Mikor már mindenki lepihent, fölmosok, rendet teszek, mosok, vasalok, becsomagolom a másnapi tízórait. Kilencre, tízre én is ágyba kerülök. Mit mondjak még? Sok. És a sok a jóból is megárt Az egészség háza SlsTÄSSSST. 5ä: O o ben számottevő része van a város lakóinak, akik társadalmi munkában segédkeztek az építőknek, részt vállaltak az új intézmény környezetének parkosításából. Munka: az ember tudatos, célszerű tevékenysége, amellyel a természet tárgyait megváltoztatja és szükségletei kielégítésére alkalmassá teszi. A társadalom létezésének legfontosabb feltétele. —------------------------------——-------------------------- Kör Pál I A
