Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-27 / 123. szám

Befejeződött a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának első ülése Leonyid Brezsnyev fogadta a résztvevőket Csütörtökön Moszkvában be* fejeződött a Varsói Szerződés szervezete külügyminiszteri bi­zottságának első ülése. A bi­zottság kétnapos tanácskozásán az európai biztonsági konfe­rencia záróokmányának meg­valósításával, a belgrádi talál­kozó előkészítésével összefüg­gő kérdéseket vizsgálták meg. Ugyancsak csütörtökön Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára találkozott a Varsói Szer­ződés tagországainak külügy­minisztereivel. Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter a bizottság záró megbeszélése előtt villásregge­lit adott a tanácskozás résztve­vőinek tiszteletére. A szívé­lyes, elvtársi légkörben lezaj­lott fogadáson jelen volt a szovjet kormány több tagja, az SZKP KB és a külügyminisz­térium több magasrangú tiszt­ségviselője. Andrej Gromiko és Petr Mladenov bolgár külügy­miniszter mondott pohárkö­szöntőt. Délután, a szovjet külügymi­nisztérium Alekszej Tolsztoj utcai vendégházában tartották meg a külügyminiszteri bizott­ság ülésének zárómegbeszélé­sét, s ezen jóváhagyták az ülés eredményeit összefoglaló köz­lemény szövegét, melyet alább közlünk. Az ülés befejezését követően, a késő délutáni órákban talál­koztak a testvéri szocialista országok külügyminiszterei, köztük Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere, Leonyid Brezsnyewel, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkárával. Leonyid Brezsnyev és Andrej Gromiko a Kremlben, az SZKP KB fő­titkárának dolgozószobájában üdvözölte a vendégeket. A ta­lálkozón szovjet részről jelen volt Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Az SZKP KB főtitkáránál folytatott megbeszélésről ki­adott hivatalos közlemény sze­rint a szovjet vezetők és a szo­cialista országok külügymi­niszterei néhány nemzetközi problémát vizsgáltak meg, s mindenek előtt az európai biz­tonság kérdéseiről tárgyaltak a helsinki konferencia záró­okmányának fényében. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a szocialista országok érde­keltségét a belgrádi találkozó megtartásában, annak pozitív eredményeiben, s aláhúzták, hogy országaik készek konst­ruktív módon hozzájárulni a találkozó sikeréhez. Leonyid Brezsnyev kifejezte azt. a meggyőződését, hogy a külügyminiszteri bizottság te­vékenysége hatékonyan előse­Közlemény a tanácskozásról A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés Szervezete tagállamainak politikai tanácskozó testületé által 1976 novemberében, Bukarestben létrehozott külügyminiszteri bizottság 1977. május 25—26-án ülést tartott Moszkvában. Az ülésen részt vettek: Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere, Bohuslav Chnoupelc, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminisztere, Emil Wojtaszek, a Lengyel Népköztársa­ság külügyminisztere, Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügy­minisztere, Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere, George Macovescu, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere, Andrej Gromiko, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének külügyminisztere. A külügyminiszteri bizottság ülésén vélemény- és információ­cserére került sor az európai kontinens békéjével, biztonságával és mx európai együttműködéssel összefüggő néhány időszerű kérdésről. A résztvevők megelégedéssel állapították meg, hogy a Varsói Szerző­dés tagállamainak „A nemzetközi enyhülés új eredményeiért, az eurőpái biztonság megszilárdításáért, az európai együttműködés fej­lesztéséért’* című, a politikai tanácskozó testület által elfogadott nyi­latkozata széles körű, pozitív visszhangot váltott ki. A nemzetközi helyzet alakulására hatékony és pozitív befolyást gyakorol az aláíró szocialista országoknak e közös dokumentumában kifejezett, a nemzet­közi enyhülés folyamata elmélyítésére, az európai biztonsági és j együttműködési értekezlet 1975. augusztus 1-én Helsinkiben, legfelsőbb szinten aláírt és egységes egészet képező záróokmányában foglalt valamennyi elv és megállapodás maradéktalan végrehajtására irá­nyuló következetes álláspontja. Az európai értekezlet be­fejezése óta eltelt időszak­ban aktivizálódtak az e ta­nácskozáson részt vett álla­mok közötti politikai, gazda­sági és egyéb kapcsolatok, kontaktusok. Előrehaladás történt az európai tanácsko­zás záróokmánya végrehajtá­sának folyamatában. Ezt az előrehaladást minden módon erősíteni és szélesíteni kell. Az ülés résztvevői méltat­ták azt a nagy érdeklődést, amellyel a politikai tanácsko­zó testület nyilatkozatában tett javaslatokat fogadták, így a fegyverkezési verseny megszüntetésére és a leszere­lésre. az Európa egymással szemben álló katonai csopor­tosulásokra osztottságának megszüntetésére vonatkozó javaslatokat, illetve ezzel összefüggésben azt a javasla­tot. hogy az európai értekez­leten részt vett államok kös­senek szerződést arról, hogy elsőként nem alkalmaznak atomfegyvert egymás ellen, továbbá nem tesznek olyan lé­péseket. amelyek a meglevő katonai-politikai csoportosu­lások és szövetségek kibőví­téséhez vagy újabbak létre­hozásához vezethetnek. Meg­erősítették olyan konkrét in­tézkedések mielőbbi megtéte­lének szükségességét — ezek az intézkedések fontos té­nyezővel járulnának hozzá a záróokmány azon rendelkezé­seinek megvalósításához, ame­lyek a katonai szembenállás csökkentését és a leszerelést célozzák —, amelyek a politi­kai enyhülés kiegészítésére és a biztonság erősítésére hiva­tottak Európában. Az, ülés résztvevői síkraszálltak amel­lett. hogy ezeket az intézkedé­seket a gyakorlatban vizsgál­ja meg valamennyi érdekelt állam, és ők maguk is ilyen irányban fognak tevékeny­kedni. Megállapították, hogy ma már érdemben kezdenek fog­lalkozni azzal a Szovjetunió által előterjesztett és az adott ülésen képviselt összes többi állam által támogatott javas­lattal, hogy tartsanak euró­pai államközi értekezleteket a környezetvédelem, a közle­kedés és az energetika terü­letén való együttműködés té­májában. E tekintetben hasz­nos volt ennek a kérdésnek a megvitatása az ENSZ Euró­pai Gazdasági Bizottságának PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /JF XXI. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM Ara 80 fillér 1977. MÁJUS 27., PÉNTEK Dr. Rudolf Kirchschläger Szentendrén Látogatás a Dunakanyarban és a MOM-han Dr. Rudolf Kirchschläger, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke és felesége, valamint kísérete csütörtökön a Dunaka­nyar nevezetességeivel ismer­kedett. A vendégeket elkísérte az útra Losonczi Pál, a nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke és felesége, Nagy János külügyminiszter-helyet­tes és dr. Nagy Lajos a Magyar Népköztársaság bécsi nagykö­vete. Szentendrén Marosvölgyi La­jos, a városi tanács elnöke fo­gadta a vendégeket, akik meg­tekintették Kovács Margit ke­ramikusművész állandó kiál­lítását. Innen Esztergomba lá­togattak, ahol a bazilikát és a Keresztény Múzeumot keresték fel. A székesegyház bejáratá­nál dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek fogadta a vendégeket. A déli órákban Esztergom­ból visszatértek Budapestre: Visegrádról a Hunyadi moto­roshajón tették meg az utal. Az Osztrák Köztársaság szö­vetségi elnöke és kísérete csü­törtökön délután a Magyar Op­tikai Művekbe látogatott el. A vendégekkel együtt részt vett az üzemlátogatáson Losonczi Pál is. Posch Gyula vezérigaz­gató tájékoztatta a nagy múltú gyár munkájáról a vendégeket, akik ezután üzemlátogatáson vettek részt. ★ Dr. Rudolf Kirchschläger és felesége csütörtökön díszva­csorát adott Losonczi Pálnak és feleségének tiszteletére a Gellert Szállóban. Részt vett a vacsorán Ká­Az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke Kovács Margit keramikusművész szentendrei állandó kiállításán bejegyezte a vendégkönyvbe: „A gyűjtemény megtekintése valóban mara­dandó művészi élményt jelentett számunkra.” Képünkön: dr. Rudolf Kirchschläger a kiállításon, mellette balról felesége, jobbról Losonczi Pál. Geleta Pál felvétele dár János, az MSZMP Köz- ügyi államtitkár, Gácsi Mik- ponti Bizottságának első tit- !ós kohó- és gépipari állam- kára, Lázár György, a Minise- titkár, dr. Soós Gábor mező- tertanács elnöke, Apró Antal, gazdasági és élelmezésügyi ál- az országgyűlés elnöke, dr. j liamtátkár, dr. Várkonyi Péter Trautmann Rezső, az Elnöki i államtitkár, a Minisztertanács Tanács helyettes elnöke, Cse- Tájékoztatási Hivatalának el­teríti Lajos, az Elnöki Tanács j noire. Rónai Rudolf, a Kultu­titkára, dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter, Czi- nege Lajos vezérezredes, hon­védelmi miniszter, Karakas László munkaügyi miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Rácz Pál kül­rális Kapcsolatok Intézetének elnöke, s a politikai élet több más vezető személyisége. A vacsorán részit vetitek az osztrák államelnök kíséreté­nek tagjai is. A szívélyes hangulatú va­csorán dr. Rudolf Kirchschlä­ger és Losonczi Pál pohárkö­szöntőt mondott. Kiváló a törteti Dózsa Tsz Gyarapodik a tagság szakismerete A tavalyi eredményes gaz­dálkodás elismeréséül a kiváló termelőszövetkezet címet ítél­ték oda a törteli Dózsa Tsz- nek. A kitüntetést dokumen­táló oklevelet tegnap, a köz­ség művelődési házában ren­dezett ünnepi közgyűlésen dr. Gaál Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője nyúj­totta át Fazekas Sándor tsz- elnöknek. Jelen volt az esemé­nyen Bállá János, a ceglédi járási pártbizottság első'titká­ra, dr. Nyemcsok János, a Pest megyei pártbizottság al­osztályvezetője, Babinszki Ká­roly, a járási hivatal elnöke és Vimola Károly, a Dél-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára. Az 1976-os gazdasági év eredményeit a termelőszövet­kezet elnöke ismertette a köz­gyűlésen, elmondta, hogy az időjárás okozta gondok ellenére minden korábbi esztendőnél jobb eredményt mutathatott föl tavaly. A búza hektáron­ként 40,8 mázsát termett, a ku­korica 48 mázsát. A lucerna­táblákról 50 mázsa szénát ta­karítottak be hektáronként. A gazdaság lucernaszáritó üze­mének termékeiből exportra is jutott. Szépen fizetett a gyü­mölcsös, a téesz almáskertje ts. Szó esett a beszámolóban' az állattenyésztés eredményeiről is. A Dózsa Tsz szarvasmarha­állománya számottevő, 1700 jó­szágot tartanak. Hétszáz tehe­nük átlagos tejtermelése ta­valy 3300 liter volt, az idei terv 3500 liter. Sertéstelepükről év­ről évre több hízót küldenek vágóhidra, az idén nyolcezer- hatszázat. A jövedelmezőség jó ebben az ágazatban is, egy kiló hízósertés önköltsége 25 forint. A juhászat ugyancsak jól jövedelmező ágazat. A tőr- teli tsz-ben önálló ágazat a háztáji, a szövetkezet támogat­ja a kisárutermelést. A további feladatokról szól­va a gazdaság elnöke megemlí­tette: kívánatos, hogy a jól képzett vezetőgárda hozzáértő tagságot irányítson, gyarapod­jék a kétkezi munkások szak­ismerete. egyre többen szerez­zenek mezőgazdasági szakmun­kásképesítést. A vendégek még a közgyű­lés előtt határjáró körutat tet­tek a gazdaságban, s éppen e szemle tapasztalatai nyomán állapíthatta meg dr. Gaál La­jos, hogy a törtettek bizako­dással tekinthetnek az eszten­dő elé az idén is. A megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának vezető­je egyébként szólt a két hely­beli termelőszövetkezet 1975- ben történt egyesülésének taL pasztalatairól, s hangsúlyozta, hogy Törtei termelőszövetkeze­ti parasztsága, miként azelőtt, azóta is példamutatóan dolgo­zik, a népgazdaság érdekeit szem előtt tartva, közösségük javára, tagságuk boldogulá­sáért. lalata, a legnagyobb kiállítá­si területen. A legtöbb érdek­lődő is most kereste fel a BNV-t, összesen több mint 650 ezer látogatója volt a vásár­nak. A vásár utolsó napján újabb üzletkötésekről is hír érke­zett, amelyekben az elmúlt na­pok tárgyalásait realizálták. Este 6 órakor az 1977-es ta­vaszi BNV a Rákóczi-induló dallamával bezárta kapuit. Bíró József külkereskedel­mi miniszter a BNV zárónap­ján nyilatkozott az MTI mun­katársának az idei tavaszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásár ta­pasztalatairól. ' — Mindenekelőtt azt emel­ném ki — mondotta —, hogy az idén — jelentőségének meg­felelően — hangsúlyozottan nagyobb teret kapott a szo­cialista országok gazdasági integrációja, közös eredmé­nyeink bemutatása. A KGST komplex programja alapján a szakosítások, a kooperációk révén iparunk árulistája új produktumokkal gazdagodott, ami azt is kifejezi, hogy ipa­runk előrehaladása meggyor­sult. Szólt arról is. hogy kohó-és gépiparunk, nehéziparunk a nagyszabású lépésváltás idő­szakát éli. A feladatok rend A Pest megyei pártbizottság köszöntő levelét dr. Nyemcsok János adta át, majd kitüntet­ték a termelésben élenjáró dol­gozókat. A mezőgazdaság kiváló dolgozója címet érdemelte ki Dóri Dénes kertészeti dolgo­zó, Kelemen Antal takarmá- nyos és Török Pál traktoros, huszonhatan kapták meg a kiváló termelőszövetkezeti tag kitüntetést. Az ünnepi közgyűlés után a szolnoki Szigligeti Színház mű­vészei adtak műsort. T. T. kívül összetettek. Magas szín­vonalon. igényesen termelni, megfelelni a világpiac növek­vő követelményeinek is kizá­rólag úgy lehet, ha bővítjük külkereskedelmi forgalmun­kat, elmélyítjük részvételün­ket a nemzetközi munkameg­osztásban, s ipari termelé­sünket mind több területen kapcsoljuk össze KGST-beli partnereink programiával. E jelentős folyamatnak itt a vá­sáron is tanúi lehettünk. Hangsúlvozta Bíró József hogy minket mostanában mind gyakrab­ban foglalkoztat a kérdés: va­jon a magyar vállaltatok ter­mékei számíthatnak-e a nem­zetközi üzleti körök érdeklő­désére. Magas mércével mér­tünk itt a vásáron is, hiszen most sem feledtük, hogy ^nép­gazdaságunk alapvető törek­vése a konvertibilis devizá­ban elszámolt export számot­tevő fokozása. Külkereskedel­mi mérlegünk egyensúlya megköveteli, hogy minél több árunk találjon hosszú __ távon a tckéspiacokon is vevőre. — Együttműködési szándé­kunk a gazdasági élet terüle­tén is társadalmunk lényegé­ből fakad, s ezért örültünk, amikor újra és újra meggyő­ződhettünk: a körünkben meg­jelent, 28 országot reprezentá­ló kereskedők, ipari és pénz­ügyi szakemberek az egymás­sal rokonszenvezek módján találták meg a közös hangot. Valamennyiükkel, régi és új üzletfeleinkkel szeretnénk a vásárt követően is együttmű­ködni, ,s. jövőre újra találkoz­ni — fejeződik be Bíró Jó-, zsef külkereskedelmi minisz­ter nyilatkozata. (A Pest megyei nagyválla­latok szerepléséről a 3. olda­lon számolunk be.) _ Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter Tadeusz Bejm lengyel közlekedési mi­niszter meghívására május 23 —25 között Lengyelországban tárgyalt a magyar—lengyel közlekedési kapcsolatok hely­zetéről. csütörtökön visszaér- természetésen í kezeit Budapestre. » Csütörtökön, a BNV utolsó napján, a nagyközönség láto­gathatta a kőbányai vásárvá­rost. A mostani BNV a LE­GEK vására volt. Most állí­tott ki a legtöbb cég, hazánk­kal együtt 29 ország és Nyu- gat-Berlin több mint 1300 vál­Bezárta kapuit a tavaszi BNV Bíró József nyilatkozata — Sikerrel szerepeltek a Pest megyei kiállítók legutóbbi ülésszakán. Az ülé­sen ugyancsak megállapítot­ták, hogy érdeklődés mutat­kozik az európai gazdasági együttműködés más kérdései­vel foglalkozó találkozók eset­leges megtartása iránt is. Államaiknak attól a törek­vésétől vezérelve, hogy az eu­rópai béke megerősítésének és az európai együttműködés fejlesztésének érdekében mun­kálkodjanak, az ülés résztve­vői vélemény- és információ- cserét folytattok azokról a kérdésekről, amelyek az eu­rópai értekezleten részt vett államoknak a külügyminisz­tereik által megbízott képvi­selői közelgő belgrádi talál­kozójával függnek össze. Az ülés résztvevői leszögez­ték, hogy a június 15-én Belgrádban megnyíló előké­szítő találkozón a záróokmány­nyal ‘összhangban az időn ősz­re tervezett érdemi találkozó időpontjáról, időtartamáról, napirendjéről és egyéb körül­ményeiről kell döntéseket hoz­ni. A legfőbb figyelmet a mi­niszterek az érdemi találkozó feladataira fordították. (Folytatás a 2. oldalon.) gíti a szocialista orezágpk kül­politikai együttműködésének továbbfejlesztését, a testvér­pártok külpolitikai feladatai­nak sikeres teljesítését Az eszmecsere során a főtit­kár beszélt arról a tevékeny­ségről, melyet az SZKP és a szovjet állam a XXV. párt- kongresszuson kitűzött felada­tok végrehajtása érdekében folytat a kommunista építő­munka területén. Tájékoztatta a jelenlevőiket az SZKP májius 25-én megtartott központi bi­zottsági ülésének eredményei­ről. Elmondta, hogy az új szov­jet alkotmánytervezetének kü­szöbönálló országos vitája fon­tos esemény a Szovjetunió éle­tében. Az új alkotmány a béke és a haladás erőinek szilárdítá­sát szolgálja majd, egyben újabb bizonyítéka lesz a szo­cialista rendszer fölényének, valóságos demokratizmusának. Az SZKP KB főtitkára fel­kérte Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és Románia külügy­miniszterét, tolmácsolják üd­vözletét országaik vezetőinek, s adják át jókívánságait újabb sikerekhez a szocialista építő­munkában, s békéért, a pozitív nemzetközi folyamatok elmé­lyítéséért és kiszélesítéséért ví­vott küzdelemben.

Next

/
Thumbnails
Contents