Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-25 / 121. szám
\ WEGYtr Jg v/tinap 1977. MÄJUS 25., SZERDA * írók, művészek béketalálkozója (Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban azt elemezte a miniszter, hogy az utóbbi két évtizedben milyen változások mentek végbe a világhelyzet, a béke megítélésében, szemléletében. — Helsinki vizsga és próbatétel — mondotta. — Tudunk-e itt élni, együttélni Európában? — erről van szó. A próbatétel nem egyszerű. Lassan egy esztendeje tesznek már próbára bennünket, s ki is kezdenek, hogy helyt tudunk-e állni a helsinki egyezmények tükrében, az okmány szellemében. Ez azért olyan gyötrel- mes nekünk, mert azok próbálnak belénk kötni, akik valójában Helsinki lényegét, tartalmát sohasem érthetik meg. Különösen azt nem, hogy a világnak ezen a részén, a szocialista felén mit akarunk. Dr. Pozsgay Imre előadásában részletesen is szólt hazánk szerepéről a mai világhelyzetben. Kifejtette, hogy jelentős szerepünk van a világban és ezt a szerepet vállalnunk is kéll. Hazánk ma már nem csupán a nagyhatalmak egyezkedésének tárgya. Annál is inkább, mert megnőtt a kis népek felelőssége, jelentősége. Nem mindegy azonban, miként élünk ezzel a felelősséggel. Vannak kis népek, amelyek zsarolásra igyekszenek felhasználni helyzetüket. Mi természetesen ezt nem akarhatjuk, hanem a világ jóindulatú befolyásolására törekszünk. A magyar népnek pozitív szerepe van a világban és ezt vállalhatjuk büszkén, nemzeti öntudattal, hazafias érzéssel. Hazánk más országokhoz fűződő kapcsolatairól szólva részletesen, beszélt a kulturális cserékről. A kulturális külpolitika a politikai életnek lényeges eleimévé vált. Mi, tisztességes, nem a más népek érdekeit leromboló, kulturális külpolitikát akarunk folytatni, abban a reményben, hogy a világ is megismeri az általunk létrehozott tudományos, művészeti és egyéb értékeket. Ez egyben meghatározója a világban, való jelenlétünknek is. A szocialista országok azért is nagyon fontosak számunkra, mert elsősorban ott tárhatjuk a nagyvilág elé kulturális művészeti értékeinket. Érzékletes példákkal támasztotta alá e kijelentését a miniszter. Így például a Szovjetunióban egy-egy filmünket 14 millió néző tekinti meg, többen, mint az egész földkerekségen együttvéve, beleértve hazánkat is. Évente 35— 40 magyar ir°dalmi mű jelenik meg a Szovjetunióban sok százezer példányban. Méghozzá nagy világnyelven: oroszul. A szovjet könyvkiadás már 40 alkalommal adta ki Petőfit. — Mi is minden humanista érték előtt szélesre tárjuk a kapukat — jelentette ki dr. Pozsgay Imre és idézte ezzel kapcsolatban Kádár János\ naik, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záró szakaszán elmondott szavait: „A magyar társadalom az emberi kultúra minden valódi értékét a sajátjának tekinti. Az egyetemes emberi kultúra közkinccsé léteiét a gyakorlatban valósítjuk meg, ami- hor Dante, Shakespeare, Möllere, Tolsztoj, Goethe és más nagy írók, költők müveit nagy példányszámban kiadjuk, színpadra visszük. A mai nyugati kultúra értékeit is hozzáférhetővé tesszük mindenki számára". Példákkal járult ehhez Is hozzá az előadó, miszerint hazánkban 1945. és 1974. között az egyesült állaimoktoe’i íróktól 722 szénirodalmi mű jelent meg, több mint 18 millió példányban, angol szerzőktől 946 mű 22 és fél millió példányban, francia szerzőktől 1247 mű 33 és fél millió példányban, olaszoktól 238 mű, 4 millió példányban. Ugyanakkor egy-eay tőkésországban évente átlagosan 2—3, esetleg 5 éves távlatban 10— 15—20 magyar mű jelenik mes. vngv színnadi alkotás kerül közönség elé. Kivétel a magyar r're, amellyel jobb a helyzet. Műveink tehát nem jutnak el Olyan mértékben a tőké "országokba, mint ahogyan megérdemelnék. Tm viszont, hoev ennek érdekében itthon Is többet tehetnénk. Rendező, képzőművész, zenész közös ügy részese Mindezzel összefüggésben hangsúlyozta dr. Pozsgay Imre: sok még a tennivaló, hogy jobban megismerjen bennünket a világ. Ehhez azonban — mint részletezte — fejlett nemzeti önismeretre is van szükség. Az elmúlt években ezt számos társadalmi méretű, a művészeti életet is érintő vita segítette elő. Ezekben ko- vácsolódott a szocialista nemzeti egység. A viták vezérlő elve mindig az volt, hogy azokban ne a gyanakvás, hanem az egymásra utaltság érzése legyen a meghatározó. Feladatnak jelölte meg, annak ösztönzését, hogy a vitára való készség és a meggyőzés készsége minél általánosabban, s intézményeinkben is megvaló- sxtljon. Hangoztatta, hogy a művész a mai magyar társadalomban képes arra, hogy részt vegyen ezekben a vitákban, személyes alkotásaival és közéletiségével egyaránt. Érintette ennek kapcsán éppen azt a vitát, amely akörül folyt, hogy a művészek mennyire illetékesek a beleszólásra közügyeinkbe. — Ha a szocialista demokrácia építőinek hisszük magunkat, akkor ki kell jelenteni, hogy az állampolgári illetékesség a mindenekelőtt való. A művészt azonban helyzete teszi különlegesebben felelőssé. Az illetékesség dolgában nincs különbség a hercegszántói fejőgulyás és a Kossuth-díjas művész között. Az más kérdés, hogy a művész hogyan tudja megfogalmazni és előadni beleszólását — mondotta a miniszter és hozzátette, hogy mindezek érvényesítéséhez az intézmények megfelelő működéséről is kell gondolkodni. Elemezte kulturális közállapotainkat is, és megállapította, hogy ezen belül o közművelődés már programmá vált. Korábban sohasem volt kísérletnek vagyunk a tanúi Magyarországon, és reméljük, hogy a kísérlet sikerré fejlődik. A minőség és a tömegesség összeegyeztetése rendkívül feszítő ellentmondásnak tűnik, mégis ez, amiben hiszünk, és amiért sokat tennünk kell. A haza és emberiség témájához beszéde végén visszatérve a miniszter arra hívta föl a figyelmet, hogy mindenekelőtt hazánk dolgairól kell gondolkodnunk. Ha ebben otthon vagyunk, egyetértünk, akkor a világ dolgaiban is otthon leszünk. Valóban vitaindító, véleménycserére serkentő volt kulturális művészeti élet lényeges pontjaira kitérő, őszinte hangú előadás. Ezért is követte a késő délutáni órákba nyúló tartalmas felszólalássorozat, amelyben tizennégyen fejtették ki véleményüket. hogy valóra váltsuk a kodályi elképzeléseket: legyen a zene mindenkié. Perczel Erzsébet textilművész a magyar iparművészet mind gyakoribb külföldi sikereiről számolt be a tanácskozás résztvevőinek. Mint mondotta, 1974 óta harminchét textilművészeti kiállítást rendeztek a világ különböző országaiban. Kása Ferenc filmrendező tovább folytatva több felszólaló gondolatát, hangsúlyozta: a kultúra olyan győzelmeket ígér, amelyeknek nincsenek vesztesei. E győzelmek megszerzésében sokat tett már eddig is a magyar filmművészet, amelynek nem egy alkotása szerzett nemzetközi elismerést a filmfesztiválokon. Gulyás György, a debreceni Kodáily-kórus karnagya szintén a magyar zene külföldi sikereivel foglalkozott. Arról a változásiról beszélt, amely az elmúlt évtized alatt következett be a magyar zeneművek külföldi fogadtatásában. Szentmihályi Szabó Péter író fejezte be a felszólalók sorát, azt-a gondolatot fejtegetve, hogy mi a művészek feladata a közös cél, a béke megtartása, erősítése érdekében. A felszólalók sorát és ezzel a találkozót Dobozy Imre zárszava fejezte be, azzal a kívánsággal, hogy a felvetett kérdések, gondolatok körüli eszmél- kedés folytatódjék majd tovább. L. Z. — P. P. TÁPIÓB1CSKE Az új tanévben: szülők iskolája Minden iskola tantestülete évenként egyszer-kétszer megtárgyalja a tanítás éppen legidőszerűbb problémáit. Tápió- bicske általános iskolájában úgy találták, hogy a családi életre nevelést kell megbeszélniük. Az értekezlet előadója Szé- csényi Mária, az iskola osztályfőnöki munkaközösségének elnöke rámutatott arra, hogy korunk megváltozott élet- körülményei megkövetelik a családtól a munkára nevelést is. A családi tűzhely őre, az otthon fenntartója már nem egyedül az anya. A háztartási munkában fiúknak, lányoknak egyformán részt kell venniük. A fiatalok nem indulhatnak el az életnek úgy, hogy leendő otthonuk gondozására, szépítésére, jövendő családjuk ellátására, gyermekeik nevelésére ne legyenek idejekorán felkészülve. Az általános iskola felsőtagozatos osztályaiban nincs előírva az ember nemi sajátosságainak oktatása, a tanterv csupán lehetőséget ad erre a VIII. osztályban, de a megoldást a tanárra bízza. Az osztályfőnöki órán kerülnek szóba ezek a kérdések. A nevelési program iránymutatásai, javaslatai azonban általában nem váltak gyakorlattá az iskolákban. Az előadást követő vitában szóba került, hogy a pályaválasztás terén már többnyire érvényesül a családi demokraI tizmusi, a gyermek óhaja sze. I rint dönt, a szülők nem befolyásolják. Csakhogy a gyermekeik többnyire nem ismerik kellőképpen a pályákat, ezért azután választásuk nem mindig szerencsés. Az iskola igyekszik ismertetni a pályákat, csakhogy a pedagógusok magúk sem ismernek jól minden foglalkozást. Sokat segíthetne ebben a televízió. Madaras Edéné, az iskola igazgatója elmondta, hogy ebben a tanévben a körzeti orvos és a védőnő bevonásával szervezettebb lett a családi életre nevelés. A felvilágosító munkát az iskolában feltétlenül folytatni kell, mert a szülők nagy része szerint ezeket a kérdéseket még mindig nem illik érinteni. Keszi József, a járási hivatal elnőlke a pályaválasztással kapcsolatban megállapította, hogy azzal manapság a szülők és a gyermekek többet foglalkoznak ugyan, mint tíz éve, de még mindig nem eléggé. A családi életre nevelésre vonatkozólag pedig kifejezte véleményét, hogy feltétlenül szükség lenne a szülök felvilágosítására, nevelésére is. A tantestület értekezlete úgy döntött, hogy a jövő tanévben a művelődési házzal közösen megszervezi a szülők iskoláját, amelynek előadássorozatában szakemberek szólnak nevelői, lélektani és egészségügyi kérdésekről. Sz. E. Felszólalók a művészek felelősségéről A vitában elsőként Keresztúri) .Dezső akadémikus szólalt lel. Fejtegetésében arra a kérdésre kereste a választ, hogyan kapcsolódik a haza és az emberiség fogalma mindennapi életünkhöz. Mint mondotta: a kettő egymástól elválaszthatatlan, hiszen az országok boldogulása attól is függ, sikerül-e fenntartani a békét, amely az egész emberiség előrehaladásának záloga. A béke erősítéséban, á népek közötti kapcsolatok elmélyítésében a művészekre nagy feladat vár: az emberek formálása. Kodály Zoltánná arról a gazdag örökségről beszélt, amelyet Kodály Zoltán hagyott az egész magyar népre. Olyan értékeket hozott felszínre, mondotta, amelyek nemcsak a magyar, hanem az egész egyetemes kultúra értékei is. A magyar zeneoktatás kodályi módszereit ma már világszerte nemcsak elismerik, hanem hasznosítják. Ebben nagy érdemeket szereztek azok a magyar zenepedagógusok, akik vállalták e módszerek megismertetését, terjesztését. Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Képző- művészeti Főiskola rektora is arról beszélt felszólalásában, hogy a szellemi életet nem lehet elölről kezdeni, csak folytatni lehet legszebb, haladó hagyományait. Népünk történelme — hangsúlyozta —, gazdag az ilyen hagyományokban, amelyek jó alapot teremtettek a folytatáshoz. Rajtunk, művészeken áll, hogy a legtöbbet adjuk a folytatáshoz, ami tőlünk telik. Nagy Attila, a Thália Színház tagja arról a felelősségről szólt, amely a magyar művészekre hárul a »épek közötti béke erősítésében. Jó dolog, mondotta, hogy egyre gyakrabban járjuk a világot, ismerkedünk más néoek kultúrájával, s hozzuk haza magunkkal az ott fellelt szellemi érteteket. De vajon — tette fel a kérdést — visszük-e ugyanilyen intenzitással a mi szellemi értékeinket túl a határokon? Ez utóbbira nem látja a megnyugtató Meletet, s ennek szükségességét fejtette ki. Hubáy Miklós fró (aki je- lenteg vendégtanárként tanít a firenzei egyetem rn^cvar tanszékén), korszakos jelentőségűnek nevezte felszólalásában a neiSirtKi koruerencia zarooKinányat. óiyatr politikai Oidratnais nevezte, ameiy oeui eioször logaxmazouott meg a bene erösitcsenelt leitéteieKerU az irodalom nyeívhatárokon túli megismerte teseneÄ szúk- segessege, a muioráuoK íoko- zouaoo Képzésének igényé. Üeme Gábor, a Magyar Televízió dramaiurgiajanaK vezetője a múvészeteK terjesztésében a televízió szerepéről szólt. A klasszikus magyar és külföldi irodalom népszerűsítésében már jelentős eredményeket értek el. Adós azonban a televízió azzal, hogy máról a mának szóljon többet az eddigieknél. Boldizsár Iván író, az Országos BéKe tanács alelnöke két Kérdésre kereste a választ felszólalásában. Hogyan látnak minket, magyaroKat a világban? Hogyan látjuk mi magunkat idehaza? nagyvilágban, mondotta]* nemcsak hírünk nő, de tekintélyünk is erősödik. A nemzetközi politikai életben éppénügy, mint a kultúra területén. Ezt idehaza nem mindig érzékeljük, — a lapok hibájából is — s ennek következtében saját magunk értékítélete nem pontos mindig. Sánta Ferenc Kossuth-díjas író arról beszélt, hogy a helsinki konferencia létrejöttét nem véletlenül kezdeményezték a szocialista országok. A szocialista társadalmak célja több annál, hogy csak a fizikai világ törvényszerűségeit tárják fel s foglalják keretbe; milliárdnyi ember együttélésének a szabályait is meg kell fogalmazni ahhoz, hogy a béke tartós legyen. Bálint Ildikó grafikusművész szőkébb pátriájáról, Szentendréről szólt. Városunk, mondotta, egyre rangosabb helyet foglal el a magyar képzőművészeti életben. Nemcsak az által, hogy országos hírű múzeumoknak, hanem azzal is, hogy fél száznál több művészembernek lett otthona, alkotóműhelye. Szokolay Sándor Kossuth- díjas zeneszerző a magyar zenei élet egyre erősödő nemzetközi rangjáról szólva hangsúlyozta: az elért sikerek nem tölthetnek el senkit megnyugvással. Még igen sok a tennivaló annak érdekében, A nagymarosi kollégium is hasznát látta Hazai és külföldi alkotók tárlatai Arányos rendezettséggel törekszenek kiállítási intézményeink arra, hogy saját értékeink bemutatása mellett külföldről hozott fontos anyaggal orientálják képzőművészeti életünket és a közönséget. Műhelymunkák a weimari Bauhausból A Műcsarnokban június 5-ig tekinthetjük meg annak a fontos építészeti, iparművészeti, képzőművészeti mozgalomnak művekkel jelzett idézeteit, mely megújította értelmes egyszerűséggel környezetünket és tárgykultúránkat. Pontosabban; tekintélyes energiákkal járult hozzá. Gropius, Kandinszkij, Klee, Feininger és a magyar Breuer Marcell, Moholy-Nagy László a vezető alakja ennek a nagyszabású, 1919-től 1933-ig terjedő alkotóiskolának, mely a művészet általános demokratizálásával törekedett az élet harmonizálására. A nácizmus sötétségére jellemző, hogy hatalomra jutása után azonnal bezárta a Bauhaus műhelyét, szétszórta művészeit, de az építészetre és a tárgykultúrára ható eszményei ma is élnek, hatnak. Igazi jelentősége abban áll, hogy a képzőművészet valamennyi műfaját megújította a kor belső igényeinek megfelelően az építőművészettől a tipográfiáig. Asztalosmunkák, faszobrok, fémtárgyak, korongolt kőedények, kőnyomatok, fametszetek sorakoznak egymás mellett, s ez jelzi a Bauhaus egyetemes feladatvállalását, azt, hogy a tárgy formák egyszerű szépségének optimumával törekedett a környezet teljes átalakítására. A jelenlegi válogatás meggyőzően bizonyítja a Bauhaus formai nyelvújításának életképességét, mely napjainkban is hat mértani rendjének sűrített egyszerűségével. Mivel a Bauhaus mozgalom, ban sok magyar alkotó dolgozott, ezért az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjában a Magyar Nemzeti Galéria közreműködésével nyílt meg az a június 10-ig nyitva tartó tárlat, mely a Műcsarnok kiállítását kiegészítve a magyar Bauhaus- tagok munkáit mutatja be. Miről van szó? Arról, hogy a Ta. nácsköztársaság bukása után sok elveihez hű, számkivetett festőnk, építészünk az avant- garde elvek alapján csatlakoA jubiláló Galéria a Csepel Autógyárban Csöndes, de jelentős évfordulót ünnepelünk az idén. Húszéves a Nemzeti Galéria. 1957. március 23-án rendelte el a forradalmi munkás-paraszt kormány az intézmény felállítását. A Szépművészeti Múzeum, a Fővárosi Képtár magyar művészeti anyagából szervezett gyűjtemény 1958-ban meg is nyitotta kapuját a volt Kiírta eklektikus épületében. Az új, a végleges otthon a budai várban nyílt meg 1975 októberében. Mintegy negyvenezer műtárgy várja közönségét, a milliomodik látogató, Tóth Béla szocialista brigádvezető most ^szombaton vette át a Galéria ajándékát, Csohány Kálmán rézkarcát. Jelképes ez a gesztus, hiszen azt jelzi, hogy a Nemzeti Galéria a munkásoké, állandó vendég a dolgozó nép. Jogos büszkeséggel gondolhatunk arra, hogy nemcsak külalakját, hanem tartalmát illetően is a világ egyik legszebb Nemzeti Galériája a mienk. Vonzó az a tempó, ahogy az állandó gyűjtemények mellett a Magyar Nemzeti Galéria életműveket és képzőművészetünk műhelyeit állítja az érdeklődés középpontjába. Ennek keretében mutatta be nemrég a szentendrei művészetet, s tervezi a ráckevei Duna-ág festőinek retrospektív tárlatát, a Gyomrán született Pál Mihály-életmű emlékkiállítását. Elmondhatjuk, hogy Pest megye lakossága is százezres létszámmal kereste fel a Nemzeti Galéria kiállításait. Helyes a Galéria azon gyakorlata, hogy az elmúlt években Dömsö- dön, Kiskunlacházán szervezett fióktárlatokat, s vezető testületének legutóbbi ülését a ráckevei Ady gimnáziumban tartotta a diákifjúság bevonásával. Szocialista szerződést köt hamarosan a ráckevei járással, hiszen ennek előzeteseként támogatta a Csepel Autógyár közművelődési programját. Támogatta és támogatja azzal, hogy most, május 27-én nyitja meg Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria húsz év óta lankadatlan energiával alkotó főigazgatója az elmúlt száz év magyar tájképfestészetét reprezentáló kiállítását a Csepel Autógyár művelődési központjában. Biztosak vagyunk abban is, Pest megye közművelődési programja és a Magyar Nemzeti Galéria számos új eseménye még sokszor találkozik egymással. zott a Bauhaus tevékenységéhez. Legkorábban Pap Gyula került Weimarba, akitől pompás rajzokat fotókat, linókat láthatunk. Minden bizonnyal a Bauhausban tanulta meg a szervezést, melyet remekül alkalmazott a nagymarosi népi kollégium megalapításában, ahol számtalan tehetséges ember lett szobrász és festő 1948- tól. Mellette Moholy-Nagy László teoretikus művei szerepelnek. Molnár Farkas művészetének jelentősége abban áll, hogy a Bauhausból indulva hazánkban kezdte meghonosítani a Gropius indítványozta új építészeti formákat, melyek a környezet artificiális követelményét a funkció lényegével egyeztették. * Uj lehetőségek kísérlete A Műcsarnokban a már történelmi kategóriává nemesedett Bauhaus anyag mellett egy olyan bemutatkozást is láthatunk, mely kísérletet tesz a festészet új lehetőségeinek megragadására. Ezeik Szabados János művei. * Kérdezem is egyúttal, miért csupán kísérlet és nem eredmény, melyet a néző összegez a látottak alapján? Miért, hiszen nyilvánvaló az elmélyülés, a festői tudás, az ízlés, az összpontosítás komolysága? Vitathatatlan a szorgalom is, mellyel megörökíti szükséges módosításokkal a zselici tájat, a Kapos völgyét, a buzsáiki lányt, az elhagyott falut, a somogyi intimitásokat. Hol a probléma? Hiányérzetünk azért támad, mert a Bálint Endrénél, Gerzson Pálnál, Kondor Bélánál megfigyelt formák a kelleténél erősebben érződnek. Ha ezt a forrásanyagot sikerül szuverénebbül kezelnie, akkor Szabados Jánosban festészetünk egyik ú.i útia születhet, de csak akkor, ha ízlése, helyes tájékozódása után véglegesíti festői függetlenségét. Losonci Miklós
