Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-24 / 120. szám

1977. MÁJUS 24., KEDD KÖNYVHÉTI KOSÁR Korok, országok, sorsok tükrei A könyvhétre ezúttal az Európa Könyvkiadónál megje­lent könyveket olvasgatva alig­ha találunk megrendítőbb és időszerűbb sorokat, mint ame­lyeket a hazáját lesújtó ellen- forradalmi puccs kezdetén meghalt chilei nagy költő, Pablo Neruda írt: Annyi ősi szabadság szélfútta síkja, ó, Amerika, annyi tisztaság, óceáni áram s magányos pampa szivszorító vad geográfiája másra se jó, mint táplálva szaporítani a vérnek hitvány árusítóit? Üjra, mert valahol mindig felújulva azon a földrészen, sajnos, időszerűségét érezhet­jük az Amerikához című vers fentebbi sorainak, amelyeket Somlyó György műfordításá­ban találunk most abban a kötetben, aminek hat versét az Elemi ódákból válogatta, nyom­dai kiállítását megtervezte és remek rajzaival kíséri Kass János. Neruda különös költő. Nem érezzük, hogy verset ír: ha megszólal — úgylehet —, az a költészet; az élet, amit át­élt, látott, egy nagy énekké vált, amely úgy árad, mint a tenger. Mintha nem is alakí­tana semmin, csupán tükröt tartana a világnak: énjét, ön­magát. S ez tükrözi hazája sorsát és honfitársáét, akit „saját országodban holtra- sebzett”-nek szólít. Mégis, bí­zik a szabadságban, amelynek egyszer el kell jönnie. A háború emlékei A folyóiratolvasóknak nem teljesen ismeretlen Jurij Bon­darev neve, illetve regénye, A part. Egy részlete már megje­lent magyarul. De egészen más egy részlet és egy egész re­gény, ahol lényeges szerepe van a történet egészének, a jel­lemek alakulásának s a szer­kesztésnek is. Bondarev regé­nye részben a háborús iroda­lomhoz tartozik. Felidézi a szovjet népnek rettenetesen nagy véráldozatot jelentő küz­delmét, illetve szereplőinek életében kitörölhetetlen, sors- formáló nyomot hagyó egy- egy epizódját egy különös szembesítés keretében. A fő­szereplő ugyanis egy író — a háború végén hadnagy —, akit meghívnak Hamburgba, s fo­gadóját, egy könyvesbolt tu­lajdonosnőjét, a lelkes és értő irodalombarátot — egyszer csak kiderül — a háború vé­gén fiatal lányként ismerte meg. Akkor szerelem kezdő­dött közöttük, amit meghiúsu­lásra ítélt kettőjük ellentétes helyzete. Ez súlyos konfliktu­sokba sodorta a fiatal hadna­gyot. Most az újabb találkozás olyan alkalom, amely felidézi mindezt, és életük átgondolá­sára készteti őket. A szovjet irodalom jelené­ből ad ízelítőt a Téli köd an­tológia is, amely az Európa zsebkönyvek sorozatban je­lent meg. Nyolc írótól olvas­hatunk ugyanannyi elbeszélést a kötetben, így — hogy az is­merősebbeket említsem — többek közt Jurij Adamovtól, Grigorij Baklanovtól. A tör­ténetek a mai életről szól­nak, akár egy teherautósofőr hőstettét — kis gyerekek meg­mentését a fagyos árból —, akár egy falusi öregasszony magányát vagy egy orvospro­fesszornak a perét jelenítik is meg, akinek a betege meghalt. (Érdekes, riportszerű élt ad az írásnak a vég, amiben már nem a professzor, hanem a be­teg özvegye lész a fontos, a fő­szereplő, aki egész életére két­kedő, gyanakvó marad talán, mert azt látta: a fölmentett professzorral a koronatanúik együtt távoznak a per végén egv kis vendégségre.) Üj kiadásban került elénk egy immár klasszikus háborús regény is, Alexandr Beknek A volokalamszki országút című könyve. Főhőse, Momis-Uli Baurdzsan főhadnagy alakja feledhetetlenül jeleníti meg a szovjet parancsnokot, s a há­ború újabb és újabb megörö­kítései után sem vesztett ér­dekességéből, erőteljességéből. A lengyel Iliász A Pan Tadeusz, a lengyelek nagy költőjének Adam Mickie- wicznek, klasszikus munkája, nemzeti eposza nem ismeret­len Magyarországon: 1957-ben már — Sebők Éva fordításá­ban — megjelent magyarul. Ezúttal a neves költő, Rónay György fordításában olvashat­juk. Az 1830-as lengyel nem­zeti felkelés tragikus vége után emigrációban született műnek a két évtizeddel koráb­bi idők nemesi világában ját­szódik a története, amelyben szerelem, vadászatok, mulatsá­gok mellett a korabeli lengyel élet egyfajta teljessége bonta­kozik ki. A fordítás élvezetes, a mai elbeszélők természetes­ségével áradó stílusban adja vissza a szép, színes, rajzos le­írásokat, a párbeszédeket — nyugodt, derűs olvasmányként adja át Miczkiewicz nagy ver­ses elbeszélését. Ugyancsak klasszikus mun­ka Jane Austinnak Emma cí­mű regénye. Kora, a XVIII. század eleji Anglia, s azon be­lül a vidéki úriházak élete vil. lan föl a korai lélektani re­gény tükrében, a napóleoni háborúk idején. De a szerep­lők nem a politikai vagy a hadtörténet eseményeit hiva­tottak megjeleníteni, hanem a mindennapi életük belső tör­ténetét. Múlt és jelen Mervyn Jones viszont a je­len századi Angliába vezet bennünket: az Európa Zseb­könyvek sorozatban megjelent Jelen, múlt, jövő című regé­nyének főhőse a század elején egy londoni munkásnegyed­ben látja meg a napvilágot, és — mert a kocsmában, ahol születésének hírére isznak egyet — a gyarmatokon elesett Charles Gordon tábornok képe díszeleg a falon, elsőnek a Charles keresztnevet kapja. Az ő életét, azaz rajta át világa, osztálya sorsát, mindennapjait követi az író szinte napjainkig. Emberek, események özöne tölti meg a hét évtizedet. Ki­csit a mi Rozsdatemetőnkre emlékeztet a regény, kicsit a Szabó családra, de csak annyi­ban, hogy a társadalomnak ha­sonló tájain élő családok dol­gaiban, eseményeiben sok a ha­sonló. Ugyancsak angol könyv Mary Renault regénye, az Égi tűz, mely a Századok — emberek sorozatban jelent meg. A szer­zőnek két történelmi regényét (Thészeusz ifjúsága, Apollón maszkja) nálunk is kiadták már. Ez az új könyv is az ókorba s a görög múltba ve­zeti el az olvasót. Nagy Sán­dornak, a makedón hódítónak az ifjúságát beszéli el uralko­dása kezdetéig. Íme, nyolc kötet, egy kiadó — az Euróoa — terméséből, az ünnepi könyvhét gazdag ajánlatából. Jó olvasást! Németh Ferenc TV-FIGYELŐ Pedagógusok fóruma. Két Pest megyei diáktábort — a dunabogdányit meg a sziget- szentmártonit — is dicsérőleg emlegették a Pedagógusok fó­rumának vasárnap délutáni adásában. Annyi szépet s jót hallottunk róluk, hogy joggal várhattuk: be is mutatják majd e kitűnően fölszerelt, kis lakóiknak jó pihenést, gondta­lan vakációt biztosító üdülőte­lepeket. Sajnos, nem így tör­tént. A szóbeli méltatást nem követték helyszíni felvételek. Mint ahogy ebből az egész műsorból hiányzott az, ami egy tv-programot tv-program- má tesz: a mozgás, a látvány, a képes illusztráció. Nem csoda hát, hogy külö­nös örömmel vettük tudomá­sul: új címmel és új formá­ban jelentkezik majd ez a mű­sor a következő tanév kezde­tétől. Őszintén kívánjuk, az új cím után sokkalta elevenebb program következzen. Házasságok. Mintha kizáró­lag a képernyőre szánták vol­na a Békés megyei Jókai Szín­ház Ú, azok a szép, régi házas­ságok ... című összeállítását! Négy rövid jelenet, másfél tu­catnyi remek szerep, mindez egyetlen, jól fényképezhető — és jól is fényképezett — szín­padon. És talán nemcsak a nézők figyeltek fel arra, hogy milyen sziporkázó játékra képes a csabai társulat, hanem — re­méljük — azok is, akik annyit panaszkodnak, hogy nem ta­lálni új arcokat a tv immár unásig látott színészgárdájá­nak fölfrissítésére. Íme, most fölvonult egy társulatnyi, or­szágosan alig ismert, képessé­geihez mérten keveset foglal­koztatott színműyész, akik — hallhattuk, láthattuk — sem­mivel sem játszanak rosszab­bul, mint azok, akik mostaná­ban felvételről felvételre ro­hannak. Sőt! Karmesterverseny. Ha nem is adták ki az első díjat a tv második nemzetközi karmes­terversenyén, azért igen-igen jól sikerült ez a vetélkedő. Ügy is. mint tv-adás, helyszíni köz­vetítés, riportműsor. Miért is lenne okunk panaszra, hiszen nemcsak a hangversenytermet láttuk, de azokat a kevésbé ünnepélyes, annál emberibb pillanatokat is, amikor a ver­senyzőket nem kötötte a kény­szerű fegyelem, amikor igazán — önmaguk voltak. Akácz László Búcsú egy pannóval Bemutató a gyermeknap alkalmából Részlet Mohácsi Regös Ferenc pan nójából. Az idei gyermeknap különös fényt kap Kőbányán, a Salgó­tarjáni úti általános iskolában. Ez alkalomból kerül itt május 28-án délelőtt 10 órakor bemu­tatásra Mohácsi Regős Ferenc festőművész rajztanár Szivár­vány című 18 méteres színes szalagpannója, amelyet a gyer­meknap tiszteletére alkotott. Ez a méreteiben is szokatlan, művészi kvalitásában pedig kiváló képzőművészeti alkotás egyben búcsú is a gyermekek­től, akiket csaknem harminc­esztendős pedagógiai pályafu­tása alatt tanított, nevelt a művészet szeretetére. — Ezen a pannón a gyermek iránti szeretetemet fogalmaz­tam meg. Hiszem és vallom, hogy a művészet fegyver is. A rajzművészet személyiségfor­máló, társadalmasító ereje fel­becsülhetetlen. Mindenkiben él a vágy a szépre. A gyermekek­ben különösen. Azok a város­néző sétált, múzeumi látogatá­sok, szép reprodukciók gyűj­tése a rajzoktatás hétköznap­jaiban tért hódított otthonaik­ban is.' Ez egyik legnagyobb örömöm — mondotta az alkotó. Terv — Pest megyére — Hogyan született meg a pannó gondolata? — Közöttük élek, életük, fej­lődésük minden fázisát isme­rem. Most elébük tárom a já­ték, a tanulás, a munka szere- tete, a tudomány, a művészet, a sport, a szórakozás, az udvarlás és szerelem, az anyaságtól az anyaságig a teljes élet körivét. A figurák mozgalmasságát, a szigorúan zárt mértani tormák alkalmazásával úgy oldottam Lexikon a hétköznapokról CSAK SOKARA foglalták el méltó helyüket az életben és azután a tudo­mányban is, a papok, katonák és pol­gárok után az egyszerű parasztok, most pedig a róluk szóló tudnivaló­kat foglalja átfogó rendszerbe és közli velünk a lehető legteljesebb módon idei könyvhetünk szenzáció­ja: a Magyar Néprajzi Lexikon 1. kö­tete, amely az A—E betű közötti nagy tartományt öleli fel és amelyet évről évre követnek a további köte­tek, összesen még három. A lexikon főszerkesztőjének, Ortu- tay Gyula akadémikusnak előszavá­ból is megtudhatjuk, hogy a számos néprajzi szaklexikon ellenére, a miénkhez hasonlóan átfogó ismeret­tár világviszonylatban még nem ké­szült, vállalkozásunk tehát egyedül­álló. Három tudósnemzedék 10 évi kemény munkája van a kötetbe sű­rítve, melyeket 11 társszerkesztő ren­dezett sajtó alá: közülük külön kell kiemelnem a legszorgalmasabb mun­katársat: Kása Lászlót, aki egyéb­ként Filep Antal mellett a legtöbb szócikket is írta. A szerzők na­gyobb része az Akadémiai Néprajzi Kutató Csoport munkatársa, de sok a múzeumi szakember és egyetemi ok­tató is közöttük. A lexikon valójá­ban az egész magyar néprajztudo­mány nagy, közös vállalkozása. A néprajztudomány történetében most először kerül bemutatásra a társadalmi-gazdasági és szellemi kul­túra (— idegen szóval folklór —) hármas tagozódásban, ugyanakkor arányos és szerves együttesben. Ha tehát valakit pl. a cserépedények, az aratás, az állattartás, vagy éppen csak az álarcok, esetleg az agrárpro­letariátus vagy mondjuk a ballada érdekel, ezeket mind-mind megtalálja a lexikonban. Nem maradhatott ki a népélet egyetlen mozzanata, egyetlen fontosabb jelensége sem! A kérdés­kör fontosságának nagyjából megfe­Népi kultúránk eddigi leggazdagabb ismerettára lelő a szócikkek terjedelme és ará­nya is, bár itt-ott a mérce néha tor­zít. A TALLÖZÄS a szócikkekben már i magyar jelzőt, de azért röviden fog­lalkozik a határankon kívüli magya­rok, a határainkon belüli nemzetisé­gek és a távolabbi népek kapcsolatá­val is. Minden szempontból többet ad tehát a vártnál. SIKERREL birkózik meg a Lexi­A NÉPÉLET és egyben a népi tu­maga is sok érdekes tanulsággal szol­gál: segítségükkel iránytűt kapunk kézbe, megtudjuk pl., hogy Cserehát és Cserhát két különböző táj, az ala­koskodás sem hétköznapi értelemben veendő, hanem különleges1 szokást je­lent stb. Az anyós címszónál szó sem esik ugyan a viccekről (— ezek nyil­ván nem népiek —), ellenben a kö­vetkező érdekes megállapítást talál­juk: a férfiak feleségük anyját általában nem tekintették számotte­vő személynek. A kötelező tiszteleten és a hagyományos szólításmódon kí­vül semmiféle kötelezettség nem ter­helte őket.’ (— Morvay Judit —). A népi önigazgatás remek történeti fog­lalata a híró címszó, mely Párkány Szűcs Ernő gondosságát dicséri: ugyancsak ő összegezte a népi bűn­fogalmat is, mely merőben eltér az állam vagy az egyházak hasonló mo­rális képzetétől. Kósa László akácfa címszavából derül ki, hogy egész Eu­rópában nálunk van legtöbb belőle, holott valójában csak a XIX. század elején kezdett terjedni. Ugyanígy rajzolódik ki pl. a burgonya, a do- hány és más növények „dialalútja”; a sarló-kasza eszközváltás menete, a cifraszűr újkori története, az ácsolt ládák és egyéb bútorok ősrégi erede­te stb. Ezt a sort szinte a végtelensé­gig folytathatnánk. Lexikonunk voltaképpen csak a századforduló körüli állapotokat volt hivatva rögzíteni, e helyett azonban történeti mozgásában ragadja meg a jelenségeket; címében viseli ugyan a kon olyan általános fogalmakkal, mint amilyen pl. (—művészi—) áb­rázolás, az ázsiai termelési mód vagy éppen maga az antropológia (em­bertan), az etnográfia és etnológia), vagyis a néprajz. Az általános fogal­makkal azonban a szerkesztők kissé csínján bántak, pedig ezekről többet szerettünk volna olvasni! (Hiába há­rítják el pl. a couvade, vagyis a fér­fi gyermekágy kérdésének tárgyalá­sát, nincs igazuk.) Nálunk is ismer­ték: a múlt század végéről a Bácská­ból van adatunk. Ha ez a híradás kis­sé hézagos, kopott is, akkor is meg­érdemelt volna legalább egy futó em­lítést, hiszen először a magyar Eth- nographia című folyóirat közölte és Tagányi Károly is hosszan foglalko­zott vele egyik művében. A szokás lényege: a „gonosz” megtévesztésére az apa fekszik gyermekágyat és fo­gadja a látogatókat. (Helyesen tették viszont, hogy a parasztok és pászto­rok mellett felvetették az agrárprole­tariátus (— pl. aratók, cséplők, cselé­dek stb. —) majdnem minden kate­góriáját, további az egész bányamun­kásságot is.) Nem lehetne megmondani, hogy az anyagi kultúra, a folklór vagy a tár­sadalom címszavai-e a lexikon fő erősségei? Mindenesetre meglepően gazdag a népmeséi szavak száma és aránya: szinte minden fontosabb me­setípus, formula (— közhely —) stb. szerepel. Néha azonban sajnos nehe­zen megtalálható helyen (— aligha keresi valaki pl. ezt a szólást a kez­dőszónál: — Ahol még a madarak is térden állva isszák a vizet...! —), annál könnyebb meglelni viszont a „halhatatlan” Babszem Jankókat, a Bolond Estókokat és sok-sok társu­kat. (— Kovács Agnes érdeme e sok szép mesei-mondai címszó szakszerű feldolgozása.) dat teljességét is nyújtja a lexikon, így a mondák mellett a jellemzőbb hiedelmek, a dalok és énekek külön­féle fajtái között pl. a búcsúénekek is szerepelnek, mindezek ma már tör. téneti maradványok. Külön monog­ráfia van a boszorkányperekről: Ko­vács Zoltán írta a nagy címszót, mely művelődéstörténeti vonatkozá­sokat is tartalmaz. A lexikonból megismerhetjük a legjobb mesemondókat. énekeseket is. Ugyancsak rövid szócikkek ismer­tetik a néprajzi kutatókat, de itt már némi aránytalanság is tapasztalható. Egészen kiválón képanyag: gondos, gazdag és szakszerű, az esetek többsé­gében a vonatkozó szöveget egészítik ki. Néha azonban ide is hiba csúszott: pl. az emberhámok címszóban csak hajóhúzókról esik szó, a képen vi­szont kubikosnyakló látható. A feke­te-fehér fényképek (—pl. a bigézés —) olykor elmosódottak, de ez már nyomdatechnikai és nem képszer­kesztői kérdés. Külön ki kell emelni a képritkaságokat: elfeledett köny­vek, folyóiratok, kutatók képeit, a hasonmásokat (— pl. körözőlevelek stb. —) és a múlt századi betyárok egy csoportjának tanulságos fénykép­galériáját. Nagyon jók és fontosak a táncírások, kották. Ki hinné, hogy a kiteljesedő Ma­gyar Néprajzi Lexikon 4 vaskos köte­te majdnem kétszerese a 40 évvel ezelőtt megjelent ugyancsak 4 köte­tes Magyarság Néprajzának, most a minőségi fölényt nem említve. És még ez a lexikon is csak közelítő lé­pés — a párhuzamosan folyó Nép­rajzi Atlasz-munkálatokkal együtt — az új 6—8 kötetes Magyarság Néprajzához. MINDETTŐL függetlenül, teljesér­tékű és önérvényű mű a Magyar Néprajzi Lexikon, egyetlen érdeklődő sem nélkülözheti, ennek nincs is akadálya, hiszen ötvenezer példány­ban jelent meg. Az Akadémiai Kiadó munkatársai minden dicséretet meg­érdemelnek. Katona Imre docens meg, hogy ez az élet-iköriv bár­mely területre átvihétő. Bízom benne, hogy művészeti szer­veink végső, kivitelezésre al­kalmas helyet találnak rá. El­képzelhető lenne óvodák, isko­lák, művelődési házak falán körpannóként, mert építészeti megoldása is megvalósítható. — Hosszú tanári pályája alatt bizonyára sok élménye, gondolata megfogalmazódott a képzőművészeti iskola jövőjét illetően? — Kezdettől fogva izgat egy Pest megyei Gyermekrajz Mú­zeum gondolata. Pest megye ezt meg is valósíthatná. Anya­gát a sikeres gyermekrajzok­ból lehetne összeállítani és vándorkiállítás keretében az or­szág más megyéiben is bemu­tathatnák. Alkalmas épületet bizonyára nehéz találni hozzá. Azután: gyermektáborok felál­lítása is lehetséges lehetne a képzőművészeti területen, sőt Kodály mintájára, ahogy a ze­neiskolák nagyszerű terve megvalósult már, gyermek­képzőművészeti iskolatípuso­kat is lehetne létrehozni. A te­hetségek korai felismerése, irá­nyítása és képzése, a tv-rádió bekapcsolása e munkába or­szágos méretűvé tehetné a rajzoktatás tervszerűbb és szer­vezett munkáját, amely a ké­sőbbiek során igen nagy ha­tással lehetne egész kéozőmű- vészeti kultúránk kialakításá­ban. Nemcsak ecsettel — Azt mondta, ezzel búcsú­zik a pályától, a gyermekektől és mégis új tervekkel, javas­latokkal áll elő? — A búcsúzás csak formá­lis. A művész soha nem pihen. A gyermekek világától ezután sem kívánok elszakadni. Ter­vezek egy könyvet A gyerme­kek esztétikai élete címmel, s régóta foglalkoztat a Gyer- mekképzőművészeti értelmező szótár terve is. Ebben remek­művek rövid összefoglaló le­írására gondolok, múzeumok, képtárak jeles alkotásainak be­mutatására, feltárására. Mert vallom, hogy a rajzkultúra alapjait kisiskolás korban kell lerakni. — Milyen elismerést kapott eddig? — öt nemzetközi díj, Párizs, London, Moszkva, Tokió, Bu­dapest a fontosabbak. Aztán a Kilián György aranyérem, Bu­dapest jubileumi aranyérme, közel száz országos díj, köztük elsőként a Kiváló Képzőmű­vészeti Szakkör kitüntetés, amit gyermekeim munkájával értünk el. Ma nem egy volt ta­nítványom festő, rajztanár, restaurátor, szobrász, kőfara­gó, kerámikus, divattervező, raizfilmrajzoló és hosszan so­rolhatnám a különböző művé­szeti ágakat, ahová az indítta­tást innét kapták. Ezek a ma már kiforrott művészek szinte valamennyien munkásszülök gyermekei, akikben korán fel­csillant a vágy a szépre, a ne­mesre. a művészi alkotómun­kára. Nekem csak irányítani kellett. Segítettem kezdő lépé­seiket, miközben magam is a velük töltött órák, napok alatt újabb hitet, alkotóvágyat kaptam tőlük cserébe. A Szivárvány-tükör A szivárvány című színes sza- lagpannó valóban ékes bizonyí­téka Mohácsi Regős Ferenc festőművész, rajztanár mun­kásságának. Olyan tükör, amelyben a színek és formák összhangjából visszanéz ránk a ma és holnap gyermeke; meg­látjuk benne saját, valódi ma­gunkat. Méltó tükre a gyer­mekszeretetnek Kopré József V i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents