Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-21 / 118. szám

6 ’xMwlap 1977. MÁJUS 21., SZOMBAT A Népstadion slágere: FTC—Ú. Dózsa Rendkívüli érdeklődés előzi meg a Népstadion újabb ket­tős műsorát, amelyben a Fe­rencváros—Ü. Dózsa rangadó a „fő szám”. A szombati já­téknap az első helyért folyó versenyfutásban óriási jelen­tőségű. A tabella élére került Vasas, a „fővárosi négyest" követő Haladás otthonába lá­togat. Szombathelyről ebben a bajnokságban — még az őszi idényben — a Ferencváros 2 —, az Ü. Dózsa 1 ponttal tért vissza Budapestre. , így az NB I 30. fordulójá­ban sok mindén eldőlhet a táblázat felső régiójában. Maradhat első, sőt növelheti előnyét a Vasas, felkerülhet az élre az Ű. Dózsa. Egyenlő lehet a Ferencváros az Ü. Dózsával, és akár egy pont­ra megközelítheti a Vasast, illetőleg 5 ponttal is lesza­kadhat a piros-kékektől. S le­hetséges az is, hogy a Honvéd pontszámban utoléri a bajno­ki címet védő zöld-fehéreket. ★ A forduló programja: Bu­dapesti Honvéd—MTK-VM (Népstadion), Ferencváros— Újpesti Dózsa (Népstadion 19), a többi mérkőzés 17 óra­kor kezdődik. Csepel—Duna­újváros, Zalaegerszeg—Békés­csaba, Rába ETO—Salgótar­ján, Dorog—Diósgyőr, SZEOL —Videoton, Haladás—Vasas, Tatabánya—Kaposvár. Edzőbúcsú Vasárnap a Szigethalom—Fót megyebajnoki labdarúgó-mérkőzés keretében búcsúzik el Gulácsi Sándor, a szigethalmiak labdarú­góedzője a tréneri tisztségtől, a szigethalmi sportkörtől. Ajkai és kecskeméti ellenfelek Az első négy nehéz vendégségben Kézilabda-rangadó Vácott A labdarúgó NB II-ben a Kossuth KFSE kevés esély- lyel utazik Szekszárdra. Az NB III érdekessége, hogy az Északnyugati csoportban a Pest megyeiek — Vác és Du­nakeszi — ajkai ellenféllel játszanak. Délkeleten a Kecskeméti SC Kiskunlachá- zán szerepel, o Ceglédi Vas­utas pedig a másik kecske­méti együtteshez, a KTE-hez látogat. A megyei bajnokságban kö­zeledik a hajrá, vasárnap ér­dekes, izgalmas forduló lesz. Az első négy helyezett — Sülysáp, Kistarcsa, Dunai Kő­olaj, Iklad — egyaránt ide­genben vendégszerepei, nehéz feladat vár rájuk. Most is nagy érdeklődés előzi meg a két szomszédvár rangadóját, az Albertirsa—Pilis találko­zón. A kézilabdázóknál folytató­dik a nagyüzem. A női NB II-ben az első helyen álló MTK-VM a harmadik helye­zett Váci Forte csapatához lá­togat, izgalmas küzdelmet ígér a találkozó. A Gödöllői EAC férficsapata sűrítve vív­ja mérkőzéseit a megyei baj­nokságban. A Pest megyei középiskolás A Kis-Duna hídján Tizennegyedik al­kalommal rendezik az £pítők Bokányi Dezső nemzetközi kerékpárosversenyét. A háromnapos via­dalon közel 600 kilo­métert hajtanak a versenyzők. Száztí­zen indultak, köztük jugoszláv, bolgár, lengyel versenyzők. Képünkön: a kerék­párosok áthaladnak a Csepel-szigetről Dunavarsányba, a Ráckevei Duna-ág íelett ívelő hídon. Az első nap Budapest— Szekszárd volt a táv, és Dömsödnél hagy­ta el megyénket a mezőny. Budakeszi sakkjubileum Huszonötéves a budakeszi . sakkélet, s e negyedszázad alatt a budakesziek a megye sakksportjában jelentős sze­repet játszottak és játszanak. Jó teljesítményeikkel hozzá­járultak a megye sakkéleté­nek fejlődéséhez — Így kezdte szerkesztőségünkbe küldött le­velét Padányi Lajos. Az alapító Ginzery Dénes, nincs az élők sorában, de akik vele kezdték, azok méltó foly­tatói ennek a szép szellemi sportnak. Dr. Ostoros Gyula, Kobza Károly, dr. Lukáts Vin­ce, Lévay Zoltán és Walter Ádám sikerrel képviselik a jubiláló szakosztály színit. Ezt az is bizonyítja, hogy a megyei I. osztályban szereplő gárda a tavaszi idényt cso­portjában a harmadik helyen zárta, s ősszel az 5—8. helyért mérkőzik majd. Hoschek László a megyei sakkszövetség elnöke is elismerően véleke­dett a budakeszi sakkozók­ról, akik az elmúlt 25 évben, szinte elmaradhatatlan részve­vői voltak a csapatbajnokság­nak. Érdekességként említette meg, hogy az ötvenes évek derekán egy ideig ő Is a bu­dakeszi együttesben verseny­zett Régebben a helyi művelő­dési házban, most pedig az MHSZ székházában játsszák mérkőzéseiket, tartják az edzé­seket a budakesziek, s örven­detes, hogy sok fiatal is talál­ható a sakktáblák mellett. KÖZÉPISKOLÁS TORNÁSZBAJNOKSAG Aszód és Nagykőrös párosversenye Aszódon rendezték Pest me­gye középiskolás C-kategóriá- jú egyéni női tornászbajnok­ságát. Tizenöten vetélkedtek a nagykőrösi Toldi Szakkö­zépiskola és az aszódi Petőfi Gimnázium tornászai. A C-kategória egyéni baj­noka: Szabó Ágnes (Aszód.) 35,1 pont, 2. Kazinczy Anna (Nagykőrös) 34,9 pont, 3. Ba­logh Anikó (Nk.) 34,3 pont. Gerenda: 1. Szabó Ágnes (A) 8,8 pont, 2. Kazinczy An­na (Nk.) 8,6 pont, 3. Sima Mária (Nk.) 8,5 pont. Korlát: 1. Kazinczy Anna (Nk.) 8,8 pont, 2. Szabó Ágnes (A) 8,7 pont, 3. Balogh Anikó (Nk.) 8,7 pont. Ugrás: 1. Barrel Zsu­zsa (A) 8,8 pont, 2. Szabó Ág­nes (A) 8,7 pont, 3. Sima Er­zsébet (A) 8,9 pont. Talaj: 1. Szabó Ágnes (A) 8,9, 2. Ka­zinczy Anna (Nk.) 8,8 pont, 3. Balatoni Eszter (A) 8,6 pont. atlétikai bajnokság legjobbjai a hét végén Szekszárdon a területi viadalon vesznek részt. Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Pest megyei Bizottsága ma Szentendrén rendezi megyei sporttalálkozóját, tömegver­senyét. Gödöllőn járási gyer­mek sportnapot tartanak. Szombat ASZTALITENISZ. NB I, férfi. Universitas PEAC—Ceglédi VSE (Pécs, 15.30). GYEPLABDA. NB I. Gödöllői SC II.—Volánbusz (15.30), GSC—20. sz. Volán (16.50). KÉZILABDA. NB I B, férfi: MTK-VM—Szilasmenti SK, Csömör (Rákospatak u. 16.), KÉV Metró- Dunakeszi Vasutas (Rákosszent­mihály, 16). NB n, férfi. IM Vasas—Alföldi Olajbányász (iklad, 15.30). Megyei bajnokság. Férfiak. GEAC-Galgahévíz (17). Nők. Gö­döllői SC—Solymár (17). KOSÁRLABDA. NB II, férfi: Egri Tanárképző—Nagykőrösi Pe­dagógus (16.30). RÖPLABDA. NB II, férfi: Du­navarsányi Tsz SK—Esztergomi Vasas (Dunaharaszti, Piac tér, 15). SPORTNAP. A Pest megyei egészségügyi dolgozók III. sport- találkozója (Szentendre, Városi sporttelep, 8.30). Gödöllői járási gyermeksportnap (GEAC-pálya, 15). Vasárnap ASZTALITENISZ. NB II, férfi: Bp. Elektromos—Perbál (XIII. kér., Népfürdő u. 18—20., 9.30). KÉZILABDA. NB I B, férfi: Ceg­lédi KÖZGÉP—Debreceni MTE (11). NB n. Férfiak. MAFC—Budaka­lászi Textiles (Műegyetemi rak­part, 10), Váci Híradás—Nyírbátori Báthori (10), Tiszaföldvár—Váci Fonó (10.30), Szentesi Kinizsi—Fóti Gyermekváros (10.30). Nők. Váci Forte—MTK-VM (9.30), Szolnoki MTE—Váci PENOMAH (10.30). Megyei férfibajnokság. Nagyma­ros-Nagykörös (10.30), Túra—Er­dőkertes (11), Tököl—Váci Kötött (11), Gödöllő—Solymár (11), Gyál —Dunai Kőolaj (11), Galgahévíz— GEAC (15), Csepel Autó—Verőce­maros (16). Megyei női bajnokság. Dunai Kőolaj—Budaörs (9.45), Nagykőrös —Ceglédi VSE (10), Váci Forte II. Galgahévíz (10.30), Veresegyház— IM Vasas (11), Budakalász—Gödi TK (17). KOSÁRLABDA. NB U, férfi. Kandó Műszaki Főiskola—Csepel Autó (Kinizsi u. 1—3., 12), Herná­di Tsz SK—ASE (10.15). LABDARÜGAS. NB II. Szekszár­di Dózsa—Kossuth KFSE (17). NB ül. Északnyugati csoport: Dunakeszi VSE—Ajkai Bányász (17, Füzessy), Ajkai Alumínium— Váci Híradás (17, Barna). Délnyu­gati csoport: Mázaszászvári Bá­nyász-Perbáli Tsz SK (17, Zsa- lakó). Délkeleti csoport: Bem SE —Szabó Lajos SE (Cegléd, 17, Brincken), ÉGSZÖV MEDOSZ— Kecskeméti SC (Kiskunlacháza, 17, Endes), Kecskeméti TE—Ceglédi VSE (17, Tóth Lajos). Megyei bajnokság. A serdülő előmérkőzések 15.30, a felnőtt-ta­lálkozók 17 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában. Vácszent- lászló—Sülysáp (Balázs), Gödöllő —Dunai Kőolaj (Boros), Budaörs —Kistarcsa (Szarka), Albertirsa— Pilis (Szentkúti), Szigethalom— Fót (Soós), Érd—Monor (Temesvá­ri) , Isaszeg—Törökbálint (Uzsák), Nagykőrös—Iklad (Tóth E.). Ifjúsági mérkőzések, 10 órai kezdettel. Dabas—Fót (Tabányi), Vecsés—Monor (Csányi), Kistarcsa —Iklad (Gál), Dunai Kőolaj—Tö­rökbálint (Tikász), Budaörs—Szi­gethalom (Horváth G.), Maglód— Albertirsa (Hummel). RÖPLABDA. NB II. Férfiak. Testvériség—Kossuth KFSE (Bán­kút u., 10). Nők. Dunavarsány— Tokodi Építők (Dunaharaszti, Piac tér, 10.30). Testedzés és telefon A Fővárosi Tanács VB. Testnevelési és Sporthiva­tala, a Testnevelési Főiskola és a KISZ Budapesti Bi­zottsága kezdeményezésére a posta a pontos időhöz és a telefondoktorhoz hasonlóan a 176—166-os telefonszá­mon új szolgáltatást vezet be, Telefon Testnevelési Ta­nácsadó néven. Ezen a telefonszámon vasárnaponként a testedzés­sel kapcsolatos egészségügyi ismereteket lehet hallani. Hétfőn és kedden a sportélet jeles személyiségei szólal­nak meg a TETT mikrofonján keresztül. Szerdán és csü­törtökön este a turizmus és a természetjárás a téma, míg pénteken és szombaton kimondottan testedzési ta­nácsadás szerepel a programban. Az anyagot szakembe­rek írják, ezzel a szolgáltatással az a céljuk, hogy a testedzés rendszeres aktuális fórummá nőjjön. A szervezők elmondták, hogy jó lenne, ha a hall­gatók megírnák észrevételeiket, javaslataikat és kéré­seiket a TETT szerkesztőségének. (Telefon Testnevelési Tanácsadó 1364 Budapest, Postafiók 29.) A TETT május 22 és 28-a között még csak bemu­tatkozik. Május 29-től június 11-ig már kialakult a gaz­dag program, így Monspart Sarolta tájékozódási futó­világbajnoknő és Gyarmati Andrea egykori úszó világ­nagyságunk ad tanácsot a vonal túlsó végéről. Ifisorrend A megyei ifjúsági labdarúgó­bajnokságban a Nagykőrösi Kini­zsi 11 ponttal vezet. Már rég be­biztosította elsőségét, s ezzel az országos bajnokságba jutást. Íme, a táblázat: A jelenlegi táblázatot az őszi végeredménnyel összehasonlítva elsősorban Nagykőrös bravúros teljesítménye említhető. Százszá­zalékos szerepléssel büszkélkedhet, mind a tizenegy találkozóját meg­nyerte. ősszel Iklad, csupán egy ponttal lemaradva állt Nagykőrös mögött a második helyen, a pont- különbség azóta tízzel nőtt. Fi­gyelemre méltó, hogy a Dunai Kő­olaj első félévi 12 pontját az ed­digi tavaszi találkozókon hússzal tetézte. Fekete Miklós Kosaras MNK A kosárlabda-szövetség elkészí­tette az 1977. évi Magyar Népköz- társasági Kupa újabb országos fordulójának sorsolását, amelybe már az NB I-es együttesek is be­kapcsolódnak. A találkozókat jú­nius 5-ig játsszák le az alacso­nyabb osztályú csapatok pályáin. A férfiaknál a Csepel Autó—Cse­pel, valamint a Gödöllői EAC— MEAFC találkozó lesz. Egyébként az NB II legutóbbi fordulójában a Csepel Autó 91:79 arányban nyert a Zalka M. Főis­kola ellen. A hernádiak ottho­nukban 48:39-re kikaptak a Kandó Műszaki Főiskolától. Innen—onnan A kaliforniai Malibuban Bruce Jenner, a tízpróba amerikai olim­piai bajnoka motorbalesetet szen­vedett, és eltörte a Jobb lábát. A súlyos térdsérülés után kórházba szállí -tták, megoperálták, s a Los Angelesből érkezett hírek sze­rint lábát hat hétre gipszbe tet­ték. A Helsinkiben megrendezett nagy nemzetközi atlétikai verse­nyen Németh Miklós a finn ge­relyvetőket is legyőzte, 85,20 mé­terrel nyerte a viadalt Siitonen előtt, aki 83,94 m-t dobott. A nemzetközi kerékpáros bé­keverseny 11. szakaszán a ma­gyarok közül Szlipcsevics végzett a legjobban, 23. lett. Az összetett csapatban 11. szakasz megtétele után: Magyarország 14, APRÓHIRDETÉSEK Élelmiszert feldolgo­zó üzembe 5 éves gyakorlattal rendel­kező művezetőt keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés szemé­lyesen vagy írásban. DUNAKESZI HÜTÖHAZ, 2121 Dunakeszi- Újtelep. Személyzeti vezetőnél. A Duna menti Re­gionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat a Vác Her- mány dűlőben levő szolgálati helyre. vasipari szakmunkás­képesítéssel rendelkező dolgozót kíván alkalmazni. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Az állás betöltésé­hez a telephelyen levő kétszobás szol­gálati lakásba való beköltözés szüksé­ges. A telephelyen ezer négyszögöl kerthasználat és ál­lattartás lehetséges. A szolgálati lakásba való beköltözéshez váci kétszobás kom­fortos cserelakást kell biztosítani. Jelentkezés helye: Duna menti Regio­nális Vízmű és Víz­gazdálkodási Válüa- lat Váci Uzemfő- mémöksége, 2600 Vác, Derecske dűlő 4/a. Králik Ferenc ügy­intéző, telefon: 10—617, 10—635. A Váci ÁFÉSZ felvételre keres: a fóti 73-as számú szoros elszámolású élelmiszerboltjába szakképzett vezetőt és vezetőhelyettest. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban — pályázat és önéletrajz mellé­kelésével — az aláb­bi címen: Vác és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zet, személyzeti és oktatási osztály, Vác, Beloiannisz u. 3. A pest megyei Tőzeg­kitermelő Vállalat fel­vesz fóti üzemegysé­géhez autószerelőket és szervizmunkásokat. Jelentkezés személye­sen: Fót, Győrffy I. u. 31. Telepvezetőnél. Könyvkötő vagy pa­píripari szakmunkást vezetői munkakörbe azonnali belépéssel felvesz a gödi Szo­ciális Foglalkoztató. Jelentkezés: szombat kivételével 8—15 óráig. Cím: Szociális Fog­lalkoztató, 2131 Göd, Rákóczi F. u. 23. Te­lefon: 95. ADÁS­VÉTEL 600 kem-es Steyr Fiat eladó. Nagykőrös IX., Árhoz út 7. ___________ Gö döllőn másfél szo­bás szövetkezeti lakás eladó. Készpénz plusz OTP-átvállalással. Ér­deklődni: Munkácsy Mihály u. 3/a. B. lép­csőház I. 6.__________ El adó kétszobás, össz- komforlos ház. azon­nal beköltözhető + garázs. — Dunakeszi, Felszabadulás út 1. — Érdeklődni vasárnap egész nap, Soponyai Bélánál._______________ Tr abant 601-es. IV frsz. eladó. Göd-Felső, Terv út 27/a._________ Be költözhető szoba- konyhás házrész Vá­cott eladó. Leveleket: „Olcsó” jeligére a hirdetőbe, Vác, Jókai u. 9.__________________ El adó másfél szobás családi ház, 150 négy­szögöl telekkel, köz­művesített, 3—4 hét alatt beköltözhető. — Cím: Monori-erdő, Rózsa u. 26. Állan- dóan megtekinthető. Eladó Balatonarácson beköltözhető családi ház. Érdeklődni lehet: Bánföldi Lajos, 2730 Albertirsa, Köztársa­ság utca 44.__________ Fé mpénzeket, min­denfélét állandóan vásárolok. Postahiva­tal 1365, Budapest Postafiók 665. Monor on 2 család ré­szére is alkalmas ház eladó 150 ri.-öl teleki- kel, szőlő-gyümölcsös. Szőnyi Károly, Péteri út 36. Sződ-Csörög, Vörös­marty u. 6. sz. alatt 200 n.-öl gyümölcsös víkendtelek, kőépület­tel eladó. Érdeklődni Balogh Sándor, Bp. XIII., Műk Lajos u. 11/A. Tel.: 291—983. IY-os, garantáltan 37 800 km-rel jó álla­potú Zsiguli eladó. — Budapest, Kertész u. 38. III. 2. Bíró. Tele­fon: 220—372. Rendszám nélküli Moszkvics 408-as el­adó. Monor, Czuczor u. 13. Erzsébet park mellett, déli fekvésű, 2V2 szo­bás lakás és házhely eladó. Gödöllő. Szo- bonya, Szabadság tér 29/F. Telefon: 84—14. 500-as BMW oldalko­csival eladó. Érdek­lődni: Üllő, Dózsa György út 16. Béki Benő. Azonnal beköltözhe­tően eladó két szoba, konyhás komfortos családi ház, műhely, pince, mellékhelyisé­gek, garázs és fél­automata esztergapad 6—16-os anyáig. Mo­nor, Móricz Zs. u. 70. Radnai. _______ IF 36—91 rendszámú 850-es Fiat Limousine eladó. Érdeklődni: Pi­lis, Petőfi_S^_u. 29. Kétlakásos családi házból két és fél szo­ba összkomfort, ga­rázzsal eladó 250 eze­rért. Gödöllő. Balassi Bálint u. 14. Érdek­lődni 17 óra után. Két szürke szamár kocsival együtt 20 ezerért eladó. — Érd.: vasárnap. 2151 Fót, Achim u 4. sz. ______ Pi lisen, Toldi M. u. 9. számú két szoba össz­komfortos lakóház el­adó. — Érdeklődni a helyszínen.________ El adó 400 négyszögöl gyümölcsös Ceglédnél 22 000-ért. 1185 Buda­pest, Kassa 108. 2 különálló főbérleti lakásunkat elcserél­ném 4 szobás családi házra, modern másfél szobás összkomforto­sak, az egyik IX. emeleten a másik a második emeleten. 48 nm-esek. Érdeklődni: Gégény András, Bu­dapest XIV., Ond ve­zér park 4/a. IX. em. 219. ajtó 6-tól 8-ig. Naposcsibe, előnevelt, kendermagos, sárga (Hampshire) olcsón kapható. Nagy tétel­énél díjtalan szállítás­sal. Nagy Imre, 2375 Tatárszentgyörgy. Külterület. Szelecki 2. Konyhabútor 400 elő­leggel 12 havi részlet­re, VIII., Népszínház 24. szám.___________’ Rá koskeresztúr, Ka­lács u. 14. — Oltott mész, csempe, mettla­chi, ajtó és mindenfé­le építőanyag kapha- tó. Telefon: 481—520. Fehér cementből ké­szült több színű min­tás mozaiklapok kap­hatók. Bánorszky Jó­zsef, Rákospalota, Dó- zsa Gy. út 96. ______ Ró zsatövek őszi szál­lításra. Kérjen díjta­lan árjegyzéket: Ho­moki rózsakertészet, 5502 Endrőd. BIZTONSÁGI ÖV=MENTOÖV autóf elszerelés) szaküzlet Bp. VL. Lenin krt. 99. * Polski Fiat bolt Wartburg bolt Bp. V., Dimitrov tér 5. Trabant-bolt Jta XI. Bartók Béla út 41. NEMZETKÖZI TEJNAP május 24-én. Igyunk több tejet, egészséges!

Next

/
Thumbnails
Contents