Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-03 / 102. szám

tinin W \/lirí( av 1917. MÁJUS 3., KEDD Kóló, éjfélig Délszláv folklórszemle Tököíön Szombat este. Világbajnoki selejtező a Népstadionban. Telt ház. Odahaza milliók a képernyő előtt. Szombat este. Tököl. Este hét óra. Telt ház a kultúra ott­honában. Az előtérben, az iro­dákban s kint az udvaron bu- nyevác, szerb és sokác népi vi­seletbe öltözött fiatalok, Po- mázról, Lórévről és természe­tesen a házigazdák. Már kez­deni kellene, de a vendéglátó együttes zenekara még nem ér­kezett meg Budapestről. Egy órával korábban ott léptek dobogóra. ' A Ujráztatnának, lia lehetne Senki sem türelmetlen, sen­ki sem reklamál. Már a helyén ül a zsűri, itt van Mándics Mihály, a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövet­ségének főtitkára. — Semmi baj — nyugtatja Szusics Péter tanácselnököt. — Senki sem mozdul a helyéről s ez azt jelenti, hogy nemcsak megértik a késedelmet, ha­nem egy kicsit büszkék arra, hogy fiaik muzsikájára a fő­városban is kíváncsiak. És ez egy kicsit mindkét is igazol: jó, hogy meghirdettük az első dél­szláv folklórszemlét. Ugyan­ilyen érdeklődés volt Bácsal­máson és Mohácson is, az ed­digi két területi döntőn. Szerb nyelven folytatódik tovább a beszélgetés. De nem­csak ennél az asztalnál, hanem a legtöbbnél szerbül cserélik ki gondolataikat a tököliek. i Nemzetiségi település. Szinte észrevétlenül múlik el egy óra, mire végre felgör­dül a függöny. S szinte ugyan­abban a pillanatban felcsat­tant az első vastaps is. Bunye- vác tánc — a tököliek előadá­sában. Tíz lány és tíz fiú rop- ;ja. Előbb még csak párban, A lányok földig érő szoknyája hófehér. Régi bunyevác báli viselet; A taps a kólónál éri el (tetőpontját. Üjrázni azonban ezúttal nem lehet. Területi döntő, szigorú műsorrenddel. Tánc a szigetről Lórévi fiatalok váltják a tö- köliaket. A csöppnyi szigeti fa­lu táncát hozták el mutatóba. Az első lépéseket még a megil- letődöttség vezeti. Fiatal együt­tes, alig három éve alakult. Vajon felvehetik-e a versenyt a több, mint egy évtizedes múltú, külföldön is többször sikert arató tököli táncosok­kal? Piros mellény, fehér blúz, sokszínű, keresztcsíkos szok­nya a lányokon. A fiúk barna nadrágban s ugyanilyen szí­nű mellényben. Színes, önfe­ledt kavalkád, fel-felcsattanó tapssal, ami több, mint a ven­dégnek kijáró udvariasság. A lelkes közönség nem elfo­gult. Szívesen tapsol mindenki­nek, aki a szíve szerint táncol és dalol. Ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint az a nagy ová­ció, amellyel a pomázi Vuji- csics Tihamér zenekart fogad­ják. A hét, népi viseletbe öltö­zött legény szinte személyes ismerőse itt mindenkinek. A te­levízió Ki mit tud? vetélkedő­je óta. Jól ismert számok csen­dülnek fel, virtuóz előadásban. Azok is, amelyekkel első díjat nyertek a televízióban. » Pénz csendül a teknőben ök sem ismételhetnek — mégis színpadon maradnak. Kezdődik a pomázi lakodalom, szomorú leánybúcsúztatóval. Közben bevonul a násznép. Hozzák a menyasszonyt is. Oda a bú, pattogó ritmusra vált a zenekar. Két kalácsot, két kan­csó bort kap a pironkodó menyasszony, hogy soha ne szenvedjen hiányt ételben, italban. Előkerül a fateknő is, aki átugorja, pénzt dob bele. Rokoni segítség a házasok in­dulásához. Ugyanakkor, jelkép is: az utolsó ugró felborítja. A kiloccsanó víz a könnyű szü­lést jelképezi. Két legény égő gyertyával kíséri a nászszo­báig az ifjú párt. Most kezdő­dik csak az igazi vidámság. Párnatánc. Alii a kör közepén a párnával táncol, párt választ, s a párnára térdelve csókolják meg egymást. A vigalom csak egy pillanatra szakad meg, amikor visszatér az ifjú pár. Az új asszony fején már kendő, jelezve, hogy odaveszett a lány- sága. Mégsem búslakodik sen­ki. A kóló gyorsuló ritmusa az élet szépségét dicséri. Emlékeket idéző percek Ilyen volt valaha a lakoda­lom Pomázon, a szerbeknél. S hogy milyen a sokácolcnál? Azt a tököliek mutatják be. Az idősebbek emlékező arccal bó­logatnak. Így volt, pontosan így. Talán még őrzik a fatek- nőt, a menyasszonyi pártát. Az emléket biztosan. És visszafia­talodnak néhány évtizedet. De nemcsak az idősek szá­mára ad élményt ez az este. A fiataloknak sem idegen mind­az, amit látnak, hallanak. Az anyanyelvet nemcsak otthon, hanem az óvodában és az is­kolában is tanulhatják. S vele együtt mindazt, amit úgy hí­vunk, hagyomány. Itt mindez élő valóság. Ezt a nagysikerű bemutatót követő rác-bál is igazolta. A döntőt Baján rendezik Remek este Volt, vesztesek nélkül. Az, hogy melyik együt­tes kap meghívást a júliusban Baján sorra kerülő országos délszláv folklór döntőre, csak a negyedik területi döntő után derül ki. De, hogy a tököliek és a Vujicsics együttes biztosan ott lesz, afelől semmi kétség. Prukner Pál Részlet a lórévi délszláv táncegyüttes műsorából. Nagy Iván felvétele Nemzetközi dij Csuka Zoltánnak Csuka Zoltán költő, műfordí­tónak ítélte oda az idén a Fordítók Nemzetközi Szövetsé­ge (FIT) a nemzetközi C. B. Nathhorst fordítói díjat, ame­lyet háromévenként adnak ki­váló fordítói munkásságért. Csuka Zoltán fordítói pályája során több művet ültetett át szerb-horvát nyelvről magyar­ra, illetve magas színvonalon ő tolmácsolta hazai irodalmi alkotásainkat délszláv nyelve­ken. Érettségizők Kiskunlacházán, a munkások szakközépiskolájában Megilletődve járják végig az osztályokat, az ünnepi pilla­natokhoz illő komolysággal. Szülők, feleségek, férjek, hoz­zátartozók sorfala közt ének­lik a búcsúdalt: Ballag már a véndiák... ötvennyolc munkás búcsú­zott az iskolától tegnap Kis- kunlacházán, a 222-es számú Ipari Szakmunkásképző Inté­zetben. Nemcsak saját életük­TV-FIGYELŐ Idesüss! Gyerekeknek szán­téit a szombaton koradélutón sugárzott — remek című — Ide­süss /-műsort, ám ha éppen akkor szottyant kedve tévéz­ni valamelyik felnőttnek, hát jó szórakozásban lehetett része neki is. Igazi műsorkínáló re­vü ez az Idesüss! — talán még- inkább kedvcsináló, mint fel­nőtt testvére, a komor elneve­zésű Műsorainkat ajánljuk, hiszen a várható gyermek- és ifjúsági adásokból nemcsak párpprces részleteket ragad ki, hanem végigélvezhető műsor­számokat. „Mongol vagyok...” Nem va­lószínű, hogy túl sok nézője volt az ugyancsak szombaton közvetített „Mongol vagyok .. című költészeti műsornak, hi­szen ki kapcsolja be a masi­náját azért, hogy verseket hallgasson egy verőfényes dél­után. Ha — reméljük — mél­tóbb, illendőbb időben újra­játsszék ezt a huszonöt percet, akkor majd azok is élmény­ként raktározzák el a benne el­hangzottakat, akik e 14 óra 55 perces kezdetű adásról lema­radtak. Ünnep, a vasárnap az önfe­ledt ünneplésé volt. Immár ha­gyomány, hogy a moszkvai köz­vetítés megnézése után indul­nak fölvonulni a felvonulók — a látottaktól kedvet kapva, föllelkesülve. Amikor pedig a Hét riport­jait néztük, megintcsak a nem­zetközi ünnep kavargását lát­tuk viszont. Kavargását és — drámáját. Mert mi másnak is nevezhet­nénk például azt az utcai ösz- szetűzést, amelyet Regős Sán­dor riportja a spanyol főváros­ban vett filmre. Gumibotok csattantak, tüntetők rohantak Madridban május 1-én, a ne­künk oly békés és szép, nekik Tanácsülés, este tizenegykor Egri pillanatképek — tarisznyáról, szappanról viszont még mindig a test test elleni harcaként megvívott ün­nepen ... Feladathalmozás, a Hét mű­sora — érthetően — a szokásos­nál kevesebb hazai anyagot tartalmazott. Egy, képsora azonban így is alkalmat ad arra, hogy hosszabban eltűnőd­jünk. Arra a Somogy megyé­ben fölvett összeállításra gon­dolunk, amely a vezetők funk­ciógyűjtésének kevésbé kény­szerű, ám annál rosszabb szo­kását örökítette meg. Hallhat­tuk, hogy hány meg hány ten­nivalót vesz egy-egy vállalati igazgató, ágazatirányító a nya­kába. Ilyen ülés, olyan értekez­let — már-már az emberi tel­jesítőképesség legvégső hatá­ráig.. Ne halmozzunk/ — ez volt Wisinger István riportjá­nak végső kicsengése. Ml kértük! ötvenedszer je­lentkezett az önök kérték, ez­úttal — kivételesen — a Ma­gyar Televízió életkorára utaló Húszéves vagyok... szimboli­kus címmel. Húsz éves a' doboz, s lám, mennyi nosztalgiát kelt egy- egy korábban látott műsorszá­ma. Ahogyan ő serdül, úgy vé­nül a néző, s csal szemébe könnyet — a mosoly mellé — az emlékezet. Akácz László nek jelentős állomása ez az esemény, hanem napjaink felnőttoktatásában is mérföld­kő: abban az iskolatípusban szereznek érettségi bizonyít­ványt, amely az oktatáspoli­tikai párthatározat végrehaj­tásának legnagyobb vívmánya. A szakmunkások hároméves szakközépiskolájában. A kiskunlacházi szakmun­kásképző intézetben — mint országosan is — három évvel ezelőtt nyílt meg ez a felnőtt- oktatási tagozat. Százhúsz fi­zikai dolgozó, vasipari, építő­ipari, szolgáltatóipari, textil­ipari szakmunkás ült be az iskolapadba, s közülük most 58-an elérkeztek a végcélhoz: az osztályozó vizsgákhoz, azok sikeres letétele után a szak­középiskolai érettségihez. A maturálok többsége a rácke­vei járásban él és dolgozik szakmunkásként. Az iskola­évek során öt tantárgyat ta­nultak: magyar nyelv és iro­dalmat, történelmet, matema­tikát, fizikát és kémiát. A hu­mán tárgyak — az irodalom és történelem — szintje megegye­zik, a természettudományi tár­gyak nívója meghaladja a dolgozók gimnáziumában tá­masztott követelményeket. Az érettségi bizonyítvány termé­szetesen felsőfokú továbbta­nulásra jogosít. Anyagi érdekeltség és ösz­tönzés nélkül, a napi munka mellett vállalták az időt, ener­giát felemésztő, sok lemondás­sal járó tanulást. A tanulni vá­gyás vitte őket az iskolába: többet akartak tudni a világ dolgairól, képzettebb, sokolda­lúbb emberek akarnak lenni. És ami a leginkább dicséretes, közülük öten jelentkeztek fel­sőfokú továbbtanulásra. A tegnap délután megren­dezett ballagási ünnepségen Jónás Zoltán, a ráckevei já­rási pártbizottság első titkára meleg szavakkal gratulált az érettségire készülő munkások­nak. K. GY. M. Az Alföld és a külföld üzenete TÁRLATOK A MŰCSARNOKBAN Vasamap este az egri Dobó téren — a délelőtti remek han­gulatú, színpompás május 1-i felvonulás után — ünnepélye­sen befejeződött a Gárdonyi Géza diáknapok három napig tartó rendezvénysorozata, melyről több tudósításban be­számoltunk. A zárónapon Far­kas András, a diákönkormány­zati tanács elnöke átadta a város kulcsát dr. Varga János tanácselnöknek. Kiosztották a fesztiváldíjakat: a díszes em­lékplakettet és az ezzel járó tízezer forintos pénzjutalma­kat a fővárosi I. László Gim­názium, a jászberényi Lehel vezér Gimnázium, valamint az egri Dobó Gimnázium kollek­tívája vehette át. A diákbál után, reflektorok tényében, ezerötszáz Nógrád, Pest és Szolnok megyei, va­lamint néhány fővárosi kerü­let és a vendéglátók középis­kolásainak jelenlétében fel­hangzott az II silencio ismert dallama, s levonták a diák­napi zászlót. A részt VCVŰk pedig így bú­csúztak egymástól: viszont­látásra, két év múlva, újra Egerben! Felejthetetlen napo­kat töltöttek a Heves megyei székhelyen. Ezt így összegez­ték Mogyorósi Kálmánná, a KISZ Pest megyei Bizottságá­nak iskolafelelőse és Fiel Ma­rianna kultúrfelelős: — Csák elismeréssel szól­hatunk arról a háromszáz kö­zépiskolásról, aki Egerben képviselte Pest megyét. Űj barátságok szövődtek, s bi­zony, nehezek voltak a búcsú percei. Szép eredménynek tartjuk, hogy az iskolák kö­zötti, nem hivatalos verseny­ben a negyedik helyre kerül­tünk. Az elkövetkezendő napók­ban tehát csendesebbek lesz­nek az egri utcák, a gondozott parkok, sétányok, s eltűnnek a piros zsinegen lógó, vállon hordható vászontarisznyák. A diákváros már csak saját ta­nulóinak ad otthont. Néhány maradandó és jellegzetes epi­zódot azonban érdemes fel­eleveníteni. A diákönkormányzat taná_ csa három napig állt a város élén: a tizenegy tagú testület tinédzser tagjai között ott ta­lálhatjuk Cselédes Ilonát, a ceglédi Április 4. Közgazda- sági Szakközépiskola KISZ- bizottságának propagandistá­ját és Bánhegyesi Irént, a nagykőrösi Arany János Gim­názium és Óvónőképző Szak­középiskola KlSZ-bizottságá- nak titkárát is. E két lelkes fiatal mindenütt megfordult, ahol Pest megyeiek szerepel­tek, őszinte szeretettel segítet­ték társaikat. S mivel a diák­önkormányzati tanács ülésé­re mindhárom napon esíe ti­zenegy órakor került sor —, itt összegezték a nap esemé­nyeit —, érthető, hogy, bi­zony, alig-alig jutott idejük a pihenésre. Bánhegyesi Irén és Cselédes Ilona a látványos, péntek esti Dobó téri megnyi­tó ünnepség után újságolta: — A legnagyobb sikert a diákönkormányzati tanács ülé­sén a megnyitón felvonulók között a nógrádiak népvise­lete és a budapestiek széles karimájú, bordó sapkája arat­ta. De nagyon jó volt hallani arról is, hogy o Pest megyeiek is szépen, fegyelmezetten sze­repeltek. S egy felejthetetlen epizód az első nap estéjén, a várbeli politikai műsorból: a fiatalok sorából teliesen öntevékenyen a mikrofonhoz lépett a váci Löwy Sándor Gépipari Szak- középiskola polbeategyüttese, s elkezdtek énekelni. Az első taktusok után pedig minden­ki velük tartott: az április vé­gi, nyarat idéző estén mesz- szire elhangzottak a Gvanta- naméra és az Avanti poppoló dallamai. A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézet a Heves megyei műve­lődési központban mutatta be műsorát, meglehetősen szo­katlan módon. Miközben a né­zők a terembe igyekeztek, az ajtóban, a jegyszedők helyén két kék trikós, fehér vászon- i;adrágos fiatalember min­den belépőnek egy darabka szappant nyomott a kezébe. A nézők — a legfiatalabb ti­zenöt éves lehetett, s a legidő­sebb sem volt több harminc­nál — értetlenül vették tudo­másul mindezt, de gyorsan el­foglalták helyüket. Az elsöté­tített teremben a parketten — nem volt színpad — négy­szög alakban gyertyák világí­tottak. A diákszínpad tagjai pedig mély átéléssel adták elő rendkívül Ötletes rende­zésben Pilinszky János K—Z- oratóriumát: a mű minden sora vádirat a háború, az eszetlen pusztítás ellen. A leendő konzervgyártó, sütő­ipari, baromfi- és húsfeldolgo­zó szakmunkások műsorát nagy tapssal jutalmazta a kö­zönség. Marton Gézáné, az iskola magyar—történelem szakos pedagógusa, a diákszínpad ve­zetője, miközben örömmel fo­gadta a gratulációkat, így beszélt céljukról: — Mindössze annyit kíván­tunk kifejezni, hogy a felsza­badulás után született nemze­dék — magam is közéjük tar­tozom — nem felejtheti el a háború borzalmait. Köteles­ségünk az emlékezés, s úgy hi­szem, ezt itt és most sikerült elérnünk: az előadás kezdetén értetlenül szemlélődő nézők megértették, miért adtunk a kezükbe belépéskor szappant: a náci koncentrációs táborok szerencsétlen foglyait is így fogadták, s azt mondták ne­kik, hogy fürdeni mennek... A szappant magam is meg­őrzőm. Egy életen át. Falus Gábor A Műcsarnok nem ismeri az apályt, tárlatainak áradása rendre tájékoztat minket hazai és külföldi műhelyek, alkotók problémáiról, eredményeiről. Ezúttal az Alföldről, a Szov­jetunióból és Svédországból érkeznek a hírek: festmény éle­kéi, kerámiákkal. Ikerformák Kunszentmiklóson született Diószegi Balázs, Szabolcsban festett, Kiskunhalason él az Alföld tágas határai között Szemléletében is alföldi festő; elkötelezetten, komolyan az. Mégis, mindaz, amit hivatás­ként átvett Nagy Istvántól, Ko­hón Györgytől, értelmes foly­tatás. Értelmes azért, mert ju­hászai, varjai, kun parasztjai nagyon pontosan és mélyen he­lyileg általános értékkel jelöl­nek meg tarpai házat, szolnoki határt, kunszentmiklópi öreg­embert, szabolcsi fatemplomot. Újdonsága, újítása az ikresített forma. Két madár köröz a szántás felett, két varjú ül a háztetőn, két ökör jelképezi párhuzamos lámpásként a pusztai alkonyatot. Erre fi­gyelünk oda elsősorban. Dió­szegi Balázs megvívott festői egyéniségére, mely ezt a vál­tozatot teremtette alföldi kör­nyezetben festői eszközökkel. Értéket. Festői kapcsolatok Oleg Szopocinszkij így mu­tatja be a Lenin-díjas A. A. Plasztov festményeinek való­sághátterét: Mély, felbontha­tatlan kapcsolat fűzte a föld­höz, a parasztokhoz, akik egész életében körülvették, s ez a kapcsolat határozta meg iga­zán művészetének nemzeti jel­legét is. Orosz festő, szemléle­te, képeinek sajátossága és azon tradíciók miatt, melyek mun­kásságában erősen érződnek. Ennyiben ő is Diószegi Balázs törekvéseinek rokona, ennyiben ő is alföldi festő, hiszen sor­sa, tevékenységi köre az orosz klasszikus hagyományokhoz kapcsolódik. Plasztov tekintettel van a nép igényeire, ez is vezeti vo­nalait, ez is meghatározza té­máit, forma- és színkultúráját, nemcsak saját elképzelései. Eny- nyiben társadalmi szolgálat az, amit vállal és örömmel telje­sít. Ez az egyszerű emberek ér- zeletnvilágához csatolt festői öröm az, mely meghatározza erényeit; szakmai biztonság, a rajzi leírások pedantériája és a pátosz. Áthatja a haza szerete- tének szenvedélye, mely éjsza­kai legeltetést, traktorosok va­csoráját, Lenin razlivi tartóz­kodását idézi. Az évszakok bő­sége és elfogódottsága sűrítő- dik a Márciusi Nap-ba. ahol a havas utca kislánnyal és ta­vasszal telítődik; jelenben a jövő. Kerámiák Ma már a magyar diaszpóra elsősorban nem nosztalgia, ha­nem olyan tény, mely vissza­áramlik értékeivel és tanulsá­gaival hozzánk. Ök olyan ke­rámiatárgyakat készítenek, me­lyeket hol az ipari sokszorosí­tás irányába oldanak, hol egye­di műtárgyak magasabb mi­nőségébe. Nem félnek ettől a hígítástól, mert tudatosan vál­lalkoznak erre, s megfelelő összpontosítás után megszerzik az iparművészeti rangot. Ez különösen a tálak ökörvérmá- zas formáiban sikerül. Magyar diaszpórát említettem, hiszen Kraitz Gusztáv 1926-ban Diós­győrött született, itthon szob­rászként és restaurátorként működött. 1962 óta foglalkozik kínai típusú kőedények készí­tésével Svédországban. Felesé­ge, Ulla Kraitz szobrászi igényű tér- és játszóplasztikákkal je­lentkezik, olyan költői natura­lizmussal. melyben a termé­szet alapképletei sok finom­sággal jelennek meg. Losonci Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents