Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-03 / 102. szám

mr M/.GVff 1977. MÁJUS 3., KEDD 3 Szocializmust építő dinamikusan fejlődik a megye Pest megye központi ünnepsége Dabason Kiváló dolgozók, szocialista brigádok a menetben A Telefongyár bugyi gyáregységének fiatal felvonulói Színes műsor, majális A nagykátai Tápiőmente népi együttes nagy sikert aratott cigány­tánca. Bozsán Péter felvételei A színes, gazdag műsoro­kon elsőként a nagykátai Tá- piómente népi együttes lé­pett a pódiumra, fergeteges cigánytánc-kompozíciót adva elő. Műsorukat a dabasi Ze­neiskola fúvószenekarának be­mutatója követte. Az úttörő­ruhába öltözött kis zenészek a hazai és nemzetközi mun­kásmozgalom dalaiból, indu­lóiból nyújtottak át tarka csokrot a koncert hallgatósá­gának. Déltájban az inárcsi általános iskola népitánc- csoportja tartott bemutatót. Műsorukon a rábaközi Három- ugrós és az Ajaki-leánytánc szerepelt. A nagyszerű műsor következő eseménye a lcaku­csi Repülj Páva kör fellépése volt. Ók népdalokból és cite- raszóra ropott leánytáncokból mutattak be néhányat. Délben a majális rendezői kispályás labdarúgó-villám­tornákkal kedveskedtek a tar­ka felvonulás résztvevőinek, majd délután az MHSZ Pest megyei repülőmodellezők klubja rendezett rádióirányí­tású repülőmodell-bemutatót. Tizenegy órától, már hatal­mas volt a tolongás a mini­sikló, a körhinta és a céllövöl­dék környékén. A tribünön délután 4 órakor tánczenekar foglalta el a helyét, és este 9 óráig tartott a vidám, önfe­ledt majális. B. P. Lázár György Norvégiába érkezett A hivatalos kormányfői tárgyalások ma kezdődnek Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke Odvar Nordli miniszterelnök meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Norvégiába utazott. A Minisztertanács elnökét útjára elkísérte dr. Biró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter, Nagy János külügyminisz­ter-helyettes, Lakatos Ernő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Kárpáti József, a Magyar Nép- köztársaság oslói nagykövete a norvég fővárosban csatla­kozik a kísérethez. A búcsúztatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Púja Frigyes, külügyminiszter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnöke, dr. Szálai Béla külkereskedelmi államtitkár, és dr. Varga Jó­zsef, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője. Jelen volt a búcsúztatásnál Odd L. Fos- seiidbraten, a Norvég Király­I ság budapesti nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője. A magyar kormány külön-' I gépe 5 órakor ért földet az os- I lói Fomebu nemzetközi repü­lőtéren. A repülőgép lépcső­jénél Odvar Nordli üdvözöl­te a magyar kormány elnökét. Az ünnepélyes fogadtatásnál ott volt Knut Frydenlund kül­ügyminiszter, Esküd Nensen, a miniszterelnöki hivatal állam­titkára, Rolf Jerving, a Nor­vég Királyság budapesti nagy­követe és a norvég külügymi­nisztérium több vezetője. Ott voltak a magyar nagykövet­ség és kereskedelmi kiren­deltség munkatársai és a ba­ráti országok nagykövetségé­nek vezetői. A magyar kormány elnöké­nek hivatalos norvégjai prog­ramja kedden reggel kezdő­dik, amikor Guttorm Han- sennél, a parlament elnökénél tesz látogatást. Ezután a dél­előtti órákban kerül sor a hi­vatalos kormányfői tárgya­lásokra. vek mosásakor keletkező szennyvizet a környezetvédel­mi előírások követelményei szerint elvezetik, valamint újonnan épített csatornába ömlik a felszíni csapadékvíz. NAPKÖZI OTTHON — ÖREGEKNEK Nagybörzsönyben ünnepé­lyes keretek között adták át május 1-én a Széchenyi utcá­ban a jelentős társadalmi ösz­szefogással átalakított öregek napközi otthonát. Ebben hu­szonöt idős ember nappali el­látásáról gondoskodnak. IFJÜSÄGI klub szobon Szobon a Gyümölcsfeldolgo­zó Vállalat új ifjúsági klub­ját adták át május elsején. A mintegy 600 ezer forint értékű létesítmény építését tizenhá­rom szocialista brigád vállalta. A klubban heti három alka­lommal találkozhatnak a fia­talok, akik szívesen látják vendégül a község ifjúságát is. ÖRÖM EGY ÉLETRE Hogy mennyit ér nyolc új lakás? Hatvan embernek élet­re szóló örömöt. Szűcs István, zsámbéki tanácselnök sorolja az új lakásba költöző nagy- családosokat. A költöző nyolc családban 45 gyerek van. ök lesznek majd a zsámbéki Üj- Józsefváros jövendő felnőttéi, s egyszer majd ők mesélnek gyerekeiknek talán ilyesmit: Sokan voltunk testvérek, és 1977. május elsején lakást kap­tunk a tanácstól. Ingyen, há­romszobásat. Akkor még nem sok! ház állt itt, az Üj-József- városban, de már épült a kö­vetkező tíz nagycsaládos-lakás, és akkor adtak ki 58 házhelyet kedvezményes áron. A tanácselnök a 2,4 milliós állami támogatásról beszél, és köszöni a zsámbéki szocialista brigádoknak a segítséget... Vasárnap délelőtt 9 órakor a községszéli sportpályán fel­állított hangszórókból áradó, pattogó hangú indulók jelez­ték a felvonulás kezdetét. A tömeg zászlódíszbe öltözött há­zak, színes szalagokkal díszí­tett fák sora közt haladt a sportpálya felé, az ünnepség színhelyére. Szép látványt nyújtottak az ácsai Bolyai Gimnázium ta­nulói, csapatuk élén, vörös ingben és sötétkék szoknyá­ban a gimnázium leánytanu­lói haladtak. Csoportjukat az inárcsi általános iskolások 120 tagú felvonuló csoportja kö­vette, a fehér inges, nyakken- dős pajtások között úttörő­népi táncosokkal. Az alsónémedi általános is­kola Petőfi Sándor úttörőcsa­pata érkezett utánuk. Mene­tük élén a pajtások önkéntes tűzoltóraja egyenruhában. Horváth Ernő ötödikes pajtás kézen fogva lépdelt a menet­ben édesapjával, idősebb Hor­váth Ernő tűzoltóhadnagy ­gyal. A vidám seregszemlén 300 tagú küldöttség képviselte a ' Telefongyár bugyi gyáregy­■ ségének kollektíváját. Felvo- ' nulóik között ott volt a há- ' romiszoros aranykoszorús Tye­■ reskova brigád, maga az üzem ' pedig idén másodszor nyerte • el a Telefongyár Kiváló Gyár- 1 egysége címet. ' Sokan jöttek el a dabasi Fe­hér Akác Termelőszövetke­zetből is. A sertéstelep dol­gozóinak kétharmada vonult zászlókkal az ünnepen a já­rás többi -dolgozóival, a nö­vénytermesztési ágazat pedig 150 tagú csoporttal képvisel­tette magát. A menetet a bu­gyi Tessedik Sámuel Termelő- szövetkezet zárta, akiknek élén a háromszoros aranyko­szorús Szállító és Dózsa György brigádok haladtak. hogy tavalyi munkájuk ered­ményeképpen elnyerték a Ki­váló Gyáregység címet. Fel­vonuló csoportjukat a Hús­ipari Hizlaló Vállalat és a da­basi sütőüzem dolgozói kö­vették, jó kedvűén, énekelve. Utánuk ismét egy nagyobb csoport következett, az ácsai Vörös Október Termelőszö­vetkezet 700 tagú küldöttsége, a menet élén az 1948-ban ala­kult közös gazdaság hatalmas jelvényével, ők idén negyed­szer nyerték el a Kiváló Szö­vetkezet megtisztelő címet, A Felsőbabádi Állami Gazdaság küldöttei sorában ott láthat­tuk az aranykoszorús jelvény­nyel kitüntetett Május 1. hat­szoros szocialista brigádot. Gölöncsér Dánielné beszéde keres változásokat eredmé­nyezett környezetünkben, élet- körülményeinkben. Jogo­san büszkélkedhetünk fejlő­dő, gazdagodó városunkkal, Százhalombattával, a 900 éves múlt értékeit féltőn őrző és gyarapító, új művelődési ház­zal és lakónegyedekkel gaz­dagodó Váccal és a felszaba­dulásunk ünnepén avatott fia­tal városunkkal, Dunakeszi­vel. Sorolhatnánk az országo­san ismert és elismert nagy­üzemeket, a Csepel Autógyá­rat, az ikladi Ipari Műszer­gyárat, a Mechanikai Műve­ket, hazánk legnagyobb olaj- finomítóját, a Dunai Kőolaj­ipari Vállalatot, amely Kivá­ló Vállalat lett, és az orszá­gos igény egyharmadát fede­ző Dunai Cement- és Mész- múveket. Az ipari fejlődés eredményeként tavaly a da­basi járás is új létesítmé­nyekkel gazdagodott. A dabasi nyomda korábban mezőgaz­dasági munkában dolgozó munkáskollektívája fényesen bizonyította, hogy a fejlett technika, a korszerű géppark hozzáértő gazdákra talált. Beszéde további részében a szocialista építőmunka továb­bi feladataival foglalkozott, majd a nemzetközi helyzet is­mertetésére tért át, mondván: sok helyütt május elseje meg­ünneplése még ma is a ki­zsákmányolás elleni harccal fonódik össze, amelynek ered­ményei a munkásszolidaritás erejét bizonyítják. A nagy tapssal fogadott ün­nepi beszéd végén a dabasi KISZ-esek a párt és a KISZ győzelemre visz! — csatakiál­tása után vörös léggömbök százai emelkedtek a magasba, s ezzel kezdetét vette a vidám majális. Tíz óra után pár perccel már mintegy 14 ezer ember gyűlt össze a sportpálya szé­lén felállított emelvény előtt, amikor az egyik ideiglenesen hazánkban állomásozó szov­jet alakulat zenekara elját­szotta az Internacionálét, majd Pap János, a Madách Szín­ház művésze^ Kassák Lajos Máglyák énekelnek című ver­sét mondta el. Az ünnepség elnökségében ott volt Arató András, az MSZMP Pest megyei bizott­ságának titkára, dr. Honfi Já­nos rendőr vezérőrnagy, me­gyei rendőrfőkapitány, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagjai, dr. Csalótzky György, a Pest megyei Tanács vb-tit- kára, Csapó László, a Pest megyei KISZ-bizottság titkára, dr. Faragó Elek, a Pest me­gyei munkásőrség parancsno­ka, Bodor Zoltán, a Hazafias Népfront Pest megyei bizott­ságának helyettes titkára. Az elnökségben foglalt helyet Uitz Mártonná és dr. Palotai Sándor, a dabasi járás két országgyűlési képviselője mel­lett a nagyközség és a járás párt-, állami szerveinek, tö­megszervezeteinek, üzemei­nek, termelőszövetkezeteinek és intézményeinek vezetői és számos élenjáró, kiváló dol­gozó. Kovács Sándornak, a köz­ségi pártbizottság titkárának megnyitója után Gölöncsér Dánielné, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának tit­kára mondott ünnepi beszé­det. — Harminchárom szabad május történelmileg rövid idő­szak, mégis büszkén mond­hatjuk, hogy e viszonylag rö­vid idő alatt az országépítő munka Pest megyében is gyö­A menet élén a dabasi já­rási KISZ-bizottság egyenru­hába öltözött ifjúkommunis­tái haladtak, hatalmas lég­gömbcsokrot és a világ ifjú­ságának egységét éltető, ma­guk készítette táblát emelve a magasba. A pusztavacsi fia­talok követték őket, a József Attila KISZ-alapszervezet tagjai, akik április 4-én vet­ték át a KISZ Központi Bi­zottsága által adományozott Kiváló KISZ-alapszervezet cí­met. Kisvártatva úttörők tűn­tek fel a sorban, az Örkényi, bugyi és újlengyeli általános iskolák pajtásai, s csatlakoz­va hozzájuk a dabasi 3-as számú általános iskola Petőfi Sándqr úttörőcsapatának fe­hér tányérsapkát viselő köz­lekedési raja. A dabasi Bem József Szakmunkásképző Is­kola fiataljai szakmájuk jel­vényeit emelték a magasba színpompás transzparenseiken. Az iskola sok dologgal büsz­kélkedhetett az elmúlt évek során. Nagyszerűen szerepel­tek a szakma kiváló tanulója versenyeken, harmadikos ta­nulójuk, Komjáthi Mihály, pe­dig a megyei versenyben a harmadik helyezést érte el. A következő csoport a da­basi nyomda dolgozóiból ver- búválódott. Igyekeztek kitenni magu­kért a PEVDI dabasi konfek­cióüzemének felvoniulói is. Tarka csoportjukon talán csak a Dabas és Vidéke ÁFÉSZ felvonulói tettek túl. Fiataljaik már kora reggel talpon voltak, hiszen mint el­mondták, vagy kétezer lég­gömböt töltöttek meg gázzal. KISZ-eseik a menetben is élen haladtak, színes népvi­seletben. Utánuk az egyik legnagyobb felvonuló csoport következett, a hernádi Március 15. Tsz képviselői. Menetük élén Ka­cséra Valéria, a Baromfifel­dolgozó Üzem Braun Éva szo­cialista brigádjának vezetője és Vass Ferenc, a szövetkezet tmk-üzemének festőszakmun­kása haladt, a Minisztertanács vörös vándorzászlajával. Vidám látványt nyújtottak a dabasi Táncsics Mihály Gim­názium KISZ KB dicsérő ok­levéllel kitüntetett Martos Fló­ra KISZ-alapszervezefének fia­taljai is, akik zászlókkal, má­jusfákkal, fejükön a gimná­zium egyensapkájával, vala­mennyien fehér trikóban vo­nultak jókedvűen. A dabasi Elektrofém Ipari és Szolgáltató Szövetkezet dolgo­zói múlt évi eredményeiket so­rakoztatták fel magasra tartott tábláikon. Ugyancsak transz­parenseiken adtak hírt a Pest megyei Fémipari és Kéziszer­számgyártó Vállalat dabasi gyáregységének dolgozói arról. Az elnökség: tagjai, balról jobbra: dr. Honti János vezérőrnagy, Arató András, Ihász! József, Gölöncsér Dánielné és Kovács Sándor. Átadták május 1-én vki YiiItott vot áv-tfí.fp Munkába állt a Volán 1 számú Vállalat 9-es üzemegy­ségének szigetszentmiklósi fel­újított bázisa, amely a Csepel Autógyár megbízásainak ki­elégítésére 70 tehergépjármű­vet foelalkoztat. A eéoiármű-

Next

/
Thumbnails
Contents