Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
' 4 1977. MÁJUS 15., VASÁRNAP Karmester-válogató Lezárult a II. karmesterverseny válogatója: a hat magyar versenyző közül Cser Miklós, a szegedi Nemzeti Színház és Koncz Tamás, az Állami Operaház dirigense jutott tovább. A válogató rész- fölvételeit vasárnap sugározza a televízió. A WEIMARI BAUHAUS Új szemléletet teremtett „Korlátozzuk tevékenységünket a tipikus, mindenki számára érthető alapformákra és alapszínekre, az egyszerűségre a sokféleségben, a TV-FIGYELŐ Gabi. Tulaj doniképpen ho- zsannázni kellene, hogy jaj tks jó: végre, nagysokára egy nazai készítésű ifjúsági film a képernyőn. A néző mégis fanyalog, hisz’ nem azt kapta, amit várt. Hogy pontosítsunk: nem őzt kapta, amit Somogyi Tóth Sándor hasonló című — méltán népszerű — regényének megfilmesítésétől várhatott. Sokan olvasták ez a könyvet, így hát sokan bizonyíthatják: amennyire szellemes, sok-sok ízzel, ötlettel fűszerezett mű az, annyira komoly is. A serdülés megannyi kérdése fogalmazódott meg benne úgy, hogy sok jó és okos válasz sorakozik a kérdőjelek után. Mamcserov Frigyes filmje egyrészt széttöredezte az amúgy gördülékenyebb históriát, másrészt — különösen a film utolsó jeleneteiben — túlmüvészkedte. Ha mégis emlegetni fogjuk ezt az egy és egynegyed órát, akkor — túlzsúfoltságán, el- kapkodattságán túl — főképp érdekes szereposztása miatt válhat beszédtémává. Azért, hogy Turay Ida ebben játszotta első nagymamaszerepét (igaz, túlgügyögte, túltüstént- kedte); azért, hogy Ruttkai Éva végre egyszer egy pasz- szív-migrénes anya lehetett (neki ez a feladat sem okozott gondot); és még azért, hogy ritkán látni együtt ennyi jó gyerekszínészt. Vándor Éva, Tóth A. Péter és a változatlanul őstehetség Kovács Krisztián — túlmarkolás ide, félrerendezés oda — igazán remek perceket szereztek. Bovári Úr. Ez is a tv műsorszerkesztésének kiszámíthatatlan sakklépései közé tartozik: hazai szerző hazai darabja csütörtökön, hazai szerző hazai darabja pénteken. Mégpedig ez utóbbihoz nem kisebb rangú író szállította a nyersanyagot, mint Móricz Zsigmond, akinek Az Isten háta mögött című regényét alkalmazta tv-re és rendezte Dömölky János. Az 1910-es Sárarany után a második regénye ez az 1911-es alkotás, amely — Szerb Antal is így vélekedett róla — éppen azt írja meg, amit Ady a Magyar ugaron vagy a Téli Magyarország című versében. Vagyis azt, hogy llosván, ebben a valóban isten háta mögötti magyar kisvárosban még az sem adatik meg Veres ta- nítónénak, ami a francia Bo- varynénak, hogy megízlelje a boldogságot. Ö — legfeljebb — csak egy tragikomédia szomorú részese lehet.,. Dömölky János tv-játéka tehetséggel, ízléssel, igazi mó- riczos atmoszférával idézte meg a regénybeli Hosvát. Igaz, remekül kiválasztott színészei is nagy segítségére voltak, különösen Agárdi Gábor. Bár többször is, máskor is adódna alkalom ilyen dicséretre a Szabadság téri stúdió termékeit látván... Akácz László tér, az idő, az anyag és a pénz szoros kihasználására ... minden tárgynak a funkcióját kell betöltenie, tartósnak, olcsónak és srópnek kell lennie.” Ez a hitvallás vezette Walter Gropius építészt, aki 1919-ben megalapította Weimarban az iparművészeti és építőművészet: főiskolát, a Bauhaus-t. Gropius a képzőművészet és az ipar új típusú egységét akarta megteremteni, felismerve, hogy a művészeti alkotások az embert körülvevő tárgyi világ szerves részeit alkotják, a technikai civilizáció teremtette igények kielégítését szolgálják. Jelentősége abban van, hogy új, modem képzőművészet-szemléletet alakított ki. A Bauhaus alig több mint tizenhárom éves működése alatt rengeteg maradandó alkotással gazdagította az emberi kultúrát. A Műcsarnokban június 5-ig tart nyitva a Műhelymunkák a weimari Bau- haustól 1919—1925 című kiállítás, amelyet a Kunstsammlungen zu Weimar múzeum állított össze. A tárlat átfogó képet ad a művészeti iskola első — és talán legnagyobb jelentőségű — korszakáról. A különlegesen értékes anyag — grafikák, bútorok, konyhai edények, falikárpitok, térítők — azt is bizonyítja, hogy a baithausi iskola mindmáig elevenen hat a képző- és iparművészeire, a tárgyak valamennyiünkre ismerősként háti nak. A tárlaton találkozhatunk több magyar alkotó munkájával iSs mert a bauhausi művészetszemlélet kialakításában több neves magyar művész is tevékenyen közreműködött. Az iskola tanárai és mesterei között volt Bauer Marcell, Moholy-Nagy László és Molnár Farkas. Kr. Gy. Bogy lássanak is MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Ügy gondoltam, igen hamar szót értünk majd dr. Majláth Imrével, hiszen köztudottan a szó embere, lévén tárlatvezető a szentendrei Ferenczy- múzeumban. Még akkor se voltak kételyéin:, amikor egy héttel előbb megállapodtunk a beszélgetésben. Hanem amikor az ígért nap eljött, s mi egymással szemben ültünk az ódon hangulatú, bolthajtásos múzeumi könyvtárban, hamarosan rájöttem: tévedek, ha azt hiszem, csak győzzem jegyezni, amit mond. A kezdet: nyugdíjban Igaz, nagyon közvetlenül eltársalogtunk mindenről, kiskertről és időjárásról, közös ismerősökről, általános emberi erényekről és gyöngesé- gekről. Ekkor megkérdeztem: miért ez a vonakodás, önmagáról miért nem szól? Az egyenes kérdésre egyenes volt a válasz. Szívesen beszél tárlat- és idegenvezetői munkájáról, de csakis arról. Semmiképpen sem kívánja, hogy szép szavakba burkolt életrajzot tálaljunk az olvasók elé. Miután abban megegyeztünk, hogy éri is valami mást akaróit, feltárult egy nagy tudású, roppant rokonszenves ember világa: a város, a művészetek, a történelem. — Sok időt fordítottam az idegen nyelvek tanulására, így lett teljes értékű a német, angol, francia és olasz nyelvtudásom. Más idiómák is érdekelnek, legalább a megért- hetőség fokáig. Eredetileg jogász vagyok és mindenkor pénzügyi tevékenységet végeztem, ügy gondolom, nem is rosszul. Családot neveltem — talán azt sem eredménytelenül. Most már ketten élünk békességben a feleségemmel itt a városban. Habár nem itt születtünk, igazán szentendreiek vagyunk. Gyakran emlegetjük, hogy lassan tűnik erről a tájról a természetes romantika, ugyanakkor együtt örülünk a fejlődésnek, a mind kulturáltabb életkörülményeknek, melyeket a terjeszkedő város nyújt. A régi emlékeknek azért nehéz nemet mondani. Amikor arról mesél — mert mese ez a szó nemes értelmében —■, milyen volt az élet errefelé, amikor még nem a város belsejében, hanem a Pap-szigettel szemben laktak. Reggelente ablakukból nézték, mint éled a sziget, vonulnak a fák alatt csapatostul a partra a szürkegémek... ... — Hát igen. Ügy kerültem ezelőtt tíz évvel a múzeumba, hogy letelt az időm, nyugdíjassá váltam. A tárlat- látogatás mindenkor hozzá tartozott az életünkhöz. így jutottam arra a gondolatra, hogy felajánlom szolgálataimat a mi kis városunk gyűjteményének. Először teremőr voltam, aztán egyre gyarapodó ismereteim és nyelvtudásom hozzásegítettek, hogy elsősorban múzeumokban, de általában a városban idegen- vezető lehessek. Azonkívül — miután a csoportok látogatása eléggé hullámzó — marad még időm arra is, hogy a könyvtárnak, idegennyelvű múzeumi kiadványokból tartalmi kivonatot készítsek, illetve az idegennyelvű levelezésbe besegítsek. Nem a nyugdíjasoknak szánt órakeretnek, saját érdeklődési köröm, munkavágyam kielégítésének dolgozom. Jó házigazdaként Most már nem kell közbevetett kérdésekkel beszédre késztetni dr. Majláth Imrét. Pátoszmentesen, de érzelmi fűtöttséggel beszél az idegen- vezetés mibenlétéről és közben egyre hangoztatja, ha a látogatók körében nagyjából ismertté vált a neve — nem az ő érdeme elsősorban, hanem a városé, a környezeté, a hangulaté, amit a vendég elé tár. Neki ebben annyi a szerepe — véli —, hogy mindenkit, aki belép hozzájuk, vendégnek tekint és a jó házigazda figyelmességével veszi körül. Ez irányítja mondanivalóját, s a vágy, hogy barátként távozzanak tőlünk. Ez a célját jóformán mindenkor elérte. Köszönőlevelek, üdvözlőlapok bizonyítanak, amiket a Ferenczy-múzeumnak írnak a látogatók. Egyszer itt járt Rómából a lafciuimi régiségek felügyelőnője. Nagyon hatott rá a táj és a művészetek egybefonódása. Hálából éveken ót küldözgetett a világ különböző pontjairól művészi alkotásokat ábrázoló levelezőlapokat. — Mintha negatív utazást tettem volna. Én helyben maradtam, de az itt járt osztrák, lengyel, cseh, német, svájci, olasz, orosz, francia, belga, holland, angol, dán, svéd, norvég, kubai, észak- és dél-amerikai, vietnami, hindu, kínai, afrikai, arab, indonéz, japán, ausztráliai, bolgár és török látogatók sora vonul el a szemem előtt. Jóformán mind kedvesek voltak, szerények és érdeklődők a magyar művészeti és régészeti emlékeink iránt, sokszor lelkesültek is. Pedig tudom, hány csodás pontját látták már a földgolyónak. Ne csak nézzenek... Kedvencei mégis a hazaiak, akik az ország messzi vidékeiről érkeznek, ismerkednek közös tulajdonukkal, saiát értékeinkkel. Annak örül, ha a turisták Szentendrével kezdik az utat. akkor még szellemi- leg-testileg frissek az élmények befogadására. Legjobb, ha harminc-harmincöt emberből álló a csoport, ezeket lehet átfogni, aktivizálni, hogy ne csak nézzenek, hanem lássanak. Nagy gyakorlata révén már a megismerkedéskor körülbelül megállapítja, milyen a résztvevők összetétele, milyen fokon nyújtsa át a tudnivalókat. Tapasztalata szerint nem annyira az iskoA pálya kezdetén Óvónők között a liazafiságról, Nagykőrösön Együtt próbálkozunk erre a kérdésre feleletet adni, mit jelent ma hazafinak lenni, mi a hazaszeretet, hogyan szolgálhatja az ember békében, tollail, szerszámmal a kezében, építőmunkával a hazáját. A válaszok során olykor sablonokba ütközünk, a mondatokba néha szólamok, elcsépelt frázisok is becsúsznak, kerülgetjük a megszokott kifejezéseket, s a jószándék ellenére megakadunk, elhallgatunk, összenézünk. Nehéz így, elkoptatott panelek nélkül tartalmas mondatokba önteni érzéseket, véleményeket. Pedig a téma érdekes, izgalmas. A beszélgetőtársak néhány hét, néhány hónap múlva pedagógusok lesznek, gyermekközösségeket vezetnek majd, tanítani, nevelni fognak. Nem mindegy hát, hogyan látnak hozzá, milyen felkészültséggel, milyen állásfoglalással. Nagy a felelősségük. A jövendő sikerek öröme és az esetlegesen elmulasztott lehetőségek, kudarcok árnyéka nehezedik rájuk. Egyszerűen a bonyolultat A nagykőrösi Arany János gimnázium egyik negyedik osztályában végzős óvónőkkel beszélgetünk. A gyakorlati foglalkozásokból már vizsgáztak, csak az érettségi van hátra, aztán rövidebb-hosz- szabb pihenő után munkába állnak. Már a beszélgetés elején nagy kérdésre keresünk választ: lehetséges-e az óvodában egyáltalán hazafiságra nevelni? Milyen fogalma lehet egy öt-hat éves gyereknek a hazáról? Milyen pedagógiai módszerek alapján foglalkoznak velük a világ bonyolult jelenségeire, ágas-bogas dollázottság vagy a társadalmi hovátartozás, hanem inkább az életkor dönti el a befogadás milyenségét. Az idősebbek jobbára a klasszikus alkotások élvezői, míg a fiatalabbak jobban megnyílnak az újnak, a modem irányzatoknak Arról érdeklődöm, miképpen folyik a tárlatvezetés, van-e előre elkészített szövege? — Kategorikusan nem jelenthetem ki, hogy előre kész szövegem van, inkább csak afféle vezérfonal, amit mindig a csoport alkatához, idejéhez módosítok. Arra ügyelek, hogy a bevezető, ha csak néhány perc jusson is rá, kerek egész legyen. Ismerkedjenek Szentendrével, a dallamosan zendülő nevű kisvárossal, amely sok-sok népnek és kultúrának adott helyet az erdő borította hegyek tövében, szőlőkkel-gyümölcsösökkel teli dombok szelíd lépcsőin. Felhívom a táj és a város egységére a figyelmet, a látványra, amikor a tornyok tükörképét a vén fák szegélyezte Duna széles árja ringatja. Nem marad ki a kis háromszögű főtér, a magas tetejű ódon kereskedőházak kulisszáival. Elmondom, hogy szinte mint egymást fedő szellemi rétegek élnek tovább itt a bronzkori népesség, a kelták, az egykori Ulcisia Castra várában négy évszázadon át fészkelő rómaiak, a középkori virágzó magyarság, majd a törökdúlás után érkezett szerb bevándorlók emlékei. Valahol a barokk és a klasszicista stílus- korszakok határán azután megtorpant ez a folyamat és ezért a város, különösen a központ különösen bájos, provinciális barokk jellegű maradt. Általában elmondom, hogy lassan egy évszázad óta újabb és újabb művészek fedezik fel e tájnak a Dunából felszálló párákon átszűrt színeit, úgy hogy Szentendre valóban megérdemli a „művészek _ városa” elnevezést. Ilyen előkészület után vesz- szük sorra a tárlatokat. ß Élmény az újjal A finom alkatú, ősz hajú ember közben meg-megáll, azt kérdezi, van-e még idő a beszélgetésre, hiszen erről gaira rácsodálkozó apróságokkal? Első válasz: — Amikor sétálni visszük a gyerekeket, és elmegyünk egy-egy építkezés mellett, megmondjuk, mit építenek. Az épülő lakóház, üzlet, rendelőintézet fontosságát, jelentőségét a gyerekek értelmi színvonalának megfelelő szavakkal magyarázzuk. Második vélemény: — A gyerek fokozatosan ismerkedik a házzal, az óvodával, az utcával, a környezettel, ahol él. A kisebb közösség, a család, a hozzátartozók, a pajtások, a község, a város fogalma kezd tudatosodni benne. Elsősorban a környezetét kell megszerettetni vele, s amikor magától is rájön: sok falu, sok város van az országban, ez az apró mozaikokból ösz- szerakott kép egyre gazdagabb, színesebb lesz. Harmadik magyarázat: — Az utcán, a városban tett séták mellett még .számtalan lehetőség van: tájakat, városokat, országokat bemutató dia- filmek, a gyermek fantáziáját élénken foglalkoztató mesék, történetek, játékok, versek dalok, ezernyi alkalmat kínálnak számukra. Persze a válaszok, vélemények, nem ilyen gyorsan, jól- fésülten kerülnek felszínre, megjegyzések, viták hevében születnek. S közben az újságíró is feladja a leckét. Amikor az egyik ,,óvó néni” az építkezések magyarázására utal, közbevetem: könnyű itt, Nagykőrösön, épülő házak mellett hazafias gondolatokat mondani a gyerekeknek, ke- rülhet-e olyan helyzetbe, olyan eldugott faluba, ahol esetleg csak kis házat tud mutatni? Akkor mit mond a gyerekeknek? A válasz szimpatikusán innagyon sok élményt gyűjtött. Sajnálja, hogy alig három éve vezet feljegyzést a látogatásokról. Összehasonlító számok mégis állnak a rendelkezésére. Például 1951-ben, amikor a Ferenczy-múzeum megnyílt, mindössze 4650-en keresték fel. Tavaly már több mint 406 ezren távoztak a látottakkal gazdagabban. Ebből a számból jómaga 300 tárlatvezetést tartott. Az útvonal általában ebben a múzeumban kezdődik, a Kovács Margit-kerá- miabemutatóval folytatódik, majd Czóbel Béla műveivel, a Művésztelepi Galériával és a római kőtárral. Kérdem, nem fárasztja-e az állandó készenlét, a fizikailag is jelentős megterhelés? Kedves mosollyal válaszolja, hogy ne korosítsam ilyen feltételezéssel. Érzi a múló évek súlyát, de ameddig örömet szerez, figyelni a látogatók reagálását hajdani jóbarátja, Czóbel Béla képei előtt, addig soha nem fáradt Jómagának mindenkor élmény a Templomdomb, a Szerb Egyháztörténeti Gyűjtemény bemutatása, aminek a vezetősége megkülönböztetett figyelemmel áll a múzeum rendelkezésére. Nemcsak a régiekkel jó a kapcsolata, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár is állandó partnere. — Látja, hozzájuk, az újakhoz kapcsolódik egyik legkedvesebb emlékem, amire szívesen gondolok: a finn kirkkonummeni énekkar hangversenyére, a nagy színházteremben és utána az éjféli órákba nyúló baráti beszélgetésekre. Komáromi Magda 1 dulatos: — Ma már nincs olyan eldugott falu, ahol ne épülne a szocializmus. Ha nem házat iskolát, akkor járdát csatornát utat építene«. De valamit feltétlenül építenek. öröm hallani, mennyi okos ötlet pedagógiai fogás, módszer segíti eligazodni a világ dolgaiban az óvodás korú gyerekeket erősíti bennük a különböző fogalmak kialakulását, megszilárdulását. Rajzolnak, ragasztanak, kézimunkáznak, já/tszanak, énekelnek, verset mondanak, ünnepi műsorban, szerepelnek, közben észrevétlenül — de gondosan tervezett pedagógiai tudatossággal és ráhatással — fejlődik értelmük, gazdagodik lelkiviláguk. Tudatosan, elkötelezetten A módszertani kérdések mellett a hivatástudat, az elkötelezettség kérdése is terítékre kerül: az a gondolatsor, hogy ők maguk, az óvónők mit gondolnak a hazafiságról. Őszintén, öntudatosan vallanak erről is: — Nem a pénzszerzés vágya hozott bennünket erre a pályára. Szerintünk itt mindenki elkötelezettnek érzi magát. — Hazafiságra, kömyezet- szeretetre csak úgy lehet nevelni, ha magam is érzem és vallom mindazt, amit mondok. Nem csaphatjuk be önmagunkat és a gyerekeket. — Miért szeretjük a hazát? Sokszor nem tudunk rá válaszolni. Csak szeretjük, és ez természetes. — Aki csak a mellét döngeti és szólamokat mond, nem lehet jó hazafi. Napjainkban nem a régi fogalmak szerint kell forradalmárnak, hazafinak lenni, de aki becsülettel, tisztán él, az a munkájával a közösséget, a hazát szolgálja. Az internacionalizmus, helyünk, szerepünk a szocialista táborban éppúgy szóba kerül, mint a felnőttek példamutatása, az idegen nyelvek tanulása, a szomszéd népekkel kialakult kapcsolat és barátság, vagy szocialista ünnepeink kérdése. Az utóbbi körül is nagy vita kerekedik. A vélemények gyűrűznek: továbbra ts keresnünk kell a társadalmi ünnepségek külsőségekben és tartalmukban is gazdagabb formáit, mert gyakran hiányzik belőlük a mélyebb érzelmi töltés. Azért is időzünk ennél a témánál, mert a leendő óvónők életük során az úttörőmozgalomban, a KISZ-ben, az iskolában számos ünnepségen vettek részt, emlékeznek tartalmas, szép eseményekre, de az elnagyolt, rosszul megrendezettekre is tudnak példát mondani. S ami a lényeg, leendő munkahelyükön ők maguk is terveznek majd ilyeneket, és talán nem lesz könnyű túllépniük a sablonokon. — A frázisokkal tűzdelt ünnepi beszéd nem köti le a hallgatóságot. Inkább kevesebbet beszéljen a szónok, de szívből jöjjön, értelemhez szóljon a mondanivaló. — Elszürkültek az ünnepeink? Ezért hagyjuk abba őket? Inkább színvonalasabbak, tartalmasabbak legyenek. — Egy ünnepségre nemcsak azért megyek el, mert megrendezik, hanem, mert én ünnepelni akarok, és tudom, mit; kiket ünnepelek. Mélyről jövő szavak Amikor megszólal az óra végét jelző csengő, lehet, még számtalan kérdés, elmondat- lan vélemény kavarog a lányokban, beszélgetőpartnereimben. de bennem is«' Néhány mondatban nehéz sommázni a beszélgetés tanulságait. A leglényegesebb, a leg- legmaradandóbb gondolat mégis az: nagyon őszintén, komolyan, kendőzetlenül, felelősséggel beszéltek ezek a maturáló lányok, a közeljövő óvónői. Mélyről jövő szavaikból kicsengett: hisznek abban, amit mondanak. És ez a pedagóguspályám tiszteletre méltó jellemvonás. Kiss György Mihály i i
