Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-06 / 80. szám

map 1977. ÁPRILIS 6., SZERDA Tárlat Felsőpakonyban és Vecsésen Gammel József és Fegyó Béla kiállítása Felsőpakonyban, a TESZÖV tanácstermében, ahol először rendeztek tárlatot, Fegyó Béla festőművész alkotásait mutat­ják be. Friss élmények A Fáklya klubból érkeztek a képek, s rövidesen Érdre kerülnek, ahol a művelődési központban állítják ki a rác­kevei gyáli, és zebegényi te­matikájú alkotásokat. Mint ahogy már lapunkban jelez­tük, Fegyó Béla olyan iskolá­zott festő, aki friss élmények­kel rendelkezik és sebezhetet- len minőséget akar elérni. Ezúttal a közönség érdekelte. elsősorban a krónikást, azok az emberek, akik — vállalat vezetőtől a gépmunkásig — megtekintették az első pako- nyi tárlatot. Nagy figyelem­mel és érdeklődéssel, s azzal az elhatározással, hogy a to­vábbiakban rendszeressé kí­vánják tenni a képzőművé­szeti kiállítások gyakorlatát. Emlékszobára vár Vecsésen április 12-ig te­kinthető meg Gammel József festőművész emlékkiállítása. 1839-ben született, egész élete Vecséshez kötötte. Nagyapja honvéd tábornok volt 1848- ban, édesanyja Pulszky lány, ahonnan művészi érzékét örö­költe. Gammel József a festé­szeten kívül semmi másra nem összpontosított. A hábo­rúban elvesztette bal karját, majdnem teljesen megsüke- tült, alig látott, de festett vál­tozatlan odaadással. Vecsés képi krónikása volt egész éle­tében. Őrzött gyermekséggel örökítette meg a körhintát, a búcsúzó nap izzó korongját, a vecsési kerteket és különös mélységgel a temetőt. Meg­nyugvással és mértékkel. Pa­zar nagylelkűséggel gyűjtötte festménnyé favágók, boglyák, fák, görbült tetők témáját. Mátraszentimrénél sem a ma­gas hegyvonulat pompája ér­dekli, hanem egy semmitmondó útkanyar kedvessége, és szent­endrei házai is megfosztottak minden külső csillogástól. Nem öltözteti képeit. Lelkes, áthevült szükségbe burkolja éneklő munkását, virágcsend­életét, kamaszfiúját, bogos tá­jait, homlokának árkos rán­cait. Közben felépült életmű­ve. Negyven alkotása a Nem­zeti Galéria letétében, több mint száz kép a Ceglédi Kos­suth Múzeumban várja, hogy meglelhesse közönségét. Meg­leli minden bizonnyal különö­sen akkor, ha Vecsés is haj­landó tenni festő fiáért. Tenni úgy, a Ferenczy Hanna tulaj­donában levő mintegy hatvan kép Gammel-emlékszobává alakul Vecsésen. Hozzá lehet­ne társítani Szabados Jenő festményeit, Visnyovszky La­jos szobrait, Brindzik László érmeit, Bányász Béla képeit, s Fegyó Béla: Ráckevei házak. akkor az emlékszoba mú­zeummá növekedhet a főváros közvetlen határában. A Balaton.galériában Balatonfüreden megkezdő­dött a tárlatszezon Fülöp La­jos és Heitler László kiállítá­sával, akik a Balatoni Galé­riában mutatkoztak be nagy számú közönségüknek. Fülöp Lajos értékeit már érdi kiállítása óta ismerjük. Bravúros és érzékeny. Színek­be ágyazott őszi hangulatok, Akarattya lágy öble, levélhul­lás, alsóőrsi tavasz tárulkozik fel kifogástalan akvarellein, olyan ember áhítata, aki meg­rendül a balatoni táj, csopaki szőlődombok időtlen szépsé­gétől, s festőként adja át fel­ismeréseit. Heitler László a bakonyi parasztbarokk homlokzatok fáradhatatlan képi krónikása. Festészete néprajzi összegezés egyben, a formakincs feltárá­Gammel József: Libatisztitó asszony-. sa. Ebben rejlik olajtemperái­nak bartóki szolgálata, hogy megmenti a feledéstől öreg porták, pincék, hombárok, piacterek, kapuk korjelző emblémáit. Losonci Miklós Elhunyt Radnai György operaénekes Az Operaház igazgatósága fájdalommal tudatja, hogy hét­főn hosszan tartó betegség után, életének 57. évében elhunyt Radnai György Kossuth-díjas kiváló művész, a Magyar Ál­lami Operaház magánénekese. Temetéséről később történik intézkedés. A Magyar Állami Operaház igazgatósága 1920. augusztus 7-én született Szurdokpüspökiben. 1947-ben kezdte el az énektanulást László Gézánál, akinek ajánla­tára felvették a Nemzeti Zene­débe. Már ekkor — 1947-ben — a genfi zenei versenyen má­sodik díjat nyert. Zenei tanul­mányait 1948-ban fejezte be, s még ugyanabban az évben szerződtette az Operaház ösz­töndíjas magánénekesnek, majd 1949 augusztus 1-től a dalszínház kinevezett magán­énekese lett. Első szerepe Tonio volt a Bajazzókban. Ezt az operairodalom számtalan ba­ritonfőszerepe követte. Opera­házi pályafutásának csaknem harminc esztendeje alatt a ba­ritonrepertoár szinte vala­mennyi főszerepét elénekelte. Felejthetetlen alakításai között tartják számon Hans Sachs, Falstaff, Rigoletto, Amonasro, Jágó, Scarpia, Scharples, Ti­borc, Czillei, Háry János, Porgy és Don Pasquale meg­formálását. Színpadi alakításait meggyő­ző színészi szerepformálás tet­te hitelessé. A rádióban és koncerteken gyakran énekelte a dalműirodalom remekeit is. Számos hanglemeze jelent meg és többször nagy sikerrel ven­dégszerepeit külföldön. Nagyszerű művész és ember volt, őszinte közszeretetnek ör­vendett, a hazai és a külföldi közönség körében, akik nem­csak az operaénekes Radnai Györgyöt hallgatták szívesen, hanem a népdal és a művészi igényű sanzon, valamint a nép­szerű operettek kiváló előadó­ját is. Művészi munkássága el­ismeréseként 1965-ben érdemes művészi, 1972-ben a Magyar Népköztársaság kiváló művé­sze címmel, 1975-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Halála pótolhatatlan veszte­sége a magyar zenei éleinek. Két korszak A Musica Humana hangversenye A késői barokktól a bécsi klasszikáig — akár ezt a címet is adhatták volna a váci Musi- ca Humana kamarazenekar április 3-án Szentendrén adott koncertjének. A zeneiroda­lom négy óriásának életművé­ből kaptunk cseppnyi ízelítőt úgy, hogy két nagy korszakon ívelt át a műsor. Vivaldi G- dúr concertójában hatalmas szenvedélyek összecsapását él­jük át, Bach D-moll zongora- versenye, mint egy stafétabot kerül át a bécsi klasszikus ze­nébe. S a műsor következő száma, a Haydn D-dúr zongo­raverseny töretlenül vitte to­vább a műsor ívét, hogy Mo­zart D-dúr divertimentójában már-már a klasszikus zene csúcsára érkezzünk. A koncerten közreműködő Szegedi Anikó nagy dina­mizmussal és átéléssel ját­szotta a Haydn-zongoraver- senyt, amelynek harmadik tételében ismerősként csen­dültek magyar népi dallamok is. Nagyon hasznos volt, hogy Erdélyi Sándor hangverseny- mester, a kevésbé zeneértők számára közvetlen hangnemű bevezetőket mondott a műsor­számok elé. Vasárnaptól nyitva a falumúzeum Tiszaháti táj Szentendrén Eleven történelmet varázsol­tak ide: hasadozott, fényes, vörösbarna kérgű vén mandu­lafák között három legény mu­zsikál, mokány fiúk, hímzett mentében, kordbársony nad­rágban, százesztendős dalokat fújnak vidoran: Ángyom asz­Döiitő. Szombaton este hat óra után kezdődött és ké­ső éjszaka ért véget a Ki mit tud? döntője. Szer­kesztői aránytévesztés? Várat­lanul becsúszott pluszpercek, -negyedórák? Mindenesetre, nem volna szabad ennyire igénybe venni a nézők figyel­mét, s a versenyzőket sem il­lik három-, négy-, ötórás vá­rakoztatás után a legnagyobb közönség előtt felléptetni. No, de ne panaszkodjunk, amúgy jó mulatság volt ez a döntő, ami pedig a Pest megyei versenyzők szereplését illeti, egyenesen kitűnő. Népzenét nem lehet jobban, sokszínűbben játszani — hall­hattuk a szentendrei Vujicsics együttesről, amely művész- csoport első lett a maga kate­góriájában. Az elérhető ötven pontból 49-et kapott. Ugyancsak az első helyen végzett a monori Pleszkán Frigyes, akinek dzsessz-zongo- rázásáról úgy vélekedett a zsűri, hogy ritmikailag feszes, jól improvizál, s különben is már nemcsak jövője, de — mint Pernye András mondta — jelene is van az ő karrier­jének. Gonda János tanítvá­nya 47 ponttal győzött. Igaz, a BÖK — vagyis a Bu­dakeszi önképző Kör — tag­ja, Torday Ferenc „csak” má­sodik lett (38 pontot gyűjtött TV-FIGYELŐ össze), de neki nemcsak Illyés rendkívül nehéz Bartók-ver- sével kellett megbirkóznia, de azzal a népszerűséggel is, amely a győztes Oláh Istvánt mind szavalóként, mind em bérként övezi. S hogy az időben már-már végtelennek tűnő verseny ab­szolút nyerteséről is szót ejt' sünk: a Fejér megyei sinatele- pi iskolások fakanalas báb­együttese valóban rendkívülit produkált. Ugyanolyan elszo­rult torokkal figyelhette min­denki ezt a népmeséi kedves- ségű, tisztaságú „trufát”, mint Pernye András, aki már- már elcsukló hangon mondta, hogy van ahol véget érnek a szavak, amire már nincs jel­ző, amire csak azt felelhetjük: igen, ez a művészet. Nem csoda, hogy a legtöbbet, a ma­ximális 50 pontot kapták... A nagykátai küldött. A Hét vasárnap esti adásában nyilat­kozatokat hallhattunk a szo­cialista brigádok közelgő or­szágos tanácskozásának né­hány küldöttétől. Megszólal­tatták többek között Szekeres Ferencet, u-magykátai tsz-bri- gádvezetőt is. Megszívlelendő dolgokat mondott. Noha bri­gádja géplakatosokból áll, ők Zenei napok Dunavarsdnyban Színes zenei eseménysorozat színhelye volt április 3-án és 4-én a dunavarsányi Petőfi mű­velődési ház, ahol ifjúsági kó­rusok és zenekarok találkozóját rendezte meg a zeneiskola he­lyi tagozata és a művelődési ház vezetősége, hazánk felsza­badulásának tiszteletére és Ko­dály Zoltán emlékére. Ünnepélyes megnyitóbeszé­det mondott vasárnap délelőtt Jónás Zoltán, az MSZMP rác­kevei járási bizottságának el- .ső titkára. Jelen volt Péter Miklós, a Kulturális Miniszté­rium főosztályvezetője, Raffai Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke. A találkozó vendége volt Tarjányi Béláné ország- gyűlési képviselő, a dunaha- raszti általános iskola tanára. Ezt követően Vgrin Gábor Liszt-díjas karnagy tartott elő­adást az énekkari munkáról. Részletesen foglalkozott Ko­dály Zoltán pedagógiai elvei­vel, hangsúlyozta a zeneszerző személyiségének fontos szere­pét. Mint mondta: a jó zenei szakemberek képzésén kívül a kórusok fontos feladata, hogy minél több embernek teremt­senek jó lehetőséget a közös énekléshez. Délután a ráckevei és a bu­dai járás növendékei adtak hangversenyt. Az esti találko­zón az Országos Filharmóniai Ifjú Zenebarátok központi énekkara, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, a Kos­suth Lajos Katonai Főiskola vegyeskara és a Taksonyi Férfi­kórus lépett fel Ugrin Gábor, Szentey Marianne, Kovács La­jos és Kreisz Ferenc karveze­tésével. Hétfőn délelőtt 10 órakor tartották Dunavarsányban a hazánk felszabadulásának tisz­teletére rendezett községi ün­nepséget. Az általános iskola irodalmi színpada rövid iro­dalmi összeállítást mutatott be. A műsorban fellépett az iskola énekkara, a Petőfi művelődési ház népdalegyüttese, citeraze- nekara és népi tánccsoportja is. A zenei eseménysorozat be­fejezéseként a záróhangverseny következett, amelyben Vivaldi, Bateson, Hassler, Brahms, Bár­dos, Mozart, Farkas és Haydn ének- és zenekari művek hang­zottak el. A programban köz­reműködött a Budapesti XVI. kerületi állami zeneiskola ta­nárainak zenekara, a dunavar­sányi iskola tanári kara és a százhalombattai Liszt vegyes­kar, Strausz Kálmán karveze­tésével. P. Z. nemcsak a szerszámokat for­gatják. Ha kell, kukoricát tör­nek, ha kell, szüretelnek, s mindezt nem nyolc, de tíz, ha kell, tizenkét órában. Úgy vé­lik: ott segítik a gazdaságot, ahol a leginkább szükséges. Mindemellett még a brigád­jelszó gyakorlására is tudnak időt szakítani: „Olvass sokat — többet tudsz!” A Rosenberg-fiú. A Hét bú­csúzó főszerKesztője, Polgár Dénes, az USA-ban járt, ahol felkereste az 1953-ban hamis vádak alapján kivégzett Ro- senberg-házaspár egyik fiát, Mike-oí, aki jelenleg közgazda­ságtant tanít. Miután hazánk­ban is rendkívüli érdeklődés mellett vetítette le a tv a mártír szülőkről készített francia filmsorozatot, így a nézők indokolt izgalommal hallották: hol tart most a Ro­senberg-ügy perújrafelvétele. Nem jogi értelemben vett re­habilitációról van szó — hall­hattuk (ilyesmi nincs is az Egyesült Államokban), hanem politikai igazságszolgáltatás­ról. Arról, hogy a legszélesebb közvéleménnyel is megértes­sék: hazugságon alapult a per, miként hazugságon alapult e perrel önmagát igazoló politi­ka. 1974 áprilisától folyik ez a mind nagyobb visszhangot keltő mozgalom, amelynek igen nagy lökést adott a két Rosenberg-utódnak A ti fiai­tok vagyunk című, 1975-ben megjelent könyve. Az a kö­tet, amely — ha lefordítanák — minden bizonnyal nálunk is sok-sok olvasóra találna. A tanít) ány. csalódás volt Nagy Lajos A tanítvány című írásának tv-változata. Málnay Levente, a forgatókönyvíró­rendező nem tett egyebet, minthogy az irodalmi szöveget párbeszédekre szabdalta, s elmondatta a láthatóan nem sok ambícióval játszó színé­szekkel. Márpedig e mű nem úri szalonokban, vidéki ka­szinókban elmondott dialógok és trialógok együttese, hanem két gondolkodásmód, mind éle­sebben ütköző szemlélet be­mutatása. A tanítvány törté­nete elsősorban a fejekben játszódik, s erről a lelki szín­padról e tv-játékban egyálta­lán nem készültek felvéte­lek ... Akácz László szony kutyát lopott, nékem ab­ból dudát csináltatott, süsse meg kend ángyom asszony, most is morog, ahogy fújom ... Balkézről, fonott cserépkerí­tés mögött meszelt falú ház, magos zsúpkalappal, azt mond­ják, 40 mázsa szalmát hordtak föl a tetejibe. A felső Tisza­háti, szegényparaszt portát az 1800-as évek végén építette valamely igyekvő földműves Kispaládon, onnan költöztették ide a szentendrei dombhátra, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum­ba. A mocsaras lápvidékről — ahol orsó alakban épült a falu az ártérről emelkedő magas­latra — ide, ahol körül sápadt virágfürtű cseresznyéktől bor­zas dombok, kék hegyek tekin­tenek alá. Mint a majálison Mintha csak majális lenne, kiránduláshoz öltözött, bakan­csos, dzsekis sokadalom vonja körbe a bőgőt brummogtató, hegedűt ríkató, kosfejsípú du­dát sikongató széleskedvű le­gényeket, a Muzsikás együt­test. Visszhangzik a vastaps, nem egyszer, nem kétszer, egy ünneplős férfi lép a térségbe: a múzeum főigazgatója, dr. Kurcz Albert. Az idén először nyitotta ünnepélyesen kapuit a szezonkezdetkor a skanzen — magyarán falumúzeum — most a múlt vasárnaptól október vé­géig naponta 9-től délután 5-ig várják a látogatókat. A tisza­háti tájról származó porták lakóépületeit tekinthette meg eddig a közönség, ezentúl a gazdasági épületek, csűrök, kamrák, ólak, istállók, méhe­sek is korhűen idézik az erdők övezte szatmári vidék világát. — Még az idén megnyitjuk az uszkai kisnemesi kúriát, s ezzel beteljesülnek elgondolá­saink: bemutatjuk a vidék tár­sadalmi rétegződését, életét. Ide kívánkozik: a tervek szerint 10 hazai tájegységet mutatnak majd be a Duna- parti város határából kihasí­tott 80 holdon, a meglevőn túl az északi, az északkeleti tájak, a felföldi mezővárosok, a Kö- zép-Tisza-vidék, az alföldi mezővárosok, a Dél-Dunántúl, a Balaton-felvidék, Nyugat- Dunántúl, és a Kis-Alföld jel­legzetes települései. Nemzedékek élete A látogatók szétszélednek a múzeumfaluba. A megfigyelé­sek szerint aki átlép a holt falu házainak küszöbén, visz- szafogja a hangját, mintha szentélyben nézelődne. Ho­gyan is ne, amikor a sárral tapasztott paticsfalak között — a gerendavázak közé sö­vényt fontak, azt tapasztották be kívülről, belülről — nem­zedékek élete pergett, a füstös gerendamennyezetre vetette első tekintetét az újszülött, s az utolsót, kinek a világból végképp elege volt. A nyílt tűzhelyen cseréplábasokban paszuly főtt, az asztalnál nap­számos görnyedt, a bölcső rit­kán ringott üresen, ha bele­botlott valaki. A hátsó szobá­ban az öregek laktak, a kispa- ládi házban odatették a szövő­széket, ahol a hír szerint egy nyáron egy szatmári asszony mutatja majd be az érdeklő­dőknek, mire szolgált a csüllő, a motolla, a nyüst, hogyan ké­szült a vászon télidőben, ami­kor a parányi ablakon nem sokkal ebéd után beóvakodott a szürkület, s kormos petró- lámpát gyújtottak a háziak. A második, Botpaládról való házban a kenyérsütés eszkö­zeit, teknőt, szakajtót rakos­gatnak a tűzhely köré, a ke­mence szemközt a bejárattal, a két szoba közötti előtérben ásít a belépőre. A szomszéd kisnemesi portán az udvarra került a sütőház, a csűr, az is­tálló, az ólak, juhhodály szom­szédságába. A negyedik épü­let, a Milotáról való kispa­raszti ház, melyben hajdan kandalló fűtötte a szobát, té­len, ennek tűzénél főztek nyá­ron. Valami élet kellene ide! Jár­tam már falumúzeumban, ahol viaszbábukat ültettek a lócára, állítottak az istálló jászlához, a csűr alá vont szekér mellé. Nem efféle rideg panoptiku­mot gondolnék ide, de talán az udvarokra néhány baromfit, az ólba valami életet, mintha a háziak a határban lennének krumplit kapálni, szőlőt kötöz­ni. A máris kertecskékbe hagymát, babot ültettek a mú- zeológusok, ők aprították a gyújtóst is, a fásszelepbe va­lót, hogy valami elevenséget csempésszenek ebbe a tudomá­nyosan hiteles történetbe. Síp, dob, hegedű Az idei első közönség hamar felhagy a szántó-vető ember készségeinek, ekéknek, boro­náknak, villáknak, gerebenek­nek, cséphadaróknak, hordók­nak, hombároknak szemlélé­sével. Muzsika zendül, táncos lábak dobbannak ismét. Aki­ket egy ország televízión lát­hatott, azok lépnek most a színre, a nemesborzavári templomtorony lábánál: a po- mázi Vujicsics együttes. A táncosok ugyancsak e község nemzeti együttesének tagjai. Síp, dob, hegedű zeng, dong, jajong, forog a kóló lánca. Dél- Európa dalai tombolnak itt, csukott szemmel vélhetné az ember: hadra készült szerb, albán vitézek csata előtti dári- dója ez, fergeteges mulatság élet szerelmeseinek, halálr szántaknak És legényes jön menyasszonytánc és békés ges dalok ... És nyit a skanzen. A.”’

Next

/
Thumbnails
Contents