Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-27 / 97. szám
Karakterek és munkásságok A szentendrei festészet RÖVID IDŐN BELÜL Molnár László közelmúltban megjelent tanulmánya után — Iparművészeti törekvések a reformkori Magyarországon — újabb alapvető könyvet tett le asztalunkra az Akadémiai Kiadó. Haulisch Lenke nagy ívű munkája, A szentendrei festészet Is azt a törekvést reprezentálja, hogy művészettörténészeink ma már egyre tudatosabban térképezik fel azokat a jelen és a jövő számára tanulsággal szolgáló kezdeményezéseket, amelyekről ugyan eddig Is tudtunk, de ismereteink hézagosnak bizonyultak, egyes elemei hovatovább legendává váltak, mintsem hogy folyamatában tekinthettük volna át egészüket. valóság. Január 28-án alakult meg a Szentendrei Festők Társasága, amelynek elnökévé Iványi-Grünwald Bélát választották az alapítók. A KÖNYVBEN részletesen nyomon követhetjük a társaság működését. A tanulmányíró bemutatja a tagokat, elemzi munkásságukat. De foglalkozik a művésztelep és Szentendre város festővendégeivel, mintegy festészeti almanachot kerekítve körültekintő módszerével. Barcsay Jenőtől Pirk Jánosig, Czóbel Bélától Bene Gézáig, Vajda Lajostól Bolmányi Ferencig, Bálint Endrétől Die- ner-Dénes Rudolfig, Ámos Imrétől Mattioni Eszterig, Kor- niss Dezsőtől Vörös Gézáig, Kmetty Jánostól Szántó Piroskáig terjed a sor, beleértve mindazokat, akik Szentendrén éltek, illetve művészetükkel a városhoz kötődtek. A könyv 1945-ig mutatja be a szentendrei festészet kialakulását, történetét és stílusváltásait. Változatos illusztrációs anyaga (háromszáznál több műtárgyfotó), támpontul szolgál a szövegrészhez. Nemcsak adalék, hanem irányadó is egyben, hiszen e művek, valamint hatásuk nélkül aligha jöhetett volna létre ez a tanulságos tanulmánykötet. Haulisch Lenke munkája példaadó a hazai művésztelepek sorsát, szerepét kutató majdani feldolgozások, összegezések számára. Egyszersmind kiindulópont jelenLAPOZGATÓ légi művészetünk körültekintőbb értékeléséhez, másrészt a sokrétűségben is megtalálja azokat a főbb indítóokokat, amelyek végül is a művészek városává tették Szentendrét. Molnár Zsolt Méltatlanul elfelejtett szentendreiek A kötet, amely tulajdönkép- pen csak megjelenési formáját tekintve könyv, tartalmával — a történelmi előzményeket felkutató szálaival, a fejlődés, továbblépés folyamatosságát érzékeltető és dokumentáló stíluselemzéseivel, karaktereket és munkásságokat bemutató magvasságával — jóval több annál. Több, mert úgy válik élővé, hogy közben újból látni és felfedezni véljük — immár összefüggéseiben — azokat az állomásokat, amelyek végül is a szentendrei művésztelep létrejöttéhez, továbbéléséhez, mai kivirágzásához vezettek. Hau- ’ lisch Lenke számára mindössze . indok a városnevet takaró cím, » kiindulópont, de egyben szük- 1 ségszerű helymeghatározó is, j hiszen Szentendre múltban ; gyökerező szellemiségét éppen azok bontakoztatták ki a leg- pregnánsabban, akik ennek a tudományos alapossággal megírt dolgozatnak a szereplői is egyben. 1 MÜ ÉS ELEMZÉS, kor és stílus, szobor, kép, rajz és alkotó elválaszthatatlan egymástól. Meghatározója Nagybányának, Vásárhelynek, meghatározója mindazon helyeknek, ahol a hazai festészet sajátosan öntörvényű iskolái kialakultak. Szentendre is így vonult be a köztudatba. De nemcsak Nagybánya folytatójaként, hanem egy olyan közösségi szellem kialakulásának tanújaként is, amelynek összetevői túlemelkedtek a nemzeti sajátosságokon. Szentendre legjobbjainak európai léptékű kitekintése mindig is fókusz volt, ■hogy megpróbálva feltömi a i bebalzsamozott szűklátókörűséget, művészetének egyetemességével emelkedjen túl más művésztelepek partikuláris megkötöttségein. A szentendrei festészet egyetemességéről és termékenyítő hatásáról idestova fél évszázada beszélhetünk. Haulisch Lenke az oknyomozó alaposságával azonban messzebbre tekint. Jankó Jánosig nyúl vissza, Szentendre első művész felfedezőjéig, aki 1872-ben házat vásárolt itt, de rövidesen fel is adta azt, a közlekedés megoldatlansága miatt. Valószínűleg a kor ünnepelt karikaturistája sem a pihenés idillikus perceit kereste az akkori kisvárosban. Többre vágyott annál: feltöltődésre, hogy kiszakadva az iparosodó és polgárosodó főváros légköréből, új elemekkel, látvánnyal segítse elő szemléletének gazdagodását. Ami nem sikerült Jankó Jánosnak, azt találta meg Nagybányát elhagyva a Ferenczy család, majd Boromissza Tibor, akinek a nevéhez kötődik az első művésztelep. Haulisch Lenkét idézve ő fedezi fel, hogy a város változatos környéke, és nemzetiségei milyen gazdag lehetőséget rejtenek magukban a festői ábrázolásra. Az ábrándokból végül is 1928-ban lett Nem dühös haraggal, hanem igénylő szeretettel írom jegyzetemet, számonkérésem nem a gáncsvető hibakeresés, hanem a teljesség és tárgyilagosság, valamint a pontosság pontosítása csupán, amikor több kifelejtett művész munkásságát hiányolva forgatom Haulisch Lenke A szentendrei festészet című könyvét. Ki tudja, helyenként miért bőbeszédűsködik a szerző, másokat pedig elhallgat, mellőz vagy teljesen kife- • lejt. A 301 kép nem szentendrei anyagából kihagyva így hely juthatott volna — Apáti Abrakovics Béla széles körű és jelentős, Szentendréhez kapcsolódó rajzai, festményei, monotypiái bemutatására. (Egyetlenegyet sem mutat be.) A mintegy másfél évtizedet télen-nyáron itt élő Perrey Perron Fedort pedig teljesen önkényesen kihagyja.' Egy művészt nem ismerni — nem tudni róla, nem a művész hibája, hanem a monográfia szerkesztőjének nagyvonalú pontatlansága. Perey Perron Fedor munkássága, tehetsége és tudása bármely Szentendrén alkotó festő szintjével mérhető — Ferenczy és P. Goebel kivételével. A kifelejtett festők közé jutott Bölcs- key Ferenc, de legalább a neve a jegyzetben szerepel, képet tőle sem lelünk a 301 között. Szentendre műibarát- lakásaiban sok Bölcskey-kép fellelhető. Kitűnő akttanulmányok, olajfestmények, kompozíciók és csendéletek, de számos rézkarc is ismert. Kimaradt a sorból Hadzsics Kamiíló — a népszerű Deda — is, hangulatos tájképei nem rosszabbak, mint a mások reprodukált produkciói. A télen-nyáron Szentendrén lakó népművészkolónia jóformán egy kézen megszámlálható volt a 30-as években. Ónodi Béla, S. Sverák József, Perrey Perron Fedor, Hadzsics Ka- milló, Ilosvai Varga István élt a Duna menti kisvárosban. Ök voltak, akik itt éltek, a hétköznapok kelkáposzta-fő- zelékes mindennapjában, a sáros latyakban, a hideg télben, nemcsak nyaraló festők, hanem valóban illetőség szerint is szentendreiek voltak. Szívesen vállalnám, hogy a kifelejtett és majdnem teljesen kihagyott Apáti Ábrakor- vies és a mellőzött szobrász Szamosi Soós művészetét, munkásságát bemutassam egy csoportkiállításon. Apáti Abrakovics, Bölcskey • Ferenc, Perrey Perron Fedor és Hadzsics Kamilló képei, rajzai és Szamosi Soós Vilmos szobrai megérdemeljék a felfedezést, a meglelés örömét. Hogyha majd egy teljesebb dolgozatot ír egy jövendőbeli író, ne csak azokat ismertesse, kik kismonográfiából vagy kiállításról, érzelemközelből kerültek előtérbe, hanem azokat is, akik már csak a halványuló emlékezetben élnek. Szánthő Imre A nagyvilág könyvei Pillantás Latii 1 -Amerikara A távoli földrész irodalma Európa könyvespolcaira szelíd-lassúsággal áramlik. A tartózkodás okát abban kereshetjük, hogy a latin-amerikai nemzeti irodalmak önálló arculata nehezen alakul; a vén Európa nem önnön szellemei teremtményeit akarja viszontlátni a déli kontinens A város és a kutyák Mario Vargas Llosa világhírű regénye 1962-ben jelent meg; nálunk először 1971-ben már kiadta az Európai könyvkiadó, most a Kriterionnal közös gondozásban ismét napvilágot látott. A regény cselekménye színhelyén, Peruban nemességet jelent az indiáp vér, nincsen faji megkülönböztetés, de mérhetetlen a különbség a partvidék lakossága és a hegyvidék szegényei között. Ezt a társadalmi vetületet ábrázolja az író egy limai katonaiskola mindennapjainak felvillantásával. Az iskolaregény- forma csupán ürügy arra, hogy a perui társadalom akkori visszásságait felsorakoztassa. Az erőszak és megalázás fegyverével nevelik itt a fiatalokat, s ez a módszer csakhamar ráragad a diákokra is. Szomorú kérdést fogalmaz meg a szerző: milyen felnőttek válnak azokból az ifjakból, akik egymás kínzására a legváltozatosabb módozatokat eszelik ki. Az író egy évfolyam mindennapjain keresztül mutatja be az emberi lélek eldurvulását. A fiúk igazi énjét akkor ismerhetjük meg, amikor cselekedeteik súlyával kell szembenézniük. A napról napra ismétlődő csínytevések — zubbonylopás, cigarettázás, vizsgatétel-lopás — egy ponton tragédiába torkoltának. A szelíd lelkű Rabszolgának irodalmában, hanem azt kémlelné igazi érdeklődéssel, hogy az őslakosság és a hódítók utódai mit tettek le a világ asztalára. E szempontból öröm kézbe venni Mario Vargas Llosa Derűi regény- és drámaíró könyvét és Reinaldo Lomboy chilei szerző regényét. meg kell halnia, mert akarata ellenére elárulta a Hegylakót. A jó családból származó Alberto az igazság bajnoka, de csak addig, amíg meg nem félemlítik. Ekkor elárulja társait és tönkreteszi az egyetlen igaz szándékú nevelőt, Gamboa hadnagyot, aki — Bio-Bio Reinaldo Lomboy Bio-Bio című regénye (az Európa Könyvkiadó jóvoltából) másodszor került a magyar olvasóközönség elé. A világra szemet nyitó, korábbi generáció már 1957-ben találkozhatott a művel, Benye János értő-méltó fordításában. Ha a chilei irodalomról szólunk, önkéntelenül is Neruda és a közelmúlt eseményei jutnak eszünkbe. Reinaldo Lomboy regénye a múltba vezet vissza bennünket: a távoli világ történelmének egyik mozzanatát ismerhetjük meg a műből. Chile népének sorsát Európa leginkább a második világháború után követte nyomon. Hogy mi történt ott a nagy világégés előtt, erről halványabbak az ismereteink. Nicolas és családjának története az 1941—42-es esztendő vészterhes időszakát idézi meg. A dél-chilei havasok lejtőjén (a Bio-Bio folyó közelében) élni vágyó, dologra termett parasztok élnek. A érdekei ellenére is — azon fáradozik, hogy megvilágítsa Rabszolga meggyilkolásának hátterét. Az iskolaparancsnokság ellenzi ezt a lépést, a tisztek szeretnék eltussolni az ügyet, hiszen ez ártana az intézet jó hírnevének. Vargas Llosa regényét az teszi igazán latin-amerikaivá (ugyanakkor egyetemessé), hogy ábrázolásmódja realista, a közeg összetéveszthetetlen és utánozhatatlan, másrészt nagyszerűen alkalmazza a modern próza jellegzetességeit: felborított idősíkok, egyes szám első személyű szubjektív hangvétel és az egyes szám harmadik személyű elbeszélő mód váltakoz- tatása. büszke indiánok utódai ők, akik megvetették lábukat néhány hold földön, sárkunyhókat építettek, szép szerelembe estek, a féltékeny asszonyok férfimegtartó praktikákat eszeltek ki, a varázserővel rendelkező vének betegségeket gyógyítottak, más varázslók pedig mérgesgyökerekből előszólították a halált. Ilyen közegbe ékelődik be a birtokgyarapító nagyúr, s csendőrök igénybe vételével kezdődik a parasztok vesszőfutása, a földről való kiűzetés állandó félelme. A parasztok zaklatása odáig fajul, hogy a sorsüldözöttek fegyvert fognak elnyomóik ellen. A harc kimenetele nem a parasztoknak kedvezett. Sokan meghaltak. De összefogásuk, pillanatnyi erőfelmutatásuk életre szóló reménnyel töltötte el őket; az elnyomásra lehet felelni, az ütésre (belenyugvás helyett) ütéssel lehet válaszolni. Párkány László Odaítélték a MÉSZÖV közművelődési vándorseriegeket A fogyasztási szövetkezetek Pest megyei szövetségének elnöksége vándorserleget alapított tavaly, a legjobb köz- művelődési munkát végző ÁFÉSZ-ek, szövetkezeti művészegyüttesek és klubok számára. Egyik a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ, mely rendszeres munkaterv alapján folytatja kulturális tevékenységét a városban, a környező nyolc községben. A szövetkezet saját költségén két általános iskolai esti tagozatú osztályt működtet, melyekben 21 dolgozója szerzi meg ebben az esztendőben az általános iskolai végzettséget. Ezenkívül 35 szocialista brigádjuk számára szerveztek politikai oktatást, s e kollektíváik brigád'könyvtárakat létesítettek, kulturális vetélkedő* két tartanak rendszeresen. Határainkon túl is népszerű a másik nyertes, a nagykátai ÁFÉSZ Tápiómente Szövetkezeti Táncegyüttese, mely ezúttal másodízben nyerte el a többi művészeti csoport előtt a vándorserleget. Tavaly számos nagysikerű bel- és külföldi szerepléssel öregbítették a szövetkezeti népitánc-mozgalom jó hírét. A klubok részére alapított serleggel idén a Kis-Duna- menti ÁFÉSZ Erdei Ferenc ifjúsági klubját jutalmazták elmúlt évi munkásságáért, a tartalmas szabadidőprogramok szervezéséért. V. G. P. SZÍNHÁZI ESTÉK Goethe drámája ™ a Nemzeti Színházban A korszerű magyar színházművészet erősödését jelzi, hogy a klasszikus drámák nemcsak egyszerű interpretációként kerülnek színpadra, hanem kicsendül belőlük a korunk számára újrafogalmazott eszme. Éppen ez a tiszteletre méltó értéke a Nemzeti Színház Faust előadásának. A világ megismerését kutató főhős, az emberi létezés értelmét a hasznosságban, az alkotásban találja meg, ez ösztönzi minden kudarc után az újrakezdésre. S milyen messze is van ez a gondolat Doctor Johannes Fausttól, a XVI. század első felében élt asztrológus, kuruzs- lótól, akinek élete köré fonódott az ördöggel kötött szerződés mondája. A történetet először egy népkönyv jegyezte fel, majd több változtatás után az angol Marlowe írta az első Faust drámát 1590-ben, ebben Faust már a középkor vallási ideológiájával szemben álló reneszánsz ember típusa. A legenda különböző bábjátékokban élt tovább, s Goethe is valószínűleg egy ilyen játékból ismerhette meg az alaptörténetet. Goethe a Faust I. részében a polgári fejlődés útján járó, a világot tudományosan megismerni akaró főhős egyéni élete kap hangsúlyt. A még- egyszer újrakezdés, a boldogság földi megtalálásának kedvéért a lelkét is eladó tudós szerelmének története kerül központba. Ennyi elég, hogy a drámaköltő hőseivel végigjárassa az élet minden gyönyörűségét és nyomorúságát. Ez a rész önmagában is tökéletes költői alkotás, s mindmáig ez él színpadon, mint most ezúttal is. A Nemzeti Színház Jékely Zoltán fordításában mutatta be a Faust I. részét. S hogy mi az újdonság Marton Endre színpadra alkalmazásában és rendezésében? Mindenekelőtt az, hogy a mai néző számára közelebb hozta, befogadhatóbbá, a köznapokban élőbbé tette a monumentális drámai gondolatot. Visszafogottak a mitikus, emberen kívüli elemek. Sokszor lehetünk tanúi a főhős döntésének, azoknak a helyzeteknek, amikor Faustnak etikai szempontból kell dönteni cselekvéséről. A rendezés kitűnően érezteti, hogy az Űr és Mefistó fogadása már az első rész végén eldőlt: Faustot a legnagyobb kudarcok megrázkódtatásaival sem lehet megtörni. Egész sor szellemes rendezői megoldást láthatunk, de ezek egyetlen egyszer sem válnak az előadás tehertételévé. Pedig hosszabb, s néha egy-két perces jelenetek váltakoznak. A valóságos drámai helyzetekből gyakran csap át a darab pantomim- és táncbetétekkel fokozott hatású, balladái hangvételű jelenetekbe. Az igazán jó színházi előadásnál sohasem lehet különválasztani a színészek szerepfelfogását és a rendező alapkoncepcióját. Így van ez a Faust nemzeti színházbeli előadásán is, a rendező és a színészek elképzelésének harmonikus találkozását sugallja minden jelenet, a legapróbbakig. A most látott Faust első pillanattól fiatal, akár szükség sem volna a boszorkányok varázsitalára. Cserhalmi György tudatosan alakítja a robbanékony, keveset töprengő Faustot, aki nemcsak azt vállalja könnyen, hogy lemond a túlvilági üdvözülés lehetőségéről, hanem Mefistónak azonos rangú partnere, ellenfele akar lenni. Ez utóbbi konfliktusszál olyan erős hangsúlyt kap, hogy másodlagossá válik Margit iránti szerelme, s ettől lesz még megrázóbb élmény a polgárlány bűne és halála. Cserhalmi izgalmasan közelíti meg Faustot és egy-két megingástól eltekintve következetesen játssza végig, legfeljebb helyenként mintha a figura plasztikussága veszített volna. Sokak számára meglepő volt, hogy Marton Endre, Kállai Ferencre osztotta Mefistó szerepét. Pedig ez is tökéletes összhangban van a rendezői koncepcióval: az új Mefistó nem testet öltött szellem, hanem nagyon is ember, a világot kritikusan figyelő, az embereket minden helyzetben mérlegelő figura. S leginkább Kállai Ferenc az, aki közvetlen kontaktust teremt a nézőkkel. A híres mefistói mosoly megértő, néha lekicsinylő, néha felszabadultan kinevető reagálássá válik, minden gesztusában, hanglejtésében a világot ismerő, az emberi kicsinyességen felülemelkedő bölcs alakját fedezhetjük fel. Kállai félelmetesen jól oldotta meg feladatát, s maradandó élményt nyújtott. Margit alakja viszont túlzottan is vegyes érzelmeket vált ki a nézőből. A klasszikus értelmezéshez képest ő is más. Ez persze nem baj. Ronyecz Mária Margitja hódítóan kedves a Fausttal közös intim jelenetekben, de egyébként: inkább démoni, semmint egyszerű polgárlány. Aztán szinte váratlan csúcsot ér el a darab befejező börtönjelenetében. Ez önmagában olyam tökéletes színészi alakítás, amely kárpótol a korábbi hiányérzetért. Máthé Erzsi, a bővérű Márta szerepében Kállai Ferenccel azonos rangú alakítást nyújt. Ennek az egészséges szemléletű, a környezetét reálisan látó asszonynak elhisszük, hogy magát az ördögöt is képes volna hatalmába keríteni. Máté Erzsi ezt nem harsány eszközökkel, hanem színes játékával éri el. A négy főhős mellett nagyszerű egy-egy karakter- szerepében Pásztor János, Kánya Kata, Szersén Gyula és Szabó Ildikó. Öröm volt látni a villanásnyi szerepeket jól megformáló hét főiskolást is a szín pácon. A bemutató méltán aratott nagy sikert. Ennek a rendezővel és a színészekkel együtt részese Csányi Árpád díszlettervező (egy óriási emberi agy függ mindvégiiig a színpadon), Schaffer Judit jelmeztervező. Krlszt György 1 i I
