Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-06 / 55. szám

I Tej és mi belőle készül Miért fogyasztunk olyan keveset? A gyümölcs, hús, sajtkol­bász, húskockátóból, sampi- nyoiigombéból, dióból, ana- ; nászporból, cukrozott citrom­I héjból és ízletes sajtkrémből álló új termékünk — adta hírül néhány évvel ezelőtt az •egyik hollandiai sajtgyár. Az újdonság azóta megszokott piaci cikké vált, s hogy pon­tosan ugyanez a készítmény nálunk nem kapható, annak nem az importlehetőségek ‘hiánya, vagy a hazai gyártó­iüzemek elmaradottsága az ! oka. Sokkal inkább az, hogy fnem ízlésünk szerint valók e tkülönleges készítmények. Mintha túlzottan ragaszkod­nánk a megszokotthoz. S mert a különböző tejtermé­kek, sajtok emberemlékezet óta hiányoznak étlapunkról, idegenkedünk nemcsak az új izektől, hanem általában a tejtermékek fogyasztásától is. A ICözép-magyarországi Tej­ipari Vállalat területén, vagyis Nógrád, Heves, Pest és Bács- Kiskun megyében, a lakosság számához viszonyítva váro­sunkban a legalacsonyabb a tejtermékek forgalma. Kőrös a lista végén — Ennek nagyon sok oka lehet — vélekedik Aradi László, a vállalat nagykőrösi üzemének igazgatója. Gondos felmérések nélkül nem is tu­dunk erre magyarázatot adnl> Azt azonban tudjuk, hogy gyártmányaink, készítmé­nyeink fogyasztása egészséges, tehát az okok felmérése nél­kül is törekednünk kell arra, hogy a lakosság korszerűbb táplálkozását szolgáljuk. Kü­lönösen az iskolatej-akció ki- terjesztését tekintjük szív­ügyünknek. Sajnos a jelenlegi helyzet eléggé elszomorító. A nagykőrösi iskolásoknak mindössze 12 százaléka vásá­rolhat rendszeresen poharas tejet ■•vagy kakaót, Kocséron 30—40 százalékuk. Semmiféle anyagi érdekünk nem fűző­dik az iskolatejhez, hiszen az árkiegészítés ezen a cikken | legalább 80 százalékos. A feb­ruár eleji felmérés szerint a Rákóczi általános iskolában 40, az ÁFÉSZ három üzleté­ben, melyek iskolák mellett vannak 260, s a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat 39-es boltjában pedig 60 pohár is­kolatej és kakaó fogy el na­ponta. Ezenkívül heti 1100 po­hárral vásárol az iskolák nap­közi otthona is. Mindent egy­bevetve ez nagyon kevés. Ha azt szeretnénk, hogy a lakos­ság körében növekedjék a tejtermékek fogyasztása, első­sorban a gyerekeket kell meg­nyernünk. A felnőttek nehe­zebben változtatják szokásai­kat. A nálunk gyártott Haidú sajt tavaly BNV-nagydíjat kapott, mégsem vált keresett cikké. Külföldön viszont any- nyira megkedvelték, hogy nem győzünk belőle eleget gyártani. A gyermekeknél kezdeni — Mi lehet az oka az isko- latej-akciók sikertelenségé­nek? — Ilyen kevés tejet eladni nem üzlet. Mármint annak nem, aki az árusítással fog­lalkozik. Néhány száz pohár­ral eladni — azzal már érde­mes foglalkozni. Negyven po­hár árusítását — jövedelem­kiegészítés nélkül — nem vál­lalják. A tejipar ezt nem tud­ja megoldani. Egyes városok­ban a tanács segít, máshol az iskola vagy a szülői munka- közösség. Érdemes volna Nagykőrösön is előbbre lépni, mert külföldön és itthon is bebizonyosodott, hogy a gye­rekek hamar megszokják az iskolatejet s nagyon jó vá­sárlók lesznek. — A tejtermékek gyenge forgalmában milyen szelepe van a választéknak, az üzle­tek kínálatának? — A kereskedők nagyon jól tudják, hogy mennyi saj­tot, vajat lehet eladni. Pél­dául disznóvágások idején A Hunk a síkság fölé xnaga- sodó gáton a Vezseny fö­lötti kanyarban. Nézzük az áradó Tiszát. A gyerekek le­szaladtak a vízpartra — most néhány méter távolság az egész — s kíváncsian vizsgálgatják a parti tocsogókat, hátha talál­nak valamit. A gátőr alakja, ahogy távolodik, lassan a sem­mibe vész. Már nem érjük utói — állapítjuk meg, s dolgunk- végezetlen elindulunk a men­tett oldalon, a feneketlen sár­ban vesztegelő autó felé. Férfimunka lesz megvédeni ezt a kanyart, ha még fel­jebb jön a víz... Férfimiunka: férfiak végezte, férfinak való, kemény erőfeszí­tést kívánó, derekas munka — adja meg a magyarázatot az Értelmező kéziszótár. Igen, ha emelkedne a vízszint, valóban izmos férfiak jönnének ide, hogy műanyag fóliával, rőzse- kötegekkel, homokzsákokkal, ásóval, lapáttal megmentsék a bamásfekete, selyemfénnyel csillogó szántókat. Az asszo­nyok ezalatt főznének — a férfiaknak is — rettegve ké­szülnének a pillanatra, amikor a gyerekeket, állatokat, bútoro­kat szekérre, autóra kell majd rakni, s menteni kell ami még menthető. Levesfő­zés közben várnák a percet, amikor a férfiak már letéve a szerszámokat, tehetetlenül néz­nék a szakadáson átbukó vi­zet. Nálunk ismeretlen az árvíz ■— szerencsére az idén eddig máshol is keveset pusztítottak a folyók —, de férfimunkára itt is gyakran szükség van, s úgy tetszik, a férfimunka ja­vát, ha észrevétlenül is, az asszonyok végzik. Szótlanul, csedesen felkészülve a percre, amikor a férfiak feladják a re­ményt, s tenni már csak ők tudnak valamit. Ök, a gyen­gébbek, a kisebb fizetésűek, a gyermekeik miatt munkából kimaradók, a garasoskodók, a boltba és szülői értekezletre járók, a szerelmesek és vesze- kedők, akik idegesek hétköz­nap, de nyugodtak a bajban. Hány, meg hány kimutatás őr?i életük adatait! összeszá­moltuk már a konyhában rótt kilométereket, s a szépítkezés­re fordított perceket is. Regé­nyek légiói kísérelték meg fel­tárni a női lélek rejtelmeit, s virágcsokrok milliárd jaival köszöntöttük már őket, mert megfej thetetlenek maradtak (éppúgy, mint a férfiak). Tlyen köszöntőre készülünk most is, a Magyar Nők Országos Tanácsa konferenciá­jának idején, a nemzetközi nőnap előtt. Virágokkal, me­leg szavakkal. S míg a megil- letődött mondatokat formál- gatjuk, gondoljunk arra is, hogy nőnek lenni már önma­gában véve is férfimunka. F. P. MOZIMŰSOR VASÁRNAP Kard, avagy én vagyok a fa­lu rossza. Színes magyar film­szatíra. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ A kurtalábú pásztor. Magyar film. Előadás kezdete: 10 óra­kor. HÉTFŐ Stressz. Színes spanyol film. Előadás kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Betyárkapitány kincse. Ro­mán film. Előadás kezdete: 6 órakor. Körzeti orvosok beosztása március 7-től 12-ig Az I. és a III. körzetben, dr. Bózlék Mihály, rendel: 11—14 óráig és 18—19 óráiig. A II. körzetben dr. Lengyel György, rendel: 9—11-ig és 17—18 óráig. A IV. körzetben dr. Kulin Sándor, rendel: 8—10-ig és 17—18 óráig. Az V. és VI. körzetben dr. Somlyai Károly, rendel: 9—11-igés 17—18 óráig. A VII. körzetben dr. K. Kiss Dániel, rendel: 11—14 óráig és 18—19 óráig. A VIII. körzet­ben dr. Kovács Zsigmond, ren­del: 8—11-ig és 17—18 óráig. még a szokásosnál is keveseb­bet. Ezért nagyon óvatosan rendelnek. Az igényesebb vá­sárló ebből arra következtet, hogy kicsi a választék és egyenetlen az ellátás. A való­ság ezzel szemben az, hogy a tejipar csaknem 200 féle tej­terméket kínál, töhbek között 59 féle ömlesztett és 18 féle kemény sajtot. A választék bővítésére még importálunk is néhány árucikket. Sajnos e 200 fajta tejtermékből üzle­teinkben nagyon kevés lát­ható. Bemutató, kóstolóval — Milyen megoldást java­sol? — Könnyű lenne azt mon­dani, hogy az üzletek bátrab­ban rendeljenek, ez önmagá­ban nem sokat jelentene. Először meg kell ismertetni, sőt meg kell szerettetni a tej­termékeket. Ebben fontos sze­repet játszhatnának az isko­lák, a közétkeztetési intézmé­nyek és a vendéglátóipar is. Számos országban elképzel­hetetlen például, hogy az étte­remben ne kínáljanak sajtot az ebédhez. Az sem ritka, hogy étkezés közben nem üres, hanem vajas kenyeret fogyasztanak a főtt ételek­hez. Peisze a külföldi fur­csaságokat nem kell átven­ni, annak azonban semmi akadálya, hogy egészségesen színesítsük étrendünket. Ezt a törekvést szolgálja az az ötnapos tejtermék-bemu­tató, melyet a városi tanács vb egészségügyi osztálya, a Magyar Vöröskereszt városi szervezete, a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ, valamint üze­münk rendez keddtől az If­júsági ABC-áruházban. Az ér­deklődők természetesen meg is kóstolhatják termékeinket. Mindennap más-más termék- csoportból kínálunk néhány falatot. Tudomásunk szerint még sehol az országban nem rendeztek ötnapos tejtermék­bemutatót. Reméljük, hogy kísérletünk eredményes lesz. A bemutatót március 8-án, kedden délelőtt fél tízkor nyitjuk meg. A tejipari vállalat s az em­lített szervek kezdeményezé­se dicséretes. Az mégis nyug­talanító, hogy erre a bemuta­tóra éppen Nagykőrösön van a legnagyobb szükség. Farkas Péter Tisztít és fehérjét terhel A Magyar Élelmezésipari Tu­dományos Egyesület szervezé­sében a norvég Alwatech cég szimpoziont rendezett, ame­lyen az élelmiszeripari szennyvizek tisztításának új, korszerű rendszeréről számol­nak be a norvég szakemberek. Ismertették a norvég cég új módszerét, amely a szennyvíz tisztítására és - egyben állati takarmányozás számára fe­hérje kinyerésére is alkalmas. A szimpozionon nyolc előadás hangzott el a módszer részle­teiről. NAGYKŐRÖSI JL “ líradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1977. MÁRCIUS 6., VASÄRNAP Középpontban a gazdasági szervező és ellenőrző munka A beszámoló taggyűlések tapasztalatai Á kijelölt pártalapszerveze- tek tavalyi munkájukat érté­kelő beszámoló taggyűlésüket az új esztendő első heteiben tartották meg, s ezek tapasz­talatait a legutóbbi titkári ér­tekezleten adták közre. Elő­zőleg decemberben a pártcso­portok vitatták meg tevékeny­ségüket s egyben megjelölték a további tennivalókat is. Mind több helyen éltek a pártszerű bírálat eszközé­vel s fejezték ki elismeré­süket a jól dolgozóknak. A taggyűlések beszámolói a párt XI. kongresszusán hozott határozatok végrehajtását ér­tékelték. A vezetőségek szá­mot adtak arról, hogy ennek érdekében milyen tevékenysé­get fejtettek ki, hogyan sike­rült mozgósítani a párttagsá­got, a vállalatok, üzemek dol­gozóit a feladatok elvégzésére. A termelőüzemekben működő pártalapszervezetek munkájá­nak középpontjában a gazda­sági feladatok elvégzése, a gazdaságszervező és ellenőrző tevékenység állott. Végrehajtá­sára mindenütt cselekvési programot dolgoztak ki s a be­számolók elsősorban ennek megvalósítását vizsgálták. Értékelték az alapszervezet munkájának színvonalát, a párttagság elméleti-ideológiai felkészültségét, eszmei és po­litikai szilárdságát és a párt­építési feladatok végrehajtását, valamint a pártfegyelem hely­zetét s a vezetőszervek hatá­rozatainak helyi érvényesülé­sét. Valamennyi alapszervezet­ben megemlékeztek a mun­kásőrség megalakulásának hu­szadik évfordulójáról, s hang­súlyozták az utánpótlás neve­lésévél összefüggő tennivalók fontosságát. Az értékelések nyomán feladattervet készítettek, amelyekben elsősorban a gazdaságpolitikai, az ideo­lógiai munka és a pártélet további javítását szorgal­mazzák. A további beszámoló taggyű­lésekre január második felé­ben került sor, ahol az alap­szervezetek a tavalyi munká­jukból levont tapasztalatokat vitatták meg s megfogalmaz­ták idei feladataikat. Elfogad­ták az első félévi munkater­veket s a gazdaságpolitikai ten­nivalókat tartalmazó cselekvési programot. A taggyűléseket kedvező politikai hangulat jel­lemezte. Szó esett a párttag­könyvek cseréjével kapcsolat­farsang, chilei Közös farsangi mulatságot rendezett az Arany János Gimnázium, a 224-es Ipari Szakmunkásképző Iskola és a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet, az utóbbi in­tézmény zsibongójában. Ven­dégül látták a diákok a chilei fiatalokból álló Vidor Hara együttest, valamint a KISZ Központi Művészegyüttesének néhány tagját. A vendégek egyebek között a Fehér ló fia című szatírát mutatták be. ban megtartott beszélgetések­ről, az ott elhangzottak megva­lósításáról. A felszólalásokban a cselekvési program végre­ka fejlődését s a hátrányos helyzetű diákok segítésének eredményeit. A szakmunkás­képző intézetben a tanulók hajtását, a párttagság általá­nos és politikai műveltségének gyarapítására tett iritézkedése- ket, az üzem- és munkaszer­vezés vállalati eredményeit, az üzemi demokrácia és a szo­cialista brigádmozgalom hely­zetét értékelték. Többen szóltak a párthatá­rozatok helyi megvalósításáról, a párt belső életének, az alap­szervezeti munka színvonalá­nak fejlődéséről. Sürgették a termelési és gazdálkodási fegyelem javítását, különö­sen az élőmunkával való . ésszerűbb gazdálkodást. Általános volt a megállapítás a beszámoló taggyűléseken: je­lentékenyen fejlődött, javult a gazdasági és a pártvezetők munkakapcsolata. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek pártalapszerve- zeteiben erőteljesen hangsú­lyozták a szövetkezeti demok­rácia erősítésének fontosságát és ebben a párttagok felelőssé­gét. A Mészáros János Terme­lőszövetkezetben több alapszer­vezet tagsága a szocialista brigádok munkájának fokozot­tabb támogatását, a termelési rendszerekben rejlő lehetősé­gek jobb kihasználását és a munkafegyelem javítását sür­gette. Ugyanott szóvá tették a szociális ellátottság hiányossá­gait. Az iskolai pártszervezetek beszámoló taggyűlésein első­sorban az oktatáspolitikai határozat végrehajtása során szerzett tapasztalatokat vitatták meg: a módszerek korszerűsödését, a nevelőmun­munKara neveieseneK, s ezzel összefüggésben, az ifjúsági szervezet segítésének fontos­ságát hangsúlyozták. Az új táppénzrendszer be­vezetésének és alkalmazásának eredményeivel, valamint a még tapasztalható hiányossá­gaival foglalkoztak az egész­ségügyi pártszervezetekben. Az ügyintézés további javítá­sa került szóba a többi kö­zött a hivatali pártszervezetek taggyűlésein. A hó első felében tartották meg városunkban az összevont taggyűléseket, melyeken elfo­gadták az előző esztendő mun­kájáról szóló beszámolót, az idei első féléves munkatervet, s a munkahely idei gazdaság- politikai feladatairól készített cselekvési programot. A párt- vezetőségek összefoglalóan ér­tékelték a tavalyi feladatok megvalósítását. A vitában so­kan mondták el véleményüket a gazdálkodásról, arról, hogy miképpen kell javítani a munkaszervezést, a gaz­dálkodási fegyelmet s jobban kihasználni a mun­kaidőt. Hangsúlyozták a haté­konyabb ellenőrzés szükséges­ségét. — Vöröskeresztesek tanács­kozása. A középfokú iskolák vöröskeresztes titkárai pén­teken tartottak értekezletet a Pest megyei szervezet szék­házában. Megtárgyalták a Vöröskereszt V. kongresszu­sának megyei előkészületeit, valamint az 1977. évi iskolai elsősegélynyújtó verseny szervezését. SPORT Lövészeink az országos versenyen és itthon A vendég chilei diákok műsora Fehér Levente felvétele Budapesten, a Chinoin lőté­ren rendezték meg az MHSZ téli légfegyveres országos lö­vészbajnokságát. A férfi if­júságiak között (24 induló volt) Angyal Márton (MHSZ Nk. Konzervgyári LK) fáradtan szerepelt és 40/355-tel a 20. hely körül végzett. . ★ A sportotthoni pincelőtéren került sor az általános iskolák lövész szakköri városi verse­nyének második fordulójára, a légpuskásoknál javuló eredmé­nyekkel. Légpuska egyéniben (16 induló): 1. Kiss Zoltán (Arany isk.) 20/163; 2. Hartyá- nyi Dénes (Arany) 20/137; 3 Győri Piroska (Rákóczi) 20/136, Légpisztoly egyéni (8); 1. Ba­logh Margit (Petőfi) 20/112; 2, Farkas Béla (Kossuth) 20 93 3. Gyulai Dénes (Arany) 20/74, A második forduló csapatver­senyében: 1. Arany isk. 12/624 2. Petőfi 603; 3. Kossuth 597 4. Rákóczi 509. Az első két for­duló összesített csapatverse­nyében: 1. Kossuth 180/924; 2. Petőfi 888; 3. Arany 847; 4. Rá­kóczi 676 körrel. SPORTPROGRAM Vasárnap Asztalitenisz Jászberény: országos II—III. osztályú egyéni verseny. Birkózás Jászberény: országos úttörő szabadfogású Lehel Kupa. Kézilabda Abony: Abonyi Kupa férfi villámtorna. Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-te­rem, 8.45: ÁFÉSZ—Területi pedagógusok, női városi baj­noki mérkőzés; 10: Nk. Gimná­zium—Monori Gimnázium, 11.30: Ceglédi Gimnázium— Szobi Gimnázium, 13: Nk. Gimnázium—Szobi Gimná­zium, 14.30: Ceglédi Gimná­zium—Monori Gimnázium me­gyei női diák bajnoki döntő mérkőzések. Toldi-sportcsar- nok, 15 óra: Nk. Pedagógus— Kiskunfélegyházi Lenin Mg Tsz SK NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 13: Nk. Kinizsi serdülők—Pilisi KSK serdülők. 14.30: Nk. Kinizsi— Filis megyei bajnoki mérkőzés. Monor: MSE ifi—Nk. Kinizsi ifi, megyei bajnoki mérkőzés. Cegléd: a járási labdarúgók mezei futóversenye. Sportlövészet Sportotthoni pilleelőtér, 9: ál­talános iskolás lövész szakkö­rösök városi versenyének 3. fordulója. Súlyemelés Várpalota: Thúri Kupa or­szágos középiskolás csapatver­seny. , Torna Toldi-sportcsarnok, 10: me­gyei középiskolás férfi egyéni- és csapatbajnokság. Hétfő Sakk KlOSZ-székház, 19: a KIOSZ Kupa egyéni verseny 9. játék­napja. Pomáz: a XIII. nyári úttörőolimpia megyei döntője. Teke Cegléd: a járási felnőtt egyé­ni bajnokság 1. versenynapja. Torna Kossuth iskola tornaterme, 15 óra: az úttörőolimpia városi kisdobos döntője. Nyugodtak a bajban

Next

/
Thumbnails
Contents