Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-06 / 55. szám

A jubileumi emlékhét rendezvényei Szülők fóruma, ankét a zenéről A Monori Járási Körzeti Ze­neiskola 10 éves fennállása al­kalmából rendezett jubileumi amlékhét egyik érdekes ren­dezvényére, a szülők fórumára pénteken este került sor. Ma, vasárnap, délután négy órakor az iskola növendékei adnak hangversenyt a nagyközségi tanács dísztermében. Az ugyanott, március 7-én, holnap délelőtt 9 órakor meg­rendezendő ankét témája a járás ének- és zenekultúrája lesz. A zeneiskola tanárai, növen­dékei minden rendezvényükön szívesen látják az érdeklődőket, a zenekedvelőket. GYOMRO Új tanácsrendeletek A gyömrői nagyközségi ta­nács a közelmúltban újabb rendeleteket alkotott. Szabá­lyozta egyebek között a la­kásigénylések rendjét, döntött a lakásépítési hozzájárulás, valamint a lakáshasználatba­vételi díj részbeni vagy teljes elengedéséről és a részletfize­tési kedvezmények elbírálásá­ról. Üllő, Új Tavasz Tsz Támogatják ! az idős embereket ' Eredményes évet zárt az üllői Űj Tavasz Termelőszö­vetkezet, melyben az egy dol­gozó tagra jutó munkadíj évi összege 36 ezer 608, havi át­laga 3 ezer 217 forint volt. A közös gazdaság szociális bizottsága jól látta el felada­tat. Tavaly a tsz 72 ezer fo­rint összegű építési segélyt fizétett ki, az öregek napközi otthonának építéséhez 10 ezer forinttal járult hozzá, nyugdí­jas, idős tagjai járadék­ikiegészítésére 364 ezer forin­tot fordított. Válasz cikkünkre Megszüntetjük a panaszra adó eket Hivatkozással a Monor és Vidéke január 25-i számában, o Postaládánkból című rovat­ban megjelent, Orvoslásra való panasz című írásra, az aláb­biakat közöljük: A Sülysáp autóbuszforduló­tól 4.38 órakor induló járat zsúfoltságáról tudomásunk van. Mivel a térség kocsijai, a ko­ra hajnali óráktól, pár perces fordulási időkkel ingáznak, a kérdéses időben menetrend sze­rint, sajnos, nem tudunk több­letautóbuszt biztosítani. Intézkedtünk azonban, hogy a cikkben is említett tartalék­autóbusz segítse a Sülysápról 4.38 órakor induló járat for­galmát lebonyolítani. A többlet-autóbuszigényt egyébként nyilvántartjuk, és véglegesen megszüntetjük a panaszra adó okot, amint autó­buszkapacitásunk azt lehetővé teszi. Dr. Pártay Tivadar, a Volán 20. számú Vállalat forgalmi főosztályvezetője Nemere Zoltán forgalomfcjlesztési osztályvezető PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA. XIX. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1977. MÁRCIUS 6., VASÄRNAP Meg kell gyorsítani a rendelőintézet építését A további fejlődés lehetőségei A járás egészségügyi helyzetéről tárgyalt a pártbizottság A párttagsági könyvek cseréjével kapcsolatos, 1975. októ­ber 23-i MSZMP KB határozat végrehajtásáról, valamint az egészségügyi törvény megvalósítása érdekében tett intézkedé­sekről, azok tapasztalatairól, az etikai helyzetről és az egész­ségügyi tevékenység fejlesztésének feladatairól tárgyalt leg­utóbbi kibővített ülésén a monori járási pártbizottság. A ta­nácskozáson jelen volt Hars István, a KB tagja, a Magyar Rá­dió elnöke is. Az első napirendi pont elő­adója Skribek József, a járási pártbizottság párt- és tömeg­szervezetek osztályának veze­tője volt. Tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a párttag­könyvek cseréje és a párttagok­kal folytatott beszélgetések a járásban a Központi Bizottság határozatának szellemében, jó légkörben, kritikus, önkritikus, hasznos eszmecserékkel zajlot­tak le. Az egészségügyi törvény vég­rehajtásáról, az etikai hely­zetről és a mindkét témakörrel kapcsolatos feladatokról dr. Bencsik Mihály, a járási hiva­tal elnöke számolt be a párt- bizottság kibővített ülésén. — Az 1972. július 1-én életbe lépett új egészség- ügyi törvény kimondja, hogy az egészségügyi ellá­tás állami feladat, min­den állampolgár jogosult az ellátás ingyenes igény­bevételére. A törvény megismertetését és tudatosítását annak idején jáö rásunkban is széleskörű akció segítette — hangsúlyozta a járási hivatal elnöke, majd azokról a tényezőkről beszélt, amelyek jelentős mértékben befolyásolják a törvényből adódó feladatok végrehajtását, a járás sajátos demográfiai helyzetéről, az 1973-ban be­vezetett, új kórházi beutalási rendelet hatásáról, az agglome­rációs övezetben élő lakosság ellátásának gondjairól. — Járásunkban az egész­ségügyi feladatokat a körzeti egészségügyi szolgálat, a mo­nori és a gyömrői rendelőinté­zet és a gyógyszertári hálózat látja el, összesen 539 dolgozó­val — folytatta dr. Bencsik Mihály, majd a gondokat vet­te sorra. Jelenleg a 39 orvo­si státusból egy betöltetlen, Mendén. A hat körzeti gyer­mekorvos helyett, már évek óta csak négy dolgozik, két hely szintén betöltetlen. A szakorvosi szolgálatban az utóbbi két évben a szemésze­ti szakrendelés hiánya okozta a legsúlyosabb problémát. — Ugyancsak sok gond adó­dott a monori röntgenszakor­vos és a gyömrői rendelőinté­zetben a gyermek- és belgyó­gyász hiányából. A belgyógyá- szi állás máig is betöltetlen — jegyezte meg dr. Bencsik Mi­hály, majd hozzátette: — Je­lenleg betegnek, orvosnak, ve­zetőnek egyaránt a legtöbb fejfájást az okozza, hogy mindkét rendelőintézetben rendkívül nagy a zsúfoltság. — Az egészségügyi ellátás tárgyi feltételei viszonylag jó ütemben javulnak tovább — állapította meg a járási hivatal elnöke. ( t Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyömrőn és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet, dr. Kovács Imre (Mo­nor, Petőfi Sándor u. 30.. te­lefon: 407.), Maglódon és Ecse- ren: dr. Móczár István (Mag­lód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr Fehér Csaba (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: dr. Zole6Z László (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Pallinger Georgina tart ügyeletet vasár­nap. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Já­nos utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Benczik Kálmán, Budapest, telefon: 163—590. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8-tól 16 óráig (13-tól 15-ig ebédszünet) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb idő­pontban az ügyeletes állator­vos címén. — Az utóbbi két évben öt új általános orvosi kör­zetet, két gyermekorvosi és három védőnői körze­tet, 30 bölcsődei helyet alakítottunk ki. Tizenöt orvosi lakás, 12 rende­lő, négy tanácsadó - helyiség, négy öregek napközi otthona épült, s bővítették a gyömrői rendelőintézetet is. Szinte va­lamennyi körzeti orvosi rende­lőben sor került karbantartás­ra, korszerűsítésre. Dr. Bencsik Mihály ezután az orvosok nagy elfoglaltságá­ról, a bejáró dolgozók érdeké­ben bevezetett, úgynevezett osztott rendelés tapasztalatai­ról, valamint a védőnők rend­kívül fontos és hasznos mun­kájáról beszélt. Elmondta azt is, hogy a tavaly tett intézke­dések következtében, az előző év hasonló időszakáéval össze­hasonlítva, a monori rendelő- intézethez tartozó területen az összes táppénzes nap száma 15,4 százalékkal, a hét napnál rövidebb ideig betegállomány­ban lévők száma 38,2 százalék­kal csökkent. Megállapította, hogy a táppénzes napok szá­mát a munikaalkalmassági vizsgálatok megszigorításával, a hatékonyabb társadalmi be­tegellenőrzéssel és a felülvizs­gáló orvosi státusok bővítésé­vel kell csökkenteni. — A gyógyszerellátásról a járásban 11 gyógyszertár gon­doskodik — mondotta dr. Bencsik Mihály. — Állapotuk a legtöbb helyen kielégítő, de Gombán és Gyömrőn kor­szerűsítésre van szükség, Vecsésen és Üllőn pedig már az idén elkezdik az új gyógyszertár építését. A járás közegészségügyi helyzete, egészségügyi alapel­látása, figyelembevéve az utóbbi években végbe ment fej­lődést, megfelelő — állapítot­ta meg a beszámoló. — Buda- pest közelsége mégis gyorsabb fejlődést diktál, amelyhez azonban csak korlátozott mér­A folyamatos szállításért A monori vasútállomáson négy tranzitsilót állítanak fel a Monori Állami Gazdaság dolgozói. Az egyenként 10 vagon ga­bonaféle és szemes takar­mány befogadására alkalmas tárolók segítségével, folya­matosabban tudják majd megoldani a vagonokkal ér­kező termények elszállítását. Ungvári József és Tóth Ká­roly a silókupola részét sze­reli össze. ■n Rajt Ma, vasárnap, megkezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Járásunkat a bajnokságban három csapat, a Sülysápi KSK, a Pilisi KSK és a Monori SE képviseli. Hogyan várják a rajtot, mik a terveik? Erre a kérdésre ke­restünk választ a csapatok há­za táján. A SÜLYSÁPI KSK az első helyen várja az első fordulót. Mindjárt veszélyes ellenfelet kapott mára: Szigethalomra utazik. Szeretne az őszi vere­ségért visszavágni a szigethal­miaknak. A csapat játékosál­lománya nem változott, az őszi­hez képest. A kezdő gárda a Veróczky, Kecser, Trepák, Sporléder, Zima, Zemen, Szvi­tek, Bakos, Merczel, Békési, László, Motolai, Tóth S., Né­meth és Szabó II. keretből ke­rül ki. Az előkészületi mérkőzésen vegyes benyomást keltett az együttes. A legutóbbi vasárna­pi újszilvási MNK-mérkőzésen 4:0-ra győzött. A sülysápiak célja a jó po­zíció megtartása, s a dobogó valamelyik fokának megszer­zése. A PILISI KSK-ban több idő­sebb játékos szegre akasztot­ta ugyan a cipőjét, de bíznak a fiatalokban, akik az őszi rossz szereplést feledtetni sze­retnék a szurkolókkal. Ha a tervek valóra válnak, a csapat feljebb tornázhatja magát a táblázaton. Ehhez azonban a játékosoknak na­gyobb lelkesedéssel kell küz­deniük valamennyi tavaszi mérkőzésen. A MONORI SE helyzete két­ségtelenül a legnehezebb. A 13. helyen várják az együttes tag­jai a mai rajtot. Felkészülé­sük nem volt zavartalan. Mindössze három edzőmérkő­zést és egy MNK-találkozót vívtak. A játék még nagyon akadozó volt valamennyi ta­lálkozón. Az együttes pályájá­nak kímélése okából, otthonuk­ban nem játszottak még edző­mérkőzést. örülnek, hogy Déri leszerelt: tőle a csatársor megerősödését várják. Szeretnének az első tíz között végezni, mert akkor nem kell osztályost játsza­niuk a bentmaradásért. Nagyon nehéz mérkőzések elé néznek. fe) A hirtelen jött olvadás és a korábbi, több napig tartó eső nem kis gondokat okozott Ve- csésen. A Halmy-telep egyes részein az udvarokban áll a víz, noha a tanács \z előző években, nagy áldozatok árán, korszerű vízelvezető rendszert építtetett errefelé is. Eléggé súlyos a helyzet, fő­leg a Szondy és a Damjanich utca menti lapályos területe­ken, mivel sokan nem tettek eleget a tanács felhívásának, nem takarították k. időben a házak előtti árkokat és beton­béléses csatornákat. Sokan még az építkezési anyagot is azokban tárolják. Kátyúk és balesetveszély A Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky utca egyes részei felfagytak, következés­képp óriási kátyúk keletkez­tek, amelyek ugyancsak veszé­lyeztetik a közlekedők bizton­ságát. Ezek az utcák, lévén megyei kezelésben, a KPM Budapesti Közúti Igazgatósága monori járási útmesterségéhez tartoz­nak. Rendbehozásukat mielőbb el kellene kezdeni, mert az út- széleken motorral vagy kerék­párral máris lehetetlen bal­esetmentesen közlekedni. Felborult babakocsi A motorosok az utcák rossz állapota miatt néhol a járdá­ra kényszerülnek. A járókelők, látva a híg latyakkal teli ut­cákat, elnézik a szabálysér­tést, de rosszalják, hogy egye­sek összetévesztik a vecsési járdákat az autósztrádákkal: szélsebesen száguldoznak raj­tuk. Az Eötvös és a Somogyi-Ba­csó utca kereszteződésében a szemünk láttára borított fel egy kisgyermekes babakocsit a motoros. Szerencsére sem életben, sem anyagiakban nem esett kár, de ez egyáltalán nem a motoros érdeme. Méltatlankodás helyett Az Eötvös utca csakúgy, •mint a környéke járhatatlan a nagy latyaktól. Az utca kö­zepén keletkezett keréknyo­mokban néhol térdig ér a víz... Két asszony áll a járdán. Az utat mustrálják, miközben a kezük cséphadarókénit jár. Melléjük érek, hallom, hogy méltatlanlkodnak. Megállók, és szerényen meg­jegyzem: — Ez a nagy víz egy-két ka­pavágással az árokba vezet­hető. Hamarabb kiszikkadna — és hozzáteszem: — ügye, van kapájuk? Egy ideig tanakodnak, majd az egyikük szó nélkül sar- konfordul, és elsiet. Tovább ballagok. — Hé! Hé! — hallom, hogy kiabálnak utánam. Megállók. Az egyik asszony szalad utánam, és a kezembe nyom egy kapát. — No, tessék, mutassa meg Vagy nem így gondolta? — néz rám kihívóan. Mi tagadás, nem. Ugyanis nem az én házam előtt áll a víz. Kovács György A mai és a holnapi kulturális program MOZIK Ecser: A kard. Gomba: Bi­zalmi állásban. Gyömrő: Tal­puk alatt fütyül a szél. H: A stadion őrültjei. Maglód: Elő­kelő alvilág. H: A járvány. Mende: A járvány. H: Előke­lő alvilág. Monor: Szerelmesek románca, I—II. H: A kard. Nyáregyháza: Szerelmesek ro­mánca, I—II. H: Kilenc hónap. Pilis: Rendet csinálok Ameri­kában és visszatérek. H: Pré­mium. Sülysáp: Az Ezüst­tó kincse. Űri, v—h: Herkules- fürdői emlék. Üllő: Prémium. H: Körhinta. Vecsés: Edith Piaf. Első előadásion: Tótágas. H: Osceola. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrőn, 10-től 18-ig: id. Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása, 9- től: zenekari próba, 18-tól 22- ig: ifjúsági klub foglalkozása, hétfőn, 13-tól 20-ig: zenetanfo­lyam, 16-tól: középiskolai elő­készítő kémiából (a központi iskolában), 18.30-tól: ismeret- terjesztő előadás, A házasélet mindennapjai, szerelem, sze­xualitás címmel, előadó dr. Altorjai Károly körzeti orvos. Maglódon, 10 órakor: a Ma­gyar Rádió és Televízió meg­tekinti a pávakör munkáját, 10-től 13-ig: az irodalmi szín­pad próbája (az ISG klubjá­ban), hétfőn, 18.30-tól: a páva­kor próbája. Mendén, 10-től 12-ig: a foto- és a közlekedési szakkör foglalkozása, 18-tól 21-ig: az ifjúsági klub össze­jövetele, hétfőn, 17-től: a Vö- röskereszit-szervezet taggyűlé­se (a tanácsteremben), 17-től 21-ig: könyvtári órák, 18-tól 20-ig: a felnőtt pávakör pró­bája. Monoron. hétfőn, egész nap: bútor- és lakberendezési kiállítás. tékű fejlesztési alapokkal ren­delkezünk. Konkrét példákból levont következtetések, valamint a panaszok és fegyelmi ügyek alapján, a járási hivatal elnö­ke hangsúlyozta: — Az etilkai helyzet javítá­sa nem kampányfeladat. Fo­lyamatos tudatformáló tevé­kenységre, az eddiginél rend­szeresebb ellenőrzésre, az or­vosokként- és munkakörülmé­nyeinek állandó figyelemmel kísérésére van szükség. Dr. Bencsik Mihály a továb­biakban a feladatokról beszélt. Elmondta egyebek között, hogy az üres mendei körzeti orvosi státust be kell tölteni, s gyer­mekszakorvos munkába állítá­sáról kell gondoskodni Mono- ron, Vecsésen. Még ebben a félévben ugyancsak be kell tölteni a járási főorvosi stá­tust is. — Meg kell gyorsítani a Mo- noron épülő 22 munkahelyes rendelőintézet építését — mondta a járási hivatal elnöke. Az átadásra 1978. április 4-én kerül majd sor, az épület berendezésével, fel­szerelésével augusztus 20- ra kell elkészülni, hogy falai között megkezdődhes­sék a gyógyító munka. A további feladatok számba vétele után, hozzászólások kö­vetkeztek, majd a kibővített pártbizottsági ülés résztvevői úgy határoztak, hogy az egész­ségügy helyzetét tárgyaló je­lentést a tanácselnökök és párttitkárok közös értekezle­tén is ismertetik. V. J. Közérdekű bejelentések Tavaly 11 közérdekű beje­lentés érkezett a járási népi ellenőrzési bizottsághoz, há­rommal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A bejelentések közül kettő ipari tevékenységre vonatko­zott, három mezőgazdasági üzem, egy a kereskedelmi ága­zat, kettő kulturális, három pedig költségvetési szerv hibá­jára hívta fel a figyelmet. Négy bejelentő névtelenül emelt panaszt. Belvízgyűrűk Nem takarították ki időben az árkokat Járdán száguldozó motorosok

Next

/
Thumbnails
Contents