Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-31 / 76. szám

4 mzcrrr W VMWdP 1977. MÁRCIUS 31., CSÜTÖRTÖK Fafaragástól a hímzésig ylz oroxz iparművészet remekei Először állít ki hazánkban a Moszkvai Történeti Múzeum Az orosz Iparművészet a XVI—XX században címmel kiállítás nyílt a Magyar Nem­zeti Múzeumban. Első ízben mutatkozik be Budapesten e kiállítással a Moszkvai Tör­téneti Múzeum, mely 1972-ben ünnepelte alapításának 100. évfordulóját Gyűjteményei az orosz nép történeti és művé­szeti emlékeit őrzi a legrégibb időktől napjainkig. A múzeum XVII. századi szép épülete a Vörös téren áll. Több fiókin­tézménye is van. Az egyik, a Mária Oltalma (Vaszilij Bla- zsennij) templom, a múzeum közelében található. Az Építé­szeti Múzeum, a Novogyevicsij Kolostor — szintén Moszkvá­ban — a régi orosz építészet értékes miűemlékegyüttese is egyben. A Nemzeti Múzeumban áp­rilis 24-ig megtekinthető kiál­lítás az utolsó négy évszázad orosz iparművészeiét képvi­seli. Épületdíszek, használati és dísztárgyak, ruhák és fejdí­szek mutatják be az orosz Iparművészet fő ágait: a fa­faragást, ötvösséget, kerámia- művességet, hímzőművészetet. A több mint négymillió tár­gyat őrző múzeum anyagából válogatott kiállításon a falusi és a városi élet használati tár­gyait és viseletét egyaránt megismerjük. Az orosz ipar­művészeiben a falusi és városi kézművesség egyébként is szo­rosan összefonódott, s nehéz határvonalat húzni az iparmű­vészet és a népművészetek kü­lönböző ágai között. A legel­terjedtebb alapanyag a fa volt Fából készültek az ősi orosz építészet alkotásai is: paloták, házak, tornyok, temp­lomok. A régi orosz faházak berendezése és használati tár­gyainak többsége fából volt. A fatárgyakat gyakran csak faragással díszítették, sokszor azonban festették is. Faragott és festett guzsalyok, sulykok láthatók a vitrinekben, vala­mint nyomódúc, amellyel a durva szövésű házivászonra felrakták a színes mintákat. Az orosz iparművészetben kiemelkedő jelentőségű az öt­vösség. A mesterek nemcsak ékszereket készítettek ezüstből és aranyból, hanem edényeket, serlegeket, ivópoharakat, templomi tárgyakat, keiyhe- ket, füstölőket, finomművű drágakövekkel díszített ke­reszteket, könyvborítókat. A zománcozott ötvöstárgyak kö­zül sajátos színeivel tűnik ki az ún, uszolszki zománc. A kiállítás elénk tárja az orosz hímzőművészet szép al­kotásait. A legrégibb darabok a XVII. századból származó aranyhímzések. Láthatunk egy i tulai népviseletet és egy váro­si öltözéket. A polgári ízlést tükröző városi ruha kék bár­sony alapon domború arany­hímzéssel díszített. A kerámiaművesség népi ihletésű darabjait gzsóli mes­terek készítették. Ezek a fa­jansz edények szokatlan és öt­letes formáikkal (hordóhasú kancsó közepén kerek lyuk, sárkányt utánzó fülek), figu­rális díszeikkel (kancsó nya­kánál csókolózó párok) és kü­lönös festett alakjaikkal (del­finen lovagló Ámor) hívják magukra a figyelmet. Az orosz porcelán a XVIII. sz. közepétől kezdve indult gyors fejlődésnek. A XIX. sz. végén és a XX. sz. elején az orosz iparművészeiben is tért hódított a polgári ízlés, kiszo­rítva a népi hagyományokat. Ezt tükrözik az európai for­mákra emlékeztető porcelán­edények, s a görögös díszváza. A kiállítás a mai szovjet Iparművészet bemutatásával zárul. Olyan ipari és művé­szeti központok termékei ezek a modern tárgyak, melyek hí­ven őrzik az ősi iparművészet nemes hagyományait. Bán pataki Vilma Piri nagynénikéin állan­dóan beszél. Nem törődöm ve­le, mert nem vár választ mon- dókájára. Pereg a nyelve, s ha véletlenül mégis közbeszólok, megkísérlek vá­laszolni valamire — közbe­vág, leint. — De Déri János, aki tegnap 21.30-tól 22.30-ig a televízió Szóhoz jutottunk... műsorát vezette mégsem Piri néni, nem értem hát, miért vi­selkedett úgy, ahogy a nagy­nénikém szokott. Bárki kérdezett, azt mond­ta: ezt most ne! Bárki vála­szolt, azaz megpróbált vála­szolni, közbeszólt: „kérem, er­re rövidebben, sürget az idő.” Türelmetlen volt és ahogy vendéglátóhoz semmiképp sem illik, állandóan az óráját néz­te, mutogatta: lejár az idő, és még hátravan ez és az a kér­dés is. Így sütötte le a szemét és harapta el a mondandóját az az egyetemista lány, aki sok ezer diák nevében kérdezett, az a fiatalember, aki a szak­munkás-utánpótlás égető prob­lémáját feszegette, vagy az a diák, aki a szociális és a ta­nulmányi ösztöndíjak változ­tatását sürgette volna. És mi lesz a fiatalok lakáshelyzeté­vel ? És .., A meghívott válaszadók sem jártak különbül. Dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára, Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, He- tényi István, az Országos Tervhivatal államtitkára, dr. Garamvölgyi Károly oktatás­ügyi miniszterhelyettes (az ő nevét a műsorból is kifelej­tették), dr. Kovács Imre me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, valamint Sárosi János építési és város- fejlesztési . miniszterhelyettes hiába igyekeztek jól felké­szülten, felelősen és főleg őszintén válaszolni a sürge­tő, izgalmas problémákra — sorra elhallgajttatták őket, s Hont Ferenc kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Hont Ferenc Kossuth- díjasnak, a Magyar Színháztu­dományi Intézet nyugalmazott igazgatójának 70. születésnapja alkalmából, több mint fél év­százados munkássága elismeré­séül, a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Pozsgay Imre kulturális mi­niszter szerdán adta át. nem is mindig a legtapintato­sabban. Végül a néző sem a tartalmas, sokat ígérő műsorra figyelt, hanem arra, hogy a műsorvezető miiként sértegeti vendéglátó joéán saját vendé­geit. Peták István és Fáy László szerkesztő elfelejtett számol­ni a műsor készítése előtt. Pe­dig egy röpke számtanfeladat elvégzése, és mindjárt kide­rült volna: lehetetlen feladat­ra vállalkoztak. Egy óra hat­van percből álL Tizenkét meg­hívott, ha csak egyszer kap szót és egyetlen kérdésre kell válaszolnia, akkor is csupán öt percig beszélhet. De még addig sem, hiszen a műsorve­zetőnek is van mondanivalója. A műsorban azonban nemegy­szer kellett válaszolni, vagy kérdezni, hiszen legalább hat, nagyon aktuális, mindenkit érdeklő téma megnyugtató elintézését várták tőlük! Eddig csak a meghívott ti­zenkét vendég sértegetésén sajnálkoztam, pedig igazán nem is' róluk akartam írni. In­kább azokról a nézőmilliókról, akik hiába vártak választ és azokról a fiatalokról, akik az ország húszezer ifjúsági par­lamentjén felnőtt-felelősség­gel beszélték gondjaikról, vá­rakozásaikról. S most a tele­vízióban mindebből a hat leg­fontosabbat emelték ki okosan: ne általában, hanem konkré­tan azokra kapjon az ifjúság választ a nyilvánosság előtt. A tv kipipálhatja: letudta az ifjúsági parlamenttel kap­csolatos feladatát. Kérdés, akik átérzik a témák politikai je­lentőségét, szülők és gyerekek, akik azért ültek hatvan percen át a képernyő előtt, hogy va­lóban választ kapjanak, mit kezdenek ezzel a „pipával”? Ök az igazán sértett vendégek. S. Á. Fafaragás a kiállításon TV-FIGYELÓ Nem jutottak szóhoz Megfigyelés alatt... Dokumentumkötet Horthy titkosrendőrségéről 1 AZ AKADÉMIAI KIADÖ gondozásá­ban most megjelent könyv dokumentu­mokat tartalmaz a horthysta titkos- rendőrség működéséről. A szerzőpár — Beránné Nemes Éva és Hollós Ervin — nagy körültekintő kutató-szervező munkát végzett. Hollós Ervin — mint ismeretes — több hasonló dokumentum­könyv szerzője. Maga is megszenvedte a fasiszta börtönöket, tehát jól ismeri, hogy milyen módszerekkel dolgozott Horthy titkosrendőrsége. A több mint 450 oldalas nagyformá­tumú kötet szerzői munkájukban azt a célt tűzték ki, hogy megmutassák: az egész ellenforradalmi rendszer karak­terét meghatározó szervek tevékenysé­gét, reakciós, népellenes voltukat, ép­pen titkos jelentések alapján leleplez­zék az úri világ igazi énjét. Rendkívül sok eredeti anyagot kutattak fel, néztek át. Munkájukat megnehezítette, hogy a második világháború során sok írat el­tűnt, vagy megsemmisült. A FORRÁSANYAG összeállítása so­rán arra törekedtek — mint ez a szer­kesztők előszavából kitűnik —, hogy lehetőleg az eredeti példány alapján publikáljanak. Megkönnyíti az olvasó­nak, hogy a kötet szerkesztésében idő­rendet követtek, ami segít jobban át­tekinteni a 25 év anyagát. A kötethez Csendes Károly, a népköztársaság leg­főbb ügyészének helyettese írt beveze­tőt, aki mint fiatal munkás, majd az il­legálisan harcoló ifjúkommunisták szer­vezetének egyik részvevője, személyes élmények alapján is ismerte az esemé­nyeket. Három részre tagolja a kötet a kor­szakot. Az első az 1919—1929 közti idő, az ellenforradalom első tíz éve, ami­kor Szegeden elkezdődött, majd kibon­takozott az ellenforradalmi rendszer, megalakult a politikai osztály, jött Sió­fok, a Fővezérség, s amikor eldőlt, hogy a rendőri szervezeteket is a katonai irá­nyítás alá helyezték, kialakult Horthy titkosrendőrsége. A dokumentumok bi­zonyítják, hogy már abban az időben megszervezték a falusi lakosság, és a munkásszervezetek figyeltetését. Sőt, még azzal is törődtek, hogy megfigyel­jék a Bartha Miklós Társaságot. Pontos értesülést szereztek a társaság munká­járól, céljáról, s ahogyan a politikai nyomozócsoport jelentése szólt: a tár­saság három frakcióból állt, az „egyik radikális kommunista elemekből, amely­nek célja egy rejtett Galilei-kört al­kotni”. A másik két csoportról is pon­tos jellemzést készítettek. S a nyomo­zócsoport figyelmeztette a Főkapitány­ságot, hogy a „tudományos mezbe öl­töztetett előadásokat semmi körülmé­nyek között se engedélyezze.” A MÁSODIK RÉSZ az 1919—1938 közötti korszakot öleli fel, amikor „tör­vényes alapot” teremtettek a terror fo­kozására, amikor a csendőrség nyomozó­osztálya megkezdte működését, amikor a politikai • rendészetet központosítot­ták. Ebben az időben fokozták a ter­rort, vad hajszát indítottak a kommu­nistáik, a baloldali érzésű emberek rend­őrkézre kerítésére, nyíltan a kommu­nisták életére törtek. A harmadik részben a szerzők a há­ború előtti, valamint a háború alatti időszak dokumentumait tették közre. Ebben az időszakban nem csökkent, sőt fokozódott a horthysta rendőrség, a tit­kosszolgálat tevékenysége. Ez időben már — a dokumentumok szerint — megfigyelhető volt a kommunista be­folyás erősödése, sőt, megindult a bel­ső harc a nyomozószervek között, per­sze abban egyetértettek, hogy figyelni kell minden baloldali tevékenységet, az erdélyi kommunista mozgalmat épp­úgy, mint a bácskait, a függetlenségi mozgalmakat, az SZDP-t, a Szabad Szó körét, sőt, még a Kisgazdapártot is figyeltették. A DOKUMENTUMOK tehát számos . olyan összefüggést tárnak fel, amelyek a horthysta fasizmus államának kiala­kulására, történetére vonatkoznak, és jól szemlélik Európa első fasisztoid diktatúrájának létrejöttét. Ne feledjük, hogy Horthy ezt az erőszakszervezetet a nemzetközi imperialista hatalmak se­gítségével hozta létre. A Tanácsköztár­saság leverése után megfélemlítette a dolgozó osztályokat, az: uralkodó osz­tály egyben félt is, és ezért hívta élet­re azokat az intézményeket, amelyek­kel sakkban tudta tartani a dolgozókat Jól érzékeltetik a dokumentumok, hogy milyen módon és milyen mérték­ben támaszkodott a magyar burzsoázia és nagybirtokos arisztokrácia az „őrszo­ba” erejére, hogy féltek az 1918—19 emlékétől és azoktól a társadalmi osz­tályoktól, embercsoportoktól, amelyek jelenléte minduntalan figyelmeztetés volt az uralkodó osztály számára, hogy a forradalmi mozgalmak élnek és eset­leg új körülmények között, más törté­nelmi helyzetben, de visszatérhetnek. Az is kitűnik ebből a válogatásból, hogy bármennyire is jól dolgozott ez a fasiszta rendőrszervezet, s bár­milyen jól megszervezte besúgói szervezetét — mégsem tudta megtörni, elnémítani a kommunista pártot, amely mindvégig hűen szolgálta a munkás- osztály, a dolgozó nép érdekeit. JÓ SZOLGALATOT TESZ a kötet, abban, hogy a ma élő nemzedék és a most eszmélő generáció tudományos alapossággal is többet tudjon meg ar­ról a harcról, amelyet az elődök, a for­radalmi nemzedékek folytattak a fa­siszta diktatúra ellen, a demokratikus és szocialista forradalomért, a mai szo­cialista Magyarországért. Gáli Sándor HETI FILMJEGYZET A királylány zsámolya Molnár Tibor (Szénégető) és Balázsovits Lajos (Bodra) A király­lány zsámolya egyik jelenetében Tizenkét év után a hajdani tizedes, szak aszvezetővé elő­léptetve, ismét itt van. Dobo- zy Imre máig emlékezetes si­kerű filmjének, A tizedes meg a többieknek rokonszen­vesen vagány hőse mostanra kissé meghiggadt, megkérge- sedett, s főképp: elhagyta va­lahol az ukrajnai harcmező­kön a humorát. Tizenkét év alatt (A tizedes... 1965-ben készült) láthatólag nem öre­gedett, sőt, mintha fiatalodott volna, de a háborúról, a harc mesterségéről többet tud, mint tizedes korában, s azt is meg­tanulta, hogy — miután ki tudja, hányszor becsapták már — ne bízzon senkiben. És mégsem tudja megállni, hogy azokat a férevezetett, tapasz­talatlanságuk miatt eleve ha­lálra ítélt gyerkőcöket, akik a katonaruhában is riadt gim­nazisták maradtak, s akikbe Bodra szakaszvezető (ez fil­münk hősének neve) belebot­lik, a maga érdes modorában pártfogásába ne vegye. Csak­hogy már nem azért, hogy egy jó balhéba keveredjen ve­lük, hanem hogy a maga éle­tének a megmentésével (talán) az övékét is megmentse. így jutnak el végül, ostoba, értel­metlen halálok áldozata árán a szovjet csapatokkal együtt küzdő magyar egységekig — tehát tulajdonképpen addig, ahol a tizedestől a film végén búcsút vettünk. Ami többek között azt is jelzi, hogy a második világháborúban a gondolkodó emberek útja ki­kerülhetetlenül errefelé veze­tett. És még valamit jelez. Azt tudniillik, hogy Dobozy Imrét nem engedi nyugodni ez a té­makör. Régebbi filmjében, s ebben a mostaniban is, azt ku­tatja, miképp formálta — vagy éppen deformálta — a háború az embert, az emberi kapcsolatokat, a morális tar­tást, a humanitást, a tudatot. Azt a folyamatot akarja fel­tárni, amelyben öntudatlan, gyanútlan vagy félrevezetett emberek végül is eljutnak an­nak felismeréséig, hogy a harc, amibe belekényszerítet- ték őket (vagy amit önként vállaltak), rossz harc, nem az ő harcuk, nem jó irányba for­dítják a puska csövét. Nagy témája ez a háborús regényeknek, filmeknek. S A tizedes meg a többiek sikere annak idején azért volt olyan átütő, mert volt bátorsága erről a témáról az akkpr még szinte kötelező drámai hang­vétel helyett humorral (néha egyenesen akasztófahumorral), helyenként öngúnnyal (egy háborúba vitt nemzedék ke­servesen megtapasztalt él­ményei fölött ironizálva) be­szélni. Ez a kesernyés humor semmit nem vont le a film komoly mondanivalójából, sőt, aláhúzta azt. Az új filmtől, más hangvétele ellenére, azt vártuk volna, hogy továbbvi­szi, más oldalról mutatja be Dobozy alapvető háborús él­ményét és mondanivalóját. Azonban sajnos nem ez tör­tént. A királylány zsámolya olyan, mintha A tizedes ... folytatása vagy inkább ismét­lése lenne, más hangnemben, s fáradtabban, szürkébben. Egyeseket talán emlékeztet is a kamasz katonák történe­te más, hasonló témájú kül­földi filmekre. Mások esetleg azt jegyezihetik meg, hogy A ti­zedes ... kastély színhelyéből itt egy szénégető házikója lett, s ebben a változásban sejte­nek egyfajta „leépülést”. Alighanem igazuk van azok­nak, akik ilyesmikre gondol­nak, noha aligha valószínű, hogy Dobozy — és a rendező Fejér Tamás — tudatosan ilyen hatásokra törekedett volna. Inkább arról van szó, hogy A királylány zsámolya nem tud eredeti vagy legalább újszerű mondanivalót közölni az ismert témáról, s mint mindig, az ismétlések, a sablo­nok ezúttal is megbosszulják magukat Az már úgyszólván mellékkérdés, hogy a fősze­replő megválasztása sem hi­bátlan: Balázsovits Lajos szinte a bőréből kényszerült kibújni, hogy eljátssza — és valamelyest elhitesse — ezt a Bodra szakaszvezetőt de szí­nészi (és fizikai) alkata nem ehhez a figurához illő. Túl vá­rosi, túlságosan intellektuális Balázsovits egész habitusa; nem nagyon tud meggyőzni bennünket hogy Bodra mar­cona, harcedzett, lövészárkok­ban, gránát- és géppisztoly- tűzben keményre formálódott hadfi, aki — mellesleg — egyszerű ember. Balázsovits mint egy lefokozott főhadnagy (aki civilben tanár vagy mér­nök) jár-kél ebben a filmben, de ez nem egészen az ő ro­vására írandó. Zorro Sokszor leírtuk már: a ka­landfilm halhatatlan. Most itt egy újabb bizonyíték: Duccio Tessari olasz rendező francia —olasz koprodukcióban for­gatott filmje, a Zorro. Nagyapáink bizonyára em­lékeznek még egy régi-régi , (1920-ban készült) némafilm­re, a Z., a fekete lovas című alkotásra, főszerepben a le­gendás Douglas Fairbanks- szel. Ez az amerikai film tu­lajdonképpen őstípus: a ka­landfilmek „egyszemélyes”, szuperhősre épült változatát jelenti. A téma — és a figura — azóta is vissza-visszatér. Az olaszok egész szériát csináltak az ötvenes-hatvanas években a Z.-témából, életre segítve (többek között ezekkel a fil­mekkel is) az úgynevezett makaróniwesternt, az Olaszor­szágban készült, olcsó, futó­szalagon előállított vadnyugati filmek csoportét. Ez a mostani film lényegé­ben az 1920-as „ős-Z.”-hez nyúlt vissza, annak a történe­tét eleveníti fel, s ezzel egyút­tal annak a divatnak is hódol, amely régi nagy sikerek újra- filmesítésével óhajtja meg- i nyerni a közönség kegyét (és pénzét). Tessari és a forgató­könyvíró Georgio Arlorio azonban azt is érzi, hogy ez a romantikus-giccses téma ma már „egy az egyben” nem ad­ható el, ezért enyhén ironikus, a műfajt néhol szellemesen karikírozó, a kötelező fordu­latokat és gegelcet a túladago­lással leleplező stílusban csi­nálják meg a filmet. A lát­vány, az izgalom, a nagy vere­kedések és vívások persze így is hatásosak. Alain Delon mint Zorro, szívdöglesztő szu­perhős; szerelme, Hortensia (Ottavia Piccolo) pedig na­gyon csinos. Mi kell ennél több? Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents