Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-30 / 75. szám

1917. MÁRCIUS 30., SZERDA Hat évtized tükre r Uj kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban Pest megyei dokumentumokkal A vitrinben tizenkilences mártírok könyvei. A lapokon üzenetek az utókor számára: „Gabi öcsém, gondolj rám, mint aki igaz ügyért igaz esz­közökkel harcoltam — Lévai Oszkár”. A Venezuelából ha­zakerült jelvény Sallainak és Fürstnek állít emléket. A ki- végzőfal téglái az egykori Margit körúti fegyházból va­lók — mellette a mártírok fényképei láthatók. Odébb két kilométerkő — Battonya— xCsanádpalota és Nemesmed- ves határából —, a történelmi sorsforduló néma taaúL Az egyik fotón szavazócédulás emberek lelkes és bizakodó tekintete: a kép a Pest megyei Tanács alakuló ülésén ké­szült... ★ ' Az eredeti tárgyak, doku­mentumok a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum új ki­állításán. tekinthetők meg. Két esztendővel a Budavári Palo­ta „A”-épületében megnyílt állandó kiállítás első részének bemutatása után a második részben ezúttal 1919 augusz­tusától napjainkig követhet­jük nyomon hazánk munkás- mozgalmának történetét; tár­sadalmunk, életmódunk, kul­túránk alakulását, fejlődését. Ez a kiállítás többet mond a történelemkönyvek lapjai­nál. Nemcsak felidéz, hanem •láttat, mediitálásra késztet, szembesít történelmünkkel. A rendezők, Tarjányi Sándor, Horn Emil, dr. Szabó Béla, dr. Szikossy Ferenc a bemu­tató révén agitálnak is: is­merjük meg múltunkat, s en­nek tükrében értékeljük je­lenünket. A kiállítás a Tanácsköztár­saság bukását követő idővel kezdődik. Mártírok, árulók (fényképei a tablókon, röpla­pok, kínzóeszkozök a vitrinek­ben. Emlékek az internálótá­borokból és a börtönökből: játékfigurák és használati tár­gyak. Kiragadott képek: fel­nagyított fotó emlékezik meg a pilisvörösvári bányászok 1928-as éhségmenetéről. A 30- as évek sztrájkmozgalmát be­mutató térképen Pest megyei helységnevek is olvashatók. Az egyik sarokban: az ere­deti bútorokkal berendezett szobabelső: a Thék Sándor utcai lakásból (ma Leonardo •da Vinci utca) vitték Sallalt és Furstöt a vésztörvényszék elé. Ismét fotó: a levesosztó Róbert bácsi, a Kálvin téri munkanélküliek között, majd odébb a háború ellen küzdők röplapjai. Meggörbülit ötpengős — Baj­csy-Zsilinszky Endre hordta mellényzsebében. Ez a pénz­érme mentette meg az életét a rátörő SS-íegények golyó­jától. Nyomdagép — ezen ké­szítették az illegális Szabad Nép első példányait. Terepasztal szemlélteti ha­zánk és Budapest felszabadu­lását. Vagonajtó emlékeztet az egykori nagykorúira betolt 'burgonyavonatra. A plakáto­kon a KMP felhívásai olvas­hatók: Tied az ország, magad­nak építed! A 3 éves terv eredményeit, majd a pártharcokat mutatják a tablók. Az utca hangulatát felidéző terem egyik vitriné­ben a forint eredeti kliséi és rajzai. Aztán a közelmúlt évei következnek. Megszületik az alkotmány, megkezdődik a munkaverseny, _ létrejön a ta­nácsrendszer. Érdekes doku­mentum: meghívó a galga- györki tanács alakuló ülésére — 1950. október 27. Vándor­zászlók és az ipar újjászerve­zését idéző fényképek. Em- lékplakett a sztálinváretsi nagykohó első csapolásából. Az 1956-os ellenforradalmi lá­zadásra a budapesti Köztársa­ság téri vérengzés fotói emlé­keztetnek. Mellettük mun­kásőr-egyenruha látható: az újjászerveződő néphatalom erejét jelképezi. Az utolsó terem 1962-től mutatja be mindennapi éle­tünket. Montázsszerűen követ­hetjük nyomon a fejlett szo­cializmus építésének korsza­kát. Plakátok, könyvek, ipari termékek és sok-sok fénykép (köztük a százhalombattai hő­erőmű egyik egységét megörö­kítő) jelzi a felszabadulás óta eltelt három évtized változá­sait. Egyben a nemzetközi szolidaritásról és békeharcról is átfogó képet kapunk. Az 1919-es lenini idézetet („A magyarországi első Ta­nácsköztársaság veresége után következik a győzelmes má­sodik”) felelevenítő Hincz Gyula pannó mintegy felerő­síti a kiállítás zárómondatát: „A következő 15—20 évben az a feladat áll előttünk, hogy to­vábbhaladjunk a szocializmus építésének útján, fejlett szo­cialista társadalmat teremt­sünk hazánkban, s így köze­lebb jussunk történelmi cé­lunkhoz, a kommunizmushoz”. A Magyar Munkásmozgal­mi Múzeum A magyarországi munkásmozgalom története cí­mű állandó kiállításának má­sodik részét március 31-én dél­után négy órakor nyitják meg. Megnyitó beszédet Nemes De­zső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja mond. A megnyitón a Vándor-kórus működik közre, Révész László karnagy vezényletével. M. Zs. Saj tó fotótár la t Az MTI Tanács körúti ki­állítótermében kedden meg­nyílt a hagyományos sajtófotó­kiállítás. Az -utóbbi esztendő ötezer riportjából mintegy 70 fekete-fehér, színes képet mu­tat be a Magyar Távirati Iro­da belföldi képszolgálata. Eseményekről tudósítanak, a munkát, a munkásembert ábrázolják a képek. A fotó- riporterek néhány külföldi or­szágba is elvezetik az érdeklő­dőt. Az egyesitett Vietnamban az újjáépítsét, s a bissau-gui- neai életviszonyokat, a fejlő­dést illusztrálják. Új tanév, új napközi ? Társadalmi segítség az iskolának Pilisszentivánon Takaros rend, tisztaság és rengeteg festett dekoráció fo­gadja a pilisszentiváni általá­nos iskolába látogatót. A rész­ben szaktantermes épületben 355 gyerek tanul. S hogy való­ban otthonos, hangulatos le­gyen az egész épület, arról többek között Wetró Szilárd úttörő csapatvezető ügyes kéz­zel, ecsettel, filctollal gondos­kodik. A szaktantermek kialakítá­Fizika és költészet Máriási Iván Kozmosz-gobelinje és Péter Vladimir műanyag szobrai a Galériában századforduló szecessziójának angol-parkos, cirkuszi mutat­ványokhoz kötött vurstli-vilá­gát idézik, hanem az ezzel szembeni megértő, csöndes iró­niáját is. L. M. Jelentős mű született, Mó- riási Iván Kozmosz-gobelinje. A hetes felvetésű szőtt falikár­pitot április végéig láthatjuk a Nemzeti Galériában, a művet megelőző szerkezeti rajzok, vázlatok társaságában. Máriási munkanaplójában ezt olvashat­juk: „A Kozmosz-gobelin a képzőművészet szabadságával készült, — nem csillagászati modell. Ügy fogom fel a raj­zot a fejlesztés szempontjából, mint egy potenciálisan végte­len ponthalmazt.” A tudomány és a művészet határterületén járunk, a modern fizika kor­szerű képzőművészeti átkölté- sét érzékeljük, — felfedezett törvények igazságát a megta­lált látvány szépségében. Má­riási Iván a világegyetem ál­landó mozgását értelemmel fogja fel; képben. A mozgást természettudományos pontos­sággal, de festőileg vizsgálja, a műszaki rajz és a képzelet szabatosságának, szabadságá­nak dialektikájával. A kompo­zíció kettős egység; fizikai,köl­tői. Akár a reneszánsz idején. Csakhogy ez a fehér kristály- rendszer, ez a vakító tisztaság napjaink tudományos informá­cióinak festői összefoglalása, a ma emberének vallomása. Bi­zonyítja azt, hogy a mindenség szerkezete tökéletes; szép. A létezés azonos formáira buk­kan a barlangok cseppkövei­ben, a tengerek szövevényes növényzetében, hegyek szüle­tésében, napviharban, csillagok keletkezésében. ★ A Magyar Nemzeti Galéria Műhely sorozatában április 10- ig ezúttal Péter Vladimir mű­anyag szobrait szemlélhetjük meg. A kitűnő, külföldön is el­ismert ötvösművész ezúttal a Hungária kávéház bárját dí­szítő tizenhét poliészter plasz­tikát mutatja be. Most is, itt is kiváló stílusérzékkel. Ugyan­is e színekben tomboló furcsa alakzaté szobrok nemcsak a sában, az iskola berendezésé­ben, karbantartásában a PEV- DI solymári szocialista bri­gádjai és a bőrdíszmű üzem dolgozói segédkeznek, a hely­beli Kőfaragó és Szobrász Ipa­ri Vállalattal együtt. A társa­dalmi munkákon kívül a szó­ban forgó üzemek pénzzel is se­gítik az iskola meglévő 2500 kötetes könyvtárának gazdagí­tását. A tanulók viszonzásként műsorral kedveskednek az üzemi rendezvényeken. Leg­utóbb a nőnapon öt üzemben tették színessé a műsort. Olyan jól sikerült fellépésük, hogy a Pilisvörösvári Ásványipari Vállalathoz is eljutott a híre. Az ott dolgozók is megkérték az iskolásokat, szerepeljenek náluk is. Borbély Béla iskolaigazgató joggal büszke az intézet fej­lődésére, hiszen az egykori földszintes, külsejében és fel­szerelésében elavult épület ma már nagyablakos, emeletes, szépen berendezett, a legjobb városi iskolákhoz hasonlítható. A 22 pedagógus, a patronáló üzemek és a községi tanács társadalmi munkája, illetve anyagi támogatása révén vált ilyenné. A megvalósítandó ter­vek közül az egyik az, hogy jövőre két tanteremmel meg­toldják az iskolát. Elkészülte után a mostani egymásba nyit­ható két tanterembe tornafel­szereléseket helyeznek el, s ha nem is pusztán testneve­lési célokra használják, de ott lesz a tornatermük. Az igazgató másik dédelge­tett és régi terve az iskolai napközi otthon létrehozása napjainkban válik valóra. A budai járási hivatal és a pilis­szentiváni községi tanács is szeretné, ha a szülők jogos ké­rése minél előbb megvalósul­na. Az óhaj nem irreális, mert az iskolában lévő igazgatói szolgálati lakás megürül. U. Gy. SZÍNHÁZI estek Együtt egyedül Csák Gyula drámája a Nemzeti Színházban Az emberi kapcsolatok látszólagosságáról, a párhuza­mos síkokon futó emberi mik­rovilágokról szól a Nemzeti Színházban bemutatott Csák Gyula-dráma: az Együtt egye­dül. ízig-vérig mai történet és konfliktusainak vetületeivel mindannyian küszködünk. El- érhetők-e és hogyan a totális emberi kapcsolatok? Ezekre a kérdésekre keresi Csák Gyula a választ, de csak részben adja meg. Másként! Más ként __— is mételgetik a dráma hősei a záróképben a tanulságot, s közben ott cseng az egyik fia­talasszony kérdése; „De hon­nan vegyem hozzá az erőt?” Egy női munkásszálláson játszódik a történet, pontosab­ban annak egy szobájában, ahol négy fiatal nő lakik együtt, s arra is lehet követ­keztetni, hogy egy textilgyár azonos brigádjában dolgoznak. Eddigi életútjuk is nagyon ti­pikus — már ami a munkás- szállók lakóit illeti — egy vi­dékről feljött, szerencsekere­ső parasztlány; egy hajdan jobb napokat látott pincér lá­nya; egy elvált fiatalasszony és egy nagy családból származó munkáslány. Mi sem termé­szetesebb, hogy ez a négy em­ber négy külön kis világ, mindegyik másképpen képzeli el a boldogulását és más esz­közökkel harcolt a révbejutá­Széttekintbet-e rajta a tücsök? Képeskönyv a Hortobágyról Amikor hazánkat más országokkal ha­sonlítjuk össze, gyakran szoktuk emle­getni: nálunk kevgsabb a műemlék, a természeti szépség és energiában is sze­gényebbek vagyunk. Ez, persze, csak fél­igazság: Dunántúlon a Balaton, Tiszán­túlon pedig a Hortobágy egész Közép- Európa páratlan természeti ritkasága. Mindkettőt korábban észrevették már költőink, művészeink és tudósaink is, ta­lán kisebb könyvtárat, illetve múzeu­mot lehetne megtölteni a róluk szóló művekkel és alkotásokkal. Mégsem felesleges a Hortobágyról most megjelent ifjúsági, nyolc éven fe­lülieknek szánt kedves Könyvecske, szer­zője Kiss Tamás debreceni költő, aki Fazekas Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór vagy éppen Móricz Zsigmond nyo­mában járva ír e hatalmas puszta múlt­járól és jelenéről. Nagyon okosan felté­telezi, hogy gyermekeink erről a Nem­zeti Parkról csak keveset tudnak és a legtöbben bizonyára soha nem is lát­ták, múltját pedig aligha ismerhetik, így szinte mindent megtudunk, amit csak ilyen tömör összefoglalásban el le­het mondani róla. A könyv stílusa szár­nyaló, olvasmányos és tömör, mint egy népdalé vagy egy balladáé. Pl. az ostor­nyél díszítéséről így ír: „az egész pusz­tai környezet megjelent egy markolás- nyi ostornyélen”. Kiss Tamás az ismeretek közlését min­dig a megfelelő szakkifejezéssel adja vissza, páratlanul árnyalt és pontos a stílusa. Ezt a látszólagos zsúfoltságot sok, a gyermekek képzeletét foglalkoz­tató apró részlet élénkíti, így pl., ami­kor egy különös vadászati módot ír le: „a vadász a fejét egy nagy tökbe dugta. A töksisakon két látó- és szellőzőlyuk volt, nyugodtan úszhatott alatta a víz­ben. A vízszinen úszó tök mellett gya­nútlanul úszott el a szárcsa, vadkacsa, nem is sejtette, hogy víz alatt marok várja, mely elkapja a lábát”. A szerzőnek nem az ármentesítés előtti, ún. vizes Hortobágy bemutatása volt a célja, hanem az igazi pusztaság, az ötvenezer számos állatot (tehát lo­vat és marhát) tápláló füves rónaságé. Az egész hortobágyi múltnak és a pász­toréletnek szinte teljes, költői „leltárát” kapjuk itt, jellemző népdal- és versidé- zetekkel és gyönyörű képekkel díszítve. Tévhitet oszlat el a könyv, amikor han­goztatja, hogy a puszta voltaképpen nem öröktől fogva való, hanem a törökkori pusztulás eredménye, és, bár nem mond­ja ki, de Illyés Gyula Puszták népe cí­mű művéből megtudhatjuk, hogy az el­pusztult falvak helyén nemcsak legelő, hanem nagybirtok is terpeszkedhetett. Más vidéken lakók a Hortobágyot az­zal csúfolják, hogy felágaskodva még egy tücsök is széttekinthet rajta, és a Nap elánja felette a járást. Hát e gú­nyolódok ugyan nem jártak még a Hor­tobágyon! Való igaz: temérdek síkság ez, de egyáltalán nem olyan sima, mint az asztallap, hanem kisebb halmok, medrek és tavak tagolják, szétszórtan pedig pásztorépítmények, újabban álla­mi gazdaságok épületei láthatók. A pusz­ta „szíve” valóban végtelen, Petőfit a szabadságra emlékeztette, Móricz Zsig­mondot, pedig arra, hogy „olyan csudá­latosán nagynak kapja a világot”. A külföldi turisták Magyarországról — főként a mi hibánkból — úgyszólván csak a puszta, csikós, gulyás, betyár, matyó és hasonló képzeteket ismerik, ezeket is többnyire naivan, pontatlanul. Idegenforgalmi szerveink sem mindig tesznek ellene, félő, hogy városi fiatal­jaink hasonló romantikus, naív csapdá­ba esnek. Jó megelőzés ez a könyv. Szakszerű, olvasmányos és teljességgel a fiataloknak szól. A szerzőnek arra is volt gondja, hogy a puszta gyermekei­nek életét bemutassa. Még sok szép részletet idézhetnénk Kiss Tamás kitűnő munkájából, viszont csak egy-két hiány róható fel neki, szí­vesen olvastunk volna pl. a hídi vásár­ról, a betyárokról és bármilyen szép is a délibáb itt közölt meséje, ez, bizony, írói kitalálás és nem népköltészet. A dé­libáb egyébként a bába (boszorkány) emlékét őrzi. A szöveghez szépen párosulnak a ha­sonlóan szép képek, Berki Viola gyö­nyörű rajzai is, aki szemmel láthatólag a naív művészeket utánozza, de a gyer­mekeknek szánva, és a tudatosság olyan fokán, mint amilyenen Izsó, Vastagh, Vági, Tölgyessy és még sok-sok festő, vagy szobrász, akit a Hortobágy megih­letett. E szép képekbe itt-ott hiba is csúszott: a szárnyék nem deszkából, ha­nem vesszőből vagy nádból készül, a ka­rám aláírás pedig egy akol képe alatt van, a súlyom nem egészen ennyire po- lipszerű növény. Mindez azonban a ké­pek művészi értékéből és hiteléből nem von le. A könyv méltán jelent meg a Bölcs Bagoly-sorozatban. Dicséri a Móra Ki­adót: gyermekeink kezébe szép ajándé­kot adhatunk. Katona Imre sért. A problémát az okozza, hogy emberileg sem figyelnek egymásra és fűlve a többiek értetlenségétől, gúnyos meg­jegyzéseitől, a gondjaikat is el­titkolják, ki-ki külön úton próbálja megvívni a harcát. Harcát? A valóságban állan­dóan csak a vágyaikat kell le­küzdeniük. Mert a darabbeli valóság ezeket a reális vágya­kat is elérhetetlennek mutatja. Pedig Mari, a munkáslány csak lakást és gyereket akar, Bori, a pincér lánya csak egy jó férjet. Zsuzsi, a parasztlány akarja a legtöbbet: „fejlődni” jött az iparba, új közösséget keresni, modernebb életformát találni. Ildikó, az elvált asz- szony is csak egy jó férjet akar, hogy első házasságából származó kislányát magához vehesse. És Ildikó a legtürel­metlenebb, kétségtelenül őt sürgeti leginkább az idő, a gyerek miatt. Már-már úgy tűnik, révbe jut, de újabb ku­darcot vall. Teljesen egyedül marad és a szobatársnőitől sem kap megértést, vagy leg­alább egy biztató szót. A tra­gédia elkerülhetetlennek lát­szik, amikor végre mellé áll­nak a lányok. A. dráma szinte az utol­só percekig egyetlen nagyívű életkép, minden apró jelenete csak expozíció, a helyzetet be­mutató bevezetés azért, hogy az utolsó jelenetben minden szereplő felsikoltson: másként! Közben állandóan várjuk, hogy történjék valami, de ez nem a feszültséget növeli, ha­nem a játék vontatottságát fo­kozza. Két betétjelenet is van a darabban, amely két nagysze­rű karakteralakításra teremt lehetőséget. Eljön az öreg pin­cér, hogy Ildikót lebeszélje a házasságról, mert tízezer fo­rintot ígértek neki ezért a szolgálatért. Az öreg végül nem teljesíti a küldetését — emberségből. Aztán eljön Il­dikó szeretőjének felesége, hogy visszaszerezze férjét, s kiderül: olyan ütőkártyákkal rendelkezik, hogy felesleges volt az öreget előre küldeni. Zsuzsi nagyszülei példáját idézi: a summások bejárták az országot, sokan voltak, nem négyen, mégis volt köztük ösz- szetartás, békesség. Bori lako­nikusan válaszol: azonos volt az érdekük. Érdek? Igen, a summások közös érdeke az életben maradásra, az éhhalál ellen szólt. De mennyivel bo­nyolultabbak, s mennyivel ma­gasabb igényszintűek a mai érdekek. A dráma, tanulsága azt sugallja, hogy saját ember­ségünkkel tudjuk elviselhetőb­bé tenni a hétköznapok gond­jait. S honnan vegyük hozzá az erőt? Egyrészt természete­sen a kulturálódásból, a mű­veltségből, amelyre a mi tár­sadalmunk mégiscsak minden korábbinál több lehetőséget ad, s a megszerzett igényesség fedezetéből, a belső emberi tartásból. Ami azonban még nagyonis kialakulóban van. A drámát Sík Ferenc rende­ző állította színpadra, alapve­tően jól értelmezve a monda­nivalót. Több ötlete viszont sajátos „túlrendezésként” je­lentkezik. A négy főszereplő nőnek négy lelki untermannt állít, négy valóságos statisztá­val akarja didaktikusabbá tenni a színpadon uralkodó erőviszonyokat. A négy statisz­ta végig ott van a színpadon, s mint élő díszletelemek, szobor- csoportokat alakítva hangsú­lyozzák a játékot. Vitatható az ugyancsak a háttérben le­játszódó siratójelenet. Egyér­telműen dicsérhető viszont Zimmer Judit főiskolai hall­gató díszlete, a tér lezárásával pontosan kifejezte a dráma alaphangvételét, de a felfele törekvés vonalait is. A színészi alakítások mindegyike hiteles, saját ka­raktert katp, bár a szí­nészvezetésben itt-ott meg­ingásokat is érezhetünk. A Marit alakító Bodnár Erika ismét bizonyította kitűnő képességeit, pedig nem kapott könnyű feladatot: a harsány veszekedés és a csöndes álmodozás között megtalálta az érzelmi átkötő hidakat, végig együtt él a já­tékkal, üres percei nincsenek. Moór Marianna játéka kissé csapongóbb, erősebben hatot­tak rá a végletek, ezért a be­mutatón még nem tűnt elég­gé egységesnek a figurája. Vö­rös Eszter egy sor jelenetet nagyon szépen oldott meg, de mintha nem mindig hitt volna eléggé Zsuzsi igazában ke­ménységgel, határozottsággal. Borit kettős szereposztásbein játssza Farkas Zsuzsa és Nagy Réka. A bemutatón különös volt megfigyelni, hogy Farkas Zsuzsa a két felvonásban két ellentétes figurát alakított, mintha nem ugyánaz a szí­nésznő lett volna(?). Öröm volt hosszú idő után ismét színpadon látni Lukács Margi- tot, az általa megformált úrinő-feleség félelmetes volt, hittük: mindenre képes, hogy férjét visszaszerezze. Az egész előadás egyik kiemelkedő szí­nészi élményét nyújtotta Rajz János, az öreg pincér megfor­málásával. így csak egy pin­cér tud menni, sajgó talpait újra és újra felemelni, a „ké­rem tisztelettel”-hez hajlott derekát egyszer-egyszer ki­egyenesíteni. A figura ember­ségét is megcsillantotta, ami­kor lemondott a küldetésével járó tízezerről, hogy aztán ke­véske pénzt kunyeráljon. Em­lékezetes alakítás. Csák Gyula drámájának megoldásai még bizonyára sok vitára adnak okot, néhol jogos a hiányérzetű, a dramaturgiai fenntartású, de a bizonyos: konfliktusai a máról, a ma emberének szólnak. Ilyen drá­máknak nem vagyunk bővi- ben. Ezért is az évad jelentős eseménye a Nemzeti Színház bemutatója. Kriszt György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents