Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-25 / 71. szám

1977. MÁRCIUS 25., PÉNTEK x/iinav Befejeződött a II. ipargazdasági tudományos konferencia Csütörtökön a Magyar Tu­dományos Akadémián plenáris üléssel befejeződött a II. ipar- gazdasági tudományos konfe­rencia. A szakemberek össze­gezték a két szekció háromna­pos tanácskozásának eredmé­nyeit és tapasztalatait. Az ipar termelési szerkeze­tének fejlesztésével foglalkozó szekció munkájáról dr. Hor­váth László nehézipari minisz­terhelyettes számolt be. A másik szekcióban az ipar- vállalatok helyzetével foglal­koztak a konferencia résztve­vői. Erről a szekció elnöke, dr. Trethon Ferenc pénzügymi­niszter-helyettes beszélt. Dr. Osztrovszki György aka­démikus, az OMFB elnökhe­lyettese az MTA ipargazdasá­gi bizottságának elnöke zár­szavában, rámutato't, hogy a konferencia hasznos ösztönzést adott az ioar e'őtt álló felada­tok megoldásához és a további kutatómunkához. Napirenden: az újítómozgalom, a feltalálói tevékenység Az országgyűlés ipari bizottságának ülésén Politikai munka a fiatalok körében Csütörtökön a Parlamentben az Állami Ifjúsági Bizottság rendezésében befejeződött az a háromnapos értekezlet, amelyen a minisztériumok és a megyei tanácsok ifjúsági tit­kárai időszerű ifjúságpolitikai tennivalókról tárgyaltak. Nádor György, az ÁIB tit­kára értékelte az állami szer­vek ifjúságpolitikai tevékeny­ségét. A résztvevőket Pozsgay Imre kulturális miniszter idő­szerű kultúrpolitikai kérdések­ről tájékoztatta, dr. Hanga Mária oktatási miniszterhe­lyettes a közoktatás soron levő tennivalóiról szólt, Szűcs Ist­vánná, az Üttörőszövetség fő­titkára a gyermekmozgalom további feladatairól tartott előadást. Az értekezlet zárónapján je­len volt és felszólalt dr. Ma- róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, s időszerű kül- és belpolitikai, valamint ifjúság- politikai kérdésekről adott tá­jékoztatást, majd válaszolt a feltett kérdésekre. A kutató-fejlesztő munka hatékonyabbá és gyakorlatib­bá tétele érzékelhetően meg­gyorsítaná műszaki fejlődésün­ket, növelné a gazdasági ered­ményeket. Ehhez az eddiginél több — megvalósítható és gyorsan kamatozó, itthon al­kalmazható és külföldön is el­adható — szolgálati találmány­ra lenne szükség. Egyelőre meglehetősen kedvezőtlen az arány a kutatásokra fordított anyagiak és az így megszüle­tő szellemi termékek között. Az újítómozgalom — jelentős eredményeivel együtt — ugyan­csak további vérpezsdítésre vár. Ezek voltak a leglényege­sebb megállapításai az or­szággyűlés ipari bizottságá­nak, amely Gorjam.cz Ignác el­nökletével csütörtökön tartott ülésén az ipari területeken szerzett tapasztalatokat ele­mezte a feltalálói tevékeny­ségről és az újítómozgalom helyzetéről, szerepéről. Inokai János, az országgyűlés alelnö- ke is jelen volt a tanácskozá­son, amelynek részvevői a munkaülés után — a délufáni órákban — tanulmányi látoga­tást tettek az Egyesült Izzó­ban. Tasnádi Emil, az Országos Találmányi Hivatal elnöke tá­jékoztatta a bizottsági ülésen a képviselőket a napirendi té­máról, amelyhez több eszten­dő mérlegét megvonó munka­anyag is készült. A műszaki előrehaladás mindkét terüle­tén jelentős, de messze nem ki- elégítöek az eredmények. A negyedik ötéves tervidőszak­ban az ipari vállalatok 2453 ta­lálmányt hasznosítottak, ami több mint 6 milliárd forint mérhető hasznot eredménye­zett. Az újítómozgalom — amely 1949-től szervezett formában működik — az elmúlt évtize­dek alatt 2 és fél millió beve­zetett újítás révén mintegy 50 milliárd forint hasznot ho­zott népgazdaságunknak. A hetvenes évek elején tapasz­talt lanyhulás után most újból fellendülőben van a mozga­lom. Az 1972. évi 80 ezerrel szemben 1976-ban már 128 ezer újítást nyújtottak be. Kü lönösen kitesznek magukért a szocialista brigádok. Szükség lenne azonban egyrészt az ed diginél fokozottabb díjazásra, másrészt pedig arra, hogy er­kölcsileg is jobban megbecsül­jék az újítókat. Negatívumként állapította meg a parlamenti bizottság, hogy egyelőre nem megoldott a bevált újítások országos el­terjesztése. Régebben jogsza­bályilag arra kötelezték a vál­lalatokat, hogy a széles kör­ben felhasználható újításai­kat küldjék meg mindazon vál­lalatoknak, amelyek szintén felhasználhatják. Ez a módszer — amellett, hogy gyakorlati lebonyolítása igen sokba került — nem vált be, mind össze évi 200—300, másutt is megvalósítható újítás lett az eredménye. Ezt az adminiszt­ratív kényszerpályát már fel­számolták, az átadást megpró­bálták a vállalatok anyagi ér­dekévé tenni. Kritikai észrevétel volt a vi­tában, hogy a születőben lévő találmányok részeredmé­nyeinek idő előtti, úgynevezett tudományos publikálásával a szerző esetleg külföldi szakmai elismerést is kap, viszont sok­szor előfordul, hogy a publiká­ciók alapgondolatait ország­határainkon túl gyorsan kész találmánnyá formálják. Ez je­lentős veszteséget okozhat népgazdaságunknak. Az újítá­sokkal kapcsolatban a képvise­lők annak a vállalati gyakor­latnak a minél szélesebb körű elterjesztését szorgalmazták, hogy a megoldandó feladatok­ra írjanak ki pályázatot. Cél­szerű lehetne a vállalati fel­adatokkal kapcsolatos pályáza­tokat gyárkapun kívülre is meghirdetni. A bizottsági ülés vitájában felszólalt Bodnár Ferenc, Kan- gyalka Antal, Fáik Miklós, Ko­vács Károly, Inokai János, Pióker Ignác, Jávorkai István, Jazbinsek Vilmos, Hargitai Ág­nes, Gajdos Ferenc, Mráz Ti­bor, és Vida Miklós képviselő, valamint Papp László, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnökhelyettese és Bo­kor János, a Pénzügyminiszté­rium főosztályvezetője. Gor- jancz Ignác mondott zárszót. Felszabadulásunk történelmi jelentősége (1.) Sajátos, nehéz kibontakozás Magyarország az egykori szövetségesek közül utolsóként szakított a fasiszta Németor­szággal és utolsóként írta alá (1945. január 20-án) a fegy­verszüneti egyezményt az anti­fasiszta nagyhatalmak képvi­selői előtt. Abban, hogy az or-1 megszállás után az e csoport- szág nem volt képes önerejé- hoz tartozók közül sokakat lé­ből és Időben a szovjetellenes tartóztattak és koncentrációs háborúból kilépni, szakítani és szembefordulni Hitlerrel, szá­mos tényező játszott közre. A bomló uralkodóréteg A magyar uralkodó osztá­lyok a döntő történelmi pilla­natokban határozatlanok és cselekvőképtelenek voltak, s nem tudták kiragadni az or­szágot a pusztulással fenyege­tő háborúból és átállni a szö­vetségesek oldalára. Elsősor­ban azért nem, mert a több mint két évtizedes reakciós és népellenes kül- és belpolitika logikus következményeként, jóllehet, ismerték a német fa­sizmus természetét és céljait, mégis a német fasizmusnál is nagyobb veszélynek tekintet­ték a maguk számára a szo­cializmus térhódítását, a nép­tömegek forradalmasodásá t, s a Vörös Hadsereg esetleges megjelenését a Kárpát-me­dencében. Szerették volna na­gyobb átalakítások nélkül át­menteni az ellenforradalmi rendszer társadalmi-politikai kereteit, és el akarták kerül­ni, hogy a Szovjetunió előtt kelljen letenniük a fegyvert. Szinte eszelősen ragaszkodtak ahhoz a vágyálmukhoz, hogy Magyarországot majd az an­golszász csapatok szállják meg és elengedték a fülük mellett a cáfoló figyelmezteté seket. Horthy csak az utolsó pillanatban fordul a szovjet kormányhoz és indította út­nak Moszkvába a magyar fegyverszüneti delegációt, az­után, hogy Románia, Finnor­szág és Bulgária kiléptek a háborúból, s a II. Ukrán Front csapatai elérték a magyar ha­tárt. Mindemellett ez a tehetet­lenség az uralkodó körök egyre mélyülő belső ellenté­teivel, válságával is összefüg­gött. A németeket feltétlenül kiszolgáló jobb és szélsőjobb- oldal a háború végére jelen­tősen beépült a gazdasági és az állami életbe, valamint az erőszakszervezetekbe, főként a hadseregbe, s mögöttük olyan társadalmi erők sorakoztak fel, mint a pénzvilág hatal­masai, a német származású nagytőkések és nagybirtoko­sok s az ún. „úri középosz­tály”. Helyzetüknél fogva ke­resztülhúzhattak minden jó­zan, a német béklyón lazítani akaró törekvést. A Horthy mögött álló egyes nagytőkés-nagybirtokos cso­portok, amelyek érdekeiknél, származásuknál fogva szem­ben álltak a németekkel, el­lenezték az ország teljes fasi- zálását, és az angolszász nagyhatalmak felé orientálód­tak, a zsidó törvények és más korlátozó intézkedések hatásá­ra veszítettek politikai befo­lyásukból, ráadásul a német táborba hurcoltak. A magyar uralkodó osztályoknak ez a szárnya a hadseregben nem rendelkezett pozíciókkal, 6 csak a diplomáciai karban, belügyi apparátusban és a közigazgatásban volt korláto­zott mértékű befolyása. Hor­thy és környezete a döntő pillanatra elszigetelődött, a felül levők között nem volt kikre támaszkodnia, az ellen­állási mozgalomra pedig nem mert építeni. Már az 1944. ok­tóber 15. előtti napokban fel­vette a kapcsolatot az ellen­állási mozgalom vezetőivel, közöttük a kommunistákkal is, végül mégis visszariadt at­tól, hogy fegyvert adjon a munkások kezébe. Ily módon a nácik könnyedén megtehet­ték, hogy Szálasit és a nyila­sokat juttassák hatalomra, akik folytatták a háborút a Szovjetunió ellen, s kiszolgál­ták a német hadigépezetet. Megbéklyózott progresszió letartóztatási hullámok meg­akadályozták, hogy a nfunkás- osztály politikailag tudatos ré­tege egységesen, szervezetten ellenálljon. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a két év­tizedes fasiszta uralom alatt a magyar progresszió erői szétforgácsolódtak. A Kom­munisták Magyarországi Párt­ja mélyen a föld alá szorult. A Szociáldemokrata Párt ugyan megőrizte legalitását, de ezért komoly árat kellett fizetnie, és így sem kerülhet­te el a rendőrség állandó zak­latását. A munkásmozgalom és a demokratikus paraszt­mozgalom csak a háború alatt került közelebb egymáshoz. A zömében a szegényparaszt­ság érdekeit képvselő népi írók tevékenysége inkább kul­turális, mint politikai téren bontakozott ki; táboruk a har­mincas évek végére szétesett. A Márciusi Frontnak csak a háború alatt lett folytatása. A baloldal kevésbé tudta ellen­súlyozni az uralkodó osztályok kommunista- és szovjetellenes propagandáját, valamint a nyilas és más fasiszta szerve­zetek szociális demagógiáját. Az ifjúsági nagygyűlés résztvevői között (jobbról a második) Mindezek ellenére — ha­sonlóan a fasiszta blokk többi országához — 1943—1944-ben Magyarországon is válságjelek mutatkoztak. Nemcsak az uralkodó osztályon belüli el­lentétek növekedtek és' állan­dósultak, hanem a néptöme­gek hangulata és magatartása is változott, aktivitásuk, fő­ként a német megszállás után, bár fékezetten és nem elég szervezetten, kezdett fellen­dülni. 1944 májusában meg­alakult a Magyar Front, s sorra alakultak az egyéb el­lenállási szervezetek is. Az őszi hónapokban az elnyomott tömegek hangulatában, rész­ben a szovjet hadsereg előre­nyomulásának, részben a so­rozatos katonai vereségek és a romániai események hatásá­ra, de nem utolsósorban az antifasiszta erők felvilágosító munkája eredményeként, ko­moly átalakulások mentek végbe. Megnövekedett a min­denáron békét akarók tábora: szélesedett a rendszerből ki­ábrándultak és csalódottak köre; egyre többen várták a szovjet csapatok megjelenését, amelytől sorsuk jobbra fordu­lását remélték. Elszaporodott a katonaszökevények száma, sokan álltak át a frontokon a szovjet csapatok oldalára. Kü­lönböző háború- és rendszer- ellenes megmozdulásokra ke­rült sor, terjedtek a szabotázs­akciók, egyre több helyen ta­gadták meg a kiürítésre vo­natkozó parancsokat. A bal­oldali ellenállási mozgalmak együttműködése megerősödött; a Magyar Frontot átszervez­ték. A kommunista és a szociál­demokrata párt — 1919 óta először — egyezményt írt alá, amely a háborúból való kilé­pés és a demokratikus Ma­gyarország megteremtése ér­dekében a két munkáspárt szoros együttműködését irá­nyozta elő. November végén Bajcsy-Zsilinszky Endre el­nökletével megalakult a Ma­gyar Nemzeti Felkelés Felsza­badító Bizottsága, amely a kommunistáktól kezdve a konzervatív katolikus szerve­zetekig bezárólag összefogta a németellenes ellenállási moz­galom valamennyi irányzatát. Budapesten és az ország egyes, földrajzilag arra külö­nösen alkalmas vidékein a kommunisták irányításával partizánharcok kezdődtek. Az ellenforradalom válságának elmélyülése, a néptömegek el­lenállásának, aktivitásának növekedése azonban ekkor — 1944 őszén — még nem veze­tett forradalmi helyzet kiala­kulásához, a dolgozó osztá­lyok nem tudtak leszámolni a nyilasok, a magyar fasiz­mus utolsó osztagainak ural­mával és nem tudtak döntően hozzájárulni az országban le­vő német fasiszta erők felszá­molásához. E feladatokat a Vörös Hadsereg hajtotta vég­re. Vida István (Folytatjuk.) ran felelevenítjük élményein­ket, mindazokat az epizódo­kat, amelyeket a fiatalok kö­zött éltünk át... A társadalmi életben, a munkában egyre növekszik az ifjúság szerepe. Nekem is felnőtt gyermekeim, unokáim vannak. Valameny- nyiünknek számolnia kell ve­le, hogy egyszer majd az if­júság folytatja tovább azt a munkát, amelyet megkezd- tünk... így igaz, s az sem mindegy, hogy a fiatalok a későbbi fel­nőttek e munkát hogyan vég­zik be egykor. Nevelésükben, szemléletük formálásában so­kat jelentenek azok a tapasz­talatok, amelyeket az idősebb generáció képviselői adhatnak át nekik. E felelősségteljes munka elismerését jelentette az a kitüntetés is, amelyet Pataki Márton a napokban vehetett át. V. F. boldogok voltak a gyerekek, amikor birtokukba vehették. — Megmozdult az egész já­rás — folytatja kisvártatva — a pajtások segítésére. A táborépítés kpltségei elérték a hétmillió forintot, amelyből a szocialista brigádok, a KISZ- fiatalok társadalmi munkája, mintegy ötmillió forintnyi volt. Ha időnként Mátrafüred- re látogatunk — s nyaranta egyszer-kétszer mindig elme­gyünk —, a gazda szemével figyeljük a változásokat. Átadják tapasztalataikat — Akinek az ifjúsági mun­ka, a gyerekek, a fiatalok se­gítése gondot, fáradságot je­lent, az jobb, ha nem is csi­nálja. Munkatársaimmal gyak­lok önzetlen és lelkes segítsé­gére a társadalmi munkaak­ciókban, óvodák, bölcsődék építésekor, akkor mindig szá­míthattunk rájuk. — Engem szinte minden e járáshoz köt — fűzi tovább a szavakat. — Itt születtem Tó­almáson 1924-ben, itt éltek és dolgoztak szüleim. Itt ismer­kedtem a felszabadulás után — a MADISZ tagjaként — az ifjúsági mozgalommal. A tóal- mási, majd a járási tanács el­nökhelyettese lettem 1950-ben. Végigsimít őszülő haján, igyekszik minél pontosabban felidézni emlékeit. — Öt évvel később megbíz­tak a szülőfalumban működő termelőszövetkezet vezetésé­vel. Más idők voltak azok, mások voltak a gondjaim. Mérleghiáriyos volt a közös gazdaság, amikor átvettem irányítását, de néhány év múlva sikerült feltornásznunk magunkat a jobbak közé. A járási pártbizottságon 1958 óta dolgozom, 1971-től első titkárként. Láthatja: életem és a járás sorsa eggyé forrott az idők múlásában. Ötmillió a táborért — Munkatársaim korábban szinte valamennyien az ifjú­sági mozgalomban tevékeny­kedtek — tér vissza korábbi témánkhoz —, nem csoda, ha a fiatalokat érintő dolgokat szívügyüknek tekintik. Itt van például a járási úttörőtábor építésének az esete. Mátrafü- reden, csodálatos környezet­ben alakítottuk ki a tábort, Nem csodálkozom, ha egy- egy ifjúsági nagygyűlésen, fia­talos rendezvényen deresedé hajú résztvevőket látok. Tu­dom: nem az életkor, hanem végtére is a tettek, az érdek­lődés, az egyéniség jellemzi az embert. És akkor sem lepőd­tem meg legutóbb — március 21-én —, amikor a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség meg­alakításának 20. évfordulóján a kiosztott két Ifjúságért ér­demérem egyikét javakorabeli férfi. Pataki Márton,' az MSZMP nagykátai járási bi­zottságának első titkára kap­ta. Segítenek a fiatalok — Pataki Márton valóban sokat tett járásunk ifjúsági mozgalmáért — mondja Ko­vács János, a KISZ nagykátai járási bizottságának titkára. — Arcát ismerjük az úttörők, a KISZ-fiatalok rendezvényé­ről, olyan ember, aki beáll a többiek közé, ha társadalmi munkáról, mások segítéséről van szó. A járási pártbizottság első titkára elhárító mozdulatot tesz kezével, amikor nem sok­kal később arról kérdezem: mit érzett a kitüntetés átvéte­lekor? — Az volt az első gondola­tom: vajon valóban én tet­tem-e a legtöbbet munkatár­saim közül a fiatalokért? — szólal meg. — A fiatalokat, problémáikat, életüket csak úgy érthetem meg, ha sokat vagyok közöttük, és nyugod­tan merem állítani: ha a járás életében szükség volt a fiata­Az hiúsági mozgalom kezdte A magyar nép progresszív erői maguk sem tudták az uralkodó köröket határozot­tabb cselekvésre ösztönözni, és nem voltak képesek sem megakadályozni az ország né­met megszállását, sem kiűzni a betolakodókat. A magyar függetlenségi és ellenállási mozgalom méreteit, szerve­zettségét, erejét tekintve el­maradt a környező országok felszabadító mozgalmaitól. Az okok ez esetben is messze vezethetnek. 1919-ben, a Tanácsköztársaság leverése után a nyeregbe kerülő ellen- forradalom alaposan megtize­delte a magyar munkásmoz­galom sorait; ezrek vesztet­ték életüket, sokan kerültek internálótáborokba, és még többen emigrálni kényszerül­tek. Majd százezerre tehető azoknak a száma, akik az 1918—19-es forradalmak ide­jén tanúsított magatartásuk miatt üldöztetést szenvedtek. A Horthy-rezsim hatalmas el­nyomó apparátust épített ki, amely kegyetlenül fellépett a dolgozó osztályok legkisebb megmozdulása ellen is, s a rendszeresen egymást követő Felgyorsulnak az események

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents