Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-22 / 68. szám
1977. MÁRCIUS 22., KEDD MrZn W x/unatf Ötletpiac Budakeszin ötletpiac szíaheilye lesz ma a budakeszi Szarvas presszó: a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat tizenkét cukrász- üzemének vezetője a sütemények minőségének, ízének javítása érdekében tapasztalatcserét tart. Az egész napos bemutatóval egybekötött tanácskozáson a megye különböző részén készített édességeket Haraszti Béla, a Vörösmarty cukrászda vezető cukrásza értékeli. A bemutatót déltől a nagyközönség is megtekintheti, ezúttal a kiállított tárgyak megvásárolhatók, s elfogyaszthatok. Szentendrei névadó A Volán 20. számú Vállalat (MAVAÜT) Szentendrei önálló Főnöksége bensőséges hangulatú névadó ünnepséget rendezett a városi tanács épületében. Az esemény eltért a megszokottól, mert Major Pál igazgató kezdeményezésére, Naszvadi Sándor KlSZ-tit- kár szervezésében ezúttal nem a vállalat központjában, hanem a Duna-parti városban köszöntötték a szülőket és a kicsinyeket. Az ünnepélyes fogadalomtétel után az úttörők virágot nyújtottak át a szülőknek, majd a vállalat képviselői köszöntötték a jelenlévőket, s átadták a kicsiknek egy-egy hatszáz forintos takarékbetétkönyvet. Véghelyl Tiborné városi tanácstag Gyermekkert - több milliós társadalmi munkával Nyolcvan kicsi vette birtokba a sóskúti óvodát Vasárnap birtokba vehették a sóskúti kisgyerekek a régen várt, új óvodát, amely a falu lakosságának és a környék üzemeinek közös összefogásával épült, több mint négyszáz ember segítségével. A falu gyarapodását 3.6 millió forint értékű társadalmi munka szolgálta. Az Észak-Pestvidéki Kőbányák sóskúti üzemének, az Országos Érc- és Ásványbá nyák helyi üzemének, valamint a Tárnoki Egyesült Termelőszövetkezetek dolgozóinak áldozatos munkáját emléklapon köszönte meg a járási pártbizottság és a járási hivatal. Ugyancsak emléklapot kapott a Törökbálinti Állami Gazdaság Törekvés szocialista brigádja, amely ugyan közvetlenül nem vett részt az építkezésben, de jelentős — tízezer forintos — anyagi támogatást nyújtott a költségek fedezéséhez. A vasárnapi avatóünnepség résztvevői tapssal üdvözölték a hírt, amelyet dr. Köllner Ferenc, a budai járási hivatal elnöke tett közzé: egymillió forintot kap a község az egészségház felépítéséhez. Az intézmény tervezése máris megkezdődött — társadalmi munkában. Az óvodát, amelyet a falubeli lakóházakhoz hasonlóan A sóskúti óvodisták egy csoportja. A háttérben balról Arany István, előtte dr. Köllner Ferenc és Eskulits Tamásné. Halmágyi Péter felvétele Az alkohol ellen Csoportos terápia a ráckevei járásban Évente 200—250 emberrel szemben kell kötelező alkoholelvonó kúrát javasolni a rácKistermelők gazdálkodási eszközei KIÁLLÍTÁS dabason A dabasi járás háztáji gaz- I kei daságainajk árutermelését ki- • vaí< vánta támogatni a Dabas és Vidéke ÁFÉSZ, amikor megrendezte a háztáji gazdálkodás eszközeit bemutató kiállítását. A nagyközség III. kerületi művelődési házában a mezőgazdasági kisgépek és traktorok mellett láthatók a növényvédelem felszerelései, kézi szerszámok, műtrágyák, továbbá az állattartás és a fóliás zöldségtermesztés kelléa különböző vetőmagvak és a mzőgazdasági szakkönyvek. A bemutatott tárgyak a helyszínen, megvásárolhatók, illetve a drágább berendezésekre előjegyzést vesz fel a szövetkezet. (Az OTP kölcsönnel segíti a vásárolni szándékozókat.) A kiállítás március 27-ig tekinthető meg naponta 10-től 18 óráig. Az érdeklődőket szakmai tanácsokkal is ellátják. KERTÉSZKEDŰK! Zöldség- és virágmagvak, kerti szerszámok, permetezőgépek, műtrágyák, növényvédő szerek, talajfertőtlenítők nagy választéka A HELYI ÁFÉSZ ÜZLETEKBEN Szaktanácsadás kévéi járásban. Akit érint, beidézik a járási hivatal egészségügyi osztályára, és egyénileg foglalkoznak vele. Az eljárásban ez az első lépés. Ilyenkor arra igyekeznek az illetőt rábeszélni, hogy kerülje el a kényszert, jelentkezzék inkább önként a kúrára. A rábeszélés ritkán eredményes, úgyszólván felesleges idő- fecsérlés. Március elsejétől másként fognak hozzá Ráckevén az alkoholisták meggyőzéséhez. Egyszerre húszat idéznek be, csoportos terápiára. Ha egybegyűltek orvosi előadást hallgatnak végig az alkohol ártalmairól és az elvonókúráról. Aztán a szesz pusztító hatását bemutató filmeket vetítenek. A jó eredmény már első alkalommal megmutatkozott. Egy nő és 19 férfi volt jelen, közülük a filmvetítés után tizenhatan bejelentették, önként alávetik magukat az elvonókúrának. Természetesen, ha meghatározott időn belül nem jelentkeznek az idegbeteggondozóban, hamarosan újabb idézést kapnak. Az első csoportos előkészítés tapasztalata alapján feltehető, hogy mind több lesz az önként vállaló és kevesebbet kell kényszer-elvonókúrára utalni. berendezett, tágas foglalkoztató-termeket, mosdókat, a korszerűen berendezett konyhát. Ezalatt a gyerekeket kré- messel vendégelték meg az óvónők. Eskulits Tamásné, az óvoda vezetője már nagyon várta ezt a napot. Mint elmondotta: — Eddig egy lakóházból átalakított épületben töltötték idejüket a kicsinyek, s 200— 300 méterről kannákban hordtuk a vizet. A konyha is szűk volt (az ámbitust alakították át), pedig innen láttuk el az iskola napközijét is főtt étellel. Most végre megfelelő környezetbe kerülnek gyerekeink. Jelenleg nyolcvanan vannak, de sok a jelentkező, valószínűleg lesz olyan időszak, amikor egyszerre 120 gyerekre vigyázunk. Az óvodaavatás kedves színfolttal zárult: egy nagyapa, aki a társadalmi munkából is részt vállalt, Marczinkovits Imre kőműves és óvodás unokája diófát ültetett az udvaron. Cz. V. Lisztet csomagol az automata A Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat ferencvárosi malmában a Hesser gyártmányé csomagológép naponta nyolcvan tonna lisztet tölt egykilós zacskókba. Az automata berendezés a zacskóragasztástól a gyújtó csomagolásig minden műveletet elvégez. Nagy Iván felvétele Zsámbék: Bővítik a vízhálózatot Tíz lakás épül nagycsaládosoknak Négymillió forint fejlesztési alapból gazdálkodik az idén Zsámbék nagyközség közös tanácsa. Ebből az összegből két és fél millió az állami támogatás lakások építéséhez. Zsámbék és Tök községekben mindössze 18 nagy család él nem megfelelő körülmények között. Tavaly a tanács nyolc lakást építtetett számukra, az idén pedig újabb tízet. Ezeket a nagy családosok augusztus 20-án vehetik birtokba. Szabó Zoltánné megbízott vb-titkár tájékoztatása szerint a lakásépítésen kívül fontos feladat Zsámbékon a vízhálózat bővítése is. A nemrég parcellázott házhelyek és épülő házak vízellátásának megvalósítására a tanácsnak 800 ezer forintja van, a terv szerint azonban a vízhálózat-építés 1 millió 200 ezer forintba kerül. A megvalósításhoz tehát a lakosság társadalmi összefogására is szükség lesz. A Hazafias Népfront és a tanács már szervezi a munkaakciókat, elsősorban árokásásra. Az idén a Zsámbéki-me- dence Tsz építőbrigádja felújítja az egészségházat. A művelődési ház, a tanácsi bölcsőde, néhány járda és híd korszerűsítése ugyancsak erre az ötéves tervre vállalt feladat. 1979-ben Zsámbékon is megkezdik a szövetkezeti lakásépítést. Ezek a házak, valamint a PEMÜ gyárának munkásla- kás-akciójában épülő otthonok már szerepelnek a Pest megyei Tanács Tervező Vállalatának most készülő községrendezési tervében. A Volán he’ i dolgozói közül három rászoruló család kért és kapott nemrég a nácstól ingyen házhelyet. Volán pedig kölcsönnel társadalmi munkával segít taA és a szép otthonok felépítésében. U. Gy. Esztendők óta gyakran hiánycikk a földgömb, néhány hónap múlva már nem lesz az. Az idén a földgömbök csak belföldi . használatra készülnek. Szó van azonban arról, hogy jövőre idegen nyelvű feliratokkal exportra is gyártanak. Dunaharasztin a Texagráf szövetkezet telepén már fehérük három tágas műhely. A most épülő negyedik csarnok raktár lesz. Dunavarsány- ban pedig még a tavasszal emeletes épület felhúzásához kezdenek. Földszintje még az idén elkészül és mindjárt használatba is veszik. A gyermekruha konfekció műhelyei kerülnek ide, hogy a tágasabb helyen jobban haladhasson a munka. fehér sóskúti kőből építettek, dr. Köllner Ferenc és Arany István, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának nyugalmazott titkára — mint az akció aktív szervezője — avatta fel, majd a falubeliek megtekintették az ízlésesen Örömmel vették tudomásul | a du nah arasz ti Texagráf Ipari Szövetkezet közgyűlésén részt! vevő tagok, hogy szövetkezetük | 7 millió 856 ezer forint nyereséggel zárta az évet. ! A 22 éve alapított szövetkezetnek 19 esztendeje Semegi Jánosné az elnöke. Kezdetben Dunavairsányban csak gyer- mekruha konfekcióval foglalkoztak. Tavaly ebből származott 8 és fél millió forint bevétel. Dunaharasztin a házgyáraknak készítik a nikeceli hőszigetelőt műanyagból. És ugyanott van a szövetkezet címkéket, ügyviteli nyomtatványokat, kisebb-nagyobb dobozokat, zacskókat előállító nyomdája és csomagolástechnikai üzeme, ami 23 millió forintnál több bevételt hozott tavaly. Az idén ez az üzem 43 ezer földgömböt kasíroz a Kartográfiai Vállalat megrendelésére. Erről is szó esett a közgyűlésen, sőt a tagoknak be is mutatták a március elseje óta, egyelőre még csak próbaképpen kikészített glóbuszokat, me- yekből a kisebb tizenhárom, i nagyobb huszonöt centimé- er átmérőjű. Ez utóbbiból kétfajta készül, az egyik belliiében villanvéső van Texagráf, Duncharaszli Földgömbök a közgyűlésen