Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-22 / 68. szám

Fáklyáidnak a Taimskö/Mmság Tízezer fiatal felvonulása — A Pest megyeiek a Csepel Autógyárban ünnepeltek Budapest ifjúkommunistáinak képviselői, mintegy tízezer fővárosi dolgozó, ifjúmunkás és diák vett részt hétfőn a nagygyűlésen, majd az azt követő impozáns fáklyás felvonuláson, amelyet az MSZMP Budapesti Bizottsága, a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága ren­dezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 58. évfordulója alkalmából. Egyúttal megemlékez­tek a KISZ zászlóbontásának 20. évfordulójá­ról is. A kora esti órákban a Köztársaság téren gyülekeztek a fiatalok. Elfoglalta helyét a nagygyűlés elnöksége: Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Ka­tona Imre, a budapesti pártbizottság első tit­kára, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács el­nöke, Borbély Gábor, a KISZ Központi Bi­zottságának titkára. Az elnökségben foglalt helyet a társadalmi és tömegszervezetek, fegy­veres testületek több vezetője, s ott volt a munkásmozgalom számos régi harcosa, a KISZ egykori alapító tagja. A Himnusz hangjai után Simon Sándor, a KISZ Budapesti Bizottságának titkára nyi­totta meg az ünnepséget, majd Boros Béla, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára mondott ünnepi köszöntőt. Ezután a Köztársaság téren sorra kigyúl tak az emlékezés tiizei, hirdetve a fiatalok tiszteletét a hősök iránt, ifjúkommunista el­kötelezettségüket. Az 1848, 1919 és 1945 ta. vaszát összekapcsoló forradalmi lángot őrző fiatalok fáklyás menete KISZ-indulókat, moz­galmi dalokat, énekelve, vonult végig a fővá ros utcáin. A fiatalok részt vettek a Magyar Tanácsköz­társaság kikiáltásának 58. évfordulója alkal. mából rendezett koszorúzási ünnepségen. Fel­hangzott a Himnusz, majd a Tanácsköztársa­sági Emlékmű talapzatán az MSZMP Köz­ponti Bizottságának nevében Borbély Sándor és dr. Gosztonyi János, a Központi Bizottság tagjai helyeztek el koszorút. A Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa nevében • Kara- kas László munkaügyi miniszter és dr, Sághy Vilmos, belkereskedelmi miniszter koszorú­zott. A társadalmi és tömegszervezetek, a fegy­veres testületek, a főváros dogozóinak, ifjú­ságának képviselői is elhelyezték a szobor talapzatánál a megemlékezés virágait. A kommunista elődökhöz méltóan A nagygyűlés elnöksége (balról jobbra): Árpási Zoltán és Gölöncsér Dánielné. űr. Novák Béla, Komáromi János, Maczkó József, űr. Érdeklődéssel figyelték tegnap a Csepel Autó­gyár művelődési központjának folyosóját borító tabló­kat az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság évfordulójá­nak Pest megyei ünnepségére érkező fiatalok. A megyei KISZ-bizottság rendezte ifjúsági nagygyűlést megelőző percekben felidézték azokat az epizódokat, amelyeket egy-egy jól sikerült — húsz év mozgalmi munkájának eseményeit felelevenítő — fotó ébresztett fel bennük. Valamennyi járás KISZ-esei készítettek tablót, így hát teljes gazdagságában tárult fel a Pest megyei KISZ- fiatalok tevékenységének elmúlt két évtizede. i illegalitásban harcoltak az igaz társadalmi rendért. — Az elmúlt húsz esztendő A nagygyűlés színhelyét, a színháztermet mozgalmi dalok és KISZ-indulók ritmusai töl­tötték be. Ezután elcsendesed­tek a dallamok, s Martinon László, a Pestvidéki Gépgyár irodalmi színpadának tagja előadta Petőfi Sándor Csata után című költeményét. A szavalatot követően Macz­kó József, a Csepel Autógyár KISZ-bizottságának titkára köszöntötte a fiatalokat és az elnökségben helyet foglaló dr. Árpási Zoltánt, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizott­ságának tagját, a megyei KISZ-bizottság első titkárát, Komáromi Jánost, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osz­tályvezetőjét, dr. Novák Béla országgyűlési képviselőt, a Csepel Autógyár vezérigazga­tóját, Gölöncsér Dánielnét, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának titkárát, és Fövé- nyesi Ervint, a Csepel Autó­gyár pártbizottságának titká­rát. A XX. század eleji nyomor képeit, a .munkások és a pa­rasztok kiszolgáltatottságát, az uralkodóosztály hatalmát meg­törni készülő proletariátus ér­lelődő gyűlöletét vázolta be­vezetőjében Tóth András, a KISZ Pest megyei Bizottságá­nak titkára, az ünnepség szó­noka. — A ma nemzedékének csu­pán az egykori híradó filmek vallanak a múltról, a magyar munkásosztály forradalmáról. Archív filmkockák őrzik az • eseményeket, azokat a pilla- | natokat, amikor az elszánt ■ munkástömeg birtokba vette a ■L gyárat, a termelőeszközöket, Bi amikor végre a proletárgyere- ■kek indultak balatoni nyara- j^Básra, salétromos falak közt ^Bengődő sok gyermekes csalá- ^Bok költöztek új otthonba. ^^jBeszélt a szónok azután az ^Bl9-es proletárdiktatúrát kö- ^Bető sötét esztendőkről, ami- Bkor Magyarországon a fehér­■ terror dühöngött és a mun- r hásosztály legderekabbjai, a kommunisták és ifjúmunkások krónikája tanúsítja — mon­dotta befejezésül Tóth András —, hogy a ma fiataljai mél­tóak elődeikhez. Termelőszö­vetkezetek, gyárak épültek fel a segítségükkel. A Hanság láp­vidékének lecsapolása az épí­tőtábori mozgalom elindítója volt. KISZ-védnökséggel épült Pest megyében a Dunai Ce­mentmű, a százhalombattai DKV és DHV, a fiatal város, amely ma a szocialista iparo­sodás példája. Kitüntetések a legjobbaknak Az ünnepi beszédet köve­tően kitüntetések átadására került sor. Dr. Árpási Zoltán bejelentette, hogy Pleyer Já­nost, a Csepel Autógyár mű­vezetőjét — aki ugyan a kö­zépkorú generációt képviseli, ám ma is tevékeny KISZ- propagandista — a Munka Ér­demrend ezüst fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács. Ifjúságért Érdemérmet kapott Pásztor Béla veresegyházi ta­nácselnök és Pataki Márton, az. MSZMP nagykátai_ járási bizottságának első titkára. KISZ Érdemérmet heten, Kiváló ifjúsági vezető kitün­tetést kilencen, Aranykoszorús KISZ-jelvényt öten kaptak. Kiváló úttörővezetö kitünte­tést kapott Skultéti Sándor Cegléd járás úttörőelnöke. A kitüntetések átadását kö­vető örömteli pillanatok után a dunaharaszti gimnázium irodalmi színpada lépett emel­vényre. A háttérre vetített szí­nes — virágokat és fákat áb­rázoló — tabló előtt, piros-, fekete- és fehéringes diákok csoportjai sorakoztak fel a pódiumon. A Tanácsköztársa­ság kommunistáinak, munká­sainak harcát idéző versek és elbeszélések részleteit adták elő. Nagy tetszést arató műso­rukat a Dunakeszi Hütöház pol-beat együttesének bemu­tatója követte. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I Nagygyűlések a városokban, falvakban Megyeszerte folytatódott a Tanácsköztársaság ünnepén a forradalmi ifjúsági napok ren­dezvénysorozata. A budai já­rásbeli ifjúgárdisták vasárnap Budakesziről induló harci tú­rán vettek részt, tegnap pe­dig több száz fiatal részvéte­lével fáklyás felvonulást ren­deztek Ürömön. A dabasi járásbeliek vasár­nap Ócsán nagygyűlésen em­lékeztek meg a Tanácsköztár­saság évfordulójáról. Tegnap Táborfalván, a mű­velődési házban megnyílt az omszki képzőművészek kiállí­tása, amelyet szovjetunióbeli testvérmegyénk Komszomol- szervezete küldött hazánkba az évfordulóra. Nagykátán a telefongyári, Tápiószelén a Kohászati Gyárépítő Vállalat KISZ-esei — a helyi fiatalokkal együtt — az ifjúsági szervezet alapí­tó tagjait köszöntötték. Az évforduló jegyében ifjú­sági nagygyűlés volt vasárnap Százhalombattán, majd tö­megsportrendezvényekkel folytatódott a program. A Dunamenti Hőerőmű Vállalat klubjában a politikai vetélke­dő városi döntőjére került sor. (Falus—Virág) AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYÉI XXX. ÉVFOLYAM, 68. SZÄM Ára 80 filler 1977. MÁRCIUS 22., KEDD Megkezdődött a szovjet szakszervezetek XVI. országos kongresszusa Leonyid Brezsnyev mondott beszédet Hétfőn délelőtt Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotá­jában megnyílt a szovjet szak- Sizervezetek XVI. országos kongresszusa. A kongresszust Alekszej Si- bajev, a szovjet szakszerveze­tek központi tanácsának el­nöke nyitotta meg. Harminc szovjet szakszervezet mintegy 113 millió tagjának képvisele­tében a fórumon 5032 küldött van jelen. Több mint száz or­szág és számos nemzetközi szervezet delegációi is ott van­nak a kongresszus üléstermé­ben. A magyar szakszerveze­teket négytagú delegáció kép­viseli, élén Gáspár Sándorral, az MSZMP PB tagjával, a SZOT főtitkárával. Az elnökség, a titkárság, a revíziós bizottság és a mandá­tumvizsgáló bizottság megvá­lasztása után a küldöttek elfo­gadták az egyhetes kongresz- szus napirendjét, amelynek legfontosabb eseménye a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsa által előterjesztendő beszámoló megvitatása lesz. Ezután Alekszej Sibajev Leo­nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának adta meg a szót, aki az SZKP Központi Bizottsága, a Politikai Bizott­ság és a Titkárság nevében kö­szöntötte a szovjet munkásosz­tály, a dolgozó parasztság, az értelmiség és az alkalmazottak szakszervezeteinek küldötteit, a dolgozó asszonyok és az ifjú nemzedék képviselőit. A szak- szervezetek tevékenységének jelentőségét méltatva megálla­pította, hogy a szovjet szak- szervezetek a kommunizmus iskoláját alkotják. Gazdasági kérdésekről szól­va az SZKP KB főtitkára ki­emelte. hogy a szovjet népgaz­daság megnövekedett méretei felvetették a tervezés és az irányítás tökéletesítésének problémáját, az egész gazda­sági mechanizmus megjavítá­sának kérdését. Ebben az irányban nagy munka folyik. Leonyid Brezsnyev hangsú­lyozta, az alulról jövő kezde­ményezés társadalmi-gazdasá­gi szerepét a szocialista állam­ban, beszélt a szocialista mun­kaverseny jelentőségéről és a munkafegyelem megszilárdí­tásának kérdéseiről. Nagy te­ret szentelt az SZKP KB főtit­kára a szovjet mezőgazdaság, ezen belül különösen az állat- tenyésztés fejlesztésével kap­csolatos kérdéseknek. Az élet- színvonal emelésének feladatai szempontjából pedig elsőrendű jelentőségűnek a munkafelté­telek javítását tartotta. Egyre tökéletesednek a szocialista országok együttműködésének formái Beszédének a nemzetközi politikai élet időszerű problé­máival foglalkozó részében az SZKP KB főtitkára mindenek­előtt arra emlékeztetett, hogy a szovjet állam külpolitikai te­vékenységében az SZKP XXV. kongresszusának határozatai az irányadók. A kongresszus által a békéért és a nemzet­közi együttműködésért vívott további küzdelem érdekében elfogadott program természe­tesen nem egy évre szól, de az első év eredményei sem cseké­lyek. Egyre intenzívebbé vál­nak a szocialista országok ve­zetői közötti kapcsolatok. Tö­kéletesednek a szocialista or­szágok gazdasági együttműkö­désének formái. Több száz, több ezer szovjet ember dolgo­zik manapság a testvéri orszá­gokban, és a szocialista orszá­gok sok munkása és szakem­bere vesz részt a Szovjetunió­ban folyó kollektív építkezé­seken. Hogy mennyire erőtel­jesek és életadónk a szocia­lista országok népei közötti kapcsolatok gyökerei — foly­tatta Leonyid Brezsnyev —, tanúsítja a népi Magyarország egyik sok dicsőséget szerzett üzeme, a Vörös Csepel kollek­tívájának nagyszerű kezdemé­nyezése. A csepeliek szocialis­ta munkaversenyt indítottak a Nagy Október 60. évfordulójá­nak tiszteletére és konkrét kö­telezettségeket vállaltak ma­gukra a Szovjetunióba irányu­ló exportszállítások határidő előtti teljesítésére. Ugyanilyen kezdeményezések indultak Bulgária és a Német Demok­ratikus Köztársaság, Lengyel- ország és Csehszlovákia mun­kásai részéről. Engedjék meg, hogy a kongresszus szószéké­ről tiszta szívből megköszön­jem a testvéri országok dolgo­zóinak az Október ügyével vállalt szolidaritás e rendkívül hatékony és megható megnyil­vánulását. (Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba érkezed, Kulikov marsall Hétfőn délelőtt hazánkba érkezett V. G. Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Var­sói Szerződés tagállamai egye­sített fegyveres erőinek főpa­rancsnoka, valamint A. I. Gribkov, hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzs­főnöke. A Ferihegyi repülőté­ren a vendégeket Czinege La­jos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Csémi Károly altá­bornagy, honvédelmi miniszté­riumi államtitkár, Oláh István altábornagy, vezérkari főnök, miniszterhelyettes és a HM. katonai tanácsának más tag­jai fogadták. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete, J. A. Nau­menko vezérezredes, a főpa­rancsnok magyarországi kép­viselője és F. F. Krivda ve­zérezredes, az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancs­noka. A vendégek a nap folya­mán látogatást tettek a Hon­védelmi Minisztériumban. ★ Az egyesített fegyveres erők egyeztetett kiképzési terve sze­rint az egyesített fegyveres erők állományába kijelölt erők parancsnokai és törzsei rész­vételével tegnap parancsnoki- törzsvezetési gyakorlat kezdő­dött. Halraágyi Péter felvételei Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB közigazgatási és admi­nisztratív osztályának vezetője magyar pártmunkásküldöttség élén. a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására, tegnap Var­sóba utazott. Arne Jorgensen, a Norvég Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának tagja, a Frihe- ten főszerkesztője, tegnap a Norvég Kommunista Párt kül­döttsége élén, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának meghívá­sára, Budapestre érkezett. Dr. Ashagre Yigletu etiópiai külkereskedelmi miniszter, aki delegációt vezetett Budapesten és kereskedelmi tárgyalásokat folytatott dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszterrel, teg­nap elutazott a magyar fővá­rosból.

Next

/
Thumbnails
Contents