Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-20 / 67. szám
1977. MÁRCIUS 20., VASÁRNAP 'xMdaú Szocialista brigádvezetők tanácskozásai Gazdag úttörőnyár Az idei vakációban több mint 150 ezer kisdobos és úttörő számára szerveznek táborozást — mondották el a Magyar Úttörők Országos Szövetségében. Hazánk legszebb hegyvidékein és a tavak mentén újabb táborhelyek létesülnek, így a tavalyinál is több, összesen 3200 úttörőközösség verhet sátrat. Május 22-én életre kel Csillebérc: 600 magyar és szovjet kisdiák érkezik ide a magyar ■—szovjet barátság úttörőtalálkozóra. A hagyományos, évenként ismétlődő programot ebben az évben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a Lenini Pionír Szervezet 55. születésnapja jegyében rendezik meg. Az ipari szövetkezetekben dolgozó 6665 szocialista brigád több mint 73 ezer tagjának képviseletében 196 brigádvezető tanácskozott szombaton az OKISZ székházában. Németh Ferenc, az OKISZ elnökhelyettese vitaindító referátumában méltatta a szocialista brigádok eredményeit, amelyeknek jelentős részük volt abban, hogy az ipari szövetkezetek az elmúlt tervidőszak alatt több mint 40 százalékkal növelték termelésük értékét, amely már megközelíti az évi 50 milliárd forintot. Az idei tennivalók előterében a hazai piac jobb ellátása és az exportkötelezettségek maradéktalan teljesítése mellett a szolgáltatások színvonalának növelésé, valamint az építőipari szövetkezetek 1977. évi tervfeladatainak teljesítése áll. Csupán a budapesti szövetkezeteknek egy év alatt 1955 lakást kell felépíteniük — a többi között ehhez kérték a szocialista brigádok segítségét. ★ Ugyancsak szombaton a ME- DOSZ kongresszusi termében rendezték meg a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek szocialista brigádvezetőinek 3. országos tanácskozását. Részt vett. rajta dr. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter is. Szabó Istvánnak, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének megnyitója után dr. Czimbalmos Béla, a TOT főtitkára számolt be a szövetkezeti brigádmozgalom eredményeiről, s vázolta a további feladatokat. A főtitkár utalt rá, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek mintegy hatmillió hektár földön gazdálkodnak, s évente megközelítően 110 milliárd forint értékű terméket állítanak elő; tagjainak, alkalmazottainak száma eléri az 1,1 milliót. Jelenleg a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben mintegy 9 ezer szocialista brigádban 150 ezer tag tevékenykedik. Munkájuk jelentősen hozzájárul a termelési célok megvalósításához, a belső tartalékok' feltárásához, a nyersanyagokkal, energiával való takarékossághoz. ★ A Magyar Kereskedelmi Kamara székházában tartották tegnap országos tanácskozásukat a gabonaipar szocialista brigádvezetői. A tanácskozást dr. Lénárt Lajos, a Gabona Tröszt vezérigazgatója nyitotta meg, aki az elmúlt évi eredményekről és az idei feladatokról tartott beszámolót. Itthonra, külföldre A Budapesti Kötőipari Szövetkezet abonyi üzemében egyaránt készülnek pulóverek és más kötöttáruk a hazai kereskedelem részére, illetve szovjet exportra. A képen a körláncvarró gép, mely a pulóverek szegélyét varrja. Bozsán Péter felvétele Váci Vörös Újság — a fehérferrorban (2.) Hűen a Tanácsköztársaság eszméihez I Sorozatunk előző részében olvashatták, hogy a váci fegyházban sínylődő foglyok 1920 tavaszán, a Tanácsköztársaság első évfordulójára kézzel írott, titokban terjesztett lapot, a „Váci Vörös Üjság”-ot szerkesztettek. A munkásmozgalom története szempontjából is felbecsülhetetlen értékű lap második száma a váci Vak Bottyán Múzeum birtokában van. A sorozat második részében ezt ismerteti a szerző. A „bűnjel”, az említett Váci Vörös Újság 2. ünnepi száma, agitatív, bizakodó, a Tanács- köztársaság eszméihez való töretlen hűségről tesz tanúbizonyságot. A lap 8 negyed íves oldalon jelent meg, ceruzával írva, díszített fejléccel. Ismét ünnep Az első oldalán „Március 21.” címmel a Tanácsköztársaság kikiáltásáról emlékezik meg. A cikkben olvashatjuk: „Vörösbetűs ünnepe ez a nap a magyar proletariátus naptárának. Ünnep, mert ezen a napon érthetetlen álmából felocsúdva magának követelte a hatalmat... Azóta megváltozott a világ, a magyar proletariátus újra felvette a tőke bilincseit.... Ismét március 21-e van. Talán ennek a napnak bűvös varázsa újra felrázza a proletárságot, s elindul eltiporva minden akadályt, hirdetni a szocializmus diadalát. Ha ez valóra válik, akkor a vörös lobogó nemzetközi pompája alatt elindulunk Nyugat felé.” A cikk agitatív erejéhez nem kell kommentár. „Az Orosz Szovjet üzenete” című cikk bizakodó hangulata mögött érezni lehet a Szov- jet-Oroszország segítségébe vetett hitet. Idézet a cikkből; „Az orosz proletariátus, a magyar elvtársainak üldözését nem hajlandó tovább tűrni, s ezért utolsó ízben szólítja fel Önöket (a magyar kormányt), hogy a politikai üldözéseket azonnal szüntessék be, a foglyokat bocsájtsák szabadon, a nemzeti hadsereget szereljék le, s a fegyvert, mint legjobb kézbe, a nemzeti proletár súgnak adják át!” Ezeket a sorokat a fehérterrornak teljesen kiszolgáltatott kommunista foglyok a váci fegyintézetben 1920 tavaszán le merték írni. Holott tudták, hogy ez a lázítás tényét bizonyító bűnjel hosszú évekkel súlyosbíthatja büntetésüket. A lap „közgazdasági rovatában” elemző cikket találunk a kisgazdák helyzetéről. „Parasztdiktatúra? Kisgazdák éb- I redőse” címmel. (A cikk sür- I geti, hogy a szekularizációnak (az egyházi javak állami tulajdonba vétele) még aratás előtt be kell következnie. Radikális földreformot követel, „A nagybirtokokat fel kell parcellázni, szóval a nincstelen proletárokat földhöz kell juttatni, a földmunkások ezreinek ez a vágya immár oly erős, hogy azon már megtörik a csuhások és fehértollasok terrorja...” Humor és bizakodás A lapnak humorrovata Is van. A humor az iróniával, az öniróniával keveredik ezekben az írásokban. Például az egyik humoros hirdetésben a következőket olvashatjuk: „A Váci Vörös Üjság” Ki- adóhivatala a fegyintézet házi munkásai között pályázatot hirdet egy lapterjesztői állásra. Sikeres működés esetén 3—21 napig terjedhető sötétzárka. Ajánlatok: „A smasz- szer sem vak jeligére” kéretnek.” A legújabb hírek című rovatban jelent meg humorosan a vágyálom. „Horthy bűnbánása” címmel. A lap irodalmi rovatában közli, természetesen a szerző megjelölése nélkül, az „Orosz Május” című verset. A vers ismertetésénél ismétlésbe bocsátkozva, a mindent vállaló bátor helytállásra kell hivatkoznom. Ez a vers önmagában felér egy politikai hitvallással. Beszéljen az itt idézett részlet önmagáért. „1. Horthy Miklós a bécsi konzulátus útján Kun Bélához beadványt intézett, melyben jelezte, hogy hajlandó kormányzói állásáról lemondani, ha amnesztiát kap.” Az elítéltek akasztófahumorát tükrözi a „Sport-rovatban” megjelent írás is, Házi vadászverseny címmel. „Március 20-án megtartott nagy házi vadász versenyen a 187-es számú zárka lakója, Gyócsos Mihály nyerte el a babért. Félóra hosszáig tartó vadászaton 223 szépen kifejlett tetűt ölt meg az ingében. Az eredmény országos rekord. ... Gyócsos Mihály nagyban és kicsinyben valódi fajtetűk szállítását vállalja. Hasas nőstények nagy választékban.” A megtorlás Az újság szerkesztése, tördelése arra utal, hogy avatott kezek készítették elő. Mint a tárgyalások során kiderült, „főszerkesztője”, Zsemberi valóban hírlapíró volt. Ellene és 18 társa ellen, a VÁCI VÖRÖS ÜJSÁG útján elkövetett 13 rendbeli izgatás, felbujtás vádjával emeltek vádat. A vádlottak amúgy is hosszú egyéb büntetését e vád alapján 4—5 évvel tetézték meg. Alföldi Vilma (Vége) „Testvér a bajban és a szenvedésben Proletár hited maradjon ébren! Ne higgy, a konok kételkedőknek, Meglátod nem soká, szép napok jönnek! Most rád csapódik a börtön ajtó Emészt a gond, bú könnyet fakasztó De majd szabadulsz, mert meghal a vád S kelet májusa fog ragyogni Rád. Keleti május bűvös zenéje repüljön lelkünk messze eléje. Orosz határra, Lenin sátrába Sóhajtásunk, nem száll hiába! Vörös koszorú a homlokomon És kelet tüzét szívemen hordom.” Őt évvel a határozatok után M§gyMönállósággal, felelősséggel A járási és községi kulcsszerepet töltenek be a part politikájának pártbizottságok megvalósításában a fal- _ ______________r___ vakban. Meghatározó sz erepe van például a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek hatékony pártirányításának. De á járási és községi pártbizottságok eredményes munkájának függvénye a községi tanácsok eredményes működése is. A helyi községi pártbizottságok és pártvezetőségek megfelelő kádermunkája nyomán tovább fejlődött az elmúlt öt évben a községi tanácsok testületéinek és apparátusának államigazgatási és államhatalmi munkája. Erősödött a községi tanácsok és a lakosság kapcsolata. A politikai irányító munka súlyának növekedésével falun is gazdagodnak és gyümölcsöznek a párt tömegkapcsolatai. Ez a lakosság politikai és társadalmi aktivitásának növekedésével mérhető, azzal a sok százezer munkaórával, melyet a községek lakossága lakóhelyének fejlesztéséért áldoz. A helyi párttestületek fejlődésében jelentős szerepet töltenek be a Politikai Bizottság öt évvel ezelőtt, 1972. március 21-én, megjelent, rájuk vonatkozó határozatai, melyek következetesen megvalósulnak Pest megye pártszerveinek irányító munkájában. A megyei pártbizottság érvényesíti azt az elvet, hogy a járási pártbizottságok alapvető feladata a párt politikájának, a párthatározatok végrehajtásának helyi elősegítése. Ma már a járási pártbizottságok munkájának középpontjában a területükön működő alapszervezetek községi, üzemi, hivatali, intézményi pártvezetőségek és pártbizottságok tevékenységének továbbfejlesztése áll. Önállóságuk, felelősségük és kezdeményező készségük gyarapításával segítik elő a járási pártbizottságokat a párthatározatok következetes helyi megvalósításában. A testületek napjainkban bevált munkamódszere a pártszervek és szervezetek helyi segítése, a határozatok végrehajtásának ellenőrzése. Rendszerré vált, hogy a járási pártbizottsági és végrehajtó bizottsági ülésein a pártszerveket és szervezeteket beszámoltatjuk munkájukról, egy-egy határozat végrehajtásáról. A Politikai Bizottság határozatának megfelelően az elvi, politikai és szervezeti feladatok egységes értelmezése és végrehajtása eszközének tartják a rendszeres, havi alapszervezeti párttitkári értekezleteket. Ezek a tanácskozások egyre inkább betöltik feladatukat a tájékoztatásban, a feladat meghatározásában, a tapasztalatcserében. Rendszeresebbé vált az alapszervezeti pártvezetőségek reszortfelelőseinek tájékoztatása. A járási pártbizottságok egyre több tapasztalt aktivistát bíznak meg az alapszervezeti munka segítésével. Ugyanakkor a termelőszövetkezetek és üzemek függetlenített párttitkárait még kevésbé vonják be a járási párt- bizottság feladatainak megoldására. A területi- és reszortelv együttes, következetes alkalmazása nyomán gazdagodott a járási pártbizottságok apparátusának munkastílusa. Kialakult annak rendje, hogy a járási pártbizottság első titkárai hetenként egy meghatározott napon a függetlenített politikai apparátussal munkaértekezleten vitatják meg az elmúlt hét eseményeit és határozzák meg területenként az elkövetkezendő időszak feladatait. A politikai munkatársak és vezetők munkaidejük 70 százalékát a területen töltik, a községi pártbizottságokat, a termelőszövetkezeti, üzemi alapszervezetek segítik. Rendszeresen részt vesznek a községekben működő pártszervek és alapszervezetek testületi ülésein és a taggyűléseken is. A Politikai Bizottság öt évvel megállapíthatjuk, hogy Pest megyéhatározata után ben a községek és a kö. zös gazdaságok párttó szervei. A községi pártszerv feladata a település politikai életének irányítása, koordinálása. E munka során minden eddiginél nagyobb gondot fordítanak ezek a pártszervek az alapszervezetek munkájának fejlesztésére, a községi politikai rendezvények megszervezésére. Eredményesen oldják meg a propagandisták felkészítését, továbbképzését és a községben működő alapszervezetek titkárainak képzését is. Egyre inkább betöltik szerepüket a községi pártbizottságok a lakosság egészének mozgósításában. A helyi célkitűzések megvalósításában, a társadalmi erőforrások feltárásában és legcélszerűbb felhasználásában is kezdeményező szerepet töltenek be. Ä határozatok elveit érvényesítve részt vállalnak a helyi gazdasági élet irányításában. Ismertetik az idevonatkozó határozatokat, megszervezik, segítik, ellenőrzik azok végrehajtását. Egyre inkább érvényesül az általuk irányított alapszervezetek munkájában, a gazdasági döntések hatásának politikai mérlegelése, és az elképzelések szigorú egyeztetése, a párt politikájával, az össztársadalmi érdekkel. Ez utóbbinak különös jelentősége van a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a lakosság ellátásával foglalkozó szervek, pártszervezeteinek munkájában. Erre mutat, hogy a tavalyi nehéz mezőgazdasági év ellenére is biztatóan alkuit a megyében a zöldségtermelés, különösen a másodvetések tekintetében, valamint a szarvasmarha hús- és tejhozamának és a sertéshús termelésnek emelkedése. Példa mutató az szigetszentmiklósi, szobi, gödi, kistarcsai közP8St megyében ségi pártbizottságok mun- sí kája. Egyre inkább megtalálják helyüket a községi pártbizottságok a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyesülése által kialakult új helyzetben is. A gazdasági koncentrációt egyre gyümölcsözőbben követi a jó politikai együttműködés. Erősödik a községi pártbizottságok kezdeményező és ellenőrző szerepe is. Rendszeressé vált a testületi üléseken a községekben működő gazdasági szervek vezetőinek beszámoltatása és a feladatok meghatározása. A gazdaságpolitikai munka fejlődését mutatja, hogy a tavalyi községi pártbizottsági és végrehajtó bizottsági ülések több mint felének napirendjén községfejlesztési, beruházási és más gazdasági kérdések szerepeltek. Politikai érettségüket bizonyították a községi párt-végrehajtóbizottságok a párttagsággal folytatott beszélgetések és tagkönyvcsere kapcsán. A városi és üzemi pártbizottságokhoz hasonlóan nagy körültekintéssel, szervezetten és tartalmasán végezték el ezt a jelentős politikai munkát. A januárban megtartott községi pártbizottsági ülések, melyek összegezték a tagkönyvcsere beszélgetések alapján a pártszervezetek tennivalóit, jó néhány fontos teendőre hívták fel a figyelmet. így például, hogy rendszeresebbé kell tenni a kapcsolatot a községben működő különböző jellegű pártalapszervezetek között. Az eddigieknél alaposabban, tartalmasabban kell a párttagságot felkészíteni a taggyűlésekre, hogy cselekvő résztvevői tudjanak lenni az alapszervezeti pártmunkának. De erősítésre szorul a koordináció a községekben működő tömegszervezetek között is. A községi pártbizottságok határozatai értelmében még ez év második felében párttaggyűléseken számolnak be a vezetőségek a párttagságnak a beszélgetéseken elhangzott javaslatok megvalósításának helyzetéről. Megkülönböztetett a bözségi és termeiőszö. vetkezeti partszervezefeladatok várnak tekre az idei mezőgazdasági termelési feladatok szervezeteinek megerősítésében jelentős eredményeket értek el a járási pártbizottságok. A határozat szellemében a községi, valamint termelőszövetkezeti pártszervezetek munkájának összehangoltságával a falvakban is magas szintű, egységes pártirányítás érvényesül. Ebben jelentős szerepet játszott a közös-tanácsú községek rendszerének átgondolt és tervszerű kialakítása. Ezt bizonyítja az eredményes munka o váci, a budai és a ráckevei járás nagyközségeinek, valamint közös tanácsú községeinek pártbizottságain. Ma már megyénkben a pártalapszervezeteknek csak 17 százaléka tartozik a kilenc járási pártbizottság közvetlen irányítása alá. A pártalapszervezetek és a párttagság döntő többsége, a járásokban közvetlenül a községi és termelőszövetkezeti párt- bizottságok és pártvezetőségek közvetlen irányításával munkálkodik. Ez lehetővé teszi az irányító pártszervek operatívabb munkáját, másfelől megfelelő lehetőségeket teremt arra, hogy a helyi ismeret birtokában reálisan foglaljanak állást — hatáskörüknek megfelelően( — a községet érintő legfontosabb fejlesztési ' döntések előkészítésekor, valamint a káderügyekben. Az elmúlt öt évben a községi tanácsok megnövekedett önállóságával teljes szinkronba került a községi pártbizottságok hatás- és jogköre olyan értelemben is, hogy valamennyi helyi politikai intézkedést igénylő kérdésben önálló döntési joggal rendelkeznek. A községi pártbizottságok döntő többsége ma már eredményesen tölti be a Politikai Bizottság határozatában megjelölt szerepét, mely szerint a községi pártbizottságok és pártvezetőségek a területükön lévő alapszervezeteknek irányímegvalósításában. Az országos és megyei célkitűzések valamennyi kommunista előtt ismertek. A tsz-ek pártszervezetei a gazdaságok terveivel összhangban elkészítették és taggyűléseken jóváhagyták cselekvési programjaikat. A termelési tervek teljesítése megfelelő időjárás esetén is körültekintő, fegyelmezett munkát igényel a mezőgazdaságban dolgozóktól. A pártszervezeteknek politikai eszközökkel, meggyőzéssel kell érvényt szerezniük a nép- gazdasági és helyi érdek összhangjának. Csak ennek nyomán valósulhatnak meg a megyei elképzelések a zöldség termőterület és a hozamok növelése, az állattenyésztés fejlesztése. A községben működő pártszervek joggal elvárják, hogy a munkában érvényesüljön a párttagok példamutatása. A pártalapszervezetek vezetőségei rendszeresen kísérjék nyomon a gazdasági munkát, s ha szükséges — a munkatervtől eltérően is — hívják össze a kommunistákat tanácskozásra. Indokolt esetben a pártszervezetek operatívan is segítsék a gazdasági vezetőket az akadályok elhárításában, a munka eredményesebb megszervezésében. Az eddigieknél bátrabban és rendszeresebben kell a mezőgazdasági termelés fejlesztésének szolgálatába állítani — a párt vezető szerepének érvényesítésével — a termelő- szövetkezetekben és a községekben működő társadalmi és tömegszervezeteket. Érdemes megvizsgálni annak lehetőségét is, hogy a tsz-ek és a községi pártbizottságok választott testületéiben tevékenykedők közül többen kapjanak pártmegbízatást a termelés segítésében, a gazdaságokban folyó politikai munka erősítésében. Mindezen feladatok eredményes megoldása további előrelépést jelent a Politikai Bizottság öt évvel ezelőtt megjelent határozatainak következetes megvalósításában. ARATÓ ANDRÁS