Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-19 / 66. szám
Vérségi diákok Aszódon A vérségi általános iskola ötödikes és hatodikos tanulói Kalmár Jánosné vezetésével meglátogatták az aszódi Pető- fi-múzeumot, ahol Asztalos István tartott számukra diavetítéssel egybekötött tárlat- vezetést az Aszód a kőkoriján című kiállítás anyagából. Utána megtekintették a Petőfi Pest megyében című összeállítást, és a Galga-völgy népviseleti anyagát, majd Petőfi mellszobra előtt irodalmi műsorral emlékeztek 1343. március 15-ére. Jancsek Magda és Kónya Klára virágot helyeznek a szobor talapzatára. Szénási Erika a Nemzeti dalt szavalja. Napirenden: a zöldség és gyümölcs átvétele - kertbarátok köre - társadalmi munka IV. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1977. MÁRCIUS 19., SZOMBAT Hárman az Árammérőgyárhói Új tanácstagok a városért Ismerkednek a megbízatással, keresik feladataikat Értekezletet tartottak a járás községeinek tanács- és nép- frontelnökei. A tanácskozás napirendjén két fő téma szerepelt. Először Dolmány Ferenc, az MSZMP járási bizottságának munkatársa tájékoztatta a résztvevőket a járás 1977. évi terveiről, gazdaságpolitikai célkitűzéseiről. Szólt a községfej les ztés hez szükséges munkákról, az ipar és a mező- gazdaság előtt álló feladatokról. A nagy hejehujával, éljen a háborúval, vesszen Szerbiával indult első világháború második évében Galíciában már súlyos vereséget szenvedett az Osztrák—Magyar Monarchia hadserege. Przamysl várában 1915. március 22-én több százezer katona esett orosz fogságba, köztük a Gödöllőről, Sza- dáröl, Veresegyházról stb. bevonultak egy része is. A csapásokat követő szenvedést az egyház igyekezett felhasználni a vallásos érzés növelésére, Magyarország hercegprímása május 30-án Budapesten a „Przemysl eleste fölötti fájdalmában” hatalmás körmenetet vezetett, amelyen Gödöllőről és környékéről több ezren vettek részt a fogságba esettek hozzátartozói közül. Harangból ágyú A fogságba esettek és halottak emlékére állított emlékmű még ma is áll a Margit-híd budai hídfőjénél, tetején oroszlán nyugtatja talpát egy leroskadt ágyún. A következő évben már teljes valóságában mutatkozott meg a háború arca: „A lapok tele vannak örömhírekkel, új győzelem mindenfelé, de új meglepetés is. A drágaság kezd terjedni, az üzlétek pan- ganak az ürességtől és kezdődik a láncolás. Jönnek a hadimilliomosok, akik szállítják a papírbakancsokat és katonáink lábai a Kárpátokban elfagyva, nyomorultan vánszorognak, szánalmat gerjesztve a járókelő közönség részéről, akik véreinket így megcsonkítva látják viszont... Így jutottunk mi is arra a sorsra, hogy Veresegyházon leszereltek három harangot. Ez volt 1916. november 13-án. Volt sírás a leszerelésnél. Minden jelenlévő megA második napirendi pont előadója Bodor Zoltán, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának főelőadója volt. Tájékoztatójában a népfront VI. kongresszusa határozatainak végrehajtásához szükséges feladatokról beszélt. Kiemelte a községi tanácsok és a népfront együttműködése fontosságát, gyümölcsözőbbé tételét, s a népinontbizottságok gazdaságpolitikai tevékenységének szükségességét. csókolta a sokat hallott harangot ... Ezentúl a harc mezején elhullott véreinket siratják. Ha ugyan nem kerül- nak valami módon csalók kezébe.” — írta Kozma István pap a nehéz időkben. A gazdasági helyzet pedig egyre súlyosabbá vált. A negyedik háborús év, 1917. dec. 31-én Roheim Samu, a Magyar Ipar és Kereskedelmi Rt. fő- részvényese — év végi felbuzdulásból — alázatos levélben fordult a főszolgabíróhoz, hogy a veresegyházi gazdaságában dolgozó 35 „darab” orosz hadifoglyuk részére valahonnan szappant kiutaltatni szíveskedjék, mivel azt beszerezni képtelen. Először ez ügyben az alispánhoz fordult Roheim, ahonnan a főispánhoz küldték. Még néhány levél ment ide- oda, míg végül is a főszolgabíró intézkedésére Veresegyház község 20 darab szappant kiadott a hadifoglyok részére a saját járandóságából 1913. február 18-án. Napirenden az árukapcsolás A főszolgabíró 1918 februárjában távirati jelentést kért a községektől, hogy a rekviráláshoz kirendelt katonaságra hol és meddig lesz még szükség. A hátországban különböző feladatokat ellátó katonaságra ugyanis nagy szükség lett volna a frontokon, ahol a monarchia az év tavaszán az utolsó katonai erőpróbára, offenzívára készült. A veresegyházi jegyző 1913. február 13-án táviratban azt jelentette, hogy az idevezényelt katonaságra a rekviráláshoz előreláthatólag még két hétig szükség lesz. Veresegyházon a háború utolsó éveiben a drágaság, az Az Árammérőgyár KISZ- termében négyen üljük körül az asztalt. Beszélgetünk. Arról, hogy mit tehetnek választókerületükért az újonnan megválasztott tanácstagok. Beszélgető partnereim mindhárman újoncok. Ha nem is a közéletben, de a tanácstagi poszton. Március 6-án, az időközi választásokon kerültek be a város népképviseleti testületébe. Távol a központtól Török Sándornak sietős a dolga, tömören foglalja össze véleményét: — Könnyű dolgom van a 30-as körzetben, mint pártösz- szekötő dolgoztam itt hat évig, megválasztásom előtt. Volt tanácstagunk mellett, a kerületben adódó munkákból eddig is kivettem a részemet, így hát nem szokatlan a megbízás. A 30-as tanácstagi körzetbe két utca, a Röges és a Knapp tartozik 250 lakóval. Török Sándor 1960 óta itt lakik, az emberek többségét személyesen ismeri, úgy érzi: ért a nyelvükön, tudja hogyan, miként lehet őket aktivizálni. — Tavaly utat építettünk. A sáros, kátyús földúton elakadtak a teherautók, a mentő. Hosszas győzködés, kilincselés, levelezés után végre elértük, hogy a szükséges összeget áruk elrejtése és az árukapcsolás napirenden volt. Az élelmiszerek és a háztartási szerek fokozatos eltűnése miatt a sorban álló asszonyok gyakran nem takarékoskodtak a kifakadásokkal. A nagybirtok árnyékában A Roheim-birtok állandó nyomásként nehezedett a veresegyházi parasztságra, elfogva a terjeszkedési, de még a bérleti lehetőségeket is. Maga Roheim már két évtizede hadilábon állt a kisgazdákkal. A veresegyháziak nyíltan feltárták Roheim módszereit 1908-as beadványukban a földművelésügyi miniszterhez, amikor a parcellázásra szánt kincstári földből, amelyet sokan csak legelőnek használtak, azt írták: „Sőt még ezt a kincstári földet se kaphatja meg községünk teljesen, mert a szomszédban van a Roheim Samu féle uradalom, s ha nem ígérjük annak pda a föld javát: ránk licitál és mit se kaphatunk.” A váci főszolgabíró 1918. november 5-én, néhány nappal a polgári demokratikus forradalom kitörése után írta jelentésében az alispánnak: „A hangulat községenként különböző. Ahol hatalmas zsidók vannak, ott zsidóellenes ... Zsidó községben Ligetpusztán fölgyújtották Fischer Ede lakóházát és dohányos pajtáját, mindent elraboltak. Félnek Veresegyházon Roheim és Palotai, Váckisújfalun Gosztonyi Tibor; Szódon (Csörög) Tra- gor Ernő és llka-pusztán Scheffer Bódog a megtámadta- tástól. Tehetetlen vagyok, mert katonát a védelmükre nem adhatok.” Horváth Lajos (Folytatjuk) megkapjuk a tanácstól. 500 óra társadalmi munkával járultak hozzá a lakók az út mielőbbi elkészítéséhez. Hordtuk a földet, alapoztunk, az Árammérő- gyárból is kaptunk segítséget. Az idén és jövőre járdát szeretnénk építeni, mert a két utcában csak egyharmad részben van jó gyalogút. Nagy szükségünk volna egy segélykérő telefonra is, hiszen mesz- sze vagyunk a központtól. Ha a tanácstól megkapjuk az anyagi fedezetet, társadalmi munkában itt sem lesz hiány. Még azt is elmondja, hogy már megkezdték a köztisztasági hónap szervezését, összehívta a lakosokat, s megállapodtak, hogy mindenki kitisztítja háza előtt a vízelvezető árkot. Távirati stílusban, elmenőben sorolja személyi adatait: 46 éves, művezető a próbateremben, 28, éve dolgozik a gyárban, egyhuzamban. Szemináriumi előadó, szakszervezeti bizalmi, a járási-városi népi ellenőrzési bizottság tagja, polgári védelmi parancsnok... A lakótelepen másfélék a gondok Nádasdi Gáspár és Kroneraff István nem rendelkezik ekkora közéleti rutinnal. A tanácstagság az eddigi legfontosabb megbízatásuk. De nemcsak ebben hasonlítanak: mindkettőjük a, Stromfeld Aurél sétányi lakótelepen újonnan kialakított körzetek első tanácstagjai. Közös terület; közös gondok, közös tervek. Nádasdi Gáspár: az 55-ös körzetben választottak meg, a 6-tól 10-ig számozott házak tartoznak a kerületembe. Érdekes az összehasonlítás; a 30- as körzet két utcájában ösz- szesen 280-an laknak, az 55-ös hét házban 308 család! A régi körzetekben szinte mindenki mindenkit ismer, itt most ismerkednek a lakók, három éve sincs, hogy az első épületeket átadták. Kroneraff István: a régi' körzetekben el lehet különíteni az utcákat, a körzetek között ha nem is keményen, de vonalat húzhattak, a lakótelepen másképpen van. Itt egy tanácstag nem tanácstag. Egymást érik a házak, egységes a telep. Nem véletlen tehát, hogy egyforma problémákat emlegetnek, ismerkednek a környékkel, a lakókkal; még keveset tudnak. Kroneraff István; a 15-ös számú OTP-háziban lakom, s én töltöm be a közös képviselő tisztét. Többször kérdezték már lakótársaim; mit tehetnénk közösen, mire volna szükség. Egyelőre nem tudok nekik válaszolni. Legalábbis ami a társadalmi munkaakciókat illeti. A lakótelep nagyjából kész, felhúzták az utolsó házat is, de a végső tervedet még nem ismerjük. Nádasdi Gáspár: látjuk, hogy egyre több földet hoznak a házak köré, de nem ismerjük a parkosítási tervet. Az első tanácsüléstől azt várjuk, hogy tájékoztassanak bennünket a részletes elképzelésekről, tud- iunk mihez igazodni, tervezni, mozgósítani. A lakóteleppel mindketten elégedettek. Egészséges, kellemes, szép a környéke. A közvetlen környezet azonban sok tennivalót kíván még. A közös, nagy játszótéren kívül minden ház mellé elkelne egy-egy hinta, homokozó, padok. A lakók között sok a fiatal, a gyerek, a gyesen levő kismama. Kicsi a közért, de a tervek szerint hamarosan megkezdik az új ABC-áruház építését. Kroneraff István: amíg az építési területet el nem igazítjuk, nem számíthatunk a köz- tisztaság, a közvagyon védelmének javulására. Ha tisztábbak,' csinosabbak lesznek az utak, a parkrészek, a lakók is jobban vigyáznak majd. Csak a közösség erejével Nádasdi Gáspár: a szervező, népszerűsítő munkákba be kell vonnunk a lakókat. Elvégre mi sem vagyunk különállók, pusztán felelősei, képviselői házainknak. Régi és új ismeretséget felhasználva aktivis- takört kell létrehoznunk, jó kapcsolatokat kell kialakítanunk egymásai. Kroneraff István: s ez biztosan nem lesz nehéz. Sokszor hallani: az új lakótelepeken nem, vagy csak nehezen alakul ki jó közösség. Én mást tapasztaltam. Viszonylag rövid ismeretség után átjárunk egymáshoz, egy-egy lépcsőházban nyitott ajtók mögött szilvesztereztünk, kölcsönösen vigyázunk gyermekeinkre. Jó közösség összekovácsoló- dásához idő kell. Az új lakók ma még többet foglalkoznak lakásuk berendezésével, a hibák kijavításával, saját problémáikkal. De ha -a házban olyan hiba támad, amit közösen kell elhárítani, nem húzódozunk — ez Nádasdi Gáspár véleménye, aki az Árammérő- gyár szervezési csoportvezetője, 31 éves. Kroneraff István a gyár művezetője, a szakszervezeti műhelybizottság tagja, pártvezetőségi tag, 36 éveá. A tanácsnál kettőjüknek, és a harmadik lakótelepi tanácstagnak, Epress Jánosnak külön összekötőjük van. Ahhoz, hogy eredményesen'működhessenek, közös megbeszélésekre, összefogásukra lesz szükség. Ezt tervezik. G. Z. Lakáskarbantartási munkákra nyugdíjasokat és aktív szakmunkásokat gebinesként feSveszünk az alábbi szakmákban: • kőműves • ács • festő és tapétázó O asztalos Q villanyszerelő O parkettázó és. műanyagburkoló Jelentkezés: a Gödöllői Építőipari Szövetkezet központjában, Gödöllő, Dózsa György u. 67. sz. Segítségre ki szorul? Ezen töprengek mostanában. Segítségre szorul a gyenge, gyámoltalan, betek, bajbajutott, a magatehetetlen, a magáról gondoskodni még nem tudó gyermek, a már nem képes aggastyán. Segítséget kér az erejét meghaladó munkára vállalkozó; a házat építő a szomszédoktól, barátoktól, rokonoktól, a brigádtól. A segítség fogalmában benne van, hogy a fő terhet mindig a kérő vállalja, voltaképpen azért ké-' rí, mert már csak egy kis plusz kellene ahhoz, hogy megbirkózzon a súllyal, de az hiányzik a karjaiból, izmaiból. Eddig körülbelül így gondoltam. Hallom azonban unos-un- talan más értelemben. Nem is egészen értem, hogyan • gondolják. Ezt a fajta segítséget nem magánszemélyek szokták kérni. Közösségek, csoportok, testületek, bizottságok, üzemek, vállalatok. A kérés__ „lentről” „fölfelé” irányul. A brigád vezetője: hogy még eredményesebben dolgozhassunk, teljesíthessük vállalásainkat, a pártszervezet, szakszervezet, gazdasági vezetés segítségét kérjük. A műhelyvezető az üzemvezetőtől, az üzem a gyáregységtől, a gyárvezető a vállalattól, a vezérigazgató a megyétől, a megye a központtól, a központ a főhatóságtól, a főhatóság ... Olyan lavina ez, amit fölfelé gurítanák. S a kérés mindig meg- hallgattatik. Az egész meglehetősen groteszk. A fő és főbb testületeket általában egy-egy személy képviseli. Mulatságos, amikor tizen- öten-húszan-ntvenen vagy akár százötvenen, harcedzett katonák, megtanácskozzák az időszerű tennivaló- iMt, ki-ki elmondja ötleteit, módszereit, megígéri, mindent megtesznek, már csak az van hátra, hogy a felsőbb segítséget megkapják. A képviselő bólogat. Azért groteszk, mert többnyire első szám első személyben teszi ígéretét. Mért is töprengek én ezen? Akkor kezdett valahai motoszkálni a fejemben, amikor elég tekintélyes magasságokba követhettem a felfelé taszigált kéréslabdát. Segítséget kér a brigád? Érthető. Ott állnak a rengeteg munka kellős közepén, nehezen igazodnak el a külső és felső viszonyok szövevényében. Még a műhely, üzem, gyáregység is hagyján. De amikor a vezér is segítségért nyújtotta a kezét — gyanút fogtam. Elkezdtem töprengeni és a következőkre jutottam. A legmagasabb régiókbfl ugyan nem jutottam még el, de mivel az jeddigi lépcsőkön kivétel nélkül mindenki kért az egy fokkal feljebb állóktól, merek következtetni arra, hogy mindenki kér. Csodák azonban nincsenek. Senki sincs fölruházva titokzatos erőkkel és hatalommal, amelyekből adhatna a segítséget kérőknek. Csak olyasmivel tudja támogatni az egy-két lépcsővel lejjebb levőket, amire helyzeténél fogva törvényes kerete, eszköze és lehetősége van. Segítség címén tehát azt teszi, amit egyébként is tennie kente. Ám, ha „segít”, cselekedete többnek, nemesebbnek tűnik föl. De mivel mindenki segít valakit, végül is kiegyenlítődik minden. Ezért javaslom: ne segítséget kérjünk és adjunk, végezzük el a ránk szabott feladatokat legjobb képességünk szerint. Nehogy némelyek oktalanul hálára kötelezettnek érezzék magukat. Ami megalázó. Kör Pál Az őszirózsától a vörös csillagig (1.) A háború arca a hátországban
