Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
1977. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK Marton Endre köszöntése Marton Endrének, a Nemzeti Színház igazgató főrendezőjének 60. születésnapja alkalmából Pozsgay Imre miniszter szerdán adta át a Kulturális Minisztérium üdvözletét és ajándékát. A bensőséges megemlékezésen részt vett Korni- desz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője is. • Az idén ismét Húsz olvasóidkor A népfrontmozgalom nem csupán a közművelődés bevált formáit hasznosítja és szorgalmazza, hanem felkarol és támogat minden új, hasznosnak tűnő kezdeményezést. A legjobb példa erre az olvasótáborok egyre nagyobb száma, s egyre aktívabb kezdeményezéLátogatás a Nemzeti Galériában Emlékezés üitz Bélára és Mcdveczky Jenire A szentendrei Kocsis Imre kiállítása A Magyar Nemzeti -Galériában, születésének 90. évfordulóján, Vitz Béla kiválasztott életművének lehetünk szemtanúi. Nézzük az aktivizm-r. j korszakának remek alkotásai i * és szinte úgy érezzük; a magyar Léger mesterművei előtt állunk. Az volt az 1920-as években, Derkovits startját is ő irányította kiváló kezdeményezéseivel, s hozzájárult Hincz Gyula későbbi értékeihez. Saját törekvéseit megszakította, módosította, hogy közérthető maradhasson. Számára a szocializmus szolgálata volt a legfontosabb. Elementáris erejű rajzok, képek adnak számot a sebesültek és siratok drámájáról, a Halászok hősi munkájáról, párizsi tetőkről, a luddi- ták harcáról, kirgiz fejről, Gorkij és Csapajev portréjáról. Hiánytalan tudás és eszmei elkötelezettség avatja századunk magyar képzőművészetének egyik nyitó mesteré- ,vé. Medveczky Jenő rajzainak áttetsző világossága, kulturáltsága és a mester remek szín- érzéke, az Iliász-sorozat üde intellektualizmusa messzi tájakra vezet. Megnyugtat a Dunakanyar vasút menti házainak harmóniájával, a térdére könyöklő nő tűnődésével, az összekulcsolt kezek egységes látványával, a nagymarosi részletek finom megfigyelésével. Ez a belső elfojtódás és arány érzék emberi hitvallásán nak és művészi magatartásának lényege. A Nemzeti Galéria nemcsak a klasszikus értékké lendülő múltat leltározza, hanem az új kísérleteket is fokozottan az érdeklődés középpontjába helyezi. E komplexitás jegyében mutatta be Műhely sorozatában a Szentendrén alkotó Kocsis Imre alkotásait, melyek március 20-ig láthatók. Kocsis 1940-ben született Makón, 1966-ban végezte el a Képzőművészet! Főisikolát, 1969-ban kapott műtermet Szentendrén. Szenvedélyes kísérletező. Megfontoltan az. Festői elveit elmélyülés hitelesíti. Alkalmazta a vegyes nyomatot és a festészet új technikáit, most színezett fotókkal mutatkozik be. Elsősorban azonban a tartalom a lényeges elem. Kocsis Imre abból indul ki, hogy a festő feladata, hogy észrevegye és rögzítse a ritka pillanatokat. A hajdani Zalkodi építőtábor feldöntött talicska lábazatára húzott csizmák- jelentik a valósig művészi kiválasztását, hiszen maga a látvány és a pillanat sűrített. Aki észreveszi és megörökíti; az a művész, a festő. Kocsis Imre így alkot, a valóság szenvedélyes megfigyelésének áhítatával. Ez a megoldás a képzőművészet egyik útja, de mindenképpen Kocsis Imre egyénisége. Ismeri és alkalmazza törvényeit, szilárdan építi életművét, mely festői szociológia; gyerekkori roncsok, kocsmaajtók és kirakatok, szanált házak, katlanok, aszályok és áradások igazi felfedezése. Népes közönség látogatja az NDK könyvművészeti kiállítását, mely bizonyítja: a nemzetközi kapcsolatok hosszú évtizedes gyakorlata azt eredményezte, hogy szinte azonos/ esztétikai erőállapotú a magyar, szovjet, német, lengyel, francia könyv. Ezúttal A Nemzeti Galériában üdvözölhettük az NDK könyvművészetét, mely az ízlést és a technikai kivitelt illetően egyaránt állja a szigorú ítéletet, s egy nép kulturáltságát igazolja. Losonci Miklós se, mondotta bevezetőjében tegnap délután Poldauf Me- dárd, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága művelődés- politikai bizottságának ülésén. Hogy mi az olvasótáborok célja, lényege? Amint Krisár Miklós, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának főelőadója megfogalmazta: olvasóvá nevelni elsősorban a munkás- és parasztfiatalokat. Felkelteni bennük az önművelés iránti igényt. Megtanítani őket a könyvtár használatára. Az olvasáson keresztül ösztönözni őket a társadalmi valóság megismerésérq, azaz: amikor egy-egy könyvet elolvasnak, ne csak az adatokat, a hősök életútját kísérjék figyelemmel, hanem tanuljanak meg történelmi-társadalmi fejlődésben gondolkozni. Így jobban megérthetik saját életüket, felmérhetik képességeiket és tennivalóikat, kiegyensúlyozottabb egyéniségekké válhatnak, s ez megkönnyíti beilleszkedésüket a közéletbe, a felnőttek társadalmába. A továbbiakban rövid áttekintést adott a megye olvasótáborairól. Mint mondotta, 1973-ban még csak hat olvasótábor volt Pest megyében. 1975-ben már tizenhat, tavaly pedig kereken húsz. Ezek az olvasótáborok igen sokszínű munkát végeztek. Így például sajátos arculatú az évek óta ismétlődő képzőművészeti olvasótábor Szent- endre-Izbégen. Volt olvasótábor szakmunkásoknak, ipari tanulóiénak, tsz- fiataloknak, közép- és .általános iskolás diákoknak egyaránt. Három helyen —Pilis- szentkerésztén és Galgagyör- kön szlovák, DUnabogdányban pedig német — nemzetiségi nyelvművelő tábort szerveztek. A húsz táborban összesen hét száznegyven fiatal bővíthette ismereteit, s köthetett egy élet. re szóló barátságot a könyvvel Hogy mi a titka az olvasótá borok egyre növekvő népszerűségének? Nem csupán az, hogy hazánk szép tájain, Zebegény■ ben és Szigetmonostonon, Ba latonakalin és Szentendrén, Pécsett és Sálgóbányán, s má sutt tölthettek el együtt tíz napot vagy két hetet a fiata lók. Az is, hogy a könyvek megvitatásától a közös kirán dulásokig, a múzeumlátogatásoktól a játékos vetélkedőkig igen sokszínű és vonzó volt a táborok programja. így aztán olyan gazdag élménnyel indulhattak haza a fiatalok, hogy a búcsú nem is lehetett más: viszontlátásra a jövő esztendőben ! Nos, akik így búcsúztak ta. valy nyáron egymástól, jól szá mítottak: az idén ismét húsz olvasótábort szerveznek Pest megyében. A legtöbbet megint a váci járásban, ahol tavaly hét tábor is működött. Ismét megrendezik a nemzetiségi nyelvművelő táborokat is, legfeljebb a helyszínekben lesz változás. Ami viszont újdonságnak számít: központi megyei olvasótá bort szerveznek — az idén először — jó tanuló cigánygyerekek számára. Hogy a táborok hasonló élvezetes programokkal várják a fiatalokat, mint tavaly, biztosíték rá, hogy az idén először országos előkészítőt szervez a Hazafias Népfront Országos Tanácsa az olvasótáborok vezetői számára. Ezen természetesen részt vesznek a Pest megyei táborok vezetői is. Az élénk vitájú tanácskozás Poldauf Medárd zárszavával fejeződött be. P. P. Pilisszentkereszten, Dabason Szlovák-magyar irodalmi esi A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége és a Pest megyei művelődési központ és könyvtár két szlovák— magyar irodalmi estet rendez március hónapban, A pilis- szejntkereszti klubkönyvtárban március 25-én este 13 órakor Vojtech Kondrót szlovák költő és műfordítóval, valamint Rudolf Cizmarik szlövák költővel találkozhatnak az érdeklődők, A programban közreműködik Thirring Viola. Másnap, március 25-án a két szlovák költő« vendég Dabasra látogat, ahol a Fehér Akác Termelőszövetkezet művelődési házában vesznek részt a 18 órakor kezdődő irodalmi programon. A muzsika öröme Három könyv — három lehetőség a muzsika megkedvel- tetésére szavakon keresztül. Bár jellegükben különböznek egymástól —• életrajz, sziporkázó esszék, televíziós zenei előadások forgatókönyvei —, céljuk azonos: hozzájárulni á zene népszerűsítéséhez. A teremtés remeke A mai korosztály számára Saljapin nevét legendásan megszépítette az idő. A híres orosz énekes (turnéi során végigutazta az egész világot) művészetéből legtöbbnyire a rádióban néhanapján leforgatott Bolhadal alapján kapunk ízelítőt. Pedig egyike volt a legnagyobbaknak: A teremtés remeke — írta Saljapin-nekrológjában, 1938-ban Tóth Aladár. — Aranykori jelenség a XX. század kegyetlen vaskorában. Zseni, kinél különbet talán sohasem ismert az operaszínpad. Napjainkban, amikor a művész-éle trajzok dömpingjét éljük, jóformán alig jelent újdonságot egy ilyen könyv megjelenése. Többségük csupán a kuriózumok kedvelőinek szolgáltat társalgási szintű beszédtémát, elvész belőlük az ember, megrekednek a már jól bevált fordulatoknál, mindösz- sze illusztrálnak. Mojszej Oszi- povics Jankovszkij Saljapin című kötete azonban kiemelkedik az átlag teljesítmények középszerűségéből, mintegy iskolapéldája annak, hogyan kell nekilátni és feldolgozni egy olyan művész életét és munkásságát, akinek — Tóth Aladár szavait idézve — az előadóművészete már szinte az alkotóművészettel határos. — Jakovszkij könyve mértéktartó. Az író nem ereszti szabadjára fantáziáját, a szigorú tényekből indul ki és ítélkezik: kutatásainak alapjaiból. Erre húzza fel azt az építményt, amely Saljapin művészete címszóval sugározta be a világot. A szerző nemcsak életregényt írt, de nem is a mindent megszépítő tablófestés feladatát vállalta. Saljapin szerepformálásainak tükrében mutatja be az énekes magasívű pályáját, bevezetve egy-egy opera rejtelmeibe, abba a különös alkotói légkörbe,, amely mindenekelőtt közösségi művészetet takar. Lapozgatva a könyv fejezeteiben, végignézve az egymást követő fényképeket, az olvasónak az az érzése támad, hogy a legszívesebben azonnal meghallgatná Muszorgszkij Borisz Godunovját, Gounod Faustját, Boito Mefisztojelejét. Méghozzá úgy, hogy összevesse a könyvben írottakkal, azzal, amiről Salvini így vélekedett: A színész él, zokog és nevet a színpadon, de sírása és nevetése közben állandóan figyeli könnyeit és kacagását. Ebben a kettős életben, ebben az élet és a játék között fennálló egyensúlyban rejlik a művészet. A korabeli kritikákból oly gyakran idéző kötet egy számunkra különösen fontos fejezettel is gazdagodott Komár Pál jóvoltából, aki Saljapin és Magyaré rszág címmel dolgozta fel az énekes budapesti fellépéseit, sajtóvisszhangjait. Ez a tizenhat oldal méltán kapcsolódik az előző mintegy négy és negyed százhoz: nem kiegészíti, gazdagítja ismereteinket. Eretnek gondolatok Molnár Antal professzor a XX. századi magyar muzsika nagy öregje. Ma is páratlan frisseséggel mondja el véleményét, ha kell perlekedik a muzsikáért. Gyakran visszatérő gondolatainkról hajlandóak vagyunk elhinni, hogy fontosak, talán általános emberiek. Ebben a könyvben csakis ilyen megfontolások sorakoznak — írja legutóbbi, Eretnek gondolatok a muzsikáról című kötetében. A kilencedik évtizedében járó, közgondolkodásunkra ma is ható tudósnak rövid eszme- futtatásai telitalálatok. Olykor játékosak, máskor agytornára késztetők, de mindenekelőtt továbbélésre serkentők. Bármelyeket is olvassuk (pl.: Alapozás, mázolás és firnisz a zenében; Ordító hangerő; Pazarlás; Sportszerűség; Szolid anyag és műanyag a zenében; Válogatni!) a könyv címét akár bölcsességekre is változtathatnánk, olyan hallatlan precizitással és stílusos nyelvezettel közli akár kifogásait, véleményeit, avagy szatirikus megjegyzéseit. Hallgatni tanít Harmadik könyvünk Leonard Berstein nevéhez kötődik. Bizonyára sokan emlé keznek még a televízióban Hangversenyek fiataloknak címmel sugárzott műsoraira (ezzel a címmel egyébként kötete is megjelent 1974-ben a Zeneműkiadónál). írásainak vallomásainak újabb gyűjteménye (kár, hogy nem a tv- adássokkal egyidőben) most látott napvilágot. A muzsika örömében ismét felidézhetjük szavait Beethoven V. szimfó niájáról, a zene végtelen vál tozatosságáról, a dzsessz világáról, a ritmusról. Közvetlensége a forgatókönyvekben is megnyilvánuló örömszerzése mindenki számára — aki forgatja kötetét — mond valamit. Akár laikusként, akár gyakorló koncertlátogatóként olvassa sorait. S éppen ebben rejlik Bernstein, a zeneszerző, a karmester, a zongoraművész, és a zenei ismeretterjesztés új útjait bejáró Sow-man páratlan népszerűsége: hallani, hallgatni tanít, az élet egyik legszebb adományának élvezetére. Nem véletlenül éppen ő mondta a kötet fordítójának, Juhász Elődnek egy korábbi interjú keretében: A zene önmagunk feltérképezéséhez és az emberek közötti kapcsolatok jobbításához segíthet. És amíg a zene tovább él, fennmarad, ha titkát nem is tudjuk megfejteni, bízhatunk erejében ... Mindhárom kötetet a Gondolat Kiadó jelentette meg. Jó, hogy a Zeneműkiadó mellett más köriyvkiadó is foglalkozik a muzsikáról szóló kötetek közreadásával. Mindannyiunk örömére. M. Zs. HETI FILMJEGYZET Budapesti mesék Jelenet a Budapesti mesék című filmből. Szabó István új filmjében egyetlen képkockán sem villan fel Budapest valamely ismerős része, utcája, tere, épülete. Csupán az a sárga, kopott, lerobbant villamos emlékezteti a nézőt fővárosunkra, amelyet a filmben az innen-onnan összeverődő emberek tolnáik a nagy álom, a nagy cél, a Remiz felé. És niégis, a filmnek van valami budapesti légköre. Talán azért, mert néhány figuráját már Szabó előző filmjében, a Tűzoltó utca 25-ben is láthattuk? Vagy mert az alakok jellegzetesen pestiek? Valószínűleg ez is közrejátszik. De inkább attól kap ez a film pesti légkört, s lesz valóban budapesti mese, mert Szabó István pesti. Ha visszagondolunk korábbi filmjeire, emlékezhetünk: mindegyikben nagy szerepet játszott a város, sőt, a Város, így, nagy betűvel. Szabó mintha egy városkrónikát írna filmjeiben, városkrónikát, melyet át- meg átszőnek a saját gyermek és Ifjú korának emlékei (ha nem is feltétlenül önéletrajzi módon), emlékei egy sok mindent megért városról, amelyben született és felnőtt, s amelynek minden por- cikáját, minden lakóját a személyes ismerősének tekinti. Elmondták már sokszor Szabó Istvánról: tulajdonképpen mindig ugyanazt a filmet csinálja. Ezt húzza alá az is, hogy szereplői közül több, valamennyi filmjében játszik. Hogy Bálint András szinte Szabó alteregója a filmekben, vagy még pontosabban: annak a nemzedéknek a képviselője, amelyhez Szabó tartozik, az ma már valósággal közhelynek számít. Ez a nagyon következetes rendezői módszer azonban nemcsak a figuráknak egyik filmből a másikba való átemelésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy mindegyik filmjében igen nagy szerepet kap a város. A Város, amelyre legön- feledtebb pillanataiban is visz- szaemlékezik Franciaországból a Szerelmes film hőse, amelynek alapvetően fontos szerepe van az Apa képsorain, vagy az Álmodozások korában, s amely végül is egy egész film főszereplőjévé válik, egyetlen utca, egyetlen házának képében, a Tűzoltó utca 25-ben. Most, a Budapesti mesékben, mint mondottam, maga a város nem jelenik meg a képeken, de mégis jelen van. Jelen van az összeverődött emberek gondolkodásában, szokásaiban, emlékeiben, vágyaiban, jelen van a nagy célban, a városi remiz elérésében, s jelen van abban, hogy végül is — a film utolsó kockáin — azt látjuk: a film kopott sárga villamosához hasonló sok-sok villamos igyekszik (körülöttük ugyanúgy egy-egy csapat ember, mint a filmbeli villamos körül), a völgyben elterülő Város felé. A Város felé, amelyben egyesül a sok akarat, amelynek utcáin megindul az élet. Mese, persze hogy mese az, amit Szabó elmond itt, hiszen a történet tele van meseszerű elemekkel: a villamos vándorlása közben szerelmek születnek, házasságok köttetnek, csecsemők jönnek világra, s nőnek fel kamasszá, s ezenközben a szereplők nem öregszenek,, ruháik nem vásnak el, és a villamosban is elfér, hol egy egész élelmiszerraktár, hol egy kisebbfajta kórház, hol egy jókora lakóházra való ember. Ez a villamos tehát inkább jelkép, mint valóság, bár nagyonis valóságosan van jelen. S a vele — néha rajta — utazókkal mindaz megtörténik, ami az ember életében megtörténhet; kudarc, siker, gyűlölet, öröm, születés és halál, jóság és bűn, erény és hiba. Egyéni és csoportérdekek csapnak össze, vezéregyéniségek emelkednek ki és hullanak vissza a tömegbe, ravaszkodó, kicsinyes, önző emberek bomlasztják a közösséget, és észrevétlen, szürke emberek válnak hőssé, a közösség meg- mentőivé. Mese ez, mese a villamosról, meg a villamost toló emberekről —, akik tulajdonképpen mi magunk vagyunk, mi magunk, akik toljuk-húzzuk életünk villamosát, míg meg nem érkezünk a nagy Remízbe. Szabó István rólunk és nekünk mesél, s bár a jelképek sokszor kissé naivak, vagy már sokszor látottak-ismertek, és a film is mintha egy kicsit túlságosan törekedne arra, hogy mindenféle magatartás- és szituációvariánst bemutasson, és ezzel hosszúvá válik, a Budapesti mesék mégis szép film. Nem kis mértékben azért, mert Sára Sándor most is lenyűgözően szép operatőri munkát végzett. Mr. McKiniey szökése Szokatlan vállalkozás ez a szovjet film, Mihail Sveicer rendező alkotása (a forgató- könyvet Leonyid Leonov írta). Szokatlan pedig két okból. Az egyik: a szocialista országok filmgyártásában elég ritka a sci-fi, a tudományos-fantasztikus film. Ez pedig — legalábbis az egyik rétegében — sci-fi film, hiszen főhőse, Mr. McKinley, azért küzd, hogy a hibernálást, azaz a tetszés szerinti időre szóló konzerválást meg tudja fizetni, s átaludva a nehéz időket, egy tökéletesen boldog korban ébredjen fel. A másik: Mr. McKinley amerikai átlagember, tehát az ő kalandjaiba nemcsak a sci-fi izgalma vegyül, hanem egy kapitalista világ képe is, és e kép árnyoldalait is megpillanthatjuk. Az effajta vállalkozás mindig roppant nehéz: tökéletesen belehelyezkedni egy más ideológiai alapokon álló világ hangulatába, s az ebben a világban élő emberek gondolkodásmódjába osak igen ritkán sikerül. Sveicer filmjében is inkább egy a mi szemünkkel látott világot ismerünk meg, s Mr. McKinleyről nehezen hisszük el, hogy valö- ban amerikai kispolgár, akit a divatos nyugati elidegenedés és létbizonytalanság kínoz. Takács István
