Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-15 / 62. szám
A szakmaközi bizoítság tervei A közelmúltban megalakult szakmaközi bizottság, Eckert János titkár elnökletével, megtartotta első vezetőségi ülését, melyen elhatározta, hogy hathatósan segíti a városi rangot elnyerő település továbbfejlődését, a helyi népfrontbizottsággal együtt, irányítja a városszépítést mozgalmat. Programjában író—olvasó találkozók, TIT-előadások, kirándulások is, szerepelnek. A szakmaközi bizottság tömegsport-rendezvényeket szintén szervez. Legközelebb március 17-én, a konzervgyár sporttelepén, a helyi iskolák labdarúgói marik össze tudásukat. KORSZERŰ BERENDEZÉSEKKEL Esztergagép-javítás - exportra PATRONÁLJÁK AZ ISKOLÁT Jó híre van a környéken a Szerszámgépipari Művek Kőbányai Gyára nagymarosi üzemének. Elsősorban nem is termékei miatt, hiszen elsősorban javítással foglalkozik, hanem azért, mert jól összeforrott, kiváló munkásgárdája van. Ez a magyarázata annak, hogy magas p törzs gárda aránya is. Még az utóbbi években is meglehetősen elavult gépekkel dolgoztak a munkások, s az általuk javított, gyártott berendezések, alkatrészek sofcféleTovább épül az ifjúsági park Az idén újabb szakasz készül el a Duna-parti ifjúsági parkból. A régi Duna-ág medrének jelentős részét feltöltötték zúzalékkal és szeméttel, e napokban pedig már termőföldet egyengetnek a gépek. Hamarosan elkezdődik a parkosítás is. Iványi Károly felvétele Konylnfelszerelés, rádió, hűtőgép — váci lot ószalvényekre sége is nehezítette a folyamatos, gazdaságos munkát. Azóta korszerű berendezéseket is vásárolt számukra a gyár, s a fejlesztés lehetővé tette, hogy technológiájuk is korszerűsödjék. Ma már exportmegrendelésre is javítanak esztergapadokat. A termelés feltételeinek javulását jelentette, hogy korszerű szerelőcsarnokot építettek, melyben lényegesen jobbak a munkakörülmények, egy-egy gépjavítás átfutási ideje is csökkent. A nagymarosi gépgyár vezetői és munkáskoUektívái mégsem teljesen elégedettek helyzetükkel. Ennek egyik oka az. hogy hiába a korszerűen felszerelt tanműhely, mégsem jelentkezik hozzájuk elég fiatal tanulónak. Igaz, nem csupán helyi gondról van szó, hiszen a forgá- csolószakmák másutt sem népszerűbbek. Üjítással is próbálkoztak: patronálják a helyi iskolát, az ottani gyerekék, igazán ideális körülmények között, náluk tartják a politechnikai foglalkozásokat, az eredmény egyelőre mégis várat magára. (cs.) Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Március 16-án, holnap, délután 3 és 4 között ingyenes joigi tanácsadás lesz Dunakeszin, a nagyközségi tanács épületében: dr. Gergye Mária, a Váci Járási Ügyvédi Munka- közösség dunakeszi kirendeltségének tagja válaszol a hozzáfordulók jogi vonatkozású kérdéseire. VÁCI NAPL0 VÁCI JÁRÁS ES VAC VARO XXI. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1977. MÁRCIUS 15., KEDD A hét végi kommunista műszak eredményei Segítették n város gyermekintézményeinek fejlesztését A múlt hét utolsó napja szabad szombat volt, a rendes munkarend szerint. Mégis, amikor hatot jelzett a gyárak sípja, mint a lap vasárnapi száma beszámolt róla, százak igyekeztek az üzemekbe, munkahelyükre, hogy eleget tegyenek a vasasszakszervezet jubileumi felhívásának: önkéntes munkateljesítményekkel segítsék a centenáriumi kezdeményezést. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában hattól tizenkettőig tartott a kommunista műszak. A horganyüzemben, a fény- csőfojtóban, a ferritrészleg- ben és a nyomtatott áramkör üzemben százak tevékenykedtek. Több, időközben műszaki és adminisztratív beosztásba került HAGY-dolgozó visszakérte magát a régi munkahelyre ezen a délelőttön: az irodaiak hüvelyeket válogattak, csomagoltak. A Váci Kötöttárugyárban 632 dolgozó jelent meg március 12-én a munkahelyeken. Segítették az édesanyák zavarmentes munkáját az óvoda és a bölcsőde dolgozói: ők is bementek, hogy vigyázzanak a csöppségekre a hatórás, rendkívüli műszak idején. A műszaki állományban dolgozó férfiak segítettek a nagy- takarításban, a belső és az utcai parkosításban, a máskor adminisztrációs munkát végző nők szálaztak, vasaltak a mű helyekben. A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál múlt szombaton 540 dolgozó, összesen 4 ezer 320 munkaórát teljesített. Az érte járó munkabér felét a Váci Városi Tanácsnak utalják át, fejlesztésre, a második feléből ifjúsági- és munkásla- kásépítő-alapjuk összegét növelik. A kommunista műszak idején kiemelt beruházásokon — Hársfa utcai óvodaépítés, bélésgyári rekonstrukció, dunakeszi konzervgyári tésztagyár — dolgoztak. A DCM-ben csaknem háromszázan jelentkeztek munkára. A gazdasági és a társadalmi vezetők közül többen csillét toltak, s más fizikai munkát végeztek. A műszakot vállalók segítették a II. számú kemence nagyjavításának előkészítését: kellett a segítő kéz! a bontáshoz, a téglarakodás- ] hoz. Jó kedvvel, lelkesen do’™-1 zott mindenki ezen a derűs szombaton. A Pest megyei Nyomda Vállalat dolgozói, kis híján, teljes létszámban ott voltak a Géza király téri üzemben. A félszáz emberből álló munkacsapat jubileumi évkönyvet készített a monori gimnáziumnak, címkét és más ügyviteli nyomtatványok sokaságát szedte, nyomta, kötötte. Az alkalmazotti csoport a műhellyé átalakított ebédlőben készítette a tömböket. A sikeres kommunista műszak végén Nagy Sándor igazgató megköszönte a résztvevők lelkes fáradozását. A városi tanács kommunális-költségvetési üzemének dolgozói az alsóváCsillagászati szakkör A megtévesztő fantazmagóriákká szemben Előadássorozat, távcsöves bemutatóval Jártak-e, járnak-e járhatnak-e földön kívüli, értelmes lények bolygónkon, vagy csupán az emberi elme szüleménye az efféle képzelődés? Lehet, hogy szuperintelligens lények játszótere csupán a Föld, és mi tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva nekik? Ellenséges lények pusztítanak-e el, vagy önnön hibáinknak esünk áldozatul, meggondolatlan, kicsinyes ellenségeskedéseink miatt? Sok embert foglalkoztatnak manapság ezek a kérdések, amelyekre választ keres a váci művelődési központ márciusi csillagászati sorozata. Az előadások vagy inkább beszélgetések vezetője Kiszel Vilmos Gábor, a városi csillagászati szakkör vezetője lesz, akit megkértünk, mondjon valami közelebbit a vetítésekkel egybekötött rendezvényekről. — A hírlapi kacsaként felkapott, megtévesztő fantazmagóriákkal és a másik végletet jelentő, elutasító, vaskalapos •tudományossággal szemben, azt akarjuk megvizsgálni, van-e igazságmagva néhány rejtélyes jelenségnek? — Például? — Például a Bermuda háromszögnek, ahol, mint mondják, nyomtalanul vesznek el hajók és repülőgépek. Csakhogy a titkokat ebben az esetben jó néhány tudományosan magyarázható társadalmi és természeti tényező idézi elő. Egyebek között az a körzet tornádó és hurrikán sújtotta vidék, továbbá a tenger növényvilága azon a területen rendkívül sűrű és bizonyos gravitációs anomáliák is megfigyelhetők a Sargasso-tenger- nek abban a térségében, azaz lényegében nagy horpadása van ott a vízfelületnek. És legalább ugyanilyen fontos magyarázata a viszonylag sok balesetnek a Bermuda háromszögben lezajló nagy vízi és légi forgalom. — A rejtélyes túlvilági rajzokról is beszélgetnek majd? — Hogyne. Dänikennek, a XX. század egyik legnagyobb kóklerének életművét külön tárgyaljuk. — Ügy tűnik, blöfföknek tekinti ezeket a jelenségeket. — Részben igen. A Bermuda háromszög titkából például remekül megél a nyugati bulvársajtó. Ugyanakkor meg kell mondanunk, hogy melyek azok a problémák, amelyekre jelenleg nem tudunk válaszolni. Sokszor ez a legtöbb, amit pillanatnyilag tehetünk az igazságért. — Miről lesz még szó az érdeklődőknek tartott előadásokon? — A hibernálásról, az atom- katasztrófáról, a repülő csészealjakról ... De elöljáróban többet talán nem is érdemes elmondanom. ★ A csillagászati szakkör rendezvényeire, amelyek a problémák több oldalú, filozófiai, művészettörténeti és csillagá- szati megközelítésére törekszenek, március utolsó három csütörtökén, este 6 órakor kerül sor. Március 17-én Mi is az a repülő csészealj? (Made in Ufoíand?), 24-én Elvégre nem tudhatunk mindent pontosan (avagy disszonanciák a szférák zenéjében) és 31-én Vajh, mit hozhat a jövő (avagy Mystherium Cosmogra- phicum) címmel vezet beszélgetést a művelődési házban Kiszel Vilmos Gábor, és a foglalkozásokat, derült Hő távcsöves bemutató majd. B. E. rosi 48-as hősi emlékmű környékét szépítették meg. Mások a központi hulladékgyűjtő telepen dolgoztak, a Bacsó Béla úti útépítésre jelentkeztek. Aki ebben a műszakban nem vehetett részt, jövő szombaton, március 19-én, az úgynevezett interpellációs munkákon dolgozik majd: a tanácstagi, lakossági és közületi bejelentések nyomában teljesíti ^az első negyedévre vállalt feladatokat. ★ Huszonegy váci gyár és üzem dolgozói tartottak műszakot szabad szombatjukon. Körülbelül hétezren vállalták, hogy pihenés helyett, a gépek mellé állnak, s keresetükkel a városi gyermekintézmények fejlesztését szolgálják. Becslés szerint is, mintegy hétszázezer forint fölött gazdálkodhatnak, illetve ennyit fordíthatnak a közösség javára. Néhány vápi üzemben nem tudtak március 12-én kommunista műszakot tartani. A PE- NOMAH, az AFIT, a Malom- és a Vegyesipari Szövetkezet, a MÁV-csomópont dolgozó; sem akarnak azonban elmaradni a többiektől:. a közeljövőben, számukra alkalmas időben szervezik meg az önkéntes munkát. P. R. Nehéz napok a vasútállomáson ■riég néhány nap türelmet Kérnek az utasoktól Egy nemzetközi vasútvonal áthaladása nemcsak rangot ad az állomásnak, de kötelezettséget is ró kezelőjére. Mint ismeretes, a budapest—vác— szobi vasútvonal villamosítása lehetővé tette, hogy a több országon keresztülhaladó gyorsvonatok 120 kilométeres sebességet is elérjenek. Ehhez üzembiztos vasúti sínpár szükséges, megfelelő altalajjal. Ez a magyarázata annak, hogy március derekán vasútépítők dolgoznak a váci MÁV- állomás területén. A két áthaladó fővágány kőanyagát rostálják, felfrissítik, s a vágányokat megerősítik, hogy a következő időszakban is eleget tegyenek a közlekedés köve- teimóhyeinek. Tagadhatatlan, hogy a vonatra fel-, illetve a szerelvényekről leszállóknak kőkupacok között kell bukdácsolni, fokozott óvatossággal kell közlekedniük a pályatesten. Az állomásvezetőség még néhány nap türelmet kér az utasoktól, a karbantartási munka legkésőbb másfél-két hét múlva befejeződik. Ezt a néhány nap kényelmetlenséget azért is érdemes elviselni, mert a pályatest javításával párhuzamosan, a peronokat szintén megjavítják: a hibás részeket eltüntetik, a sínpárok közötti szakaszoka mintegy 20 centiméterrel magasítják, tetejük bitumenes rí teget kap, s két szélüket fehá - 'V: ' I csíkkal jelzik, hogy e változta- követi j fással is csökkentsék a bal- j esetveszélyt. (P.) I MOST VÁSÁROLJON MOST ÉRDEMES! Lastex szövet, 150 cm széles, Férfi treviraszövet, 150 cm széles, Trevira-jersey, 150 cm széles, 347 Ft helyett 164 Ft 323 Ft helyett 234 Ft 237 Ft helyett 165 Ft A VÁCI DUNA KANYAR ÁRUHÁZÁBAN Vác, Széchenyi u. 34—36. >1 A TÁRGYALÓTEREMBŐL JelzokiiC, széklábat .is lopott KÉT ÉV BÖRTÖNRE 'ÍTÉLTÉK [ szülék épp úgy érdekelte, mint I a gázálarc vagy a jedzőkürt. | Különösen vonzották a világí- j tótestek. Daruról, tűzoltóautóról reflektort, pincéből lám- j pabúrát, irodákból asztali I lámpát lopott. És ha nem volt I más, csekélységekkel is beérte. ! Egyik útjáról negyven forint | értékű, nyolc széklábbal tért | vissza. Egyre gyarapodó va- ! gyonát a munkásszállóban rejtette el, arra számítva hogy később Magyarországra tudja i szállítani, de ez már nem si- I került neki. I Az NDK hatóságai, a nyomozás lefolytatása után, Jánosi ! Gábor ügyét átadták az illetékes váci járásbíróságnak, amely elsőfokon két év, bör- j töriben letöltendő szabadság- ] vesztesre ítélte a gyűjtögető tolvajt. I (—s —e) Több oldalas bűnlajstromot csatoltak az NDK nyomozó hatóságai az országból kiutasított Jánosi Gábor hivatalos iratai mellé, aki az Egyesült Izzó lakatosaként, másfél évig dolgozott Coswig városának egyik üzemében. Jánosi munkahelyén néhány hónap leforgása alatt 15 lopást követett el. Első ízben, az általában nála lévő álkulccsal, egy fotólaboratórium ajtaját nyitotta ki, és a berendezés értékét percek alatt 14 ezer forinttal csökkentette. A fényképezőgépeket, fénymérőket, a vetítőgépet átcsempészte a határon, majd CöDwigbe visszatérte után, újabb vállalkozásba kezdett. Fosztogatásai során nem volt válogatós. Táskarádió, kerékpár-alkatrész, szögbelövő kéA lottó legutóbbi tárgynye- | reme*«/-sorsolásakor a követ- ; kező, Vácott forgalomba ho- j zott 5. heti szelvényekre húz- ' tak ki jutalmakat: 9 373 347 (tízezer forintos vásárlási utalvány) — 9 380 297 (hétezer forintos vásárlási utalv.) — 9 673 605 (négyezer forintos konyhafelszerelés) — ' 9 710 664 (háromezer forintos textilutalvány) — 9 714 738 (háztartási felszerelés) — 9 714 741 (ötezer forintos vásárlási ut.) — 9 728 131 (kilenczer forintos Ki mit választ? utalvány) — 9 728 919 (tízezer forintos vásárlási utalvány) — 9 822 560 (ötezer forintos vásárlási utalvány) — 9 835.459 (kilencezer forintos vásárlási utalvány) — 9 895 215 (táskarádió) — 9 895 767 (négyezer forintos konyhafelszerelés) — 9 926 101 (hétezer-ötszáz forintos hűtőgép) — 9 993 832 (hétezer forintos Tetőtől talpig utalvány) — 61 640 485 (tízezer forintos vásárlási utalvány) — 61 745 625 (kilencezer forintos Ki mit választ? utalvány)—61 868 261 (háromezer forintos textilutalvány) — 61 953 650 (ötezer forintos vásárlási utalvány) és 64 540 123 (négyezer forintos konyhafelszerelés). A nyertes szelvények legkésőbb március 18-ig adhatók le a váci, Széchenyi utcai lottóirodában.