Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-12 / 60. szám

Diáknap a mezőgazdasági szakközépiskolában Húsz évvel ezelőtt a Váci Mezőgazdasági Szakközépisko­lában alakult meg az első vá­rosi KISZ-alapszervezjet. Erre emlékeznek az iskola hallgatói ma, szombaton reggeltől késő délutánig, a Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Művelő­dési Központban. Délelőtti ünnepségükön mél­tatják az iskola fennállásának 30. és a KISZ zászlóbontásának 20. évfordulóját. Az ifjúsági mozgalomban végzett odaadó munkájukért többen kapnak kitüntetést, majd az új KISZ- tagok tesznek fogadalmat. A továbbiakban irodalmi műsort láthatnak a diákok, majd leve­títik nekik a Ságvári Endré­ről szóló, Harminckét nevem volt című filmet. MA, A JÁRÁSI SZÉKHELYEN Kommunista műszak az üzemekben Az év eleji munkásgyűlése­ken ajánlották fel a váci gyá­rak és üzemek dolgozói, hogy az idén két alkalommal, sza­bad szombatjukon kommunis­ta műszakot tartanak, s kerese­tükkel a közösség, a város ja­vát szolgálják. A megállapo­dás szerint, az ily módon szár­mazó bevétel 70 százalékát a tanács kommunális beruházá­sokra, elsösoab’an gyermekin­tézmények, óvodák, bölcsődék építésére, fejlesztésére fordít­ja. Hasonlóan hasznos célt szolgál a mai kereset további 30 százaléka is, hiszen például a Fortéban üzemi óvodát épí­tenek, s arra költik a pénzt. Ma reggel, a megszokott sza­bad szombati csend helyett te­Tis hétig, huszonhármán Előkészítő tanfolyam - népművelőknek Ősszel Debrecenben folytatják Bár a különböző felsőoktatá­si intézményekben évről évre többszáz alaposan felkészített népművelő végez, elsősorban a kis községekben még mindig kevesen vannak. Az egyébként sokszor szidott tárgyi lehetősé­gektől, de különösen a közsé­gek lakóinak igényeitől egyelő­re elmarad a szakember-ellá­tottság, ezért a járásban is több helyen dolgoznak lelkes, de szakképesítéssel még nem rendelkező művelődésiház-ve- zetők, klubkönyvtárosok. Alig három hónapja, hogy a járási hivatal tanfolyamot szervezett számukra, a Madách Imre Művelődési Központ se­gítségével, s a nagyon hasznos, elméleti és gyakorlati segítsé­get egyaránt nyújtó kur­zuson megfogalmazódott az igény, hogy annak mintájára, főiskolai felvételi vizsgára elő­készítő tanfolyamot is szer­vezzenek. A tanfolyamot azóta sikerült lehetővé tenni, s Szabó Lajos, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője, e héten már meg is nyitotta a 10 he­tes előadássorozatot. Az előkészítőn 23 fiatal nép­művelő szerezheti meg a szük­séges ismereteket, a Pest me­gyei Pedagógus Továbbképző Kabinet által kidolgozott te­matika alapján. A sikeres felvételizők a Deb­receni Tanítóképző Főiskola népművelő-könyvtáros levelező tagozatán kezdik meg tanul­mányaikat ősszel. Péter Pál Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonyát az őstermelőktől 6—8 forintért lehetett venni. A tarkababot 40, a fehéret és színeset 30—35 forintra tartot­ták. A sárgarépa kilója 6, a fehéré 11 forint volt, de lehe­tett vegyeszöldséget csomóra is kapni, 4 forint volt az ára. A kelkáposzta 5,60-ért, a fejes 6 forintért kelt el. A savanyú­káposzta kilójáért 10—12 forin­tot kértek. Az alma 6—16 fo­rint között változott, de más gyümölcs nem is nagyon akadt a piacon. Az idei év eddigi legnagyobb piaca volt a tegnapi. A stan­dok többségét virágárusok, A SZOBI ÁFÉSZ értesíti a t. építtetőket, hogy a verőcemarosi és vámosmikolai TÜZÉP-telepeken március 30-ig megvásárolt építési anyagokat — 10 000 forinton felüli vásárlás esetén — díjtalanul házhoz szállíttatja Érdemes élni ezzel a lehetőséggel! kertészek foglalták el. Minden­féle virághagymát és magot is árusítottak. Még mindig volt hóvirág, jácint és nagyon sok barka. Lehetett kapni csípős melegházi zöldpaprikát, darab­ja 6 forint volt, a sóska kilón­ként 26 forintba, a salátának való uborka kilója 50 forintba került. Bőséges volt a felhozatal szárnyasokból. A tyúk kilón­kénti ára 25 forint körül moz­gott, a csirke 30 forintba ke­rült. Lehetett vásárolni előne­velt csirkét is. Csökkent a tojás ára, már 1,30-ért is szép tojásokat lehe­tett kapni. tovább Árusítanak a BOLTOK A mai, szombati kommunis­ta műszakra való tekintettel, a 10. sz. élelmiszeráruház dél­után fél három helyett, négy órakor zár, a Lenin úti tanbolt és a Rádi úti 122. számú bolt pedig este hat óráig tart nyit­va. hát, ugyanúgy, mint a többi hétköznapon, zajosak lesznek a műhelyek. A hagyományok szerint, so. kan az irodai dolgozók közül is fizikai munkát kérnek, hogy társaikkal együtt részesedje­nek a kommunista szombatok közös célokat szolgáló felada­taiból. Hétfőn Diavetítés Észtországról A Dunakanyar Fotóklub Ba­ráti Köre rendezésében, a Lá­togatás északi szomszédaink­nál című sorozat keretében, hétfőn, március 14-én, este hat órakor, dr. Tahin Gyuláné ta­nárnő tart diavetítéssel kap­csolatos élménybeszámolót az Észt Szovjet Szocialista Köztár­saságról. Vác a hazai lapokban Az Élelmezési Dolgozó című szakszervezeti újság tudósítást közölt arról, hogy a Váci Tej­üzem Naszáiyvölgye brigádja is csatlakozik a Legyen 1977. a minőség éve címmel indított mozgalomhoz. A Népszava kulturális rova­ta beszámolt a Magyar Rádió legutóbbi, Tessék választani cí­mű tánczenei bemutató hang­versenyéről, s értékelte á váci bíráló bizottság szerepét. Az Építőelem hírül adta, hogy a Szentendrei Betonelem- gyár váci telepén befejeződött a nagyjavítás, s most már mind a két blokkgyártósor műkö­dik a Kisréti dűlőben lévő üzemben. Az Asszonyok márciusi szá­mában A. Tárán szovjet festő­művész méltatta egy moszkvai tárlat kapcsán Kiss István munkásságát, megemlítve a szobrászművész Vácott felállí­tott alkotását is. A Nógrád nevű megyei lap arról ír, hogy a Váci Kötött­árugyár központja és a pásztói telep között jó az együttmű­ködés, az idén tovább folytat­ják a telephely korszerűsítését. A Magyarország Kandótól Kelebiáig címmel ismertette a hazai vasútvonalak villamosí­tásának programját, s megem­lékezett a budapest—vác—szo­bi útvonal öt év előtti átépíté­séről. A Magyar Hírlap közölte, hogy az Egyesült Izzó váci üveggyárában az idei első fél­év végére tervezett nagybe­ruházás határidejét négy hó­nappal előbbre hozták, s az új gépsor megkezdte a terme­lést. (—pr—) XXI. ÉVFOLYAM, 60. SZÄM 1977. MÁRCIUS 12., SZOMBAT Alagi Állami Tangazdaság Kiváló eredményeket értek el Még ma is gyűrűzik a vita arról, mi az elsődleges oka a tavalyi szerényebb termelési eredményeknek? A mezőgaz­daságban dolgozók egy része kizárólag a rendkívüli időjá­rással magyarázza, mások azt állítják, hogy ugyancsak hi­báztatható a még mindig nem elég korszerű munkaszervezés és néhol az egyéni gyarlóság, a rossz munkafegyelem is. Ez utóbbit látszik igazolni, hogy például Pest megye 7,7 száza­lékkal termelt több mezőgaz­dasági terméket, mint 1975- ben, pedig területén is pusztí­tott a szárazság, s az adottsá­gok sem kedvezőbbek, minit másutt. Rácáfolnak a csupán az idő­járást hibáztatókra azok a gazdaságok is, melyek a szigo­rúbb ■ közgazdasági szabályo­zók és a kellemetlen időjárás ellenére, kiváló eredményeket értek el tavaly. Ezek közé tartozik az Alagi Állami Tan­gazdaság, melyben kibővített igazgatótanácsi' ülésen, a na­pokban ismertették az 1976-os eredményeket s az idei terve­ket. Göndöcs Lajos igazgató be­számolójában imponáló ered­ményeket sorolhatott fel. A tervezett nem egészein 7 mil­liós nyereség helyett, több mint 12 és fél millió az eredmény, a termelési érték, az egy évvel koráb­bihoz képest, az előirány­zott 6 százalék helyett, 13 százalékkal növekedett. A teheneinkén ti tejtermelés Az egészséges táplálkozásról - kóstolóval Az egészséges táplálkozásról hat előadást tartanak a váci Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola vöröskeresztes cso­portja tagjainak. Nagy sikere volt a legutóbbi bemutatónak, melyen, Leh&cz János mesterszakács segítségével, komplett menüt is késztettek a túlnyomó többségben fiú hallgatók. CsiTny Péter felvétele Vasárnapi labdarúgás A váci járási első osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzésein az ifjúságiak dél­után 1 órakor, a felnőttek fél 3-kor lépnek pályára. Vácduka—Sződliget (vezeti Nábelek, Bucsányi, Pusztai), Váchartyán—Dunakeszi (Ber- náth, Kunya, Petrovits), Kösd —Verőcemaros I. (Gyurcsik J., Emődi, Petró), Püspökszilágy— Nagymaros (Varjú, Gyetvári, Gyurcsik M.), Galgavölgye— Szob (Beusznyiczki, Oszánczki, Hegedűs), Sokolya—Gödi TK (gödöllői járási játékvezetők), Váci MÁV—Vácrátót (Toldy, Kiss J., Varga F.), Letkés— Esze Tamás,Budai, Sinkó, Kő­bányai). A gödöllői járásban Temes- váry, Strell, Styevkó vezeti a Hévízgyörk—Bag mérkőzést. 4 ezer 243 liter, 143 literrel több a vártnál. Gyümölcsbő!, különösen almából és szőlőből szinte rekordnak számító mennyiséget szüreteltek: az előbbiből 105 vagonnal, az utóbbiból 22 vagonnal halad­ta meg az értékesített meny- nyiség az amúgyis bátran ter­vezettet. Hasonlóan kiváló munka folyt a marhahizilaló istállók­ban. Az alaptevékenység 18 százalékkal növelte termelését. A dicséretes eredmények részletezését sorolhatnánk to­vább is, de nem ezt tették a megbeszélésen sem, hanem szigorú kritikával illették egy- egy kerület, egy-egy ágazat munkáját. Pedig a gazdaságban tavaly Is 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, s munkájuk eredményeként, egyhónapi keresetnek megfelelő ré­szesedést kapnak a dolgo­zók. Milyen gondjai lehetnek egy ilyen kiváló eredményt produ­káló mezőgazdasági üzemnek? Veszteséges volt a kukorica­termesztés, a rét- és legelő­gazdálkodás, a juhászat, jelen­tősen növekedtek a tehenészet, a sertéshizlalás költségei. A tömegtakarmányok minősége túlnyomórészt közepes vagy gyenge, ami gátja lehet az ál­lattenyésztés továbbfejleszté­sének. Nem elég szakszerű még a növényvédelem, alkal­manként a gazdálkodási fe­gyelemmel is baj van. Néha rajtuk kívül álló okok miatt is romlott egy-egy ágazat ered­ménye, például a sertéshizla­lásé. Nem találtak megfelelő hízókat, ezért mindent besze­reztek, ami csak fellelhető volt, hogy hústermelési tervü­ket teljesítsék, következésképp emelkedtek a költségek, a vártnál magasabb arányú volt a jószágeihullás, az ágazat végeredményben majdnem másfél millió fo­rintnyi veszteséggel zárta az évet, pedig a sertéshizlalásból szár­mazó bevétel több volt, mint 1975-ben. Az igazgatótanács tagjai önkritikusan állapítot­ták meg azonban, hogy nem­csak objektív okok következ­ménye a veszteség, hanem szervezési, takarmányozási és tartási hibák is közrejátszot­tak benne, éppen ezért, meg­felelő gazdálkodással ennek az ágazatnak a jövedelmezőségét is helyre lehet és helyre kell állítani. Az állami gazdaság vezetői — látva a terméscsökkenést — az év második felében fo­kozták az alaptevékenységen kívüli munkát. Ily módon 11 és fél milliós nyereséghez ju­tottak, ami nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy ilyen eredmé­nyes a múlt esztendő. Tegyük azonban hozzá, hogy — az igazgató megállapítása szerint —, a melléküzemág dolgozói példát mutattak szervezettség­ből, munkafegyelemből is. A nyereség teszi lehetővé, hogy az állami gazdaság foly­tassa gyümölcstelepítő prog­ramját, valamint több szociális jellegű építkezéshez is hozzá­lásson. Az állami gazdaság tavaly jelentős összegeket fordított beruh ázásokra. Építettek egy terményszá­rítót, 3 millióért, gépeket 7 és fél millióért vásárol­tak, s egyéb beruházások­ra körülbelül 4 millió fo­rintot költöttek. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy a járás legkorszerűbb gazdaságában milyen hatás­fokkal használják ki a termelő berendezéseiket. A jelentés szerint, a tervezettnél kisebbel a traktorokat, a tehergépkocsi­kat, a kombájnokat. Az egy hektárra jutó öntözési költség majdnem megduplázódott. Mint az eredmények mutat­ják, ezek a hiányosságok ta­valy nem okoztak különösebb gondot, de figyelemre méltó, hogy még ebben a korszerű gépekkel felszerelt gazdaság­ban is hiba van a gépék ki­használásával. Tegyük mind­ehhez hozzá, hogy sóikkal in­kább így van ez a termelőszö­vetkezetekben, melyek egyi- kében-másikában a Rába Stei- gerrel se produkálnak sokkal nagyobb teljesítményt, mint a régi MTZ-kkel. Az Alagi Állami Tangazda­ság szántóterületének 60 szá­zalékán termel iparszerű mó­don kukoricát és búzát. Meg­állapították, hogy az ágazatok eredménye nemcsak a kedve­zőtlen időjárás miatt nem érte el az optimális szintet. Az iparszerű mezőgazdasághoz nagyobb egybefüggő táblákra van, szükség, hogy jobban ki­használhassák a nagy teljesít­ményű traktorokat és a repü- lőgépés növényvédelem adta lehetőségeket. A változtatás érdekében földeket cserélnek a környező szövetkezetekkel, illetve közösen lesznek egy- egy termelési rendszer tagjai. Ne tévesszen meg sen Jut a Dunakeszin szólóé 15 állami gazdaság gondjainak kiterege­tése, hiszen az egy-egy ágaza­ton belül mutatkozó hibák el­lenére is, Pest megye egyik legeredményesebb mezőgazda- sági üzeméről van szó. S az eredményességnek nyil­vánvalóan egyik íő ma­gyarázata az, hogy egyre precízebbé, pontosabbá, átgondoltabbá válik évről évre munkájuk. Gondosan állították össze idei tervüket is. Mindenekelőtt az idei gaz­dálkodási hiányosságokat igyekeznek pótolni,' még in­kább fokozva a termelés biz­tonságát. Termelési értékü­ket a feltűnően jó múlt év el­lenére is növelik, s annak a lá­nyában szeretnék, ha a nyere­ségük is elérné az idei mér­téket. Legalább annyira fon­tos, hogy nem kis áldozatok árán, hozzákezdenek ahhoz a munkáslakáisépítésii program­hoz, melynek eredményekén!, a tervidőszak végére 145, e mai követelményeknek me nem felelő lakást bontanak le. s helyettük új, korszerű ottho­nokat építenek. Idén 37 ilyen lakást hoznak tető alár összefoglalásként, mindeh­hez még csupán az kínálkozik hogy az Alagi Állami Tangaz­daság nem csak eredményeit tekintve szolgálhat például a járás ^ többi mezőgazdasági üzemének, hanem abban is, amilyen szigorral vizsgálják —’ a kiváló eredmények ellenére saját tevékenységüket. Cs. A. MOST VÁSÁROLJON MOST ÉRDEMES! Lastex szövet, 150 cm széles, 347 Ft helyett 164 Ft £ Férfi treviraszövet, 150 cm széles, 323 Ft helyett 234 Ft A 25 I Trevira-jersey, 150 cm széles, 237 Ft helyett 165 Ft VÁCI DUNA KANYAR ÁRUHÁZÁBAN Vác, Széchenyi u. 34—36.

Next

/
Thumbnails
Contents