Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-23 / 45. szám

°sMtan 1977. FEBRUAR 23., SZERDA Ml KISZ, A GÖRÖG Theodorakisz hangversenyezett Budapesten - Szirtaki a színpadon Theodorakisz intésére megpendítitek a gitárok Haimágyi Péter felvétele A függöny lassan gördült fel. Héttagú zenekar ült a színpadon. A közönség — az Erkel Színház zsúfolásig meg­töltött nézőtere — tapsolni kezdett: megjelent Mikisz Theodorakisz. Jöttét nem hirdették öles plakátok. A jegyeket napok alatt sizétkapkodták. Szétfutott a hír: a zeneszerző Budapes­ten koncéi-tezik. , Tüzes muzsika Ahogy komótos léptekkel besétált a színpadra, szem­ügyre vette a hallgatóságot. Bólintott, a mértéktartó em­berek szokása szerint, majd felemete a karját, megszólal­tak a gitárok. Mikisz Theodo­rakisz barátjára emlékezett, orvul meggyilkolt honfitársá­ra. lAimbrakiszra. Mint másutt, a magyar fővárosban is a róla írott szám vezette be a két és fél órás koncertet. Mert Theodorakisz nemcsak zeneszerző, hanem politikus is. 1964-ben megalakítój a és el­nöke a Lombra kiszról elneve­zett ifjúsági szervezetnek. Az együtt küzdők és szenvedők soha nem felejtik el egymást. Ahogy a börtönöket sem lehet kitörölni az emlékekből. Le­rósz szigetét, ahol Yannisz Ritszosz verseit zenésítette meg. Theodorakisz vezényelt. Ke­ze dallamot rajzolt a levegő­be, lába a dobütésekkel együtt mozgott A közönséget is átha­totta a tüzes görög muzsika. Még a szomorú dalokban is felcsillámlott egy percnyi bol­dogság, mint Zatunában haj­nalonként hogy egy nappal megint meghosszabbodott az élet Theodorakisz Zatunában ír­ta a Z, avagy egy politikai gyilkosság című film zenéjét. A mezők virága i Theodorakisz saját zenéjét ‘vezényelte. Dalai egyszerűek, mint a görög drámák szöveg- mondása. De tűz tombol ben- . nük, nemcsak a szerelmet idé­zőkben, hanem a szomorúsag- , gal töltött balladákban is. A ■ muzsika tapsviharba sodorta a hallgatóságot, Kifáradhatat- < lanság költözött a színpadra és a nézőtérre. Mikisz törté- • nelemórát tartott a lámpák fényében, hazájának utóbbi ' harminc esztendejét mesélte el a muzskia nyelvén. Olvasom a vele készített hétesztendős interjút. Mialatt a börtönkórház udvarán sé­táltunk ... hirtelen úgy tűnt nekem, hogy felségemet látom az épület túlsó végében vára­kozók között __Hozzá léptem, s ekkor az épület előtt álló kocsihoz vezettek... Hárotn- havonként egyszer engedték meg eddig, hogy lássam őt, s most itt ült mellettem az autóban. Rámnézett és kissé felemelte a kezében tartott pipacsot. Csöndes hangon kö­zölte, hogy ennek jelképes ér­telme van. A pipacs a mezők virága lévén, valóban a sza­badság jelképe a mi gondola­tunkban.” A zeneszerző virágot hintett a nézőtérre. Mikrofonhoz lé­pett és társulatának négy éne­kesével együtt ő is dalolni kezdett. Keze néha úgy siklott a levegőben, mint pisztráng a sebes hegyi patakokban. Száz­ezer voltos energia kerengett ereiben és mintha soha nem akarná befejezni, egyfajta örökmozgóként dal dalt kö­vetett Theodorakisz énekelt A kö­zönség nem tudott betelni művészetével. Ügy tűnt, nem fogynak a percek, két és fél órára megáll a világ s ahogy egy szép, mesés, távoli táj egy dalt idéz, úgy nőtt a közönség lelkesedése. Már befejeződött a koncert és a nézők nem távoztak. Ne­gyedórás vaslaps a bezáródott függöny előtt: a publikum a Zorbát követelte. S ez a ke­mény kőből faragott ember, ez a szabadságot muzsikájával egyedülállóan érzékeltető komponista végül ismét meg­jelent S ami elkezdődött, azt senki nem felejti el. Megszó­lalt a szirtaki. Három ha­zánkban élő görög felpattant a színpadra és méltóságtelje­sen táncolni kezdett A szél, a csönd hozza feléd / az ősi föld üzenetét — zengték a hang­szerek és szaporázták a lábak S mindez csak azért fejező­dött be, mert következett a második előadás, .amely ha­sonló forró hangulatot ho­zott. Mindenütt ismeri Mikisz Theodorakisz — az ötvenkét éves zeneszerző fél évtizede járja a világot Hét­főn — két fellépésre — Bu­dapestre is eljutott. Szabad­ságdalai, filmzenéi mindenütt az egész földkerekségen is­mertek. Most személyesen őt is megismerhettük. Magas, vállas ember, hatalmas tenye­rekkel. Szíve dobbanását ze­néje visszhangozza. Molnár Zsolt Több szakközépiskolai osztály lesz Megváltoztak az arányok Pest megyében is Gimnázium vagy szakközép- iskola; melyik a jövő középis­kolája? Így feltenni a kérdést nem célszerű, hiszen mindkét iskolatípusnak más és más a rendeltetése, képzési célja. Az viszont igaz, hogy a szakközép- iskolát végzétt tanulónak gya­korlatilag nincsenek elhelyez­kedési gondjai, bizonyos szak­ma van a kezében, s előtte a lehetőség — megfelelő képes­ségek birtokában —, hogy fő­iskolán, egyetemen továbbta­nuljon. A gimnáziumból kike­rülő diák, ha nem jut be az egyetemre, a közvélemény sze­rint és gyakorlatilag is tulaj­donképpen félember, kényte­len még egy-két évig szakmát tanulni, illetve erősen behatá­rolt munkakörökben tud csak elhelyezkedni. Társadalmi igény Bizonyára a társadalmi ér­vényesülés korlátjai is megha­tározói annak a jelenségnek, hogy az utóbbi időben egyre többen a szakközépiskolában szándékoznak továbbtanulni. Ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy a népgazdaság­nak elsősorban a szakközépis­kola adja a középkáder után­pótlást, a humán műveltségigei rendelkező szakképzett munka­erőt. Az ebből adódó feladat is világos: az iskolatípusok kiala­kításánál, fejlesztésénél első­sorban a társadalom igénye a döntő. A szakközépiskolák iránti érdeklődés fokozódását jól nyomon követhetjük néhány Pest megyei számadatból. Az 1975/76-os tanévben a gimná­ziumba, illetve a szakközépis­kolába felvett tanulók aránya 61:39 volt, ez a szám az idei tanévben a szakközépiskolások javára módosult. Száz elsős közül 58 tanul gimnáziumban és 42 szakközépiskolában. A megye iskolahálózatában emel­kedett a szakközépiskolás osz­tályok száma, a képzés sokré­tűbb lett, több óvónőt, köz- gazdasági és vízügyi középká­dert képeznek. Ugyanakkor az élet diktálta követelmények következtében a gimnáziumok­ban is szélesedett a gyakorlati foglalkozások során elsajátít­ható szakmai alapismeretek skálája. A megyében ennek el­lenére a területi szórtság, a kislétszámú iskolák és a gim­náziumi osztályok változatla­nul magas aránya jellemző. Az újonnan létesült kollégiumok, iskoláit természetijei segítet­ték a képzés ko ícentrálásáí, a nagyobb iskolák számának gyarapodását, de további vál­tozásokra is szükség van. Sokoldalúbb képzés Az 1972-es oktatáspolitikai határozat végrehajtását szol­gáló megyei pártbizottsági in­tézkedési terv alapján tovább módosul a hálózat, és a gim­náziumi osztályok helyett a szakközépiskolai osztályok szá­mát növelik. Az idei tanévben Szigetszentmiklóson a 208-as számú Steinmetz Miklós Szak­munkásképző és Szakközépis­kolában már van egy elsős au­tószerelő szakközépiskolai osz­tály, és a jövő tanévben már két ilyen osztályt szándékoz­nak beiskolázni. Gyakorlatilag ez hasznos kezdeményezés, hi­szen ahol amúgy is szakmun­kásképzés folyik, könnyeb és gazdaságosabb megteremteni a szakközépiskolai képzési for­mát. A dabasi gimnáziumban szeptembertől a két kezdő osz­tály közül csak az egyik lesz í A Hungaroton Liszt-felvéte­le — a Krisztus oratórium — nyerte el az El ritmus című tekintélyes spanyol zenei szak­lap kritikusainak díját. A fel­vétel — amelyet a Hungaro­tontól vásárolt jog alapján a legnevesebb spanyol kiadó, a His.pavox hanglemezcég ta­valy jelentetett meg — művé­szi színvonalának minőségét és népszerűségét tekintve a szak­emberek szerint méltán érde­gimnáziiumi, a másik postafor­galmi szakközépiskolai képzést nyújt. Pilisvörösváron pedig egy közgazdasági, úgynevezett igazgatási-ügyviteli ágazati osztály lesz. Aszódon, a Petőfi Sándor Gimnázium és Szakkö­zépiskolában a jelenlegi egy gépészeti osztály mellett újabb szakközépiskolai osztályt szán­dékoznak nyitni. Nem marad gimnáziumi osztály Abonyban. Kevés a jelentkező, az erősen fejlődő ceglédi és szolnoki is­kolahálózat elszívó hatása kö­vetkeztében. A tervek szerint Cegléden három egészségügyi szakiskolai osztályt indítanak, gondolva már a most épülő kistarcsai kórház munkaerő igényeire is. Legalább ugyanennyi Ezek a tervek é5 intézkedé­sek azt a célt szolgálják, hogy a gimnáziumi és szakközép­iskolai osztályok között lévő aránytalanságokat megszün­tessék. A közeljövő célja, hogy legalább ugyanannyi szak­középiskolai osztály legyen a megyében, mint amennyi a gimnáziumi osztályok száma. Természetesen a távlatokat, a társadalom, a népgazdaság fo­kozódó igényeit számításba vé­ve, a most kialakítandó ará­nyokon is bizonyára módosí­tani kell, néhány év múlva, mégpedig a szakközépiskolák javára. K. Gy. M. melte ki Az év lemeze meg­tisztelő címet. A kritikusok elismerésével egy időben Spanyolországban egy másik magyar hanglemez­siker is született. A III. valla- dolidi zenei biennálé nagydí­ját szintén a Hungaroton le­mezének ítélték oda: a díj­nyertes kétlemezes album — Víg Rudolf gyűjtésében —* magyarországi cigány népdalo­kat szólaltat meg. Magyar hanglemezsiker A PROMÉTHEU SZ-REJTÉL Y Műfaji fejtegetéssel nem szí­vesen kezdem, nehogy a lényegről tereljem el a gondolatot, de ezúttal valóban mindjárt az elején szükséges leszögezni: sikeres színpadi al­kotás jött létre az elmúlt évek egyik kiemelkedő művéből, Mesterházi Lajos Pramétheusz- rejtélyéből. Ami — műfaji meghatározása ellenére — valójában nem regény a szó megszokott értelmében (esz- széregénynek mondhatnánk in­kább), mint ahogyan dramati­zált változata sem dráma a szó szoros értelmében. Színpadi játék talán — amint a színlap is jelzi. Nem is fontos időznünk ennél a metamorfózisnál, leg­feljebb azért kellett, hogy ér­zékelhető legyen a vállalkozás nehézsége (amely Kazimir színpadára gyakorta jellemző) és érdekessége, ezenfelül pedig módunk legyen megjegyeznij mindkét alkotásban a szerző mélyhumánumú gondolatvilá­gának jutott a főszerep — a színpadon talán még pregnán­sabban és szuggesztívebben. Érdemes volt hát az írónak át­változtatnia eredeti művét, még ha jórészt le is kellett mondania az epikába szerve­sen illeszkedő magyarázatok­ról, szellemes megjegyzések­ről. Természetesen, ezekről sem egészen, mert az író-nar­rátor alakjában sikerült ezek­ből Is sóikat átmenteni a szín­padra. Miről szó! hát végül is a szer­ző? Tömör válaszként egy szó­val is felelhetnénk: az ember­ről. Vagy így (nagybetűvel): az Emberről! A háromezer év előttiről és a mairól — egy­szerre. A gyarlóról és a nagy­szerűről, az intrikákba sül­lyedőről és az áldozatkészről, a maga kis érdekeit hajszoló és a közösségért, társaiért izzó­ról. S megintcsak egyszerre, együtt minderről. Vagyis az emberi természetről, amely ha nem is kortalan, időtlen és nem elvonatkoztatható az adott társadalomtól, mégis korokon, évezredeken át is van benne valami közös. Lesújtó és föl­emelő. A messze korba nyúl ennek fölmutatásáért az író. Ponto­sabban 3200 évvel ezelőttre, a trójai háborút megelőző idő­szakba. Látványos nagy bizo­nyító apparátussal, roppant történelmi fölkészültséggel, ha­talmas ókori társadalomisme­rettel. Olyan biztonsággal jár- kel a trójai és a mükénéi elő­kelők. harcosok, istenek és fél­istenek között, mintha nap­jainkban járna mondjuk Pes­ten a Váci utcában, vagy egy fogadáson vagy éppen a rác­keveiek között. Nem véletlen ez a biztonság, amely nem csupán a történelmi stúdiu­mokra támaszkodik, hanem legalább annyira a ma embe­rének ismeretére. Ez ível át háromezer esztendőt. Anakronizmusokkal? —húz­za ©1 talán kérdően a száját az olvasó. — Vagy kulrsre- gén-i az ógörög korból?... — Sem ez, sem az. Bár egy- ©gv kedves anakronizmust (inkább külsősénekben) meg­enged magának a szerző, méginkább a rendező a szín­padon, de ez nem a lénveset érinti, legfeljebb az előadás frissesedét, bájos humorát szolgálja. Ami pedig a kulcsot illeti — kár lenne a konkrét zárat keresni, amelybe beleil­lik, mert valóban nem ponto­Mesterbázi-szín mű a Tháliában san adott helyzetekről, szemé­lyekről sízóü a mese. Egybeve­tések, analógiák viszont bővi- ben találhatók (s lehetnek, akik hamis analógiákra jut­nak, ez ellen nehéz védekezni), s mindannyiuk a társadalmat alkotó és formáló ember mé­lyebb lényéből fakadó követ­keztetések. Kimondatlanok valójában — az író csak vezet, s így magunk jutunk él a föl­ismeréshez. Még pontosabban : nem is az író, hanem megpróbáljuk Prométheusz szemével nézni a világot. Annak a lénynek a szemével, aki istenként szü­letett, de az emberhez húzott (ezért is vitte le neki az Olümposzról a tüzet), bűnhőd­nie kellett érte, egymillió évig szenvedett sziklához lán­colva, miközben Zeusz napon­ta sassal tépette a máját, de aztán Héraklész kiszabadítot­ta, s maga is az emberek kö­zé ment, velük élt, evett, ivott, dolgozott, mígnem maga is emberré — halandóvá vált Az isten, az igazi jó isten, aki az Olümposzról az emberhez igazodott. Vajon mi volt ez in­kább: süllyedt vagy emel­kedett onnan emberré válásá­val? A gondolatok súlyosak, ele­venünkbe vágók, létkérdé­seinket, embervol búnkat érintik e darabban. A keret azonban könnyed, szellemes, sőt játékos. Ilyen a kiinduló­pont is a maga naiv-tudomá­nyos feltételezésével, oknyo­mozásával, melyre sehol nincs (nem is lehet) történelmi adat: mi történt Promé­theusszal, miután Héraklész kiszabadította a szikláról? Hogyan fogadják az emberek, akiknek a legnagyobb jót tet­te : a tűzzel megteremtette a mesterségek lehetőségét, s vele a megélhetését Hogyan élnek ezzel a tűzzel, mire használják? S csodálkozunk-e megdöbbenésén, amikor egye­bek között megtudja, hogy Zeusznak is áldoznak vele, éppen annak a Zeusznak, aki őt oly kegyetlenül büntette, mert ellopta a tüzet az em­bereknek. Bs sok más furcsa­sággal is találkozni, mert a mükénéi társadalomban — ahova csöppent — sok min­dent tudnak, sokféle mestersé­get ismernek, de a politiké techné, vagyis az államvezetés mestersége mintha gyengéjük volna. S együtt csetlünk-bot- lunk Prométheusszal mi, mai nézők, s eltöprengünk: vajon mit is tanultunk meg belőle azóta. Az író sokat segít a töpren­gésben: játékosan és bölcsei­ket! őre. Bemutat nekünk hőst — Héraklész személyében —, aki igaz férfi, valóban erős is, bátor is, harcolni is tud, de mégsem szereti a katonásko­dást, azokat, akik csak a ka­szárnyát ismerik egyetlen életformának. S bemutat mást — Kreónt például —, aki azt hiszi, hogy lehet háborút vi­selni a háború ellen. S bemu­tat ravaszkodó politikust — Átreuszt —, aki csak békéről szónokol, s a népérdekékről, de eközben csak a maga egyé­ni hatalmát egyengeti min­denáron. És bemutat sokakat másoltat is: ókoriakat, akikre mégis a közelmúlt történelmé­ből vagy éppen napjainkból ismerünk rá. És helyenként már-már elkeseredünk: hát csakugyan nem tanult, nem változott évezredek alatt az ember! Ám mi sem áll távo­labb Mesterházitól, minthogy valamiféle egzisztencialista kétségbeesésbe taszítsa olva- sóit-nézőit az emberi termé­szet változatlan megátalko­dottsága miatt. Éppen az el­lenkezőjét mondja: annyi torz vonás, sunyi félelem, go­noszság ellenére is fennma­radt az emberiség, az ember­ség tiszta és igaz törekvése. Maga Prométheusz, az igaz emberré vált isten (az ember isteni és az isten emberi nagy­ságát hordozó lény) testesíti ezt meg leginkább, rendkívül rokonszenves vonásokkal. Aző feltételezett utolsó szavai, amelyeket haldokolva mond Athénének, jelentik a dráma csúcspontját és előremutató, fölemelő értelmét: — ... Látom az iszonyú mocskot, a vérengző dühöt, az ádáz hátsógondolatokat az emberekben, látom a hata­lomvágyat, a pénzsóvárságot, a bűzhödt testi-lelki prostitú­ciót, s hogy fortély és féle­lem igazgat mindeneket. De mondd meg Zeusznak, Athé­né: az ember egyszer majd föltalálja a villámhárítót!... És az az ember többé már nem fog félni... Az az em­ber majd olyan lesz... — Milyen lesz? — ezt kér­dezi ekkor Athéné, s kérdez­zük vele mi is, de magunkban tudjuk, érezzük, hisszük a da­rab egész mondanivalója alap­ján a válasz nélkül, nyitva ha­gyott kérdés ellenére is a fele­letet. Olyasféle lesz, mint Pro­métheusz, aki létezés, a puszta lét helyett az életet választot­ta, amely részvét és cselekvés. Az előadásnak alighanem ez a legfőbb tanulsága, mondan­dója. Kazimir Károly és Kő- váry Katalin rendezése nagy következetességgel, híven szol­gálja is ezt. Érdemük, hogy precízen megtalálták a hang­vételt az írói elképzeléshez, amely súlyos gondolatokat akart közvetíteni könnyed, szórakoztató formában. Friss, élvezetes, derűs a Thália Szín­ház produkciója, ötletgazdag rendezéssel és színészi mun­kával. Igen meleg emberiség­gel, belülről formálja meg Nagy Attila Prométheusz le- gendából-valóságból szőtt alak­ját, Bitskey Tibor pedig af­féle népmeséi Erős Jánosnak (dicséretére írom) mutatja Hé- raklészt, emberséges hősként. Prózai színpadon talán legki- forrottabb és legemlékezete­sebb alakítását ezúttal nyújt­ja Rátonyi Róbert Átreusz- kénit: ravaszkodó, mégis át­látszó, cinikus zsarnoka siker­rel ölel át évszázadokat. Ere­deti színekkel gazdagított, sa­játos figurákat teremt Inke László (Priamosz) és Buss Gyula (Eurüsztheusz király). Passzív szereplehetőségével (az író) is jól tudott bánni Kozák András, átgondolt tel­jesítményt nyújt még Szirtes Adám (a kovács). Végvári Ta­más (Kalkhász). Hacser Jó- zsa (Hészioné), Esztergályos Cecília (Athéné), s lényegé­ben az egész együttes. Vargha Balázs a színpadi játék szelleméhez kiválóan illeszkedő, sziporkázó dalszö­vegeket írt, amelyeket ha­sonló felkészültséggel zenésí- tett meg és adott elő a Kalá­ka együttes. A lényegre törő, egyszerűségében kifejező dísz­let Makai Péter munkája, Mialkovszky Erzsébet jelme­zei korhű-korhűtlenségükben találóak. ★ A kritikához nem közvetle­nül tartozik, mégis hadd je­gyezze föl e sorok írója a fö­lötti örömét is. hogy ezt a jelentős munkát — a re­gényt és a színdarabot — Mesterházi Lajos jórészt a ráckevei Duná-part alkotó csendjében írta. Hadd remél­jük, hogy a Dél-Pest megyei ihlető környezet általa még hasonló élményekkel ajándé­koz meg bennünket. Lőkös Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents