Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-22 / 44. szám

Osztály létszám: harminc Zeneszerető ifjúságot nevelnek Szép énekhang és ritmusérzék Lépések koppannak a ceglé­di Táncsics Mihály Általános Iskola folyosóján. Anyu taka­ros csizmája diktálja a tem- T>ót, s mellette felesben' szapó­ráz egy pár csöpp cipő. Kíván­csian tekintenek a jövevé­nyekre a folyosó faláról a vidám gyerekrajzok. az egyik képen lám, a hétfejű sárkány­nak valamennyi szája nyitva maradt a csodálkozástól: mit keres ez a pöttöm gyerek az iskolában? Annak a pöttöm gyereknek pedig, ha úgy igyekszik. bi­zony itt van keresnivalója! Ha ügyes lesz, ha jó ritmusérzék­ről, dallamfelismerésről ad ta­núságot és elénekli az óvodá­ban tanult legkedvesebb dalát a legszebb hangján, akkor be­kerülhet a „harmincak társa­ságába’’. A harmincak: a szep­temberben induló újabb zenei tagozat elsősei. Nem művészképzés Cegléden 1955-ben a Föld- váry iskolában indult zenei ta­gozatú osztály, majd az 1957— 58-as tanévtől kezdve ez az is­kola vette át ezt a tagozatot. Néhány éven át ének- és ze­nepedagógusuk Béres Károly volt, a ceglédi zeneiskola mos­tani igazgatója, majd utána több mint egy évtizede Garas Kálmánná foglalkozik a felső­tagozatosokkal, az alsótagoza­tosokat pedig Palatínus Andor- né tanítja énekre, zeneelmélet­re hosszú évek óta. Az iskola legifjabb énekszakos tanárnő­je Kiss Kalmár Mária, valami­kor a zenei tagozatú osztály­ban itt tanult, s most itt adja tovább tudását a soron követ­kező nemzedéknek. Az iskola életéről, a zenei tagozatról, amely ebbe telje­sen beleépül, Szabó Sándomé igazgatónővel beszélgetünk. — Általában, milyen cél ve­zérli a szülőket, amikor gyer­meküket zenei osztályba sze­retnék beíratni? Egyezik ez az iskola elképzeléseivel, s lehető­ségeivel? — Igen. Nem kell külön ma­gyarázni senkinek, hogy a ze­nei tagozat célja nem művész­képzés, hanem zeneértő és szerető ifjúság nevelése. Min­den évben — épp, mint ezek- oen a napokban — képesség- vizsgálatot tartunk azoknak a gyerekeknek a számára, akik szeptembertől elsősök lenné­nek. Szép énekhangról, biztos zenei hallásról, jó ritmusér­zékről kell tanúságot adniuk. Harmincat választhatunk ki a legjobbak közül, ők lesznek az 1. Z. osztály tanulói szep- termbertől. — Van-e különbség a tago­zatos osztály és a Itöbbi kö­zött? — Tanmenetben természete- sso igen, s emellett több olyat» tulajdonságban, amelyet a közösség és a zenei foglalko­zás hoz magával. A zenei osz­tályoknál alsó tagozatban he­ti öt, illetve később hat ének óra van egy héten, felsőben pe­dig négy. Emellett énekkar: próbákra járnak, szolfézst, ze­netörténetet alaposabban ta­nulnak, mint a többiek. Az osztály nagy része később va­lamilyen hangszeren is tanul a zeneiskolában, — de ez sem jellemző. Jellemzőbb viszont, hogy valamennyiüknek van bérletük a diákoknak szánt ceglédi, zenei rendezvényekre, eljárnak a zeneiskolai növen­dékhangversenyekre. A zeneis­kolával nagyon jó a kapcso­latunk. Ha kell, szakmai te­rületen mindig segítséget ka­punk tőlük. Összetartó erő a muzsika — Milyen a zenei osztályok tanulmányi eredménye és mi­lyenek a közösségben? — Amikor még osztályátla­got számítottunk, nem volt rit­ka, hogy a zenei tagozatú osz­tályoké a 4-esnél is jobb volt. A gyerekek valahogy jobban összetartoznak ezekben a kis közösségekben. összefogja őket a zene, a dal, a játék, szé­lesebb körű az irodalmi, esz­tétikai műveltségük és fegyel­mezettebbek. Ez gyakran meg­mutatkozik. Persze, azért épp oly virgoncak, tüzesek, mint a többiek, de hajlanak az első Cegléd a hazai lapokban A Képes Űjság 7. számában az albertirsai származású Ma­jor János költő portréja és szép verse található. ★ A Népszabadság február 11-i száma azt a beszélgetést kö­zölte, melyet a riporter dr. Marton János kandidátussal, a MADISZ egykori ceglédi elnö­kével folytatott az Agrárgaz­dasági Kutatóintézet munká­járól. ★ Az Elet és Irodalom január Végi száma a ceglédi Kossuth Múzeum 1848—1948 című kiál­lításáról adott hírt. ★ A Könyvtáros című folyó­irat 1. számában említést tet­tek arról, hogy a tanyasi fiók- könyvtárak működését Ceglé­den is központi intézkedések­kel és támogatással kellene segíteni. ★ A Magyar Televízió legutób­bi Ki mit tud? műsorában Ba­logh Erika ceglédi szavalót láthatta a közönség. Városi bajnokság Labdarúgás, kispályán Csak amatőrök játszhatnak A sportfelügyelőség ebben az évben is megrendezi a városi kispályás labdarúgó-bajnok­ságot. A bajnokságot most egy fordulóban, egy idényben ren­dezik meg. Külön csoportban küzdenek az üzemek, az utcák- terek, valamint az általános­áé középiskolák csapatai. Az üzemi együttesekben csak az ott munkaviszonyban álló dol­gozók szerepelhetnek. A nevezéseket a sportfél- ügyelőség címére (2701. Cegléd. Pf.: 105) március 20-ig kell megküldeni, majd a sorsolás elkészítése után április elején kezdődnek a mérkőzések. Az üzemi I. osztályban in­dulhatnak:. Lenin Tsz, KÖZ­figyelmeztető szóra. A napok­ban, amikor a 4. Z-sek meg­tudták, hogy a városi úttörő- rajkórusok találkozóján „ara­nyosak” lettek, majd’ szétve­tette örömük az iskolát. A kö­zös öröm, közösen kapott di­cséret is összefogja az osztály­közösségeket. — Ezek szerint eredmények­ről gyakran beszámolhatnak? — Valóban. A gyerekek részt vesznek a kétévenkénti orszá­gos raj-kórustalálkozókon. Két éve Garasné nyolcadikosait a szentesi szereplés alkalmával Balázs Árpád dicsérte meg nagyon. A legutóbbi, ceglédi raj-kórustalálkozón a mi isko­lánkból négy is részt vett. Most a győztesek a megyei dobogó­ra készülnek, szeretnének is­mét tovább jutni. De szerepel­nek máskor is a kis dalosok. Szinte hetente ott vannak a ceglédi Családi és társadalmi ünnepségeket rendező iroda meghívására egy-egy névadó­ünnepségen. Szocialista szerző­désben állnak a bíróság KISZ- alapszervezetével, rendezvé­nyeiken műsort adnak. Tavaly a városi pártbizottságon a há­rom nemzedék találkozóján léptek fel, november 7-én a gimnázium kórusával együtt énekeltek a városi ünnepségen és ünnepi tanácsülés előtt is daloltak már köszöntőt. Főként munkásgyerekek — Most, hogy az új tanévre tartanak „zenei toborzót”, kik hozzák el ide gyermeküket? — Zene iránt érdeklődő szülők. A zenei tagozatú osz­tályokban elsősorban munkás­származású gyerekek járnak, ők vannak többségben. Az óvo­dák is segítenek nekünk a szü­lők ösztönzésében, a rátermett gyerekek kiválasztásában, ja- vaslásában. Ezekben a napokban biztat­va és pártfogolva sok gyereket hallgatott meg Palatínus An- dorné és Kiss Kalmár Mária, a zenei képességvizsgálatok so­rán. Volt, aki már itt is igye­kezett szépen, öntevékenyen szerepelni. Közülük harmin­cán szeptembertől az I. Z. osztályban tanulhatnak. E. K. MÁ Országgyűlési képviselő fogadóórái Győré Sándor országgyűlési képviselő és Jakus Béla me­gyei tanácstag ke álén, feb­ruár 22-én fogadóórát tart reggel 8—18 óráig a kőröste- tétleni tanácsi kirendeltség épületében, 10—12 óráig pedig a jászkarajenői tanácsházán. Á r PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS XXI. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM 1977. FEBRUÁR 22., KEDD Az alapanyag: bükk, akác és nyárfa Magasabb igény, jobb eredmények Székelemeket is gyártanak majd a lemezüzemben Kora reggel, vagy a délutáni műszakváltás idejére Cegléd­ről és néhány közeli település­ről egy sereg ember indul munkába a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregységébe. A gyártelepí­tés második üteme tavaly be­fejeződött. Lassan egy éve, hogy a terveknek megfelelően termel a hordóüzem, ahol ha­vonta 15 ezer hektoliter bor tárolására elegendő — egyen­ként 500 hektoliteres — hor­dókat készítettek, júliusban már 15 ezer 480 hektoliter űr­tartalmú hagyta el az üzemet. Az év végéig összességé­ben 126 ezer 600 hektoliter hordó készült, tölgy és akác felhasználásával. A szükséges faanyag egyhar- madát az Itteni fűrészüzem ál­lítja elő, a többit dongaanyag­ként erdőgazdaságok szállítot­ták. A hordóüzemben két mű­szakban dolgoznak az embe­rek. Mivel legtöbbjük műsza­ki képzettsége hiányos volt. a vállalat központja lehetővé tette a számukra — és más gyáragységbeliefcnek is — a munka melletti levelező, szak­másító tanfolyam elvégzését. A ceglédiek közül tavaly ti­zennyolcán kaptak szakmun­kás-bizonyítványt. Tanításu­kat a vállalat mérnökei vál­lalták, a gyakorlati foglalko­zás a mindennapi munkájuk volt. A tanfolyam ismételt megrendezése a további ter­vekben is szerepel, hiszen egy­re több szakmunkásra van szükségük. A fűrészüzem tavaly a vára­kozásnak megfelelően dolgo­zott. Főként talpfát és más fűrészárut készítettek a hor­dóalapanyag mellett. A ko­rábbi alapanyagbeszerzési gon­don okulva most időben fel­készültek, figyelembe veszik a felhasznált és a tárolt meny- nyiség arányát, hogy a hosz- szadalmas tárolás következté­ben minőségromlás ne terhel­je az üzem jövedelmezőségét. Ebben az évben várhatóan termékstruktúra-változás lesz a fűrészüzemben, oly módon, ahogy azt a nagyvállalati ér­dek megkívánja. Főként az ol- :sóbb minőségű nyárfából fog­nak többet feldolgozni és csök­Tágas raktár GÉP, MÁV Villamosfelügyelő­ség, ÉVIG, Talajjavító Válla­lat, Május 1. Ruhagyár, Bács megyei Építőipari Vállalat, I Magyar—Szovjet Barátság ! Tsz, Fűrész- és Hordóipari Vállalat, Ötös Építők. Az üze- 1 mi II. osztályban résztvevők ! két csoportban szerepelnek i majd, az elsők felkerülnek az i I. osztályba. Az utcák-terek 1. osztályá­nak résztvevői: Bede,' „öreg- fiúk”, Budai út, Csúzli SC, Fűtőház u., Álmos u., Károlyi lakótelep, Rákóczi SC, Bede II., Nyár u. A II. osztályban itt is két csoportot alakítanak ki. A bajnokságban igazolt lab­darúgók nem vehetnek részt. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 2 db. hasas anyadisznó. Nyárs­apát. Iskola dűlő 20. (volt Kisteleki Iskola). Cegléd, Vas utca 1. sz. alatti ház eladó. Ér­deklődni ’ehet délután 13 órától. Eladó egyéni területen 1000 négyszögöl szántó a Körösi út mellett. Kapás dűlőben. Ér­deklődni : Cegléd, Tö­rök Ignác utca 9. dél­után 3-tól. Keveset használt 80 li­teres hydrofor eladó. Cegléd IX., Örkényi út 20. szám. ______________ 90 0 négyszögöl szőlő, ebből 300 négyszögöl puszta, kis épülettel, a zöldhalmi megállónál, Iskola dűlőben eladó. Cegléd, Vécsei út 47. ken a bükk aránya. Ez a don­gatermeléshez kellő alapanya­got természetesen nem érinti, hiszen ezeket meghatározott méretben és minőségben kell továbbra is készíteniük. A terv erre az évre 170 ezer hektoliter hordó gyár­tását írja elő a hordóüzem számára. Az éves tervet, az idei cse­lekvési programot már megvi­tatták a gyáregységben mun­katerületenként. Megtartották a kibővített munkaértekezle­teket, melyen a brigádvezető­kön és a kollektívát képviselő egy-egy brigádtagon kívül részt vettek a műszaki vezetők és a szakszervezeti bizottsági tagok is. A cselekvési prog­ram főként az alapanyag kér­désével foglalkozik: azonos mennyiségből még több, hasz­nos készterméket kell előállí­taniuk. Nemcsak az itt dolgo­zókkal, hanem az alapanya­got szállítókkal szemben is magasabb lesz az igény. Okos gazdálkodással akarják javíta­ni az eredménytervet, s ehhez hozzájárul a brigádmozgalom megerősítése, a szakmai is­meretek gyarapítása, az anyag- és energiatakarékosság. A ceglédi gyáregység is csatla­kozik a most kialakulóban le­vő versenymozgalomhoz a köz­ponti gyár felhívására. Válla­lásaikat a vállalati tervekhez mérik, a munka értékét kíván­ják növelni. Ebben az évben az üzemi négyszög határozata szerint a bérfejlesztésből egy összeget a brigádok munkájá­nak jutalmazására fognak fel­használni. Az értékelés ne­gyedévenként történik. A gyártelepítés harmadik lépcsőjének előkészítése most folyik, s így majd a nevében szereplő három feladatkörnek megfele­lő munkákat végez a ceglédi gyáregység. Eddig fűrészáru és hordó készült, a jövőben szék­elemeket és a hozzá szükséges lemezt is gyártják, a hordó­üzem már meglevő csarnoká­nak teljes hasznosításával. A gépek betelepítése után ennek 1978-ban kell működnie. A székelemeket gyártó üzemrész­ben szükség lesz új munká­sokra is. Elsősorban nőket fog­nák itt foglalkoztatni, 60—70 lány és asszony számára adó­dik munkaalkalom. Bővítik a szociális létesítményeket is, és a vállalati tervek között sze­repel, hogy még ebben az öt­éves tervben egy 120 szemé­lyes bölcsődét és óvodát épí­tenének, hogy az itt dolgozók gyerekeinek elhelyezéséről és felügyeletéről gondoskodjanak. Az általános iskolai tanulmá­nyaikat befejező fiatalok szá­mára továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy fűrész- és hor­dóipari szakmunkástanulónak jelentkezzenek. A foglalkozás jövőjét már megalapozták Cegléden ezzel a gyártelepítés­sel. Barátság, virágok, emberek A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet­ben járt és filmet készített a szovjet televízió munkatársa. A közös gazdaság életét mu­tatják be majd a közönség­nek, a népe.c barátsága jegye­ben, melyet ez a termelőszö­vetkezet a nevében is visel, s emellett tevékeny az itt mű­ködő Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoport is. Folyó­iratokat, könyveket olvasva ismerkednek a szovjet emoe- rek életével, vetélkedőkön gyarapítják ismereteiket. Jár­tak a budapesti Szovjet Kul­túra és Tudomány Házában is már. Ha nem is közvetlenül, de virágaik által közvetve kap­csolatban vannak a szovjet emberekkel, hiszen ősztől ta­vaszig sok tízezer szál szeg­fűt indítanak útnak üvegházi kertészetükből a szovjet fő­városba. repülőgépen. Teke, asztalitenisz, sakk Falusi fiatalok hete A Pest megyei KlSZ-bizott- ság Cegléden rendezte meg a Falusi fiatalok hete rendez­vénysorozatának sportverse­nyeit. A tekézőknél szép ered­ményt értek el a ceglédi já- rásbeliek. Nők. 1. Ádám Katalin (Ko­cséri Űj Élet Tsz) 151 fa, 2. Kovács Erzsébet (Dömsöd, Dózsa Tsz) 95 fa. Férfiak: 1. Szabó Sándor (Kocséri Űj Élet Tsz) 257 fa, 2. Szabó Jó­zsef (Űj Élet Tsz) 253 fa, 3. Farkas Ferenc (Nagykőrös. Mészáros Tsz) 233 fa. Az asztaliteniszezők küz­delmében Siskáné révén egy ezüstérem jutott a ceglédiek­nek. Nők: 1. Papróczyné (gö­döllői járás), 2. Siska Gyulá- né (Cegléd, Lenin Tsz). Fér­fiak: a nagykőrösi Erdei nyerte a versenyt, három per­báli fiút előzött meg. A Le­nin Tsz képviselője, Drávucz a legjobb nyolc közé jutott az erős mezőnyben. Sakk: megkezdődött a me­gyei sakkcsapatbajnoikság, melyen ceglédi együttes is in­dult, a Kossuth SE. Bemutat­kozásuk nem sikerült, Pécel ellen mindkét mérkőzését el­vesztette a csapat, 8:2 és 6:4 arányban. tr. L. Munka, helyben Nem járulnak hozzá az átigazoláshoz Űj raktárral bővül a Vegyianyag Kereskedelmi Vállalat ceglédi telepe. Az ezerkétszáz négyzetméter alapterületű épület a tervek szerint márciusra készül el. Kivitelezője a Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet, a villanyszerelést pedig a Vas­ipari Elektromos és Műszerész Szövetkezet végzi. Ap;Ui-Tóili L odor felvétele Sportberkekben ezek a hetek többnyire tanácskozásokkal, a múlt év eredményeinek értéke­lésével és az idei tervek meg­beszélésével telnek. Az abonyi gimnázium női és a községi Tsz SK férfi kézilabda szak­osztálya közös évzárót tartott a közelmúltban, ahol Nagy Gá­bor edző részletesen értékelte a tavalyi munkát, szólt a csa­patok gondjairól. Mindkét szakosztály eredményes évet zárt. A gimnázium női csapa­ta ezüstérmes lett. ★ Űj elnökséget választott a napokban a nagyközségi sport­kör labdarúgó szakosztálya. A népszerű sportág vezetői közé régi játékosok és sportszerető emberek kerültek. Döntöttek az edzők személyéről. A fel­nőtt osanatot ezentúl Sza >’ó Ernő, az ifjúsági csapatot , Gönczöl Géza, az úttörőket 1 Tóth Ernő edzi és vezeti. Ezen a szakosztályi ülésen született meg az a határozat is, hogy a jövőben a sportkör nem járul hozzá a labdarúgók más csa­patba való átigazolásához. Ez- ,zel együtt arról is gondoskod­nak, hogy a játékosoknak hely­ben találjanak munkát

Next

/
Thumbnails
Contents