Pest Megyi Hírlap, 1977. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

Gördülő lisztesládák A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGL XXI. ÉVFOLYAM 26. SZÄM 1977. FEBRUAR 1-, KEDD A ceglédi malomból a hagyományos mellett korszerűbb módon, konténerekkel is szál­lítják a kimért és zacskókba csomagolt finomlisztet. Előnye, hogy a lisztcsomagok épen ér­keznek, hiszen a malomtól a vásárlóig nem ér hozzá kéz. A képen Tóth Imre és Fekete István a monori FÜSZÉRT-tül tizenöt, egyenként 300 kilogramm liszt befogadására képes konténert továbbít a Körösi úti ni alom udvaron. Aoóti-Túth Sándor felvétele Falusi fiatalok fiele Ceglédbzrcelen készült a napközis konyha Az építők dicséretére válik A népfront programjából Megvitatják a városközpont rendezési tervét Szolidaritási hét, magyar-szovjet asszonytalálkozó Vetélkedő Albertirsán Albertirsán, a Móra Ferenc művelődési házban a falusi fiatalok hete keretében vetél­kedőt rendeztek a nagyközségi KISZ-alapszervezetek és a művelődési ház ifjúsági klub­ja. Első helyre a helybeli Dimitrov Termelőszövetkezet csapata jutott, a második a Szabadság Tsz KlSZ-eseinak csoportja, a harmadik a mű­velődési ház ifjúsági klubja lett. A legjobb egyéni szereplő Horváth Lajos, a Dimitrov Tsz dolgozója volt. ban a ceglédi ÁFÉSZ-áiruház Dózsa György szocialista bri­gádjáról és a partnervállalatok szocialista brigádjaival kiépí­tett kapcsolataikról esiík szó. Tevékenységükben igen hasz­nosaik a tapasztalatcserék. ★ Az Űj Tükör. 3. számában az egykori ceglédi népművelő, Antal Teréz írása jelent meg, a „blokkoló népművelők”-ről. A megyei művelődési központ munkatársa kifejti nézeteit a népművelők munkáját kísérő nézetekkel kapcsolatban. A hetilapnak szintén ez a száma foglalkozik Balázs Já­nos cigány festőművész mélta­tásával. A cikkhez tartozó rep­rodukciók Tóth István ceglédi fotóművész munkái. ★ A Magyar Nemzet január 13-i számában Pest megye ötéves fejlesztési tarve kap­csán azokat az elképzeléseket: is ismertette, amelyek Ce-léd- j del kapcsolatosak. Ugyancsak I a Magyar Nemzetben jelent j meg a múlt héten Környei Elkészült Ceglédbercelen több mint 2 millió forintos költséggel a napközis konyha, amely az óvodások és napkö- j ziotthonos általános iskolások ( étkeztetéséről fog gondoskod­ni. Kétszázötven gyereknek adnak naponta ízletes, friss ebédet. A konyha műszaki át­adása megtörtént, s a jegyző­könyv arról tanúskodik, hogy Elek írása az egykor Kossuth Lajoshoz indult ceglédi turi-ná százak küldöttsége centenáriu­mi ünnepségéről, 'melyet tisz­teletadással tartottak az egyko­ri követek utódai és a múzeum baráti köre. ★ A Népi Ellenőrzés idei 1. számában a Nógrád megyei NEB elnöke a tsz-szervezés ceglédi tapasztalatairól nyilat­kozott. ★ A Szövetkezet januári száma arról tudósít, hogy a kirakat- rendezői versenyben második helyet nyert a ceglédi ÁFÉSZ dekorációs részlege. ★ Az Élelmezési Dolgozó ja­nuári számában a ceglédi sü­tőipari vállalatnál működő Mindenki iskolája tapasztala­tairól számol be a tudósító. ★ A MEDOS’Z Lapja januári száma Csonka Tibor igazgató beszámolóját közli a Ceglédi Állami Tangazdaság újszilvási kerületéről, eredményeikről, feladataikról. ! az építők — az albertirsai ta­nács építőipari részlege — igen jó munkát végeztek. Hiá­nyosságról a bejegyzettekben alig esik szó. Az építtető közsé­gi tanács írásbeli köszönetét mond az építőknek. A napközis konyha felszere­lése szintén megfelel az igé­nyeknek. Két hűtőszekrényt kapott, melyek közül az egyik 11Ö0 literes, vásároltak burgo- nyahámozót, robotgépet, kor­szerű főző- és fűtőberendezé­sek segítik a konyhán dolgozók munkáját. Finom gyümölcs o szőlő, hát még, ha elegendő is van belőle! Pótolni a sok évtizedes, elöregedett telepítésű eket, nagyüzemi gazdálkodáshoz új szőlőültetvényeket alakítanak ki az ország számos közös gazdaságában. Kiválasztják a legmegfelelőbb fajtákat, s megtesznek mindent, hogy a gyökeres vessző mielőbb ott­hon érezze magát a földben, megerősödjön, s néhány éven belül számottevő termést hoz­zon. Kutatóintézetek foglal­koznak a szőlőnemesítássel, s laboratóriumok, vegyiüze­mek azzal, hogy megfelelő, makro- és mikroelemeket tar­talmazó végyianyagokkal a növény fejlődését és mielőbbi termőre fordulását segítsék. Néhány éve, hogy az Agro- tröszt cikklistáján megjelent egy — nem olcsó — import tabletta. A drága pénzen vett, külföldi anyag helyett a szol­noki Tiszamenti Vegyiművek­nél dr. Medvegyev Vladimir tudományos kutató csoportja foglalkozik egy Gramax—2 elnevezésű vegyianyaggal, s a Dél-Pest megyei Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsége ceglédi laboratóriumát, mellyel jó munkatársi kapcsolatban varrnak. felkérték a nagyüze­mi hasznosítás kikísérletezésé­re. Ez olcsóbb és importpót­lónak szánják. A tesztelés a Szőlészeti Kutatóintézet kato­A Hazafias Népfront városi elnöksége és bizottsága megvi­tatta, majd jóváhagyólag elfo­gadta a testület ez évi munka- programját. A mozgalom előtt sok fontos feladat áll. Végre­hajtásához valamennyi aktivis­ta cselekvő közreműködésére számítanák. A tennivalók egy része a Hazafias Népfront VI, kongresszusának irányelveiből fakad. A mozgalom sajátos eszközeivel járulnak hozzá az ötödik ötéves terv végrehajtá­sához. Részt vállalnak a gaz­daságpolitikai szervező- és agi- lációs munkából. A párt szö­vetségi politikájának szellemé­ben rétegtalálkozókat szervez­nek. Az idén a béke és barát­sági munka legfontosabb feladata a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó meg­ünneplése lesz. Nagy súlyt helyez a nép- frontbifcottság a lakosság poli­tikai ismereteinek bővítésére. Még szorosabbra szövik a vá­rosi tanáccsal való együttmű­ködés szálait. Az üzemekkel széles körű kapcsolatokat épí­tenek ki, akárcsak a iakóbi- zottságokkal. Sokféleképpen támogatják a közművelődési törvény megvalósulását. A városi bizottság negyed­évenként tartja üléseit. Az el­sőn a múlt évi munka értéke­lésével foglalkozik. Májusban natelepi gazdaságában folyt, s szép eredményt hozott. A Gramax—2 jól befolyásolja a gyökeres szőlővesszők fejlődé­sét. A két dekagrammos tab­lettáikat közvetlenül a gyöke­rekhez helyezik el. Az első évben a bojtos gyökérzat be­szövi, a másodikban" pedig a főgyökér szinte „fölfalja” a tablettát, tápanyagfelvétele megsokszorozódik. A növény növekedése, hajtásintenzitá erősebb lesz. A kísérleti gyö­keres vesszőkön, a tabletta nélküli kontroll 1 hoz hasonlít­va, háromszoros hajtásnö­vekedést mértek. Mint a ceg­lédi laboratórium vezetője, Borsos Arnold elmondta. a kísérletek azt igazolják, hogy a Gramax—2 a gyökérzetre nem káros, minden körülmény közt hasznosítható. Természe­tesen a megfelelő talajnedves­séggel együtt segit igazán so­kat a növény erősödésében. Pest megye szőlőtermesztő közös gazdaságaiban és az or­szág számos nagyüzemi szőlé­szetiében már ezeket a tablet­tákat helyezik el a gyökeres szőlővesszők alá, telepítéskor. I Tavaly a monori termelőszö­vetkezet már tablettázva te­lepítette új szőlejét. Hasonló munka folyik a ceglédi járás­ban Kocséron is. Ebben az évben már 200 ezer Gramax—2 tablettát készít, s hoz forga­lomba a gyár. képet kapnak a bizottsági ta­gok a városi közlekedési terv- pályázat eredményeiről. Vitára bocsátják Cegléd általános rendezési tervét és a városközpont kialakí­tásának kérdéseit. Behatóan foglalkoznak a nép­front művelődéspolitikai teen­dőivel és a békehónap esemé­nyeivel. Ősszel a családi és társadal­mi ünnepségeket rendező iro­da szerepel napirenden. Idő­szerű politikai kérdésekről hangzik el tájékoztató, majd a városbeli szolidaritási rendez­vényeket tárgyalják meg. A decemberi összejövetel alkal­mával summázzák: mi való­sult meg a város fejlesztési tervéből. Az elnökségi ülésen szerepel a tanácstagi beszámolók előké- készítése és lebonyolítása, hi­szen ilyen alkalmakkor a szer­vezés gazdája a népfront. Ak­tivistái útján értesítenie kell a lakosságot és meghívnia a választókörzetekben tartandó beszámolóra. Értékelni fogják a települést fejlesztő tavalyi társadalmi munkát, előkészü­leteket tesznek a nőnap szín­vonalas megünneplésére. Számonkérik a körzeti népfrontbizottságok mun­káját, foglalkoznak az ut­ca. és lakóbizottságok mű­ködésével. A békehónap, május elseje és augusztus 20. ünnepének elő­készítése ugyancsak megvita­tandó téma lesz. A Volán 1. Vállalat 11-es üzemegységének központja Cegléden van. Mig a tömeg­sportban 1975-ben szinte alig hallattak magukról, addig 1976-ban már szép eredménye­ket értek el, pedig a lehetősé­gek nem változtak. A vállalat dolgozói az országot járják, ne­héz az emberek szabad idejé­nek egyeztetése. Ennek ellenére a tömegsport­ban nagyot léptek előre a ceg­lédi volánosok, és ebben nagy szerepe volt az üzemegység párttitkárának, Ócsai Sán­dornak és Egervári Györgynek, a szakszervezeti bizottság sportfelelősének, akik szív­ügyüknek tekintették a rend­szeres testedzés lehetőségének megteremtését. A vállalat dolgozói — a te- kézők viadalán kívül — ott voltak a sportfelügyelőség és a szakmaközi bizottság által rendezett versenyeken. Asz­taliteniszben és — az őszi idényben — kispályás lab­darúgásban szerepeltek a leg­jobban. Házi versenyek vol­tak lövészetben, telephelyeik részvételével asztaliteniszben és kézilabdában is játszottak | mérkőzéseket. Az üzem égisze alatt jó eredménnyel működik a Volán ! HKL. A Volán Kupa lő- í versenyen — melyen hu-1 Egy alkalommal a kertbará­tok körének működését vizs­gálják meg és a lakosság élel­miszerellátásával foglalkoz­nak. Már előkészületi szaka­szában megismerik a Ceglédi ősz ’77 tervezett programját, ismét megszervezik a magyar —szovjet asszony találkozót, a veteránok tájékoztatását a vá­ros dolgairól. A tartalmas munkaprogram végrehajtásában a Hazafia Népfront együttműködik a KISZ városi bizottságával, a szakmaközi bizottsággal és a Vöröskereszt-szervezettel. Ily módon készítik elő és bonyo­lítják le a szolidaritási hét ren­dezvényeit. a szocialista brigá­dok fórumát, a gyermeknapot, a múzeumi vetélkedőt, az if­jú szakmunkások avatását és a városfejlesztéssel, gazdaságpo­litikai kérdésekkel foglalkozó fórumokat. Szerdán: Áramszünet A DÉMÁSZ ceglédi kiren­deltsége értesíti a város la­kóit, hogy február 2-án, szer­dán reggel 7 órától délután 16 óráig áramszünet lesz Cegléd egy részében: a Malomtó-szél, Jászberényi út, Széchenyi út, Magyar utca, Felszegi út, Baj­za utca által határolt terüle­ten, valamint a Kenderföld egész területén. szónkét Volán-vállalat dolgo­zói és családtagjai vettek részi — értékes helyezéseket szerez­tek, női légpisztoly egyéniben Ambrus Kleopátra első lett, csakúgy, mint a férfi kispus- kás csapat. E szám egyéni küz­delmében Nagy Abonyi Györgynek a harmadik hely jutott. — Hogyan értékelik vállala­tug sportéletét és mit tervez­nek 1977-ben? — kérdeztük Ócsai Sándort. — Üzemegységünkben két­százan vettek részt a sport- rendezvényeken, s ez egyötöde a dolgozók létszámának. Tag­jaink már Igénylik a sporto­lást. Lehetőségeinkhez mér­ten vándorserleget alapí­tunk. Egervári György vette át a szót: — Ebben az évben további fejlődést kívánunk elérni, és több nőt bevonni a sportmoz­galomba. 1977-ben már kispá­lyás labdarúgó házibajnoksá­got szervezünk az üzemegysé­gek közt. Most épül a sala­kos sportpálya. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére sportversenyeket és szellemi vetélkedőt tartunk. Ezeken kívül ott leszünk a városi ren­dezvényeken is. U. L. CEGLÉDI APROHIRDETESEK ötszázötvenhat négy­szögöl szőlő és puszta­föld, modern faházzal, fúrott kúttal eladó az öregszőlőben. Érdek­lődni: Cegléd, Irinyi utca 14. _________________ El veszett Cegléden egy 6 hónapos fekete, ször- zetű, rozsdabarna szí­nű tacskó kan kutya. Kérem a becsületes megtalálót, értesítse Szeleczkiéket, Cegléd. Kossuth Ferenc utca 12. sz. alatt. Szép kivitelű, modern, kisipari hálószobabú­tor, dióra festett el­adó. Cegléd, Kazinczy utca 3. Ceglédi Malomüzem férfi és női segédmun­kásokat felvesz. Je­lentkezés: Cegléd, Kő- rösi út 38.______________ Sü rgősen eladó Cegléd, Buzogány utca 10. sz. beköltözhető ház, éoí- tési lehetőséggel. Ér­deklődni 17 órától. ötszázharminchat négyszögöl I. osztályú szőlő eladó. Zöldha­lom, Iskola dűlő. Ér­deklődni: Abonyi Mi­hály, Cegléd, Juhász Gyula utca 38. HIRDESSEN A CEGLÉDI HÍRLAPBAN! Cegléd a hazai lapokban A Brigádélet idei 1. számá­hnparfpótló Gramax—2 Tablattái kap a gyökeres szőlővessző Jó eredményi igazolt a teszt TÖMEGSPORT A VOLÁNNÁL Népszerű a házibajnokság

Next

/
Thumbnails
Contents