Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JAPAS ES XXI. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 1977. JANUÁR 23., VASÁRNAP A ceglédi vasútállomáson Tevékeny brigádok, jó eredmények Pályaépítés, korszerűsítés, műemlékvédelem Hull a hó, fehér lepedőbe burkolja a vidéket. A ceglédi vasútállomás felől a sínek mentén mackós léptű ember igyekszik. Arcába csap a szél, szemére húzza jól a sapkáját, lehajtja a fejét, úgy sandít a természetre. Szolgálatban van, a váltóknál kerül dolga. Ilyenkor, téli hóesésben kettőzött figyelemmel kell kísérni, hogy az érzékeny műszerek zökkenőmentesen dolgozhassanak az Integra-dominórendszerű irányítóközpontban. A váltókat gyakran kell tisztítani, hiszen ellenségük a hó meg a fagy. Megszokott hétköznapjait éli a ceglédi vasútállomás, egyik nap sem könnyebb, mint a másik. A forgalomról, munkájukról, terveikről és gondjaikról folyik a beszélgetés Nagy Sándor állomásfőnök irodájában. A falon, keretbe foglalva, oklevelek serege díszük. Valamennyi az állomás jó munkáját igazolja, évekre visszamenően. Jó kollektíva dolgozik itt, nincsen baj a tervteijesítéssel, a vállalásokkal, pedig sokszor egy embernek kettő helyett kell dolgozná. Mint általában a vasút, a ceglédi állomás sem mentes a munkaerőgondoktól. Akik itt vannak, azok viszont megállják a helyüket. Tizenkét szocialista brigád van, közülük a forgalomirányító, szállítmánytovábbító Kossuth brigád már elnyerte a MÁV kiváló szocialista brigádja címet. Több kollektíva az ezüst-, illetve az aranykoszorús jelvény tulajdonosa. Nagyon komolyan veszik a nemes versenyt, a tervteljesítést és a minőségi munkát. Az eredményeket havonta a kifüggesztett tájékoztatóról mindenki megtudhatja. Rendszeresen tartanak brigádtanácskozáso- kat, amelyeken sokan szót kérnek, hogy észrevételeikkel, javaslataikkal segítsenek. A mozgalom hármas követelményének igyekezettel tesznek eleget, aktív társadalmi munkások. Tavaly a végzett társadalmi munka értéke — ez 3335 óra volt — meghaladta áz 55 ezer forintot, de hasznát természetesen nem lehet pénzben mérni, hiszen annál többet jelent. Mozgalmasak a napok a ceglédi vasútállomáson. Naponta van, hogy 6—8 ezer ember is megfordul itt, 260—280 szerelvény halad át, beleértve a szemőiy- és teherforgalmat. Személyvonatból több mint 110-et fogadnak, illetve indítanak útinak nap mint nap. Az állomás külső részén, a vágánysorokon lassú tempóban gurulnak helyükre a síkrande- zéssel irányított vasúti kocsik, teherrakományok. Naponta 700—800 kocsit rendeznek, s talán itt érződik legjobban a munkaerőgond. Kocsirendezőként, váltókezelőiként, kocsikísérőként még több mint hat-, van embert tudnának alkalmazni. Természetesen olyanokat, akik megállják a helyüket, szívügyüknek tekintik a vasúti szolgálatot, itt is maradnak. A ceglédi vasútállomás és környékének képe sokat változott az utóbbi években. A műemlékjellegű épületet tete- | mes költséggel helyreállíttatta . és korszerűsíteitte a MÁV. Most is állványsor látható a külső falak mentén, ott. ahol a további műemlékvédelmi munkához az előkészületeket végzik. A felvételi épület rekonstrukciójára is sor kerül, és emellett szociális létesítmények megépítése szerepel a tervekben. Az elképzeléseket már jóváhagyták, csak a kivitelezővel kell megállapodni. A változásokat figyelemmel kísérik a ceglédi vasútállomásán gyakran megfordulók. Örömmel tapasztalják, s remélik, hogy a következőkben a MÁV-nak arra is futja, hogy egy régi ígéretét teljesítse, ellátja szilárd burkolattal a külső peronokat. Ugyanis hasonló már készült a sokkal kisebb forgalmú Budai úti és a cserői vasú tállomásn ál. I Ebben az évben folytatódik a ceglédi vasútállomás és Abony között a pályarekonstrukció. Ez_ ismét nehéz feladat elé állítja egy időre a vasutasokat, hiszen ezen a 17 kilométeres szakaszon csak egy, a jobb ol * I dali vágánypáron közlekedhetnek a vonatok, amíg az építés tart. Viszont, ha elkészülnek vele, akkor 120 kilométer óránkénti sebességgel is biztonságosan száguldhatnak majd a szerelvények. Változást hoz, hogy év végével megszűnik a Cegléden áthaladó hantházi vasútvonal. A várossal közösen azután rendezik a pályaudvar környékét. A Szűcs-telepen kiépülő iparvágány a HUN- GAROVIN célját szolgálja, mivel a jövőben nem a pincészet előtt, a városban, hanem ott kinn töltik majd borral a közeli hordógyárban készült hordókat. A bort tartálykocsikból fejtik át. A ceglédi vasútállomáson a rendre, tisztaságra sokat adnak. „Takaros, virágos állomás” — ezt mondják róla az átutazók, s megcsodálják kora tavasszal az itt nyíló pompás tulipánfákat, a gondosan kezelt virágágyásokat, a tiszta épületet. Akik itt dolgoznak, valóban sokat tesznek azért, hogy az elismerést megérdemeljék. E. K. ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS lesz hétfőn, január 24-ón este a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A Pest megyei Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, Tóth Gyula alezredes, a megyei KBT elnöke tart vetítéssel egybekötött előadást az új KRESZ gyakorlati tapasztalatairól. Az előadás hat órakor kezdődik, s utána az érdeklődők választ kaphatnak a közlekedéssel kapcsolatos kérdéseikre. A hagyományt követi Okosan szólni — másokért Ceglédi lány az országos diákparlamenfen Minden tekintet őrá figyel. A mikrofonhoz lép. — A Pest megyei KISZ-bi- zottság nevében beszámolok a diákparlamentnek a IX. kongresszus határozatainak végrehajtásáról. <■ Hangja határozottan és tisztán száll, szenvedélyes szavai gondolatokat izzítanak. Okosan és szépen beszél. Ki ez a talpraesett, fiatal lány? Cselédes Ilona, a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola harmadik osztályos tanulója. Játék a világgal Kedvenc játéka volt gyermekkorában : ha vendégek, a szülők barátai érkeztek hozzájuk, ő mindig közöttük fülelt, s szavaikból találgatta, ki milyen ember, kinek mi a gondja-öröme. Figyelte a felnőttek történeteit, s időnként közbekottyantott” egy-egy ötletet Nem a meséik, az emberek érdekelték. Minden okos játék az életre készít fel. ő nagyon sokat merített az otthon közéleti légköréből. A folytatás természetes: az úttörőcsapat ügyes, örökmozgó tagja lett. Csak a társai közt érezte igazán jól magát, ha értük tudott valamit tenni. Tűzijáték röppen úgy, mint Ica ötletszikrái. Hamarosan úttörőtanács-titkárrá választották. Szorgalmasan tanult, rengeteget olvasott. Megkapta a Kiváló úttörő kitüntetést. Színes kép A fekete betűk is színes képet rajzolnak róla. Már elsős korában a közgazdasági szakközépiskola KlSZ-szerve- zetének egyik leglelkesebb tagja. Mindig friss szemmel követi a politikai és társadalmi élet eseményeit ezért őt bízták meg az ifjúsági szervezet politikai munkájának irányításával. Ica változatos tulajdonságai együtt teremtik meg jellemének gazdag, színes harmóniáját. öröm csokorba kötni tanárai és diáktársai véleményét róla. Szorgalmas, tehetséges tanuló. Mindig sok-sok ötös büszkélkedik bizonyítványában. Rendszeres önképzéssel is gazdagítja ismereteit. Csillogó tekercsek A JOVORE IS GONDOLNAK Szőlő helyett almamust KONG A HORDÓ, PANG A PINCE Ilyen üres talán még sohasem volt a nyársapáti pince, mint most január vége felé. A hordók többsége üresen kong, alig van jövés-menés. Ami bor volt, nagy részét már elvitték a kerekhasú tartálykocsik. Hiába, szomorú szüret volt, minőségben, mennyiségben egyaránt gyenge termés. A Pest megyei Állami Pince- gazdaság, amelyhez a nyársapáti kombinát tartozik, mentve a menthetőt, a másképp nem hasznosítható alma feldolgozására vállalkozott. Még bezett. A jelentős mennyiség oka: jégverést kapott az alma, nem állt el és exportra sem küldhették. A maradékból, amiből már nem lehetett mustot csinálni, pálinka lesz a gazdaság ceglédi, nagykőrösi és tápiószö- lősi szeszfőzdéjében. A nyársapátiak a jövőre is gondolnak, és a bővebb szüretek reményében folytatják a szőlőtelepítést. Huszonnyolc hektáron előkészítették a talajt, elegyengették a terepet, beszerezték a szerves- és műI trágyát, és majd bor- és csemeszélni se nagyon szeretnek ró- geszőlő fajtákat telepítenek. la. Ahol addig a szőlő volt a szent növény, most almából préseltek bort. Igaz, gyorsan el is vitték, és más pincékben erjesztik nemes itallá. Állítólag nem lesz rossz, és elfogadható áron kerül majd forgalomba. Lehet, hogy megkedveli a közönség, és betörnek vele a piacra. Az ország minden részéből Várják a tavaszt, amikor meg. kezdhetik a metszést, rendbehozhatják a támberendezése- ket. A pincében most karbantartók dolgoznak. Takarítanak, meszelnek, tisztítják a tartályokat. A hatalmas préseket szétszedték, rendbehozzák valamennyit. Javítják a gépeket, elvégeznek minden időszerű teendőt. Munkájukat könnyíti oda szállították a másra alkalmatlan gyümölcsöt. Pápai,' a most épült gépműhely és a pécsi, debreceni és szombathe- j méregraktár is elkészült. lyi szállítmány egyaránt érke- I (t.) A közmondás szerint nem mind arany, ami fénylik —de aranyat érhet. Csillogó a fénye azoknak a rézhuzalkötegek- nek is, melyekből villanymotorok fontos része lesz. A képen: a ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Szövetkezet Szabadság téri tekercselő részlegében egy nagy teljesítményű gabonaipari daráló motorját újítják fel. Apáti-Tóth Sándor felvétele Közösségi ember, szívvel- lélekkeL Mindent vállal az iskola érdekébein. Számára minden feladat fontos, amit másokért tesz: éppen olyan lelkiismeretesen állítja össze a faliújságot hétről hétre, mint ahogy barátnőjével. Dajka Edittel árusítja a Magyar Ifjúságot a szünetekben, vagy amint egy újabb vetélkedőt szervez. Képzett, jó előadó: szépen mond verset, a megyei szónokversenyen második lett, az irodalmi színpad tagja. Ügyesen ír: legutóbbi dolgozata magyarból egyetemi szintű, igényes tanulmány. Sokat segít a városi KISZ-bizottság munkájában, a politikai oktatásban korszerű módszereket dolgoz ki, egy-egy előadása lelkesítő élmény. Felelősség, hozzáértés A Pest megyei KlSZ-bizott- ság tagja, felelősséggel és hozzáértéssel irányítja diáktársai mozgalmi életét S mindezt szerényen, vidáman. segítőkészséggel, baráti közvetlenséggel teszi. Mintagyerek? Nem. Modem, mai diák. A megyei diákparlament országos küldöttnek választotta. Méltó őrizője és követője a szép hagyománynak: a köz- gazdasági szakközépiskolának immár harmadszor van „parlamentere”. Feladatairól beszélgetünk. — Mikor lesz a tanácskozás? — Január 29—30—31-en, — Milyen témákat visz magával? — A diákokat legjobban foglalkoztató gondokat: az érettségi további „finomítását”, a tankönyvek nem mindenben korszerű összeállítását, a pályaválasztás és az egyetemi felvételik tapasztalatait, a tanulás és a KISZ-munka összeállításának társadalmi fontosságát — S utána? — Nemcsak beszélni kell. hanem elsősorban cselekedni, a mindennapi életben. Az országos javaslatokat iskolámban hasznosítom majd. Almok a földön Mindenki így beszél róla: „Szép pályafutás előtt áll.” Erre törekszik — öt azonban a sikerek nem röpítették az álmok világába. Reáüsan tervezi a jövőjét is. — Érettségi után dolgozni fogok — mondja. — A ceglédi KÖZGÉP-hez megyek, ott ismerkedtem a munkával a nyári szünidőben. És természetesen aktív tagja szeretnék lenni az új közösségnek is. Mert szépen élni csak az emberek között, az emberekért lehet. Költői Ádám Tömegversenyek hét sportágban A labdarúgás a legnépszerűbb A KÖZGÉP városunkban évről évre élen jár a tömeg- sportversenyeken való sikeres részvételben. A KÖZGÉP SE új összetételű elnökségének célja, hogy erre az alapra építve még több lehetőséget adjon a gyár dolgozóinak a testedzésre. — Mi volt 1976 legfontosabb feladata? — kérdeztük Pásztor Istvántól a sportkör elnökétől. — Az év során folyamatos sportolási lehetőséget szerettünk volna nyújtani az azt igénylőknek, ezért hosszabb időn át tartó versenyeket, bajnokságokat szervezünk, több sportágban. A folyamatos munka érdekében az egyes sportágak szervezőiből sport- bizottságot hoztunk létre. — Milyen eseményeken vettek részt az elmúlt évben? — A házi és az iparágon kívüli rendezvények mellett ott voltunk a városi és járási sportfelügyelőség és a KISZ- bizottság által rendezett versenyeken. Mivel gyárunk megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte, a programok nagy részét annak jegyében bonyolítottuk le. — KÖZGÉP SE elnökségének Kovács Ferenc a sportfelelőse. Szoros munkakapcsolatot alakított ki a sportágak irányítóival, Váróczi Imrével, Jakab Albertiéi, Boros Ferenccel, Tauber Jenővel, Horváth Lajossal, Czombos Istvánnal, Tóth Lászlóval és Török Tiborral. — Milyen eredménnyel szerepeltek a versenyeken? — Hét sportágban versenyeztünk, melyek közül a kispályás labdarúgás a legnépszerűbb, s ebben volt a legtöbb induló. A szocialista brigádok közötti bajnokságon 16 csapat (160 taggal) a műhelyek közötti viadalon 11 csapat (110 személlyel) vett részt. A vállalat válogatottja megnyerte az Építők Kupát, az Alkotmány Kupát, második lett a városi bajnokságon és a Tröszt Kupa selejtezőjében. A szocialista brigádok országos döntőjén — a megyei első helyezés utón — hatodikak lettünk. — Sakkban a városi csapatbajnokságon harmadikként végzett gyárunk csapata, de megrendeztük házi versenyünket is. Jól sikerült a 24 szocialista brigád 96 tagjának tekeviadala, mely után a városi bajnokságon egyéniben és csapatban is kiérdemeltük az első helyet. AsztaUtenisze- zöink, a Tröszt Kupát nagy fölénnyel megnyerték, így indulhattak az ágazati döntőn. Lövészetben a kongresszusi, a Honvédelmi Kupa és az Alkotmány Kupa lövészversenyen vettünk részt, míg kézilabdában a városi bajnokságon pontveszteség nélkül győztünk. — Tervünk, hogy a jövőben nagyobb létszámú csapattal veszünk részt a tröszt úszóbajnokságán. Ennek érdekében, tavasszal házi versenyt rendezünk. — Az alkalmi versenyek legjelentősebbie a Cegléden tartott KÖZGÉP-sportn an volt. Az összetett pontversenyt vállalatunk nyerte. U. L. Ma délelőtt Autók a jégen Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel megint megrendez a Magyar Autóklub ceglédi szervezete az autósok téli ügyességi versenyét. A versenypályát a Pesti út menti benzinkút közelében, a Csíkos-széli mező havas-jeges terepén jelölték ki. Az autósok versenye délelőtt 10 órakor kezdődik. Itt kipróbálhatják a tükörsima jégen való manőverezés fortélyait. Jelentkezni a helyszínen lehet Ezúton fejezem ki hálás köszö- netemet mindazoknak, akik szeretett férjem Pákozdi Sándor váratlan és fájdalmas elhunyta alkalmából temetésén megjelentek, elkísérték őt utolsó útjára, sírjára a megemlékezés virágait küldték és mély fájdalmamon részvétükkel enyhíteni kívántak. Pákozdi Sán- dorné és a gyászoló család.