Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-03 / 286. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Mondjátok, srácok... Ceg léd neve is szóba került a VI. országos úttörőparlament ta nácskozásain, igaz, nem éppen, dicsérő jelzők kíséretében. Mint az úttörőparlamentről készített — szerdán kora este vetített — tv-riportból kide rült, egy ceglédi motoros szakkör vezetője csúful cser ben hagyta a rábízott kis kö zösséget: fogta magát, és odébbállt, noha egészen a vizsgáig kellett volna oktat nia szakkörének jogosítványra éhes tagjait. Kis ügy? Néhány ceglédi is kolás szomorú magánsérelme? Ahogy ebből a képernyőre vitt parlamenti beszámolóból kiderült: semmiképp! Sajnos, sok-sok hasonló gond izgatja, kedvetlenül el az általános is kolásokat Cegléden is, az or szág más helységeiben is. A néző ugyan szomorúan hallgathatta e panaszkodóso kat — ám közben mégis megvidámodott. Láthatta ugyanis, hogy akár egy belpo litikai Fórum adásának rész vevői, olyan okosan, felnőttes komolysággal mondanak véle ményt a nyakkendős delegá tusok. Kérnek, javasolnak, érvelnek. Egyebek között azt szeretnék, ha valamiféle szer ződés, „hivatalos papír” köt né a szakkörökhöz a szakkör vezetőket — nehogy ez a szo morú ceglédi oélda másutt is, máskor is előforduljon ... Az okos, felnőttes gondol kodás különösen akkor vált Szegény Kántor! Aiigha ke rül be a televízió képzeletbeli aranykönyvébe a Kántor cí mű produkció. Amilyen nagy hírrel beharangozták, olyan egyformasággal peregnek egy mást követő epizódjai. Bevált nak. 8.30! Tíz perc külpolitika (isin.). 8.33: Vörös Sári, Tekeres Sándor és Kalmár Magda énekel, Kállai Kiss Ernő klarinéíozik. 9.33: 300 másodperc. 9.38: La Mancha lovagja. Készletek Leigh zenés já tékából. 10.00: Szabad szombat. 12.00: Peter Nero zongorázik, Billy Strange gitározik. 12.33: Magyar előadóművészek Kodály-felvéíelei- böl. 13.05: Találkozzunk munka után! Egy avasi borpincében. 13.33: Tömegdalok a bolgár rádió mű sorából. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Fúvósátiratok. 15.C0: Mindenki is kolája. 15.25: Orvosi tanácsok. Az ízületek kopásáról. 15.33: Napra forgó. A Gyermgkrádió műsora. 16.19: Éneklő Ifjúság. 16.33: ötórai tea. 17.10: „Üdvözlet az olvasó nak.” Irodalmi rejtvényműsor a téli könyvvásár könyveiből — III. rész. 18.33: A koldusdiák. Részle tek Millöcker operettjéből. 19.30: Az év legjobb tánczenei felvételei — n. rész. 20.03: Baritonáriák. 20.33: Sporthírek. 20.38: Könyv klub. Kolozsvári Grandpierre Emil. 21.33: Népdalcsokor. 22.33: Zene kari muzsika. 23.10: Slágermú zeum. 3. MŰSOR 8.08: Csenki Imre: Kalotaszegi dalok és táncok. 8.19: Mindenki zeneiskolája. 10.05: Slágerlista. Ligások, rutinelemek mind a történetben, mind a színészi játékban — sajnos csak ezt mondhatjuk el erről a soro zatról. A tiszteletre méltó kivétel a három alakban létező fő- 10.41: Olasz operatörténcti érde kességek. Sacchini: Oidipusz Ko- lonoszban. 13.10: Hangszeíszólók. 13.21: A béri.ai rádió énekkará nak és szimfonikus zenekarának hangversenye a berlini Metropol Színházban. 14.57: A magyar rá dió esztrádzenekara játszik. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutá ni hangverseny. 16.48: Aleksis Ki vi versei. 16.53: Művészlemezek. 18.03: Tip-top parádé. A Them együttes felvételeiből. 18.33: Ros sini operáiból. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangverse nye. Közben: kb. 20.25: Rákóczi. Epizódok Laczkó Géza regényéből — V. rész. Kb. 20.45: A hangver- seny-közvetités folytatása. Kb. 21.10: Dzsesszf elvételekből. 21.35: Zenélő Nagyvilág. Az Üj Zenei Új ság melléklete. 22.25: Láng István műveiből. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.05: Is kolatévé. Kémia (középisk. I. oszt.). A hidrogén (ism.). 9.35: Ze nés beszélgetés. Intervízió-átvétel az NDK televízió műsorából. 10.10: Kántor. Történetek a híres nyomo zókutyáról. V/5. rész: Az ellopott vonat (ism.). 10.55: Színházi Al bum (ism.). 14.43: Café Hungária. Krúdy Gyula: A hírlapíró és a halál. Tévéfiim (színes). 15.15: Me- nyilvánvalóvá, amikor a Hall juk a véleményeteket, srácok! című műsorban az iskolai sza bad szombatokról esett szó. Maguk az érdekeltek hívták fel a figyelmet arra, hogy a megnövekedett hétvégék ho vatovább kétnapos tévézéssé fajulnak. Eddig csak vasárnap ültek a képernyő előtt a diá kok, ám most már szombaton reggeltől figyelik, mit villog tat a készülék. Meg kell szervezni, valóban pihenőnappá kell tenni a sza bad szombatokat — így hang zott az egyöntetű vélemény. Az ember szerepe. Dr. Bür gert Róberttel, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát ve zérigazgatójával beszélgetett szerdán este Terlanday Mária. Miképp az Ötszemközt emlé kezetes adásában, ebben az interjúban is nagyon fontos dolgokról szólt a kitűnő és országszerte méltán népszerű mezőgazdasági szakember. Nem is annyira arról, hogy mit termeltek s termelnek, hanem sokkal inkább arról: hogyan. Az ember szerepe a terme lésben — így foglalhatnánk össze rokonszenvesen indula tos nyilatkozatának lényegét. Ismerni kell az embereket, tisztában kell lenni képessé geikkel, tehetségük szerinti munkakörben kell foglalkoz tatni őket: ez a Bábolnán vallott s alkalmazott program. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Emlékeztető — a feketeéri cselé dek szószólójára, Bores Gergelyre. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.26: Népdalok. 9.00: Egy lány jár- kel közöttünk. Óceánia népkölté szete. 9.20: Wagner operáiból. 10.03: A dobosfiú kalandjai. Tony Gönner színműve rádióra alkal mazva. 10.56: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának fel vételeiből. 11.09: Slágerek —■ zene kari feldolgozásban. 11.27: Nagy mesterek — világhírű előadómű vészek. Közben: 12.10: Édes anya nyelvűnk. 12.15: A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek c. műsor folytatása. 13.03: Tisztelet az embernek. — Csák Gyula írá sa. 13.13: Hallelujah, Baby! Rész letek Styne zenés játékából. 14.00: Martti Talvela és Renata Tebaldi énekel. 14.39: Metronóm. Gazda ságpolitikai magazin. 15.13: Lemez múzeum. 15.45: Pillantás a nagy világba. 16.08: Népdalkörök or szágszerte. — Galgamácsa. n. rész. 16.28: Azt beszélik. Fiatal riporte rek műsora. 17.10: A Magyar Rá dió Karinthy Színpada. A magyar humor ^ és szatíra története. — VIII. rész. 18.15: Joe Dassin éne kel. 18.50: Richard Strauss: Elekt ra. Egyfelvonásos opera. 20.45: Finn hangjátékok hete. Mint a tücskök a sötétben. E. Poijärvi hangjátéka. 21.45: Angelo EÓhri- kian énekegyüttese három Gesu- aldo-madrigált énekel. 22.10: Sport hírek. Totó. 22.20: Tíz együttes — tíz sláger. 23.00: Szimfonikus köl temények. 0.10: Ránkl György: Filmmelódiák. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Barokk orgonamuzsika. 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.03: Szívesen hallgattuk! Vasárnapi koktél. 10.33: Távoli tájakon: Görögor szág. 11.33: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 11.53: Jó ebéd hez szól a nóta. 12.54: CIncogó Felicián. Bajor Andor regényéből írta: Mándy Iván. 14.00: Táska rádió. 15.00: Komikum a folklór ban. Riport. 15.20: Filmdalok. 15.33: Berki Géza szerzeményeiből. 16.00: A vasárnap sportja. Totó. 16.35: Hilde Güdcn operettdalokat éne kel. 16.45: Mikrofon előtt az iro dalmi szerkesztő. 17.00: ötórai tea. 18.00: Ha még nem tudná ... De cemberi tudományos mozaik. 18.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.38: Kritikusok fó ruma. Bisztray Adám: Csillagpá zsit. — Fecskék a nosztori völgy ben (ism.). 19.48: Népszerű éneke sek és együttesek műsorából. 20.40: Miért vagyunk ekkorák? 21.10: Éva. Részletek Lehár Fe renc—Gábor Andor—Szabó Miklós operettjéből. 22.20: Kenyai népze ne. 22.33: Hermann Prey énekel. 23.00: Egy óra dzsessz. 3. MŰSOR 8.08: Zeneivari muzsika. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Beethoven-mű- vek. 11.25: Szovjet művészek opc- rafelvételeiből. 12.10: Csak fiata loknak! 13.10: Üj lemezeinkből. 14.10: Kis magyar néprajz. 14.15: Századunk kamarazenéjéből. 15.00: Éneklő világ. 15.33: Zenekari ope rarészletek. 16.11: Verdi: Requiem. 17.45: Mesterek. Riport. 18.03: Kap csoljuk a 22-es stúdiót. Az Édes vonósnégyes hangversenye. Köz ben: 18.48: Világlíra. Charles Baudelaire versei (ism.). 19.03: A hangverseny-közvetítés folytatá sa. 19.36: Szimfonikus zene. 21.25: Klavgyija Kudrjasova énekel. 21.50: Barokk muzsika. 22.38: Berg: Három zenekari darab. TELEVÍZIÓ 8.54: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 9.00: Is kolatévé. People You Meet. Angol nyelvtanfolyam. A cottage in the country. 9.15: En Francais. Fran cia nyelvtanfolyam. Ne bougeons szereplő: a kutya. Valóban bravúros, amit csinál! Ha to vábbra is nézzük a Kántor filmeket, akkor az csak neki köszönhető. No meg Madaras Józsefnek, a kedves Csupati- nak, aki láthatóan igen nagy örömét leli ebben a szimatolós fogd meg-játékban. Szó se ró la, remek partnert kapott.., Akácz László * lyiket az ötezerből? Pályaválasz tási műsor gyerekeknek. Az élel miszer-eladó (ism.). 15.30: Hírek. 15.35: Közművelődés — közelről. 16.15: Reklámműsor. 16.25: Tájak, városok, emberek. Bevándorlók és különválók. 16.55: A Nyírség egészsége. Riportfilm. 17.30: Jan- nisz Ritszosz: Mélosz pusztulása. Drámai költemény (színes). 18.C0: Emléksorok helyett... Riport film. 18.40: Reklámműsor. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. A te levízió könnyűzenei sorozata (szí nes). 19.05: Stop! Közlekedj oko san! — II. rész (színes). 19.10: Ci cavízió. 19.20: Idősebbek is elkezd hetik. Tévétorna (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: A szex és a ha jadon. Magyarul beszélő amerikai film (színes). 21.50: Tv-híradó, 2. 22.00: Tűzmadár. Dán balettfilm (színes). POZSONYI TV 10.20: A szeplős Marek. 8. rész. 10.50: Zjuzelka. Tv-játék. 13.00: Puccini (ism.). 16.30: Szórakoztató műsor. 19.00: Híradó. 19.25: Cseh szlovákia—Svédország jégkorong- mérk. 21.50: A seriff. Amerikai film. 23.00: A szovjet és az orosz zene napjai. 2. műsor 16.50: MDZ Bratislava—Bohe mians Praha kézilabda-miírk. 20.00: Amikor susognak a fehér nyírfák. Tv-játék. plus. 9.30: Mindenki iskolája (ism.). 6. Fizika. Egyszerű gépek. 10.00: Hírek. 10.10: 6. Matematika. „Ami nem mérhető, azt tedd mér hetővé.” Geometria.il. rész. 10.35: Ken, a farkasfiú. Magyarul be szélő amerikai rajzfilmsorozat. 10. rész: Pisztoly a dzsungelben. 10.55: Reklámműsor. 11.00: Ünnepi készülődés. A kisdobosok decem beri műsora. 11.35: Zöldségtárolás. Készült a MÉM részére, a MA FILM Tudományos és Oktatófilm Stúdiójában. 11.50: Kolumbia fő városában. Jugoszláv dokumen tumfilm (színes). 12.20: A sárká nyok szigete. Francia rövidfilm (színes). 13.53: Kérem a követke zőt ! Magyar rajzf ilméorozat. xni/ll. rész: Kenguru-bú (ism., színes). 14.05: A Melchiorok. Ma gyarul beszélő NSZK tévéfilmso rozat. VI/6. rész: Gyilkosság a fo gadóban. 14.30: Pedagógusok fó ruma. 15.20: Filmszem. 16.10: A győztesek. A Horizont szerkesztő ség műsora (színes). 16.30: Műso rainkat ajánljuk! 16.55: Reklám műsor. 17.05: A Magyar Televízió Szabadegyeteme (színes). 8. rész: A csillag halála. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájé koztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé torna (színes). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Két férfi a városban (színes). Magyarul beszélő francia —olasz film. 21.40: Hírek. 21.45: Telcsport. 1. Sporthírek. 2. Közve títés a Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrverseny döntőiről, a bu dapesti Sportcsarnokból, felvétel ről. POZSONYI TV 9.30: Daktari. 11.00: Sí Világ Ku pa. 12.55: ZVL Zilina—Slovan Bra tislava labdarúgó-mérk. 16.25: Csehszlovákia—Svédország jégko rongmérkőzés. 19.00: Filmmúzeum. 19.00: Híradó. 20.00: Rómeó és Jú lia. Balett. 2. műsor 20.00: A fiatalember távozik. Bolgár film. FEST i MEGYEI. melléklet e Új tudományos sorozatok a televízióban Üj sorozatok, összeállítások szol gálják a tudományos ismeretter jesztést a televízió közművelődési főosztályának jövő évi terveiben. Amint Sylvester András, a főosz tály vezetője elmondta az MTI munkatársának: a következő idő szakban fokozni kívánják a mű szaki-természettudományos tájé koztatás aktualitását, különös te kintettel a termelés és kutatás kapcsolatainak erősítésére, és 1976. december 6—12 KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Bal lada a folyó partjáról. Huszadik századi finn költők versei. 9.10: A hét zeneműve. Berg: Három zene kari darab. 9.40: Csípi csóka... Óvodások műsora (ism.). 10.05: Is kolarádió. 10.30: Haydn-müvek. 11.25: Bioritmus. Életmód, egész ség, környezet. 11.45: Nagy könyv gyűjtemények a magyarországi humanizmus korában — I. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vá laszolunk hallgatóinknak. 13.35: Déki Lakatos Sándor népi zene kara játszik. 14.00: Ezeregy dél után. 14.30: Szalmás Piroska kó rusműveiből. 14.43: A Budapesti Koncertfúvószenekar magyar szer zők fúvósmuzsikájából játszik. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: André Watts (zongora) és Isaac Stern (hegedű) lemezeiből. 16.00: Útközben. 16.05: Szocialista brigá dok akadémiája. A jövedelmekről. 16.35: Hegedűs a háztetőn. Részle tek Bock zenés játékából. 17.07: Betyárdalok. 17.25: „Rád gondolok most...” A nő a finn irodalom ban. A magyar rádió és a finn rádió műsorának közvetítése. 19.15: Ilosfalvy Róbert énekel. 19.35: BUÉK — 1976! A Rádió Kabaré- színház múlt évi szilveszteri mű sora a Csepel Művek Munkásott honából. 22.20: Tíz perc külpoli tika. 22.30: A Smetana vonósné gyes hangversenye a Prágai ta vaszon. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.33: Mediterranée. Részletek Lopez operettjéből. 10.00: A zene hullám hosszán. 12.00: Toldy Mária é& Poór Péter énekel. 12.33: A törté nelem izgalmas tantárgy. Riport. 12.50: Virginia Zeani és Jon Vi ckers énekel. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Tele zsákom mu zsikával. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Be lépés nemcsak tornacipőben. 18.00: Harminc perc rock. Az Expressz együttes felvételeiből. 18.33: Ba logh Albert népi zenekara játszik. Kispál Mária és S. Bíró Antal nó tákat énekel. 19.30: A magyar sza kasz. Az Orenburg! gázvezeték építőiről. 20.00: Ifjú Zenebarátok Híradója. 20.20: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. 20.33: A változó világkép — VI. rész. 21.03 Slágermúzeum. 21.58: Szimfonikus zene. 22.33: Derűre is derű. A nagy kövér meg a kicsi sovány. Jiri Marék novellája rádióra alkalmaz va. 23.00: Operettrészletek. 3. MŰSOR 14.05: Bach-művek. 14.51: Száza dunk zenéjéből. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Együttesek Verdi operáiból. 16.50: Mindenki iskolája. 17.20: Huszonöt perc beat. Jon Lord fel vételeiből. 17.45: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.). 18.00: A világgazdaság hí rei. 18.03: Zsebrádiószínház. Min- RÁDIÓFIGYELŐ TERASZ A FOLYÓ FELETT kát játszó Törőcsik Mám való- címmel Vojo Babic hangjäte-! sította mag tökéletesen. Törő kát hallhattuk a Jugoszláv i esik -Mari megmutatta, hogy Szocialista Szövetségi Köztár- . élete sdkadik megtört asszony saság nemzeti ünnepén. A da- j szerepében is tud újat adni, ha rab a felszabadulás óta eltelt, erre egy jó darab, egy jó ren- idősizalk legsúlyosabb társadal- j daző lehetőségit teremt. Milka mi és emberi teniliktusainak ■ panaszai, aiz ő hangján világ- f el térképezésére vállalkozik, j gá kiáltott keserűsége, meg- Millka, a felszólgátónő és két döbbentő szuggesztivitással vendég, Manko, a volt férje és tudatosította, hogy az erkölcs- Ostoja, a férje barátja, később börtönbe juttatója, ülik körül az asztalt záróra után. Egy család felbomlásának, egy ba rátság elvtelenné válásának, saesztestvérséggé züllésének története bontakozik ki az éj- szálkái beszélgetésből. Annak idején mindhárman a népi ál lam megteremtéséért dolgoz tak, de hármójuk közül egye dül Milka őrizte meg ember ségét, az ő keserves visszaem lékezéseit halljuk, szinte mo- nológszerűan. Van valami va lószínűtlen abban, hogy az asszony a férjének az áruló jelenlétében, a volt házassága huszonötödik évfordulóján mondja el, hogy legjobb ba rátja jelentette fed haszonle sésből, hogy utána, mikor a kiszabadításáért kilincselt, Os- toja viszonzásul négyszemköz ti találkát kért tőle. Blpana- -szolja, mikor hűségesen, meg várta a férje kiszabadulását, milyen embertelenül rosszul esett, hogy a férfi a szóbeszéd re hallgatott inkább, s félté kenységével tönkretette a há zasságukat. Ezt a valószínűt len vendéglői szituációt azon ban a három szereplő jelleme — Milka szinte önpusztítóan. szigorú embersége, Mairko ké nyelmessége, befolyásolható sága, Ostoja számító ridegsé ge — végül hitelessé teszi. Hogy az alaphelyzet egyszerre elvont és konkrét, a darab ele jén és végén az élet értelmé ről s a halálról filozofáló, He gelinek nevezett részeg alakja is jelzi. S a költői cím is egy szerre jelenti a kerfchelyiség te raszát a folyó felett, ahol a beszélgetés zajlik s egy jelké pes- teraszt, ahol a történelmi eseményeik emberi sorsokat sodró örvényeire lehet látni. Ezt a drámai műfajok között ilyen következetesen csak a hang játékban. elképzelhető kettősséget hangsúlyozta Marin Cvijovic, a szarajevói rádió vendégrendezője. Elkép zeléseit, különösen a Hegelt alakító Szénási Ernő és a Mil telen döntésekre, a hatalom mal való visszaélésekre, a gyávaságra nem valami el vont erkölcsiség nevében ítél kezve nincs, nem lehet bocsá nat, hanem mert az emberek egyszeri, visszavonhatatlan életét tette tönkre. „MESSZI FÖLDRŐL, HOSZ- SZÜ VÍZTŐL HOZOM A HÍRT” Kapás Irén mongóliai úti műsora most nem a szoká sos turistaélmónyekről számolt be. Az Ulánbátortól 25 km- nyire fekvő Szonginóban ma gyarokat látogatott meg, akik a mongol—magyar közös vál lalkozásként létesült biokom binátban dolgoznak. A Filaxia V általat alkalmazottai egye dül vagy családjukkal jöttek ide. A százötven magyar éle tét, gondjait, az idegen tájhoz és néphez fűződő új kapcsola taikat mutatták be a riportok. Találkozhattunk zoknit stop poló igazgatóval, ládadarabok- ból asztalt barkácsoló fiatal férjjel. A beszélgetésekből ki- darült, szokatlan és a hazai vi szonyokhoz képest hihetetle nül nehéz körülmények között (Folytatás a 2. oldalon) rendszeresen beszámolnak a tár sadalomtudományok politikai és ideológiai szempontból lényeges eredményeiről. A legjelentőseb o vállalkozás a Tv-egyetem sorozata, amelynek természettudományi adásaival párhuzamosan hozzá látnak a társadalomtudományi ta gozat adássorozatának gyártásá hoz. A természettudományi osztály három nagyobb sorozattal kivan a közönség elé lépni. A júniusig képernyőre kerülő szabadegyetem előadásai mellett bizonyára sok nézőt vonz majd az a hatrészes sorozat, amely a bolygókutatás el múlt évtizedének eredményeiről ad képet, összefoglalja a naprend szerre, az egyes bolygókra vonat kozó jelenlegi ismereteinket. A Hazánk energia- és ásványi kin csei cimü háromrészes műsor a közvéleményt kívánja tájékoztatni hazai kutatásainkról, arról, ho gyan mérik fel egv ország ellá tottságát. Különböző nagy világ vallások — az iszlám, a buddhiz mus, a hinduizmus stb, — kelet kezését, azonos és eltérő vonásait, történetét — a marxista vallás- kritika alapján — tárja fel egy hatrészes új sorozat, Szakály Ist ván szerkesztésében. Rádió NAPRAFORGÓ A felnőttek és gyerekek vi lágának találkozásairól, vá gyakról és lehetőségekről igyekszik számot adni a mű sor — segítségül híva Írókat, költőket, és persze gyereke ket is. Adás: szombat, december 11., Petőfi rádió: 15.33. Televízió FELTŰNÉS NÉLKÜL Ripoifc*z*-Ai.. VuiKO, Vacszent- Iá.s/ió és Zsámbok községek hatá rában gazdálkodik az Egyesült Zöld Mező Termelőszövetkezet. A főváros és Gödöllő szomszédságá ban működő nagyüzem kiváló eredményeket ért el. A kétrészes riportfilm felidézi a megtett utat. Adás: kedd, december 7., 1. mű sor: 17.35. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 4.30: Hírek. It'őjárásjelentés. 1.45: Szót kérek I 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: Müsorajánlat. 5.30: Hírek. Időjárás jelen lés. 5.40: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6-20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő járásjelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00; Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti időjárásjelentős. 7.33: Műsorajánlat 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Déli Krónika. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Idöjárás|elentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárá»- jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat PETŐFI RADIO 4.30: Hfrek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Idő járásjelentés 6.40: Reklám. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti időjárásjelentés. 8.00: Hírek Idő járásjelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Mű sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű víz* jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 18.00: Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Hírek, Időjárásjelentés.