Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-19 / 300. szám
LEONYID BREZSNYEV 70 ÉVES Életút — évszámokban 1906. december 19. Ka- menszkojéban, a mai Dnye- prodzerzsinszkben, munkás családban született Leonyid Iljics Brezsnyev. Középiskolai tanulmányait Kurszkban, ta lajjavítási és földmérő techni kumiban végezte. 1927. Földmérőként dolgo zott Belorussziában, a kurszki területen és az Ural vidékén. 1929. Felvették a kommunis ta pártba, tagjelöltnek. 1931. Párttag lett. — A ko hászati főiskola hallgatója. 1935. Kitüntetéssel elvégez te a főiskolát, mérnökként al kalmazták Dnyeprodzerzsinszk kohászati üzemében. 1937. Megválasztották a vá rosi szovjet tagjává, egyszers mind a végrehajtó bizottság elnökhelyettesévé. 1938. Osztályvezetője a dnyeprodzerzsinszki területi pártbizottságnak. Az egykori Kamenszkoje egy földszintes, vertfalú házában született 1906. december 19-én Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, akinek ne ve napjainkra összefonódott a nemzetközi enyhüléssel, a bé ke és a haladás eszméjének odaadó szolgálatával. Szülővárosát ma Dnyeprod- zerzsinszkként ismerjük. Volt ott annak idején egy nagy vas gyár, s az egész Brczsnyev-csa- lád — nagyapa, apa, fivérei, nővérei — sok évtizeden át dolgoztak az üzemben. Leonyid Brezsnyev 15 éves korában ke rül a munkapad mellé. A min den iránt rendkívül érdeklődő- fiatalember szemléletét a mun kásközösség formálta. Hamar megértette és megismerte a munkásemberek gondolatait, vágyait, harcait. Kora ifjúságában a falusi munkát is megismerte. Talajja vítási és öntözési technikum ban tanult, majd Belorussziá ban, a kurszki területen és az Uraiban dolgozott. A sors nemegyszer összehozta öt a falu, a mezőgazdaság problé máival, s ez a tapasztalat nagy ban hozzásegítette Leonyid Brezsnyevet ahhoz, hogy a 60-as évek derekán hozzájárul jon az SZKP agrárpolitikájának fejlesztéséhez. Huszonöt esztendős, amikor 1931-ben felveszik a Szovjet unió Kommunista Pártjába. Akkorra már tápasztalt kohó- mérnök. Alig 33 éves, amikor Ukrajna egyik legnagyobb ipa ri megyéjének, a dnyepropet- rovszki terület pártbizottságá nak titkára. Amikor pedig a Szovjetország nyugit! hatá rai felől a náci tábornokok már a Szovjetunió megtámadásá nak ördögi tervét szövögetik, a pártbizottság fiatal titkárát a honvédelmi-ipari titkár felada taival bízzák meg, hogy a he lyi gyárak egy részét állítsa át a haditermelésre. E rendkívüli munkában Leo nyid Iljics Brezsnyev ^ kitűnt nagyfokú szervezőkészségével, s azzal a kiváló adottsággal, hogy környezetében képes volt kifejleszteni az alkotás, a biza lom, a megbecsülés és az igé nyesség légkörét. Attól a pillanattól kezdve, amikor 1941 júliusában a hitle rista agresszorok rátörnek ha zájára, Leonyid Brezsnyev a német hordák ellen harcol. Po litikai tiszt, komisszár, az első tűzvolnaltől egészen a nagy győzelemig. Brezsnyev ezre des, a legendás 18. hadsereg po litikai osztályának vezetője részt vett abban a heroikus tengeri dcszantvállalkozásban is, amelyet Novorosszijszk tér ségében hajtottak végre, egy fontos hídfőáUás elfoglalásá ban, a Fekete-tenger partján. A hídfő, ahol 225 napon ke resztül vívták elkeseredett har cukat a fasisztákkal, Kis föld néven vonult be a Nagy Hon védő Háború történetébe. A Győzelem Díszszemléjén már tábornoki egyenruhában me netel a Vörös téren, a második világháború nagy csatainak legkiemelkedőbb hőseivel együtt. A háború után Leonyid Brezsnyev számos, felelős párt ós állami tisztséget tölt be, majd 1952 októberében az SZKP Központi Bizottsága El nöksége póttagjává, a Központi Bizottság titkárává választják, akkor mindössze 45 éves. 1957- ben a Központi Bizottság el nökségének tagja lesz. 1980-tól 1964-ig a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. 1964 októberében az SZKP Központi Bizottságának plénu ma a Központi Bizottság első titkárává választja (1966 óta fő titkár), s ezt a tisztséget a mai napig betölti a Szovjetunió Kommunista Pártja lenini po litikájának szolgálatában. A szovjet népek sorsát eldön tő háborü poklát megjárt férfi kitűnően ismeri a béke igazi árát és meggyőződéssel vallja, hogy a béke a legnagyobb jó tétemény minden dolgozó em' bér, minden nép számára. B rezsnyev elvtárs egész életében rendkívüli odaadással szolgálta azol<at a legfőbb célokat, amelyeket a párt és a szovjet kommunisták legfontosabb feladatuknak tekinte nek: gondoskodni az emberek jólétéről és biztonságáról; harcolni a tartós és szilárd békéért az egész világon. A szovjet embe rek éppoly természetesen küzdenek a Világ népeinek tartós békéjéért, mint ahogy gyermekeiket nevelik és gabonát vetnek. Leonyid Brezsnyev az SZKP Központi Bi zottsága élén igen nagy figyelmet szentel a nemzetközi élet kérdéseinek. Az ezen a területen végzett kimagasló munkája a szocialista külpolitika lenini elvein, a béke és a népek barátsága, a különböző társa dalmi rendszerű országok békés egymás mellett élének elvein, a népek szuverén jogainak megsértése és az agresszió ellen vívott kérlelhetetlen harc elvein nyugszik. Leonyid Iljics Brezsnyev személyével szorosan összefonódik az a nagy jelentő ségű békeprogram, amelyet az SZKP. XXIV. kongresszusa hirdetett meg. E nagyszerű program megvalósulásáért ví vott harcnak napjainkban az egész embe riség tanúja lehet. A Szovjetunió Kommunista Pártja és személy szerint Leonyid Brezsnyev rend kívül sokat tett és tesz a béke és a nem zetközi biztonság legfőbb tényezője, a szo cialista közösség országainak egységéért. A szocialista országok állami és pártveze tőivel tartott rendszeres találkozókon egy sor rendkívül fontos külpolitikai lépést kezdeményeztek, közülük számos már megvalósult, vagy megvalósulóban van. Az SZKP KB főtitkára fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy szorosabbra fűz ze a szövetséget a nemzeti és társadalmi felszabadulásukért küzdő népekkel. A szovjet külpolitika fontos alapelve a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élés politikájának érvényesítése. A személyes kapcsolatok bővülése, Leonyid Brezsnyevnek a legfon tosabb tőkésországok vezetőivel való ta lálkozásai igen nagy mértékben hozzájá rultak a nemzetközi feszültség enyhítésé hez, a népek közötti megértés és együttmű ködés megszilárdításához. Az emberek szerte a világon jóleső érzéssel figyelik Kelet és Nyugat párbeszédét, Leonyid Brezsnyevnek az emberiség békéjéért, a népek barátságáért és biztonságáért kifej tett tevékenységét, annak a politikusnak a munkáját, akinek aláírása ott áll az eny hülés legfontosabb dokumentumain. Brezsnyev elvtárs részt vett a történelmi jelentőségű európai biztonsági és együtt működési konferencia előkészítésében és munkájában. Személyesen kezdeményezte a fegyverkezés korlátozásával és a leszere léssel kapcsolatos javaslatok egész sorát. Az enyhülés napjainkban már a nemzet közi helyzet alapvonása. A Szovjetunió ha tározottan küzd, a kedvező folyamatok to vábbfejlesztéséért, az enyhülés erősíté séért; ebben a harcban Leonyid Brezsnyev oroszlánrészt vállal magára. Jó néhányszor járt hazánkban, leg utóbb az MSZMP XI. kongresszusa nap jaiban. Akkor is tapasztalhatta, hogy a magyar nép körében is megkülönbözte tett tisztelet övezi a szovjet—magyar kap csolatok további bővítéséért, a háborúk nélküli világért folytatott kitartó harcáért. A magyar nép, a magyar kommunisták kö zeli barátjukat tisztelik Leonyid Iljics Brezsnyevóen, akinek tevékenysége nagy ban hozzájárult a két nép közötti tesvéri barátság elmélyítéséhez, országaink sokol dalú kapcsolatainak fejlesztéséhez. Ezért is állapíthatta meg pártunk XI. kong resszusa megelégedéssel: a magyar—szov jet barátság felhőtlen, pártjaink, népeink kapcsolatai testvériek és megbonthatat- lanok. r etvenedik születésnapján népünk őszinte barátsággal kivan hosszú, alkotó életet Brezsnyev elvtárs nak, a szovjet állam felvirágozta tásáért és az egész emberiség békés jövő jéért folytatott harcához. H Unokájával, a kis Gáljával 1939. A területi pártbizottság titkárává választották. 1941. A fasiszta Németország megtámadta!* a Szovjetuniót. Brezsnyev azonnal kérte a párt központi bizottságától, hogy küldjék ki a frontra. 1943. Brezsnyev ezredes a le gendás 18. hadsereg politikai csoportfőnöke. Megsebesült. Érdemeivel elnyerte a Szovjet unió Hőse címet. Vezérőrnagy- gyá léptették elő. 4950. Megválasztották a Moldáviai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává. 1952. Az SZKP KB tagja lett, majd a pártelnökség pót tagja és a KB titkára. 1954. A szűzföldek, feltörése idején Brezsnyevet a Kazahsz táni Kommunista Párt Köz ponti Bizottságának másodtit kárává, majd (1955) első titká rává választották. 1957. Ismét Moszkvában, az SZKP KB elnökségének, majd a Politikai Bizottságnak tagja ként. 1969—1964. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé gének elnöke. 1961. Kitüntették a Szocialis ta Munka Hőse címmel, a raké tatechnika fejlesztésében be töltött szerepéért. 1963. Az SZKP KB titkára. 1964. Az SZKP KB első tit kára, majd a párt XXIII. kongresszusát követő KB-ülés- től az SZKP KB főtitkára. 1973. Nemzetközi Lenin-bé- kedíjjal tüntették ki. 1975. Megkapta a Béke-vi- lágtanács legmagasabb kitün tetését, a Joliot Curie arany érmet. 1976. A Szovjetunió marsall- ja. A KISZ üdvözlő távirata A Magyar Kommunista Ifjú sági Szövetség Központi Bizott sága levélben köszöntötte 7,0. születésnapja alkalmából Leo nyid Iljics Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Párt ja Központi Bizottságának fő titkárát. Az MSZMP Központi Bizottságának ő távirata LEONYID ILJICS BREZSNYEV elvtársnak, a Szov jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtit kárának. Moszkva. Tisztelt Brezsnyev elvtársi A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott sága, a háromnegyed millió magyar kommunista, a Ma gyar Népköztársaság dolgozó népe szívből üdvözli önt 70. születésnapja alkalmából. Születésnapján köszöntjük önben a nemzetközi kommunista mozgalom élenjáró osztagának, a Szovjet unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtit kárát; a világ első és leghatalmasabb szocialista orszá gának vezető politikusát; a Nagy Honvédő Háború, a fasizmus elleni harc bátor katonáját; a kommunizmus ügyének, a nemzetközi munkásmozgalom egységének a lenini elvekhez hű, fáradhatatlan internacionalista har cosát, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő alakját; a béke megvédéséért, a népek közötti megérté sért és együttműködésért folyó küzdelem világszerte is mert és megbecsült személyiségét; a szovjet—magyar barátság ügyének meggyőződéses hívét. Köszöntjük ön ben elvtársunkat, harcostársunkat, őszinte barátunkat, akivel mindig meg tudjuk osztani örömünket és gond jainkat. Amint a kommunisták élete elválaszthatatlan a for radalmi mozgalom fejlődésétől, saját népük sorsának alakulásától, éppúgy az ön élete is összeforrott külö nösen a legutóbbi tizenkét évben főtitkári működése idején azzal a mérhetetlenül nagy munkával, amelyet a szovjet nép végez és azokkal a hatalmas eredmények kel. amelyeket a Szovjetunió a kommunista épitésben elért, s azzal a kedvező folyamattal, amely a nemzetkö zi helyzetben napjainkban végbemegy a szocializmus, a haladás, a béke erőinek javára. A magyar nép az egész haladó emberiséggel együtt különösen nagyra^ értékeli a Szovjetunió történelmi sze repét a népek békéjének megőrzéséért vívott harcban. A Szovjetunió Kommunista Pártja 24. kongresszusán meghirdetett és a 25. kongresszuson továbbfejlesztett békeprogram általános megértésre talált és elnyerte a világ haladó erőinek támogatását. Hatalmas felelősség jutott önnek osztályrészül azzal, hogy kiemelkedő sze repet tölt be a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élése lenini elvének gya korlati megvalósításában a jelen korszakban. Az ön fáradhatatlan, elvhű tevékenysége nagymértékben hoz zájárul ahhoz, hogy Lenin halhatatlan eszméi a meg változott nemzetközi erőviszonyok közepette a népek, a világ békéiének javára megvalósulhatnak. Mindez szé les körű elismerést váltott ki az egész világon és ha zánkban is. Szívből gratulálunk önnek, kedves Brezsnyev elv társ, 70. születésnapja alkalmából. Jó egészséget és to vábbi kiemelkedő sikereket kívánunk Önnek közös cél jaink, az emberiség békéiének, biztonságának megerő sítése, a társadalmi haladás és a kommunizmus győ zelme érdekében kifejtett tevékenységéhez. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott sága nevében: KÁDÁR JÁNOS első titkár A Szovjetunió legmagasabb kitüntetése Leonyid Brezsnyevnek Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát 70. születés napja alkalmából Lenin-renddel — a Szovjetunió legmagasabb kitüntetésével —, és a Szovjetunió Hőse Arany Csillaga máso dik érdemérmével tüntették ki. Leonyid Brezsnyev a Szovjetunió Hőse címet másodszor kapta meg. Leonyid Brezsnyevet ezen kívül a Szovjetunió arany állami címerével ékesített díszfegyverrel is kitüntették. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a ki tüntetés adományozásáról szóló rendeletében ez áll: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a kom munista építésben az SZKP és a szovjet állam előtt szer zett kiemelkedő érdemeiért, a népek békéjének és bizton ságának megerősítése érdeké ben végzett aktív, eredményes munkájáért, a Nagy Honvédő Háborúban, a német fasiszta hódítók felett aratott győze lemhez nyújtott nagy szemé lyes hozzájárulásáért, a Szov jetunió gazdasági és védelmi potenciáljának erősítése érde kében végzett kiemelkedő te vékenységéért, 70. születés napja alkalmából Leonyid Brezsnyevet, a SZKP KB fő titkárát, a Szovjetunió Hősét, a Szocialista Munka Hősét Lenin-renddel és a Szovjet A Szovjetunió vezető testületéinek köszöntője Az SZKP Központi Bizott sága, a Szovjetunió Legfel sőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet Minisztertanács együttes üdvözletét intézett Leonyid Brezsnyevhez, az SZKP KB főtitkárához, 70. születésnapja alkalmából. A szovjet vezető testületek köszöntik Leonyid Brezsnye vet, a szovjet nép hű fiát, a kommunista párt, a szovjet ál lam és a nemzetközi kommu nista mozgalom kiemelkedő alakját, a következetes mar xista—leninistát, a békéért és a társadalmi haladásért folyó küzdelem lelkes harcosát. — Valamennyi tisztségében, amelyre a párt állította, vala mennyi Önre háruló felelős ségteljes feladat megoldásá ban ön mindenkor becsület tel igazolta és igazolja a sze mélye iránt tanúsított bizal mat — állapítja meg az üd vözlet. Már több mint 11 éve a párt és a nép életének fontosabb eseményei, a Szovjetunió lenini kül- és belpolitikájának sike rei az Ö gyümölcsöző munkás ságához kapcsolódnak — szö gezi le a vezető szovjet tes tületek köszöntője. A kommunista építés sike reihez szorosan kapcsolódik a Szovjetunió tekintélyének és befolyásának erősödése a nemzetközi színtéren A bé kéért és a nemzetközi együtt működésért folytatott lelkes, szenvedélyes harcában Leo nyid Brezsnyev kivívta a föld valamennyi jóakaratú emberének elismerését — hagsúlyozza az üzenet. Befejezésül az SZKP Köz ponti Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Mi nisztertanács jó egészséget és boldogságot, újabb sikereket, eredményes munkát kívánt az SZKP KB főtitkárának, a szovjet nép, az összes dolgo zók javára, a béke és a kom munizmus nemes eszméinek győzelme jegyében. unió Hőse Arany Csillaga második érdemérmével tün teti ki. A Legfelsőbb Tanács Elnök ségének a díszfegyvert ado mányozó rendeletében a kö vetkező áll: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az or szág védelmi képességének erősítésében, a szovjet fegy veres erők tökéletesítésében szerzett kiemelkedő érde meiért Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió marsallját, a Szovjetunió Honvédelmi Ta nácsának elnökit a Szovjet unió arany állami címerével ékesített díszfegyverrel tün teti ki. Újabb üdvözlő táviratok Tegnap újabb üdvözlő táv iratok érkeztek a Kremlbe Leonyid Brezsnyev születés napja alkalmából: Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá nak üzenetét Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára irta alá. A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Román Államtanács és kormány ne vében Nicolae Ceausescu kül dött táviratot. A Vietnami Szocialista Köz társaság vezetői, Ton Duc Thang köztársasági elnök, Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságá nak első titkára és Pham Vqn Dong miniszterelnök köszön tötték Leonyid Brezsnyevet. Gerald Ford amerikai elnök, Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja és Indira Gandhi indiai miniszterelnök küldött üdvözletét az SZKP KB főtit kárának.