Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-18 / 299. szám
A magyar nép nevében Kádár János köszöntötte Moszkvában 70. születésnapján leonyid Brezsnyevet Átadta az SZKP főtitkárának a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zászló rendjét XX. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM AIM 80 FILLER 1976. DECEMBER 18., SZOMBAT PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Kádár János a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesített Zászlórendjét nyújtotta át Leonyid Iljlcs Brezsnyevnek, Az SZKP Központi Bizottságának meghívá sára pénteken reggel baráti látogatásra Moszk vába érkezett Kádár János, az MSZMP Köz ponti Bizottságának első titkára. Moszkva Kijevi pályaudvarán Kádár Jánost Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Andrej Ki rilenko, a KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Ivan Kapitonov, a Központi Bi zottság titkára, B. P. Bescsev, a KB tagja, köz lekedési miniszter, O. B. Rahmanyin, a KB póttagja, A. 1. Blatov, a Központi Bizottság Re víziós Bizottságának tagja és más hivatalos személyiségek fogadták. A fogadásnál jelen volt Marjai József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete is. Kádár János, az MSZMP Központi Bizott ságának első titkára pénteken délben a Kremlben találkozott és baráti megbeszé lést folytatott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A két párt vezetője Leonyid Brezsnyevnek, a Szov jetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségi épü letében lévő dolgozószobájában találkozott és több mint egyórás eszmecserét tartott. A találkozóról a szovjet fővárosban hivata los közleményt adtak ki, amely szerint Kádár János és Leonyid Brezsnyev mindenekelőtt a két ország együttműködése további sok oldalú fejlesztésének egész sor ígéretes irá nyáról tárgyalt. Érintették ezenkívül a nem zetközi kommunista és munkásmozgalom idő szerű kérdéseit, a nemzetközi enyhülés elmé lyítéséért, a béke megszilárdításáért vívott küzdelem feladatait. A találkozó a teljes né zetazonosság, az őszinte barátság és szívélyes ség légkörében ért véget. Az SZKP KB főtitkárának dolgozószobájá ból Leonyid Brezsnyev és Kádár János együtt ment át a nagy Kreml-palota Vlagyi- mir-termébe, ahol az MSZMP Központi Bi zottságának első titkára bensőséges ünnepség keretében átnyújtotta az SZKP vezetőjének a Magyar Népköztársaság gyémántokkal ékesí tett Zászlórendjét. A Vlagyimir-teremben az SZKP és a szovjet kormány magas rangú ve zető személyiségei voltak jelen. Ott voltak az SZKP Politikai Bizottságának tagjai: Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Álekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov honvédelmi miniszter, valamint Viktor Grisin, Fjodor Kulakov, Dinmuhamed Kunajev és Árvid Pelse. Jelen volt Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió kulturális minisz tere, Mihail Szolomencev, az Oroszországi Fö deráció miniszterelnöke, Borisz Ponomarjov és Gejdar Alijev, az Azerbajdzsán KP KB első titkára — mind a négyen a Politikai Bizott ság póttagjai. Jelen voltak továbbá Vlagyimir Dolgih, Konsztantyin Csernyenko, Ivan Kapitonov, Ja kon Rjabov és Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkárai. Magyar részről ott volt Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. A kitüntetés átnyújtásakor Kádár János be szédet mondott. Kádiir .54255***: Mindenkor szükség van olyan személyiségekre, akik meg tudják fogalmazni a kor követelményeit Mélyen tisztelt Leonyid II- jics Brezsnyev elvtársi Kedves szovjet barátaink! — Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szovjetunió Kommu nista Pártja Központi Bizott sága eleget tett kérésünknek, fogadtak itt Moszkvában, így teljesíthetem a Magyar Szo cialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa által reám ruházott megbíza tást. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép nevében őszinte nagyra becsüléssel köszöntőm a Szov jetunió Kommunista Pártjá nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának itt megjelent igen tisztelt kép viselőit, s köszöntőm minde nekelőtt Leonyid lljics Brezs nyev elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, aki nek közelgő 70. születésnapja aíkailmábói kívánok szólni. Kedves elvtársak! 1 A magyar nép millióinak körében ismert, hogy Brezs nyev elvtárs, aki a Szovjet unió kommunistáinak és né peinek osztatlan bizalmából tölti be magas • és felelősség- teljes főtitkári tisztségét, kora ifjúságától, szovjet kommu nista hazafiként, osztozva né pe sorsában, erejét nem kí mélve, áldozatkészen harcol és dolgozik. Részese volt a szo cializmus, a kommunizmus alapjait lerakó békés építő- munkának éppúgy, mint an nak a hősi helytállásnak, ame lyet a szovjet nép tanúsított a második világháború idején a dicső honvédő és felszabadító harcokban, felszabadítva az európai népek sorát, elhozva a szabadságot a magyar nép számára is. Brezsnyev elvtárs neve és személye a világ közügyek iránt érdeklődő száz- és száz millió emberének tudatában összeforrott azokkal a nagy eszmékkel, amelyeket minden kor szolgált, s azokkal a tör ténelmi eseményekkel, ame lyeknek maga is alakítója volt Brezsnyev elvtársat köszönt ve, először a Szovjetunió Kommunista Pártjáról szeret nék szólni, amely halhatatlan alapítójának szellemében, Központi Bizottságának, kol lektív vezető testületének irá nyításával, a néppel összeforr va dolgozik, tisztán őrzi, ma gasan tartja és mind előbbre viszi Lenin győzelmes zászla ját. A nagy szovjet nép párt ját követve végzi gigantikus méretű kommunista építő- munkáját, és feltartóztathatat lanul halad előre történelmi útján. Senki sem vitathatja el a Szovjetunió és kommunista pártja felbecsülhetetlen jelen tőségű szerepét a szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista mozgalom hely zetének alakulásában. A Szovjetunió fejlődése, erőforrásainak gyarapodása, külpolitikája a nemzetközi helyzet alakulásának olyan meghatározó tényezője, amely- lyel a világon mindenkinek számolnia kell. A Nagy (Októ beri Szocialista Forradalom szülötte, a Szovjetunió világ- politikai tényező, a társadalmi haladásért, a szocializmusért, a népek szabadságáért, a nem zetek függetlenségéért és a békéért küzdő erők legfőbb támasza és reménysége. Kedves elvtársak! A világ első szocialista álla mának csaknem hat évtizedes történetét a soknemzetiségű, hatalmas szovjet haza testvéri népei formálták. A nagy szov jet nép háborúban és békében tanúsított példás helytállása, önfeláldozása, internacionalis ta szelleme nagy szerepet ját szott a nemzetközi erőviszo nyok megváltozásában, abban, hogy a szocializmus világrend- szerré vált. A szovjet nép azért, tudta történelme során hazai és nemzetközi feladatait meg oldani, mert mindenkor híven követte élcsapatát, a Szovjet unió Kommunista Pártját, an nak Központi Bizottságát. Így, s ezért valósultak meg Lenin eszméi, így öltöttek és öltenek testet a nemzetközi munkás- osztály lánglelkű vezérének tanításai. A marxisták-leninisták a tö megek szerepének helyes érté kelése mellett tisztában van nak a személyiségeknek a tör ténelemben betöltött fontos szerepével is. Tudjuk, minden kor szükség van olyan szemé lyiségekre is, akik a társadalmi fejlődés törvényeivel és objek- (Folytatás a 2. gidaion.) országgyűlés elfogadta jövő évi költségvetést Ä külügyminiszter beszámolt a nemzetközi kérdésekről Kél Pest megyei képviselő szélűit fel u tegnapi ülésen Interpelláció az iskolai szabad szombatról Tegnap délelőtt 10 órakor folytatódott az ország- gyűlés téli időszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczéí György, Apró Antal, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Né meth Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bi zottságának tagjai, ott voltak a Központi Bizottság tit kárai és a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban he lyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Reggel a napirend szerint folytatódott a jövő évi költ ségvetésről szóló törvényja vaslat tárgyalása. Az első fel szólaló Bondor József építés ügyi és városfejlesztési mi niszter volt. Utána szólásra következett Vaskó Mihály (Heves megye 2. vk.), a me gyei pártbizottság első titkára, Klabuzai Miklós (Somogy me gye 6. vk.), a siófoki Egyetér tés Tsz elnöke, dr. Földvári József (Baranya megye, 4. vk.), a Pécsi Tudományegye tem rektora, Dömötörfy Sán dor (Zala megye 5. vk.), a ha hót! Rákóczi Tsz főállatte nyésztője, dr. Szilágyi Gábor (Hajdú-Bihar megye 2. vk.), a debreceni postaigazgatóság igazgatója, Bogó Istvánná (Fe jér megye 5. vk.), a polgárdi Vörös Csillag Tsz szocialista brigádvezetője, Fülöp László (Tolnia megye 3. vk.), a bátai November's?. Tsz elnöke és Pethő István (Veszprém me gye 5. vk.), a Mezőgép. 8, szá mú gyáregységének géplakato sa. A vitában felszólalásra > töb ben nem jelentkeztek, ezért az elnöklő Péter János a vitát be rekesztette, s ezután Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, fog lalta össze az elhangzottakat. A pénzügyminiszter a vita tanulságaként szögezte lé: a fő tennivalók világosak, s a fel szólalásokból kitűnt az az egységes vélemény, hogy a nép gazdaság mindennapjaiban olyan szakasz következik, ami kor anélkül nem tudunk elő rehaladni, hogy ne lennénk az eddiginél határozottabbak. kö vetkezetesebbek, gyakorlatib bak. A pénzügyminiszter kér te, hogy az országgyűlés vál toztatás nélkül fogadja el a a költségvetésről beterjesztett törvényjavaslatot. rtatározathozatal követke zett: az országgyűlés a Ma gyar Népköztársaság 1977. évi költségvetéséről szóló törvény- javaslatot általánosságban és részleteiben, az eredetileg be terjesztett összegekben egy hangúlag elfogadta. A napirend értelmében ez után következett a külügymi niszter beszámolója a nemzet közi helyzetről és a kormány külpolitikai tevékenységéről. Púja Frigyes külügyminisz ter beszámolója után felszó lalt Barcs Sándor (Budapest 1. vk.) a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, dr. Káldy Zoltán (Budapest, 53. vk.) a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Zsinatának püspök-elnöke, R éger Antal (Pest megye 25. vk.) a Ma gyarországi Németek Demok ratikus Szövetségének főtitká ra, és Nagy Miklós (Pest me gye 28. vk.), a. Kulturális Kap csolatok Intézetének elnökhe lyettese. Ezt követően az elnöklő Ap ró Antal — mivel több fel szólaló nem jelentkezett — a vitát bezárta, majd Púja Fri gyes foglalta össze az elhang zottakat. A külügyminiszter válasza után az országgyűlés határo zatot hozott: jóváhagyólag tu domásul vette a külügyminisz ter beszámolóját a nemzetkö zi helyzetről és a kormány külpolitikai tevékenységéről. A napirend szerint ezután áttértek az interpellációra. Riss Jenő (Budapest 52. vk.), st Budapesti Közlekedési Válla lat vezérigazgató-helyettese az iskolai szabad szombatok tár gyában interpellált dr. Po- linszky Károly oktatási mi niszternél. A választ az inter pelláló képviselő és az ország gyűlés elfogadta. Ezzel az országgyűlés téli ülésszaka befejeződött. (Púja Frigyes beszámoló ját, Bondor József, R éger Antal és Nagy Miklós fel szólalását, illetve az inter pellációt és az arra adott választ a továbbiakban és a 3—4. oldalon ismertetjük.) Külpolitikánk középpontjában továbbra is a tartós béke, a szilárd biztonság áll Púja Frigyes külügyminiszter beszámolója Púja Frigyes beszédének bevezető részében elmondot ta. hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa 1975 márciusában behatóan elemezte a nemzetközi hely zetet. A kongresszus határoza ta többek között hangsúlyoz ta: a békés egymás mellett élés jegyében napjainkban fordulat megy végbe a nem zetközi helyzetben, a hideg háború korszakából a külön böző társadalmi rendszerű ál lamok politikai, valamint köl csönösen előnyös gazdasági, műszaki-tudományos és kul turális együttműködése felé. Ez az elemzés ma is helytálló; a nemzetközi politika / fő irányzata továbbra is az eny hülés. — Az enyhülési folyamatot elemezve kiemelte, hogy azt jelentősen elősegítik azok a kiemelkedő sikerek, amelye ket a szocializmus, a haladás erői az utóbbi időben elértek. A szocialista országok gazda sága és kultúrája folyamato san fejlődik, erejük tovább gyarapodik. A szocialista kö zösség befolyása, tekintélye a nemzetközi politikában soha nem volt ilyen nagy. mint most Az európai kommunista és munkáspártok ez év júniu sában Berlinben megtartott értekezlete hozzájárult a kom munista mozgalom egységé nek erősödéséhez, s új lendü letet adott a békéért és a biz tonságért folyó küzdelemnek. A szocializmus, a haladás, a nemzeti függetlenség esz méje újabb tömegeket hódí tott meg, kiszélesedett a tartós békéért, a szilárd biztonsá gért küzdők tábora. Több év tizedes fegyveres harc után győzött a vietnami nép. és lét rejött az egységes Vietnami Szocialista Köztársaság. A laoszi nép életében is fordu lat következett be; országában megkezdődött a szocialista társadalom alapjainak lera kása. Az angolai nép a szo cialista országok, valamint a világ haladó erői segítségével keresztülhúzta az imperialisták és a Dél-afrikai Köztársaság vezetőinek — mások által is támogatott — reakciós elkép zeléseit. Megalakult az Ango lai Népi Köztársaság, amely a szocializmus útján kíván haladni. Mindezek és más fontos események jelzik, hogy az utóbbi években számottevően erősödött a békés egymás mellett élés. a nemzetközi enyhülés alapja. Nagy jelentőségű az európai életnek gazdasági együttműködése Régi igazság — mondotta a külügyminiszter —, hogy az enyhülés gyümölcsei önma- guktól nem hullanak az ölünkbe. A szocialista orszá goknak, a haladó, békeszere tő erőknek szüntelen küzdel met. aktív tevékenységet kel lett és kell folytatniuk az el ért eredmények megtartásáért, minden újabb előrelépésért. Különösen érvényes ez a mai helyzetre. A nyugati tőkés or szágokban — az utóbbi másfél évben — befolyásos erők moz dultak meg azért, hogy meg állítsák az enyhülés folyama tát. Az enyhülés elleni akciók változatosak. Megnyilvánul nak bizonyos politikai lépé sekben. a szocialista és a ka pitalista országok közötti tár gyalások fékezésében, a fegy verkezési verseny újbóli fel szításában, az amerikai szél sőségesek elfogadhatatlan kö veteléseiben. a nyugatnémet reakció aktivizálódásában. Se (Folytatás a 3. oldalon.)