Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-12 / 294. szám
"xMHao 1976. DECEMBER 12., VASÁRNAP Helyhatósági választások Portugáliában Portugáliában fna helyható sági választásokat tartanak a fiatal demokrácia intézmé nyesítésének jegyében: meg választják 4017 község köz- igazgatási szerveit. A fasiszta rezsim félévszázados uralma óta először választják meg a helyi képviseleti szerveket. öt és fél millió szavazó az idén harmadszor járul az ur nákhoz, hiszen áprilisban nemzetgyűlést, júniusban pe dig köztársasági elnököt vá lasztott. Tizenegy párt és pár tok alkotta választási szövet ség listái közül kell választa nok. A kommunista párt, a portugál demokratikus moz galom és a kispolgári radiká lis szocialista népfront „Egy séges Népi Választási Front” néven közös listán állított je lölteket. A szocialista párt el utasította a fronthoz való csat lakozást és egyes vidékeken a jobboldali pártokkal lépett hallgatólagos választási szö vetségre az esélyes kommunis ta jelöltekkel szemben. A portugáliai helyhatósági választásokat szélsőjobboldali provokációktól és pokolgépes merényletektől terhes légkör ben tartják meg: újfasiszták hétfőn felrobbantottak két lisszaboni HÉV-vonalat, csü törtökön pedig a fővárost el látó vízvezetéket. A közérde kű objektumok elleni további merényletek lehetőségének csökkentéséért pénteken egész nap helikopterek keringtek Lisszabon légterében és ellen őrizték a főváros fontosabb pontjait. Costa Bras belügy miniszter péntek esti tv-be- szédében határozott fellépést ígért ugyan, de néhány órával korábban az igazságügyi szer vek újabb volt fasiszta titkos rendőrfőnököt engedtek sza badon, arra való hivatkozás sal, hogy előzetes letartózta tásával letöltötte büntetését és amúgyis jól viselkedett. Zsivkov—Ceausescu megbeszélés . Todor Zsivkov bolgár, és Ni- colae Ceausescu román állam fő pénteken délután Ruszéban hivatalos megbeszélést folyta tott egymással- A tárgyalásuk ról közös közleményt adtak ki. Eszerint a két párt- és állami vezető kölcsönösen tájékoztatta egymást országának a szocializ mus építésében elért sikereiről, s megelégedéssel nyugtázta, hogy a Bolgár Népköztársaság és a Román Szocialista Köztár saság közötti hagyományos ba rátság, valamint a BKP és az RKP közötti tapasztalatcsere és együttműködés az előző talál kozókon elért megállapodások nak megfelelően továbbfejlő dik. Elrabolták a spanyol államtanács elnttó Elrabolták Antonio Maria de Oriol y Urquitót, a spanyol ál lamtanács elnökét, a királyi ta nács tagját szombaton Madrid központjában — közölte az DÜSSELDORF Multinacionális konszernek elleni harc kérdései A multinacionális konszernek elleni harc kérdéseiről folytat tak megbeszéléseket Düssel dorfban 11 európai tőkésor szág kommunista és munkás pártjainak képviselői. A két napos tanácskozásról kiadott sajtóközlemény szerint a kül döttek olyan javaslatokat és kezdeményezéseket terjesztettek elő, amelyek a közös informá ciócsere továbbfejlesztését, a közös akciók valamint a szak- szervezeti tevékenység elmélyí tését és a részt vevő pártok kö zötti együttműködés fokozását célozzák. A találkozón Ausztria, Dánia, Franciaország, Görögország, Luxemburg, az NSZK, Olaszor szág, Portugália, Svédország és Törökország kommunista párt jának delegációi, valamint a Nyugat-berlini Szocialista Egy ségpárt küldöttsége vett részt. EFE spanyol hírügynökség. Négy fegyveres férfi — akik valószínűleg az ETA baszk ha zafias szervezethez tartoznak — hivatalából hurcolta el a politi kust. Maria de Oriolt 1965-ben Franco igazságügyminiszterré nevezte ki. Ezt a tisztséget Franco haláláig töltötte be. A Spanyol Kommunista Párt szombaton nyilatkozatban ítél te el Antonio Maria de Oriol y Urquito elrablását. A párt a madridi sajtóhoz eljuttatott do kumentumban a leghatározot tabban tiltakozott az akció el len, s rámutatott, hogy az em berrablás azoknak a malmára hajtja a vizet, akik meg akar ják akadályozni a demokrácia helyreállítását Spanyolország ban. Az emberrablással kapcsola tos egyik legújabb fejlemény az, hogy a rendőrség őrizetbe vett egy baszik fiatalembert, aki egyébként Oriol lányának az ismerőse. Transzvietnami sínek A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának meghívására szombaton Moszkvából elutazott a Szovjetunió Kommunista Pártjá nak küldöttsége, hogy részt vegyen a VDP IV. kongresszusán. A kül döttséget Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára vezeti, a delegáció tagjai: Saraf Rasidov, az SZKP KB PB póttagja, az Üzbég Kommunista Párt első titkára, Konsztantyin Katusé v, az SZKP KB titkára, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB tagja, valamint Borisz Csapiin, az SZKP KB póttagja, a Szov jetunió hanoi nagykövete. A küldöttséget a vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Andrej Gromiko, Andrej Kirilenko, Arvid Pelse és más személyiségek búcsúztatták. Szombatra megérkezett Hanoiba mind az ezérnyolc küldött, aki a VDP másfélmilliós tagságát képviseli a párt kongresszusán. A kül döttek közül 214-en 1945 előtt léptek a pártba és kétszázan szenved tek súlyos börtönbüntetést az elnyomás évei alatt. 142 nő és 98 nemzetiségi foglal majd helyet — többek között küldöttként a kong resszus padsoraiban. A kongresszus legidősebb küldötte a 88 éves Ton Duc Thang államelnök lesz. A legfiatalabb pedig két 24 éves lány: Nguyen Thi Cam, aki a Xuan Loc-i kaucsukülteAvényeken dolgozik és Pham Thi Hai, Ha Bac tartomány egyik járásának ifjú sági szövetségi titkára. A Vietnami Dolgozók Pártja IV. kongresszusára készülő vietnami nép a kongresszus tiszteletére indított munkaver seny legkiemelkedőbb sikerét ünnepelte december 4-én. Ek kor rakták le az utolsó munka- szakaszon is a síneket, s így befejeződött a Hanoi és Ho Si Minh város közötti 1730 kilo méteres vasúti pálya újjáépí tése. Ezt követően elindították Hanoiból Ho Si Minh város felé és onnan Hanoiba az első megrakott próbaszerelvényeket. A két szerelvény a Da Nang-i pályaudvaron találkozik. Az északi- és déli országrész ösz- szefogásának köszönhető, hogy az egész vietnami népet érintő nagy vállalkozást határ idő előtt sikerült befejezni. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit kára, a Központi Bizottság ok tóberi plénumán mondott be szédében kijelentette: — Nagy jelentősége van annak, hogy megvalósult Vietnam újra egyesítése, s Vietnamot szocia lista köztársasággá kiáltották ki. A Vietnami Szocialista Köztársaságnak jelenleg több mint ötvenmillió lakosa van. Lakosságának számát tekintve a harmadik szocialista állam a világon. Vietnam az imperia lista agresszió ellen, a szabad ságért és a függetlenségért ví vott hősi harc qazdag tapaszta latával, nagy forradalmi tekin télyével a béke- és a haladás A hét kérdései Hazánk diplomáciai Különböző előjelek Közel-Keleten — Madridi frontok Tevékeny esztendő után, méltó évadzárás a magyar diplomáciában: Kádár János, az MSZMP Központi Bi zottságának első titkára Bécsben, Losonczi Pál, az El nöki Tanács elnöke Üj-Delhiben tárgyalt. Ami a nemzet közi élet más vonatkozásait illeti, megélénkült a közel- keleti diplomácia, s a portugál helyhatósági választások, valamint a spanyol fejlemények az Ibériai-félszigetre irányítják a figyelmet. Hogyan járul hozzá diplomáciánk a nemzetközi légkör javításához? Ismerjük a mértékeket és saját méretünket: hazánk, a Magyar Népköztársaság nem tartozik a legnagyobb és legnépesebb országok közé. Területünk hetvenkilencszer elférne Ausztrália térképén, s Indiában hatvanszor nagyobb a népesség, a kontinensnyi or szág évente 13 millió lélekkel gyarapodik, ami nagyobb a mi összlakosságunknál. Egy-egy ország súlyát, szerepét még sem egyszerűen anyakönyvi adatai szabják meg, hanem számtalan tényező összhatása. Nem utolsósorban az, hogy ez az ország milyen politikát folytat, mit tesz a béke és a társadalmi haladás érdekében. Ezért, eszközeinkhez és le hetőségeinkhez képest, a szo cialista országok egyeztetett politikájára alapozva, mind aktívabb tevékenységet tu dunk kifejteni a nemzetközi légkör javítása érdekében. Egy évtized alatt csaknem ötven országgal vettük fel a diplomáciai kapcsolatokat, s 117-re emelkedett azoknak az államoknak száma, amelyek kel diplomáciai viszonyban állunk. A KB első titkára, ál lamfőnk, kormányfőnk és külügyminiszterünk az emlí tett időszakban több mint 260 lasztin mozgalom is képvisel tetné magát. A jelek szerint még kemény diplomáciai csa ták szükségesek ahhoz, hogy a jövő év tavaszán valóban ér demi munkához lásson a gen fi értekezlet. Addig is, folyik a sorok ren dezése. Megalakult az új liba noni kormány, politikusok he lyett szakértők töltik be a tár cákat s általános vélemény szerint átmeneti kabinetről van szó. Mindenképpen felve tődik a nagy kérdés, hogy tu lajdoniképpen eddig semmi sem történt még azoknak a problé máiknak megoldásáért, ame lyek a polgárháború kirobba násának közvetlen okaként szolgáltak. Tanácskozik a pa lesztin mozgalom s a kiszivár gott hírek szerint — a libano nimi válság után — most a szervezet belső krízisével kell megbirkózni, milyen legyen a vezetés összetétele, miként le het arányos egyensúlyt bizto sítani a különböző nézetek és irányzatok között. Jelentős mozzanat, hogy Kadhafi, líbiai elnök — aki a korábbi vitat ható és vitatott állásfoglalá saival szemben mind konst ruktívabban járul hozzá a ki bontakozáshoz —, Moszkvá ban járt a legfelsőbb szovjet vezetéssel folytatott eszmecse rét. Az élénkülés kétségtelen, ha az események különböző elő jelűek is. A köziel-keleti hely zet rendezetlensége károsan fé kezi az enyhülést, a feszültség csökkentését s valóban ideje lenne a genfi útjelzők nyomán elindulni. Mi történik Spanyolországban? Mit várhatunk a közel-keleti tárgyalások megélénkülésétől? A kulcsszó ezúttal a keltezés ben szereplő városnév: Mad rid. A spanyol szociáldemokra ták ugyanis nem első kongres szusukat tartják, amint a Spa nyol Kommunista Párt főtitká ra is számos sajtóértekezleten válaszolt már újságírók kérdé seire. A héten azonban ez a két esemény — több, mint négy évtized óta első ízben — Mad ridban történt. A spanyol fő városban, ahol változatlanul ér vényben van a kommunista párt tevékenységének betiltá sa, de hivatalosan a szociálde mokratáknak sem engedélyez ték eddig a legális működést Mindez rávilágít a spanyol helyzet ellentmondásaira: a ré git nehéz fenntartani, de az új sem volt képes még teljes mértékben áttörni, és a hiva talos vezetés tovább táncol a borotvaélen. Szerdán, december 15-én, például népszavazást tartanak, az alkotmányjogi re form s a jövő évi választások előkészítéseként- A frontok bo nyolultságára jellemző, hogy a szélsőjobboldal ellenszavazatra készül, a demokratikus ellen zék ezúttal bojkottot, tartózko dásit hirdet. A kommunisták vi szont bejelentették, hogy a vá lasztásokon indulni kívánnak. A kormányzat közben az el lenzék megosztására is játszik, Újjáépült a Tach Nan híd is, a Hanoit Ho Si Minh várossal össze kötő vasút vonalán. fontos tényezőjévé vált Dél- Kelet Ázsiában és egészében véve Ázsiában. Kedden ül össze Hanoiban a Vietnami Dolgozók Pártjának IV. kongresszusa. A párt meg alapítása, 1930 óta az ország helyzete most tette először le hetővé, hogy a párt előzetesen közzé tehette kongresszusi do kumentumát, s erről országos méretű nyilvános vitát tarthat tak. A VDP előző, III. kongresz- szusa óta 16 esztendő telt el. Ám a mostani kongresszus fel adata az előzőtől eltérően már nem az, hogy megnyerjék a háborút, hanem megnyerjék a békét is. Vietnam népe új éle tet tanul. Most áll át a hadi- gazdálkodásról, a békés építő munkára, a realitások jegyé gyen. A cél, hogy a Vietnami Dolgozók Pártjának vezetésé vel az elmaradott mezőgazda- sági országból a fejlett kapita lizmus kihagyásával szocialis ta országgá fejlődjön. Egyidő- ben kell megoldani a mező- gazdaság, az ipar, valamint a társadalmi és gazdasági szer kezet fejlesztését, azt is figye lembe véve, hogy lényegesen eltér, egymástól jelenleg az északi és a déli országrész struktúrája. Mindenekelőtt meg kell ol dani a gyorsan növekvő lakos ság élelmezését, el kell érni a mezőgazdaság minél gyorsabb gépesítését, mert csupán ez szolgálhat alapul az ipar fej lesztéséhez. A vietnami állami gazdasá gok mindkét országrészben út törő szerepet töltenek be. 1954—55-ben, amikor északon az első állami gazdaságokat megszervezték, a népi felsza badító hadsereg katonái töme gesen tértek vissza a mezőgaz daságba, és teremtettek a dzsungelek irtásával újabb ter mőterületeket. Délen, ugyan csak a katonák segítettek az elmúlt esztendőben a Mekong delta földműveseinek a kollek tív gazdálkodás megteremtésé ben, példát mutatva ezzel az országrészben többséget alkotó egyéni parasztoknak. Északon jelenleg 112, délen 50 állami gazdaság működik, mindenek előtt teát. kávét. kaucsukot, cukornádat, földimogyorót, va lamint egy sor ipari növényt termesztenek. Fejlődőben van az állattenyésztés és egy sajá tosan keleti ágazat, a selyem hernyótenyésztés. Délen, lépésről lépésre fo lyik a mezőgazdaság kollekti- válása. A nagy ültetvényeket átalakítják állami gazdaságok ká. A jelenlegi cél az, hogy le hetőleg minden tartományban létrehozzanak egy-két minta gazdaságot, amelyek később a gazdasági területek központ jaivá válhatnak. A rizs, a vietnamiak kenye re, legfontosabb tápláléka. Reá lis terv, hogy megkétszerezhe tő, azaz tízmillió hektárral nö velhető a termőföld, s emel lett délen is kezdik bevezetni az évenkénti kétszeri rizsara tást, miközben északon már harmadszor is vetnek (a téli időszakban nem rizst, hanem különböző ipari növényeket.). Az ipar fejlesztése a déli or szágrészben annak ellenére, hogy az év eleje óta 366 millió dongot fordítottak a gyárak, vállalatok, ipari üzemek fej lesztésére, különleges nehéz ségekkel küzd. Ugyanis itt a gépek többsége a tőkésorszá gokból származik, s igy aka dozik az alkatrészellátás. Mind ebben az Amerikai Egyesült Államoknak keze van benne, mert az USA, miként a novem beri ENSZ-vita is bizonyítot ta, mindent megtesz, hogy megnehezítse a vietnami nép életének jobbrafordulását. Be fagyasztja az amerikai ban kokban elhelyezett vietnami tőkét, megakadályozza a Viet nammal folytatandó kereske delmet, s még az emberbarát: küldeményeket sem bocsátja át. Mindez csak tetézi, hogy nem teljesíti Párizsban vállalt kötelezettségét, nem járul hozzá Vietnam háborúütötte sebeinek begyógyulásához, s az ország újjáépítéséhez. A hadsereg alakulatainak segít ségével jelentős területeket tesz nek művelésre alkalmassá a Köz ponti-fennsíkon. A képen harco sok ellenőrzik egy gyomtalanító- és kapálógép működését. Mindez azonban nem gátol ja meg, nem gátolhatja meg a világszolidaritást, amely a háborúban is segítette őket. Csak pár legutóbbi példa: de cember 3-án írták alá Svédor szág és a Vietnami Szocialista Köztársaság általános kereske delmi megállapodását, melyet a legnagyobb kedvezmény elvé nek záradékával láttak el; a napokban írták alá Hanoiban a Német Demokratikus Köz társasággal a jövő évi keres kedelmi megállapodást, mely nek értelmében gépipari gyárt mányokat és ipari feszerelése- ket kapnak, textilipari, vala mint mezőgazdasági termékek ellenében; jelenleg ' Finnor szágban, vietnami kereskedel mi küldöttség tárgyal... Vietnam a békét is meg fog ja nyerni: A kedden kezdődő pártkongresszus feladata, hogy forradalma új szakaszának megfelelően kidolgozzák a szo cialista építés stratégiáját. Alacs B. Tamás CSAK RÖVIDEN... A JUGOSZLÁV szövetségi képviselőház külügyi bizottsá gának Belgrádban megtartott ülésén Alekszander Grlicskov, a JKSZ KB Elnöksége Végre hajtó Bizottsága osztálytitkára tájékoztatta a küldötteket Leo nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának jugoszláviai látogatásáról és annak ered ményeiről. HIVATALOSAN BEJELEN TETTÉK az algériai elnökvá lasztás végeredményét, amely szerint Huari Bumedient, a forradalmi tanács elnökét vá- el- lasztották meg az ország nőkévé. OSKAR FISCHER, az NDK külügyminisztere tanzá niai tartózkodását befejezve, szombaton hivatalos látoga tásra a Mozambiki Népi Köz társaságba érkezett. AZ EGYIPTOMI ALKOT MÁNYT és a törvényeket az új realitásokhoz kell igazítani — mondta Mamduh Szalem miniszterelnök szombaton az egyiptomi parlamentben az új kormánynyilatkozat előterjesz tésekor. A törvényeknek fi gyelembe kell venniük azt, hogy Egyiptomban politikai pártok alakultak. Az elkövet kező esztendőkben lényegesen megnő a beruházásra szánt összeg, s a kormány felada- j tának tekinti „a tömegek hely- i zetének javítását”. I A PÁRIZSTÓL északkeletre | fekvő Royaumont kisváros- j ban francia—szovjet találko- | zót tartottak. „Egy évvel Hel sinki után” címmel. A rangos I találkozón részt vett és felszó- . lalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottsá gának póttagja, a Központi I Bizottság titkára. Az ENSZ közgyűlése túlnyo mó többsége ismét a genfi bé kekonferencia felújítását sür gette a közel-keleti vitáiénak záróakkordj aként. Két főérde kelt, az hgyesult Államok es Izrael azonban más vélemé nyen volt — elleneznek egy olyan összejövetelt, amelyen minden érdekelt fél. így a pa- saeretné a kommunistáikat el szigetelni. Sok szó esik Spanyolország ról a brüsszeli kulisszák mö gött is: a NATO miniszteri ta nácsán a szövetség új tag jelölt jeként beszéltek Madridról. Az. Atlanti Szövetség megrendült déli szárnyának aládúcolását reméli a spanyol belépéstől s a brüsszeli tanácskozáson vissza utasították a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatát, hogy rendeljenek el „létszámstop”- ot a két szervezetben ... Réti Ervin alkalommal tett hivatalos kül földi látogatást vagy fogadta hazánkban más országbeli partnereit A sokatmondó statisztikai összegezés ezen a héten újabb fontos feljegyzésekkel gyara podhatott. Kádár János bécsi látogatása során Bruno Kreisky osztrák kancellárral és más osztrák vezetőkkel tár gyalt, a jószomszédi kapcsola tok további fejlesztéséről, s a találkozó nemzetközi vissz hangjában kiemelték, egyút tal a kommunista, illetve szo ciáldemokrata mozgalom két ismert személyisége folytatott eszmecserét. Losonczi Pál má sodik indiai látogatása kap csolataink folyamatosságára utal, az Elnöki Tanács elnö ke olyan időszakban látoga tott el a nagy ázsiai országba, amikor kezdenek beérni az Indira Gandhi kormánya ál tal tett nagy erőfeszítések eredményei. A világ és az idők változását vajon mi ér zékeltethetné jobban velünk, magyarokkal, mint hogy a kelet magányos vándorának, Kőröst Csorna Sándornak dardzsee- lingi sírjánál ezúttal a má sodik hivatalos indiai látoga táson levő magyar államfő rakia le maid a kegyelet és emlékezés virágait...