Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-11 / 293. szám
Ülésezett a Pest megyei pártbizottság Tájékoztató az MSIMP Központi Bizottságának ülésérő] Megvitatták a megye nagyüzemi pártahpszervezeteinek munkáját, feladatait Tegnap Budapesten, a me gyei pártszékházban idei utol só ülésére jött össze az MSZMP Pest megyei Bizott sága. Az ülésen meghívottként részt vettek a megyei fegyel mi bizottság tagjai, a járási, a városi pártbizottságok első titkárai, a megyei pártbizott ság osztályvezetői, a megyei tanács elnökhelyettesei, osz tályvezetői, az SZMT titkárai, az ágazati szakszervezetek me gyei titkárai, a megye nagy üzemeinek, intézményeinek a vezetői és párttitkárai is. Ez úttal mutatta be az elnöklő Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára az ülé sen részt vevő Kovács Pétert, a megye új instruktorát, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegszervezetek osz tályának alosztályvezetőjét. O Első napirendként tájé koztató hangzott el az MSZMP Központi Bizottságá nak legutóbbi, december 1-i üléséről. Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságá nak tagja, a megyei pártbi zottság első titkára ismertet te az ülésen elhangzott refe rátumokat és felszólalásokat a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, valamint az 1976. évi népgazdasági terv várható teljesítéséről és az 1977. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről. A gazdaságpolitikai építő munkával kapcsolatban a me gyei pártbizottság első titkára ráirányította a figyelmet a megyei feladatokra is, külö nösen annak szellemében, hogy a jövő évi népgazdasági terv eredményes végrehajtásá nak meghatározó szerepe van az V. ötéves terv céljai eléré sében. Az ezzel kapcsolatos Pest megyei teendők részletes megvitatása a következő párt bizottsági ülés feladata lesz. A megyei pártbizottság a tá jékoztatót egyhangúan elfo gadta. © Arató András, a megyei pártbizottság titkára ter jesztette elő a második napi rendet. Szóbeli kiegészítést fű zött a megyei párt-végrehaj tóbizottság írásos előterjeszté séhez, melynek címe: A párt- alapszervezetek munkájának színvonala és a további fel adatok a megye nagyüzemei ben, a Politikai Bizottság 1972. december 20-i állásfoglalása alapján. A szóbeli előterjesztést kö vető vitában — sorrendben — a következők szólaltak fel: Leskó László, a Nagykőrösi Konzervgyár pártbizottságá nak titkára, Papp József, a váci városi pártbizottság első titkára, Mudroch Frigyes, a diósdi Csapágygyár pártveze- tőségének titkára, Horváth Jó zsef, a Csepel Autógyár jár műgyáregysége pártái apszer- vezetének titkára és Énekes Béla, a Lenfonó- és Szövőipa ri Vállalat központi pártalap- szervezetének titkára. Arató András vitaösszefog lalója után a megyei pártbi zottság az előterjesztéseket és a bennük foglalt feladatokat egyhangúan elfogadta. (Ismertetésük mai lapunk 3. oldalán). O Arató András szóbeli tá jékoztatót nyújtott a Pest megyei pártbizottság 1976. évi munkater vének vég rehajtásáról és beterjesztette a megyei pártbizottság 1977. évi üléstervét, valamint amc- gyei párt-végrehajtóbizott ság, s a pártbizottság más szerveinek 1977 első félévi munkatervét. Az előterjesztéseket — ki sebb időrendi, módosításokkal —• a megyei pártbizottság el fogadta. O Cservenka Ferencné jó váhagyásra terjesztett elő személyi változásokat, ame lyeket — felhatalmazás alap ján — két pártbizottsági ülés között hajtott végre a megyei párt-vb. Ennek kapcsán kö szönetét mondott több évtize des párthű munkásságáért Guba Pálnak, a monori járá si pártbizottság elmúlt hetek ben nyugdíjba vonult első tit kárának. Orsiággyulési bizottságok tanácskozásai Az ipar fejlődéséről, a munkaerőhelyzetről Fehér Péter, az MTI tudó sítója jelenti: A jövő esztendei terv reális, jól megalapozott, céljai — a társadalmi termelés hatékony ságának emelése, a termelés szerkezetének korszerűsítése, az export növelése — fegyel mezett és jól szervezett mun kával elérhetők. így összegez hetők azok a képviselői véle mények, amelyek az ország- gyűlés ipari bizottságának pénteki ülésén hangzottak el. Dr. Trethon Ferenc pénz ügyminiszter-helyettes beszá molójában 'elmondotta, hogy az ipari termelés az idén a tervezett 6 százalék helyett hozzávetőleg 5 százalékkal emelkedik. Ezen belül a vegyipar termelésnövekedése több mint kétszeresére tehető az ipari átlagnak. Ebben nagy szerepe van a petrolkémiai központi fejlesztési program megvalósításának. A tervezettnek megfelelő volt a villamosenergia-ipar és valamivel gyorsabb a gépipar termelésnövekedése. A villa- mosenergia-iparban például a gyorsított beruházásnak mi nősített Duna-menti Hőerőmű egyes gépegységeit még az előbbrehozott határidőknél is korábban helyezték üzembe. Az Ipari termelés növekedé sét az 1977-es terv hat száza lékban határozta meg. A ter melést úgy kell növelni, hogy mind nagyobb hányadát le hessen az export fokozására fordítani. 1977-ben négy ipari nagyberuházás munkálatai kezdődnek meg, s nyolc beru házás befejezése várható. Meggyorsul a 750 kilovoltos távvezeték, a paksi atomerő mű, a bélapátfalvi cement gyár és a kábái cukorgyár építése. A munkaerőhelyzet jövő évi alakulásáról szóló tájékoztató anyaghoz Nagy Imre munka ügyi miniszterhelyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Elmondta többi között, hogy a jövő évi központi bérpolitikai és bér szabályozási intézkedések főbb feladata, hogy — segítve az életszínvonal emelkedését — ösztönözzön a munkaerő-gaz dálkodási célok elérésére. A tájékoztatót követő vitá ban felszólalt Bodnár Ferenc, Inokai János, Fáik Miklós, Péterfi Ferenc, Karkus Sán dor, Kangyalka Antal, Tollár József, Jazbinsek Vilmos, Har gitai Ágnes, Magyar Sándor, Kovács Károly és Gajdos Fe renc országgyűlési képviselők. A kormány külpolitikai tevékenységéről Pénteken Gyenes András elnöklésével ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsá ga. Az ülésen részt vett Péter János, az országgyűlés alelnö- ke és dr. Vincze Imre pénz ügyminiszter-helyettes. A bizottság meghallgatta Púja Frigyes külügyminiszter beszámolóját a nemzetközi helyzetről és a kormány kül politikai tevékenységéről, va lamint Roska István külügy miniszter-helyettes tájékozta tóját a külügyi tárca 1977. évi költségvetési előirányzatairól. A vitában részt vett Stock Já nos, Tausz János (Pest me gye, 22. vk.), Pethő Tibor, Nánási László, Réger Antal, dr. Németh Pál és Barcs Sán dor országgyűlési képviselő. A bizottság a beszámolót és a tájékoztatót elfogadta. A személyi döntéseket a pártbizottság jóváhagyólag tu domásul vette. Az elnöklő Barinkai Osz kárné — az esztendő utolsó ülése alkalmából — a megyei pártvezetés nevében megkö szönte a pártbizottság egész évi felelősségteljes munkáját. Egyben hangoztatta: „Tudjuk, a szocializmus további előre haladása azt kívánja tőlünk, hogy még nagyobb szakszerű séggel, tudással, de a régi meg nem szűnő lelkesedéssel haladjunk együtt céljaink el éréséért. Ma kulcskérdésnek tekintjük pártbizottságunk összeforrottságát, egységes szemléletét és fellépését poli tikánk képviseletében és meg valósításában”. Ehhez kívánt újabb eredményeket, munka kedvet, jó egészséget I977-re is. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ÁZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 293. SZÄM ARA 80 FIljjÉR 1976. DECEMBER 11., SZOMBAT ORSZÁGJÁRÓ KORUTON INDIÁBAN Losonczi Pál Bangaloréból Maárasba érkezett Az Indiában országjáró körúton lévő Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísé rete pénteken délelőtt Ban- galoréban megtekintette India állami tulajdonban levő leg nagyobb ipari vállalata, a Hindustan Machine Tools LTD (HMT) bangalorei gyár telepeit. Ezután Uma Shankar Dikshit, Karnataka állam kor mányzója és felesége a kor mányzói palotában díszebédet adott tiszteletükre. (A gyárlá togatásról telexjelentésünk a 2. oldalon.) Helyi idő szerint 16.30 óra kor a magyar államfő és kísé rete az indiai légierő külön- gépén országjáró kőrútjának következő állomására, Mad- rasha repült, ahová 17.10-kor érkezett meg. Tamil Nadu szövetségi állam fővárosában az Elnöki Tanács elnökét és feleségét a repülőtéren Mo- hental Sukhaida kormányzó és felesége üdvözölte, majd a kedves vendégnek kijáró vi rágfüzérrel övezték Losonczi Pált és feleségét Biszku Béla, az MSZMP Po litikai Bizottságának tagja, £ Központi Bizottság titkára ve zetésével pénteken elutazott Hanoiba a Magyar Szocialista A szakszervezetek tagjai a népgazdasági terv megvalósulását A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Pénteken ülést tartott a Szakszervezeteik Országos Ta nácsa. A tanácskozást Föld vári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg, aki megemléke zett a napokban elhunyt Gá bor Mártonról, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatójá ról. A tanácsülés résztvevői néma felállással adóztak az elhunyt emlékének, érdemeit jegyzőkönyvben megörökítet ték. Első napirendként Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz tertanács elnökhelyettese tájé koztatta a tanácsülést az 1977. évi népgazdasági terv megva lósításával kapcsolatos felada tokról. Fokozni kell az építőmunka lendületét Rámutatott, hogy V. ötéves tervünk, a számítottnál hátrá nyosabb feltételek ellenére, kedvezően indult. Gazdasá gunk 1976-ban a népgazdasági terv céljaival összhangban fejlődik, javult a munka ter melékenysége, intenzívebbé vált az anyag- és energiataka rékosság, termelésünkben nőtt az export részaránya. A mi niszterelnök-helyettes igen pozitív jelenségnek értékelte, hogy a közvélemény, a dolgo zó nép megértette gazdasági köriilményeinket és kész részt vállalni a problémák megol dásában. örvendetes, hogy — noha a gazdasági folyamatok ban újabb nehézségeik kelet keztek — a fejlődés iránya s annak arányai megfelelnek el gondolásainknak. Megindult a népgazdasági egyensúly hely reállításának folyamata. Az említett pozitív tenden ciák ellenére ugyanis az idén — ez az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülésé ről kiadott közleményből is is mert — a nemzeti jövedelem, a termelés, így az életszínvo nal is szerényebb mértékben emelkedett a tervezettnél. A fejlődés iránya és annak ará nyai jók, de fokozni kell a gazdasági építés lendületét. A népgazdaság egész terüle tén jelentős erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy ter veinket végrehajtsuk, s a meg indult kedvező folyamatokat mégimkább kibontakoztassuk. Mindenekelőtt szükséges a ter mésstruktúra korszerűsítése, a gazdaságtalan cikkek gyártá sának visszaszorítása, mert az itt elért eredmények nem ki- elégítőek. Ez fontos feltétele annak, hogy külkereskedelmi mérlegünk egyensúlya javul jon, tovább csökkenjen tőkés külkereskedelmi mérlegünk hiánya. Mind a szocialista partnerek, mind a tőkés piao korszerűbb és jó minőségű árut kíván, s alapvető érde künk, hogy ennek az igénynek eleget tudjunk tenni. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, hogy a vállalatok most már lényegében tisztában vannak jövő évi értékesítési és A kormányzat azt kéri a szakszervezetektől, hogy to vábbra is rendszeresen tájé koztassák a tagságot, az ország helyzetéről, a gazdasági élet dinamikusabb fejlesztésének feltételeiről. A dolgozók kez deményezései, a szocialista munkaverseny a népgazdaság központi feladatainak megol dását, tehát jó minőségű ter mékek előállítását, a munka idő jobb kihasználását segítse, s támogatást kér a kormány zat a szakszervezetektől az ésszerű munkahelyi átcsopor tosításokhoz is. Nem utolsósor ban igen fontos, hogy a bérfej lesztésekkel a munka haté konyságának növekedését is merjék el, és segítsék elő, azok kapjanak magasabb bért, akik jobban dolgoznak, akik nehe zebb körülmények között is helytállnak. Jövőre új bérpoliiikei előirányzatok Huszár István tájékoztatója után Herczeg Károly, a SZOT főtitkárhelyettese a SZOT-el- nöksége nevében korreferátu mot tartott, amelyben az 1977. évi népgazdasági feladatokkal kapcsolatos szakszervezeti teendőket elemezte. Kiemelte, hogy a termelés növelésének forrása továbbra is csak a termelékenység emel kedése lehet. Támogatni kell tehát a munka- és üzemszerve zés javítását, a munkaidő tel jesebb kihasználását, a mun ka minőségének javítására tö rekvő valamennyi kötelezett ségvállalást. Kitért arra, hogy napjaink ban zajlanak le a szocialista brigádvezetők vállalati tanács kozásai. A tapasztalatok ked vezőek. A dolgozók, főként a szocialista brigádok minden segítséget meg akarnak adni gazdasági és társadalmi fel adataink sikeres megoldásához. Oda kell azonban figyelni ja vaslataikra és bíráló megjegy zéseikre is, mert észrevételeik egészséges türelmetlenségét, tenniakarást tükröznek. Szólt arról is, hogy a terv teljesítésének, a jobb munka erő-gazdálkodásnak fontos eszköze a hatékony anyagi ér dekeltségi rendszer, a vállalati bérpolitika továbbfejlesztése. Ehhez az 1977. évi bérpolitikai előirányzatok az ideihez képest kedvezőbb feltételeket terem tenek. Az ötödik ötéves terv a mű szakpótlék központi rendezé sének elképzeléseit is tartal mazza. örvendetes, hogy e rendezés jelentős részére már 1977-ben sor kerül, ami első sorban az ipari munkásokat érinti. Huszár István tájékoztató ját és Herczeg Károly korre ferátumát széles körű vita követte. A felszólalók vala mennyien egyetértettek a jö vő évi népgazdasági terv vég rehajtásával kapcsolatos szak- szervezeti feladatokkal. További napirendként Gál László, a SZOT főtitkárhe lyettese az üzemi demokrácia továbbfejlesztésével kapcso latos tapasztalatokat ismer tette. Ezután Vas Jánosnak, a SZOT titkárának előterjesz tése alapján a tanácsülés szer vezeti, személyi kérdéseket tárgyalt. Kovács Istvánt a SZOT-tagságának meghagyá sával — felmentette SZOT-el- nökségi tagsága alól és egy idejűleg jóváhagyta a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Fő- igazgatóság vezetőjének. Dr. Dobi Ferencet, a SZOT nem zetközi kapcsolatok osztálya vezetői beosztásából felmen tette és egyidejűleg mint a MEDOSZ főtitkárát megvá lasztotta a SZOT Elnöksége i tagjának. Dr. Czerván Már- tonnét, a SZOT tagját fel mentette a SZOT nőbizottsági tagságából és elnöki tisztségé ből és egyidejűleg jóváhagy ta a SZOT szociálpolitikai osz tálya vezetőjének. Dr. Suth Pétert felmentette a SZOT gazdasági igazgatósága veze tői beosztásából, mivel a SZOT Elnöksége a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatójá vá nevezte ki. Nagy Lászlót, a SZOT tagját jóváhagyta á SZOT pénzügyi és gazdasági osztálya vezetőjének. Munkáspárt Központi Bizott ságának küldöttsége, hogy részt vegyen a Vietnami Dolgozók Pártja IV. kongresszusán. A küldöttség tagjai: dr. Horváth István, a Központi Bizottság tagja, a Bács-KÍskun megyei pártbizottság első titkára, Var ga István, a KB osztályvezető helyettese, Karsai Lajos, ha zánk hanoi nagykövete, aki a vietnami fővárosban csatlako zik a delegációhoz. A pártküldöttséget a Ferihe gyi repülőtéren Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja bú csúztatta. Jelen volt V. J. Pav lov, a Szovjetunió magyaror szági nagykövete és Dang Tran Ngoan, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvi vője. A küldöttség Hanoiba tartva kedden Tbiliszibe érkezett. A delegációt a repülőtéren Zuran Csheidze, a Grúz KP Közpon ti Bizottságának titkára üdvö zölte. Szovjet—majyar fóldgázszerződés Évente egymiüidrd köbméter A Mineralimpex Külkeres kedelmi Vállalat pénteken szerződést kötött a szovjet Szojuzgazexporttal 1 milliárd köbméter földgáz jövő évi im portjára. Az aláírásnál jelen volt Dimitrij J. Levcsenko, a Szovjetunió magyarországi ke reskedelmi képviselője. A Magyarországra irányuló szovjet földgázszállítások 1975- ben a Testvériség-vezeték üzembe helyezése után indul tak meg és fontos szerepet játszanak a magyar népgazda ság ellátásában energiahordo zóval és vegyipari alapanyag gal. KOZELET Övári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottság tagjának a Központi Bizottság titkárának vezetésével hazaérkezett Dá niából az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége, mely a Dán Szociáldemokra ta Párt meghívására december 6-a és 10-e között látogatást tett az országban. A magyar pártküldöttséget fogadta An ker Jorgensen, a Dán SZDP elnöke, miniszterelnök. Az MSZMP képviselői megbeszé lést folytattak a szociáldemok rata párt delegációjával, me lyet Kjeid Ölesen, a párt alel- nöke vezetett, továbbá K. B. Andersen külügyminiszterrel, a két országot és a két pártot érintő időszerű kérdésekről. A küldöttség pénteken hazaérke zett Budapestre. Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyette sének vezetésével tegnap ha zaérkezett Moszkvából az a magyar küldöttség, mely a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bi zottság ülése alkalmából tar tózkodott a szovjet fővárosban. i Biszku Béla vezetésével Elutazott Hanoiba az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége a Vietnami Dolgozók Pártja IV. kongresszusára importlehetőségeikkel, és nem utolsósorban az export- és im portárakkal is. Könnyítik munkájukat az olyan intézke dések, mint például a benzin és gázolaj beszerzési kontin genseinek feloldása vagy a dolgozókat közvetlenül . érintő olyan intézkedések, mint a bértarifarendszer módosítása, a jóléti alapba helyezhető egy főre jutó összeg emelése..