Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-10 / 292. szám
4 A PEST MEGVEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Feltűnés nélkül • • • Ritka, hogy egyetlen termelőszövetke. zetről kétrészes riportfilmet forgat a televízió. A Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok ha tárában dolgozó Egyesült Zöld mező Tsz esetében most ez is megtörtént, mégpedig kellő okkal: valóban kiváló — a nagy nyilvánosságot feltétle nül megérdemlő — ereménye- ket mutat fel ez a közös gaz daság. Kedden kora este a kétrészes riportfilm, első felét láttuk, amelyben Furulyás János, a tsz elnöke a 6 ezer hektáros gazdaságot részletesen bemu tatta Balogh Mária riporternek. Bőven szólt magáról a terme lésről — VaJ kőn, Vácszentlász- lón inkább a szántóföldi nö vény termesztéssel, az állatte nyésztéssel foglalkoznak, míg Zsámbokon á kertészkedés ter jedt el s— s ugyancsak azokról az emberekről, akik a javarészt iparszerű termelési rendszere ket kora reggeltől késő estig szolgálják. Harminchét év a tagság átlagos életkora, s ez azt jelzi, hogy nemcsak meg szűnt a korábbi elvándorlás, hanem azt is, hogy visszájára fordult ez a folyamat: ahogy mondani szokás, mind több Valikéi, vácszenlászlói, zsámibo- ki találja meg számítását az Egyesült Zöldmező földjein, is tállóiban. " Az elnöknek ezt a véleményét több megkérdezett tsz-tag is igazolta. Ezekkel az elégedett hangvé telű nyilatkozatokkal tulajdon képpen be is fejeződött volna a riport első része, ám Major Sándor szerkesztő láthatóan nemcsak magáról a közös gaz daságról akart képet adni, ha nem a három faluról is, s ezért újabb meg újabb'témákkal bíz ta meg Balogh Máriát. Zöld ségátvételi gondok, kereskedel. mi árrés, a háztáji bizottság gondjai — ezekről is szó esett a mind terjengősebbé váló ri portban, amely —, hogy, hogy- nem — a zsámboki néptánca, sok szabadtéri bakázásával ért véget. Bizony ez a hatásosnak vélt, ám e termelési témához semmiképp sein illő felvétel már inkább bosszantott, mint szórakoztatott. Századunk. Véget ért a Szá zadunk második folyama, öt részt láthattunk e dokumen- tumsorozfltból, s míg néztük őket, egyszerre volt részünk a nemes izgalomban és a tartal mas okulásban. Bokor Péter e tv-műsor ki találója és szívósan nyomozó folytatója ezúttal az 1942—44- es évek eseményeit hozta a né zők elé — talán még érdeke sebben, mint a Horthy-féle rendszer dicstelen virágzását bemutató első sorozatában. Az újabb Századunk főképp a ko rabeli események szemtanúi nak, részeseinek dokumentum- erejű vallomásaival, nyilatko zataival hatott. Ügy tudjuk, hogy Bokor Péter máris dolgo zik sorozatának folytatásán — mégpedig azért, hogy a még szóra bírható szemtanúkat kel lő időben filmre vegye. Ez a legújabb történelmi panoráma az 1944-es német megszállás utáni időket tárja majd a né zők elé. Biztosak lehetünk ben ne, hogy hitelesen, izgalmasan, szakszerűen. Kréíarajz Kosztolányiról. Ülés Endre kizárólagos műfaja a krétarajz, az a portré, amely egyszerre vallomás, dokumen tum, éle Lm ű elemzés, s minde nek fölött élvezetes olvasmány: egy pályatársainak munkássá glát nagyon értő, szeretettel, ám nem elnézéssel elemző író véleménye. Csütörtökön este Kosztolányi Dezsőről, egykori színikritikus társáról vázolta fel a maga krétarajzát Illés Endre. Ponto san minősítő szavait emlékeze tes vallomássá hevítette az élő beszéd. Az író portréját néhány mű vének dramatizált változata egészítette ki. Ezek viszont már csak részben tetszettek, mert Lengyel György rendezé se nem mindig tudta megte remteni a Kosztolányi irásmű- vészetéhez illő atmoszférát. Míg a Kanári jellegzetesen kosztolányis ízű, töretlenül fel ívelő történetként elevenedett meg, a Csoda bábfigurái már valami ide nem illően brech tes jelleget ölöttek. A Patália meg helyenkint a giccset súrol ta — egyrészt a. kis gyereklány ügyetlen felnőttesked-áse, más részt pedig Váradi Hédi hami san parodizáló játéka miatt. Bizony, kár volt ezt a hibát, lan krétarajzot ilyen, helyen ként erősen bántó körítéssé; elrontani... Akácz László kedj okosan, IV. rész (színes). 18.20: Egymillió fonto-s hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata (színes). 18.35: Cicavízió. 18.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé torna (színes). 18.55: A főtitkár. A Horizont szerkesztőség műsora (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szombat este ... Tabi László: Ket- I ten beszélnek II. rész (színes). 20.20: Bemutatjuk Vásárhelyi Sán dor táncművészt (színes). 20.50: t Megtörtént bűnügyek. Azon az éj szakán. 21.50: Rónaszegi Miklós: Madonna gyermekkel. Tévéjelenet. 22.00: Arany korong. Gálaműsor az öv legsikeresebb hanglemezfel vételeiből (színes). 22.55: Tv- híradó, 2. POZSONYI TV 10.00: Dalok. 10.15: A szeplős KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Nép dalcsokor. 9.05: Magyar Múzsa. „Egy talicska halálára” — II. rész. 10.03: Barokk mesterek szólómű veiből. 10.26: Farkasok a falu kö rül. Lunilr Dvorák rádiójátéka. 11.14: Vasárnapi koktél. Közben: 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A vasárnapi koktél folytatása. 13 00: Diákok albérletben. 13.10: Szegedi zenei hét. Magyar zene művészek portréja — Vaszy Viktor. 14.10: Rádiólexikon. 14.40: Lehár- operettekből. 15.13: Teresa Stich- Randall és Ludovic Spiess énekel. 15.40: PilLantás a nagyvilágba 16.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpa da. 17.10: Nagy mesterek — világ hírű előadóművészek. 18.50: Diák- könyvtár hangszalagon. 19.54: Szí nes népi muzsika. 20.40: Sláger múzeum 21.37: Dinu Lipatti' Cho- pin-művéket zongorázik. 22.15: Népszerű kórusmuzsika. 22.40: Mo dem írók portréi. 23.00: zenekari muzsika. 0.10: Csajbók Terézia ré gi magyar dalokat énekel. PETŐFI RADIO 7.00: A református egyház félórár ja. 7.30: Liszt: Fantázia és fúga az »»Ad nos, ad salutarem undam” korái témájára. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Vatrázskeringő Oscar Straus operettjéből. 9.46: A Magyar Rá dió és Televízió gyermekkórusa énekel 10.00: 3x3. Évtizedek a ma gyar táncdalok világából. 10.33: 117 perc... 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.11: a lila szamár. Bálint Sára mesejátéka (ism). 14.00: Tás karádió. 15.00: Nőkről — nőknek. 15.33: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 15.43: Rimszkij-Korsza- kov: Klarinétverseny. 16.00: A va sárnap sportja. Totó. 16.35: Sze gedi zencá hét. 17.15: Ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.35: Nó- takeüvelőknck. 19.38: Kritikusok fóruma. 19 48: Az év legjobb tánc zenei felvételei — IV. rész. 20.23: Rádiószínház. 21.33: Klasszikus ope- rarészlclek. 22.33: Kellemes pihe nést! 3. MŰSOR 8.08: Magyar szerzők műveiből. 8.38: Hanglemezgyűjtőknek. 9.31: A Nemzetközi Rádióegyetem mű sorából. 10.01: Üj Zenei Újság. 10.36: A Drezdai Állami Zenekar Richard Strauss-hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. 12 10: Peter Schreier barokk-áriákat énekel. 12.55: Művészlemezck. 13.53: Kis magyar néprajz. 13.58: Üj me- lődia-lemezeimikbül. 15.08: Csak fia taloknak! 16 08: OIRT-gyermekdal- verseny Berlinben. 16.42: Szőllősy András: Sonoritá. 16.56: Pinchas Zukerman, Jacqueline du Pré és Dániel Barenboim felvételeiből. 18.03: Szimfónikus könnyűzene. 18.42: Világlíra. 19.00: Szegedi ze nei hét. Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. Közben: kb. 29.05: Halvány téli rajz — versek. Kb. 20.25: A közvetítés folytatása. Kb. 21.40: Dzsessz! elvételekből. 22.06: Üj Bach-iemezeinkből. TELEVÍZIÓ 8.28: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.35: Is kolatévé: En Francais. Francia nyelvtanfolyam: Les luettes astro- nomiques. 8.50: Mindenki iskolája (a szerdai ádások 1. ismétlése). 7. Fizika. Egyszerű gépek. 9.20: 2. Irodalom. Vallomás a szerelemről. 9.55: Hírek. 10.00: Ken, a farkas fiú. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 11. rész: Az Ele fántcsont-park. 10.20: Vendégség ben a Pajtásnál. 11.09: Bp. Iíon- Rádió KETTESBEN Dalnoki Jenő és Szilágyi Já nos. Az ismert sportember 44 eszíendős, kót gyermek apja, pestújhelyi lakos, tLzenmégysze- res válogatott, jelenleg a Fe rencváros labdarúgócsapatának vezető edzője. Ebből a felso rolásból néhány dolog kima radt. Ezekről lesz ezó az élő adásban közvetített beszélgetés ben. Adás: hétfő, december 13., Petőfi, rádió: 19.30. Televízió CAFÉ HUNGÁRIA Az MTV és a WWF (Köln) kop- rodukciós sorozata; Parancsára, hadnagy úr! Időpont: a század eleje. Helyszín: egy kisváros, ahol az ott állomá sozó garnizon főhadnagya részegen kikezd a helyi orvos feleségével. Az orvos keményen észretéríti a pimaszkodót, a főhadnagy azonban nem hagyja annyiban a hiúságán esett sérelmet... Adás: szómba*, december 18., 1. műsor: 14.00. Marek. 9. rész. 11.55: Csehszlo vákia—Finnország jégkorongmér kőzés. 15.15: Puccini (ism.). 19.00 és 21.25: Híradó. 20.00: Élet írta történetek. 21.35: Dalok. 22.15: Két férfi a városban, francia—olasz film. 2. műsor 20.Có: Mindenki zenéje.- 21.25! Fatima és Omar története. véd—MAFC bajnoki férfi kosár labda-mérkőzés. Közvetítés a bu dapesti Sportcsarnokból. A szü netben: Reklámműsor. 12.25: Ké rem a következőt! Magyar rajz- i filmsorozat, Xin/12. rész: Ürge- zűr (ism., színes). 12.40: Csehszlo vákia—Svédország (színes) jég korongmérkőzés az Izvesztyija Kupáfcirt. Közvetítés Moszkvából. Közben: Reklámműsor. 14.15: Thüringia kincsei. NDK rövid film. 14.20: Cotopaxi expedíció (színes). Csehszlovák dokumen- tumfilm. 14.50: TTT Asztalitenisz Kuna. Fiúdöntők. Közvetítés a Szőnyi úti csarnokából. 16.10: Mű sorainkat ajánljuk! 16.35: Reklám műsor. 16.40: A Magyar Televízió szabadegyeteme (színes), 9. rész: Csillag a Galaxisban. 17.30: Játék a betűkkel. 17.55: Ismét Indiában (színes). Riportfilm Losonczl Pál nak, az Elnöki Tanács elnökének indiai látogatásáról. 18.25: Reklám műsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. -18.40: Esti mese. 18.51): Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Beszterce ost roma (színes). Mikszáth Káinjai regényének televízió-változata, III/l. rész. 21.20: Tv-lottó. Rend kívüli lottósorsolás. 22.50: Hírek. 22.55: Telesport: 1. Sporthírek, 2. Izvesztyija Kupa JÖgkoron Torna Szovjetunió—Kanada mérkőzés közvetítése Moszkvából, felvétel ről (színes). POZSONYI TV 10.05: Daktarl 11.20: Hangver seny. 11.55: Svédország—Csehszlo vákia jégkorongmérkőzés. 14.25: Veronika Román musical. 15.55: Kanada—Szovjetunió jégkorong- mérkőzés V 90 és 21.30: Híradó. 20.20: A tenger kapui. Szovjet film. 22.10: Sporthírek. 2. műsor 19.30: Beethoven: Hegedűver seny. PEST, MEGYÉI RÁ műm km liEiVilIZili© fm e 1 lé Is 1 e t e | FALURÁDIÓ Ami az ünnepi asztalra kerül... December 20-lúl 24-iga Kossuth odón, naponta 5.40-töl Az év vége előtt egy héttel készülő sorozat célja kettős: egyrészt az ünnepek ürügyén szólnak arról, hogy mit ad a mezőgazdaság és az élelmi- 1976. december 13—19. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Orosz áriák. 9.00: Aiekszandr Tvairüovszkij versei. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Mackó, mackó ugorjái... 10.05: Iskolarádió. 10.30: Csajkovszkij: I. szimfónia „Téli álmouozás”. 11.12: Latin-ame rikai históriák. 11.32: A Pickwick Kiuo. Charles Dickens regenye foiyiatásoxoan — I. rész. 12.20: Szegedi zenei hét. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallga tóinknak. 13.35: Lakatos György népi zenekara játszik. 13.59: Ezer- egy délután (ism.). 14.29: David GjuLa müveiből. 15.10: Édes anya nyelvűnk (ism.). 15.15: Az élő nép dal 15.25: Keuves rokon. Részle tek’ Vincze UUo—Ambrozy Ágoston zenés játékából. 15.49: Eisler-ualoK. 16.05: Szocialista brigádok akadé miája. 16.35: Mozsár mire notakat énénél, Káduly Árpád gordonká- zik. li.07: Van új a ;\ap alatt. 17.20: Szegedi zenei oet. i9.15: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel, Keozihelyi Pál furulyázik. 19.35: Szegedi zenei hét. Kapcsoljuk a Nemzeti Szinnázat. A szegedi szim fonikus zenekar hangversenye. Közben: kb. 20.10: Az ifjúság — versek (ism.). Kb. 20.30: a nang- vevsenykózvetítes folytatása. Ki). 2115; Régi magyar muzsika. 21.30: DLkrolánc. 22.30: Köszöhtjük a 89 éves Adám Jenőt. 23.00: Massenet operáiból. 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RADIO 8.03: A Lipcsei Rádió fúvószene kara játszik. 8.33: Népdalok, nép táncok. 9.33: Mióta eldobták a *a- tyolt. 10.00: A zene hullámhosszán. *12.00: Willi Boskovsky Joliaim Suauss-müveket vezényel. 12.33: Csengő. 12.50: Erkel operáiból. 13.25: kis magyar ■•néprajz. 13.33: Kodály Zoltán gyermekmuzsikája. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Utazás az agy körül — VÍI. rész. 18.33: Az ev legjobb tánczenei felvételei. 19.08: Gcncsy Sári operettdaiokat énekel. 19.30: Kettesben... 20.33: Slagermúzeum. 21.25: Az Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának Gershwin-liangvcrsenyc a Brégen- zi Fesztiválon. 22.33: Derűre is de rű. 23.00: Egy óra dzsessz. 3. MŰSOR 14.05: zenekari muzsika. 16.03: Romantikus zongoraszonáták. 17.30: Mindenki iskolája. 18.03: Huszon öt perc beat. 18.31: Zsebrádiószín ház. 18.56: XX. századi kórusmu- zsika. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Olasz opqratörténcti érdekességek — VI. rész Közben: 20.59: Láttuk, hallottuk — a színházban és a mo ziban (ism.). 21.14: Az operaközve títés folytatása. 21.55: A hét zene műve. 22.25: Mendelssohn: Az első Walpurgis éj. POZSONYI TV 16.40: Gyermekműsor. 18.00; Népzene. 19.00 és 21.10: Híradó. 20.00: Sakkjáték. Tv-játék. 22.40: A labdarúgás hírei. 2. műsor 19.30: Bawer. Angol film. 21.15: Spot* híradó. RÁDIÓFIGYELŐ PARASZTOK — SZÖVET KEZETI TAGOK címmel Csekő Ágoston a Falusi estéik sorozatban elhangzott műsoaa a paraszti életforma és ezzel kapcsolatban a paraszt szó je lentésének változásait kutatta Tiszakécskén. A műsor Erdei Ferenc 1938-ban kiadott írá sának néhány gondolatával Indul, s az itt felvázolt föld- hözkötött, reménytelen pa- rasztsorsot szembesíti a fej lődő, iparosodó nagyközség mai valóságával. Falun ma radt szakembereik — tsz-elnö- kök, agronómusok, párttitká rok — beszéltek az egyéni gazdaságban végzett emberte lenül nehéz munkáról, s utá nuk aizok a fiatal szerelők szó laltak meg, akik szakmát ta nultak, s most tsz-munkások. Érdekes volt az iskolásokkal készített riport, melyből kide rült: nem tudják biztosan ki a paraszt, s bár osztálytársaik között jó néhánynak a szülei dolgoznak tsz-ben, egyiküket sem tartják panasztgyerdknék. A paraszt szót, -tehát mind inkább felváltotta a termelő szövetkezeti dolgozó, vagy tag elnevezés, ahogy a paraszti munkát is a gépesített nagy üzemi termelés. A műsor má sodik része erről szólt és -itt már zavaró volt a mai életnek az 1938-as állapothoz való vi szonyítása. Ügy tűnt, csak a felelősségteljesen dolgozó ta gok szakmunkássá minősítését s a fokozottabb gépesítést tart ja még megoldandónak Csekő Ágoston. S abból, hogy a tsz- 1 tagok gyerekei közül néhány zenét tanul, azt a hazai, szo ciológiai vizsgálatokkal ellent mondó következtetést vonta le, hogy a falusi értelmiségiek és a tsz-tagok gyerekei azonos feltételekkel indulnak. El hangzik egy ilyen mondat, hogy Sajnos minket nem vesz nek emberszámba a gyári munkásokkal szemben, s a ri porter nem kérdez rá, pedig a keserűség mögött nyilván valami jellemző sérelem húzó dott meg S bár az egyik el nök lakása ízlésesen van be rendezve, de az is igaiz, hogy az új házakban még sokszor inkább kincsképző- és díszítő elem a berendezés, nem hasz nálati tárgy. A valóságos problémákat. reálisan megjele nítő kép csak segítette volna a műsor célját, mutatva, hogy a gyökeresen megváltozott hely zetre már minőségileg más gondok jellemzőek. A BELÉPÉS NEMCSAK TORNACIPŐBEN az Ifjúsági Rádió a sportot népszerűsítő zenés magazinja, a sorozat 58. adása az elmúlt évele néhány nevezetes spartbűnügyével foglalkozott ötletesen. Az OTSH archívumának eredeti dokumentumain alapuló, de a névtelenség miatt kicsit meg változtatott ügyek, a szegedi József Attila Tudományegye tem joghallgató diákjaiból alakult rögtönzött bíróságok előtt kerültek újratárgyalásra. Az alkalmi védők, vádlók és bírók munkáját zsűri bírálta el. Azt hiszem a hallgatókat azonban a vidám hangulatú vetélkedő kimenetelénél job ban izgatták maguk az ese tek, s a belőlük óhatatlanul adódó tanulságok. A szerkesz tők számoltak ezzel s mind járt az első ügy tárgyalása után Borbély Pállal készített riport következett, a sport bűnügyek, a bunda, játékve zető-verés, kollektív játék- megtagadás elvi, erkölcsi meg ítéléséről. A nyila hkozatbó! és a következő ügyekből kitűnt, hogy a pályákon is egyre gyakrabban a cél szentesíti az eszközt, s hogy ez a inai sport tal visszafordíthatatlan folya mat. A műsor készítet el mondták , remélik, hogy igy névtelenül is megszégyeníti az újratárgyalás, a leleplezett és titokban maradt ügyek szerep- (Folytatás a 2. oldalon) szeripar a lakosságnak, mi ke rül az ünnepi asztalokra. Más részt amolyan év végi számve tést is készítenek arról, hogy az V. ötéves tervnek erre az esztendőre előirányzott prog ramja megvalósult-e, elsősor ban a lakosság élelmiszer-ellá tásában. Mit és hogyan sike rült realizálni a köztudottan nehéz mezőgazdasági esztendő ben? — erre adnak választ az élelmiszeripari trösztök kép viselői, az élelmiszer-feldolgo zásra társult szövetkezetek ve zetői; a termesztéssel közvet lenül foglalkozó szakmunká sok, na meg a vásárlók. További témák: 1. Együtt a család. Az ember társas lény, nem lehet egyedül. Akinek nincs családja, keres magának közösséget. Teremt magának családot, vagy tagja lesz egy nek, ahol szeretik és befogad ják. , 2. Termelés üvegházakban. Hazánkban összesen 109 hek tárt borít, üvegfelület. Ezekben az üvsgházakban fele-fele arányban található a zöldség és a virág. A szakemberek vé leménye szerint azonban nem kifizetődő az üvegházi zöldség- termesztés. A műsor azokat az összetevőket kutatja, amelyek veszteségessé teszik ezt a ter melési ágazatot. Televízió CSALÁDI KÖR Szülők, nevelők magazinja. A pályaválasztással és a házasság- kötéssel foglalkozó adás tartalmá ból: A Négy Évszak Házastárs Ke reső Szolgálat tapasztalatairól be szél az intézmény vezetője. Szi lágyi Rózsa — Kettős esküvő a Kovács családban (A jelenetek visszaidé zésé ben dr. Ranschburg Je nő segít.) — Szakértőinké a szó! — öltözködés. Adás: kedd, december 14., 1. műsor: 21.55. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 1.30: Hírek, (ü'őjárásjelentés. 4.45: Szót kérek I 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: IVI fi sorúján lat. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő járásjelentés. 6.45: S/ót kérek! 6.50: Reklám. 7(H): Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti idöjárásjclentés. 7.33: Műsorajánlat. 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00! Déli Krónika 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Idöjárásjclentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Idöjárásjelenlés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Idöjárá*- jelentés. 0.25- Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat PETŐFI RADIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.20S Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjeleutés 6.40: Reklám. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti időjárásjelentés. 8.00: Hírek Idő- járásjelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. 14.30: Hírek. Körzet! idöjárásjclentés. 15.30: Hírek. 15.33: Mű sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.001 Hírek. Idöjárásjclentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegeo nyelvű vfi- jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00: Rfrek. 18.00! Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés.