Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-09 / 265. szám

A napokban beköltözhetnek A manor!, Schölmann utcai lakótelep hetven lakásába, melyet, mint lapunkban már beszámoltunk róla, pénteken adtak át, a napokban már be is költözhetnek a boldog fé- szekrakók, fizikai munkások és nagycsaládosok, akik a be­rendezkedéshez segítséget is kaptak: az épület földszintjén vá­sárlással egybekötött ideiglenes bútorkiállítás nyilt. Képün­kön: Pelzhoff er József háromgyermekes családapa átveszi dr. Zámányi Gyula tanácselnöktől új lakásuk kiutaló határozatát. Mutnéfalvy Adorján felvétele XVIII. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM 1976. NOVFJWBER 9., KEDD Széles körű felvilágosítás Régi gondot szüntetett meg a hálózati víz bevezetése Törekvések Ecser egészségügyi helyzetének további javításáért Négy tsz-ben Beszámoló a járási népi ellenőrzési bizottság vizsgálatáról Ülést tart november 12-én a járási népi ellenőrzési bjzott- ság. A tanácskozás napirendjén összefoglaló jelentés hangzik el a háztáji területek mértéké­nek és nyilvántartásának vizs­gálatáról. A népi ellenőrök négy járás- beli termelőszövetkezetben nézték meg, hogy az egyesülé­sek után kialakították-e az egységes háztáji területeket, a nyilvántartásokat, hogyan ve­zetik, s vizsgálták a háztáji bizottságok tevékenységét is. VECSÉSI ŐSZ Kiállítás, előadás, gálaest E hónap 20-án, gálaesttel ér véget a Vecsésí ősz idei ren­dezvénysorozata, addig azon­ban tovább zajlanak az esemé­nyek, ki-ki választhat magá­nak a programból. November 12-ig tart a 6-án kezdődött tüzeléstechnikai, híradástechnikai és vegyipar- cikk-kiállítás, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat rendezésében. Helyi és bejáró dolgozók ta­lálkoznak egymással, holnap, november 10-én, este 6 órakor: a munkásakadémia program­jaként, Hallamasek László, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa kulturális bizottságá­nak vezetője, Munkásművelő­dés, agglomerációs sajátossá­gok címmel tart előadást. A rendezvényen közreműködik a Jókai együttes. A november 20-i gálaesten fellép a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett KISZ Központi Művészegyüt­tes rajkózenekara, a József Attila Művelődési Ház kama­razenekara és ezüstkoszorús vegyeskara. GYÖMRÖ Vendég: a Kaláris együttes November 14-ére Mosonyi Ferencet és a ceglédi Dózsa György Ifjúsági Klub Kaláris együttesét várják a gyömrői Rákóczi Ifjúsági Klubba. Ter­mészetesen minden érdeklődőt szívesen Látnak a községből e rendezvényen. MONORI GIMNÁZIUM­CEGLÉDI GIMNÁZIUM NŐI, SERDÜLŐ 40:34 (19:21) A mérkőzést Monoron, a gimnázium tornatermében ját­szották. Monor kezdő ötöse: Szűcs Jutka, Nagy Mária, Barna Bea, Gyevát Margit, Fazekas Mária. Szóhoz jutott még Pillér Mária és Saskó Margit. Ceglédi támadásokkal és ko­sarakkal kezdődött a találkozó. A monori csapat nemigen tu­dott kibontakozni, sorozatosan eladta a labdákat, ezért a ceg­lédi csapat szerzett pontokat. Egyedül Szűcs Jutka volt az, aki vállalkozott dobásokra. A ceglédi csapat az első percek­ben szerzett előnyét a félidő végéig megtartotta, a félidőt 21:19 arányban megnyerte. Szünet után is a ceglédi csa­pat volt a kezdeményező, az 5. percben 28:22 a ceglédi csapat javára. Veres edző időt kért, és cseréket határozott el, de azok sem segítettek a monori csapat játékán. A 15. percben 32:30, a 18. percben 38:36 a kosárarány, a ceglédi csapat javára. Az utolsó két percben sikerült a monoriaknak a ma­guk javára fordítaniuk a mér­kőzést. A Pest megyei tanács mono­ri járási hivatalában dr. Ben- csik Mihály, a hivatal elnöke kitüntetéseket adott át a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 59. évfordulója alkalmá­ból. A Tanács kiváló dolgozó kitüntetést kapta meg Velkei Sándorné, a mendei községi ta­nács igazgatási előadója, Kar­dos Lajosné, a monori nagy­községi tanács gyámügyi főelő­adója és Fülöp Tiborné, a ve- csési nagyközségi tanács igaz­gatási előadója. Több hivatali dolgozó jó munkájáért pénzjutalmat ka­pott. ★ A monori járási Bata Ferenc munkásőregységben országos parancsnoki dicsérő oklevelet vett át Magyar Mihály és Kedves vendégek érkeztek a monori József Attila Gimná­zium és Szakközépiskola szombati ünnepségére: a ha­gyománynak megfelelően, a CEGLÉDI GIMNÁZIUM— MONORI GIMNÁZIUM, FÉRFI, SERDÜLŐK 60:42 (28:24). A női mérkőzés után került sor a férfi csapatok találkozó­jára. Monor kezdő ötöse: Kere- peczky Gábor, Magyar László, Horváth József, Illés Tibor, Ci­nege István. Szóhoz jutott még Tordai Balázs, Sövény Tibor, Pergel László és Várkonyi László. Mint a női mérkőzésen, a férfiakén is a ceglédi csapat vezette támadásait és dobta a szebbnél-szebb kosarakat. Az 5. percben már 14:4 az ered­mény, a ceglédi csapat javára. A monoríak is vezettek táma­dásokat, de egymás után hagy­ták ki a jobbnál-jobb helyzete­ket. Szünet után a monori csa­pat támadott, és a 10. percben 32:30 kosárarányban közelítet­te meg a ceglédi csapatot. Ez­után ismét a ceglédiek vették át a játék irányítását, a 15. percben 42:34 arányban nö­velték előnyüket, s végül is nagy kosárarányban nyerték meg a mérkőzést. A monori csapatból Horváth játéka dicsérhető. (vitéz) Hajdúk Bálint, megyei Pa­rancsnoki dicséretet kapott Lestár János, Jeruska János, Balogh Sándor. Heten század­parancsnoki dicséretben része­sültek. ★ A monori járási rendőrka­pitányságon Benyó János őr­nagy, a járási rendőrkapi­tányság vezetője, a Haza Szol­gálatáért érdemérem bronz fo­kozatát adta át Varga Miklós zászlósnak és Mézes József fő­hadnagynak. A Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatát vette át Vá­mos Géza, a monori önkéntes közlekedés rendőri csoport tagja, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Pestvidé­ki központjának igazgatója. budapesti szovjet nagykövet­ség mellett működő iskola diákjainak és tanárainak kül­döttsége látogatott el a tanin­tézetbe. A két iskola diákjai kelle­mes délutánt töltöttek el együtt, tovább mélyítve barát­ságukat. Az ecsieri községi tanács végrehajtó bizottsága legutób­bi ülésén egyebek között be­számoló hangzott el a község közegészségügyi helyzetéről. A beszámolót dr. Holló Mariann körzeti orvos terjesztette a végrehajtó bizottság elé. Elmondotta, hogy néhány év óta, az új telekparcellázások nyomán, a község lakosságá­nak száma rohamosan emel­kedik. Míg 1970-ben 14 ezer járóbeteget gyógyítottak, ta­valy már több mint 20 ezret. A rendelő zsúfolt, a bete­gek hosszú várakozás után kerülhetnek sorra. Különösen nehezíti a hely­zetet a tél, telente ugyanis naponta több mint száz beteg keresi fel a körzeti orovosi rendelőt. A körzeti ápolónő három éve látja el teendőit, erelménye- sen. A védőnő gyermekgondo­zási segélyen van, munkáját helyettes végzi, a'ki hetenként két alkalommal látogat meg családokat. Az előző évekhez hasonlóan, csütörtöki napo­kon tartják a csecsemő- és terhes-, valamint a családvé­delmi tanácsadást. A helyettesítés ellenére, a gondozási munka jó, részint azért is, mert évek óta szé­les körű felvilágosítás folyik a községben. A kötelező védőoltást vala­mennyi csecsemő megkapta az elmúlt években.' Kéthetenként gyermek­szakorvos, havonta nő­gyógyász tart tanácsadást az érdekelteknek. Kielégítő a járványügyi helyzet is. Az influenzajárvá­nyon kívül, amely országos ki­terjedésű volt, egyéb fertőző megbetegedés csak szórványo­san fordult elő. Az orvosi rendelő felsze­reltsége kielégítő. A hálózati víz bevezetése régi gondot szüntetett meg. A hét végi és ünnepi ügye­letet a szomszédos Maglód község három körzeti orvosá­val együtt látják el. A jövő­ben minden helyettesítési idő­szakban, a helyettesítő orvos hetenként kétszer, helyben rendel majd, aminek bizonyá­ra az idősebb, már nehezeb­ben mozgó betegek örülnek elsősorban. Az eredményes gyógyító és megelőző munka egyik leg­fontosabb része a fiatalok egészséges életmódjának ki­alakítása. Az általános iskola nem rendelkezik tornaterem­mel, így a téli hónapok­A MÁV Budapesti Igazgató­ságának szocialista brigádjai számára, baráti műsoros ösz- szejövetelt rendezett a szak­szervezeti bizottság. A szépen kialakuló kapcsolatok révén, az összejövetelen két monori járási csoport is bemutatkozott: a konferáló Radványi Barna örömmel jelenthette be, hogy a műsorban a sülysápi pávakör, valamint az üllői művelődési ház citerazenekara is fellép. Kovács István, a Vígszínház tagja, valamint Radványi Barna képviselte a műsor­ban a humoros prózát, járá­suk két sokszor visszatapsolt csoportja a színes muzsikát. Ez volt az első alkalom, hogy a járás vezetői által ajánlott csoportok közül kettő szerepeit a fővárosban. A sze­replést követő beszélgetés so­rán, a csoportok tagjai el­mondták, szívesen vették a meghívást, számíthatnak rájuk máskor is. ★ A szereplést megelőzően, fő­városi, megyei, valamint mo­nori és nagykátai járásbeli közművelődési munkások vi­tatták és határozták meg a Pataki István Művelődési Központban, a két korábbi bejárótalálkozó eredménye­ként, az 1977. évi feladatokat, melyek között kiállítás és mű­ban az osztályokban tart­ják a foglalkozásokat. A művelődési ház nagytermét fel lehetne használni erre a célra. A gyógyító munka javulását eredményezné, ha egy másik orvosi körzetet alakítanának ki és még egy védőnő állhat­na munkába. G. J. sorcsere, a Mindenki Iskolája figyelemmel kísérése, közös vizsgálat a bejárók üzemi el­oszlásával kapcsolatban, mint­egy alapot teremtve üzem és község kapcsolatéinak is, a be­járó munkásokat szállító autó­buszokon végzendő néhány közös kísérlet, a klubok kapcsolatának kialakítása sze­repel, valamint a végzős nyol­cadik osztályosok számára, nyílt napok rendezése a kőbá­nyai művelődési központban. A fővárosi intézmény részt vesz a monori munkásműve- lődésá hetek rendezvényein, a szocialista brigádok járási ve­télkedőjén, melynek legjobb csapatai 1977. tavaszán, Kőbá­nyán folytatják tudásuk össze­mérését másokéval. F. G. ................hetek Szocial ista brigádok vetélkedője A Monori munkásművelődé­si hetek programjaként, hol­nap, november 10-én, délután 3 órai kezdettel tartják meg a Monori Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet szocialista brigádjainak vetélkedőjét, a járási székhely művelődési házában. Ugyancsak a munkásműve­lődési hetek rendezvénye lesz az Illés együttes koncertje, mely november 12-én, pénte­ken este 7 órakor kezdődik, szintén a nagyközség művelő­dési házában. MŰSOR MOZIK Gyömrő: Halál az életért. , Maglód: Mr. Majestyk. Men- I de: A bűvös kő és a csodakút. I Monor: Nocturne. Pilis: A le- i gendák lovagja. Üllő: Nincs I visszatérés. Vecsés: öten az 1 égből. MŰVELŐDÉSI HAZAK Ecseren, 18-tól 20 óráig: az iskolai népi tánccsoport próbá­ja. Gombán, 17-től 19-ig: , könyvtári órák. Gyomron, 15- 1 tői: orosz levelezők összejöve­tele. 15.30-tól: a gyermekkórus próbája, 17-től a kertbarátok, 18-tól a magnósok és a fiatal utazók klubjának foglalkozása. Maglódon, 18-tól: az irodalmi színpad próbája. Mendén, 18- tól: a tánccsoport próbája. Pé­teriben, 18-tól 22-ig: ifjúsági klubfoglalkozás. Vecsésen, 10- től 18-ig: tüzeléstechnikai, hír­adástechnikai és vegyesipar- cikk-kiállítás és -vásár. Harminccal többen férnek el A monori bölcsőde új szárnyát, melyet pénteken adtak át, már elfoglalták az apró­ságok, gazdára találtak a pici ágyak és a játékok. A látogatók, Kozák Sándorné, az MSZMP járási bizottságának titkára, Jólesz Sándor, az MSZMP nagyközségi bizottságá­nak titkára, dr. Zimányi Gyula tanácselnök, dr. Varga Ilona, a tanács vb-titkára, az ál­lami gazdaság, az építőipari szövetkezet, a monori mezőgazdasági termelőszövetkezet, a MEZŐGÉP Vállalat képviselői örömmel nyugtázhatták: a társadalmi összefogás szép ott­hont teremtett harminc kisgyermeknek. Képünkön: a gondozónők ünnepi keretek kö­zött megbeszélik a megváltozott körülményekből adódó feladatokat. Mutnéfalvy Adorján felvétele KOSÁRLABDA-HÍRADÓ Egy győzelem — egy vereség a diáksportkörök bajnokságán MÉLYÜLT A BARÁTSÁG Szovjetiskolások gimnáziumban A járás és a főváros Erősíthetők a kapcsolatok Kísérlet a bejárókat szállító autóbuszokon Tanácsi dolgozóknak, munkásőröknek, rendőröknek Elismerés a jó munkáért

Next

/
Thumbnails
Contents