Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-05 / 262. szám

Csilléről kemencébe Felújítják az 1. sz. Volán telepét A KISZ-szervezet névadó ünnepsége JL Az 1. Volán Vállalat nagykő­rösi telepe 25 és fél millió fo­rintos évi tervének háromne­gyedévi időarányos résziét 106,4 százalékra teljesítette, s a nagy őszi forgalomban part­nereinek minidéin szállítási igényét kielégíti. Műszakonként 14 'ezer nyerstéglát égetnek ki a nagykő­rösi téglagyárban. Képünkön: Mondi Dániel és Hullai Lász­ló csilléről rakják a téglát az égetőkemencébe. Varga Irén felvétele Új ifjúsági klub Nyitás: november hetedikén Nagykőrösön új ifjúsági klub nj?.ik. Leendő vezetője, Kőházi Erzsébet mondja: — Nagyon vártuk már a megnyitást. Eddig csak heti egy foglalkozást tarthattunk a művelődési házban, szombat esténként. A fiataloknak ennél nagyobb az igénye: olyan klubot várnak, amit a saját­juknak tudhatnak. Egy régi épületet tataroztak, ezt kapjuk meg mi. Így nemcsak több időnk, de több helyünk is lesz negyven tagunk számára. Mindenki kedve szerint vá­laszthat majd az olvasás, a társasjáték, a tévénézés vagy a zenehallgatás közül. Diszká­sunk, Horváth Péter; a pécsi diszkóverseny első helyezettje. — Milyen egyéb programo­kat terveznek? — luesznek TIT-előadások, olimpiai élménybeszámolók, e hónapban látogat el hozzánk Baranyi László, a Mikroszkóp Színpad művésze is. Önálló előadói estje jó szórakozást ígér. Van egy patronált klu­bunk: a nyugdíjasoké. A fia­talok vidám műsorokat tanul­nak be. s egyszer egy hónap­ban eljátsszák nekik. Születés­napokon virággal köszöntik az öregeket. — Milyen hasonló csoport­tal tartják a kapcsolatot? — Pécsi testvérklubunkkal gyakran rendezünk közös programot. Decemberben pél­dául vidám szilveszteri előze­tes lesz. Galla Miklós Horváth József igazgató ér­deklődésiünkre elmondotta, hogy jélenűieg 81 tehergépkocsi­juk fut az útiakon. Egész év- évben ők látják el a Nagykő­rösi Konzervgyár szállítási fel­adatait, s a másodvetések ter­meséből az őszi hónapokban, is sok paprikát, paradicsomot, sárgarépát és karfiolt szállítot­tak a gyárba. Szállítanak a Pest megyei Pincegazdaság nyársapáti Szőlő- & Borkom- binátjénaik, őik fuvarozzák el a Dániszrantmiiklósí Állami Gaz­daság bőséges ailmatermését, és állandó szállítód a nagykőrösi építkezésekben is részt vevő Bács megyei Építőipari Válla­latnak. Az 1. Volán helyi telepét nagymértékben fejlesztik. Te­rületét már megnagyobbítot­ták, s másfél millió forintos költséggel betonburkolattal lát­táik el. Most új irodaház építé­séhez kezdenek, az eddigiben szociális helyiségeket alakíta­nak ki. A telepen, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. év­fordulója alkalmából, novem­ber 6-án délután 3 órakor ün­nepséget rendeznek, melynek keretében 15 ezer forint jártai­mat osztanak ki a legjobb eredményt elért dolgozóknak. Ugyaniakkor ünnepséget tart a vállalat KISZ -szervezete is., s Komócsin Zoltánt választja névadójának. A Nagykőrösi Állatni Gazda­ságban, terv szerint, rendben haladnak az őszi munkák. Mint Ring István igazgatóhe­lyettes elmondotta, időben hozzáfogtak az őszi gabona­vetésre kijelölt területeken a trágyázáshoz és a vetőszántás­hoz. A 153 hektárnyi rozsot, az 501 hektárnyi búzát és a 75 hektárnyi takarmány- keveréket rendben elvetet­ték, a vetések már ígére­tesen növekednek. A szőlőszüret az állami gaz­daságban sem felelt meg a ta­vaszi várakozásnak. Most teljes erővel a kukoricát törik, gé­pekkel. Ebből a növényből is kevesebb termés ígérkezik a tavalyinál, és sok munkát ad a nagy nedvességtartalmú szemek szárítása is. A trakto­rok a még hátralévő mélyszán­tást végzik. A gazdaságban jelenleg 800 tehenet, 450 üszőt, 300 borjút és 200 hízómarhát nevelnek, s igyekeznek még jobban gondoskodni a jószágállo­mány téli takarmányozá­sáról. Gondosan begyűjtötték a nyá­rt lucerna- és réti széna ter­mést, nagy mennyiségű siló­takarmányt készítettek a bor­sóindából, az első- és másod­vetésű takarmányféleségekből. Térképek a városról LÉGIFOTÓRÓL KÉSZÜLT, HAT ÉVE Még a századforduló éveit idézi az a térkép, amely a vá­ros külterületéről ad áttekin­tést, amely 1960-ier volt ér­vényben. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével, ami­A körösi boszorkányper „Tudomásunkra jutott, hogy mindkét nembéliek egész tömegesen érintkeznek a pokol démonaival, s hogy varázsla­taik, által embereket és állato­kat kínoznak. Megrontják a házaságyat, megsemmisítik az asszonyok magzatjait és az ál­latok szaporodását, semmivé teszik a gabonát a földeken, a termést a szőlőkben, a gyü­mölcsöt a fákon és a füvet a mezőkön” — mondotta ki töb­bek közt VIII. Ince pápa bul­lája 1484-ben. EKKOR VETTE KEZDETÉT a történelem legsötétebb feje­zetei közé tartozó boszor- kányüldözés, mely kezdetben a „szent” inkvizíció „előjoga” volt, majd később világi bírák is lefolytattak boszorkánype­reket. A XV. század végétől Európa-szerte ezreket ítéltek máglyahalálra, azzal a váddal, hogy szövetkeztek az ördöggel, megtagadták istent és rontá­sokat okoztak. A boszorkányüldözések — azon kívül, hogy emberek pusztultak el miattuk — erő­teljesen segítették a hanyatló feudális rend konzerválását; a nép elnyomását, terjesztet éK a babonát, a tudatlanságot. Báa- Könyves Kálmán törvé­nye úgy rendelkezett, hogy ,.a boszorkányok felől pedig, akik nincsenek, de folyjék vizsgá­lat”, mégis számos hírhedt ma­gyarországi boszorkányperről tudunk. Egyike volt ezeknek a nagy­kőrösi boszorkányper, mely­nek végére az 1654-ben hozott ítélet, a „Pánczél Istvánná Eör_ sebet és Nagy Mihályné Susan­na Eördöngességgel vadolta- tott varasló Asszonyok ellen való Törvény” tett pontot. (Ez az ítélet Nagykőrös városá­nak 1636-ban kezdődő régi jegyzőkönyvéből ismeretes.) A városi hatóság a per so­rán több tanút kihallgatott, mert „ezen boszorkányok ron­tásai és kártételei miatt” min­denfelől megszaporodott a pa­nasz, majd a vádlottakat a há­rom város törvényszéke elé állították. (Nagykőrös a hó­doltság alatt is maga válasz­totta bíráit, ebbe a törökök nem avatkoztak bele. Fonto­sabb, főbenjáró peres ügyek­ben a három szomszéd város — Kőrös, Kecskemét, Cegléd — közösen döntött.) A „boszorkányasszonyok” ügyében nem a szokás szerin­ti három, hanem hét szomszéd helységből voltak jelen az elöljárósági tagok, a bírák; el­rettentésül példás büntetést szándékoztak kiszabni. AZ ÍTÉLET SZERINT a ta­núk egybehangzó vallomásai után Pánczélné nem tagadta a törvényszék előtt, hogy Bara­nyában tanulta „Eördöghy Tu­dományait, Ügy, hogy az Lean- zo Gyermeket, Férfi Gyerme­ket igen könyen megh tudgya változtatni, és az medő Aszo- nyoknak is méheket megh nit- ván Szülőké teheti az ő tanulta eördöghy cselekedeti általi.” Nagy Mihályné „ördögi mes­terkedéseiről” kevesebbet tu­dunk meg az ítéletből, csu­pán annyit, hogy az ellene va­ló „Tanubizonysághtetelekbul is az ő Eördöghy Tudománya nyilwán és világosan ki teczik Fejére megh eskütth négy Ta­núk nyelvek Vallássiboll, é3 önön magha viselte gonosz cselekedetibeőll”, valamint több. ellene beszerzett vallo­másból. A vádlottak szűkszavúan le­rögzített „beismerő vallomá­sai” — több mint háromszáz év távlatából is — azt sejte­tik, hogy a két meghurcolt (s valószínűleg megkínzott) asz- szony beletörődött sorsába. Be­ismerésükkel csak szenvedései­ket igyekeztek megrövidíteni. A HÁROM VAROS tanácsa a következőképp határozott: „Mivel hogy Istennek... az ő Paranczollattya ez:---- akar Fé rfiú akar Aszonyi állatt lé­gyen, ha azokban eördöghy Jö­vendő mondásnak lelke le- yend megh öletessenek min­den ok vetetlen... Ez hatal­mas Istennek rettentő Párán- tsolattyát követvén mijs igaz lelkünk esmeretibeől szárma­zott Törvényünkéi!... Pánczel Istvánne Eörsebetet Nagy Mi- hályné Susannawal edgyőtt, mint nyilván való Eördöghy Tudománnyal biro bűvös ba- yossokkat és Eördöghy jöven­dő mondokatt érdemek sze- rent tüzes Halálra méltóknak itellyük.” Az ítéletet Szívós János főbí­ró jóváhagyásra- felterjesztette Ráday András alispán tör­vényszéke elé, aki kiadta a helybenhagyó végzést és a vég­rehajtási utasítást, A máglyák 1654. július 29-én lobbantak fel Kőrösön, a vá­rosháza udvarán; a két szeren­csétlen nő szörnyű tűzhalált halt. NEM A NAGYKÖRÖSI volt az első, de nem is az utolsó boszorkányper Magyarorszá­gon. Nagykárolyban 1745-ben (!) még elítéltek boszorkányo­kat. A felvilágosodás eszméi azonban a XVIII. század má­sodik felétől fokozatosan egyre nagyobb teret hódítottak, el­oszlatták a sötétséget a fejek­ben; a boszorkányüldözések korszaka is lezárult. Vörös István kor a táblákat összevonták, a térképet is módosítani kellett, hiszen a sok parcella előzőleg mind külön helyrajzi számon szerepelt. Űj térképet 1969- )>en készítettek, s ez a város külterületének már mai, valós állapotát rögzíti — mondta ér­deklődésünkre Petrov}Cs Já­nos, a ceglédi járási földhiva­tal kirendeltségének vezetője. — Mikor készítettek térké­pet a város belterületéről? — Legutóbb 1970-ben apró­lékos gondossággal. Ezen a há­zak és háztömbök természete­sen méretarányosan szerepel­nek, s feltüntettük a szántó és a szőlő határát is. A város­térképet a budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat szak­emberei készítették légifotó alapján. Mindkét említett tér­kép megtekinthető a városi ta­nács műszaki osztályán és fo­gadási időben kirendeltségün­kön is. Aki pedig saját ingat­lanáról térképmásolatot kér, 30 forint illeték ellenében megszerezheti. — Ügy tudjuk, hogy a vá­ros térképeinek elkészítéséhez a nagykőrösieknek hozzájáru­lást kellett fizetniük. — Igen, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Pénzügyminiszté­rium együttes rendelete alap­ján a helyi lakosoknak hozzá kellett járulniuk az új térké­pek elkészítésének költségei­hez. Mindezt az ingatlan terü­lete alapján állapították meg, négyzetméterenként 20 fillér volt. Ám akiknek nem volt elegendő jövedelmük, ahol például az egy családtagra ju­tó jövedelem nem érte el a 600 forintot, valamint a tsz-járadé- kosoknak nem kellett hozzájá­rulást fizetniük. V. Mit látunk ma a moziban? A Charlot-k bejárják Spa­nyolországot. Színes francia film. Előadás kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN A túsz. Szovjet film. Elő­adás kezdete: 6 órakor. Silózásra a kukoricaszárat is felhasználják. A jószágok jó ellátottságát bizonyítja, hogy a tavalyi készletből is maradt még siiótakarmány. A gazdaságban sertéseket is tenyésztenek és hizlalnak, s a kormányprogram szerint a háztáji gazdaságokat is ellát­ják anyasertéssel. Eddig 60 KAHIB-fajta, vemhes anya­sertést adtak el, egyenként 4 ezer forintos áron. HÁZTÁJI AGRONOMUSOK Felvásárlás, szerződés alapján A Mészáros János Termelőszövetkezet és a helyt ÁFÉSZ közös húsüzemében naponta tucatnyi másfél mázsás sertést vágnak le. Húsukat feldolgozva és tőkehúsként az ÁFÉSZ nagykőrösi, kocséri és nyársapáti boltjaiban értékesítik. Vártomyi Pál felvétel« Simon György, az Állatforgal­mi Vállalat helyi megbízottja, a szarvasmarha-felvásárláso­kat intézi, és a szerződési ügyekben segédkezik. Eddigi munkájáról érdek­lődtünk Olasz Dénestől: — Szerződést kötöttünk tag­jainkkal 450, 25 kg-on aluli malac februárig való szállítá­sára, továbbá 160 süldő 100 kg-on felüli meghizlalására — mondotta. — A jószágokat az Állatforgalmi Vállalat veszi majd át. A következő észtén-, dőkre hároméves, feláras szerződéseket kötünk. A termelőszövetkezeti tagok háztáji juttatásának intézésé­re, állattenyésztés és a jószá­gaik értékesítésének segítésére az Arany János és a Mészáros János Termelőszövetkezet szeptemberben háztáji agronó- must alkalmazott. Az Arany János Tsz-nek Kovács Balázs, a Mészáros János Tsz-nek pe­dig Olasz Dénes tölti be ezt a feladatkört. Minden kedden és pénteken délelőtt 8—10 óráig állnak sertéseladási és -vásárlási, s egyéb ügyekben a tagok rendelkezésére, az Állat- forgalmi Vállalat Kecskeméti utcai irodájában. Ugyanott i SPORT Fontos győzelem a kosárlabda női diákbajnokságban NB III-as kosárlabdásaink Mezőtúron, a diákok a gim­náziumi labdajátékteremben játszották legutóbbi bajnoki mérkőzéseiket. NB III FÉRFI Nk. Pedagógus—Mezőtúri F'öiskola 79:67 (48:38). Nk.: Ábrahám (6), Damóczi, Hoffer (13), Sz. Nagy (12), Spindelbauer (9); csere: Mes­ter (23), Marosi! (6), Nagy A. (8), Mocsai (2). A tartaléko­sán elutazott körösieknek a vártnál jobban, nagyon meg kellett küzdeniük a győze­lemért. A fiatalok lendülete­sek voltak, s egyre jobban be­illeszkednek a csapatba. MEGYEI DIÄKBAJNOKSÄG Férfi: Nk. Gimnázium—Monori Gimnázium 39:25 (17:9). Jó játék eredményeként szü­letett a győzelem. Legjobb do­bók: Becser (14) és Balogh (8). Női: Nk. Gimnázium—Monori Gimnázium 76:21 (40:13). Fontos mérkőzésen igen érté­kes a győzelem. Legjobb do­bóik: Kulcsár (30), Takács E. (17) és Erdei (8). BARÁTSÁGOS FÉRFI- MÉRKŐZÉSEK Csepel SC ifi—Ceglédi Gimnázium ifi 88:61. Csepel SC serdülők— Ceglédi Gimnázium serdülők 92:83. A Kőrösön lejátszott mérkő­zéseken Mocsai és Becser erő­sítették a ceglédi csapatot. MODELLEZÉS Kecskeméten került sor a Bács-Kiskun megyei rádióirá- nyításos. vitorlás repülőmo- doLlező versenyre, amelyen Berták László (MHSZ Nk. Ki­nizsi MK) is elindult. A kő­rös: versenyző az időtartam- viadalt megnyerte. Az egyik sebességi futamban negyedik lett, a másikban összetört a gépe. A rossz időjárási viszo­nyok miatt a versenyen több­ször át keltett rendezni a pá­lyákat. S. Z. PÉNTEKI SPORTMŰSOR Sakk KlOSZ-székliáz, 18 órától: nyár végi egyéni verseny 19. játéknap. A PESTME&YLI XX. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM 1976. NOVEMBER 5„ PÉNTEK 1 t Elvetették a búzát, a rozsot Törik a kukoricát az állami gazdaságban Elegendő silótakarmány

Next

/
Thumbnails
Contents