Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

»V 1976. NOVEMBER 28., VASÁRNAP ""'SMäm* 5 Korszerű 'V ' ” ' berendezések I • • Ot és fél ezer négyzetméteres új munkacsarnok Diósdon A Gördülő Csapágy Művek diósdi gyárában folyik a re­konstrukció. Az egyes üzem­részeket, az új technológiai igényeknek megfelelően telje­sen felújítják. A korszerű, nagy termelékenységű gépek­nek új alapozásra van szük­ségük, ki kell cserélni a közmű­hálózatot, korszerűsíteni kell a munkafeltételeket. A gyár új üzemrésszel is bővüL Üj 5500 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek, s eh­hez kétemeletes, úgynevezett fejépület is csatlakozik. En­nek földszintjén, az új üzem­csarnokot kiszolgáló műhe­lyeket, emeletén szociális egy­ségeket — öltözőket, mosdó­kat, kis étkezőt — és irodákat helyezik el. Az új berendezésekkel meg­valósuló korszerűbb termelési technológia egyebek között szükségessé teszi, hogy az automata gépek hűtése emul­zióval történjék, ami egészsé­get károsító gázokat hoz létre. A dolgozók azonban ebből mit sem érezhetnek, mert az üzemcsarnokot olyan légtechnikai beren­dezésekkel látják el, ame­lyek egészséges levegőt szolgáltatnak. A csarnokokban például, a berendezés segítségével, órán­ként ötször teljes levegőcserét biztosítanak. A csapágyak összeszerelése, az áru egyenletes minőségé­nek biztosítására, klimatizált helyiségben történik. E be­rendezések üzemeltetésére Diósdon, 72X6 méter nagysá­gú légtechnikai gépházat is létesítenek. A gyár területén elhelyezett elszívóberendezés azt is biz­tosítja, hogy a szennyezett le­vegő olyan magasan távozzon a légtérbe, amellyel a kör­nyezetvédelmi igényeket töké­letesen kielégíthetik. K. Z. Tavasz-kazal Tavasz van. Igen, tavasz: nem késő ősz. Naponta elgyö- nyörködöm benne, dinikor a HÉV-vei megállunk a Pannó- nia-telepi megállóban. A Pomáz és Szentendre köz­ti, a valamikor — Dumtsa Jenő ötletéből — termővé változta­tott lápos lapályon levő öt szalmakazal közül kettő: ta­vasz-csoda. Az ugyan nem tömény öröm, hogy a terület — mivel évtize­dek óta elfelejtkeztek karban­tartásáról — újból eliszaposo­dik, de az már rendkívüli tel­jesítmény, hogy a két ominó­zus szalmakazal tavaszt ját­szik. Szárba szökkent a „tető- szerkezete,,. .. Friss novembe­ri szellő kapaszkodik az üde­zöld hajtásokba. Káprázik a szemem? Nem. Ügy látszik, az egyesült po­máz—szentendrei tsz kombájn­jai slendrián munkát végeztek, s a szalmában felejtett gabona­szemek kicsírázva játszanak most velünk tündérmesét. Nem tudom: ujjongjak-e vagy mérgelődjek? És ugyanis nem értek a mezőgazdaság­hoz ... , A. B. T. Például Szentmártonkátán már gyakorlat A csapatmunka igazi feltétele — Kérdezze meg az üzem­ben bármelyik munkástól, mennyi a negyedéves tervünk. Meglátja, gondolkodás nélkül rávágja a választ. Itt minden­nel tisztában vannak az em­berek. Próbálja ki — bízta­tott a múltkorában Szentmár­tonkátán, a Klima Ipari Szö­vetkezet helyi telepének ve­zetője. Kipróbáltam. A mun­kások tényleg ismerik a terv­feladatot. Az egész üzemét, de a saját műhelyükét i$. És nem felszínesen, csak úgy ál­talában, hanem részletekre bontva. És szólnak, ha vala­mi olyat tapasztalnak, ami miatt nem lehet teljesíteni a rájuk szabottakat. Akkor is szólnak, ha rájöttek, hogy az előírásnál többet meg lehet­ne csinálni, csak itt-ott mó­dosítani kell valamit a mun­kaszervezésben, az anyagellá­tásban, bárhol. Információik nem papírízűek, nem a ter­melési tanácskozáson elha­dart számözönből halászták őket, nem is faliújságra szö­gezett tájékoztatókból szár­mazik jólértesültségük. Azért tudnak mindent, mert eleven, alkotó kapcsolat alakult ki munkások-vezetők között, egészséges munkahelyi légkör­ben. Kel fenni időnek Ahol a művezető órákig elő- szobáaik a főmérnöknél, s le­het, hogy csak másnap tt'dja eimondani-megkérdezni azt, amit azonnal kellett volna, ott nem lesz egyhamar alkotó kapcsolat. A munkások oda­lent várják a választ. Ha hiá­ba várják, kár a szóért. Sem­miképpen se lehet nekik be­bizonyítani a munkahelyi de­mokrácia létét, ha jóindulatú, felelősségérzetük diktálta jel­zéseik visszapattannak a fő­nöki tekintélyből, presztizs- féltésből emelt sziklafalról. Senki sem kétli, hogy a fő­mérnöknek rengeteg dolga le­het. Arra azonban mindig kell lenni' valamennyi idő­nek, hogy a termelésből köz­vetlenül érkező fontos infor­mációt meghallgassa az, akit illet. Ha máskor nem, érte­kezlet után. Mert értekezlet, az van. Nem elég lakkozott jelen­téseket írogatni az üzemi de­mokrácia fejlődéséről, r ta­nácskozásokra átfésült, gépelt szöveget nyomni a felszólalók kezébe. Vagy — társadal­munk törvényei szerint — megadni a munkásnak a bele­szólás jogát anélkül, hogy ar­ról tájékoztatnák, mibe szól- _ __________ jó n bele. Megfelelő informá-' hogy mit. Áz a vezető, aki’ hiányában lehetetlen a minden esetben titkárnőjével feladatok közös végrehajtass, l hi t1 . munkatársát ha a kollektív döntés vezetők és , munkatársat ha munkások részéről, . egyszó-' közölni akar valamit, nehe- val, névleges ez a demokrá- j2611 kerül közvetlen, őszinte cia. S ahol névleges a demok- . munkakapcsolatba azokkal, ráció, ott nincs csapatmunka. \ akiknek élére állították. Ma Azt pedig bárki beláthatja, ’ már nem méltóságon aluli az, hogy a vezető — magát akár-! ha a „hegy megy Mohamed- milyen nagyra tartja netán —' hez”. Ugyanis nincsenek /lé- munkatársak nélkül csak „fél-' gyek és régen nincsenek Mo­karú óriás”. A termelékeny­ség emelése: csapatmunka. A minőség javítása: szintúgy. Üj termék gyártására kerül sor? Az előkészítés részeseivé kell tenni azokat is, akik majd az új gépekkel dolgoz­nak: a munkásokat. A kollektíva részt kér A nagykátai telefongyár pártvezetőségének titkárával beszélgettem nemrég. Ö me­sélte el, hogy náluk hogyan is történt valójában a profilvál­tás. A gyár asszonyaival sok­szor és sokat tárgyaltak a do­logról, szinte egyenként győz­ték meg azokat, akikben eset­leg kétségek 1 támadtak: mi a lényege a térmékváltoztatás- nak, ki mit fog csinálni, s miért. A hasonló módszernek megvolt az eredménye a Mechanikai Művek abonyi gyárában is. Mi a tanulság? Ne elégedjünk meg annyival, hogy kész tényekről kérjük a munkások véleményét. Ad­junk lehetőséget arra is, hogy a kollektíva részt vegyen a tények kialakulásában. Ä terv- készítés bizonyos fázisaiban, az üzem- és munkaszervezési intézkedések előkészítésében, a technológiai módosítások bevezetésében és így tovább. A munkapadok mellől jönnek gyakran a legjobb ötletek. Fe­lelőtlenség nem élni velük. Az üzemi demokrácia a szo­cialista demokrácia alapvető része, amely növeli a dolgo­zók felelősségtudatát, aktivi­tását. A dolgozók aktivitása azonban csak addig tart, amíg érzik, hogy a vezetők igényt tartanak arra. Az a rosszab­bak eset, ha azt halljuk: mi­nek mondjam, úgysem hasz­nálják fel a javaslatomat! Nem vezet tökéletesen célra az sem, ha alkalmazzák ugyan az ötleteket, de azok, akiktől származnak a jó megoldások, sosem értesülnek arról, me­lyik döntéshozatalnál vették figyelembe azokat. Az infor­mációáramláshoz tartozik a „visszacsatolás” is. Annak ér­zékeltetésére, hogy amit a dolgozók mondanak, nem pusztába kiáltott szó csupán. Az üzemi demokrácia elve csak akkor érvényesülhet tisz­tán, ha a tájékoztatás szaba­don áramlik a vezetőktől a beosztottakig és vissza, nyíl­tan és őszintén, mindkét ol­dalról megfelelő megfogalma­zásban. Mert az is számít, ho­gyan mondjuk, nemcsak az. hamedek. Az üzemi, munka­helyi demokrácia fogalmába annak tudomásulvétele is be­leértendő, hogy mindenki egyenértékű — beosztásától függetlenül — aki képességei­nek megfelelően becsülettel helytáll. Mindenkinek meg kell adni a tiszteletet. A fóti Vörösmarty Tsz rakodómun­kásától hallottam: az sem de­mokrácia, ha valaki felönt néhány féldecit, aztán jól megmondja a magáét a fő­nöknek. Igaza van. A másik oldalon is a megfelelő meg­fogalmazáson van a hangsúly. Nem mást, csak jobban Nem kell semmi újat kita­lálni. A szocialista demokrá­cia fundamentuma szilárd ná­lunk. Minden attól függ, mit és hogyan építünk rá. Nem kell mást csinálni, csak job­ban. S ahol megnyugtatóan működnek az üzemi demok­rácia fórumai, a munkások nem hogy joguknak, de köte­lességüknek érzik az aktivi­tást, nem fukarkodnak ta­pasztalataikkal, szaktudásuk legjavát adják a vezetők fe­lelősségéhez. Bálint Ibolya „Még nem elég” Szokatlan fórum Érden; közbeszólásokkal Szokásos hétköznap este Ér­den, a járási művelődési köz­pontban. Minden terem fog­lalt, a szakkörökben fiatalok foglalatoskodnak, az egyik aj­tó mögül zongoraszó hallat­szik: tornásznak, balettoznak a kisgyerekek. Az előcsarnokban terített asztalok. Urbán László, a já­rási művelődési központ fiatal igazgatója, és Zám Ágnes, a nagyközségi tanács közműve­lődési főelőadója azonban szemmel láthatóan ideges. — Fogalmam sincs, hogyan sikerül a rendezvényünk. — mondja Zám Ágnes. — Há­nyán lesznek, és eljönnek-e egyáltalán? Higgye el, min­dent lelkiismeretesen előké­szítettünk, de mégis félek. Nem utasít jók-e vissza a se­gítséget? Jó lenne, ha majd a végén beszélgetnénk... S az idegesség, a bizonyta­lanság oka: az elmúlt napok­ban dicséretes vállalkozásként Érden rendezték meg me­gyénkben az első cigányfóru­mot, ahol a nagyközség veze­tői válaszoltak a feltett kérdé­sekre. Terv született Mi történt alig több mint fél esztendő leforgása alatt Érden? Először is: a helyi nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága április 14-i ülésén — a Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottságának 1973. augusztus 1-i, valamint a me­gyei pártbizottság végrehajtó bizottságának 1974. október 1-i határozatával teljes össz­hangban — gondos intézkedési tervet készített a helyi cigány­lakosság helyzetének megvál­toztatására, részletesen kitér­ve ebben lakáshelyzetük javí­tására, s munkábaállításuk- kal, és a gyerekek óvodai fel­vételével, továbbá iskoláztatá­sával kapcsolatos feladatokra. Kitértek az egészségügyi és szociálpolitikai ellátásuk javí­tására is. Megalakították azt a húsztagú érdekvédelmi bizott­ságot, amelyben természetesen helyet kaptak a cigányok lak­ta területek képviselői is. A bizottság június 31-ig pontos, minden részletre kiterjedő fel­mérést készített. S az eredmé­nyek máris érezhetők, bár két­ségtelen tény: tovább kell lép­ni ezen az úton. Néhány példa erre vonatko­zóan. A budai járásbeli község 43 ezer lakosából lélekszámúk eléri a 800-at. A tartós munka­viszonnyal rendelkező csalá­dok közül az elmúlt időszak­ban nyolcán jutottak egészsé­ges otthonhoz. Mafsai Ferenc nyolcgyermekes családjának lakása közös erővel, társadal­mi összefogással épül: a ház terveit a tanács műszaki cso­portja készítette él, a kivite­lező a helyi költségvetési üzem. A művelődési központ ifjúsági klubjának tagjai két hétvégi nap bontottak egy sza­nált épületet, hogy anyagot biztosítsanak. Kár lenne tagadni: a bizott­ság jelentése szerint a cigá­nyok munkábaáilítása jelenti kétségkívül a legnagyobb gon­dot. Sokatmondó számadat: a 800 lakos 181 családból áll, s már némileg az is eredmény­nek számít, hogy minden ilyen kis közösségben van leg­alább egyetlen kenyérkereső. Ennél azonban jóval többre van szükség. Éppen ezért az érdekvédelmi bizottság tagjai azt szorgalmazzák, hogy minél többen helyezkedjenek el he­lyi üzemekben, intézmények- ben. A rászorulókat — a bi­zottság javaslata alapján — különböző segélyekben része­sítik. Ami az óvodai helyeket illeti: a tavalyi néggyel szem­ben az idén már harminc kisgyerekről gondoskodnak naponta. A 150 tanköteles kö­zül 120-at beiskoláztak — a jövő tanévben feltétlenül „helyreteszik” a most még el­maradt 30 gyerek ügyét. Kinyitott zsilip Így jött létre tehát a fórum. Összejöttek hetvenen: gyere­kek, fiatalok és idősebbek egyaránt, volt aki egyenesen a munkából sietett ide. Urbán László köszöntötte a meghí­vottakat, arra kérve vh'í&- mennyiüket, kérdezzenek bát­ran és bármit, mert dr. Bewus­st Silvió tanácselnök, Antal Imre, országgyűlési képviselő, a MEZŐGÉP érdi gyárának igazgatója, és Pribék Rozália, a nagyközségi pártbizottság munkatársa mindenre vála­szol, s ha kell, rövid időn be­lül alapos vizsgálat után dön­tenek a megoldásról. S aztán, mint a kinyitott zsilip, egy­szerre megindult a kérdésára­dat. Az első jelentkező, Niko- lics Péter egyebek közt azt kérte: a tanács gondoskodjon arról, hogy minden felnőtt dolgozzon, s kapjon büntetést az a szülő, aki gyermekét nem járatja iskolába. Lakatos Ist­ván — aki a MÉH-vállalatnál dolgozik a fővárosban — el­mondta; öt kisgyermeke közül három iskolás, de a havi 2300 forintos fizetéséből nem telik annyi ruházkodásra, mint azokban a családokban, ahol nagyobb az egy főre jutó havi jövedelem. Dr. Benussi Silvió nyomban válaszolt: jöjjön be a tanácsra, megpróbálnák se­gíteni. Kovács István azt han­goztatta: először DiztositsanaK a cigányok számára iobb la­káskörülményeket, utána min­den bizonnyal könnyebb lesz gondoskodni munkábaállítá- sukról is, s kijelentette: véle­ménye szerint a helyi tanács nem ad elég segítséget az itt élő cigányoknak. S az est fo­lyamán először ekkor zúgott, moraflott a terem. Többen nemtetszésüknek adtak han­got e felszólalást hallva, ami­kor Gomány János kért szót. Röviden fogalmazott: Munka és megbecsülés — Nincs igaza Kovács Ist­vánnak. Tényekkel bizonyítóik. A MEZŐGÉP érdi gyárában dolgozom, ahol megbecsülik munkámat. Korábban sátor­ban laktunk, nemrégiben la­kást kaptam, most már rendes körülmények között élek a családommal. A változást nem lehet nem észrevenni. S ehhez egyetlen út vezet: becsülete­sen kell dolgozni. Szavait nagy taps követte. A mellettünk ülő Szarka András, a Budapesti Lakásépítő Válla­lat betanított kőművese csen­desen megjegyezte: — Pontosan erről van szó! Szocialista brigádban dolgo­zom, Pesterzsébeten építjük a tízemeletes házakat, és ott csak az számít, ki hogyan do­gozik. Engem is megbecsül­nek, jól keresek, idén befeje­zem az általános iskolát, jövő­re megyek szakmunkástanfo- lyamra. A házam már koráb­ban elkészült, most nyáron építettünk hozzá fürdőszobát is. A két fiamat is tisztessége­sen kitaníttatom, szakmát adok a kezükbe. Állítom, aka­raterő kérdése az egész! Csak jelentkezzenek Szót kért Pribék Rozália is: közölte, hogy ismét beindít­ják az írni-olvasni nem tudó, 16 éven felüli felnőttek szá­mára az alapismereti tanfolya­mot. A néhány másodpercnyi né­ma csendet egy éles hang tört meg: — Ügy van! Jelentkezzünk! És ismét felhangzott a taps. Amikor újra lecsillapodtak a kedélyek, egy fiatal pedagógus kért szót: Kiss Ilona, az érdli­geti kisegítő iskolából. — Kolléganőmmel, Szalai Mihálynéval vállaltuk a tanfo­lyam vezetését. Ne legyenek gátlásaik, aki esetleg elmarad a tanulásban, ázzál külön is foglalkozunk. Csak jelentkez­zenek bátran! Tőle megtudtuk azt is: ná­luk tavaly alakult meg a pe­dagógus KISZ-szervezet, s va­lóban értelmes célt adó fel­adatként vállalták el az alap- ismereti tanfolyam vezetését. S aztán elnézést kérve a mik­rofon közelébe sietett, ahol egyik tanítványa, a nyolcadi­kos Nikolics Erzsébet szavalta el mély átéléssel Váci Mihály: Nem elég című versét. A program bállal zárult: es­te felcsendült a muzsika, kez­dődött a tánc. Zám Ágnes megjegyezte. — Most az a legfontosabb feladatunk, hogy eddigi ered­ményeinkre támaszkodva a ci­gánylakosságban érlelődő, s talán helyenként még nehezen kibontakozó átalakulást közös erővel előmozdítsuk. Falus Gábor Jövőre tizennégyezer nyúl Dunavarsányban A húsprogramot segíti a Petőfi Tsz A húsprogram megvalósítá­sának segítésére újabb üzem­ág indul a dunavarsányi Pe­tőfi Tsz-ben. Eddig szarvas­marha-tenyésztéssel és sertés- hizlalással foglalkozott a gaz­daság, jövőre már 14 ezer húsnyulat is tenyésztenek. Elsődleges céljuk a tőkés export növelése, de emellett vállalják a kör­nyékbeli kistermelők tevé­kenységének koordinálását is. Elképzeléseiket egyeztették a Bikali és Enyingi Állami Gazdasággal, s az ő tapaszta­lataikat is felhasználják a 36 termelőépület készítésénél, be­rendezésénél. Hazánkban ez az első termelőszövetkezet, mely a piaci lehetőségeket fel­ismerve nagyüzemi méretek­ben tenyészti a fehér gyöngy- nyulat. A beruházási tervek jóvá­hagyása és a pénzügyi fede­zet megteremtése után no­vember 1-én kezdték meg a tereprendezést, s 18-án már több épület betonalapja ké­szen állt, sőt az első vázszerkezete is. A tervezéssel az AGROBER pécsi irodáját bízták meg, generál kivitelező a termelő- szövetkezet saját építőbrigád­ja. Elképzeléseik szerint — ha az időjárás nem szól közbe — 1977 első negyedévében sze­retnék megkezdeni a nyulak betelepítését. Még jóformán el se kezdő­dött az építkezés, felvették a kapcsolatot a hazai nyúlte- nyésztés szakembereivel, s kö­zösen állították össze a telep leendő szakmunkásainak kép­zési tananyagát. A vezetőket is kötelezték arra, hogy meg­ismerjék a legújabb tudomá­nyos kutatások eredményeit. Mint mondják, a telep 70 dolgozója közül 40 jól képzett szakmunkás lesz. A két állami gazdaság el­sősorban a Dunántúlon tudja hatékonyan segíteni a kiste- nyésztők tevékenységét. A tá­volság növekedésével párhu­zamosan csökken ez a lehető­ség. A dunavarsányi tsz ebben is szeretné kivenni a részét. Kooperátorokat jelöltek ki, akik kizárólag a háztáji nyúl- tenyésztők gondjaival foglal­koznak. Elsőként a termelő­szövetkezethez tartozó négy községben: Dunavarsányban, Taksonyban, Majosházán és Délegyházán mérik fel az igé­nyeket és lehetőségeket. Már most készek arra, hogy te­nyészállatokat helyezzenek ki a kisgazdaságokba, vállalják a folyamatos tápellátást és a hízott nyulak átvételét. Az új üzemágitól már 1978-ban több mint 30 millió forint termelé­si értéket várnak. T. A. U Már a nyárra gondolnak Április 4. Ruhaipari Szövetkezet ócsai részlege havonta több mint ötezer női fürdőruhát készít. Az üzemben a közel­múltban álltak át a hagyományos kartonanyagú fürdőruha gyártásáról a modern, divatos, szintetikus alapanyagok var­rására. Képünkön: a Dobó Katica szocialista brigád tagjai munka közben. t Nagy Iván felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents