Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-19 / 274. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM AHA 80 FILLER 1976. NOVEMBER 19., PÉNTEK VHÁ(! PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ülést tartott a Minisztertanács A kormány módosította az általános jöveáelemadá-rendeletet Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Urho Kekkonen a Láng Gépgyárba látogatott — Külügyminiszteri találkozó Magyar—finn hivatalos tárgyalások az Országházban. Csütörtökön magyar—finn hivatalos tárgyalásra került sor az Országházban. A magyar tárgyaló csoportot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezette, tagjai voltak: Losoncéi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Púja Frigyes külügyminiszter, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az Elnöki Tanács tagja, Nagy János külügyminiszterhelyettes, S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, dr. Matu- sek Tivadar, a Magyar Nép- köztársaság helsinki nagykövete, Szőke György, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és László János a Külügyminisztérium finn referense. A finn tárgyaló csoportot Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke vezette, tagjai voltak: Keijo Korhonen külügyminiszter, Paul Jyrkänkal- lio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete, Kustaa Vil- kuna akadémikus, Veikko Sa- arto parlamenti képviselő, a Finn Népi Demokratikus Unió parlamenti csoportjának elnöke, Jaakko Iloniemi, a, külügyminisztérium politikaTfőosztá- Ivának vezetője, Kaarlo Yrjö- Koskinen, a külügyminisztérium tanácsadója, Juhani Suomi, a külügyminisztérium osztályvezetője és Jukka Seppi- nen, a külügyminisztérium osztály titkára és Pertti Tors- lila nagykövetségi másodtitkár. A szívélyes baráti légkörben lezajlott tárgyaláson megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai minden területen kielégítően fejlődnek, s további fejlesztésültre adottak a lehetőségek, minden ekelőtt gazdasági téren. A tanácskozáson eszmecserét folytattak a mindkét felet kölcsönösen érintő nemzetközi kérdésekről, elsősorban az európai helyzetről, az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről, a helsinki értekezlet záróokmányának végrehajtásáról s az 1977. évi belgrádi találkozóról. Urho Kekkonen Losonczi Pál társaságában — csütörtökön délután a Láng Gépgyárba látogatott. A finn államelnököt a házigazda Ka- soly József vezérigazgató tájékoztatta, a nagy múltú gyár életéről, termelési eredményeiről, az üzemnek az Espoo városi erőműhöz fűződő kapcsolatairól. Ezután a finn államfő a kazán- és vegyigép valamint a gépgyártó gyáregységet tekintette meg. Púja Frigyes külügyminiszter csütörtökön a Külügyminisztériumban találkozott Keijo Korhonen finn külügyminiszterrel. A két külügyminiszter időszerű kérdésekről folytatott eszmecserét. Este Urho Kekkonen vacsorát adott Kádár János és Losonczi Pál tiszteletére, melyről a 2. oldalon számolunk be. Alvaro Cunhal fogadta az MSZMP KB küldöttségét A delegáció tegnap hazaérkezett Portugáliából Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára csütörtökön délelőtt fogadta az MSZMP KB Nemes Dezső yeaette küldöttségét, amely a PKP VIII. kongresszusa alkalmából tartózkodott Portugáliában a PKP KB meghívására. A szívélyes, meleg, elvtársi légkörben lezajlott találkozón részt vett Joaquim Gomes, a PB tagja, a KB titkára is. ★ Csütörtökön hazaérkezett Lisszabonból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Nemes Dezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével részt vett a Portugál Kommunista Párt nyolcadik kongresszusán. Párt- és állami vezetők látogatásai Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tegnap Nógrád megyébe látogatott. A ménkesi szénbányában bányajáráson vett részt és megtekintette a szovjet önjáró fronitbiztosító és fúró-raikodó- berondezésekeü A nagybáTegnap délelőtt, amikor még a hivatalos kulcsátadási ünnepség még sem kezdődött, az új lakók vidám csapata már összegyűlt, s egy bútorokkal zsúfolásig megrakott tehertaxi fordult a Népek Barátsága úti vadonatúj épület elé. A négyemeletes, 43 lakásos háztömb legtürelmetlenebb lakója — érthetően —, már az első perctől birtokba akarta venni új otthonát. öt váci vállalat munkás- fiataljai 26 ezer forint befizetése után kezdték meg 2 évvel ezelőtt az építkezést, a Vác—deákvári lakásépítő szövetkezetbe tömörülve. A kivitelezést a PÁÉV vállalta. A 61 négyzetméter alapterületű, központi fűtéses lakások — amelyekben 2 szoba, fürdőszoba, bebútorozott konyha és előszoba van, egyéb kiegészítő helyiségekkel — teljes ára 389 ezer forint lenne. A különböző kedvezmények eredményeként — 60 ezer forintos állami dotáció és hasonló össze-' gű szociálpolitikai segély — végül is az eredeti összeg kétharmadára csökkent, amit 35 év alatt kell visszatörleszte- niük a fiatal lakástulajdonosoknak. A háztömb környéke még magán viseli az építkezés nyomait, de a városi tanács kommunális üzeme és a lakók, elhatározásuk szerint, rövid idő alatt parkot varázsolnak a városnak erre a részére is. tonyi művelődósS házban találkozott a nógrádi szénbányák üzemeinek szocialista brigád-vezetőivel, akikkel eszmecserét folytatott a brigádok tevékenységéről, gondjairól és eredményeiről. Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap a főváros XI. kerületében tett látogatást. A párt- székházban a kerület párt- és állami vezetői tájékoztatták a városrész fejlődéséről és terveiről. A KB titkára ezt követően a Kertészeti Egyetemet kereslte fel, ahol kerületi párt- aktíva keretében tartott tájékoztatót a nemzetközi élet időszerű problémáiról és válaszolt a féltett kérdésekre. További kedvezmények a szolgáltató kisiparosoknak és magánkereskedőknek A lakosságnak nyújtott szolgáltatások javításának elősegítésére a szolgáltató kisiparosok és a magánkereskedők o jövő évtől a jelenleginél több adókedvezményben részesülnek. A kisközségekben és a városok ellátatlan területén lakossági szolgáltatást kezdő iparosok és kereskedők részére az illetékes tanácsi szervek — a jelenlegi két év helyett — indokolt esetben háromévi adómentességet engedélyezhetnek. A lakáskarbantartó iparosoknak e településeken minden esetben háromévi adómentességet kell adni. Az adómentesség megszűnése után a kisközségekben működők adókedvezményt kapnak. Ennek mértéke a 3000 lélekszámot meg nem haladó községekben 60 százalék, míg a 3000—5000 lélekszámú községekben 20 százalék. Ezeket a kedvezményeket azok kapják, akiknek jövedelme 80 000 forintnál alacsonyabb. A lakosság részére szolgáltatást végző kisiparosok és az elsőrendű fontosságú cikkeket, pL zöldségféléket, élelmiszert, vegyesárut árusító magánkereskedők, 100 000 Ft évi jövedelemig kedvezményes adókulcsokkal fizetik adójukat. Az idős vagy rokkant iparosoknak, kereskedőknek eddig legfeljebb évi 3000 Ft adó- kedvezményt lehetett adni. Ennek a kedvezménynek ösz- szege a jövőben 5000 Ft lehet Emelkedik — egyes szakmákban, elsősorban a lakossági szolgáltatási területen — a Rakodót rakodnak Építőiparosok előnyben A kormány nagyon praktikus és lényegbevágó intézkedése teljes mértékben indokolt Adókedvezményekkel serkenti a kisiparosok bizonyos köreit a lakosság igényesebb, teljesebb kiszolgálására. A panaszok, észrevételek serege rohamozza mindmáig az államigazgatás illetékeseit, joggal kifogásolva, hogy vannak helyek, ahol majdnem- hogy hiányoznak a javító, tatarozó, lakásszerelő kisiparosok. Tessék a Dunakanyarban, avagy Budapesten hivatásos kőművest vízvezetékszerelőt találni renováláshoz, korszerűsítéshez, hétvégi üdülésre szánt házak építéséhez. A kialakult helyzet miatt egyformán volt és van panaszolnivalója a magánembernek, a népgazdaságnak és az állam- igazgatásnak. A helyzetet azonban nem lehet állami parancsszóval javítani — csak a gazdasági ösztönzés segíthet, mint máshol is. A kormány tehát kiterjesztette a bővített adó- kedvezményeket — elsősorban az építőiparosokra, valamint a rosszul ellátott területeken dolgozó vagy munkát kezdő szolgáltató iparosokra, magánkereskedőkre. Az adókedvezmények általában olyan tevékenységet érintenek, amelyek a lakosság ellátását szolgálják. Szép számmal vannak magánkereskedők, akik elsőrendű lakossági szükségletek kielégítése érdekében szolgálnak, kereskednek. A legfontosabb érdek a jó ellátás, éppen ezért az egész eddig ismertetett rendelkezés hatályba lépésétől, 1977-től az említett kereskedők szintén kedvezményes adókulccsal adóznak. Az adóátalány megállapításának módosított rendje is valószínűleg újabb ösztönzést ad a lelkiismeretesebb munkára. Annak érdekében, hogy minél több családtag is segítsen a kisiparosoknak, magán- kereskedőknek, az adóáta- iányt többé nem befolyásolja a családtagok foglalkoztatása. Egyszerűsít és munkabiztonságot nyújt az, hogy az adóátalányt a jövőben csak lényeges jövedelemváltozás esetében módosítják, az több éven át változatlan maradhat. Egyszerűsítenek a könyv- vezetési kötelezettségen is. Röviden és vázlatosan ennyit lehet mondani egy várhatóan jó hatású rendelkezésről. Az Idén összesen 940 rakodókanalat készítenek a Közgép ceglédi gyárában, a svéd Volvo cég számára, a kooperációs kapcsolat keretében. Képünk ön a gyár udvarán az emelőszerkezetre kötözik a kész rakodókanalakat. Halmágyi Péter felvétele Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Forgács Egont, hazánk Brazíliába akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Phoumi Vongvichit, a Laoszi Forradalmi Néppárt Politikai Bizottságának tagját, miniszterelnök-helyettest, a Laoszi Hazafias Front főtitkárát és az általa vezetett delegációt tegnap fogadta Púja Frigyes külügyminiszter, dr. Pozsgay Imre kulturális miniszter és dr. Gosztonyi János, oktatási minisztériumi államtitkár/ Dr. Zsögön Éva egészségügyi államtitkár, aki delegáció élén tárgyalásokat folytatott a laoszi egészségügy vezetőivel, tegnap hazaérkezett a magyar fővárosba. Negyvennyolc új lakás Vácott Kedvezmények a munkásfiataloknak A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A fővárosi tanács elnöke, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentést tett a budapesti ötéves lakásépítési terv végrehajtásának helyzetéről. A kormány határozatot fogadott el a lakásépítési kapacitások fejlesztésére és a lakótelepi építkezések tervszerűségének javítását szolgáló intézkedésekre. A pénzügyminiszter javaslatára a kormány módosította az általános jövedelemadóról szóló 1971. évi rendeletét. Az új rendelkezések a többi között további adókedvezményeket biztosítanak a kevésbé fejlett szolgáltatóhálózattal rendelkező területeken a lakosság részére javító, karbantartó munkát vállaló kisiparosoknak és kiskereskedőknek. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. tanulókat foglalkoztatók, nevelők adókedvezménye is. A jövő évtől nő azoknak a kisiparosoknak és magánkeIngatlanértéke: Ezen intézkedések mellett az ingatlanforgalomban, a szerzéskor fizetett vételár és az eladási ár különbözeiéként keletkező jövedelmek adója emelkedni fog. Az eddigi ötéves időhatár kiterjesztésével, az ingatlanok tíz éven belüli értékesítéséből származó jövedelem után kell adót fizetni. A 200 négyszögölet meg nem haladó beépítetlen földterület értékesítése esetén azonban — ha a tulajdonosnak vagy családjának egyéb ingatlantulajdona nincs — a jövőben is csak a szerreskedőknek a száma, akik adójukat egyszerűbb módszerrel, átalány útján fizetik. Eddig évi 80 000 Ft jövedelemig, a,jövőben 100 000 Ft jövedelemig fizetik átalányösz- szegben az adót Az adóátalány összege a jövőben csak lényeges jövedelemváltozás esetében változik. A lakosságnak dolgozó kisiparosok és magánkereskedők legnagyobb részének az adója tehát több éven keresztül változatlan marad. Ez egyszerűsíti az adóztatást és az adózók biztonságát is fokozza. Az iparosok, kereskedők könyvvezetési kötelezettségének könnyítése következtében az adózók több mint 50 százalékának csak egyszerű pénztárkönyvet kell vezetniük. ;ítés és öröklés zéstől számított öt éven belüli eladásból származó jövedelem után kell adóznia. Az örökölt ingatlanok eladásából elért jövedelmek adóztatását érintő szabályok nem változnak. Valamennyi ingatlaneladás adómentes, ha a tulajdonos az eladási árból lakást épít, vagy vásároL Az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos adót az adóhatóság — kérelemre — mérsékelheti, ha az értékesítés kényszerítő körülmények (haláleset, baleset, egészség- romlás síb.) miatt történt.