Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
MAGLÓD Tanácstagi fórum A tájékozódás és a tájékoztatás egyre inkább kedvelt formái a különböző fórumok Legközelebb a járásban november 22-én, Maglódon, a közműfejlesztési hozzájárulás kivetésével kapcsolatos rendeletről tart tanácstagi fórumon tájékoztatót Veress Eszter, a nagyközségi tanács vb-titkára. Ugyanakkor beszélik meg a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága segítségével szervezendő társadalmi munkaakciók feladatait is. Moszkvai séta A Szovjetunióba utaznak November 27-én hatvanket- ten utaznak, öt napra, Maglódról a Szovjetunióba, pontosabban Moszkvába. Negy- venketten a Vas- és Fémipari Szövetkezet dolgozói, s részükre a vezetőség fedezi a költségek egy részét. Monorvidéki ÁFÉSZ Felvásárlótelepek - hárem községben Ha nagyobb a mennyiség, érié mennek Ötmillió forint értékű termény-, gyümölcs- és zöldségféle, valamint élőállat felvásárlását, illetve forgalmazását tervezte az idén a Monorvidéki ÁFÉSZ. Az első három negyedévben már üzleteibe is került 4 millió 360 ezer forint értékű áru, s ez a terv esetleges túlteljesítésére enged következtetni. Az ÁFÉSZ a hozzátartozó községek mindegyikében foglalkozik felvásárlással, bár felvásárlótelepe csak Nyáregyházán működik. A többi helységben a kisebb tételű árut kijelölt boltjai veszik át, a nagyobb tételekért azonban az eladó portájára mennek a felvásárlók. Működési területén a szövetkezetnek 22 átvevőhelye van, ezek közvetítésével az első három negyedévben öszesen 163 PALYASZELI JEGYZET Két siker — kudarc A megyei labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában járásunk mindhárom csapata idegenbeli lépett pályára. Különösen a monoriaknak volt fontos az isaszegi mérkőzés, esetleges győzelem esetén ugyanis megkezdhették volna a felzárkózást a középmezőnyhöz. Nos, a csapat győzött, méghozzá nem is akármilyen arányban. Már 4:0-ra vezetett Monor, amikor szépítettek a hazaiak, 4:l-re majd 4:2-re alakult az eredmény, végül László S. ötre növelte a mo- nori gólok számát, így alakult ki az 5:2_es monori győzelejn. A monori csapatban Domá- nyi a gólokról nem tehetett. Beleki végig jól játszott, Burján a csapat legjobbja volt. Ö, sajnos, súlyos izomszaka- tíást szenvedett a 88. percben. Jól játszott Somodi és Gergely is. Kécskei szintén sok hasznos labdát adott társainak. Halápi. Keményfi, Varga, Ocelka ugyancsak elfogadhatóan játszott. László S. három gólt lőtt: ez a teljesítmény önmagáért beszél. Vasárnap, Nagykőrös ellen, hazai pályán, Monomak mindenképpen győznie kell, s akkor sikerülhet a felzárkózás a középmezőnyhöz. Rangadónak is beillő mérkőzést vívott a Sülysápi KSK j a Gödöllői SC otthonában. A | gödöllői a megyei bajnokság I legkiegyensúlyozottabb csapatai közé tartozik. Tagjai stílusosan játszanak — ezt bebizonyították Monoron és Pilisen is. Sülysáp ellen szintén ők voltak az esélyesebbek. A határtalan lelkesedéssel játszó vendégek azonban keresztülhúzták a számításukat: a mély talajhoz jobban alkalmazkodva, biztos, 3:0 arányú győzelmet arattak, Tóth (2) és Motorai góljaival, s feledtették az elmúlt hetek váltakozó szereplését. Mivel Budaörs legyőzte az éllovas Dunai Kőolaj csapatát, az élre ismét a sülysápiak ugrottak. Vasárnap, hazai pályán, megerősíthetik vezető helyüket, hiszen Budaörsöt legyőzhetik. Tartós hullámvölgybe került a Pilisi KSK gárdája. Ezúttal Szigethalom otthonában kellett hagyniuk a két bajnoki pontot, s a 7. helyre estek vissza. A csapatban mintha megbomlott volna a rend, többen fegyelmezetlenül, lélekte- lenül játszottak. A hátralévő két ellenfél, Érd, és Isaszeg ellen meg lehet szerezniük a két pontot, s akkor felzárkózhatnak az élmezőnyhöz a pilisiek is. (v.—g.) Vecsésiek nyerték meg a November 7. Kupát A KISZ Monori Járási Bizottsága, technikai okok miatt, később rendezte meg a November 7. kispályás labdarúgó villámtornát. A rossz időjárás ellenére, 14 csapat nevezett, indult a versenyen, s a sáros, mély talajú pályán is jó küzdelmeknek lehettünk szemtanúi. Valamennyi gárda nagy lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe, végül a hármas döntőbe Vecsés I., Vecsés II. és a Vecsési VÍZÉP együttese jutott be. A győzelmet a Vecsés I. csapat szerezte meg, 2. lett a Vecsés II. csapat, 3. a VlZÉP gárdája. A győztesnek és a helyezetteknek a kupát és a díjakat Varga Jenő, a KISZ járási bizottságának titkára adta át. Járási labdarúgó bej nőkság ezer darab tojást, 460 mázsa szemesterményt, 786 mázsa zöldségfélét és gyümölcsöt, 150 mázsa sertést és 232 mázsa nyulat vásároltak fel, illetve forgalmaztak. A Monorvidéki ÁFÉSZ a közeljövőben Pilisen, Gombán és Monoron kíván felvásárlótelepet létesíteni. Munkásművelődési hetek Népzene- és népdalest A munkásművelődési hetek keretében, november 20-án, szombaton, 19 órakor népzenééi népdalestet rendeznek a járási művelődési házban. A műsorban fellép Béres János népművész, Béres Ferenc népdalénekes és az üllői citeraze- nekar. Utána, 21 órától, bátyusból. VÁSÁR MONORON Országos állat,- kirakodó, valamint használt autó vásárt tartanak Monoron, november 28-án, vasárnap. XVIII. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM 1976. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Jó élelmiszer-ellátás, korszerű boltok r Új áruházak épülnek Az elmúlt hónapokban, években riportokban számoltunk be a monori járás községeinek kereskedelmi, vendéglátóipari helyzetéről, az üzletek áruellátásáról. Gyakran tudósítottunk egy-egy újonnan épült üzlet, vendéglátó egység átadásáról, megnyitásáról. Korábbi írásaink végén, mintegy összegezésképpen, általában elhangzott a kérdés, milyen a község kereslcedelmi ellátottsága, milyenek a vendéglátóhelyei? Miközben tovább folytatjuk községeinket járó körsétáinkat, egy szakaszt lezárva, a jelen tapasztalatait összegezve, miért ne módosulhatna így a kérdés: milyen a monori járás kereskedelmi ellátottsága, milyen vendéglátó egységeinek színvonala, s mi az, ami javításra, fejlesztésre szorul? Ami mindenképpen örvendetes, az alapvetően fontos, mindennapi élelmiszerekből megfelelő, jó az ellátás. Több új élelmiszerbolt, önkiszolgáló rendszerű ABC-üzlet nyílt az utóbbi években a monori járásban, közöttük a legújabbat éppen a közelmúltban, Ecse- ren, a községrésznyire duzzadt újtelepi rész lakóinak adták Ifjúsági szakcsoport Pilisen Zöldségféléket, gyógynövényeket termesztenek Jut eladásra is Pilisen 1968-ban alakult meg az Akarat Ifjúsági Szakcsoport, amely a múlt évig elsősorban saját ellátására termelt zöldségféléket, s tagjai túlnyomórészt hulladékfeldolgozással foglalkoztak. Tavaly azonban megszervezték a zöldségfélék és egyes gyógynövényfajták nagyobb mennyiségben! termesztését is. Az utóbbiakból az idén mintegy 16 ezer, paradicsomból, paprikából, retekből az év végéig 10 ezer forint jövedelemre tesznek szert, s egyúttal hozzájárulnak az ellátás javításához 'is. Az Akarat Ifjúsági Szakcsoportnak jelenleg húsz tagja van. Eredményekről, tervekről — az MHSZ-klubban át. Az egyre odább tolódó átadási határidő miértjén most nem meditálunk, de látjuk, épül a félig készen is impozáns méretű, látványú magló- di ABC kisáruház. Mihamarabb hozzá szeretne látni az Alsó-Tápió- menti ÁFÉSZ a sülysápi ABC-üzlet építéséhez. Várják, nagyon1 is megérdemlik a tágas előadóterű, megfelelő raktárakkal rendelkező üzleteket a vecsésiek is: ABC- üzletek építése náluk is szerepel a tervekben. A községek élelmiszerellátása jó, ma már a legkisebb község boltjában is megtalálható a hűtőszekrény, hűtőpult, mind választékosabb, kelendőbb a bennük levő mélyhűtött, félkész áru, viszont a kenyér és a péksütemény körül nincs minden rendben, sok helyütt késői és hiányos a szállítás, vagy a minőség nem megfelelő. Gyakran megesik — s emiatt joggal bosszankodnak a vásárlók —, hogy rövidebb-hosz- szabb időre bezár egy-egy kisebb üzlet. Persze, az egy-két személyes üzletek esetében betegség, szabadság miatt, bizony, olykor a bezárás elkerülhetetlen, mégis kívánság: ha lehet, az üzletvezetők időben tájékoztassák vásárlóikat a zárva tartás várható időtartamáról. Vasad kis község, szép ABC- üzletéről az átadást követően, évekkel később is így írtunk: „Máig sem tudnak betelni vele.” Sülysáp üzletei „szépek, de kicsinyek”. Ecser: „sokat jármit a kereskedelmi ellátottság”. Pilis ABC kisáruháza „nemcsak a jelen — a jövő vásárlói igényeit is kielégíti”. „A lehető legjobb helyen, a vasútállomás mellett épült fel a monori és a gyömrői ABC élelmiszerüzlet” — írtuk megint máskor. Megnyugtató, hogy jól alkalmazkodó az üzletek nyitva tartási ideje: nagyközségeinken kívül, ma már a legkisebbekben is található olyan élelmiszerbolt; amely reggel öt-hat órától este hat-hét óráig árusít. Furcsamód egyik nagyközségünk, Sülysáp a kivétel: ott nyitnak ugyanis legkésőbb az üzletek, s ott zárnak a legkorábban : 15—16 órakor, valamennyi üzlet .lehúzza a redőnyt Nyitva tartásról, forgalomról beszélve, akár külön téma is lehetne a szombati bevásárlás. A szombatok forgalma rendkívüli, ismert az élelmiszerboltok zsúfoltsága, a pénztárak előtti tumultus. Igaz, több üzletben pótpénztár is üzemel olyankor, sok helyütt azonban a szűkös eladótér nem teszi lehetővé a több pénztárgép beállítását. Viszont megértőén látnunk kell: a kereskedelem egész héten mégsem rendezkedhet" be a szombati csúcsforgalomnak megfelelően. Kicsit. nekünk, vásárlóknak kellene 'megszívlelnünk a jó tanácsot, s a hét végi nagy bevásárlás helyett, bizonyos áruféléket már hét közben beszereznünk. Jandó István A nap kulturális programja MOZIK Gomba: Egy királyi álom. Monor: Cirkusz. Űri: Halálos tánc. Vecsés: Flórián kapitány I.—II. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 17-től 20 óráig, az irodalmi színpad, 18.30-tól 21-ig, az ifjúsági klub összejövetele. Gombán, 17-től 19-ig: könyvtári órák. Gyomron, 13tól: zenetanfolyam. Maglódon, 18-tól 22-ig: az ifjúsági klubban TIT-előadás, Szerelem, házasság címmel, 14-től az 1. számú iskolában a honismereti, a 2. számú iskolában, 17-től, a bélyegszakkör foglalkozása. Péteriben, 18-tól 22-ig: az ifjúsági klub összejövetele, 19- től 20-ig: sportvezetőségi értekezlet. Együtt a vadászokkal Súlyos botrány a Péteri-Mnglód mérkőzésen Cyömrö fölényes győzelme A járási labdarúgó-bajnokságban legutóbb két elmaradt mérkőzést játszottak. Pálya- betiltások miatt, a Péteri— Maglód mérkőzést Gyomron, az Ecser—Gyömrő találkozót Üllőn bonyolították le. Üllőn sportszerű mérkőzést láthattak a nézők, Gyomron viszont botrányba fulladt a találkozó. ★ Maglód—Péteri 1:0 (félbeszakadt) Gyömrő, 300 néző. Vezette: Márk. Az ideges hangulatú mérkőzésen Füleki (Maglód) már a 13. percben a kiállítás sorsára jutott. Kemény belemenések tarkították a mérkőzést, mindkét csapat kivette részét az adok-kapok harcból. Maglód, P. Nagy II révén, tíz emberrel is vezetést tudott szerezni. A 43. percben, egy kemény belemenés után, a két csapat játékosainak egy része összeverekedett, Márk játékvezető közéjük ugrott, s Végh, a Péteriek középhátvédje, ököllel az arcába vágott. A bíró lefújta a mérkőzést. Csak elítélni tudjuk az újabb botrány okozóit. Reméljük, a járási labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága példás ítéletet hoz a vétkes játékos és a péteri csapat ügyében egyaránt. Gyömrő—Ecser 5:0 (4:0) Üllő, 200 néző. Vezette: Fehér. Az első félidőben a gyöm- rőiek tetszetősen és jól játszottak, s 4:0-ra elhúztak. Szünet után lefékeztek, s már csak egy gólt tudtak szerezni. Góllövő: Oldal Á. (4), Gudra. <—é—) Az MHSZ vecsési székházában nyilvános klubköz"vűlést tartottak, melyen az eddigi eredményekről és a jövő év terveiről tanácskoztak. Kovács László, az MHSZ járási titkára, ünnepi beszédét mondja. Mellette Petrányi Lajos a lövészklub vezetője, tőle jobbra Kiss Lajos, az MHSZ-szervczet vecsési titkára. A klubnak egyre több lánytagja van, akik a fiúkkal egyenértékű MHSZ-munkát végeznek. Képünkön a résztvevők egy csoportja látható. Ifj. Fekete József felvételei Nyulak, őzek, élmények Úttörőszobát rendezünk be Izgatottan lesték a bénye- kávai általános iskola tanulói a tornyosuló felhőket, ugyanis számukra izgalmas két nap ígérkezett: a Budapesti Közlekedési Vállalat vadásztársaságának felkérésére, nyúlbe- íogáson vettünk részt, Úri határában. Mindnyájan kitörő lelkesedéssel fogadtuk a vadászat hírét. Kíváncsian vártuk, milyen járművel visznek ki minket a határba. Meglepetésünkre és örömünkre kényelmes autóbusz jött értünk. A párás, borús idő ellenére, a lelkesedés, a jól bélelt ruha és az izgalom átmelegített bennünket. Feladatunk az volt, hogy a kifeszített hálókba hajtsuk a nyulakat. — Indulás! — hangzott fel a várva várt szó. Elkezdődött a hajsza. A nyulak rémülten kapták fel í fejüket a nagy zajra. Négy hajtás volt. Délután már kicsit fáradtan ültünk a buszon, de azért szívesen ké- i szültünk a következő napra, melyen a határban meglepetés fogadott bennünket, mert nemcsak mi siettünk a vadászok segítségére, hanem szovjet katonák is. Próbálgattunk velük beszélgetni, tanáraink segítségével megértetni magunkat. Nemcsak nyulakat, hanem őzeket is láttunk. Az őzek keltették fel leginkább érdeklődésünket. Nem ritkaság felénk sem, de ilyen közelről eddig csak az állatkertben láthattuk őket. Délután elbúcsúztunk a vadászoktól és a katonáktól. Munkánk eredményeként 117 nyúl fickándozik a hálóban, aminek nagyon örültünk. A vadásztársaságtól kapott pénzt, a mintegy 3 ezer 500 forintot egy úttörőszoba kialakítására és berendezésére fordítjuk, Káván. Cselovszky Márta, a bénye-kávai általános iskola 8. osztályos tanulója