Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA III. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1976. OKTOBER 1., PÉNTEK Befejeződtek az értékelő taggyűlések A beszélgetések tanulságai Rövidesen Gödöllő kommu­nistáinak is átadják az új párt­tagsági könyveket. Az ünnepi eseménnyel lezárul az idei nártév fontos szakasza. A kongresszus és a Központi Bi­zottság határozata nyomán le­zajlott beszélgetések igen hasznosnak bizonyultak mind az egyén, mind a pártszerve­zetek, vezető testületek szem­szögéből. Felszínre kerültek olyan gondok is, amelyekről másképpen aligha szerezhet­tek volna tudomást, amelyek rendezése jó hatással lehet a párttag további munkájára. Nagyon sok ötlet, javaslat is elhangzott a pártszervezet, az üzem, vállalat munkájának javítására. A párttagság vélemény­nyilvánításában mindenütt kifejezésre jutott a XI. pártkongresszus határoza­taival való cselekvő eg5ret- értés. Ezt állapította meg Gödöllő vá­ros párt-végrehajtóbizottsága a beszélgetések, illetve az érté­kelő taggyűléseit tapasztalatai­ról, tanulságairól szóló állás- foglalásában. A párttagok jelentős részé­nek az volt a véleménye, ha­sonló beszélgetésekre, eszme­cserére máskor is sort kellene keríteni. A taggyűléseik természetesein nemcsak a beszélgetések ta­nulságainak összegezését tar­tották feladatuknak. Meghatá­rozták azokat a tennivalókat, amelyek a tagság részéről el­hangzott javaslatok megvaló­sítását szolgálják. Következetesebben, rendsze­resebben — ezek voltak a visz- szatérő fogalmazások a beszél­getéseken a taggyűlések ösz- szegezésében. Következetesebb munkát és számonkérést a pánt életben, a gazdasági mun­kában és a tömegszervezetek irányításában; rendszeresebb értékelést a párt- és tömeg­szervezetekben végzett mun­káról. Rendszeresebb tájékoz­tatást a pártcsoport-bizalmiak- nak, az intézményeken, üzeme­ken belül a helyi tervekről, feladatokról és eredményelvről. A beszélgetésen részt vevő párttagok — hivatásokhoz hí­ven — munkahelyük minden kér­déséről véleményt nyilvá­nítottak. A Gödöllői Gépgyárban, a Ganz Árammérőgyárban bírál­ták a munka szervezetlenségét, a bérpolitika fogyatékosságait, az élőmunkával való gazdálko­dás hiányosságait. Az Agrár- tudományi Egyetemen az ok­tató- és kutatómunka bürok­ratizmusának csökkentését, a személyzeti munka javítását szorgalmazták. Ha a jég veri a háztájit Sokféle kár érheti a szántó­földi, kerti növényt, amíg a betakarításra sor kerül. Az egyik legveszélyesebb a jég­verés, amellyel éppen Pest megyében gyakran kell szá­molni. Különösen a ceglédi és a dabasi járásnak szinte a tel­jes területe, de a gödöllői jó része is jégveréses terület. Az elmúlt évben februártól szeptember végéig 42 alkalom­mal esett jég a Pest megyei községek határában. Több mint kétezer jégkárra fizették akkor 8 és fél millió forint kártérítésit. A kártérítés fejében kapott összeg nagysága sok körül­ménytől függ. Így a fajtától, a terület nagyságától és attól, hogy a jégveréses területen másodvetéssel csökkentették-e a kárt? Az sem mindegy, hogy helyben vetett vagy pa­lántáról nevelt növény ment-e tönkre Egyes növényeket, mint például a szőlőt, a gyü­mölcsöt és a fűszerpaprikát, vagy éppen a díszvirágokat külön elbírálásban részesíte­nek. Ugyanígy nagy körülte­kintést igényel a fóliás termé­nyek védelme. A zöldségfé­léknek már most is a felét a háztáji gazdaságok adják és ezen belül mind több a fólia alatt termesztett. Ezek a nö­vények azonban kényesebbek, könnyebben károsodnak. Újdonság — és az eddig be­érkezett jelentések szerint ke­vésbé ismert a termelők köré­ben —, hogy a mezőgazdasági, épület-, sőt lakásbiztosítást is ki lehet egészíteni jégbiztosí­tással, amely a kukoricára és a burgonyára terjed ki. k. m. JANUAR 1-TÖL Kistermelők adókedvezménye Beszámoltunk már arról, hogy készül a mezőgazdasági kistermelők, tehát a háztáji, az egyéni és kisegítő gazdasá­gok adózására vonatkozó és 1977-ben hatályba lépő új jog­szabály. Célja az adóztatás egyszerűsítése. Az új rendelke­zés célja, hogy fokozza a la­kosság élelmiszer-szükségleté­nek egyharmadát kielégítő kis­termelők zöldség-gyümölcs- termelési és állattenyésztési kedvét. A jelenlegi adómegál­lapítások csak a különösen nagy jövedelmű, illetve idegen munkaerőt rendszeresen fog­lalkoztató termelők esetében maradnak érvényben. Pest megyében 125 ezer kis­gazdaság után fizetnek adót. A gazdaságok közül 30 ezer a háztáji, a többi egyéni, vagy kisegítő gazdaság. A megye lakosságának tehát tekintélyes részét közvetlenül érinti a ké­szülő új rendelkezés, az pedig, hogy jövőre megszűnik a kü­lön megállapított boríorgalmi adó, 60 ezer szőlősgazdát. A bortermelők egyéb jöve­delme után kivetett adójába építik be a borforgalmi adót. A készülő jogszabály terve­zetét a Pénzügyminisztérium megküldöfcte a Hazafias Nép­front megyei bizottságának, hogy az érlekeltekkel széles körben előzetesen megvitat­hassák. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága úgy döntött, hogy a tervezet felett Alsónémediben rendez vita­fórumot, amelyre meghívja a zöldség-gyümölcstermelő és állattenyésztő kistermelők egy csoportját a megye egész te­rületéről. A fórum pontos idő­pontját még nem határozták meg, de lehetséges, hogy rö­videsen sor kerül rá. A készülő jogszabállyal kap­csolatban o fórumon elhangzó javaslatokat, észrevételeket a népfrontbizottság felterjeszti a Pénzügyminisztériumba, ahol azokat a jogszabály végleges megszövegezésénél a lehetőség határain belül figyelembe ve­szik. , f Jelentősnek minősítette a párt-végrehajtóbizottság azo­kat az információkat, amelye­ket a párttagok személyes dol­gaikról mondtak el: terveikről, céljaikról, egyéni gondjaikról, vagy akár sérelmeikről. Ä beszélgetések egyik leg­főbb tanulsága — ellentétben némely kételkedők előzetes véleményével —, hogy noha a párttagok egyéni gondjaikról I is nyíltan szóltak, megoldásuk- I hoz esetenként a felsőbb szer­vek segítségét is leérték, alapjában véve a közösség­ről mondtak véleményt, a közösségért emelték fel szavukat. Sehol sem kérdőjelezték meg a központi határozatok helyes­ségét, gyorsabb megvalósításu­kat viszont mindenütt követel­ték. A tagkönyvek ünnepélyes át­adásával lezárul a tavasszal elkezdődött beszélgetéssorozat, de a pártmunkában ez inkább olyan állomás, ahol csak egy pillanatra állhatunk meg. A politikai,* ideológiai, tagneve­lő, oktatási munka egyébként sem szünetelt. A beszélgetés tanulságait levonva, az ezek nyomán kitűzött feladatok és a „szokásos” teendők nem en­gednek szünetet. Az ünnepi taggyűlések után lassan készül­ni kell az éves beszámolásra, ahol már arról is számot le­het és kell adni, mi valósult meg az intézkedési tervekben meghatározott célokból.' K—P Megyei küldöttel választanak Ifjúsági páriámén i Pécsien A Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ igazgatósága, párt- és KISZ- vezetősége ifjúsági parlament­re hívja a szövetkezet fiatal dolgozóit. Az összejövetelt ok­tóber 4-én, hétfőn délután két órakor tartják a péceli 9-es számú vendéglőben a Maglódi úton. Az ifjúsági parlamenten Duka Gyula, az ÁFÉSZ elnö­ke beszámolót tart a fiatal Sizövetikezeti dolgozók élet- és munkakörülményeiről. Ezt kö­vetően Gera László KISZ-tit- kár tájékoztatja a megjelente­ket a KISZ IX. kongresszusa határozatai alapján összeállí­tott KISZ-alapszerveizeti akció- programról. A vitát, s a hozzá­szólásokat követően választot­ták meg a küldötteket, akik a megyei ifjúsági parlamenten képviselik a Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ-nél dolgozó fiatalokat. Tolcsvaiék Hévízgyörkön FhUdlök találkozója A Galgavidéke ÁFÉSZ igaz­gatósága, párt- és KlSZ-szer- vezete október 3-án, vasárnap délelőtt 10 órakor ifjúsági par­lamentet rendez. A fiatal szö­vetkezeti dolgozók találkozójá­ra a hévízgyörki művelődési otthonban kerül sor. Az össze­jövetel első részében hangzik el beszámoló, majd ezt vita követi. A program befejezése­ként műsort ad a Szélkiáltó együttes és a Tolcsvai-trió, Fásítási program, tűzvédelmi ankét Október 4-én, hétfőn elnök­ségi ülést tart a zsámboki nép­frontbizottság. A napirendek során többek között megtár­gyalják a fásítási program ter­vezését, valamint a szülői munkaközösség megválasztá­sának feladatait. Ugyanezen a napon tart ülést az ikladi nép­frontbizottság. Az ülésen meg­beszélik a lakóházi tűzvédelmi ankét előkészítésével kapcso­latos teendőket. FELNŐTTEK TORNARUHABAN Veresegyházi hét vége Hévízgyörkön A veresegyházi művelődési központ művészeti csoportjai ismeretterjesztő szakkörei és klubjai már szeptemberben megtartották első összejöve­teleiket. Októberben már az évadra szóló munkaterv sze­rint szervezik a programokat. A hét minden napján meg­telnek a művelődési központ és .a hozzá kapcsolódó ifjúsági ház termei. Rendszeresen, hetenként járnak a művelődési központ­ba a kisállattenyésztők, a nyugdíjasok, a kismamák klubjának tagjai, s működik az intézményben ifjúsági és gyermekklub. Öntevékeny művészeti csoportjaik járá­sunk határain túl is ismer­tek; a. Forrás színpad, a nép­dalkor, a néptáncegyüttes, a citerazenekar és nem utolsó sorban a járási képzőművé­szeti kör és az énekilcar. Kedden és csütörtökön este tornadresszes felnőttekkel te­lik meg a művelődési köz­pont nagyterme:. az első na­pon férfiteremsport, a máso­dik napion női teremsport van a programban. A veresegyhá­zi csoportok foglalkozásairól és a község életéről a fotó­szakkör tagjai készítenek ma­radandó felvételeket. Népi mulatsággal kezdődik a művelődési központ októ­beri rendezvénysorozata, 3-án, vasárnap délután lesz a szü­reti felvonulás, majd utána éjfélig a szüreti bál. A For- rássíúdió fellépte következik a programban ezután: 8-án és 9-én országos módszertani be­mutatót tartanak Gyöngyö­sön. Hasznos kezdeményezés in­dul útjára ebben a hónapban, melynek az a célja, hogy erő­sítse a közművelődési kap­csolatokat járásunk művelő­dési intézményei között. Ok­tóber 9-én, szombaton Veres- egyházi hétvége lesz Hévíz­györkön. A vendégségbeérke­ző klubok és művészeti cso­portok tagjai délelőtt a Gal- ga menti faluval ismerked­nek, délután pedig a vendé­gek mutatják be nagyközsé­güket vetített képekkel. A következő program címe ta­pasztalatcseréről árulkodik: „Mi Veresegyházon így csi­náljuk. Ti hogy csináljátok?’' Később, öt és hat óra között a művelődési központ képző- művészeti és honismereti kö­re kiállításon mutatkozik be. Este Horváth Lajos, a nagy­község monográfiájának író­ja tart vetítettképes előadást Veresegyház történetéről. A jó ötlet reméljük, köve­tőkre talál, s ezentúl nem lesz ritka, hogy járásunk művelődési házai kicserélik tapasztalataikat. Veresegyház első a sorban, s gondoljuk e látogatást viszonozzák a hé- vizgyörkiek.. Kedvet kaphat­nak a fellépésre a veresegy­házi csoportok 10-i, vasárnapi bemutatója után, melyet es­te ismerkedési bál követ. A művelődési központ cso­portjai nem csupán egymás­sal találkoznak, gyakran ren­deznek kirándulásokat és nyílt napokat is.'E hónapban az ifjúsági klub a ceglédber- celi cserebere fórumon vesz részt. A képzőművészeti kör klubdélutánt rendez a szín­házteremben, s valamennyi művészeti csoport fellép ebben a hónapban a nagyközségi ta­nács költségvetési üzemének dolgozói előtt. — őr — SPORT -t- SPORT + SPORT + SPORT Kikapott a GEAG és az Aszód Gólokban gazdag volt a já­rási labdarúgó-bajnokság va­sárnap lejátszott fordulója. Eredmények az I. osztályban: A Galga-völgy műemlékei A Kartali r. k. templom a Fő utca melletti téren álló, egy homlokzati tornyos, egyhajós, korai eklektikus épület. A templom 1885-ben épült Pet- róczy László és a község lakos­ságának költségén. Jól gondo­zott műemlék. Hatalmas parkban helyezke­dik el Túrán a Schossberger bárók egykori kastélya. Az egy emeletes, téglány alapraj­zú, 1883-ban francia neorenc- szánsz stílusban épült eklekti­kus kastély Ybl Miklós alkotá­sa. A környezetébe nagyszerű­en illeszkedő, hangulatos épü­let rohamos pusztulását meg kellene akadályozni. A kastélyt keretező park elhanyagoltsága szembetűnő. A. I. (Kresz Albert felvételei) Honvéd Malinovszkij—Zsám- bolt 5:1, Mogyoród—Aszód 2:0 (meglepetés!), Pécel—Túra 4:1. Bag—GEAC 5:1 (meglepetés!). Veresegyház—Kartal 1:0, Gal- gahévíz—Hévízgyörk 2:1 ée Dány—Galgamácsa 4:0. A tabella állása: 1. Hévízgyörk 5 4 — 1 14-10 2. GEAC 5 4 — 1 9- 7 e 3. Veresegyház 5 3 1 1 16- 4 7 4. Bag 5 3 — 2 16- 9 6 5. Aszód 5 3 — 2 14- 7 6 6. Kartal 5 2 1 2 8- 5 5 7. Galgahévíz 5 1 3 1 9- 8 5 3. Túra 5 2 1 2 11-14 5 9. Mogyoród 5 2 — 3 11-10 4 10. Dány 5 2 — 3 9- 9 4 11. Pécel 5 1 2 2 9-10 4 12. HMSE 5 2 — 3 10-12 4 13. Zsámbok 5 1 1 3 7-11 2 14. Galgamácsa 5 — 1 4 2-29 1 A II. osztályban lejátszott találkozók eredményei: Szada —Kartal 2:2, Dcmony—GSC II 4:1, Isaszeg II—Erdőkertes II 0:6. A tabella: 1. Erdők. II. 3 3-------17- 1 2. Szada 4 2 2 - 12-8 3. Kerepes 3 2 — 1 12- 6 4. Kartal 4 5. Domony 3 6. Valkó 2 7. Nagy tar. 3 8. GSC II. 4 9. Isaszeg 4 112 10-10 111 8-10 16-7 2 4-9 3 5-11 3 5-17 1 — 1 — 1 — 1 — Úttörők, kis- és nagypályán Városunk általános iskolai sportbizottsága az úttörő-olim­pia soron következő versenyeit, a kis- és nagypályás labda­rúgó-mérkőzéseket szervezte meg a hét elején. A csapatok a GSC, illetve a GEAC sport­pályáján mérték össze erejü­ket. A kispályás bajnokság végeredménye: 1. Légszesz ut­cai ált. isk. 5 pont, 2. Imre utcai ált isk. 3 pont, 3. Illés István úti ált. isk. 2 pont. A kispályán ugyancsak a Légszesz utcai általános iskola úttörőiből összeállított csapat győzedelmeskedett 6 ponttal, a 2. és 3. helyen az Imre utcai és a Petőfi Sándor általános iskolák együttese végzett 4—4 ponttal. A magasabb szintű — tavasszal megrendezendő — versenyre mindkét kategóriá­ból egyaránt a Légszesz utcai általános iskola úttörői kerül­tek tovább. *

Next

/
Thumbnails
Contents