Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-05 / 235. szám

tfEcm A könyvek megyei ünnepe 1976. OKTÓBER 5., KEDD A z október az utóbbi né­hány esztendőben a kul­túra hónapjává lépett elő. Nemcsak azért, mert har­mincegy napon át a művelődés- történet bőséges anyagát, a ré­gészeti, történeti, néprajzi tu­dományos kutatások új ered­ményeit és egyéb érdekes lát­nivalók sokaságát tárják a kö­zönség elé a múzeumok, kiál­lítási termek és a képtárak. Azért is, mert ekkor rendezik meg évről évre az őszi megyei könyvheteket csakúgy, mint a műszaki könyvnapokat. Az egyik általában az olvasóvá nevelést tűzi ki céljául, a má­sik viszont a szakműveltség fo­lyamatos gyarapításának a szükségességére sarkall, A könyv — gyakran kimond­tuk, leírtuk már, —, az isme­retszerzés egyik fontos forrá­sa. Az embernek ugyanis arra nincs lehetősége, hogy minden olyan ismebetet, amelyre kí­váncsi, személyes tapasztalat útján szerezzen meg. Érdeklő­dését azonban kielégítheti a rendszeres olvasással. Az olvasó ember, miközben magára is­mer a történet egyik vagy má­sik szereplőjében, ismerkedik is önmagával. Élő alakokat, összefüggő képeket, emberi sorsokat lát maga előtt, önma­gát különböző alakokban és helyzetekben képzeli el, erköl­csi és társadalmi kérdésekről alkot véleményt, egyetért az íróval vagy magában vitatko­zik vele. Közben ismerkedik a világgal, amely mind széle­sebbre tágul körülötte, s fel­tárja titkait. A könyv — mindenki számá­ra elérhető. A tapasztalat még­is az, hogy sokan még mindig nem szentelnek időt arra, hogy barátkozzanak az olvasnivaló­val, saját könyvtárat rendezze­nek be, vagy beiratkozzanak, s ezzel tegyék teljesebbé, gaz­dagabbá saját életüket. A legfrissebb adatok szerint Pest megye tanácsi könyvtá­rainak 110 ezer, szakszervezeti könyvtárainak pedig 32 ezer 600 beiratkozott olvasója van. Azaz: a megye lakosságának alig több mint 15 százaléka tagja valamelyik, a megye te­rületén működő intézménynek Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak ennyi ember olvas, hiszen arról máig sem készült kimutatás, hogy a mintegy kétszázezer bejáró dolgozó közül hányán tagjai a munkahelyi könyvtáraknak. Arról sem lehet kimutatást ké­szíteni, hogy a kikölcsönzött könyvet hányán olvassák el olyanok — elsősorban a csa­ládtagokra gondolunk —, akik nem tagjai a könyvtáraknak. S arról sincsenek pontos adata­ink, hogy a megyében lakók közül hányán vásárolnak rend­szeresen, vagy éppen alkalom­szerűen könyveket. Mégis, mind ennek ellenére: a lakos­ság jó része rendszertelenül olvas és sokan élnek még úgy, hogy megnövekedett életszín­vonaluk ellenére sem igény­lik a könyveket. Pedig a könyv a műveltség eszköze, nélkülöz­hetetlen társ az életben, a munkában egyaránt. Az őszi megyei könyvhetek legfőbb célkitűzése: eljuttatnia könyvet azokhoz is, akik eddig érdektelenül haladtak el a könyvüzlet kirakatai előtt, akik még nem érzik az igényét an­nak, hogy tudásukat a könyvek olvasásával gyarapítsák. Az egy hónapon át tartó akció ke­retében a megye sok települé­sén nemcsak a könyvek köl­csönzésével és eladásával fog­lalkozók, hanem a társadalmi szervezetek is az eddiginél töb­bet kívánnak tenni a könyvek népszerűsítéséért. A háztól há­zig akciótól az író—olvasó ta­lálkozók megrendezéséig az ol­vasóvá nevelésnek igen sok módja van. Könyvankét, iro­dalmi est, könyvkiállítás, olyan regények propagálása, amelye­ket már filmekből, tv-játékok- ból ismernek az emberek, iro­dalmi vetélkedők vagy éppen a helyi könyvtár látogatásának megszervezése mind-mind módja lehet az érdeklődés fel­keltésének. Az abonyi megyei megnyitót követően egyre több települé­sen indul el újra és újra hódí­tó útjára a könyv, s jut el mindazokhoz, akik többet akarnak tudni, hogy jobban végezhessék munkájukat s ért­sék is mindazt, ami a világban és szűkebb környezetükben történik. S itt kapcsolódik az őszi megyei könyvhetek gaz­dag programjához az októbei 8-án kezdődő műszaki könyv- navok rendezvénysorozata. A műszaki könyvek közvetí­tik számunkra a tudományos kutatások legújabb eredmé­nyeit, az új műszaki technika ismereteket. A műszaki könyv- napok főszereplői, maguk a műszaki könyvek és ezek ki­adói, terjesztői. A választék, az előző évekhez hasonlóan, a2 idén is igen gazdag. Nyolc ki­adó ötvenöt müvet jelentet meg több, mint négyszázezer példányban ezekben a napok­ban. Közülük tizenkettő első­sorban a szakmunkások, ti­zennyolc a technikusok, hu­szonöt pedig a mérnökök és közgazdászok munkájához kí­ván segítséget nyújtani. Az érdeklődés már most Igen nagy. Pest megyében például eddig harminc vállalat, intéz­mény jelentette be, hogy részi kíván venni a műszaki köny­vek propagálásában. A többi között a DCM, a Forte, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyára, az Egyesült Villamosgépgyár és a Csepel Autógyár Is. A művelődésnek, a szellemi javak gyarapításának sokféle módja van. Ezek közül az egyik, s talán a legfontosabb a könyv forgatása, az olvasás, ami semmi mással nem pótol­ható. A könyvek októberi ün­nepe akkor tölti be rendelteté­sét, ha segít abban, hogy az emberek minél nagyobb szám­ban megtalálják az utat az ér­deklődésüknek, műveltségük gyarapításának legmegfelelőbb könyvekhez. Prukner Pál Mindenki iskolája a rádióban Irodalomelméleti, történelmi sorozatok A Magyar Rádió is kiveszi részét abból az akcióból, ame­lyet a felnőttek továbbtanulá­sára indítottak Mindenki is­kolája címmel. Amint az Is­kolarádió vezetői elmondot­ták : műsoraikkal segítséget szeretnének nyújtani azoknak, akik már részt vesznek szer­vezett oktatási formában s szeretnék fölébreszteni a ta­nulási kedvet azokban is, -kik még nem szánták rá magukat a továbbtanulásra. A hallot­takat természetesen azok is hasznosíthatják, akik már el­végezték az általános iskola osztályait, de szükségük van tudásuk felfrissítésére. A tanév első felében a VII. osztályosoknak, 1977 feb­ruárjától júniusáig pedig a Vili. osztályosoknak sugároz­nak műsort magyar nyelv és irodalomból, valamint törté­nelemből hetenként egy-egy alkalommal, 30 percben. A történelmi összefüggések jobb megértéséhez adnak fo­gódzót a dolgozók általános iskolája VII. és VII. osztályo­sainak indított történelemi«: kék. Kéthetenként jelentkezik a mindenki iskolája konzultá­ciója. A hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy az adások­ban hallottakkal vagy az is­kolában tanultakkal kapcsola­tos kérdéseikre az egyes tan­tárgyak avatott szakemberei­től kapjanak választ. Mivel a közvetített ismere­teket egyszeri hallás után ne­héz feldolgozni, ezért az adá­sokkal egyidőben a rádió va­lamennyi műsorát megjelen­tetik magnetofonszalagon. Sajátos formanyelv A Dunakanyar fotóklub váci kiállításán Tizenkilenc esztendeje Vá­cott alakult egy fotóklub, amely több névváltozás után a Dunakanyar elnevezést kap­ta. Eddigi eredményeikről, si­kereikről tanúsítódnak a ki- álítások vendégkönyvei. Egy bejegyzés az elsők kö­zül: Tanulságos és kissé meg­hökkentő ez a kiállítás, az új irányt kereső és néha találó megoldások felvonulása. S egy az újabb keltűekből: A téma és a technika sokrétűsé­ge mellett közös vonása a ki­állított képeknek a különös meglátása, s meglepő rögzíté­se. A Dunakanyar fotóklub ti­zenkét alkotójának 75 művét mutatja be az a tárlat mely vasárnap délelőtt 10 órakor nyílt a váci Madách Imre mű­velődési központban. Albertini Fiatal művészek tábora volt Leányfalun4 A közművelődés új formáit keresik A szentendrei járásban már korábban is többször kezde­ményezték, hogy a Dunaka­nyarban élő és alkotó írók, művészek találkozzanak egy­mással, az olvasókkal, hiszen ez a táj vonzza az alkotókat, a művészetek barátait, ugyan­akkor irodalmi és művészeti hagyományokban is gazdag ez a vidék. A leányfalui művelő­dési ház tavaly óta rendsze­resen fogad fiatal művészeket, lehetőséget ad nekik a bemu­tatkozásra, a közönséggel való találkozásra. A leányfalui fó­rumon a bemutatkozás mel­lett arra is mód nyílt, hogy a különböző művészeti ágak képviselői egymás tevékeny­ségét, a művészetről alkotott felfogását megismerjék, embe­rileg közelebb kerüljenek egy­máshoz. A havonta megtar­tott találkozók érdekes szín­foltot jelentettek a község közművelődésében és egyre több fiatal művész vett részt a leányfalui fórum munkájá­ban. A találkozók során ér­lelődött meg az a gondolat is, hogy évente legalább egyszer, több napos program kereté­ben, találkozzanak egymással a résztvevők, értékeljék a tapasztalatokat, vitatkozzanak, beszéljék meg a további együttműködés lehetőségeit, formált. A KISZ Központi Bizott­ságának a fiatal művészek kö­rében végezendő feladatokról szóló határozatának szellemé­ben a járási pártbizottság is támogatta a kezdeményezést, és sokat segített abban, hogy a fiatal alkotók — írók, köl­tők, muzsikusok, képzőművé­szek — a közelmúltban há­romnapos táborozásban vet­tek részt Leányfalun, melynek általános tanulságait érdemes összefoglalni. A rendezők 20—30 fiatal al­kotó részvételére számítottak, de nem jöttek össze ennyien. A tábor időpontját szeptember 14-e és 16-a között úgy vá­lasztották, hogy ne ütközzön a kőszegi országos költőtalál­kozó dátumával, de sajnos az utóbbi találkozó szervezési problémák miatt elhúzódott. Pontosan erre az Időszakra esett, ezért több fiatal nem tudott eljönni Leányfalura. A rendezők gazdag progra­mot szerveztek. A különböző előadások, viták, beszélgetések mellett a tábor fiatal művészei találkozókon vettek részt. El­látogattak az Óbudai Tsz-be, a Lenfonó- és Szövőipari Vál­lalat budakeszi gyárába, a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár pomázi gyáregységébe, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnáziumba, szocialista bri­gádokkal találkoztak, beszél­gettek. Sajnos, nem mindenütt sikerültek egyformán jól ezek a találkozók, részben a fiatal művészek, részben a vendég­látók hibájából. ­A tábor befejező program­jaként a fiatal művészek egész napos kiránduláson vet­tek részt a Dunakanyarban, majd találkoztak a megye, a járás párt- és állami vezetői­vel, a Dunakanyarban élő írókkal. A találkozón részt vett dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyette­se, Matók Lajos a szentendrei járási pártbizottság első titká­ra, Rozgonyi Ernöné dr., a já­rási hivatal vezetője. Ott voltak Hegedűs Géza, Karinthy Fe­renc és Szeberényi Lehel írók is. A kötetlen baráti beszél­getés során érdekes gondola­tot fogalmaztak meg a részt­vevők. A legfontosabb az, hogy tovább kell haladni a meg­Kedves bópeer...! Bemutató a Pesti Színházban HÁROM ÉVE olvashattuk először — az Űj írásban — Déry Tibor kisregényét, majd megismerkedhettünk televí­ziós átdolgozásával, most pe­dig a Pesti Színház tűzte mű­sorára a Kedves bópeer...-t. A sajátos Déry-humorral és öniróniával megírt mű témája az elaggott emberi test, és e megállíthatatlan biológiai fo­lyamattal perlekedő, önmagát fiatalnak érző lélek konfliktu­sa. Az önirónia akikor nyilvánul meg, amikor lépten-nyomon kiderül, hogy ez az ifjú lélek bizony mennyire nem ifjú; hogy éppúgy cipeli magával két évtized nyűgeit, a zsörtölő- dést, az öncélú szokásokat, az előítéleteket, a világ megveté­sét, mint ahogyan a testet is hatalmába keríti százféle nya­valya. Az öregség ráncai nem­csak a test, hanem a szellem ráncai is — néz a tükörbe Déry Tibor, s nem nehéz fel­ismernünk a Kedves bópeer...! önfricskázó iróniájának folyta­tását és kiszélesedését a későb­bi Déry-művekben, A félfülű, a Kyvagiokén vagy a A gyil­kos és én lapjain. A Pesti Színház Bópeerje, a vendégként játszó Major Ta­más a legteljesebben közvetí­tette számunkra ez a mondan­dót Míg annak idején a tele­víziós változat nem is egy, ha­nem több fokozattal komo­lyabbra, drámaibbra hangolta az öreg iró szövegét, Major Ta­más remek alakítása valóban az öregség görbe tükre volt, megfelelően az írói szándék­nak. Ennek ellenére a darab az első óra után vészjóslóan veszített érdekességéből, s ag­gódva bár. de le kell írni azt is, hogy a vége felé már-már vonitatottá vált. RÉSZE VAN ebben a fiatal házasokat megformáló Balá- zsovits Lajosnak és Bánfalvi Áginak. Noha a regénybeli Ta­más messze esett fájától, egy magát szabatosan kifejező „technokrata” textilmémök. aki gyermekéveit az apai ház­tól távol, Svájcban töltötte, mégis egyetlen gyermeke író apjának, s nem kellene mo- solytalanul, színtelen hangon beszélnie vele. Balázsovits úgy játszott, mintha a zsarnoki Thibault papával állt volna szemben: Bánfalvi Ági pedig, sajnos, azt hitte, hogy a ked­ves bópeer nem egy hipochon- der írófejedelem, hanem egy valóságos királv, akivel szem­ben illetlenség volna termé­szetesen viselkedni. Nagyobb baj, hogy a fiatalok téves szerepfelfogását drama­turgiai és rendezői tévedések okozzák. A Kedves bó­peer ... !-t meglehetősen nehéz színpadra állítani. A regény tele van epizódokkal, ugyan­akkor gerince az írói első sze- mélyű elbeszélés, ráadásul több színhelyen is játszódik. Mindezt a „hármas egység” szellemében feldolgozni — nos. ez bizony igen kockázatos vál­lalkozás. Vannak cselekmény­ben aránylag szegény, gondo­latokban viszont gazdag regé­nyek, amelyek nehezen tűrik a dramatizálást, szinte vergőd­nek a színpad ketrecében. Ilyen produkció a Pesti Szín­ház Kedves bópeer ...!-je is. A cselekményt újra megszer­keszteni, az epizódokat össze­vonni, a különféle idejű törté­néseket egy síkba helyezni — és mindenekfelett a gondolato­kat csorbítatlanul átmenteni a színpadra: csak ritka esetben sikerül tökéletesen megoldani úgy, hogy a műalkotás egésze ne szenvedjen kárt. MOST nem sikerült. Csak két példa rá. A regényben az író meglátogatja János barát­ját, aki öregségében már odáig jutott, hogy nemcsak a sajtot, de a sajtkukacot is megeszi. A regényben ennek funkciója van, a darabban nincs. A sze­replők összegyűlnek az egyik sarokban és az író elmeséli az esetet A másik példa. Regé­nyekben az írók pontot tesz­nek egy mondat után, majd új sorban így folytatják: „Egy év­vel ezután ...” Az olvasó el­hiszi, hogy a két történés kö­zött egy év telt el, de ha a szí­nész a színpadon megkerüli a dohányzóasztalt és így folytat­ja monológját: „Két héttel ez­után ...” — ezt nem hiszi el a néző. Bulla Elma tökéletes part­nere volt Major Tamásnak, ? a kisebb szerepekben „helyén volt” Pethes Sándor, Zách Já­nos, Bánsági Ildikó és Korcs- máros György f. h. is. A dara­bot Kapás Dezső rendezte. Kontra György kezdett úton. Üj módszerek­kel, ötletekkel, színesíteni, gazdagítani kell ezt a közmű­velődési formát, a közönséggel való jobb, tartalmasabb kap­csolat új lehetőségeit lehet így felkutatni; A fiatal művé­szek fórumának nemcsak Leányfalun van létjogosultsá­ga, a fórum tevékenységét ki kellene terjeszteni a járás többi községére is. Kapcsola­tot kell teremteni üzemek­kel, vállalatokkal, kisebb kol­lektívákkal, és részt kell ven­ni az ott folyó kulturális, köz- művelődési munkában. Ez a kapcsolat nemcsak a művésze­tet befogadó kollektívát for­málja, alakítja, de a köremű- ködő, bemutatkozó művész számára is sokat jelent, hiszen emberi magatartására, művé­szi munkásságára is hatással van az ilyen találkozás. K. GY. M. Ni ka Ferenc: Fotograíika, Béla a Kulturális Miniszté­rium munkatársa megnyitójá­ban szólt arról hogy Vác fo­tóklubja kísérletező, kezdemé­nyező, s ez még akkor is el­ismerésre méltó, ha tevékeny­ségüket nemegyszer viták kí­sérik. Hasonlóan beszélt Kocsis Iván a fotóklub elnöke aki el­mondotta : Célunk nem csupán a fotó- művészeti kultúra terjesztése a Dunakanyarban, hanem a klub egyben műhely is. A megalakulás óta csökkent ugyan a tagok száma, de nőtt a pártolóké. Eppen ezért ala­kult a 23 — többségében pro­fesszionista — művészt tömö­rítő alkotógárda mellett egy 100 tagú baráti kör, melynek programját diabemutatók, úti- beszámolók, amatőrfotók ki­állítása fűszerezi. A Dunakanyar fotóklub évente átlagosan 25 külföldi és 5—6 belföldi kiállításra küld képeket. A mostani tár­lat a legjobbak seregszemléje. V. G. P. TV-FIGYELŐ Kabaré II. A televízió mű­sorszerkesztősége ezúttal a huszonötéves Vidám Színpad jubileumi műsorát metszette ketté. Jó alaposan, hiszen nem több nap, de bizony több hét választotta el az együttes ne­gyedszázados fennállását kö­szöntő ünnepi programot. Ám ha nehezen is, de a né­ző vissza tudott emlékezni ar­ra az első jelentkezésre és bi­zonyára sokan vélekedtek úgy, hogy a műsor első része sok­kal jobb volt. Régebbi kelte­zésű és sokkal jobb! Hogy miért? Hosszasan le­hetne találgatni. Talán azért, mert a negyedszázada szüle­tett kabarétréfákat szelleme­sebb és bátrabb szerzők írták; talán azért, mert meghatób- bak, felkavaróbbak voltak az archiv felvételek; talán azért, mert újra láthattunk sok, az­óta végleg eltűnt színészar­cot ... Ebből a második részből ép­pen ez az idő adta zamat hiányzott, s ha véletlenül nem sorolják bele Benedek Ti­bor Zacsek-jelenetét, hát bi­zony teljes lett volna az ünne­pi unalom. És még egy dolog: miként ez az egész Kabaré II. nem tetszett, ugyanígy illetlenül belterjesnek, nem a publikum elé valónak tűnt a társulat pezsgős ünneplése is. Rátonyi Róbert elismerő szavainak igazához nem fér kétség, ám azok — úgy véljük — nem tartoznak a nagy nyilvánosság elé. A társulati ülés — még­ha negyedszázados ünnep is — legyen társulati ülés és ne az együttes ország-világ előtt való szembedicsérése. Ilerend. Igaz, nem a legjobb időpontban, de annál tartal­masabb és tanulságosabb ri­portot sugárzott a televízió a jubiláló — fennállásának száz­ötvenedik évfordulóját ünnep­lő — Herendi Porcelángyár­ról. Az arányos szerkesztésű adás részletes képet adott a nagy hírű gyár múltjáról, di­namikus jelenéről és a ha­gyományok őrzését bátran vál­laló, de a változó világ új igé­nyeihez is alkalmazkodó ter­veiről. Molnár Margit szerkesztő- riporter műsorából talán az tűnt a legérdekesebbnek, hogy szinte csupa fiatal népesíti be ezt az öreg üzemet. Mint meg­tudtuk, a gyár alkalmazottai­nak átlagéletkora alig harminc év, s ez egyebek között a kö­rültekintő, mindenkire kiter­jedő szociális intézkedéseknek köszönhető. Példaszerű, ahogy a herendi gyár vezetői átvál­lalják az utánpótlás tanítta­tásának gondját, és épp így az is, ahogyan a sok kisgyerme­kes asszonyról gondoskodnak. Herenden nincs gond sem a bölcsődei, sem az óvodai el­helyezéssel — bár ha- ezt más gyárakról szólva is ugyan­ilyen érvénnyel lehetne el­mondani ... Szembesítés. Ritka izgalmas pillanatokban volt része a va­sárnap esti Hét nézőinek: egy igazi — „profilját” tekintve; ipari, közgazdasági — szem­besítésnek lehettek a tanúi. Vajek Jutka szerkesztő-ri­porter egy rosszul előkészített és rosszul megvalósított beru­házás felelőseit nyomozta ki oly módon, hogy a mentege­tőző^ magyarázkodó szavak minősítésére az iparág egyik felelős vezetőjét, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari mi­nisztert kérte a stúdióba. Hatvanszázalékos, negyven- százalékos, avagy csak hu­szonöt százalékos az NSZK- ból hipp-hopp behozott és Bonyhádon kellő szakképzett­ség nélkül munkába állított színzománcozó gép kihaszná­lása? Voltaképpen nem is ezek az elszomorító számok voltak érdekesek, hanem az általuk jelzett — a zavart te­kintetekben, a tétova vála­szokban egyértelműen meg­mutatkozó — emberi felelőt­lenség. Remek riport volt; akár így is mondhatjuk: ipari, közgazdasági dráma. Akácz László i > 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents