Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-26 / 253. szám
Hét végi krónika Sikeres akció a járm űboltban Váci fotóművész gödöllői tárlata A hét végi szabad szombaton is nyitva tartott a váci járműbolt. A nyári csúcsforgalomnak vége, érezhetően csökken az érdeklődés a gépjárműalkatrészek, felszerelések iránt. Ugyanakkor sikeres volt az árleszállítási akció. Az 1973- ban alakult Petőfi brigád állta a vevők ostromát. Kismotorokból negyven érkezett, s valamennyit — jelentős ár- kedvezménnyel — egy nap alatt eladták. Hasonlóan élénk volt az érdeklődés a nagymo- torkerékpárok iránt is. Még egy árleszállítási akcióval találkoztunk a Naszály Áruházban, csak más formában: az Amfora Vállalattól, a 200 forinton felüli értékben üvegtárgyat vásárlók sorsjegyet kaptak, s szerencsés esetben, értékes nyereménytárgyhoz juthatnak a november elseje utáni sorsoláson. ★ A Gödöllői Agrártudományi Egyetem művelődési bizottságának gondozásában, a Nyisztor György Kollégium halijában megnyílt a váci Kocsis Iván önálló fotókiállítása. Az 1967-es váci, az 1972-es salgótarjáni és a tavalyi miskolci tárlat után, Kocsis Ivánnak 30 műve került a gödöllői közönség elé. Dr. Pannonhalmi Kálmán kollégiumi igazgató megnyitó beszédében elmondta, hogy a kiállító tíz éve vezeti a Magyar Iparművészeti Főiskola A -A Néhány nap alatt szilárd, bitumenes útburkolatot kapott több, a szob-alsói vasútállomás melletti utca. Pénteken és szombaton kővel egyengették az utcákat, s vasárnapra már a bitument is leterítették. Különösen a környék két tanácstagja, Füzesi Károlyné és Dutka Mihály járt élen a szervezésben és a társadalmi munkában. Grósz Sóndor felvétele fotólaborját, 1957 óta vesz részt hazai és 1962 óta nemzetközi fotóművészeti kiállításon. Eddig 40 itthoni és 80 külföldi tárlaton mutatták be műveit. Kezdeményezésére alakult meg, 1958-ban, a Dunakanyar Fotoklub, melynek ma is elnöke. A diaporáma- fesztiválok szervezésével, új fotografikus műfaj elterjesztését kezdeményezte. KÉZILABDA Szezcnzárás - vereséggel TAURUS—Váci Híradás 25:14 (14:3) Budapest, Kerepesi út, 300 néző. VÁCI HÍRADÁS: Nagy, Nyolczas, Kiss I (3), Kiss II, Németh, Petyerák (2), Boczkó (9), Kékesi, Modróczky, Székely. A fővárosi csapat 10 perc alatt eldöntötte a mérkőzés sorsát. A váciak nagyon gyenge védekezése és az ellenfél kapusának ragyogó védése a vendéglátók fölényét eredményezte. A második félidőben — főleg Boczkó és Petyerák jóvoltából — kiegyenlítetté vált a küzdelem, de az eredményen már nem sikerült változtatni. Ifjúsági csapatunk nagy küzdelemben győzött Tökölön, a helyi együttes ellen. Rendkívül szoros mérkőzésen, váltott vezetéssel alakult ki a végeredmény, 20:19-re, a váciak javára. Góllövők: Balogh (12) Zsar- nóczay (4) Benda (3), Kőrös (1). KÖRMÉRKŐZÉSEKÉN DÖNTIK EL Utcók-terek bajnoksága A bajnokságra nevezett szépszámú mezőnyből (32 csapat) kialakult a nyolcas elődöntő. A döntőbe jutó csapatok egyenes kieséses rendszer szerint, körmérkőzéseken döntik el, hogy ki nyeri Vác város 1976. évi utcák-terek bajnokságát? MÉRKŐZÉSEK: Lőwy Sándor Szk.—Lendület SC—MÁV VVF, Lőwy S. Szk. VII. csapat—Hajó, Mezőgazdasági Szk. II. b. osztály—Forte KISZ, Járási hivatal—Izzó főmechanika. Antikvárium Vácott CSAK KÉT NAPIG! A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat esztergomi antikváriuma október 28-án és 29-én, csütörtökön és pénteken antikvár könyvvásárt tart a váci Zalka Máté könyvesboltban, 9-től 17 óráig. Vétel—eladás Nagyobb könyvtárat az eladónál, a helyszínen értékelünk. Készpénzzel fizetünk. Előjegyzési szolgálat. A váci—gödöllői fototárlatot már az első napon sok érdeklődő megtekintette. Jó néhányszor Irtunk már elismerőleg a váci buszpályaudvaron kitett, háromrészes, nagyméretű üveges hirdető- tábláról, melynek havonként változó anyaga ügyesen, színesen mutatja be egy-egy üzem, iskola, intézmény életét, tevékenységét. Bizonyára sokan megtekintik a következő hetekben a most kihelyezett anyagot, amelynek témája: a 30 éves úttörőmozgalom. Megismerhetjük a Gábor József Általános Iskola vezetőinek, tanulóinak kapcsolatát a szovjet testvériskolával is. Fényképek számolnak be a legutóbbi, váci úttörőavatásról és a deákvári KRESZ-park megnyitásáról. P. R. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1976. OKTÓBER 26.. KEDD Tudományos tanácskozás Nagyobb választék, ezerötszáz vagon' szörp 1980-ban Egyedülálló a szobi üzem fejlődése Bizonyára kevesen akadnak közöttünk, akik állást tudnának foglalni abban a kérdésben, hogy hangyasavval vagy más vegyszerrel érdemes-e inkább tartósítani a gyümölcsszörpöket, s hogy mikor veszít kevesebbet az eredeti aromából, ha azonnal préselik a gyümölcsöt, vagy ha először tartósítják, s utána szabadítják meg a levétől? Ügy vélhetjük tehát, hogy unalmas lehetett az a Szó bon tartott tudományos tanácskozás, melyen egyebek között ezekről a kérdésekről folyt a szó. Számunkra is rögtön izgalmasabbnak látszik az a kérdés, mi az oka annak, hogy a termelőszövetkezetek szobi gyümölcsfeldolgozó vállalata hat év alatt megsokszorozta termelését, míg például a Budápesti Konzervgyár öt év alatt majdnem a felére csökkentette? Egyebek között erre keresett választ a Magyar Elelmezéstudományi Egyesület üdótőital-ipari szakosztályának kétnapos tanácskozása. Egyik évről a másikra A második napon látogattak Szobra, s alaposan szemügyre vették az ottani munkát. Mielőtt azonban a véleményekről ejtenénk szót, ismerkedjünk meg a tanácskozás résztvevőivel. Hazánkban állami vállalatok, termelőszöKULTURFELELOSOK A FORTÉBAN A szakmai és az általános műveltség növeléséért TÖBB MUNKA, ÚJ FELADATOK Az országgyűlés őszi ülésszaka élfogadta a közművelődési törvényt. Emlékezve az előzményekre, a javaslat széles körű megvitatására, kimondhatjuk: az új törvény érvényre juttatásához magunk is hozzájárulhatunk. A Forte gyárban eddig is sokat tettek a munkásművelődés érdekében, hiszen az új piacok meghódításához, a gyártmányok színvonalának emeléséhez elengedhetetlenül szükség van a szakmai és az általános műveltség növelésére. • A műveltségnövelés érdekében ült össze a Forte gyár agi- tációs-propaganda és kultúrbi- zottsága, Martinkovics József - né vezetésével. Ez a testület, a párt- és szakszervezeti bizottsággal is szoros kapcsolatot tartva fenn, mindent megtesz azért, hogy a kultúrfele- lősök az eddiginél is jobb kapcsolatot alakítsanak ki a munkásokkal, és most már, az új törvény szellemében, széles körűvé tegyék a közművelődés ügyét. Kis Benedek Béláné már több éve foglalkozik közönség- szervezéssel. Fővárosi színházjegyeket, bérleteket árusít, országjáró kirándulásokat szervez. jelenleg pedig’ azért fáradozik elsősorban, hogy a helyi művelődési ház előadásait mind többen látogassák. Ugyancsak eredményesen tevékenykedik Bermann Zénó vezető propagandista, főként a politikai oktatás szervezésében és a szocialista brigádok kulturális munkájának irányításában. A népszerű TXT-előadások szervezésével Szűcs Miklósné törődik. Jelenleg is két előadássorozat, A szocialista élet kérdései és A néphit és a tudományos világhit című bővíti az ismereteket. A bizottsági ülés megállapította, hogy a szakszervezeti könyvtár munkája, Mészáros Emma vezetésével, az utóbbi időben fellendült. Az állomány értékes művekkel gyarapodott, és nőtt az olvasók száma is. A különböző irodalmi rendezvények, író—olvasó találkozók, a neves előadóművészekkel való találkozások mindig telt házat vonzahak a gyárban. Az a sokoldalú munka, melyet a bizottság tagjai eddig végeztek, az új törvény életbe léptével megsokszorozódik, és újabb feladatok elé állítja az aktivistákat. M. V. Lopás és orgazdaság Az 54 éves Papp Jánost korábban már elítélték zsebtolvajlásért, két év szabadság- vesztésre. Később a lajosmi- zsei Népfront Tsz verőcei telepén alkalmazták, ahol építőanyagot is tároltak. Papp János Bethlen Gábornak U- gerendákat kínált eladásra. •Bethlen, gépkocsival, a gerendákból saját lakására szállított. Pappot most lopás vétsége miatt hat hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, s egy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Bethlen Gábor orgazdaság szabálysértése címén, 3 e2er I forint pénzbírságot fizet. Az ítélet jogerős. vetkezetek, ÁFÉSZ-ek egyaránt foglalkoznak szörp- és gyümölcslékészítéssel. Mivel különböző iparágakhoz, minisztériumokhoz, az állami és a szövetkezeti szektorhoz tartoznak, irányításuk nem egységes. Ezért teremtettek olyan fórumot, melyen a szakemberek kicserélhetik véleményüket, tapasztalataikat, tanulhatnak egymástól. Hoffer Frigyes, a szobi üzem főmérnöke ismertette meg a vendégeket a vállalat eredményeivel. Való igaz, hogy a szobi közös vállalkozás termékeit szinte egyik napról a másikra ismerte meg a vásárlóközönség. Az is igaz, hogy okos üzletpolitikával. jól meggondolt beruházásokkal, évről évre növelni tudták termelésüket. Nem akartak mindent a maguk feje után csinálni, ezért szoros együttműködésben dolgoznak több tudományos intézettel. Mint a későbbiekben Heme- la Mihály igazgató elmondta, felsorolni is hosszú, hány ilyenfajta kapcsolatuk van. A MÉM információs központja segített fejlesztési terveik elkészítésében, ugyanakkor a vállalkozás néhány szakembere szakitanácsadója az intézetnek. Az ÉLTERV ötéves fejlesztési tervet készített szá-. mukra, az Agrár Kutatóintézet a termőtáj fejlesztési tervén dolgozott. A Kertészeti Egyetem mikrobiológiai tanszéke végzi számukra a különböző méréseket, a konzervipari tanszék vizsgálja a gyümölcslé-besűrítés technológiáját, a Szeszipari Kutató Intézet pedig egy újfajta desszert- borral kísérletezik, amit jövőre már talán gyártanak is Szobon. Ma is szövetkezeti vállalat Évről évre nyereségének jelentős részét költi fejlesztésre a szobi üzem, de arra is van gondja, hogy törődjön a bogyós gyümölcsök termesztésének technológiai fejlesztésével, az új telepítésekkel. Kezdeményezésére vezették be a környéken a helikopteres növényvédelmet. A szokásosnál nagyobb árat is fizetnek a tagszövetkezetben vásárolt gyümölcsért. Mindebben talán nem is látnánk különösebbet, ha nem bizonyítanák az adatok, hogy gazdaságosabb az idegen eredetű szörpökkel, a jaffával és a hasonlókkal foglalkoznL De a szobi üzem ma is szövetkezeti vállalatnak tartja magát Jelenleg 12 féle szörp készül Szobon, s úgy tervezik, hogy az idei 900 vagonos termelést 5 év alatt megduplázzák. Tovább növekszik a választék is. , tavaly a Golden kapott BNV-nagydíjat, az idén a muskotályos szőlőszörp a sláger. Meg kell az összhangot teremteni A hivatalos és az estébe nyúló oldottabb vita során sokán elmondták véleményüket a szobi üzem tevékenységéről. Érdekesnek találták az országban egyedülálló tartósítási technológiát, az üzem és a tudományos intézetek egyre izmosodó kapcsolatát. Barát Endre, a járási párt- bizottság első titkára elsősorban azzal foglalkozott, hogy milyen szerepe van a vállalatnak a szövetkezetek jövőjének alakításában, s hogy aranyat ér az a tevékenység, amit a gyümölcsfeldolgozó szakemberei nemes gyümölcseink, a bogyósok termeléséért tesznek. Arról is szó volt, hogy végre meg kell teremteni a termesztés, a feldolgozás és a forgalmazás összhangját. Dr. Kardos Ernő, a Konzerv és Paprika Kutató Intézet nyugalmazott igazgatója, a szakosztály elnöke, s mint ahogy hallottuk, a gyümölcslégyártás legnevesebb hazai szakembere, a vitát összefoglalva elmondta: egyedülálló és példamutató az a fejlődés, ami a szobi üzemben néhány év alatt végbement, a megkezdett úton kell tovább is járniuk. Cs. A. Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Október 27-én, holnap, délután 3 és 4 órá között ingyenes jogi tanácsadás lesz Dunakeszin, a nagyközségi tanács épületében: a Váci járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi kirendeltségének tagja, dr, Gergye Mária várja a tanácsot kérőket. JEGYZET Kár, hogy már kihalófélben A múzeumokról, a műem- lékekről, a környezetvédelemről való októberi megemlékezések közül hiányzik valami a váci eseménynaptár* bál. Hliniczky Károly, a vendéglátóipari vállalat azóta elhunyt aranykoszorús újítója kezdeményezte — körülbelül ne- negyszázaddal ezelőtt — a váci vendéglátóipari napokat. Sok színes rendezvény váltotta egymást évről évre, októberenként. Számos nézője volt mindig az egyik útvonalon rendezett pincér ügyességi versenynek: a vetélkedő résztvevői tálcára helyezett, teli üvegekkel, poharakkal siettek végig a kijelölt útszakaszon. A pokol-szigeti csárda, a Fehér Galamb Étterem konyhája szintén ber- seny színhelye volt: helyi S2akáosok, sokszor fővárosi, országos hírű ételkészítők csillogtatták tudásukat. A sokszor több hétig tartó programban szerepeli terítési verseny, szakmai szellemi vetélkedő stb. Kár, hogy ez, a szakma megbecsülését is jól elősegítő, kedves hagyomány már kihalófélben. jVlaradt belőle egy-két mű- soros vendégfogadó est. Múlt héten a Margaréta presszóban, ezen a héten a Mackó cukrászdában állítják ki a cukrászüzemek újabb remekeit. Négyszeresre növelik ezeknek az áruknak a forgalmát, de nem írják ki a készítő nevét, nem dijazzák a legjobb termékeket. A hiányt érzi a vendég és a vendéglátó szakember egyaránt. (papp) i ft t I