Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

1976. OKTOBER 3., VASÄRNAP A fejlődésnek ára van • A példabeszéd igaza Q A fölösleges sok • Vizsgált viszony ■ Ingyen még a szánk sem ér össze — hangzik a közmondás, arra utalva, hogy ingyen nem adnak semmit, no meg tréfá­san arra is, hogy az ingyen kimondásakor szétnyílik aj­kunk, a pénzért kiejtésekor meg összeér. A gazdasági nö­vekedés befektetéseket köve­tel, s minél bonyolultabbak a megoldandó feladatok, annál nagyobb azok szellemeikben, anyagiakban - számított ára. Sarlót, kaszát, ha kellett, kika­lapált a kovács. Miféle ková­csok kellenek napjaink hek­tárokat nyelő Kolosz-kaszái- hoz?! Fokozódó kiadások ' Egyre többet kell költenie a társadalomnak, hogy megte­remtse a szükségletek zavarta­lan kielégítésiének feltételeit. Mondhatnánk, érjük be keve­sebbel. Akkor viszont a társa­dalmi haladásban is elrekesz- teriők az utat magunk előtt, mert gazdasági alapok híján a legszebb tervek is papíron maradnának. Minden száz forintból, ame­lyet a megyében fejlesztésre kiadnak, 82 forintot az ipar, az építőipar, a mezőgazdaság — beleértve az erdő- és a víz- gazdálkodást is —, a szállítás és a hírközlés használ fel. El­játszhatunk a gondolattal: ke­vesebbet ide, többet máshova. Csakhogy: a százhalombattai finomítót nem nélkülözhetjük, mert akkor milyen olaj kerül­ne a kályhákba, milyen üzem­anyag a gépkocsikba? Talán az erőmű? Esetleg a Csepel Autó­gyár padlóvázgyártó sorai? A Mechanikai Művekben a tele- íongyártás kialakításának költségei? Az Ipari Szerelvény- és Gépgyár járműegysége Maglódon? Melyik hagyható el? Lépéskényszer Egyik sem. Ahogy nem te­kinthetünk el olyasfajta költ­ségektől, mint Kőcser új is­kolájának tető alá hozása, a négyes számú főközlekedési út korszerűsítése, az új autópálya megépítése Budapest és Mis­kolc között, Szokolya ivóvíz­gondjának megoldása. Lépéskényszer bonyolult egymásutánja ez, de persze a kezdet az új értéket előállító termelés. Ha a kommunális beruházások mértékét növelni kívánjuk, akkor először azt kell eldönteni, hol fektessük be a forintokat a termelő ága­zatokban, hol hozzák azok a legtöbb hasznot! Csak ott, ahol a legtekintélyesebb ka­mat ígérkezik, nem fejleszthe­tünk. Figyeleníbe kell venni a nyersanyag- és energiaszük­ségletet, a munkaerőforráso­kat — ami a megyében egyre inkább döntő tényezője a ter­melői ágazatok holnapjának —, s azt, hogy a társadalom­nak ezernyi olyasmire is szük­sége van, amin nincs haszon. Örök kétkedők Budaörs kenyérgyára új tizem, további fejlődés előtt áll, környezete ugyan megle­hetősen csúf, az innét kikerülő áruval azonban a vásárlók ál­talában elégedettek. A budaör­si kenyérgyár csak egyike azoknak az üzemeknek, ame­lyeket a legutóbbi években kellett a megyében kialakíta­ni. Kellett, mert máskülönben megbénul az ellátás. Csakhogy ez a fejlesztés egyetlen évben — idén — a központi pénzala­pokból ötmilliót követel, s melle még a vállalatok saját forrásait. Az örök kétkedők, a mindennel szemben bizalmat­lanok azt mondják, a kenyér­gyárakban nem tudnak jó ke­nyeret sütni. A valamikori kis pékségek, azok igen, ott fi­nom volt a kenyér. Tételezzük fel, helytálló az érvelés. Csak­hogy a kétkedők nem válaszol­nak arra, hol vannak a pékek tízezrei, akik odaállnának a kis pékségek dagasztóteknői, kemencéi mellé, akik naponta több ezerszer megemelnék a péklapátot. A megyében ugyanis esztendőnként elfogy 76—78 ezer tonna kenyér; hol sütnék meg ezt. ha nem a ke­nyérgyárakban? Korábban lépéskényszerről ejtettünk szót. Vannak ilyen, megkerülhetetlen utak is. Mert hiszen akad-e ma olyan fiatal asszony, aki hajlandó lenne — s értene is hozzá! — kenyeret sütni? S ha véletle­nül rálelnénk ilyenre, vajon hol, miben dagasztana, ltelesz- tene, sütne? Mert a régi esz­közöket már csak az idősek őrzik, ám a kemencéket már ők is ledöntötték. Boltban a kenyér. Ahhoz azonban, hogy boltban lehessen, iparrá kell tenni az eddig csak nevében sütőipart. Kereskedőkkel beszélget­tem Vácott. Mondták, mutat­ták: tele a cukorszállító kon­ténerek alja, ujjnyi vastagon cukorral. Az ok: silány a zacs­kó, reped, szétnyílik a ragasz­tásnál. Sűrűn aá üzletben teszi ezt, folyik ki az áru a földre, más sorsa már nem lehet, megy a szeméttárolóba, ők kérdezik, velük kérdezem: mennyire mehet ez országosan, ez a zacskóügy?! Hány tíz és száz tonna cukor kerül így po­csékba?! Ami eícsorog Az egyik oldalon sokrétű ál­lami ösztönzés a cukorrépa termelésének fejlesztésére, most ősztől külön prémium a gazdaságoknak a répa cukor- tartalma után, beruházási mil­liók új cukorgyárak építésére, a meglevők korszerűsítésére, s akkor a zacskó... A fejlődés ilyen ára korántsem elke­rülhetetlen, s mert, sajnos, sű­rűn ilyesfajta árat is fizetünk, hajiunk arra, hegy mindenféle kiadást túlzottnak, fölösnek, velünk kapcsolatban nem álló­nak tartsunk. A fejlődést he­lyeseljük, nagy tapssal kísér­jük, csak az árát nem akarjuk megfizetni, dehát ez lehetet­lenség. Az más,dolog, hogy. a beruházások s általában a fej­lesztési kiadások hozama ki­sebb az elérhetőnél. Ezt azon­ban csak ritkán írhatjuk a be­ruházási döntés elhibázottsá- gának számlájára. Legtöbbször a rossz, szervezetien, lassú megvalósítás az oka a haszon csökkenésének, tehát végső so­ron nem technikai, hanem emberi hiba. Vállalt többlet A mélyalmos baromfineve­lési technológia továbbfejlesz­tett változatának alkalmazása nyolc-tíz százalékkal nagyobb beruházási összeget követel, mint a kiinduló megoldás. Ér­demes vállalni a többletet? Igen, mert a nyereség a kor­szerűbb technológia esetén 45 —50 százalékkal gyarapszik! Ilyen és hasonló esetekben vállalni kell a többletet, mert ezt követelik a társadalmi ér­dekek. Nem a kiadás összege, hanem ráfordítás és hozam aránya az a mérce, mely ki­mutatja, megéri-e a fejlődés azt a forinttömeget — vagy akár szellemi erőfeszítést, esz­közfelhasználást stb. — amennyit költeni kívánunk, kényszerülünk rá. Nem szó­szaporítás az utóbbi — kívá­nunk. kényszerülünk — kettő­zés. Bizonyos esetekben való­ban akaratunktól függ egy-egy döntés meghozatala, s külön­böző lehetőségek között vá­laszthatunk. Vannak azonban kijelölt utak, elkerülhetetle­nek, amelyen a kényszer hajt előre bennünket. A legegysze­rűbb példa: ha lakásokat éní- tünk. akkor közműveket is lét­re kell hozni azokhoz, mert máskülönben lakhatatlanok az épületek. Ha minél több la­kást emelünk, akkor közmű­vekre is egyre nagyobb sum­mát szükséges kiadni. Egy bi­zonyos határ után a közművek további beruházásokat köve­telnek — az utcai villanyve­zetékre rákapcsolt háztartások száma csak akkor növelhető, ha új transzformátort helyez­nek el, az új transzformátorok már a magasfeszültségű elosz­tóhálózat bővítését teszik el­engedhetetlenné, ez utóbbi vi­szont az erőművek kapacitásá­tól függ —, azaz a teendőknek soha nincs vége. A fejlődés ilyen, indokolt költségeit — ahogy a termelő ágazatokban szintén — habo­zás nélkül vállalni kell, mert olykor éppen a habozás, a té- tovaság miatt kerül valami többe, mint amennyiből erede­tileg kitelt volna. Sok tekintet­ben meghatározottak a válasz­tási lehetőségek — Gödöllőnek a városközpont rekonstrukció­jára kell most összpontosíta­nia forrásait, hiába lenne még tucatnyi égető dolog —, s ezért a tényekkel mindenkor szembenézve lehet jó döntése­ket hozni. Ezek a döntések — sem a termelésben, sem a kommunális ellátásban — nem attól függnek, hogy mit szeretnének megvalósítani, ha­nem attól, mit lehet megten­nünk, mi áll módunkban. Indokolt, indokolatlan Keserves belátni ezt, ahogy a fejlesztés folyamatosan emelkedő költségeit úgyszin­tén. Ami megkülönböztetett figyelmet érdemel, az a fej­lesztés indokolt és indokolat­lan terheinek elválasztása, utóbbiak visszaszorítása. Ami­re mód van. Mindenhol azt hallani: ke­vés a pénz a fejlesztéshez. Va­lóban, jó lenne több. Mégis, ami van, azt sem mindig úgy adjuk ki, ahogy a legcélsze­rűbb lenne. Kevés a pénz, de még kevesebb a fejlődés min­den lépését megszervező tett. A' lépések egy részét persze megszervezzük. Más részét vi­szont nem. Ezért botladozunk. M. O. Jelentős üzletkötések a kölni szakkiállításon A magyar gyártmányú sport­cikkeket, kempiingbútorok'at bemutató Hungarocoop szá­mára sikeresen zárult a kölni kiállítás. Az üzletkötések együttes összege eléri a másfél millió dollárt. Elsősorban svéd, angol, jugoszláv és francia partnerekkel kötöttek ná- gyobb tételű szállítási szerző­déseket. Ezekkel a kemping- bútorgyártó szövetkezetek tel­jes, még szabad 1977 első fél­évi kapacitását lekötötték. A siker nem kis részben annak köszönhető, hogy a bemutatott fabútorok, kerti bútorok és madáretetők egész kollekciója újfajta, cikkekből tevődött ösz- sze. A szocialista közgondolkodás alakítói Első alkalommal osztottak főiskolai diplomákat a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — A társadalom fejlődésé­ben megnőtt a tudati ténye­zők szerepe, éppen ezért fon­tos,' hogy állandóan növeked­jék azoknak a száma, akik sokoldalúan képzettek, isme­rik és munkájuk során alkal­mazni tudják a marxista—le­ninista eszméket — mondotta köszöntőjében tegnap délelőtt Göndics Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottsága okta­tási igazgatóságának vezetője, a marxizmus—leninizmus esti egyetem szakosító tagozatain áll am vizsgázott hallgatók előtt, a diplomakiosztó ünnepség be­vezetőjeként. Az oktatási igazgatóság elő­adótermében hatvankilenc végzős hallgató, s az intézet tanárai gyűltek össze, hogy ünnepélyesen emlékezzenek a felső szintű marxista képzés elmúlt esztendeire, a tanul­takra, a szabad időből felál­dozott sok-sok órára, melyek eredményeként, most első al­kalommal főiskolai diplomát kaptak Pest megye számos te­rületén dolgozó munkások, ér­telmiségiek, alkalmazottak — a társadalmi élet szerteágazó területén tevékenykedő kom­munisták. De nemcsak ők! A friss dip­lomások között ott vannak a pártonkívüliek is, akik mind többet akarnak tudni a mar­xizmus.—leninizmus eszméjé­ből, s ezzel együtt vállalják terjesztését, széles körű térhó­dításának előmozdítását. Erről szólt ünnepi beszédé­ben Arató András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kára. Mint mondotta: a szako­sító tagozatok létrehozása sür­gető,, gyakorlati igényként je­lentkezett, a politikai irányító munkában. Négy esztendő ta­pasztalatai igazolják, hogy az intézményes pártoktatási rend­szer szerves részévé vált és mindinkább nagyobb szer-epet ,tp^t be a közép- és felsőszintű vezetők politikai képzésében, továbbképzésében. — Megyénkben ez ideig hat- vankilencen tettek sikeres ál­lamvizsgát a marxizmus—le­ninizmus mindhárom ágazatá­ból és szereztek főiskolai ok­levelet, melyet ma. adunk át részükre — folytatta beszédét Arató András. — A most kez­dődött tanévben 666 elvtárs végzi tanulmányait a szakosí­tók 2 éves, illetve kiegészítő Göndics Zoltán, Arató András, Kukuctska Jánosné a diploma­kiosztó ünnepség elnökségében. A friss diplomások egy csoportja. Bozsán Péter felvételei tagozatain. A számoknál is többet mond azonban, hogy a szakosítókon, a hároméves ál­talános tagozat folytatásaként évről évre mind több állami, gazdasági, tömegszervezeti ve­zető,"értelmiségi — - mérnök, pedagógus — tanul. Egyre több közöttük a nő és a fia­tal. Ez az érdeklődés egyben bizonyítja azt is, hogy ez az oktatási forma fontos társa­dalmi, politilcai szükségletet elégít ki, s hogy a szakosító képzés a világnézeti és politi­kai nevelés népszerű, tekinté­lyes és rangos intézménnyé vált. A megyei pártbizottság tit­Támogatják a pályakezdő fiatalokat Ifjúsági parlament a Pest megyei Tanácsnál Az 1971-es ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló kor­mányhatározat megszabta, hogy kétévenként a munkahe­lyeken ifjúsági parlamenteket keLl tartani. E fórumokon a fiatalok, a gazdasági vezetők jelenlétében, elmondják véle­ményüket a munkáról, ötle­teikkel, észrevételeikkel segí- j tik a gyárak, az üzemek tér- ' melését. Október közepén be- ! fejeződnek a munkahelyi par- j lamentek, amelyeket a közép­szintű — megyei — vitafóru­mok követnek. Tegnap a Pest megyei Tanács fiatal dolgozói cseréltek véleményt munká­jukról és beszámoltak gond­jaikról is. Problémáik és vélemények, amelyek a munkaköri sajátos­ságokat hordozzák magukban, lévén ezúttal tanácsi dolgozók­ról szó, lényegében azonban mégsem térnek el azoktól a gondoktól, amelyek az ifjúság összességét foglalkoztatják. A fiatalok feltette több mint harminc kérdésre a Pest me­gyei Tanács ifjúsági parla­mentjén dr. Csicsay Iván el­nökhelyettes és Vörös Géza, a szakszervezeti bizottság ti lká­ra válaszolt. Jelen volt Csapó László, a Pest megyei KISZ- bizottság titkára is. Szabad idő, munkahelyi demokrácia Melyek azok a kérdések, amelyek a legélénkebben fog­lalkoztatják a tanácsi appará­tusban dolgozó fiatalokat? El­ső helyen kell említenünk a fiatalok szociális ellátásának javítására vonatkozó észrevé­teleket, javaslatokat. Legfon­tosabb ezek között a pályakez­dő fiatalok segítése, támogatá­sa különösképpen a kezdeti időszakban. Az ipari, a közle­kedési és a vízügyi osztály if­jú dolgozói például azt hiá­nyolták, hogy a KlSZ-szerve- zet tagjainak véleményét rit­kán veszik figyelembe a laká­sok elosztásánál. Az illefcrAény- hiyatal fiataljai kérdezték: el­képzelhető-e a jövőben ifjúsá­gi lakásépítő akció? Szó esett a munkahelyi demokráciáról, a munkahelyi négyszögek te­vékenységéről. Több ifjú taná­csi dolgozó tett javaslatot a szabad idő kellemes és hasz­nos eltöltésének segítésére. Dr. Csicsay Iván válaszában elmondta: a Pest megyei Ta­nács eddig is feladatának te­kintette a fiatal, a pályakezdő dolgozók segítését. Ezt igazol­ja, hogy az 1972-ben lakáshoz jutott dolgozók közül 26 szá­zalék volt fiatal, vagyis 30 éven aluli. Ez az arány 1973—75 kö­zött 50—52 százalékra növeke­dett. Ha csak a szőkébb érte­lemben vett tanácsi dolgozók helyzetét vizsgáljuk (nem tar­toznak közéjük a szakigazgatá­si szervek dolgozói), úgy 86 fiatal közül. 26-an kaptak la­kást 1971 és 1975 között. A ta­nács nem indít ifjúsági lakás- építési akciót, mivel ehhez hi­ányzik a megfelelő pénzügyi alap. Válaszolva a pályakezdés sondiait szóvá tevőiknek, el­' mondta, hogy kedvezően ala­kult a fiatalok bérezése a Pest megyei Tanácsnál. Az 1974-es bérrendezés után a felsőfokú végzettséggel és három évig terjedő gyakorlattal rendelke­ző dolgozók átlagbére 3000, a 3—9 éves gyakorlatúaké pedig 3700—3900 forint. A középis­kolát végzettek 2800—3000"fo­rintot, az adminisztrátorok pe­dig 2600 forintot keresnek át­lagosan. Részvétel a döntésekben Hat hozzászóló is foglalko­zott a munkahelyi demokrá­ciával. Az elnökhelyettes el­mondta válaszában, hogy az eddiginél még következeteseb­ben igénybe veszik a fiatalok­nak a hétköznapi munkára vonatkozó észrevételeit, bevon­ják őket a fontosabb döntések­be, s beszélt aiTÓl is, hogy a 86 fiatal tanácsi dolgozó közül 26-an járnak iskolába s állami, illetve pártoktatási intézmé­nyekben gyarapítják ismere­teiket. Szólt a gyermekgondo­zási segélyen levő ifjú anyák­ról is. Ök a munkából kieső három év alatt is megkapják az őket illető jutalmakat, s munkabérük is együtt jcilödik társaikéval. Az ifjúsági parlament részt­vevői ezután megválasztották küldötteiket, akik tolmácsol­ják majd véleményüket a me­gyei parlamenten, amelyen részt vesznek Pest megye ta­nácsi dolgozóinak küldöttei. V. F. kára ünnepi beszédében rész­letesen stolt azokról a fel­adatokról, amelyek a most vég­zett diplomásokra várnak mindennapos munkájuk so­rán: —: Köztudott — mondotta többi között —, hogy a propa­ganda a társadalmi tudat ala­kításának egyik lényeges esz­köze. A gazdasági életben, az osztályviszonyokban, a kultú­rában • végbement változások jelzik, hogy elérkeztünk oda, amikor a társadalom külön­böző területeinek harmonikus fejlődése lehetséges és egy­ben szükséges, amikor nem engedhető meg, hogy e terü­letek bármelyike tartósan le­maradjon a többitől. További előrehaladásunk, társadalmi, politikai, gazdasági céljaink valóra váltása sokban függ at­tól, milyen ütemben és főként milyen következetességgel tu­dunk előre lépni a szocialista tudat, a tudatosság, a szocia­lista közgondolkodás, a szocia­lista életmód fejlesztésében. Éppen ezért kérjük a most végzett elvtársaktól, hogy az itt megszerzett ismereteiket a gyakorlatban hasznosítsák, se­gítsék a pártalapszervezetek és a gazdasági vezetés műn- kaját, vállaljanak propagan­datevékenységet, vegyenek részt a párttagság eszmei-po­litikai színvonalának további emelésében. A beszéd után, Kukucska Jánosné igazgatóhelyettes ol­vasta fel a hatvankilenc friss diplomás nevét, az okmányt Göndics Zoltán és Arató And­rás adta át számukra, ötüknek vörös színű kötésben: dr. Ge­ro Gábor, a Semmelweis kór­ház szakorvosa, a megyei KISZ-bizottság tagja, Hunyor Zsolt, az ipari szövetkezetek országos központjának főelő­adója, Kovács Tibor, az Igaz­ságügy-minisztérium Bünte- tésvégrehajtási Intézetének dolgozója, Hrubos István, az Örkényi szakmunkásképző in­tézet gyakorlati oktatásveze­tője és Kiszely Péter villa­mosmérnök, a 43. sz. Építő­ipari Vállalat dolgozója a jók között is a legjobbaknak „bizo­nyultak a marxista—leninista képzésben. A végzős hallgatók nevében Hrubos István mondott köszö­netét az oktatási igazgatóság vezetőinek, tanárainak, a me­gyei pártbizottságnak azért a sok oldalú törődésért, amely­ről az elmúlt esztendők során valamennyien meggyőződhet­tek. B. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents