Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-23 / 251. szám

1976. OKTOBER. 23., SZOMBAT Átgondolt fejlesztési tervek Épül, szépül Visegrád a Dunakanyar egyik gyöngyszeme. Évente több mint egymillió turista keresi fel ezt a történelmi emlékek­ben gazdag, páratlan szépsé­gű kirándulóhelyet. Már a IV. ötéves terv idő­szakában jelentős össze­geket fordítottak a műem­lékvédelemre, községfej­lesztésre. Lakásokat, járdákat építettek, parkosítottak, bővítették az üzlethálózatot és elkészült Visegrád általános rendezési terve, amely 30 évre határoz­za meg a tennivalóikat. Az V. ötéves terv fejlesztési felada­tait gondosan összeállított, a községi tanács által már el­fogadott kimutatásokba rög­zítették, s a számadatok az ei- következő évek dinamikus fejlődéséről tanúskodnak. A tanács végrehajtó bizott­ságának határozata alapján koordinációs bizottság műkö­dik a községben — tájékoz­tat Ráckevi Erzsébet tanács­elnök. — A bizottság hangol­ja össze azokat az építési és telepítési terveket, amelyeket a különböző intézmények szán­dékoznak megvalósítani az V. Ötéves terv időszakában. Ezeket az elképzeléseket beépítettük a tanács ter­vébe és így állt össze Visegrád teljes fejlesztési terve. A koordinációs bizottságban helyet kaptaka különböző in­tézmények, vállalatok veze­tői is. A bizottság munka- módszerére álljon itt egy jel­lemző példa. A Komárom me­gyei Építőipari Vállalat készí­ti a _ Magyar Nemzeti Bank üdülőjét. Most tárgyalunk a vállalattal, a munika befeje­zésekor ne menjenek el Visegrádról, hanem végezzék el a fejlesztési terv egyéb építkezéseit is. Ez gazdaságos megoldás, hiszen így nem kell más vállalatokkal szerződése­ket kötni, határidőket módo­sítani, újabb vállalatoknak felvonulni; Ezt a munkamód­szert a vízhálózat építésénél, a különböző szakipari munkák­nál is szeretnénk alkalmazni. — Mik lesznek az V. ötéves terv legfontosabb beruházá­sai? — A tervezett 20 állami lakásból az idea 10-et adunk át, a többi jövő év áprilisáig készül el. A 20 lakáson kívül még négy állami lakást építünk 1978- ban. Az idén elkészül Nagy­maroson, a Hegyestetőn a te­levízió átjátszó adóállomása, amely jobb vételi lehetőséget biztosít Visegrádnak és a környéknek. A Faipari Ktsz új telepre költözik. A 11-es út mentén, egy régi kőbánya te­rületén épül fel az új üzem 23 millió forintos költséggel. — Az elektromos hálózat korszerűsítésére mintegy 10 millió forintot költünk, ebből 3 millió 700 ezer forint a ta­nácsi hozzájárulás. Járdaépí­tésre, útépí.ésre és útfelújí­tásra 15 és fél millió forintot költünk. A községi és megyei tanácson kívül a Belkereske­delmi Minisztérium és a Du­nakanyar Intéző Bizottság se­gíti az építést. — A kereskedelmi és ven­déglátóipari létesítmények so­rából kiemelkedik a kisviilá- mi üdülőközpont kereskedel­mi egységeinek, valamint az új telepen a szolgélfcatóház építése. A szolgáltatóházban önki- szolgáló élelmiszerbolt, Gelka-szerviz és Patyo­lat-fiók lesz. A kisvillámi üdülőközpontban libegőt és autókempinget is épít a Belkereskedelmi Minisz­térium. — Műemlékvédelem? — Az új múzeum építésére és a hozzá kapcsolódó régé­szeti feltárásokra 23 és fél millió forint szerepel a költ­ségvetésben. Ezt a beruházást a Kulturális Minisztérium fe­dezi. Az építkezés a jövő év­ben kezdődik és 1980-ban lesz kész. A műemlékek megóvásá­ra a megyei tanács és a Pilisi Parkerdőgazdaság biztosítja a szükséges pénzt, évenként 1,2 millió forintot. BUDAKALÁSZ Lakóházak, tantermek A budakalászi tanács költ­ségvetési üzemében Kőris Bé­la főópítésvezető e soron le­vő feladatokról és tervekről beszélt. A vállalat zömmel 'magasépítéssel foglalkozik ta­nácsi megrendelésekre. Viseg- rádon két teraszházat építe­nek, amelyek közül az első épület tervek szerint október Végiére elkészül. A közműve­sítés: út, szennyvíz, vízellátás jórészt már megvalósult, a második tíz lakás átadására jövő év március végén kerül­het sor. Szentendrén több feladatot kapott üzemük. A Pest me­gyei Gyógyszertári Központ­nak építik a Liget utcai gyógyszertárat. A kétszintes, modern épület mintegy négy­millió forintos költséggel épül, előreláthatóan október 31-ig átadják rendeltetésének. Ugyancsak Szentendrén a Péter-Pál utcában egy szol­gáltatóház készül, amelynek átadását november 7-re ter­vezték. A jelentős — négy­millió forintos — beruházást igénylő szolgál tatókornbinát átadása sajnos, késik. Ennek oka, hogy a tervezésnél, és a kivitelezésnél bonyodalmak támadtak, elsősorban a szol­gáltatóház tetszetős, de meg­lehetősen bonyolult tetőszer­kezete miatt. Közvetlen szomszédságuk­ban., Budakalászon egy „Cs” épület készül, két-szoba kom­fortos lakásokkal. Az átadást jövő év májusára tervezték, s minden bizonnyal teljesítik is a kitűzött határidőre. A Martinovics utcai általános is­koláiban a meglevő négy tan­termet további néggyel bőví­tik. Tanácsi megrendelésre négylakásos házat építenék a Szegfű utcában. Pomázon is komoly felada­tot vállalt a költségvetési üzem. A jelenlegi Ifjúságvédő Intézet mögött egy kétszin­tes épületet létesítenek ha­sonló célokból, csaknem ki­lencmillió forintos ráfordí­tással. A földszinten tanter­fl Kék Dunában befelezték Közbeszól az esős időjárás Mezőgazdasági korkép a járásból Az esős, zord időjárás el­lenére az őszi vetések alá a szántás jó ütemben halad. A szentendrei járás te­rületén október utolsó napjaira jórészt elkészül­nek a tervezett munkála­tokkal. Jóllehet a vetést mindenütt akadályozza a mostoha idő­járás, a tahitótfalui Kék Du­na Szakszövetkezetben az őszi árpa vetését — 144 hek­táron — már befejezték. Ugyanitt, a 87 hektáron ve­tett burgonyából már 80 hek­táron betakarították a ter­mést. Az Óbuda Tsz 150 hek­tárén a taiajelökészítő mun­kák az őszi vetések alá befe­jeződtek. Tervek szerint a betakarí­tási munkákkal a hónap végéig elkészülnek. A kukorica törését is alapo­san megnehezíti az esős, hi­deg idő, valamennyi járási gazdaságban, szövetkezetben még a munkák kezdetén van­nak. Viszont a silókukoricát jórészt betakarították; a du- nabogdányi Úttörő Tsz-ben már elkészültek vele, a Du- na-kanyar Tsz-nél a mintegy 30—40 hektárnyi területen ezekben a napokban dolgoz­nak rajta. Ugyanitt javában tart a szőlőszüret is, 33 hek­tárból csaknem 20 hektáron leszüreteltek. . 60—70 mázsa hektáronkénti termésátlaggal. A tahitótfalui Kék Duna Szakszövetkezetnél 65 hektár­ból 60-at már leszüreteltek, de meglehetősen rossz, 16,7 mázsa hektáronkénti termés­átlaggal. A búza vetése pillanat­nyilag még mindenütt rosszul áll, a takarmánykeverék vetésével a Duna-kanyar Tsz-ben és a dunabogdányi Úttörő Tsz-ben, összesen 33 hektáron elké­szülték. mek lesznek, emeleti hálószo­bák, irodák és szociális helyi­ségek egészítik ki a korszerű épületet. Ugyanitt minden igényt kielégítő konyha is épül, amely a régi és az új intézet lakóinak étkezését biztosítja. Tervezett átadási határidő 1977 novemberében. Pomázon a Huszár utcában új Ifjúsági házat létesítenek. El­ső lépésként már felvonultak és bekerítették a kijelölt te­rületet. A vízbekötés pillanat­nyilag gondot okoz, A BÉSZKÜ főépítésvezető­je elmondotta, hogy évente 33—35 millió forintnyi terme­lési értéket érnek el, amely komoly teljesítmény. Ugyan­akkor évről évre gondot je­lent a munkaerőhiány — el­sősorban a segédmunkásokat nélkülözik —, és a közepes színvonalú gépesítés. Igaz, az idén a megyei tanácstól egy­millió forintos támogatást kaptak, így valóra válthatják régi tervüket: gépkocsipark­juk felújítását. Az elmúlt hó­napban. már vettek egy te­herautót, ez nagymértékben gyorsítja, könnyíti munkáju­kat. Sokat segítenek a pártszervezetek Gazdaságpolitikai eredmények és tennivalók A szentendrei járási pártbi­zottság már az év elején pon­tosan meghatározta azokat a gazdasági tennivalókat, ame­lyeket az eredményes munka érdekében az ipari és mező- gazdasági üzemeknek meg kell valósítaniuk. Kiemelt felada­tot jelentett a gazdaságos és versenyképes termékek ará­nyának növelése, a termelő­erők, az anyagi és szellemi források jobb kihasználása, a műszaki színvonal emelése, a tervszerűbb beruházás, s az anyag- és energiatakarékos­ság. A pártbizottság egész évben figyelemmel kísérte a gazda­sági egységek tevékenységét, s a közelmúltban is értékelte a végzett munkát, meghatározta a tennivalókat. Megállapítot­ta, hogy a pártszervezetek is folyamatosan ellenőrizték a cselekvési program végrehaj­tását, hathatós segítséget ad­tak a gazdasági vezetőknek. Kevesebb a munkáskéz A IV. ötéves terv időszaká­nak tapasztalataihoz képest lényegesen javult az 1976-ban elkezdődött beruházások elő­készítése. Az üzemi beruházá­soknál kisebb lett az építke­zések aránya, inkább gépek, termelőberendezések beszerzé­sére fordítottak nagyobb ősz- szegeket. A munkaerő-tartalé­kok kimerülése a munkaerő­gazdálkodás hatékonyabb, tervszerűbb módszereinek ke­Boríték — géppel Nemrégen állították üzembe a szentendrei papírgyár­ban a nagy teljesítményű borít ékkészítő gépet. Képünkön Varga Károlyné munkában. Egyedül a családi házban A pomázi gyémántdiplomás tanító ÜNNEPSÉG KERETÉBEN hárman kaptak a szentendrei jiárásioan gyéimántdiplomát az elmúlt hét szombatján. Az egyik kitüntetett, idős. tanító Csata László volt. Felesége, Hu társa ugyancsak a napokban vette volna át a gyémántdiplo­mát. De sajnos, néhány hete, 81 éves korában meghalt. Pomázon mindenki ismeri Csata Lászlót. Készséggel Iga­zítottak útba. A kertből né­hány lépcső vezet fel a veran­dára, ahol tálcákban kellemes, friss illatot árasztó szőlőfür­tök halmozódnak. A szobában, ahol beszélgetünk, hideg van. Az idős tanító apró poharakat vesz elő, konyakot tölt. Miköz­ben emeli, szemét könnyek futják el. Rövid időre hallga­tás telepszik közénk. Az ebéd­lőre mutat, amelyen szép rendben sorjáznak a lekvárok: — Még ő készítette. Az utolsó percig tevékeny, jó háziasz- szony volt. Csata Laci bácsi Gyergyón született 1895-ben. Annak az idős nemzedéknek tagja ő, aki­nek bőven kijutott a megpró­báltatásokból, hiszen mindkét világégést és a közbeeső gaz­dasági válságokat átélte. Az első világháborúban megsebe­sült, s amikor az olasz front­ról visszavergődött, Fejér me­gyében telepedett le. Rácalmá­son lett tanító, ott ismerkedett meg a feleségével. Egy külte­rületi iskolában tanítottak mindaddig, amíg egy csere folytán átkerültek Pomázra. ABBAN AZ IDŐBEN még hat osztályt végeztek a gyere­kek. Amikor bevezették az is­kolareformot és kötelezővé kívánták tenni a nyolc osz­tályt, az első tanítók között, akik ezt helyeselték, ott volt Csata László is. — Pécs után Pomáz volt a második ilyen „úttörő”-iskola, még 1934-ben — emlékezik Laci bácsi. Ö maga lelkesen agitált, érvelt a szülőknek az új típusú iskola mellett. 1940-ben vették meg ezt a takaros házat, kerttel, amely­ben azóta is szorgosan mun­kálkodik mind a mai napig az idős tanító. Az iskolában a fő tantárgya a biológia volt. Szen­vedélyesen szerette, szereti a természetet, az élővilágot és ezt a szaretetet próbálta bele­plántálni az apróságok fejébe is. Az elsők között volt akkor Is, amikor a gyakorlati okta­tást bevezették. Maga is ügyes kezű ember, ezt igazolja, hogy még a negyvenes évekbéfi egy hosszabb, kényszerű „szénszü­netében aprólékos gonddal, papírmaséból elkészítette Po­máz és környéke domborzati térképét. A milliméterre hite­les mű üveg dobozban a szo­ba egyik falához támasztva hever. A térkép hosszú éve­ken át az iskolában volt. — Féltettem, hát itthon őrzöm. Ha kérik, és szükség lesz rá, szí­vesen odaadom — mondja magyarázólag. 1960-ban nyugdíjba ment. Ekkor megkapta az Oktatás­ügy kiváiló dolgozója kitünte­tést. Az 1. számú általános is­kolában tanított 34 éven át. Híres emberek kerültek-e ki az iskolából? A kérdésre el­gondolkozik, majd azt mond­ja: Sok becsületes munkásem­ber él itt és a környéken, aki­ket, vagy akiknek még az édesapját, édesanyját is én ta­nítottam. Szerették, tisztelték, hiszen a mai napig sokan felkeresik, gondolnak rá. Amikor 1960-ban nyugdíjas lett, alig változott az élete. Te­vékeny részt vállalt továbbra is a közéleti teendőkből, so­káig tagja maradt a helytörté­neti klubnak, népi ülnök volt. Foglalkozott a négy unokával, akik azóta ugyancsak felnőtté cseperedtek. És változatlanul munkát adott a kert, a gyü­mölcsös, a méhek. Ötvenöt méhcsaládja volt. Tíz éven át naponta öt-hat kilométereket gyalogolt, az erdő szélére, ott foglalatoskodott a méheivel. Nem volt vele nagy haszon, inkább kedvtelésből csinálta. Amikor eladta, fájt a szíve ér­te. MOST EGYEDÜL MARADT a családi házban. Délben, va­lami kis ebédet főz. lassan fű­teni is kell és naponta magá­ról gondoskodni. Még nem tudja, hogyan lesz tovább, té­len jobban fáj a magányosság. Néhány napja vette át a gyémántdiiplomát. A kitünte­tésre köszönő szavakkal vála­szolt. örült neki, meghatódott, hiszen érezte, hogy nem felej­tették el, változatlanul tisz­telet, megbecsülés övezi. És bizonyára Csata László bácsi a jövőben sem fogja érezni, hogy egyedül maradt. resésére késztetik a gazdálko­dó egységeket. A járásban — ha kismértékben is — de ke­vesebb lett a munkáslétszám. Növekedett a teljesítménybér­ben dolgozók aránya, viszont sok helyütt a műszaki és ad­minisztratív állomány munká­jával szemben nem támaszta­nak megfelelő követelménye­ket. A munkafegyelem javításá­val is sokat foglalkoznak min­denütt. Bizonyos megalkuvás még mindig tapasztalható: a vétkest nem minden esetben vonják felelősségre. Javult a járás üzemeiben o készletgazdálkodás, viszont az anyag- és alkatrészellátásban nincs komolyabb előrelépés. Tovább is gondot okoz az épí­tőanyagok, a színes fém, a kö­tőelemek, csavarok, szegecsek, acélcsövek beszerzése. Az első félév termelési, árbevételi adataiból kitűnik, hogy a gazdasági egységek megfele­lően hajtották végre feladatai­kat. Néhány helyen azonban lemaradások is vannak. Leg­rosszabb helyzetben a pomázi Fatömegcikk Ktsz van a ked­vezőtlen piac miatt. A jól gaz­dálkodó egységek között az Óbuda Tsz vezet, ahol 18,5 százalékos többlettermelést ér­tek eL Előtérben: a mezőgazdaság Nagy figyelmet szentelt a pártbizottság a mezőgazdasági üzemeknek. Az aratási felké­szülés megfelelő volt, a beta­karított termés szállítása és elhelyezése csak az esős idő­szakban jelentett komolyabb gondot. Az aratás, idején segí­tették egymást a közös gazda­ságok, s azokban a községek­ben, ahol nincs mezőgazdasá­gi szövetkezet, ott egy-egy tsz, illetve állami gazdaság aratott és csépelt. Napjaink legfontosabb fel­adatai közé tartozik a háztáji gazdálkodás segítése. Nincs kellő összhang a termelés, a felvásárlás és értékesítés kö­zött. Csak összehangoltan Az első félév gazdasági eredményei a járásban meg­felelőek, az eddig végzett munka lehetőséget ad az éves terv sikeres teljesítésére. Per­sze a munkaerő-gazdálkodás­ban, a munkafegyelem javítá­sában, az anyag- és alkatrész- ellátásban, a téli takarmány biztosításában akad még ten­nivaló bőven. A sikert a gaz­dasági vezetők és a pártszer­vezetek további jól összehan­golt munkája tudja csak biz­tosítani. Az ördög nem alszik A múlt szombati szá­munk szentendrei oldalán Mindent tudó nyilvántar­tás című cikkünkben a po­mázi tanácsról írtunk. Sajnos, a nyomda ördöge ismét megtréfált bennün­ket. Az alcím így jelent meg: öthetes összegezés a pomázi tanácsnál. Az ötle­tes szót öthetesre változ­tatta az a fránya, kis ör­dög. Igaza van a régi köz­mondásnak, hogy az ördög nem alszik. Az eset óta erős altató­kat hordok magammal, ha találkozom a nyomda ör­dögével, beadom neki, hadd aludjon. Pihenje ki végre magát! Ránk fér! Az oldalt írta: Kiss György Mihály és Sebestyén Zsuzsa Foto: Halmágyi Péter I t

Next

/
Thumbnails
Contents