Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-23 / 251. szám
'kMAod 197«. OKTÓBER. 23., SZOMBAT Megkezdődtek a választások Csehszlovákiában Ma délután két órakor zárulnak a szavazóhelyiségek A lakosság többsége már tegnap az urnák elé járult Pénteken délután 2 órakor Csehszlovákiában mintegy 19 ezer választási helyiség nyílt meg a több mint 10 millió választópolgár előtt, hogy az általános, egyenlő és közvetlen választójog alapján titkos szavazással öt évre megválasszák a Csehszlovák Szocialista Körtársaság legfelsőbb szerveként és törvényhozó testületéként működő szövetségi gyűlés két kamarájának, valamint a Cseh Szocialista Köztársaság, a Szlovák Szocialista Köztársaság legfelsőbb államhatalmi szerveinek képviselőit, és a különböző szintű nemzeti bizottságok (tanácsok) tagjait. A zászlódíszben pompázó városok, utcák jelezték, hogy az ország életének fontos eseménye vette kezdetét. Már a szavazás első napját is a párt, az állam és a lakosság összeforrottsáGustáv Husák, a CSKP főtitkára, az államtanács elnöke, és felesége szavaz. gát tükröző optimista hangulat és a tömeges részvétel jellemezte. Rádiórendszerrel felszerelt Kozmosz-snuhold Csütörtökön Föld körüli pályára bocsátották a Kozmoszcsalád 861. tagját, a kozmikus térség kutatásának folytatására. A mesterséges hold berendezései rendeltetésszerűen működnek. Pénteken pedig a Kozmosz—862 mesterséges holdat bocsátották Föld körüli pályára. A tudományos berendezésen kívül az utóbbi mesterséges holdon rádiórendszer működik a pálya elemeinek pontos mérésére, továbbá rádiótelemet- rikus rendszer, hogy adatokat továbbítson a Földre a műszerek és a tudományos berendezés működéséről. A mesterséges hold berendezései az előírásoknak megfelelően működnek. A koordinációs számító központ feldolgozza az érkező adatokat. A feldíszített szavazóhelyek előtt jóval nyitás előtt sok szavazópolgár összegyűlt, s az esti órákig a választásra jogosultak többsége már leadta szavazatát — jelentették a választási bizottságok. A szavazóhelyiségek előtt népi együttesek, zenekarok köszöntötték a választókat. Virággal, emléklappal fogadták a most először választó 1 millió 220 ezer fiatalt A csehszlovák televízió helyszíni közvetítésekben számait be Prága, Pozsony, Brno és a többi nagyváros választási eredményeiről. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának íőa titkára, köztársasági elnök Prága I. kerületének 1-es számú választókörzete szavazó- helyiségében adta le szavazatát. Lubomir Strougal, a csehszlovák kormány miniszterelnöke Prága VI. kerületében szavazott Több mint egymillió állampolgár az előző választások óth épült új lakásokból indult szavazni. Ma reggel 7 órakor ismét kinyitják a szavazóhelyiségeket. Az urnákat délután 2 órakor pecsételik le, s ekkor kezdődik a szavazatok összeszámlál ás a. BORISZ PONOMARJOV VEZETÉSÉVEL SZSP-küMöttség látogat Nugy-Bn Jack Woddis, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a párt nemzetközi osztályának vezetője csütörtöki nyilatkozatában melegen üdvözölte, hogy a Munkáspárt Országos Végrehajtó Bizottságának meghívására a közeljövőben magas szintű szovjet küldöttség érkezik Nagy-Britanniába Borisz Ponomarjovnak, az SZKP KB PB póttagjának, a KB titkárának vezetésével. Az amerikai elnökválasztás előtt Ford és Carter utolsó ív-vitája Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke, a köztársasági párt elnökjelöltje, pénteken Washingtonból helikopterrel a Virginia állambeli Williamsburgba utazott, ahol közép-európai idő szerint szombaton a hajnali órákban az elnökválasztás előtti utolsó, 90 perces tv-vitán vesz részt Jimmy Carterrel, a demokrata párt elnökjelöltjével. MOSZKVA Koszigin—Jaroszewicz találkozó Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke pénteken Moszkvában találkQzott Piotr Jaroszewicz-csel, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökével, aki rövid látogatásra érkezett a szovjet fővárosba. A megbeszélésen áttekintették a két ország közötti sokoldalú kapcsolatok további fejlesztésével és erősítésével összefüggő kérdéseket. Megállapították, hogy a szovjet— lengyel testvéri együttműködésnek jelentős szerepe van az SZKP XXV. és a LEMP VII. kongresszusa által kitűzött társadalmi-gazdasági feladatok megoldásában. A találkozót szívélyes, elvtársi légkör jellemezte. Piotr Jaroszewicz tegnap este elutazott Moszkvából. A japán kormány és eltussol... halogat A Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága pénteken Tokióban megtartotta 12. ülését. A résztvevők megvitatták a párt feladatait az esedékes parlamenti választásokkal kapcsolatban. Fuva Tecu- zo, a központi bizottság főtitkára beszédében élesen bírálta Miki Takeo kormányát, amely a Lockheed-botrány kivizsgálásának halogatására és a tények eltussolására törekszik. Kijelentette: a kommunista párt a parlamentben bizalmatlansági indítvány felvetését tervezi. Bistecca és politika Rómában tegnap Berlinguer, az OKP KB főtitkára (balról) és Craxl, a szocialista párt főtitkára megbeszélést folytatott egymással. A két pártvezető megbeszélésének az volt a célja, hogy a küszöbön- álló parlamenti vita előtt összeegyeztessék a két párt állásfoglalását a kormány gazdasági intézkedései, illetve tervezett intézkedéseivel kapcsolatban. Egy kilogramm marhahúsért az átlagkeresetű olasz munkás több mint félnapi keresetét fizeti ki a hentesnél. A kávéért kétszer annyit kérnek tőle az eszpresszóban, mint amennyiért mondjuk szeptemberben fogyasztotta. Drágult a buszköltsége, s a korábban sem olcsó vasúti tarifa is emelkedett, márpedig az olasz ember szívesen és gyakran utazik. Persze nemcsak vasúton, gépkocsin is. S az már különösen érzékenyen érinti, hogy a benzin ára — rövid időn belül másodszor — 100 lírával ismét feljebb ment. GTII.IO ANDREOTTI kérész télydemokrata kisebbségi kabinetje drákói szigorral látott hozzá a katasztrofális válság megakadályozását célzó intézkedésekhez, közülük is elsőként az ármódosításokhoz. Kétségtelen, hogy a tetemes áremelést sok tényező indokolja. A többi között például az, hogy Itália — közgazdászainak és orvosainak véleménye szerint — mértéktelenül sok húst fogyaszt, s a bisteccának (marhasültnek) való egyre drágább áron ke- j rül, import útján az országba. Hasonlóképpen hozzászokott az olasz társadalom a gépkoAz Új Kína hírügynökség közleménye a pekingi tüntetésről Az Űj Kína hírügynökség közleményt adott ki a Peking- ben lezajlott csütörtöki tüntetésről. Ezzel kapcsolatban a hírügynökség közli: a Kínai Folytatódik az együttműködésre törekvés irányzata Miként tegnapi számunkban jelentettük, Moszkvában megtartotta első ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa és Mexikó együttműködési vegyes bizottsága (lásd képünkön), amely meghatározta jövő évi munkatervét és gyakorlati intézkedéseket irányzott elő a KGST-országok és Mexikó együttműködésének megvalósítására. E bizottság a KGST-országok és Mexikó között 1975. augusztus 13-án aláírt együttműködési megállapodás értelmében jött létre. Az első ülésszak alkalmából Julio Facsler, a Mexikói Külkereskedelmi Intézet vezérigazgatója kijelentette: Mexikó állami szektora és az üzleti körök érdekeltek abban, hogy a KGST-országokkal fejlődjenek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok. A vegyes bizottság második ülésszakát Mexikóban tartja majd meg. További hírek az elmúlt napokból: A nyugat-ukrajnai iparvárosban, Lvovban a KGST-országok kőolaj- és gázipari szakemberei tudományos és gyakorlati tanácskozást tartottak. — A KGST szénipari állandó bizottsága az NDK-beli Wolzigban ülésezett. Megfigyelői minőségben jelen volt a tanácskozáson a Vietnami Szocialista Köztársaság képviselője is. — A KGST Tudományos- Műszaki Együttműködési Állandó Bizottságának környezetvédelemmel foglalkozó csoportja Varsóban tartotta kilencedik ülését. — Szófiában került sor a KGST „anyagi tartalékok” állandó munka- csoportjának harmadik ülésszakára. A hírekből érzékeljük ogy csupán a KGST Végre- ajtó Bizottságának október 4-én. Moszkvában befej ezőött 78. ülését követően mily szerteágazó munkát végeztek az egyes területek részkérdéseivel foglalkozó KGST-szek- emberek. Mert a szocialista országok gazdasági együttműködését irányító szervezet a KGST, az elmúlt évtizedek alatt nemcsaík, hogy jelentős mértékben, megerősödött, de jelentősége a világ gazdasági életében megsokszorozódott. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára a 78. vb-ülést követően beszámolt arról, hogy a KGST tagországai befejezték folyó ötéves gazdasági terveik koordinálását. A koordinációs munkákat három évvel ezelőtt kezdték meg, így ez1 összekapcsolódhatott az egyes országok nemzeti fejlesztési tervével és a gazdasági integráció továbbfejlesztésével. Először vett részt a munkában Kuba, Jugoszlávia és a Vietnami Szocialista Köztársaság. Különösen nagy a jelentősége annak, hogy először fogadott el a KGST általános integrációs vállalásokat, az ezekhez szükséges eszközöket a nemzeti tervek biztosítják. Méltatta a KGST titkára a pénzügyi rendszer megteremtését és beszámolt arról, hogy újabb lépéseket terveznek a transzferábilis rubel további megerősítésére, jelentőségének növelésére és használati körének a KGST-n k’Vülre is történő kiterjesztésére. A gazdasági együttműködés nemzetközi bankja egy év alatt 17 milliárd transzferábilis hitelt nyújtott a tagországoknak, a KGST beruházási bankja pedig 40 létesítmény építését és modernizálását hitelezte. Egyre nő a KGST-tagor- szágokon kívüli jelentősége. Együttműködés alakult M Jugoszláviával és Finnországgal, együttműködési megállapodásokat írtak alá Irakkal és Mexikóval. A KGST Tanácsa 30. ülésszakán részt vett a vietnami, az angolai és laoszi küldöttség. E héten érkezett a hír, hogy a KGST- tagországok az Algéria ipari struktúráját meghatározó számos létesíAiény építéséhez nyújtanak támogatást. Az általuk épített kohóipari kombinát kapacitása rövidesen eléri az évi kétmillió tonnát és a Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb kohászati üzeme lesz. Az 1980-as évek végén Algéria nyugati részén egy másik fémkohászati kombinát építése fejeződik be. Ez évenként tízmillió tonna nyersvasat állít majd elő. Kétségtelen, hogy a KGSTval való együttműködésre való törekvés irányzata folytatódni fog. Ezt bizonyította a Közös Piac miniszteri tanácsiának e heti luxemburgi ülése is, amely elhatározta, hogy rövidesen válaszolnak a KGST-nek még februárban átnyújtott tárgyalási javaslatára. Politikailag a nyugati miniszterek szükségesnek látták, hogy ne utasítsák el a javaslatot, mivel ez világossá tenné, hogy a Közös Piac nem óhajtja a Helsinkiben elfogadott záróokmány elveinek alkalmazását. Hírek szerint a nyugatiak javaslatot tesznek a tárgyalások konkrét időpontjára is, bár kezdetben erősen korlátozni kívánják a kapcsolatfelvétel körét környezetvédelmi, statisztikai és hasonló természetű együttműködésekre. Miként Van der Stoel holland külügyminiszter az EGK miniszteri tanácsának elnöke mondotta: a válaszra még a holland elnökség idején sor kerül. Mint ismeretes, Hollandia ez év végéig tölti be ezt a tisztet... Alacs B. Tamás LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Pénteken Washingtonban befejeződött az Egyesült Államok és a Közös Piac képviselői közötti évi rendes tanácskozás. Az Euröpai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsa novemberben válaszol a KGST kezdeményezésére és gyakorlati javaslatokat tesz majd az együttműködésre — mondotta az MTI washingtoni tudósítójának Olav Gundelach, az Európai Közösségek Bizottságának tagja. Gundelach szerint az EGK arra törekszik majd, hogy „fenntartsa a lehetőséget a kelet-európai országokkal való kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokra Is”. Az Egyesült Államok egyetért a Közös Piac és a KGST közötti kapcsolatok kialakításának brüsszeli tervével, hiszen érdekeink azonosak” — mondotta. ‘ Kommunista Párt Központi Bizottsága „egyetlen csapással meghiúsította Vang Hung- ven, Csang Csun-csiao, Csiang Csing és Jao Ven-jüan pártellenes csoportjának sötét terveit. E csoport tagjai ki akarták sajátítani a Igfőbb hatalmat a pártban és az államban”. Az Űj Kína ugyanebben a közleményében először nevezi Hua Kuo-jenget a KKP Központi Bizottsága elnökének és a KKP Központi Bizottsága Katonai Tanácsa elnökének. csi korlátozás nélküli használatához, ami viszont az olajvásárlás számláját növelte szüntelenül. AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottságának csütörtök este véget ért ülésén részletesen elemezték a szükségintézkedéseket és az ország politikai-gazdasági helyzetét Arra a megállapításra jutottak, hogy az OKP támogatja a kormány intézkedéseit de nem minden feltétel nélkül. Berlinguer főtitkár megfogalmazásában a támogatás csak addig terjedhet ki, amíg az olasz dolgozók élet- színvonalát nem fenyegetik az áremelések. Nos, nem tudni, vajon a tervezett lépések már most is milyen mértékben érintik a bérből és fizetésből élő családok háztartását. Annyi bizonyos, hogy ahogy mondani szokták, a nadrágszíjat máris szorosabbra keli húzniuk. ÖNMAGÁBAN az áremelések nem vezethetnek csodákhoz. Mint az OKP központi vezetőségi ülésén hangsúlyozták, az ország gazdasági életében strukturális változtatásokra van szükség. Fellendülés elképzelhetetlen a beruházási kedv visszatérése, az állami szinten folytatott pazarlás gyökeres megszüntetése, a munkanélküliség leküzdése nélkül. Az OKP már korábban részletes gazdaság- politikai programot dolgozott ki, amit eddig a kormányzat figyelmen. kívül hagyott. Éppen ezért lenne kívánatos — hangsúlyozta Enrico Berlin- guer —, hogy a kormány képviselői a gazdaságpolitikai kérdésekben rendszeres konzultációt folytassanak az OKP-val. Arról nem is szólva, hogy Itália jelenlegi válságos helyzetében a kommunisták által már régebben javasolt nemzeti egységkormány megfelelő biztosítékot jelentene az infláció megfékezésé- . re, az egész társadalom mozgósítására. CSAK RÖV VLAGYIMIR KIRILLIN, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese, a tudományos és műszaki állami bizottság elnöke pénteken Moszkvában külföldi diplomaták előtt előadást tartott a műszaki-tudományos haladásról a Szovjetunióban. LONDONBAN pénteken, megalakulásának 60. évfordulója alkalmából ünnepi gyűlést tartott a brit—szovjet kereskedelmi kamara. A gyűlés résztvevőit Alekszej Koszigin szovjet és James Callaghan brit miniszterelnök is üdvözölte. OKTÓBER 22-ÉN Bukarestben országos konferenciát tartott a román—szovjet baráti társaság, az ARLUS. NYIKOLAJ PATOLICSEV, szovjet külkereskedelmi miniszter ötnapos látogatását befejezve hazautazott Teheránból. TITO ELNÖK egészségi állapota nagyon jó — jelentette ki pénteki sajtóértekezletén Mirko Kazelics, a jugoszláv külügyminisztérium szóvivője. Üjságírók kérdésére válaszolva elmondta: Giscard D’Estaing francia és Joszip Broz Tito jugoszláv államfő kifejezésre juttatta óhaját, hogy találkozójukra mielőbb sor kerüljön. CEARBHALL O’DALAIGH ír köztársasági elnök pénteken bejelentette: lemond államfői tisztjéről. Döntését azt követően hozta, hogy a kormánynak egy tagja a nyilvánosság előtt sértő megjegyzéseket tett rá. BRÜSSZELBEN pénteken megnyílt az európai biztonsági és együttműködés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi bizottság ülése. A tanácskozás munkájában Európa több mint 20 országának küldöttei vesznek részt. THAIFÖLDÖN polgári ruhába öltözött a jobboldali katonai junta. A két héttel ezelőtt végrehajtott véres államcsíny után a szélsőséges reakciót képviselő „nemzeti adminisztratív reformtanács” tábornokai pénteken Bangkokban javarészt polgári politikusokból álló kormányra bírták az ország irányítását. JOHANNESBURG fekete városrészében, Sowetóban a rohamrendőrség pénteken megszállt egy középiskolát, s az összes tanárt és diákot letartóztatta. Az AP jelentése szerint az iskola a .tüntető diákok egyik központja volt. A MOZAMBIKI RÁDIÓ jelentése szerint Salisbury közelében lelőttek négy rhode- siai s helikoptert és egy repülőgépet. A gépeket a zimbabwei népi hadsereg, a ZIPA nevű felszabadító mozgalom katonái lőtték le. í i