Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-22 / 250. szám
1976. OKTÓBER *S„ PÉNTEK Bizalmatlanság - és egy dosszié, Miután a francia nemzetgyűlésben a szerdára virradó éjszaka éles, nemegyszer drámai vita után a képviselők elvetették a baloldal által benyújtott bizalmatlansági indítványt — amely a Barrc-kormány szükségintézkedéseivel volt kapcsolatos —, megkezdődhetett az ez évi költségvetés tárgyalása. A bizalmi szavazás azonban nem állította helyre kormány iránti bizalmat, hisz a baloldal eleve tudta, hogy indítványát elutasítják. A cél az volt, hogy e bizalmi vitával kifejezésre juttassák: ha nemzetgyűlésben többséggel rendelkezik is a kormány, az ország bizalmát — amit hangsúlyozottan a siker feltételének minősített — nem nyerte el tervéhez. A FRANCIA belpolitikai élet jellemzője ez a bizalmatlanság — és joggal. Ezt példázza az a tény is, amely az immár hírhedt Dassault-dosz- szié nyomán immár hónapok óta felzaklatja a kedélyeket. Ez az ügy — bár sokan szeretnék egyedinek feltüntetni — élesen világít rá a francia gazdasági és politikai közélet visszásságaira. Olyan, mint egy jéghegynek az óceán vizéből kiemelkedő csúcsa. Robert Ballanger, a Francia Kommunista Párt képviselőcsoportjának elnöke most levelet intézett a nemzetgyűlés elnökéhez és ebben rámutatott, hogy Marcel Dassault képviselői mandátuma összeegyeztethetetlen üzletemberi tevékenységével. A törvény ugyanis világosan kimondja, hogy olyan vállalatok vezetőit nem lehet képviselőnek választani, amelyek állami szubvenciót élveznek. Dessault ugyanis — a nevét viselő üzem igazgatója és tulajdonosa —, mint nemzet» gyűlési képviselő szubvenciókat és rendeléseket szavaz meg saját vállalatainak. A kommunista parlamenti csoport ezenkívül vizsgáló bizottság felállítását javasolta Dassault adócsalásainak tanulmányozására. Miről is van szó? MÉG JÚLIUSBAN a képviselő-iparmágnás főkönyvelője, Hervé de Vathaire, nyolcmillió francia frankót vett fel és sikkasztott el fő, nőké magánbankszámlájáról — majd eltűnt. Megtehette, mivel az annyira megbízott benne, hogy aláírási joggal ruházta fel. Bár a. pénz azóta sem került meg, Dassault visz- szavonta főkönyvelője elleni feljelentését, ezt követően pedig a sikkasztó az igazságügyi hatóságok kezére adta magát. A gyáros jószívűségének nyitja az a dosszié, amelyet a főkönyvelő Dassault manővereiről állított össze. Ezt a dosz_ sziét Vathaire egy Jean Kay nevű kalandornak adta át — akinek azóta nyoma veszett —, tartalmáról, azonban feljegyzést készített. Az elmúlt hónapokban a dosszié tartalmának bizonyos körök szerettek volna mindenképpen politikai tartalmat tu- V lajdonítani, hogy ezzel leplezzék a francia felső körök gazdasági-politikai összefonódott- ságát. Erre alkalmat adott Jean Kaynak a múltja, aki harcolt a hatvanas években Algériában az OAS tagjaként, Kongóban, Biafrában, belépett a libanoni falangisták közé, repülőgépet térített el „bangladesi színekben”, Angolában is járt, sőt Floridában is, a Kuba ellen szervezkedő ellenforradalmárok főhadiszállásán. A POLITIKAI MÄZ azonban most lepattogzott. A Le Monde és a Le Point a napokban ismertették a rejtélyes dosszié tartalmát. Kiderült, hogy Marcel Dassault, aki jelentős állami szubvenciót élvez és a francia fegyverexportban főszerepet játszik, rendszeresen átvitte a tőkét az államilag támogatott vállalataiból, a teljesen magánkézben lévőkbe, például úgy, hogy egyik cége nemlétező árukat adott el a másiknak. A tőkés így másfél milliárd frank (300 millió dollár) adó befizetését „takarította meg”. Mivel a Dassault cég egyike azoknak, amelyeket a báloldal közös programja szerint államosítani kell, a botrány igen kellemetlen a kormánytöbbség számára. A francia adóhivatal két magas raÁgú tisztviselője, akiket összejátszással vádolnak: rágalmazás címén feljelentést tett ismeretlen személyek ellen... MIKÖZBEN A BARRE- TERV nyomán a kormány nem a gazdagokat kívánja fizetésre kényszeríteni, hanem a franciák tömegeire hárítja a terheket, s így tovább nő az egyenlőtlenség a nagytőke és a dolgozók között: a Dassault- dosszié ügye egyértelműen támasztja alá az ország lakosainak jogos bizalmatlanságát a kormánnyal szemben. Alacs B. Tamás Hatályba lépett az 55. tűzszünet Viszonylagos nyugalo Hétfőn nyílik meg Kairóban a nyolcadik arab csúcstalálkozó A Libanonban csütörtökön reggel közép-európai idő szerint 5 órakor hatályba lépett 55. tűzszünetet követően rövid Időre elhallgattak a fegyverek, de később — mint nyugati hírügynökségek jelentették — ismét szórványos lövöldözés, ágyúdörgés és lövedékek becsapódása volt hallható. Négy órával később Bejrútnak és elővárosainak összes frontjairól vihar utáni szélcsendről adott hírt az AFP tudósítója. Megszűnt a sűrűn lakott negyedek ágyúzása. A libanoni fővárosban azonban mind a mohamedánok, mind a ' keresztények ellenőrizte szék- < torban zárva maradtak az üzletek. Az utcák kihaltak. Baloldali milicisták egyik j szóvivője szerint a tűzszünetet j mintegy 80 százalékban betart- j ják. „Tekintettel a szerdán éjjel lezajlott harcok hevessé- ! gére, senki sem remélhette, 1 hogy a tűzszünetet hatályba ; lépése után azonnal teljes mértékben be fogják tartani” — fűzte hozzá. A baloldaliak rádióadója szerint két órával a fegyvernyugvás életbe lépése után i Bejrútban és elővárosaiban I „viszonylagos nyugalom” ho- | nőit. A jobboldaliak rádióadója nem tett említést a tűzszü- I net megsértéséről. Camille Chamown, a jobboldali keresztény milicisták vezetője és Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a bejrúti rádióban elhangzott felhívásban azt a parancsot adta a hatáskörébe tartozó fegyveres erőknek, hogy pontosan tartsák be a fegyvemyugvási megállapodást, s ne vágjanak vissza a szemben álló fél provokációira. A DPA emlékeztet rá, hogy a polgárháborúban 75 százalékban elpusztult libanoni főváros lakosai pincékben és óvóhelyeken töltötték a tűzszünetet megelőző éjszakát. Csütörtöki libanoni napilapok becslésszerű adatai szerint az elmúlt 24 órában 120 ember vesztette életét és 300 sebesült meg. Az AFP kairói tudósítása szerint az egyiptomi fővárosban minden készen áll arra, hogy jövő hétfőn közép-európai idő szerint tíz órakor megnyíljék a 8. arab csúcstalálkozó, amely hivatott megerősíteni a Rijadban Libanonra vonatkozólag tető alá hozott békemegállapodást és az arabközi szolidaritást. Lapzártakor érkezett: Az iraki kormány csütörtökön délután éleshangú közleményben ítélte el a rijadi csúcskonferencia határozatait és résztvevőit, hangoztatva, hogy a szaúd-arábiai fővárosban született döntések az arab ügy elleni újabb összeesküvést jelentik. PORTUGÁLIA Mindenütt állít jelölteket a baloldali erőket tömörítő választási tömb A Portugáliában nerprégiben megalakított Egységes Népi Választási Front, amely részt vesz a decemberi helyhatósági választásokon, az ország egész A reformokért nyomást gyakorolunk a kormányra — mondotta Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára Rómában befejezte munkáját az Olasz Kommunista Párt K3z- ponti Bizottsága és központi ellenőrző bizottsága. A résztvevők megvitatták és jóváhagyták Enrico Berlinguernek, a párt főtitkárának beszámolóját, amelyben kifejtette az OKP politikai irányvonalát és harci céljait az országot átfogó gazdasági és politikai válság fényében, A főtitkár zárszavában ösz- szefoglalta azt a mélyreható vitát, amely az időszerű országos kérdésekről a KB ülésen folyt, s nem egy esetben egymásnak részben ellentmondó állásfoglalások formájában jutott kifejezésre. Berlinguer hangsúlyozta: az OKP feladata nemcsak az infláció elleni kormánypolitika támogatása — bár a dolgozók vívmányait ma az infláció fenyegeti leginkább —, hanem a strukturális átalakításokat és fellendülést biztosító távlati gazdaságpolitika, a reformok követelése is. E cél érdekében az OKP a parlamentben fejthet ki nyomást a kormányra, de a parlamenten kívül is, a széles társadalmi mozgalmak formájában. „A válságot a kereszténydemokrata párt nem oldhatja meg nélkülünk, ezért a kor mánynak a jövőben is minden intézkedését meg kell előbb ta nácskoznia a parlamentben a szavazástól való tartózkodás sál őt támogató pártokkal” — szögezte le az OKP főtitkára. Amíg nem érlelődnek meg e nemzeti egységkormány feltételei, az OKP-nak ügyelnie kell arra, hogy ne nyerhesse nek teret azok a törekvések, amelyek a „június 20. előtti állapotok” visszaállítására irányulnak. Egyiptom a Biztonsági Tanács összehívását kérte az Izrael-megszállta arab területek helyzetének megvitatására Ahmed Abdel-Magid, Egyiptom állandó ENSZ-képvisele- tének vezetője szerdán kérte a Biztonsági Tanács összehívását az Izrael-megszállta arab területeken fennálló veszélyes és robbanékony helyzet megvitatására. Az egyiptomi diplomata a Biztonsági Tanács soros elnökéhez intézett levelében rámutatott, hogy az izraeli megszálló hatóságok a Jordán folyótól nyugatra fekvő térségben folytatják megtorló intézkedéseiket az arabok ellen, számos városban továbbra is kijárási tilalom érvényes, s izraeli katonák az utóbbi hetekben sok arabot önkényesen letartóztattak, illetve jó néhányat közülük bántalmaztak. Az izraeli kormány e térségben folytatja új zsidó települések létesítésére és a meglevő zsidó települése^ megszilárdítására irányuló politikáját. Teszi ezt a megszállt területek őslakosainak, törvényes tulajdonosainak rovására. „Mindez újabb egyértelmű bizonyíték arra, hogy Izrael terjeszkedési politikát folytat. Haladéktalanul véget kell vetni az izraeli megszálló hatóságok effajta súlyos és veszélyes akcióinak. Izraelt súlyos felelősség terheli e robbanékony helyzetért, amely gátolja az igazságos és tartós béke megteremtését a Közel-Keleten” hangsúlyozta a BT elnökéhez intézett levelében az egyiptomi nagykövet. területére kiterjesztette tevékenységét. A baloldali erőket tömörítő választási tömb létrehozása lehetővé tette, hogy egész Portugáliában demokratikus és antifasiszta jelölteket állítsanak a decemberi hely- hatósági választásokon — írja az Avante!, a Portugál Kom munista Párt lapja. A front, amelyet a Portugál Kommunista Párt, a Portugál Demokratikus Mozgalom és a Szocialista Népfront alkot, a tömegek akcióegységre való törekvését juttatja kifejezésre a reakciós erők elleni harcban, az április 25-i forradalom vívmányai és a demokrácia védelméért folyó küzdelemben. New York-i források szerin a Biztonsági Tanács előrelát hatólag a jövő héten tanúimé nyozza az egyiptomi kérést. Felvonulás Pekingben A Pekinget kelet—nyugati irányban átszelő Csang An sugárúton csütörtök reggel óta százezrek menetelnek: ünnepük „a győzelmet az árulók pártellenes csoportja fölött”. Ezzel Peking is bekapcsolódott a Csiang Csing-csoport ellen indított országos méretű kampányba. Az ünnepi hangulatot fokozandó, a főváros vezetősége estére kivilágíttatta a középületeket — ami egyébként csak a nemzeti ünnepen, május elsején., továbbá a kínai újév napjaiban szokásos. Csiao Kuan-hua kínai külügyminisztert a KKP KB Politikai Bizottságának tagjává választották — közölte Párizsban csütörtöki sajtóebédjén Louis de Guiringaud francia külügyminiszter. SZOVJETUNIÓ A szeszélyes időjárás ellenére is bő a termés A kedvezőtlen időjárás ellenére is igen jó termés várható az idén a Szovjetunióban a legfontosabb mezőgazdasági kultúrákból, a gabonafélékből. Ezzel kapcsolatban tett fel néhány kérdést L. Voszkre- szenszkij, az APN hírügynökség tudósítója Anatolij Gol- covnak, a Szovjetunió mező- gazdasági miniszterhelyettesének. • A külföldi sajtóban többször jelentek meg az elmúlt időben olyan közlések, melyek szerint az idei termés az „időjárási feltételek kivételesen kedvező alakulásának** a következménye. Mi az ön véleménye ezzel kapcsolatban? — Ez az év sem volt köny- nyű. De nem vitás, hogy idén a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint 1975-ben vagy 1972-ben, amikor az országot igen komoly aszály sújtotta, „kedvezőnek” azonban semmiképpen sem nevezném. Sőt hozzáteszem: kedvező időjárás — olyan értelemben, mint azt a nyugat-európai vagy az amerikai földművesek értik — nálunk, a Szovjetunióban gyakorlatilag nem létezik. A szovjet mezőgazdaság igen összetett, bonyolult éghajlati viszonyok között termel: a termésnek mintegy a kétharmad részét azok a területek szolgáltatják, ahol rendszeresek az aszályok. S ezek az aszályok jóval súlyosabbak, mint például, amely ez évben sújtotta Nyugat-Európát, s melyet ott az „évszázad éghajlati katasztrófájának” emlegetnek. A legnagyobb szovjet gabonatermő vidékek az úgynevezett kritikus földművelési zónában (övezetben) fekszenek, ahol a gabonatermesztés mindig kockázattal jár. Számunkra az idei év is aszályos volt: több északkaukázusi területet és számos Ma és holnap: választások Csehszlovákiában Több mint egymillió fiatal szavaz először Királyréve nem tartozik a jelentős települések közé Szlovákiában. Az emberek jól ismerik itt egymást. Nem csoda hát, hogy a jelölőgyűlés itt ebben, a főként magyarok lakta községben talán még bensőségesebb mint másutt Csehszlovákiában. A zászlódíszbe öltözött klubhelyiségben számadás folyik. Az előző öt év választott tisztségviselői beszámolnak az 1971 óta elvégzett munkáról, a jelöltek pedig a következő periódus feladatairól beszélnek. Nagy figyelemmel hallgatják a helybeliek földijüket, Kiss Katalin munkásnőt, a képviselőjelöltet. Fontos dolgokról beszél: útépítésről, iskolákról, a nagy költséggel felépült kultúrotthon- ról... Jelölték és jeloiok. A királyréviek gyűléséhez hasonlóan az elmúlt hetekben szerte az országban számadást tettek, programot jelöltek ki szomszédainknál. Választásra készült Csehszlovákia. Ma és holnap a szavazóhelyiségekbe vonul a sok millió választópolgár, hogy új megbízatást adjon a helyi nemzeti bizottságok, a két köztársaság nemzeti tanácsai és a szövetségi nemzetgyűlés képviselőinek. Közel 200 ezer helyet kell most betölteniük az elkövetkezendő öt évre, fontos tehát, hogy a választók jól ismerjék a Nemzeti Front jelöltjeit. Ezek,, ahogy őket egy beszédében Jan Baryl, a CSKP KB titkára jellemezte, „olyan állampolgárok, akik rendelkeznek a megfelelő politikai és erkölcsi feltételekkel ahhoz, hogy sikeresen lássák el a képviselőséggel járó feladatokat, élvezik a CSKP és a Nemzeti Frontba tömörült többi part és szervezet bizalmát”. Ifjú Szavazók. A választási kampány során különösen nagy figyelmet fordítottak a fiatal jelöltekre és az ifjú szavazókra egyaránt; 1 millió 220 ezer fiatal most először járul az urnákhoz, s több mint 4 millióan vannak a 35 éven aluli választópolgárok is. Nagyszám ez, fontos volt hát, hogy megértsék azokat a nagy feladatokat, amelyek Csehszlovákia előtt állnak. Az idén tavasszal megrendezett XV. pártkongresszus nyugodt önbizalommal állapíthatta meg: az elmúlt öt év a szocialista társadalom fejlődésének legsikeresebb időszaka volt. Az önbizalom természetesen nem jelent önelégültséget. Sok mindent a most kezdődő ötéves tervben kell megoldaniuk, az ipar, a szolgáltatások és nem utolsó sorban a mezőgazdaság területén. Kitért erre a Nemzeti Front választási felhívása is. A választási programban helyt kapott a komplex területfejlesztés követelménye, az élet- és munkakörülmények javítására tett felhívás. Az iparilag fejlett Csehszlovákiában különös jelentősége van a szolgáltatások kiterjesztésének, minőségi javításának. A „Z akiié. célul tűzték ki, hogy a lakóhelyek fejlesztésében vegyenek részt a vállalatok intézmények, mezőgazdasági termelőszövetkezetek is. Ugyanakkor bizton számíthatnak a lakosság önkéntes társadalmi munkájára, jól példázta etz az úgynevezett „Z” akció. Hogy mit jelent ez? Nem többet és nem kevesebb, mint 1,1 milliárd társadalmi munkaórát, melyet a Cseh Szocialista Köztársaság lakossága teljesítette az elmúlt öt év alatt. A községek és a városok szépítéséhez 35 milliárd korona értékben járultak hozzá, s ennek a hatalmas összegnek egyötödét a fiatalok teljesítették, öt év alatt Csehország minden lakosa átlagban 118 társadalmi munkaórát teljesített! Van tehát kire számítani. Ezért is jelenthette ki a CSKP KB titkára, hogv a küszöbön álló választások még jobban megszilárdítják majd a párt és a nép egységét, elmélyítik a szocialista demokráciát, a nép részvételét a társadalom irányításában. nyugat-szibériai vidéket sújtott a szárazság. Jelentős területen megfagytak az őszi kultúrák, s helyükbe sürgősen tavasziakat kellett elvetni. A tavasz hideg volt és hosszan elhúzódott. A betakarítás napjaiban pedig csaknem mindenütt huzamos esőzések voltak, helyenként havazott. A fent elmondottakból egyértelműen következik, hogy a jó termést a gazdaságok dolgozóinak megfeszített munkája és a termelés intenzívebbé tétele valamennyi tényezőjének — gépek, műtrágya, melioráció — maximális kihasználása, valamint a munkák színvonalas szervezése eredményezte. Röviden: a jó termés a szeszélyes időjárás ellenére született meg. • Eszerint az évi tervfeladat minden valószínűség szerint teljesül. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió gabona- és szemestakarmány-igénye teljes mértékben ki lesz elégítve? — Nem, nem jelenti. Ezt csak akkor lehetne elmondani, ha mind a lakosság élelmiszerigényének kiefégítését, mind a szükséges tartalékalapok létrehozását, mind bizonyos exportkötelezettségek teljesítését biztosítják az adott ország belső erőforrásai, és ha az egy főre jutó gabonatermelés eléri a2 évi egy tonnát Ennek megfelelően a Szovjetuniónak már most évi 250 millió tonna gabonafélére van szüksége. Erre — ismerve realitásainkat — még nem vállalkozhatunk. Ezért a most folyó tizedik ötéves terv „csupán” 220 millió tonnás évi átlagterméssel számol. A későbbi ötéves tervek során ez a mutató állandóan emelkedni fog, mégpedig gyorsabb ütemben, mint a lakosság száma. Ily módon — bonyolultsága ellenére is — előbb-utóbb reálisan elérhető cél lesz az évi egy tonna gabona fejenként. S akkor.— de csak akkor* — jelenthetjük majd ki, hogy a Szovjetunió gabonatermelése elérte a kívánt szintet. CSAK RÖm AZ NDK ÁLLAMTANÁCSA október 29-re összehívta a Német Demokratikus Köztársaság október 17-én megválasztott új Népi Kamarájának első ülését. MADRIDBAN szabadon engedték Luis Lucio Lobatot, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, valamint két, baloldali nézeteiről ismert ügyvédet. A THAIFÖLDI katonai junta bejelentette, hogy lezárja Laosszal határos Nong Kha-i határátkelőhelyet a Mekong folyónál. AZ NSZK ÉS A SZOVJETUNIÓ gazdasági vegyesbizottságának munkac:oportja csütörtökön Bonnban befejezte kétnapos megbeszéléseit. IAN SMITH, rhodesiai miniszterelnök 30 tagú delegáció élén csütörtökön Genfbe érkezett, hogy részt vegyen az előzetes bejelentés szerint október 28-án nyíló, a rhodesiai rendezést tárgyaló konferencián. I