Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-20 / 248. szám

Pest megyében: a kerámia népe Miről vallanak az őskori cseréptöredékek? 1976. OKTOBER 20., SZERDA A legtöbb ember észre sem veszi, vagy érdeklődés nél­kül, közömbösen halad el az olyan egyszerű, értéktelennek látszó eserépd ara bök, edény- töredékek mellett, amelyek­kel például kirándulás, tú­rázás során találkozik, vagy amelyeket éppen hétvégi tel­kén kapálás, esetleg más munkája közben fordít ki a földből. A szakember, a ré­gész számára azonban rend­kívül sokat mondanak, ezek a jelentéktelennek tűnő tár­gyak. Lelőhelyekre utalnak, amelyeknek feltárásával több ezer évig követhetjük visszafelé valamely helység településtörténetét, fogalmat alkothatunk arról, milyen anyagi és szellemi kultúrával rendelkező népcsoportok él­tek azon a helyen. Eló-Ázsiából a Kárpát-medencébe Az edénykészítés aránylag késői „találmány” az emberi­ség történtében. Az őskőkor (paleolitifcum) embere, aki több tízezer évig vadászat­ból, halászatból és ezek ki­egészítéseképpen a vadon ter­mő gyümölcsök, gumók, vala­mint madártojások összegyűj­téséből tartotta fenn magát, valószínűleg szerves eredetű anyagokat használt fel, tök­ből kivájt vagy kéregből ké­szített edényekben tárolta élelmét. Ezek az anyagok persze az évezredek során el­pusztultak, nem maradtak ránk. Az agyag megformálásá­nak, kiégetésének ismerete rendkívül mélyreható gazda­sági változás eredménye, ame­lyet a régészet újkőkori, ide­gien szóval neolitikus forra­dalomnak nevez. Ez a folya­mat; amelynek lényege a földművelés és az állatte­nyésztés „megtanulása”, a zsákmányolásról az élelem megtermelésére való áttérés, az időszámításunk előtti VIII—VII. évezredben játszó­dott le Elő-Ázsiában a mai Irak, Irén és Törökország te­rületén s innen jutott el az új életforma a Kárpát-me­dencébe is. Az életmódválto­zás, a megtermelt gabona, de főleg az állati termékek tárolása, megfőzése tette szük­ségessé a tartósabb, időtálló agyagedények készítését. Mendétól Szentendréig Az őskorból, amelynek leg­nagyobb része az írott törté­nelem előtti időkbe tartozik, nem ismerjük az egyes népek nevét, nem tudjuk, milyen nyelven beszéllek. Ez az oka annak, hogy igen gyakran anyagi kultúrájuk valamilyen jellegzetes vonásáról kapták a nevüket, sokszor éppen edényeik jellemző formájá­ról, díszítési módjáról. Így például a mai Pest megye területén mintegy ötezer év­vel ezelőtt élt újkőkori közös­ségek az úgynevezett dunán­túli vonaldíszes kerámia né­péhez tartoztak. Településeik maradványai több helyen elő­kerültek, hogy csak a legfon­tosabbakat említsük: Szob; Hévizgyörk, Mende, Penc, Vác, Pomáz, Szentendre. Ezek a telepek mindig pata­kok, vízfolyások mellett ta­lálhatók, de természetesen az ártérből kiemelkedő alacso­nyabb domboldalakon, folyó­teraszokon. A régészeti feltárások lehe­tővé tették, hogy többé-lcevés- bé rekonstruáljuk a települé­sek képét, az itteni egykori életet. Tudjuk például, hogy ezek a közösségek már irtásos földműveléssel, valamint ál­lattenyésztéssel (juh, szarvas- marha) foglalkoztak. Az elő­került kiégett tapasztásdara- bok — szakmai kifejezéssel: paticsok — a korabeli épüle­tekről adnak hírt. Általános volt ugyanis, hogy a kissé földbe mélyített házak falait vastagabb gerendák közötti vescszőfonat alkotta, amelyet kívül-belül agyaggal tapasz­tottak be. Ha aztán a ház va­lamilyen oknál fogva leégett, lakói sokszor nem tudták ki­menteni belőle javaikat, a beomló tető maga alá temette a berendezést — a tűzhelyet, a körülötte levő edényeket, eszközöket — s ezek a régész ásója nyomán több ezer év múlva újra napvilágra kerül­tek. A dunántúli vonal díszes ke­rámia népének edényei két csoportba oszthatók. Az éle­lem őrzésiére, tartására szolgá­ló hombáredények, illetve a főzőedények nagy méretűek, durvább kidolgozásúak vol­tak, kevésbé díszítettek, anyagukhoz általában pelyvát kevertek. Tisztán elkülönít­hetők ezektől a finom kivite­lű, jól kiégetett, egészen vé­kony falú díszedények, amelyeknek külső oldalát gondosan elsimították és be­karcolt vonalakkal díszítették. Előfordul az is, hogy a vo­nalközöket az égetés után pi­ros, sárga vagy fehér festék­kel színezték. Korong nélkül, kézzel Az őskori telepeken az edénytöredékak nagy része az egykori házak között feltárt hulladékgödrökből kerül elő, amely gödrök valóságos kin­csesbányát jelentenek a régé­szek számára. Ezekbe dobál­ták be annak idején az össze­tört edények darabjait, az el­fogyasztott vad- és háziálla­tok csontjait, a már haszna­vehetetlen kő- és csontesz­közöket. Az ilyen ieletegyüt- tes vizsgálatából nemcsak az egykori lakosok mindennap­jairól kaptunk képet, hanem időrendi kérdésekre is választ. Sokszor ugyanis oiyan edé­nyek és edénytöredékek is előkerülnek, amelyeknek for­mája, díszítési rendszere el­tér a település lakói által használt edényekétől és hoz­zájuk hasonlóak valamely tá­volabbi területen élt nép edénymű vességében fordul­nak elő. Ezekben az esetek­ben mindenképpen a két nép között folytatódott kereske­delemre kell gondolnunk. A fémfeldolgozás megisme­résével, a réz-, majd a bronz­korszakban az általános gaz­dasági fejlődéssel együtt so­kat haladt előre az edény­készítés technikája is. Olyan tökéletesen arányos formájú, finoman kidolgozott, változa­tos díszítésű táblákat, bögré­ket, temetkezési urnákat al­kottak az ügyes kezű őskori mesterek, hogy az mai szem­mel szinte hihetetlen, hiszen fazekaskorong nélkül, kézzel formálták őket. A' korongo­lás ismerete ugyanás csak a késői vaskorban, az időszá­mításunk előtti IV. században terjedt el a Dunántúlon; a Nyugat-Európából érkező kel­ták hozták magukkal. A legkisebb is kincs A kerámiaművesség vizsgá­lata a régészek munkájának persze csupán egyik, bár igen fontos területét jelenti. Számos más jelenség (temet­kezési szokások, hitvilág, fémművesség, stb.) tanulmá­nyozásával együtt segít hozzá évezredek történelmének ki­bogozásához. Az elmondottak alapján azonban talán érthe­tő, miért hajol le a régész örömmel a legkisebb cserép­darabért is, amellyel munká­ja során találkozik. Kővári Klára, a váci Vak Bottyán Múzum régésze. Szovjet hanglemez-kiállítás Kedden délelőtt Budapestén, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Vörösmarty téri he­lyiségeiben szovjet hanglemez- kiállítás nyílt. Anatolij Grigor- jevics Kozlov, a magyarorszá­gi szovjet nagykövetség keres­kedelmi képviseletének veze­tője tájékoztatójában a szovjet hanglemezgyártás történetéről szólva elmondta, hogy 1917- ben félmillióra volt tehető a gramofonok száma. 1919 au­gusztusában Lenin kezdemé­nyezésére a szovjet kormány dekrétumban szabályozta a hanglemezipar működését. A Melódia hanglemezgyár ma a világ legnagyobb hang­lemez-kibocsátó vállalata. A forgalomba hozott Melódia hanglemezek 36 százaléka ko­molyzenei, 32 százaléka pedig népzenei felvétel. A szórakoz­tató zenei felvételekkel, gyer­mekműsorokkal és a drámai kiadványokkal együtt a válla­lat évente mintegy 200 millió hanglemezt és I millió mag­netofon műsorkazettát gyárt. Az idei szovjet hanglemez­hetek eseménysorozata a két jeles dátumhoz kapcsolódik. Az egyik a nagy szovjet zene­szerző, Sosztakovics születésé­nek 70. évfordulója, a másik pedig a Moszkvai Nagyszín­ház fennállásának két évszá­zada. A Vörösmarty téri hang­lemezszalonban tegnap meg­nyílt kiállítás is e két évfor­duló jelentőségét igyekszik a kiállítás látogatói elé tárni. Dombormű Ózdra A KÖZMŰVELŐDÉST SZOLGÁLJA Sikeres rejtvénypályázat A Szakszervezetek Országos Tanácsa kulturális, agitációs és sportosztálya 1973-ban pályá­zatot írt ki az irodalom. a színház, a zene és képzőművé­szetek népszerűsítésére. Egy évvel később, az eredményhir­detés idején a Kereskedelmi. Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottsága aktivistájá­nak, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat dol­gozójának, Tölgyesi Zoltánnak nyújtották át a SZOT-ban „Mű­vészeti Vetélkedő” című pálya­művéért a verseny harmadik díját. Két évi kényszerszünet után az idén tavasszal került ismét elő az asztalfiókból a pálya­mű, amelyet a KPVDSZ Pest megyei Bizottsága október el­seje és 31. között megrende­zendő kulturális napjai alkal­mával kíván hasznosítani. Vá­cott. a Pest megyei Nyomda üzemeiben rejtvénylapokat nyomtattak, amelyeket ezután szétküldtek a KPVDSZ Pest megye Bizottságához tartozó 50 munkahelyi alapszervezet­hez. Tölgyesi Zoltán, a rejtvény szerkesztője, és a pályázat egyik lebonyolítója elmondta, hogy a rejtvénylapok két fel­adványt tartalmaznak. Ezeket a rejtvényt ej tőknek, a Játék a betűkkel című televízióműsor szabályai szerint kellett kitöl­teniük. Az egyik rejtvénylap­ra Munkácsy Mihály 37 fest­ményének címét, a másikra pe­dig Puccini- és Verdi-operák címeit írhatták fel a vállalko­zószellemű rejtvényfejtők. Mint Tölgyesi Zoltán el­mondta. október első napjai­ban megkezdték a kitöltött és beérkezett rejtvénylapok érté­kelését. Eddig számszerint 3800 megfejtés futott be, a KPVDSZ Pest megyei Bizottsága címé­re, állami vállalatok, ÁFÉSZ- ek és pénzintézetek szocialista brigádjaitól, továbbá az egyéni pályázók százaitól. A pályá­zat — amely mintegy 20 ezer Pest megyei dolgozó számára kínálta a művészetek alapo­sabb megismerését — ered­ményhirdetése és ünnepi díj­kiosztása október 28-án lesz. B. P. Kántor a képernyőn Film az ENSZ-ről, IkladróL a Nemzetközi Brigádról A televízió őszi műsorterveiből Elkészült Borsódy László szentendrei művész 60 négy­zetméteres domborműve, amit az ózdi Acél- és Dróthenger­mű dísztermében helyeztek el. A több mint féléves munká­hoz két tonna agyagot, több négyzetméter tükröt és jelentős mennyiségű festéket használtak fel. Képünkön: a művész a kompozíció makettjével. Nagy Iván felvétele Gazdag programot ígér a televízió műsorszerkesztősége az idei év utolsó hónapjaiban Új sorozatokat indítanak, tv- filmetoet, tv-játékokat mutat­nak be, szórakoztató műsoroik, ifjúsági és gyermekelőadások, sportközvetítések kerülnek képernyőre. A politikai műsorok sorából kiemelkedik áz ENSZ tevé­kenységét bemutató adás, amely arra keres választ, mi­lyen történelmi okok vezettek a Népszövetség felbomlásához, s melyek voltak azok a ható­erők, amelyek a fasizmussal vívott harc idején már bizo­nyossá tették, hogy az emberi­ség békéje érdekében szükség van egy olyan fórumra, ami­lyen ma az Egyesült Nemzetek Szervezete. Az adásban bemu­tatják a világszervezet műkö­désének mechanizmusát, va­lamint azt, ho'gy a hideghábo­rú idején hogyan próbálta a nyugati világ a szervezetet sa­ját politikai céljaira felhasz­nálni, és hogyan tudta ezt kö­SZINHAZI ESTEK Cserepes Margit házassága SÜT* Az IrÓ, a dráma egyik köz­ponti figurája, a játék ele­jén azt mondja a Takarítónő­nek: új történetet mesél, Cserepes Margit házasságáról. „Cserepes Margit szép lány. Komisz. Kacérkodik minden­kivel. Es férje, Vitok Pál, a tisztakezű, megöli. Nem te­het mást.” A dráma, három felvonással később, ugyan­ezekkel a mondatokkal zárul. Csakhogy közben lezajlik egy és más. És ami a történet elején az Író tervezett művé­nek rövid summázata volt, az a végére már-már monomániás rögeszmeként hat. Azt mondhatnánk tehát: a Cserepes Margit házassága arról szól, hogy hiába talál ki az Író (vagy általánosab­ban fogalmazva: a művész) valami jól hangzó, jól muta­tó dolgot, az élet, a figurák belső logikája erősebb lehet a képzeletnél, a valóság korri­gálhatja — és korrigálnia is kell — a művészi koncepciót. Hiába akarja az író bebizo­nyítani, hogy Vitok Pál, a meglehetősen sematikusan el­képzelt munkásfiú, melodra- matikus szituációba ‘ kevere­dik, mert kacér, de alapjában véve hűséges és tiszta szerel­mét, Cserepes Margitot meg­öli — az élet másképp dönt. Vitok Pál végül is Dorogi Zsuzsannát, Margit barátnő­jét választja; igaz, hogy ez a lány (enyhén szólva) könnyű erkölcsű, de van lakása, pén­ze, s ráadásul nem is buta és. nem is közönséges, mint a ve­szedelmes szemén és férfite­kinteteket vonzó bájain kívül egyébbel nem rendelkező Cse­repes Margit. Ez a kesernyés fintorban végződő cselekményszál azon­ban csak az egyik vonal a drámában. A másik — ha tetszik, Pirandello híres da­rabjában, a Hat szerep keres egy szerzőt-re emlékeztető — vonal az lró küzdelme a té­mával; az alkotásért, a mű­vészi megformálásért, a mű­vészi igazsággá emelésért folytatott harc. S itt nem csupán arról beszél Fejes, hogy a téma realitása fölébe kerekedik a kitalációfcnak, hanem arról is, hogy az alko­tóművészt milyen külső és belső törvények irányítják, miféle szubjektív és objektív erőkkel kell megbirkóznia, míg sikerül létrehozni a mű­vet. Tegyük hozzá: az Író nem valamiféle elvont, lég­üres térben él és dolgozik, hanem a ma' Magyarorszá­gon. A harmadik vonal éppen ez lesz a drámában. Fejes, korábbi sikeres müvei­hez hasonlóan, itt is a ma­gyar valóság talajáról indul el. Egész sor utalás, célzás, félmonda toliból is érthető asszociáció kapcsolja ezt a drámát napjainkhoz. A tu­lajdonképpeni történet, Csere­pes Margit és Vitok Pál his­tóriája mögött, azzal egyoe- fonódva, azt átszínezve, leg­fontosabb morális és szociá­lis kérdéseink jelennek meg a műben. A munkásosztály mai tudati helyzetétől a la­káskérdésig, a nemzedéki problémáktól az alkotómű­vész dilemmájáig, a szocialis­ta erkölcsiságtől a szexuális kérdésekig, az írói alkotó­módszertől művész és közön­ség viszonyáig és kölcsönha­tásáig rengeteg dologról be­szél Fejes. A 25. Színház előadása többek között azért igen jó, mert sem elvenni nem akart a műből, sem olyasmit nem kí­vánt hozzátenni, arai nincs benne. Iglódi István rendezé­se a drámát játszatja el, sokrétűségében, összetettségé­ben. Szerencsére nem törek­szik arra, hogy a néha igen komplikált réteg- és alak­váltásokat (különösen a Mama esetében) túlhangsú­lyozza, s ezzel esetleg széttör­delje a játék folyamatossá­gát. Ráérez, hogy az egyes alakok, vagy ezeknek az ala­koknak a variánsai, elsősor­ban az író képzeletének szü­löttei, de ugyanakkor igen valóságos figurák is. Finom utalásokkal (a szereplők kö­vetkezetes mozgatásával, he­lyük pontos kijelölésével a parányi színpadon, vagy egy- egy visszatérő gesztusukkal, hanghordozásukkal) választja szét azt, amit feltételenül szét kell választani, de egyébként hagyja, hogy színészei a ma­guk eszközeivel oldják meg feladatukat. Ez egy olyan já­téktéren, amely szó szerint szoba méretű, különösein fon­tos. Itt végül is mindent a színészek munkája jelent, minden ezen dől el. Színészekben _ méghozzá kitűnő színészekben — pedig nincs hiány ebben az előadás­ban. A színház vendégeket hívott meg a főbb szerepekre, s ezt igen jól tette; saját tár­sulatában e pillanatban nin­csenek a Mama vagy az író megformálására maradékta­lanul alkalmas erők. Egyben nagyszerű szereplehetőságet is kínáltak ezzel Töröcsik Marinak és Garas Dezsőnek. Töröcsik Mari tulajdonkép­pen nem is egy szerepet ala­kít, hiszen ő a Takarítónő, és a Mama — az Íróé, Vitok Palié, Cserepes Margité, meg általában a Mama — s ahány variáció, annyi külön f'gura. Alakítása külön tanulmányt érdemelne; egy nagy színész­nő és egy rendkívüli feladat szerencsés találkozásának le­hetünk tanúi. Garas Dezső az Író nem kevésbé összetett alakját hatalmas koncentrá­cióval, minden ízében átgon­doltan fogalmazza meg. Job­ba Gabi ideális Cserepes Margit, Csikós Gábor igen jó Vitok Pál, Marsek Gabi pon­tosan olyan Dorogi Zsuzsan­na, amilyennek lennie kell. Gera Zoltán (szintén vendég­ként) kissé stilizáltabb eszkö­zökkel kelti életre Horváth urat, mint az előadás stílusa ezt megengedné. Jordán Ta­más mint Cserepes István alighanem a rendező egyetlen tévedése; ezt a figurát nem az ő színészi alkatára szab­ták. Takács István yetkezetes politikájával a szo­cialista tábor a béke, az embe­riség haladásának irányába fordítani. A spanyol polgárháború ide­jén 1200 magyar kommunista harcolt fegyverrel a fasizmus ellen, a Nemzetközi Brigád ka­tonájaként. Napjainkban 122- en élnek még Magyarországon, akik 1936-ban ott voltak Spa­nyolországban. A műsor olyan embereket szólaltat meg, akik hiteles történeteikkel képet ad­nak a brigád heroikus harcá- ról. , Rózsa Ferenc születésének 70. évfordulója lesz december 6-án. Sajnos, a közvélemény még ma sem ismeri eléggé te­vékenységét. Az illegális Sza­bad Népben megjelent cikkei bizonyítják, hogy kiváló pub­licista is volt. Róla, és testvé­reiről emlékeznek meg önálló műsorban az évfordulón. Több olyan műsor készül, amely hazánk különböző váro­sait, vidékeit, ipari üzemeit mutatja be. Egy Nyugalmazott megyeszékhely címmel Balas­sagyarmatról készített film, ezemikívüi a kábái cukorgyár, a jászberényi Lehel Hűtőgép­gyár bemutatása, valamint Solt, az ország közepe című adás szerepel a tervek között. Pest megyei téma is képernyő­re kerül. Az ikladi Ipari Mű­szergyárban 1973-tól kezdve a villanymotor kézi tekercselését folyamatosan automatizálják. A Váltás című film rögzíti az automatizálás Előtti állapotot, bemutatja a műszaki fejlesz­tés eredményeit és gondjait. Az irodalmi és drámai mű­sorok között az 1976-os téli könyvvásár anyagából készíte­nek összeállítást, valamintVis- nyevszkij szovjet szerző szinte már klasszikusnak számító színpadi művét, az Optimista tragiédiát is bemutatják. Bizonyára nagy érdeklődés­sel nézik majd végig sokan Kántorról, a híres nyomozóku­tyáról készített ötrészes film­sorozatot, amely tulajdonkép­pen öt önálló történetet, ha úgy tetszik, öt krimit dolgoz fel. Kántor — „történelmi hős”. Kitömött példánya ma is lát­ható a Bűnügyi Múzeumban, az emberi kegyelet jeleként, hiszen számtalan bűnözői, ha­társértőt, diverzánsit éppen Kántor segítségével sikerült kézrekeríteni. Háromrészes filmben mutat­ja be a televízió Mikszáth Kál­mán Beszterce ostroma című ironikusan romantikus művét is. Hol van az a nyár címmel Lajtai Lajos népszerű melódiái is képernyőre kerülnek. A mű­sor szereplői között vannak: Bilicsi Tivadar, Ruttkay Éva, Mensáros László, Bessenyei Ferenc. Az esit díszvendége: Honthy Hanna. K. Gy. M. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents