Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-19 / 247. szám

2 1976. OKTOBER 1?., KEDD VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEK Az NDK népe egységes a szocializmus és a béke óhajában A mongol part­es kormányküldöttség Moszkvában Jvmzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első tit­kárának, a Mongol Népköz- társaság Nagy Népi Hurálja Elnöksége elnökének vezetésé­vel mongol párt- és kormány- küldöttség érkezett hétfőn dél­előtt hivatalos baráti látoga­tásra Moszkvába. A vnukovói repülőtéren a delegációt Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke fogadta. A testvéri barátság, szívé­lyesség és teljes kölcsönös megértés szellemében hétfőn délután megkezdődtek a Kremlben a szovjet—mongol hivatalos tárgyalások. Közlemény d’Estaing lengyelországi látogatásáról Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök va­sárnap este, magánlátogatása befejeztével, elutazott Len­gyelországból. A látogatásról kiadott közlemény szerint a francia köztársasági elnök há­romnapos lengyelországi tar­tózkodása során a kétoldalú kapcsolatokról és a két fél ér­deklődésére számot tartó nem­zetközi kérdésekről folytatott hagyományosan szívélyes, ba­ráti légkörű megbeszéléseket. A francia köztársasági elnök hivatalos látogatásra hívta meg a LEMP KB első titká­rát. Edward Gierek a meghí­vást elfogadta. A teljes nézetazonosság, az elvtársi internacionalista együttműködés szellemében folytatott megbeszéléseken tá­jékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, és véleménycserét folytattak a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Az Argentin Kommunista Párt küldöttsége elismeréssel nyilatkozott a magyar népnek a szocializmus építésében el­ért eredményeiről, az MSZMP XI. kongresszusa határozatai­nak végrehajtásáról folyó munkáról. Az MSZMP képviselői pár­tunk, népünk szolidaritásáról biztosította az argentin kom­munistákat, az ország demok­ratikus erőit abban a harc­ban, amelyet az imperializmus ellen, az ország demokratikus előrehaladásáért, az argentin nép valódi érdekeinek valóra- váltásáért folytatnak. Megerősítették szolidaritá­sunkat a Chilei Kommunista Párttal, a chilei baloldali erők­nek a fasiszta junta ellen tö­retlen küzdelmével, a latin­amerikai demokratikus átala­kulásáért küzdő népekkel, Düsseldorfban befejezte munkáját a Német Kommu­nista Párt vezetőségének plé­numa. A közelmúltban tartott parlamenti választások ered­ményeiről, valamint a párt előtt álló további feladatokról szóló beszámolót Herbert Mies, a párt elnöke tartotta. A tanácskozás középpontjá­ban annak a harcnak a kér­dései álltak, amelyet az NKP Az NDK országon válasz­tási bizottsága vasárnap késő este közzétette a népi kamarai választások végeredményét. Az ország több mint 12 millió vá­lasztásra jogosult polgárának 98,58 százaléka leszavazott, te­hát kiemelkedően magas volt a részvételi arány. Az érvény­telen szavazatok aránya 0,02 százalék volt. A nemzeti front jelöltjei kapták meg az érvé­nyes szavazatok 99.86 százalé­kát Az ellenszavazatok aránya 0,14 százalék. A nemzeti front jélöltjedne Berlinben és az NDK megyéi­ben összesen 12 045 597 szava­zatot adtak le. A nemzeti front valamennyi képviselőjelöltjét megválasz­tották, Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára Karl- Marx-Stadtban, Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságá­nak tagja, az NDK Államtaná­csának elnöke Drezdában, Horst Simdermann, a Politikai Bizottság tagja, a kormány el­nöke Halléban lett az NDK 5 évre megválasztott új népi ka­marájának képviselője. A Német Demokratikus Köz­társaságban. úgy értékelik a va­sárnap megtartott választáso­kat, mint amelyek megerősí­tették: az ország népe egysé­ges a szocializmus és a béke óhajában, s a szocialista épí­tés eredményes, bevált útjának folytatására szavazott. A választóknak „a szocialis­ta haza melletti ilyen kiállása történelmi jelentőségű tény1' — hangsúlyozta hétfői kommen­tárjában. a Neues Deutschland. kormányokkal, hazafias, de­mokratikus erőkkel a szabad­ságért, a nemzeti független­ségért, az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló minden néppel. Megállapították, hogy az MSZMP és az argentin KP kapcsolata jó. Megállapodtak, hogy a két párt testvéri együttműködését a marxiz­mus—leninizmus Is a proletár internacionalizmus alapján to­vább erősítik. AGOSTINHO NETO, az An­golai Népi Köztársaság elnöke szovjetunióbeli és bulgáriai hi­vatalos látogatása befejezté­vel hazaérkezett Luandába. NÉGY INDIAI ellenzéki párt vasárnap Üj-Delhiben szövetséget hozott létre, hogy megakadályozza a haladó kor­mányzat célkitűzéseinek meg­valósítását, főleg az alkot­mánymódosítást. A tömörülés­ben az Indiai Kommunista Párt nem vesz részt folytat a munkások és* alkal­mazottak érdekeiért, demok­ratikus jogaik védelméért, a béke megszilárdításáért, az enyhülésért és a leszerelésért. A párt vezetősége felszólí • tóttá a tagságot, hogy 1977. ja­nuár 1-e és december 31-e kö­zött folytassanak aktív kam­pányt a Német Kommunista Párt megerősítése, taglétszá ma növelése érdekében. A lap rámutat, hogy a válasz­tók egyben a Szovjetunióval, az egész szocialista közösség­gel való testvéri szövetségre, a békére, a különböző társa­dalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének poli­tikájára szavaztak. Október 22-23: Általános választások Csehszlovákiában Sajtótájékoztató a budapesti nagykövetségen A csehszlovák szövetségi gyűlés, a Cseh Nemzeti Ta­nács, a Szlovák Nemzeti Ta­nács és a nemzeti bizottságok ötéves mandátumának lejár­tával a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaságban október 22-én és 23-án általános vá­lasztásokat tartanak, ahol megválasztják e képviseleti szervek tagjait. A hét végén sorra kerülő eseménnyel kapcsolatban dr. Václav Moravec, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete hétfőn sajtótájékoztatót tartott a nagykövetségen. Rámutatott: Csehszlovákia Kommunista Pártja ez év áprilisában tar­tott XV. kongresszusa óta a mostani választások a legje­lentősebb politikai esemény országuk életében. A választá­sok jó alkalmat kínálnak ar­ra, hogy megvonják az elmúlt ötéves tervidőszakban elért eredmények mérlegét. A KÖLCSÖNÖS GAZDASÁ­GI SEGÍTSÉG TANÁCSA és az Európai Gazdasági Közös­ség kapcsolatának kérdésével is foglalkozott hétfőn Luxem­bourgban a Közös Piac mi­niszteri tanácsa. A miniszterek ezúttal sem hoztak végleges döntésit arról, hogy milyen vá­laszt adjanak a KGST, még februárban átnyújtott tárgya­lási javaslatára. Nem hivatalos tájékoztatás szerint azonban általában a pozitív válasz mel­lett foglaltak állást. Thaiföldön az október 6-1 államcsíny nyomán hatalomra jutott katonai junta hétfőn átfogó tisztogatási intézkedé­seket jelentett be. A letartóz­tatható személyeket kilenc kategóriába soroló hírhedt „22-es rendelet” kiterjesztésé­vel a katonai vezetés most „kommunista befolyás alatt levőknek” nyílváníthat és el­Sanghajban, Kína legna­gyobb városában — szemta­núk szerint — változatlan he­vességgel folynak a Csiang Csing-csoport, „a négyek’’ el­leni felvonulások. Szaporod­nak a falakon a feliratok, a gúnyrajzok, amelyek Mao öz­vegyét és a város egykori ve­zetőit állítják pellengérre. Hétfőn megjelent egy olyan gúnyrajz, amely Csang Csun- csiaót, a KKP KB Politikai Bizottsága Állandó Bizottsá­gának tagját, Sanghaj pártbi­zottságának volt első titkárát, a „négyek” talán legprominen- sebb tagját ábrázolja, amint egy létra tetején a Mao Ce­lling végakaratának kikiáltott híres jelmondatot — „Csele­kedjetek a lefektetett elvek szellemében!” — festi fel a falra. E gúnyrajz újabb tám­pont ahhoz a vádhoz, hogy a „négyek” maguk agyalták ki e jelmondatot. A központi sajtó a maga részéről ugyanerre lát­szik utalni azzal a vissza-visz­Befejeződötf az ázsiai békekonferencia Ulánbátorban befejezte munkáját az ázsiai békekon­ferencia. A tanácskozáson több mint húsz ország béke­bizottságának és mozgalmának küldöttségei vettek részt és vendégként jelen voltak az európai szocialista országok békebizottságainak képviselői is. A konferencia résztvevői kicserélték nézeteiket a béke- szerető és demokratikus erők harcának további fokozásáról és az ázsiai tartós béke és biz­tonság szavatolása érdekében. RÓMA Összeült az OKP K3 plénuma Hétfőn délután római szék­házában összeült az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága. A beszámolót En­rico Beriinguer főtitkár tar­totta „A párt irányvonala és célkitűzései a jelenlegi gaz­dasági és politikai válság- helyzetben” címmel. A vasárnap kezdődött hatos csúcsértekezlet Szaúd-Arábia fővárosában, Rijadban, hétfőn késő este folytatta munkáját — miután a délelőtt és a dél után is fontos kétoldalú talál­kozókat hozott. Így ült tár­gyalóasztalhoz Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnöke és Hafez Asszad Szíriái elnök. Megbe­szélésükhöz később Khaled szaúdi király is csatlakozott. A csúcstalálkozó befejezését hétfőn az éjszakai órákra vár­ják. A találkozó részvevői közül — a Rijadból érkezett jelen­tések szerint —* Szadat egyip tömi elnök nyilatkozott a vár­ható kilátásokról — s megle­hetősen derűlátó hangnemben. A katari hírügynökség érte­sülése szerint Szadat újság­íróknak kijelentette: nincs lényegbevágó különbség a részt vevő államfők vélemé­zárhat a külvilágtól egyes körzeteket. A VSZK külügyminisztériu­mának szóvivője Hanoiban — Bangókból érkezett informá­ciókra hivatkozva — közölte, hogy Thaiföld Hong Khai tar­tományának kormányzója hét­ezer Thaiföldön élő vietna­mit záratott koncentrációs tá­borba koholt vádak alapján. szatérő jelszóval, hogy óhatat­lanul elbuknak azok, akik „megmásítják Mao elnök uta­sításait”. Más sanghaji feliratok azt követelik a KKP KB-től, hogy „szervezze át a sanghaji for­radalmi bizottságot és pártbi­zottságot”. A városnak szinte alig van olyan hivatalban le­vő vezetője, aki ellen a tace- paók ne hoznának fel vádakat. Szemtanúk legalább tízre te­szik a „tűz alatt álló” városi párt- és állami vezetők szá­mát. A központi lapokban hétfőn olvasható sanghaji jelentés szerint a Sanghajban rende­zett tömeggyűlések részvevői — a helyi kétmilliós munkás- osztály — „az eddiginél is el­tökéltebben fognak harcolni a párt Hua Kuo-feng elvtárs ve­zette központi bizottságával az élén azok ellen, akik revizio­nisták, akik szakadárok és összeesküvésekbe bocsátkoz­nak”. Október 16-án Vjacseszlav Zudov és Valerij Rozsgyeszt- venszkij űrhajósok visszatér­tek a Földre, miután befejez ték a munkát a Szojuz—23 űrhajó fedélzetén. Az űrhajó leszálló egysége moszkvai idő szerint 20 óra 46 perckor Ar- kalik városától 140 kilométer­re délkeletre hajtotta végre a leszállást. A kutató-mentő osztag (re­pülőgépek, helikopterek, vízi­járművek) éjszaka, erős hóvi harban biztosították az űrha­jósok kiszállását és a leszálló egység kiürítését. Vjacseszlav Zudov és Vale- rij Rozsgyesztvenszkij egészsé­gi állapota jó. Az űrhajósok a repülés minden szakaszában és a re­pülés után is magabiztosan cselekedtek, pontosan végre­hajtották feladatukat. A szovjet televízió interjút közvetített Vlagyimir Satalov tábornokkal, a szovjet űrhajó sok kiképző-központjának ve­zetőjével. A repülés bonyolult és nehéz volt — hangsúlyozta Satalov. — Kezdetben minden úgy ment, ahogy a programban tervezték. Jól sikerült az űr­hajó rajtja, a legénység át­vizsgálta a berendezéseket. Minden rendszer kifogástala­nul működött. Rátértek a Szo­juz—23 űrhajó és á Szaljut—5 űrállomás összekapcsolásához szükséges pályára. Az űrál­lomás hibátlanul működik. Az űrhajó és az űrállomás köze­ledése során, amikor az űrhajó automatikus rendszere műkö­dött, az űrhajósok néhány rendellenességét észleltek. Ez­után leállították az automa­tikus közlekedést irányító rendszert. Az űrhajó személy­zete felismerte ezeket a rend­ellenességeket és visszatért a földre. A leszállás bonyolult feltételek között történt. Ez volt az első vízre szállás. Az űrhajósok és a kutatócsoport egyaránt nagy bátorságról tett tanúbizonyságot — mondta Satalov tábornok. A rijadi hatos tanácskozást csúcsértekezlet követi Kairó helyett Bejrutban? nye között. Egyiptom 13 pon tos javaslattal érkezett a kon­ferenciára. A katari hírügy­nökség szerint Egyiptom java­solta: az eredetileg Kairóba tervezett összarab csúcstalál­kozót tartsák Bejrutban. A derűlátást sugárzó meg­nyilatkozásokhoz hétfőn dél után az Arab Liga is csatla kozott. Kairóban bejelentet­ték: az arab külügyminiszte­rek szerdán ismét felveszik a tárgyalások fonalát, hogy elő­készítsék a nagy csúcsértekez­letet, a hatos tanácskozást kő vetően. A Bcjrútból érkező hírek ugyanakkor további kétségek­re adnak okot. A Palesztina Hangja rádióállomás szerint hétfőn — izraeli tüzérség tá­mogatásával és izraeli hadi­technikát használva — a jobb­oldali erők áttörtek a déli or­szágrész stratégiai fontosságú városának, Mardzsajunnak vé delmi vonalát. Ezzel ismét ko moly kétségek merültek fel a libanoni baloldallal és a pa­lesztin mozgalommal szemben­álló erők tárgyalási szándékai­nak őszinteségét illetően. CSAK RÖVIDEN... VASÁRNAP, A KÉSŐ ESTI ÓRÁKBAN bejelentették, hogy — a nyugat-európai „valutakí­gyón” belül — felértékelik a nyugatnémet márkát. A dön­tés értelmében a márka érté­ke a holland guldenével és a belga frankéval szemben 2, a norvég és a svéd koronával szemben 3, a dán koronával szemben 6 százalékkal emelke­dik. A ZAMBIAI Lusakában va­sárnap négy afrikai államfő, a Rhodesiával határos, úgyneve­zett „frontországok” vezetőd részvételével csúcstalálkozót tartottak. KÍNÁBAN újabb nukleáris kísérletet hajtottak végre, az idén sorrendben a harmadikat. Az Űj Kína hírügynökség kö­zölte, hogy a kísérlet föld alat­ti volt. AZ AMERIKAI FŐVÁROS központjában álló Lincoln em­lékműnél több ezren tüntettek a fegyverkezési hajsza meg­szüntetését és munkaalkalma­kat követelve. A REPUBLIKÁNUS FORD elnök és Carter, a demokrata párt elnökjelöltje, a hét végén már a személyeskedésig faju­ló keménységgel folytatta kam­pányát a november 2-i válasz­tási győzelemért. MOHAMMED REZA PAH- LAVI, iráni uralkodó vasárnap fogadta a Teheránban tartóz­kodó Nyikolaj Patolicsev, szov­jet külkereskedelmi minisz­tert. AZ EL NEM KÖTELEZETT Lapzártakor érkezett: A rijadi „kis” arab csúcson részt vevő államfők és Jász- szer Arafat, a PFSZ VB elnö­ke megállapodtak a libanoni tűzszünetben — jelentette az Arabok Hangja rádióadó hét­főn este Kairóban. — A rija­di találkozó résztvevői maguk­ra vállalták a tűzszünet lebo­nyolítása és egyúttal megtar­tásának ellenőrzését. Hangsú­lyozták a palesztin—libanoni kapcsolatokat szabályozó 1969- es kairói jegyzőkönyvek be­tartásának szükségességét. Mint a rádió közölte, a „mi­nicsúcs” eredményeit az Arab Liga külügyminisztereinek szerdán Kairóban megtartandó tanácskozása elé terjesztik. A konferencia keretében hétfőn több kétoldalú találko­zót tartottak: megbeszélést folytatott Szadat egyiptomi és Asszad szíriai államfő, Asszad később fogadta Jasszer Arafa- tot, ez utóbbi pedig Éliasz Szárkisz libanoni elnökkel is tanácskozott a nap folyamán. országok csoportja Namíbiával kapcsolatos határozatterveze­tet terjesztett az ENSZ Bizton­sági Tanácsa elé. AZ ENSZ KÖZGYŰLÉS 31. ülésszakának Politikai Bizott­sága megkezdte munkáját. A bizottság első munkaülésein a világűr békés célú kutatásában és hasznosításában megvalósu­ló nemzetközi együttműködés­sel foglalkozik. A SVÉD Királyi Akadémia hétfőn az 1976. évi fizikai Nobel-díjat két amerikai pro­fesszor, Burton Richter és Samuel C. C. Ting között osz­totta meg. A kémiai Nobel- díjat William N. Lipscomb, a harvardi egyetem tanára kap­ta. VASÁRNAP ESTE ismét megmozdulás volt a dél-afri­kai Sowetóban. A mintegy hét­száz főnyi afrikai tömeg egy fiatal néger fiú temetésén vett részt. A fiút egy szeptemberi tüntetés után börtönbe zárták, ott megbetegedett és meghalt. A gyászolók a temetés után megrohantak egy autóremizt, birtokba vettek több teherau­tót és autóbuszt, majd áttör­ték velük a kerítést. A rendőr­ség megjelente után a tömeg szétoszlott. A CIPRUSI NÉP soha nem nyugszik bele a sziget jelenle­gi helyzetébe és sohasem fog elismerni olyan politikát, amely kész tények elé állítja — jelentette ki Makariosz ér­sek, ciprusi elnök egy tömég- gyűlésen. Az Argentin Kommunista Párt küldöttségének magyarországi látogatásáról A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására a közelmúltban látogatást tett hazánkban az Ar­gentin Kommunista Párt küldöttsége, Alclrá de la Penanak. a politikai bizottság tagjának vezetésével. A küldöttséget fogadta Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, a delegáció megbe­szélést folytatott dr. Berecz Jánossal, dr. Komi desz Mi­hállyal, a KB osztályvezetőivel, és dr. Ritter Tiborral, a KB osztályvezető-helyettesével. Találkoztak a Hazafias Népfront Országos Tanácsának képviselőivel, s ellátogattak Pest, Nógrád és Békés megyébe. Harc á munkások és alkalmazottak érdekeiért Befejeződött Düsseldorfban a Német Kommunista Párt vezetőségének plénuma THAIFÖLD Koncentrációs táborba zártak hétezer vietnamit Sanghaji felvonulások t 4 AZ ELSŐ VÍZRESZÁLLÁS Visszatért a Szojuz—23

Next

/
Thumbnails
Contents